RSS
Hajnalka éppen most baszta föl az agyam egy pillanat alatt. Egy külföldi számlát tartott a kezében, aminek az alján egy baromi cirkalmas aláírás van. E. erre közölte (amatőr grafológus), hogy a vonalvezetésből ítélve az illető nagyon agresszív lehet. Erre Hajnalka: "Hú, a németek ilyen agresszívak?" Basszus, egyetlen aláírásból általánosít vagy 70 millió emberre... Ezt a szintű primitívitást nagyon nehezen viselem.
Valentin-nap számomra nem létezik. Persze Valentin és Bálint névnapok vannak, de amit erre az alkalomra angolszász mintára elterjesztettek, azzal nemhogy nem tudok azonosulni, de kimondottan ellenzem. Szegény Rolandom egy kissé el van emiatt kenődve, de ebből nem sem vagyok hajlandó engedni. Bár Bálint napjához a magyar folklórban is számtalan szokás kapcsolódik, ezek egyike sem a mobiltelefonok és a piros szívecskés lófaszok tömkelegének VÁSÁRLÁSÁT jelenti. Aki tartja, tartsa, de engem hagyjanak békén. Egyébként a Halloweent erőltető emberkék figyelmébe ajánlom, hogy most tessék beöltözni, meg bohóckodni, mert farsangi időszak van. Most van itt az ideje, ugyanis Magyarországon Halloween sincs (még). A többinek meg üzenem, hogy a Hálaadással, meg a Függetlenség napjával ne is próbálkozzanak, mert úgy picsán rúgom őket, hogy leég a hajuk.
Tegnapelőtt a Blikk nevű csatornalap címlapján olvashattam, hogy a törpe rendőrőrmesterből 'fitnesz-guruvá' előlépett Norbi, meg a Béres Alexandra milyen sokat keresett a Nagy fogyással. Wow! Ezt én is megmondtam, csak én még a műsor indulása előtt, főleg, miután egy buszon megláttam a reklámját, ami valahogy úgy szólt, hogy 'ez a műsor rólad szól" vagy valami hasonló. Ha a Blikk szerkesztőségében legalább egy ember volna, akinek a nevét a tisztesség szóval egy mondatban lehetne említeni, akkor talán ők is előre megírták volna ezt, de sajnos ilyen ember nem létezik (főleg nem Pallagi meg Bánó).
Ha már tisztesség, a metróállomásokon feltűnt egy pár reklám, amolyan ismeretterjesztés a március 9-i népszavazással kapcsolatban. Tömött sorokban taglalja rajta a témát a kormány (legalább annyira alkotmányellenesen, mint a dec.05-i, kettős állampolgárságról szóló szégyenletes eredményű szavazás előtt). Olyanokat ír pl., hogy 'az elkövetkezendő időben Ön sok félrevezető információt hall majd az egészségügyi reformokkal kapcsolatban', meg hogy 'választani csak kellő mennyiségű információ birtokában lehet' (nem szó szerint idézve). Az őszödi beszéd és a 2006-os választás előtt hangoztatottak fényében (és sorolhatnám) ez a hirdetés a pofátlanság csimborasszója. Egyszerűen minősíthetetlen, fokozhatatlan. Persze mindig tudják fokozni.
És ha már metro, akkor BKV. Tudom, divat szidni (mint anno a BSB-t), de vannak dolgok, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. 900 Ft-tal emelték a havi bérlet árát, és ez hova tűnik? Na hova? 1. csak úgy 2,5-szeresére emelték a (hamarosan megbukó) vezérigazgató fizetését, és amikor megkérdezte tőle a sajtó még rendesen működő része, hogy miért is, akkor azt válaszolta, hogy "Azért". Egy ilyen válaszért akkora tockos járna, hogy leharapja tőle a saját térdkalácsát. 2. a nepotizmus nemcsak felütötte a fejét, de az ellenzéki sajtó munkája nyomán napvilágra is került. Kellemetlen. Minimum lemondás/felmentés járna, de inkább a büntetőjogi felelősségre vonás vagyonelkobzással egybekötve.
