RTL bejegyzései

Mivel pár napja csak egy valaha számítógépként üzemelő, de mostanra működésképtelen fekete dobozt bámulhatok otthon, elkezdtem újra felfedezni az élet más elfoglaltságait is. Jó, annyira még nem lendültem bele, de hétfőn például nekiláttam a nagyanyámtól örökölt (bár anno általam vásárolt) komód fiókjai kirámolásának, és egy köbméter szemetet leszámítva tökre érdekes dolgokat találtam: fényképek gyerekkoromból, nagyapám levele nagyanyámnak, ismeretlen eredetű, írógéppel rögzített versek, papíralapú relikviák a szocializmusból, stb.

Nagyapám egyébként nagy kommunista volt, és a '60-as években valószínűleg nagyanyám is, nem véletlenül dolgozhatott a rendőrségnél, és nem véletlenül kapott szolgálati lakást, amit később én vettem meg neki, újítottam föl saját pénzből, majd örököltem meg az egészet, illeték fejében — még mielőtt valaki belekezdene, hogy mennyit köszönhetek a szocializmusban uralkodó állapotoknak. Nagyapám apám születése után pár évvel végképp alkoholista lett, ami a nagyanyámmal való szakításukhoz vezetett, és ez alapjaiban határozta meg a családtagok közti viszonyokat (egészen kiterjedt szintig is). Mindketten halálukig szerették a másikat, és egyikük sem kezdett soha új kapcsolatba, csak éppen együtt nem tudtak többé lenni... de ezt a történetet — azt hiszem, — majd egy másik alkalommal mesélem el. Lesz rá alkalom.

A lényeg, hogy a hétfői vörös csillagos iratok után a kedd estémet tévézéssel töltöttem, és kivételesen sem a HírTV-t nem néztem, sem a Comedy Centralt (mert előzőn már nem számítottam rendes híradásra, utóbbin meg úgyis mindig olyan megy 10 után, amit már láttam), ezért valamilyen furcsa okból kifolyólag az RTL Klubra kapcsoltam. Ez a tévézéssel töltött időm 99%-ában nem szokott előfordulni. A Döglött Akták című sorozat aktuális epizódja ment ott, amiből még sosem láttam egyet sem, és bármilyen is a sorozat, ez a rész nagyon bejött nekem. Ritkán látni olyat, hogy egy krimi vége ne a piff-puff-már-jön-is-a-reklám legyen, hanem egy több perces jelenetsorozat, amiben a készítők szinte elgyászolták az áldozatot. Sőt, én még ilyet sosem láttam, de nagyon bejött, mert a sztori alapján ennek a 16 éves táncos srácnak a halála valóban egy tragédia lett volna, ha ez a történet tényleg megtörtént volna. Komolyan átéreztem, és egy kis gombócka is keletkezett a torkomban, de valószínűleg azért, mert eleve bejövős volt a srác. De sosem jutok el a lényeghez, ha mindig eltérülök...

Szóval a reklámok közti ajánlókban beharangozták, hogy a XXI. Század című műsorban majd a Rákosi Mátyás száműzetéséről szóló összeállítás lesz látható, a film után. Nocsak — mondom magamban, — majd rögtön azon kezdtem el filózni, hogyan lehetséges az, hogy miközben a műsor címe 21.század, mégis állandóan a 20.század szocializmusa a téma? Jó, tényleg ritkán nézem az RTL-t, de ha nézem, és pont ennek a magazinnak az ajánlóját látom, mindig megállapítom, hogy már megint a szocializmus és már megint pozitív töltettel. Kíváncsi voltam, Rákosiból mit lehet kihozni, esetleg elsiratjuk vagy valami megható szenvedéstörténet és...hát majdnem.

