RSS
Kicsiny hazánkban sajnos sok dolog még a rendszerváltás után 20 évvel is úgy működik, mintha ez az ominózus aktus sosem történt volna meg. A politikát most hagyjuk, maradjunk csak a pénzköltésre alkalmas tényezőknél, mint amilyen az ipar, a mezőgazdaság vagy a szolgáltatási szektor. Minden nap szembesülhetünk azzal, miként próbálnak meg eladni nekünk dioxinos, melaminos, aflatoxinos, romlott, néha már rothadó ételeket, mérgező festékkel bevont gyerekjátékot, balesetveszélyes elektromos készülékeket, de nem csak a kézzel fogható termékek terén fordulnak elő visszásságok. Sokszor túlszámláznak a vendéglátóipari egységekben, ottfelejtenek minket külföldön, vagy éppen elfelejtik, hogy mi vagyunk a vevők, és ők azért vannak, hogy kiszolgáljanak bennünket. Tehetik, mert az élelmiszerbiztonsági, fogyasztóvédelmi szervek nem (sem) működnek megfelelően, a legtöbb magyar ember pedig egyáltalán nem viselkedik tudatos fogyasztóként. Nyilván ennek számos oka van (köztük az egyre nagyobb nyomor), de akik még megválaszthatjuk, mit eszünk, mit veszünk, próbáljunk meg a magunk és a mások kárából tanulni, és figyelmeztessük a környezetünkben élőket is, hátha ezzel is elérünk valamilyen pozitív változást. Most — a múltkori bejegyzésemhez hasonlóan — ismét lándzsát török egy jelenség felett, ez a jelenség azonban ezúttal nem egy termék, hanem egy vegyesbolt.
A Róna utcai 7-es megállóval szemben található CBA-üzlet, vagy inkább CBA-lyuk lesz terítéken, ami egy sarki szolárium és egy helyesírási hibákkal teletűzdelt reklámokkal (pl. dohányárú) borított trafik között található. Egyáltalán nem nevezhető nagy üzletnek, mivel néhány vidéki garázsbolt is nagyobb nála, de hát ennyi még mindig jobb, mint a semmi. Nyilván nincs is szükség nagy árukészletre, mivel a környék lakóépületeinek száma eleve nem túl sok vásárlót feltételez, ráadásul 100 m-en belül legalább 3 másik vegyesbolt is van. Ennek megfelelően nemcsak kicsi az árukészlete, de mérhetetlenül gagyi is. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a TESCO-ban csak az a kék-fehér 'gazdaságos' verzió lenne mindenből. Tudom, a sok nyugdíjas és kispénzű ember úgysem tudná megfizetni a drága, minőségi termékeket, és mivel a bolt területe ilyen kicsi, azok csak az olcsó gagyik elől foglalnák a helyet.
Ezen eddig még gyakran túl is tettem magam, maximum megelégedtem a helyettesítő termékekkel, azt' jól van. Több más dolog is zavar azonban:
- a boltba lépve időutazásnak lehetünk tanúi, hiszen az enteriőr az 1960-as éveket idézi, kb. azóta is lehet ott. Kopott padló, elnyűtt farostlemezekből összetákolt szekrények, Dexion-Salgó állványzat, megsárgult falak és koszosság-hatás; ez kíséri utunkat a zsúfolt sorok között.
- az üzlet előtt gyakran ácsorog egy hajléktalan 'bácsi', néha pedig bent is. Beszélget, poénkodik, bűzölög és ki tudja, mi mindent fogdos össze, amiket aztán mások is összefogdosnak, majd ezek a mások az egész izét ráhordják azokra a termékekre, amiket én később megveszek. Talán nem így történik, de nekem mégis minden alkalommal ez jut az eszembe. Például amikor a hajnali zsömlének a délutánra már beszakadt tetejére pillantok, rögtön az jut eszembe, hogy vajon nem éppen az ő, vagy valamelyik hasonló sorsú társának ujjai nyomán keletkezett-e ott az az üreg. Ha én odafigyelek a higiéniára és a saját egészségi állapotomra, elvárom, hogy ahol a pénzemet hagyom, ott is figyeljenek rá.
