OBI bejegyzései

Mivel most éppen lelki struccpolitikát folytatok (azaz megpróbálok nem gondolni a tegnapi, felkavaró dolgokra), inkább bepótolom az eredetileg tegnapra szánt bejegyzést, ugyanis nem maradhat az utókor számára regisztrálatlan, miként folytattam vasárnap extrém sportot a fürdőszobámban, amikor is másnaposan és izomlázasan álltam neki a kifestésének.

De még mielőtt a konkrét bohózatra térnék, lássuk az előzményeket. Szombaton nap közben az egyetemen tobzódtam, de csak az első előadást ültem végig, egyrészt mert megelégeltem, hogy ebben a félévben minden előadás — szóljon bármiről is — a cigánysággal végződik, másrészt a devianciaszociológiában nekem nemigen lehet újat mondani, mivel a családomban, és az ismerőseim között egy tucat alkoholista is van/volt, a baráti körömben ketten súlyos drogproblémákkal küzdöttek, a volt legjobb barátom szuicid hajlamú, a volt barátnőm ailurofóbiával küzdött (macskaiszony), én pedig buzi vagyok. Szóval minek üljek ott? Harmadrészt akivel odakocsikáztam, annak előbb vissza kellett jönnie, én pedig inkább vele tartottam, minthogy vonatoznom kelljen, miközben estére még hivatalos voltam egy alkoholos partyra is.

Miután hazaértem, gyorsan bevágódtam a fürdőkádba, kicsinosítottam magam, ettem egy pár falatot, hogy ne csapkodjon nagyon meg a majdan elfogyasztandó szeszmennyiség, aztán útra keltem. A Rolandot próbáltam kapacitálni, hogy akarjon már este buzibárba menni, ahova én is vele tartottam volna, miután tiszteletemet tettem a hetero haveroknál, de különféle kifogásokra hivatkozva végül nem adta be a derekát.

A 'buli' maga olyan semmilyen volt. Beszélgetés, néha kínos csend (miközben bömbölt a zene), italozás, cigarettafüst-belélegzés (főleg passzívan), italozás — tehát a szokásos. Eredetileg nem terveztem sokáig maradni, hiszen másnap még dolgom volt, és éppen ezért inni sem nagyon akartam. A másik oldalon viszont ott volt 'az utolsó alkalom a felszabadult szórakozásra a vizsgaidőszak előtt' nyomása, ami mégis rávett néhány feles és egy koktél elfogyasztására, ezek pedig egy újabb koktél és újabb felesek konzumálására. Szóval elég szépen néztem ki, mire hajnali fél 3-ra hazaértem (szerintem cikk-cakkban közlekedve az utcán). Mondom én, hogy nem kell engem alkoholizmusból oktatni...

Na, másnap aztán felébredtem. Fejfájás, szájszárazság, émelygés, étvágytalanság, szóval a szokásos. Első gondolatom az volt, hogy a festés inkább elmarad, de aztán meggyőztem magam, hogy mégis megcsinálom, mivel egyrészt megígértem, másrészt nemigen lesz mostanában újabb kínálkozó alkalom. Ennek örömére úgy délután 1 körül elindultam az OBI-ba. Meglepő módon ismét nyomban jött az egyébként 20 percenként járó busz, így pillanatokon belül odaértem. Közben persze minden egyes szemembe érkező fénysugár csak növelte a fejem kínjait, a busz pedig a gyomrom rakoncátlankodását súlyosbította. Na, az OBI-ban aztán megállapítottam, hogy kicsiny(nyé tett) hazánkban hiperinfláció van, mivel a múltkor még 2900 Ft-os festék immár 3200 Ft-ba került, és mire a polctól pénztárhoz értem, máris 3295 Ft-ba. Hogy ennek mi volt az oka, nem kérdeztem meg, mert 100 Ft-on nem akartam ilyen állapotban vitatkozni. Más körülmények között persze megkérdeztem volna, ahogy azt is, hogy mijappicsa kerül egy vacak narancssárga kaspóban (amit az azonos színű konyhámba száműzött növényem cserepének szántam) 1800 Ft-ba? Nem is vettem.

