Rádió 1 bejegyzései

A kettős mérce ellen

2009. júl. 21.2009. júl. 21. 21:04 - írta: 979
Kategóriák: vélemény
Címkék: műsor, pápa, rádió, Rádió 1, vallás, XVIBenedek

Ma nem az a bejegyzés következik, amit eredetileg szerettem volna, mert baszott hosszú lesz (de érdekes), és nem jutottam a végére. Inkább felemelem a szavam egy dolog ellen, ami ma esett meg.

Az edzőteremben a Rádió 1 szól, amit eleve nem szeretek, de hát mit lehet tenni. A markolattal ellátott nehezékek emelgetése közben különben sem arra koncentrálok, hanem az önként vállalt szenvedésre. Ennek ellenére azért eljutnak a fülemig az elhangzottak, mint ahogy eljutott a rádió reggeli műsorának egy 'különösen vicces' momentuma is, amit éppen akkor ismételtek meg (gondolom, kedvcsinálónak a másnapi műsorhoz).

Azt a hírt idézték fel, miszerint XVI. Benedek pápa a minap elesett a fürdőkádban, és eltörte a csuklóját. Túl azon, hogy valami hülye kurva jót röhögött magán a híren is, a másik barom viccesen újságolta, hogy birtokukba jutott egy hangfelvétel, ami az esetet örökítette meg. Ezt be is játszották. Hallhattuk, amint egy férfi a zuhany alatt dúdol, majd néhány másodperc múlva csörömpölés hallatszik, jajdulás, majd a csörömpölés harangozásba megy át. A 'felvétel' nyilvánvalóan mű (nem is gondoltam, hogy eredeti), tehát valaki vette magának a fáradságot, hogy összerakja, gondolom a rádió szintén baromi intelligens hallgatóinak vélelmezett örömére.  

Én nem vagyok vallásos, Istenben sem hiszek. Ennek ellenére tiszteletben tartom mások hitbéli meggyőződését, úgy a keresztényekét, mint a zsidókét (UFÓ-hívőkét, stb.), hiszen én is elvárom másoktól, hogy tartsák tiszteletben az én világnézetemet és szexuális orientációmat. Pontosan ezért tartom mélységesen felháborítónak az ilyen fokú blaszfémiát és kárörvendést. Vannak határok, amiket nem illik átlépni, egy médiumnak pedig végképp nem, ilyen például a legfőbb vallási vezetőkön való bármiféle élcelődés. Talán még ha valamilyen visszásságról van szó, de jó érzésű emberek között egy hétköznapi ember balesete sem lehetne röhögcsélés alapja. Itt nem pusztán ez esett meg, de a vihogással és ezzel a felvétellel együtt egy kimondottan durva támadást intéztek a katolikus hívők meggyőződése ellen. Csodálom, hogy nem harsog már most ettől a teljes magyar sajtó (ha érdekelne, szívesen olvasnám a felháborodást a Hetekben vagy a Szombatban). 

 

Csak elméleti szinten vetem fel a kérdést, hogy vajon mi történne, ha egy rádióban azon viccelődnének, hogy Yuna Metzger lábára tolatott egy autó vagy azt ecsetelnék, miként raknák seggbe Salamon Berkovitzot a börtönben, mármint ha bekerülne oda a Traubival kapcsolatos visszásságok miatt? Belegondolni sem merek, pedig utóbbi még csak nem is olyan nagy ember, mint Izrael főrabbija. Azt tudom, hogy mi történne, ha a legfőbb iszlám vezetőn (esetleg Allahon) élcelődne egy maréknyi seggagyú, kinyírnák őket. (Mellesleg a zsidó vezetőkön való nyekegés után egy életre elfelejthetnék, hogy mikrofon elé kerülnek on-air). Egyik sem nagyobb ember a másiknál, egyenlő rangú emberek, de világvallások híveinek vallási vezetői. Éppen ezért nem illik röhögcsélni a balesetükön, semmilyen szinten sem. A katolikus pápán, Magyarországon végképp nem.

Tartsuk már tiszteletben egymás hitét, és ha már nem sikerül, részesüljön egyenlő elbírálásban minden hasonló eset. Kíváncsian várom a sajtó és az értelmiség reakcióját.