A műsor elején mutattak pár korabeli felvételt, és máris Rákosi (eredetileg Rosenfeld, de ez nem hangzott el) Mátyás villájából jelentkezett a riporter. Elmondta, hogy itten lakott a golyófejű gané (ezt nem ő mondta így), és hogy itt ötölte ki ellenlábasai és hajdani társai eltüntetésének terveit, esetenként napokig álmatlanul forgolódva alvás helyett. A pici szívem meg ne szakadjon érte, igaz, sem Rajk Lászlóért, sem Szakasits Árpádért nem ejtenék egyetlen könnyet sem. Aztán láthatjuk, amint a Sztalin Jóska 70. születésnapja alkalmából a garázsból kigördülő trolik megkezdik az utasok fuvarozását, közben pedig hallhatjuk, hogy a dolgozó nép, meg a balablabla,  és hogy mennyire nagyon épül az ország. Ami negatív eddig elhangzott, az abban merült ki, hogy a villában hajdan felszolgálóként dolgozó öreglány azt nyilatkozta, hogy Rákosi mindig hajtotta őket, mert nem evett, hanem zabált (de persze ez is a 15 éves börtönlét következménye), és a műsorvezető következetesen "bukott diktátornak" nevezte őt. Aztán előtúrtak egy hajdani embert, aki ott volt Rákosiék repülőre tételekor, és aki a kedvünkért visszaemlékezett arra az esetre: hideg volt, és Rákosit csak az átmeneti kabátja melegítette, de amikor emberünk pokrócokat akart neki adni, a hős mészáros elutasította azokat, merthogy ő a börtönben már megszokta ezt. Micsoda nagy jellem!

A továbbiakban a száműzetés egymást követő helyszíneit láthatjuk, előszedve mindenféle fényképeket, hajdani szomszédokat, akik persze mind emlékeznek rá, és akik tömegesen olyan áldott jó, rendes emberként őrzik őt emlékeikben, hogy olyat szerintem ma sem találni egyet sem. Csak a nagy Rákosi, az imperialista kémbanda leleplezője volt ennyire kedves, aranyos, illedelmes, és hogy milyen jól tudott táncolni... Szegényt persze megviselte Kirgízia hegyvidéki levegője, mert öreg volt már ő, és udvari vécé volt, és vödörben kellett hordani a vizet, de nem, hiába volt neki két fegyvere is (perszepersze), sosem fordította volna őket maga ellen. Pedig az elvtársak tutira azt szerették volna, a piszkok. De Rákosi szerette az életet. Tudjuk, a magáét megtartani, másét meg elvenni. Na mindegy, nem fogom leírni az egészet, aki akarja, az az RTL archívumában úgyis megtalálja.

Azt viszont leszögezném, hogy kikérem magamnak azt a pozitív hangvételt, ami az egész műsort végigkíséri, és kikérem magamnak a kommunizmus-relativizálást (amit már törvény is tilt). Igaz, a műsor ezt a tényállást nem merítette ki, mert nem hangzottak el benne hamis adatok (meg semmilyenek se nagyon), de a szóhasználat, a mondatszerkesztés, és Rákosi szenvedéstörténetének érzelmekre hatni kívánó bemutatása nálam már kiverte a biztosítékot. Rákosi Mátyás egy mocsok szemétláda volt, semmivel sem jobb, mint Hitler, Sztálin, Idi Amin Dada vagy bármelyik másik diktátor, aki kezéhez emberek tízezreinek vére tapad, plusz családok százezreinek tönkretétele, akár generációkra is. Ráadásul őt magát is a saját elvtársai intézték el, miután kellemetlenné vált a Nagy Testvérnek. Így ment ez náluk mindig is. Lehet ezt ragozni, de nem lehet menteni, sem történelmi helyzettel, sem ki-mit-csinált-volna-ebben-a-helyzetben kezdetű szólamokkal, sem mással. És örülnék, ha az RTL vagy olyan dokumentum-összeállítást csinálna, ami senki érzékenységét nem sérti, vagy pedig a készítőkben lenne valami normális értékítélet, és éreznék, hogy áldozat és áldozat, tettek és tettek, sérelem és sérelem között komoly különbségek vannak vagy lehetnek.

Valahol egyébként érezték is, mert a műsort egy rövid mondattal zárték le, amiben igyekeztek helyre tenni a dolgokat. De vajon ez egálban van a megelőző fél órával? És ha valaki közben lefeküdt aludni?