Itthon újabb egy órát tettem-vettem, meg ágyban döglöttem, és már majdnem délután 4 volt, amikor nekikezdtem a tényleges munkának. A polcok tartalmának lepakolásához, és a polcok leszereléséhez Rolcsim segítségére is szükség volt, ő azonban csak későbbre ígérte magát, ezért olyan helyen kezdtem festegetni, ahol szabad volt a falfelület. Ebben az volt az érdekes, hogy a pénteki lábazástól baromira izomlázam volt, ÉS a másnaposságtól bizonytalan volt az egyensúlyom, ÉS fájt a fejem, de fájdalomcsillapító nem volt itthon, ÉS a fürdőszobám méretei és berendezésének elhelyezkedése miatt a létra használata célszerűtlen lett volna, tehát még a konyha kifestésekor alkalmazott akrobatikus mutatványokat is felül kellett múlnom a siker elérése érdekében. Egyik lábam a mosógép sarkán, a másik a kád külső peremén. Vagy: mindkét lábam a kád szélén, a mellkasommal a kívánt szögbe billentve a fregolit, és így egyensúlyozva. Vagy: egyik kezemmel a fűtőcsőbe kapaszkodva, közben a faltól a hátammal tolva el a ruhaszárítót. Sorolhatnám. Gyakorlatilag ön- és közveszélyesnek számítottam, és a csodával határos, hogy se össze nem törtem magam, se le nem borítottam semmit a kék festékkel. Pedig mókás lett volna, ha a teli szennyestartóba vagy a nyitott fedelű (de éppen nem üzemelő) mosógépbe beleborítottam volna fél liter festéket (faszt).

Azért röpke két óra alatt el is készültem, így a falak mostantól pompás, égkék színűek (nem budapesti égkék, hanem tanyasi égkék). Sajnos azonban tartok tőle, hogy ezzel jól meg is szívattam magam, és majd úgy járok, mint a volt munkahelyemen az egyik ügyfél, aki a vécépumpájához gyakorlatilag vett egy komplett fürdőszobát. Most, hogy kékek a falak, az eddigi világítás elég gyatrává vált. Vennem kéne tehát egy új lámpát, már azt is kigondoltam, hogy milyet. Három ágú spotlámpát ide! Egyik ágát a fürdőkád irányába, hogy legyen fény pancsolás közben olvasni, a másikat a pofámra, hogy nem maradjak borotválkozás után mindig valahol szőrös, a harmadikat pedig a klotyó irányába, a szimmetria kedvéért (faszt, ott is olvasok). De az árammal kapcsolatos dolgokat én nem vállalom, tehát szakembert kellene hívni, akkor viszont már meg kellene venni az új kapcsolókat is, meg a szobába egy rendes csillárt. Nehogy má' kétszer fizessek kiszállást! De ha már kijön a villanyszerelő, akkor lehet, hogy az új lámpának új lyukakat is kell fúrni a falba.

Akkor pedig már a nagyszobába is kéne, meg a...meg a ...

Egy hirtelen ötletet követő hosszas felkészülési időszak (és még hosszabb Pató Pál időszak) után tegnap szombaton végre kifestettem a konyhám. Hivatalosan dinnye színű lett — valójában pedig narancssárga.

Az úgy volt, hogy péntek este konditeremben voltam (mily meglepő...), ahol ezúttal elmaradtak a láberősítő gyakorlatok, helyettük a vállamra fektettünk nagyobb hangsúlyt. Mondtam is az edzőnek, hogy olvas a sorsom könyvében, mivel a múltkori (tervezett) túra előtt lábügyileg akart megfingatni, most meg a másnapi festést akarta galád módon meghiúsítani. Erre harsányan felröhögött, de azért egy cseppet sem kímélt. Edzés után — szokás szerint — kiment az álom a szememből, így ha akartam volna sem tudtam volna a másnapi munkára való tekintettel időben lefeküdni. Ehelyett éjjel 3-ig játszogattam ezzel. 