Sajnos azonban így is elpocsékolták azt a pénzt, amit bérletdíj emelés címén beszedtek tőlünk. (Mellesleg Aba Botond után Antal Attila jött, most pedig valami Balázs vagy Balogh nevű alak. Ha így haladunk, sosem érünk az ABC végére.) 3. A bérletszelvény külseje is megváltozott, olyan lett, mint a 30 napos bérletek. Ezzel semmi probléma, ahogy azzal sincs, hogy január elején még tollal írták rá, mettől meddig érvényes. Február elején azonban megváltozott a rendszer: minden szelvényre előre rá van nyomtatva az érvényességi idő, így a kalitkában a hölgy mellett 30 kupacnyi bérlet sorakozik, amikből minden nap végén kidobnak egy-egy maradék kupacot. Na de nooooormális?! Tekintve, hogy a bérlet csitti-vitti, hologramos-csíkos, nyilván nem túl olcsó az előállítása. Egyszerűbb lenne, ha azt mondanák, hogy mindenki dobjon ki X Ft-ot, és akkor legalább nem kéne a beszedéssel vesződni.
Plakátoljunk még egy kicsit! Tegnap nekem is kellett volna, de nem kicsit, hanem sokat, mire jött egy telefon attól, aki addig azt mondta, hogy plakátoljak, hogy most inkább mégse plakátoljak. Nekem se kellett több, hogy ne csináljam. Mindezt azért, mert a FIDESZ megest balfaszkodik, és azt hiszi, hogy ha Tarlós kijelenti, hogy ne 'vadplakátoljanak', akkor az emberek azt fogják mondani, hogy "milyen rendesek ezek, megyek is rögvest, és igennel szavazok', holott nem fogják ezt mondani, mert sem nem hallották ezt a kijelentést, sem nem érdekli őket. Kicsit sem. Ez már megint a megfelelési kényszer tünete, hogy ne mondhassák a másikak, hogy egy polgármester ragasztatja tele az utcát a papírszeméttel. Pedig pont úgy kéne leszarni a másik oldal véleményét, mint ahogy azok szarják le ezt az oldalt, meg még azt is, hogy mondjuk valaminek 2 nappal korábban éppen az ellenkezőjét mondták. Mindegy, a lényeg, hogy nem kellett plakátolni menni.
Egyik pinaalattról a másikra történő meghibbanásom oka pedig a hétvége közeledte, meg az öröm, hogy felfedeztem a magát (okkal vagy ok nélkül) Laár Andrásnak kiadó emberke blogját, amit olvasni is fogok, ha ő az.
A minap volt szerencsém 70%-osan megtekinteni e szórakoztatóipari műremek egy epizódját. A 70% egyrészt azt jelenti, hogy közben tettem-vettem, tehát nem koncentráltam oda teljes elmémmel, másrészt a fél órás reklámok miatt néha elnyomtam a TV-t, de nem mindig kapcsoltam vissza időben. Emiatt nyilván értékes percekről maradtam le, de tutira nem olyanokról, amik megváltoztatnák a véleményemet. Ez röviden a következő:
Mi ez? MI EZ??? MIII EEEEEZ??? ÚRISTEN!
Hosszabban:
Mivel tegnapelőtt láttam ezt a szörnyűséget, már nem tudok olyan kétségbeesetten kérdezni, mintha közvetlenül utána írnám mindezt, de egy kérdés mindenképpen beleégett az agyamba: minek ez? Mi szükség van erre a műsorra? (Mondjuk ez kettő volt...)
Ez mindenről szól, csak a fogyásról alig. Biztosan más bloggerek is véleményezték már a műsort, és Lyallnál én is vitatkoztam kicsit a szereplőkkel kapcsolatban, de ha nem olvasom végig az összes kritikát, akkor is biztos lehetek benne, hogy a zöme hasonló kétségbeeséssel kérdez hasonlókat.