De fejezzük már be ezt! Más diktatúrákat és más diktátorokat sem szokás mentegetni (mert nem illik avagy mert egyenesen tilos), nekünk se kelljen már jó érzéssel visszagondolni azokra az időkre, jó? Szóval ne "Éljen Rákosi"!

Mostanság valami egészen érdekes stádiumba került Magyarország, ami egyfajta furcsa kettősséget jelent.

Nagyban már nem is Abszurdisztán felé haladunk, hanem abban vagyunk, azaz nap mint nap olyan brutális híreket hallunk, amikre már nem a levegőt kapkodjuk döbbenetünkben, hanem megvonjuk a vállunkat, azt' kész. Már nem fél évente van egy korrupciós/sikkasztási ügy, és nem is havonta, hanem naponta több, ezek közül is csak a legnagyobb összegek és a legpofátlanabb metódusok érik el az ingerküszöbünket. Ezeken az ellenzéki sajtó napokig pörög, és újabb információkat kutat ki (ami egyébként a sajtó dolga), a kormánypárti médiumok meg diszkréten hallgatnak, és ehelyett azt keresik, ki és hol tett/mondott valamit, ami a rasszizmus vagy a szélsőjobboldaliság témakörébe tartozik. Mondtam már, de megismétlem: gyerekek, észre kellene venni, hogy egy ideje ez már kontraproduktív, magatok ellen beszéltek.

Ezrével sztrájkolnak a tűzoltók, a polgármesterek, éhségsztrájkot kezdenének az orvosok, százával kerülnek az utcára a családok, ezer kilométer vasútvonalat szüntetnének meg olyan településeken is, ahova már busz sem megy egy ideje, és nem sorolom, mert mindenki tudja, mi folyik az országban. Tényleg olyan szinten elképesztő, hogy még a nagyon találó Abszurdisztán is egy enyhe kifejezés az országra.

Az említett kettősség másik oldala viszont valami alulról jövő normalitás, ami egyre-másra megmutatja az arcát, ezzel szolgáltatva reményt az átlagpolgárnak.

Ilyen például a Budapest TV megszüntetése. Kis eredmény, de az a kulturális környezetszennyezés, a gagyi ilyen szintű intézményesítése, amit ez a televízió folytatólagosan művelt, már tényleg égbekiáltó volt. Igaz, csak Anettka Rezsőjének halála, és az ebből következő likviditási gondok érték el ezt a sikert, de mindegy, hogy gyilkosságért vagy adócsalásért ítélik el Al Caponét, ha végül oda kerül, ahova való. Kár, hogy a nímandok és gusztustalan alakok a többi médiafelületen láthatók viszont, de talán egyszer azokra is sor kerül.

Ha már itt tartunk, kimondottan tetszett, hogy az RTL és a TV2 is kapott egy-egy jó kis 12 órás műsorbeszüntetést, kár, hogy az ORTT ítélete még nem jogerős. Ideje már megállítani azt a tendenciát, hogy egy-egy külföldi tulajdonban levő kanális kizárólag pénzügyi szempontokat szem előtt tartva minden határt átlépve rombolja az ország — erre fogékony — polgárainak szellemi-erkölcsi állapotát, az évtizedekig nyúló károkat viszont már nem hajlandó orvosolni. Nem hinném, hogy érdemes kifejtenem, mire gondolok, mert nyilván mindenki tudja.

A legnagyobb médiadiadal a Pártkelte Napkelte megszüntetése. Ez aztán minden határon túlment, minden nap. Ahogy Fábry fogalmazott egyszer vendégként, ami ott folyt, az a közszolgálatiság lábbal tiprása (vagy valami hasonló). Már az objektivitás látszatára sem adtak, és többszörösen sértették meg a televíziózásról szóló törvényt, például a — nem is annyira burkolt, interjúnak álcázott — reklámokkal. A szellemiség ugyan még a Klubrádión és az ATV-n is tovább él, de azok nem közszolgűlati adók, tehetik.