- a felvágottas pult amellett, hogy szintén elég szűkös készlettel rendelkezik (volt, hogy reggel 8:30 körül az utolsó 5 szelet sonkát vittem el), elég borzasztóan is néz ki. Teljesen nyilvánvaló, hogy az előző nap(ok)ról megmaradt karikákat passzolják el, ami nyilván más üzletekben is így van, de azokban mintha ügyelnének a látszatra, és nem ásítoznának a pultjaikban pöndörödött-barnult felvágottszeletek. Itt ez nem így van.
- az alkalmazottakkal sem igen vagyok megelégedve. Mindenki csinál mindent (bár mintha egy öreglány volna a boltvezető), ezért nem tudom azt mondani, hogy ez vagy az milyen szemét. Mindenesetre van egy cigányos kinézetű nő, aki a múltkor egy darab hús lemérése után a mérlegen megjelenő összeg helyett egy jóval nagyobbat írt a ceruzájával a termék csomagolására, rögtön a kedvencem is lett. Egy másik csaj is dolgozik ott, akit eddig még szinte csak rámolni láttam, meg egy fiatalabb legény, aki viszont nyugdíjas-poénokkal szórakoztatja a betérő vásárlókat. Tisztára mint a férfi ápolók a magatehetetlen betegekkel. El tudjátok képzelni. Egy méretes kopasz srác is dolgozik ott, de azzal semmi bajom sincs, ellenben a nyugger-szerű — általában — pénztáros nővel. Ez egy kis gané, aki elfelejti, hogy ő van a vásárlókért és nem fordítva. A ritkás forgalmú bolt kasszájában ülve gyakran olvas gagyilapokat, amiket hangos sóhajtozások közepette tesz le, ha valaki elé áll. Ez nálam még csak a "primitív vén kurva" jelzőt eredményezi, azonban a múltkor elkezdett velem pampogni, amiért du. 1 órakor ötezressel mertem kifizetni 95 Ft-ot. Mindig figyelek, hogy a boltosoknak miattam ne fogyjon ki az aprójuk, sokszor már előre ki is készítem a fémpénzeket, de ebben az esetben csak a pénztárnál vettem észre, hogy vagy 75 Ft van nálam vagy 5000. Ezt be is jelentettem (igaz, a gépbe való beütés után), mire a VK. rámförmedt, hogy ne is adjam oda, mire én viszont felháborodottan kérdeztem vissza, hogy "talán vásároljak még valamit"? Egyébként akartam még venni egy doboz cigit is, de ez az intermezzo teljesen kizökkentett. Végül a 'kedves' pénztáros 'kisasszony' nagy kegyesen visszaadott, de közben megjegyzéseket mormogott az orra alatt arra vonatkozóan, hogy máskor is milyen kis összegekben szoktam náluk vásárolni. És akkor még egy pillanattal előtte én kértem elnézést, amiért így alakult a pénztárcám tartalma.
Na ekkor döntöttem el, hogy ebbe a trágyadombba többet be nem teszem a lábam. Ha még csak egyszer fordult volna elő ilyen visszásság, talán, de miután a kasszás eset egy kolléganőmmel ugyanígy megesett, és miután — minimum — egyszer már átbasztak, végleg betelt a pohár. Tudom, hogy ezzel nemigen fogom meghatni őket, tudom, hogy csak magamnak csinálok ezzel plusz utat a következő boltig, és azt is tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, de legalább a közérzetem jobb lesz, amiért nem csinálok magamból újra meg újra lábtörlőt, és amiért nemcsak pampogok a tudatos vásárlói magatartásról, hanem be is tartom azt.
Vagy talán kötelező a romos, koszos, drága és udvariatlan kiszolgálású helyen vásárolni? Ugye, hogy nem. Ti se tegyétek, főleg itt ne.