RSS
A cégnél tegnap megünnepeltük a névnapomat. Erről a rendszerről korábban már írtam, de azért — a könnyebb érthetőség kedvéért — néhány szóban felelevenítem: a kollégák 6000 Ft-ig finanszírozzák az ünnepelt ajándékát, az meg meghívja őket egy 2-3 órás konyhai beszélgetéssel egybekötött fogyasztási alkalomra. Vesz némi süteményt, sós biszbaszokat, egy üveg bort, meg valami töményebbet is, oszt' jól van. A társaság ilyenkor kötetlenül társalog (néha azért a munka is szóba kerül), aztán mindenki visszaül dolgozni.
Nem bontanám ki a teljes igazságot, ha elhallgatnám, hogy nem egyedül én voltam az ünnepelt, hanem Hajnalka kolléganőm is. Neki már volt a névnapja, nekem meg csak lesz, így valahol félúton választottunk egy időpontot, és egyszerre tudtuk le mindkettőt. Így munkaidőben is jól jöttünk ki (mivel minden lógással csak magunkat károsítjuk meg, hiszen senki sem végzi el helyettünk a munkát), meg pénzben is, mivel be tudtuk osztani, hogy Hajni csinálja/szerzi/készíti a táplálékot, én meg az ivadékot.
Régebben úgy volt, hogy az ünnepelt előzetesen megvette magának, amit kapni szeretett volna, azt behozta a céghez, itt szépen becsomagolták, aztán a gyűlés elején megkapta, és jól meglepődött. Az idén már újítást vezettünk be: az ünnepelt előzetesen felír 3 olyan dolgot, amire vágyik, és ezek közül szerez be egyet a főnök, ami így valóban meglepetés lesz. Az én három dolgom a Millennium c. sorozat 1. évada, Dr. House 1. évada és a Nemzet és Emlékezet c. sorozat hiányzó tagja, a Mohács című volt. Bár a Millenniumra vágytam a legjobban, mégis a könyvet kaptam. Azért ennek is örülök, mert az én kis szűz lelkem végre beteljesülhetett egy sorozat összes tagjának birtoklása okán, nem is beszélve arról, hogy a 8 könyv közel 80000 Ft-ot ér. Ez egy olyan sorozat, ami a magyar történelemmel foglalkozik. A/4-nél nagyobb alakú, fekete borítójú, hófehér lapokkal teli könyvekről van szó, amiknek a legnagyobb varázsa számomra az, hogy nem egy történész írja le a véleményét egy-egy adott korszakról, hanem a korabeli írásos dokumentumokat fűzik egybe kommentár nélkül, így mindenki maga alakíthatja ki a véleményét, nézőpontját. A Trianon című rögtön az Antant-hatalmak és Románia 1916-os szerződésének közlésével indul (amiben már méterre pontosan meghatározták, hol fog húzódni Románia új keleti határa, holott hol volt még a háború vége), majd ezt követi Károlyi Mihály egyik parlamenti beszédének jegyzőkönyve a bekiabálásokkal együtt, stb. Ez így sokkal objektívebb (bár már az összegyűjtött anyag szelektálása is torzíthatja a képet). Mivel a 8 könyv legalább 6000 oldal, és egyenként is dögnehéz, a buszon valószínűleg nem fogom őket forgatni, így viszont fogalmam sincs, mikor fogom mindet elolvasni. Azért majd törekszem...
Egy kis időm mindenképpen felszabadul azáltal, hogy majd nem House és/vagy Millennium nézéssel töltöm el... Tudom, töltsem le őket, de 1. gépen úgysem nézném meg, mert ahhoz nincs türelmem, 2. eredetiben jobb szeretem, mint a töltögetést. Szóval egyszer majd megveszem magamnak őket.
De egy pillanatra még visszatérek a 'bulihoz'. Eddig még nem fordult elő, hogy a főnököm itt dolgozó férje is részt vett volna rajta, ezúttal azonban ő is közénk ült. Ezzel nem is lenne gond, azonban ő és a könyvvizsgálónk eléggé távol állnak egymástól politikailag. És még ezzel sem lenne gond, viszont a férj ritkán állja meg, hogy ne fejtse ki a véleményét az aktuális közéleti dolgokról, a könyvvizsgálónk pedig sosem állja meg, hogy erre ne egy kirobbanó gyűlöletáradattal reagáljon. Nem voltam hát túl boldog, amikor megtudtam, hogy plusz egy fő lesz ott, mivel már előre tartottam a botránytól. Szerencsére ezúttal mindketten eltekintettek ilyetén gondolataik hangoztatásától, úgyhogy egész jó kis hangulatban telt az egész.
Legközelebb egy év múlva, de nem ugyanitt.