Úgy tűnik, a Sláger Rádió és a Danubius is pengeélen táncol, egészen más okok miatt. Idebent mi is a Slágert hallgatjuk, mert számunkra ez szolgáltatja a legelviselhetőbb zenét, így viszont mindig halljuk azt a mérhetetlenül ocsmány módon szerkesztett és előadott hírösszeállítást, amit óránként a 'képünkbe tolnak'. Fel is húzom magam rajta rendszeresen, részben a tartalma miatt, részben meg azért, mert nem tudnak fogalmazni (náci a neo-náci helyett, stb.). Zeneileg gyászolnám, de mivel a kormánypárti összefonódás nyilvánvaló (a rádió elnöke az MSZP európa-parlamenti listájának viszonylag előkelő helyén), egyébként nem sok könnyet hullajtanék érte. A szintén erkölcsromboló és relativizáló Boros-Bochkor páros úgyis találna magának másik helyet, mert két kézzel kapnának értük a többi rádió vezetői.

Itt van aztán az a számtalan botrányos közpénzügyi eset, ami lassan a csapból is folyik. Ezek ugyan nem normálisak, viszont az igen, hogy kiderülnek. Méghozzá azért derülnek ki, mert az elvtársak érzik a vesztüket, közben meg helyezkednek, ezért vagy maguk mentése érdekében, részben egymásnak az útból való eltakarítása érdekében borogatják a bilit. Nagyon jó, legalább kevesebb dolga lesz az új kormánynak, még ha az ügyészségnek meg a rendőrségnek egy kicsit több is. Hulljon a férgese! Én szívesen veszek téglajegyet, ha börtönépítésről van szó.Fővárosu koalíció felbomlott? Szuper! Kolompár Orbán mögül már a többi cigány vezető is menekül? Gratulálok, de miért csak most?

Micsoda gyönyörűség volt számomra amikor a közelmúlt egyik cigánytámadása kapcsán kimondta végre a rendőrség, hogy rasszista bűncselekmény történt, és eszerint folytatják a nyomozást! 20 év után végre kiderült, hogy a cigányok is lehetnek rasszisták, és nem csak a többségi társadalom. Mi ez, ha nem a 'normális' irányába tett újabb lépés? Kár, hogy ettől még bizonyos helyeken ugyanúgy életveszélyben vagyunk, de legalább egy apró repedés keletkezett a jégen.

És amiért ebbe az egészbe belefogtam (cím- és tartalommódosulások után), az a szociális kártya bevezetése. Bírom, ahogy a mindenféle jogvédők, a balliberális sajtó és a magukat progresszív értelmiséginek nevező, az emberi és polgári szabadságjogokat hajdan még lábbal tipró kommunisták most kórusban támadják ezt az intézkedést, és mindenkit, aki egyetért vele. Az sem baj, hogy közben a józan ésszel és a többségi akarattal is szembe menetelnek, ők ezt már megszokták. Gyerekek, ezek a segélyezett emberek az adófizetők pénzét arra kapják, hogy amíg ki nem keverednek a szarból, ne dögöljenek éhen. Nem cigire, nem piára, nem játékgépre. Ki az, akinek van bőr a képén, hogy az önrendelkezés jogára hivatkozva elvitassa a társadalmi jogos elvárását a befizetett adók ésszerű felhasználására vonatkozóan? Mindenki önrendelkezhet minden olyan jövedelemről, amit saját jogán szerzett, de nem arról, amit tőlem kapott azért, hogy ne kelljen többet kapnia tőlem. Azt behajigálhatja az önkormányzat melletti kocsma játékgépébe, hogy aztán már a pénz felvételének napján egy fillér nélkül találjon haza, seggrészegen, de mást nem. Senki nem mondja meg azt sem, hogy mire költhetik ezt az összeget, csak azt, hogy mire nem. Vagy talán van valakinek jobb ötlete arra vonatkozóan, miként lehetne (nem még több pénz elfolyatásával) végre elkezdeni az áldatlan állapotok felgöngyölését? Ez és a segélyt közmunkáért program szerintem egy jó lépés ebben az irányban, csak sikerüljön megvédeni a torpedóktól.