Reggel 8-kor ébredtem, és nem bírtam visszaaludni, pedig közel 9-ig próbálkoztam vele. 9-kor aztán kénytelen voltam felkelni, merthogy ugye egy csomó dolgot terveztem aznapra, például még festéket is kellett vennem. Ennek ellenére 11 óra elmúlt, mire kiléptem a lakásajtón, hogy elszaladjak a közeli OBI-ba. Ennek az üzletnek tök jó neve van: OBI. Sok jóra nem lehet számítani, ha tekintetbe vesszük a szó szleng jelentését, Obi van Kenobi gyászos sorsát, azt, hogy Obi-nak hívták a Fűrész II. másodikként elhunyó szereplőjét, és hogy még a zOmBI szóban is benne foglaltatik. Számomra viszont akkor lett volna igazán obi, ha távozás előtt nem nézek utána, hogy hol van az a bizonyos festőszett, amivel már korábban is festegettem idehaza, mivel sehol sem találtam. Igazából még most sem tudom, hol van. Majd egyszer előkerül valahonnan, ahol tutira megnéztem legalább háromszor (mindenhol megnéztem legalább háromszor), mert egyáltalán nem emlékszem arra, hogy kidobtam volna (ami nem jelent semmit). A 979-féle biliárdtaktika (megy ahova megy) ezúttal nem szívatott meg, úgyhogy a bótba a festék mellett soksörtés festőbizbaszt is vettem. Érdekes egyébként — de esetemben cseppet sem meglepő —, hogy a két sor közül sikerült azt kiválasztanom, aminek az elején fennforgás volt. A másik sor már rég 10 embert haladt előre, mire mi megmozdulhattunk, közben pedig egy előttem álló párocska egymás csókolgatásával múlatta az időt. Lelki szemeimmel elképzeltem, ahogy a felrúgásom következtében az állapotos anyukából kirepül a gyerek és valahol a kerti bútorok között landol véres cuppanás kíséretében, de az ilyen és ehhez hasonló durva megoldások helyett inkább csak csúnyán néztem (az igazi szemeimmel).

Szerencsém volt, hogy odafele is, meg visszafele is rögtön jött egy busz, és ez így egy kicsit kompenzálta a sorban állással elvesztegetett időt. Mielőtt hazamentem volna, beugrottam a sarki étkezdébe, ahol vettem magamnak némi ebédet. Hát nem semmi ez a hely, az tuti. Hiába van a kiszolgáló csajokon kötényke, meg hajfogó, ha a rizs és a hús lemérésekor olyan disznóólat csinálnak a mérlegen, amitől hányni lehet. Most is, egy kis papírtálcára tette a választott húst, lemérte, aztán mellé tornyozott némi rizst. Azt úgy baszta vissza a mérlegre, hogy a kaja egy része a tálcáról lehullva beszennyezte azt, de sebaj, mert fogta a csaj, és kézzel felmarkolgatta a rakoncátlan borsó és kukoricaszemeket, majd két méterről a mosogatóba hajította. Nem volt túl őszinte a mosolyom... Aztán megkérdezte, hogy a papírba csomagolt cucchoz adjon-e szatyrot. Mivel nem lett volna célszerű az OBI-ban vásárolt holmik mellé rakni az ebédet, mondom, adjon. Erre a 15x10-es papírtálcán 3-4 centi magasan felhalmozott, majd papírba göngyölt cuccot, egy fél köbméter űrtartalmú nejlonba tette bele. Vicces volt.

