Pterodactyl bejegyzései

Két film kritikája következik, mert régen írtam ilyet, és mert most ennyire telik a szellemi képességeimből/energiámból. Egyik sem vadonás új alkotás, én viszont mostanában láttam őket, de mivel talán van olyan, aki még nem volt olyan szerencsés, mint én, annak jól jöhet egy kis biztatás...

...pontosabban az első esetben a figyelmeztetés. Amikor filmeket pontozok, a legszarabb műveknél is meg szoktam említeni, hogy azért nem adok 0/10-et, mert a legratyibb kategóriát a Marabunta, a gyilkos hangyák című trágyakupacnak tartom fenn. Ez az állapot eddig tartott, ugyanis a Szárnyas gonosz címre keresztelt ultratré moslék — tetszik, nem tetszik — felzárkózott a Marabunta mellé. Ennyire rossz filmet ritkán lát az ember, de akkor sokáig emlékszik rá. Esetünkben a dolog külön pikantériája, hogy az RTL Klub nevű kanális tűzte késő esti műsorára, szombaton, ha jóhiszemű vagyok, azzal a céllal, hogy a leült házibulikból visítva röhögős fetrengést varázsoljon. Ha egy kicsit realistább vagyok, húzok egy strigulát az 'ezt a szart nevezik ezek műsornak' rubrikába, és megerősítem magam a tudatban, hogy ennek az adónak a riválisával együtt a Budapest TV és a Pártkelte sorsára kellene jutnia, hogy helyreálljon végre a kozmosz rendje.

Na, de vissza a filmhez, aminek az erdeti címe Pterodactyl, és ez máris előre vetíti a nagy mennyiségű és gyenge minőségű CGI alkalmazását. Félprofi/haladó amatőr filmes ismereteim birtokában az első 30 mp-ben megállapítottam, hogy itt valami igazi trashről lesz szó. Amikor az elején megláttam a földrengés okozta barlangi porfelhőket, és a valamilyen titkos üregből előguruló tojásokat, máris nem lepődtem meg a frissen kikelő pterodaktilusz kesztyűbáb-jellegű megvalósításán. A következő képsornál még meginogtam kissé, mert derékban kettéhasított gyanútlan vadászember esete még nem is volt olyan szörnyű, de aztán el kellett könyvelnem, hogy ez bizony mégis nagyon szar. A történetnek se füle, se farka, a színészek tehetségtelenek, a szereplők viselkedése pedig teljesen irreális, hiszen például a főszereplő pasi legnagyobb baja az, hogy majd miként mondja meg a szülőknek a kicsivel korábban széttrancsírozott diákja halálát, miközben minden esélye megvan arra, hogy perceken belül maga is erre a sorsra jut. Van aztán egy halom terrorista, akik 'valakit' üldöznek, akit kommandínerek fognak el, és hurcolnak magukkal. A teljesen nevetséges fegyvereikkel többször neki is látnak a fentről támadó őslények teljesen értelmetlen — és végtelen lőszert elhasználó — megsorozásának, ami persze igen kevéssé hatékony, de csak azért, hogy a végén — egy igen eredeti filmes megoldást alkalmazva — legyen mit felrobbantani. Teljesen logikus, ahogy a szanaszét repkedő dínókat egyetlen robbantással ízzé-porrá, miközben addig semmi esély nem volt ellenük, de hát ezen már meg sem akadunk. Ha ezek után valaki még mindig késztetést érez a megtekintésére, akkor szólok, hogy külön idegesítő, amikor a magyar szinkron szerint is pterodaktil-nak nevezik a lényeket, holott az az angol név egy az egyben történő átvétele (bezzeg a címben nem tartották meg). Magyarul az pterodaktilusz. Külön idegesítő az is, hogy nem jövünk rá, ki az, akit egyből megölnek, széthasítanak vagy levágják a fejét repülés közben (ez vazze...), és ki az, akit inkább elrabolnak a fészkükbe. 15x eljátszva egyetlen filmben... Na jó, ebből ennyi elég is. Ha valaki direkt szereti az ennyire szar filmeket, az feltétlenül nézze meg, mindenki más inkább fusson , amerre lát.

A másik, amiről írni szeretnék, egy régebbi mozifilm, a Batman: Begins. Rajtam kívül szerintem már mindenki látta, de aki mégsem, semmiképp ne hagyja ki. Ez a film szerintem 10/10-es, annak ellenére, hogy képregény-adaptáció. Sosem szerettem a szuperhősös filmeket, és mivel mindegyik baromira nagy hülyeség, manapság már meg sem nézem őket. A Tim Burton rendezte hajdani Batmant is csak Jack Nicholson Joker-alakítása miatt szerettem, és a harmadik rész is csak a Jim Carrey-féle Rébusz miatt tetszett. Igaz, mindegyik részt legalább 40x láttam, mivel a kisöcsémnek anno eztek voltak a kedvencei, és reggeltől-estig nézte őket, újra és újra, de attól még nem szerettem meg őket. 

Jött aztán ez az újragondolás, amit egészen a múlt hétig nem láttam, majd a folytatás, a Sötét lovag, amit viszont moziban néztem meg, és olyan hatással volt rám, mint addig nagyon kevés film. Kíváncsi voltam, mit művelnek a régi jó Batmanből, és már előre elkönyveltem magamban, hogy tutira szar lesz — mint általában a remake-ek — valamint, hogy Heth Ledger Jokere messze elmarad majd a legendás Jack Nicholsoné mögött. Duplán csalódnom kellett, hiszen az a film szintén 10/10-es, Ledger pedig lemosta benne Nicholsont. Igazából azt éreztem, mint Freddie Mercury halálakor: veszteség ért engem is, hiszen a folytatásban már nem láthatom ezt a hihetetlen tehetséget. 

Szóval Batman: Begins. Nem spoilerezek, csak annyit, hogy erre a filmre egyáltalán nem jellemző a szuperhősös történetekre jellemző infantilizmus, parádés a szereposztása, a morális kérdéseket komolyan kezeli (sőt), logikusan és szépen felépítve tárja elénk, miként lett Bruce Wayne-ből Batman, látványos és fordulatos. Kell ennél több? 

Nekem kell! Még, még! Már alig várom a folytatást, amit állítólag ugyanaz fog rendezni, és a szereplők sem változnak majd. Ritkán vesztem el így az eszem, ha filmről van szó.