Végül még egy dolog, a pécsi vízmű ügye. Ugyanaz a röhej, mint a többinél. A hajdan még az államosítás pártján álló, majd a privatizáció mindenekfelettiségét hirdető elvtársak nem győznek sikoltozni, hogy micsoda károkat okoz az országnak az új pécsi önkormányzat azon intézkedése, hogy a monopolhelyzetben levő, közszolgálati feladatot ellátó, de a külföldieknek kijátszott vízcéget visszavették, akárhogyan is. A részleteket nem tudom (és most nem nézek utána), de nem is érdekelnek. Közfeladatot ellátó cég (víz, gáz, áram, vasút, kórház, stb.), a föld és a föld méhének kincsei (víz, földgáz, stb.) külföldinek nem eladók, magyarnak is csak ha muszáj. Az állam nem azért rossz tulajdonos, mert ab ovo az, hanem mert a vezető posztokra ültetett haverkák rosszul gazdálkodnak a rájuk bízott vagyonnal, ez tehát nem elfogadható indok a privatizációra. Ráadásul ha a francia résztulajdonos nem tette volna a pécsi ivóvizet az ország harmadik legdrágább vizévé, még most is maga szedhetné a hasznot, de ezúttal úgy látszik volt határa a pofátlanságnak.

Én már csak azt várom, mikor húzgáljuk meg mindenhol máshol is azt a határt, és mikor tesszük végre helyre azokat, akik ezeket a határokat átlépték/átlépik. Amíg ez nem történik meg, addig úgysem jutunk egyről a kettőre, ez meggyőződésem.

Nagyapáink idején szokás volt, hogy amikor az elvtársak előzetes kérdés nélkül valamit bejelentettek, annak rendszerint az ellenkezője volt az igaz. A Szabad Népre meg a Népszavára ugyanez vonatkozott, ha valamit csak úgy megírtak, az mindig gyanúsnak számított. Volt ennek egy durvább verziója is, amikor a SZU-ban a Pravda azt írta, hogy az XY elvtárs milyen jól mondta, meg milyen kitűnő, meg milyen haladó, akkor tudni lehetett, hogy XY elvtárs hamarosan minimum eltűnik, de inkább elhuny. Nem is kell nagyot ugrani az időben, hiszen kis hazánkban ez a kommunista mélynyelv a mai napig létezik. Elvégre minden kellék megvan hozzá, ide értve a Népszavát, meg Lendvai Ildikót is. Tehát amikor néhány nappal ezelőtt Simor András kijelentette a tévében, hogy Magyarországot nem érinti a nemzetközi pénzügyi válság, akkor odaszóltam a Rolcsinak, hogy "na innen lehet tudni, hogy nagyon is érinti". Erre mit ír ma az ingyenes gagyilap öles betűkkel a címoldalán?

Volt régen olyan, hogy egy doboz teában 25 filter volt, ami azért érdekes, mert ez most is így van, csakhogy közben nagyon sok víz lefolyt a Dunán, és ugyanaz a 25 filteres tea mára már dupla áron kapható.

Mert kezdetben volt ugye a 25 filteres tea, ami X forintba került. Volt neki doboza, szép neve, felirata meg címkéje, szóval minden, ami egy teához szükséges.

Aztán jött a reklám, meg a figyelemfelkeltő matrica, hogy "Mostantól még aromásabb!", esetleg az, hogy "Megújult, frissítőbb csomagolásban!", és közben a 25 filter suttyomban (25-y)-ra csökkent, mondjuk 23-ra.

Néhány hónap elteltével a gyártó egy merész húzással újabb feliratokkal látta el a termékét, amikből megtudhattuk, hogy "Most 15% ajándék!". Még örültünk is annak a 3 filternek, ami ugyanannyi pénzért INGYEN hullott az ölünkbe, és teljesen természetesnek vettük, hogy miután az így megjelölt dobozok elfogytak a polcokról, a hajdan még 23 filteres tea ugyanannyiért már csak 20 filtert ért. Hiszen mindig is csak 20 filter volt benne, és az a +3 csak ajándék volt, nem igaz?