Na, otthon belapátoltam a drága, viszont annál íztelenebb ebédet, majd nekiláttam az előkészületeknek. A konyhám nem túl nagy baromi kicsi, ennek megfelelően a lefestendő falfelület sem sok. A festék doboza szerint a tartalma 25 nm-re elegendő, ami nem is olyan hihetetlen, mivel a leírtakhoz képest tényleg elsőre fed. Az viszont nem igaz, hogy nem csöpög, de hát az őszödi beszéd óta tudjuk, hogy nem hazudik az, aki nem bontja ki a teljes igazságot. Ehhez képest tényleg tuti kis festéket vettem, és nem is volt drága (2900 Ft a 25 nm-re elegendő). Ha úgy veszem, 5000 Ft-ból megcsináltam azt, amit egy szakember 50000-ért csinált volna meg- És ha hozzáveszem még, hogy a festék felén túl a festőszett is megmaradt, akkor a következő ilyen akcióm ingyen lesz. Egy festő viszont nem tudott volna olyan jól elszórakoztatni, ahogy azt én tettem magammal. Egyrészt beraktam a Eurythmics Best of CD-jét, és arra nyomultam, másrészt olyan akrobatikus mozdulatokat tettem, amin néha hangosan fel kellett röhögnöm. Elképzeltem magam a külső szemlélő szemével. Egyik lában a tűzhely tetején, másik a létrán. Aztán a létráról át a konyhaszekrényre, az egyik kezemmel a falon lógó szekrénybe kapaszkodva, a másikkal a sarok irányába nyújtózkodva. A csövek mögötti/körüli felületek lefestését már nem is ecsetelem. Tisztára mint egy 3D-s Twister. Közben persze két telefonom is volt, de csak azért, mert a hívó felek nyilván érezték, mikor a legalkalmatlanabb a hívásuk. A beszélgetés már csak azért is kellemetlen volt, mert a festék baromi gyorsan száradt, és ha későn vettem észre, hogy egy már lefestett részen anomáliák maradtak, némi izomerő segítségével korrigálhattam csak azokat.

Mindenesetre meglepően gyorsan végeztem, alig 1 órámba tellett az érdemi munka. Viszont annál tovább tartott a túlszaladt foltok eltüntetése. Eddigre már Rolcsi is befutott, így ebbe már be is tudott segíteni (festeni nem is engedtem volna, mert csak az a jó, amit én csinálok). A profik a védendő felületeket szigetelőszalaggal ragasztják le, de mivel én nem vagyok profi (még), sikerült pluszmunkákat gyártani magamnak. Majd legközelebb jobban ügyelek...

Most, hogy kész a konyha, az antik falitányérokat már nem szándékozom visszatenni a régi helyükre, ahogy a köcsögöket sem a szekrény tetejére. Nem véletlenül nem fehérre festettem a falakat: vége a skanzennek. Így ugyan egy kicsit csupasz a fal, de csak addig, amíg nem sikerül beszereznem néhány igazi, konyhába való képet. Ilyeneket elvileg lehet is kapni, csak gyakorlatilag nem. Az OBI-ban meg a TESCO-ban már néztem, és a mintapéldányok között akadt is néhány megfelelő, de a felgöngyölt, megvehető darabok között sem itt, sem ott nem volt megvehető. Pedig jól mutatnának. Olyan képekre gondolok, amiken mondjuk vodkák vannak jégágyon néhány szem eper kíséretében, vagy egy pohár valamilyen itallal, benne szívószállal, az oldalán vízcseppekkel.

Mivel a köcsögök szekrénybe zárásával a konyhaszekrény teteje is üres lett, kivittem az egyik gazt a szobából. Szerettem volna a falhoz illő cserepet venni neki, de természetesen azt sem kaptam. Ami késik, nem múlik.

Most vasárnap a fürdőszoba jön (az pasztellkék lesz).

A cím nem politikai tartalmú bejegyzést takar (bár a kormányra szívesen alkalmaznám ezt a jelzőt, miután az idén mindössze két adómérték változtatással cca. 600.000 Ft-ot húztak ki a zsebemből, nem kicsit hozzájárulva ezzel jelenlegi tragikus pénzügyi helyzetemhez), hanem az OBI-s virágom nemkívánatos potyautasait.

Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt vettünk az OBI-ban egy szobanövényt (979 megfogalmazásban: gazt). Köztudomású, hogy én nemigen vagyok oda ezekért, de Rolcsi kedvéért beruháztam. Nem tudom, mi a neve, de tőzegbe van ültetve, hüvelykujj vastagságú egyenes törzse van, ami a tetején elágazik több (nekem 4) kisujjnyi vastagságú ágba. A fűalakú levelek a tövüknél egymást részben fedve az ágak végén nőnek. Kerestem neki helyet az íróasztalom sarkán, ahol sok-sok lámpafényt kap, de ezzel nem is volt baj. Jelzem, a locsolás az nálam hosszas lelki győzködés után foganatosítódik meg, azaz napokig "most locsoltam" van, aztán 4-5 napig a "kéne már locsolni" fázis, aminek a végén megtörténik az aktus. És még egyetlen gaz sem száradt ki!

Ezzel sem ez volt a baj, hanem, hogy néhány nap után megpillantottam rajta egy kevés grízszerű kinövést, amiről (nemhiába a Sasad magboltjában töltött gyermekévek) rögtön tudtam, hogy tetvek. Mivel egyetlen másik növényemen sem volt (és azóta sincs) belőlük, nyilvánvaló volt, hogy az OBI-ból már eleve fertőzötten vettem. Ezen jól kiméltatlankodtam magam, majd a gazat jól lezuhanyoztam a fürdőkádban. Átmenetileg meg is oldottam ezzel a tetűkérdést, azonban hamarosan újabb szívogató-kolóniát pillantottam meg a leveleken. Ekkor kezdtem tetűirtó valami után kérdezősködni a virágosoknál, és mivel ezt azért olyan intenzíven nem folytattam, idő közben újabb zuhanyzásoknak vetettem alá a növényemet. A sokadik virágosnál sikerült egy 'dezodort' vennem, amit rendeltetésszerűen használva alkalmaztam is, azonban ezzel szemmel láthatóan csak azt értem el, hogy megtripláztam a lények számát.

Lelkesen zuhanyoztam, fújkodtam, de a növény állapota nem javult. Kétségbe azért nem estem, mindenesetre sajnáltam szegényt. Ekkor jött az újabb ötlet: manuálisan leszedni a nyavalyásokat. Bevizeztem egy zsebkendőt, és magam mellé készítettem néhány fülpiszkálót, de hiába a levelek végigtörölgetése, a tövükhöz nem fértem hozzá. Ha meg nagyon bedurvultam, szegénykémnek letörtek a levelei. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a tőzeges gyökérzetet kiemeltem a cserépből, ekkor láttam, hogy ott tenyésznek az élősködők. Adtam nekik öngyújtóval, aminek nyilván nem örültek, de ahogy a hónapok teltek, a tetvek csak megjelentek újra, meg újra, és nekem elment a kedvem az egész harctól. A levelek szépen sárgultak, hullottak, és én már csak beletörődve szemléltem a lakásom díszének haldoklását. Még felmerült, hogy egy zuhanyzás-átültetés kombót meg kéne ejteni, de mire erre sor került volna, az egyik ág összes levele lehullott, majd kisvártatva egy másiké is. Amikor a harmadik ág is megkopaszodott, már tudtam, hogy ennek kidobás lesz a vége.

Úgyhogy most egy nejlonzacskóban figyel a haláltusáját vívó OBI-s szobanövény, arra várva, hogy a konténerbe vigyem, és egy rövid gyászmise elmormolása után végleg elfelejtsem. A helyén azóta már ott pöffeszkedik egy életerős, garantáltan tetvetlen, Tescos ananászból gyökereztetett pálmakezdemény (a gyümölcsöt persze lelegeltem), de a lelkem azért még nyugtalan. Mégiscsak egy élőlényről van szó, még ha egy oktondi gazról is.

Isten veled, OBI-s izé.