Az egész mondjuk 1 óra, ebben legalább két reklámblokk van. Az első fél órában 5 percig mutatták, ahogy a szereplők szobabicikliznek, majd azzal voltak elfoglalva, hogy valaki meg akarja kérni a másik valaki kezét, és hogy erről kinek mi a véleménye. Aztán meg is történt az aktus, és a nézők kollektíve örülhettek. A műsor második felében jött a szokásos valóságshows szövegelés: ki, kit, miért szeret-nem szeret, miért fogja kiszavazni, és kinek mennyi az esélye bent maradni, meg mennyire elégedett magával. Hát ez marha izgalmas. Persze a műsor alatt végig olyan zenék mennek, mint a pörgős akciófilmekben, de ez nem feszültséget generál, hanem inkább csak a kevésbé figyelmes nézők figyelmét hívja fel a durva kontrasztra. Volt amikor arra kaptam fel a fejem, hogy a Kaptár zenéjét hallom, aztán rájöttem, hogy csak hasonlít.
Persze most újak voltak a szabályok, ami mindenkit marhára meglepett. A résztvevők enerváltan vették tudomásul e fantasztikus változást (gondolom, már az eleje óta tudták), a nézők pedig nyilván rögtön közelebb húzták a foteljeiket a tévéhez, nehogy egyetlen momentumot is elszalasszanak. Nézi ezt egyáltalán valaki? Kíváncsi lennék, mit élvez benne.
A résztvevőkről is megvan a véleményem, mert meggyőződésem, hogy a büszkeségüket rég elvesztett emberekről van szó, akik úgy gondolták, hogy ha ebbe a sokszor ízléstelen dologba belemennek, hasonló hírnévre tehetnek szert, mint BB Ági meg VV Évi nevű elődeik. Ez persze már önmagában eltorzult jellemre utal. Biztosan nagyon sanyarú az életük, tutira egyáltalán nem tehetnek arról, hogy úgy néznek ki, ahogy, de attól, hogy le akarnak fogyni, még nem kell óriásplakátokon szinte meztelenül mutogatni magukat. Áhh.
Ráadásul az egész műsor nyilvánvalóan pontosan ugyanolyan kamu, mint pl. a Survivor volt, amit jóval a műsorba kerülés előtt leforgattak, majd úgy tettek, mintha az események éppen a napokban történtek volna. Itt most már a saját induló súlyukhoz viszonyítva nézik, melyik versenyző mennyit fogyott, és eszerint es(het)nek ki. És azt akarják elhitetni, hogy van olyan, aki 7 hét alatt a testsúlya 21%-át vesztette el úgy, hogy még nem szenvedett súlyos egészségkárosodást. Ez egy vicc. Remélem, ezen felbuzdulva egy csomó hasonló helyzetű néző majd ugyanolyan eszeveszett önkínzással igyekszik megszabadulni a kilóktól csak, hogy a baleseti sebészeten, meg a belgyógyászaton kössön ki. Miközben nem tudhatjuk, hogy a szereplők valóban végigcsinálják-e mindazt, amiből a műsorban néhány percnyit láthatunk.
Bár sokat lehetne még írni, dolgoznom kell, és szétszórt vagyok, de annyit még elmesélek, miért vagyok ennyire szkeptikus a kereskedelmi televíziók tisztességével kapcsolatban: anno könyveltem annak a cégnek, amelyik a Fókuszba és az MTV Mi?Mennyi?Miért? című műsorába készített összeállításokat. Az RTL Klub Híradójának készítői ezek közül kerülnek ki, ismerem is a zömüket. Nos, az egyikük mondta, hogy ha olyan bejátszás van a Fókuszban, amiben valakinek el van torzítva a hangja, és felismerhetetlen a képen is, akkor az a stáb valamelyik tagja. Ilyenkor nincs semmi téma, kénytelenek valamit kitalálni. Ennyi.