Újabb hónapok elteltével nyereményjáték indult. Ha most összegyűjtöm, kivágom, beküldöm, akkor sorsolás, akkor azonnali nyeremény, akkor beválthatom pohárra, kancsóra meg pöttyös labdára. Szuper! És közben az ár X Ft-ról X+infláció+Y mértékben emelkedett, szinte észrevétlenül.

Aztán még krémesebb lett az íze meg, hogy necsörel, összecsomagoltak kettőt, ami akkor "csak Z forintba kerül"-t, átcsomagolták őket, csináltak nagyobb kiszerelést is, ráírták, milyen fasza csávó vagyok, ha ezt iszom, és közben a kedvenc teám minden ilyen alkalommal egy picit drágább lett.

Most pedig az eredeti ár kétszereséért forgalmazott termék vásárlásakor, mint aki megütötte a főnyereményt, szinte ujjongva kiáltok fel, amikor meglátom a dobozon a feliratot: Újra 25 filter!

* * *

A fenti példa is az emberi emlékezet rövidségéről szólt, de ugyanez vonatkozik a választási ígéretekre, a politikusi gazemberségekre és még sok minden másra is. Például nem feltétlenül emlékszünk arra, hogy régebben az elénk tett dolgoknak mennyivel másabb volt a minősége, éppen ezért arra sem figyelünk föl, hogy mostanában mennyi szart akarnak nekünk eladni. Terveztem is, hogy írok egy bejegyzéssorozatot arról, hogy a különféle szférákban hogyan jutottunk az értékkel bíró dolgoktól a mostani gagyiig, csak azt nem tudom, mennyire vagyunk a legaljához közel. Érdemes még várnom vagy vágjak bele? Van még ennél is lejjebb?

A TV2-RTLklub kanálisok műsorát szinte sosem szoktam nézni, ha a celebhírekre éhes Rolandom nálam van, és nem tudom rávenni egy kis DVD-zésre, akkor viszont magam is szenvedő alanyává válok a trágyafolyamnak. Ez tegnap is így történt, én pedig egyik ámulatból a másikba estem, mert nem hittem el, hogy ezek ekkora rakás szarral örvendeztetik meg a nézőközönségüket.

A Hal a tortán című szuperprodukcióban minden este öt valaki közül főz az egyik a többi négyre. Mekkora ötlet! Azt nézzük, hogy mások esznek, és közben produkálják magukat, de tudjátok mit? Néha még szórakoztató is lehet. Ezen a héten azonban az 5 valaki inkább 5 senki, tekintve, hogy a szereplők a konkurens televízió másik szuperprodukciójának volt szereplői, azaz zömében tehetségtelen, utcáról toborzott álszínészek (tisztelet a kivételnek!), cserébe viszont az egyik adó jó nagyot üt a másikon. Háhá, most jól megkapták! Az 5 közül is az egyik egy senkiházi kis ribi, aki műkörömben pacsmagolja a csirkemellet, fogalma sincs a főzésről, és amikor a kamera előtt énekelve kimegy arra a piacra, ahova állítása szerint rendszeresen jár, meglepetten tapasztalja, hogy ott bizony szinte már minden zárva. És ha mindezt a kedves néző elhiszi, akkor már azt sem esik nehezére beszopni, hogy a mégis nyitva tartó kofák egyike a kisasszony számára még külön meg is pucolja a vásárolni kívánt hagymát. Mert a kisasszony aztán egy valaki (csak tudnám, mi a neve...). Teljesen életszerű.

Aztán később egy másik műsorban azt láthatjuk, ahogy egy szőke picsa Bogotában kavirnyázik 0 nyelvtudással, és mindenféle kalandokba keveredik. Például egy lepukkant szállodában elbarikádozza magát a szőke muffokra éhes bennszülött lakosságtól, nehogy azok egyike-másika megpróbálja megerőszakolni őt. Mindezt aközben, hogy egy kisebb hadsereg tartja mellette a kamerát, meg a mikrofont, meg ott a producer, akik persze a magyarul nem tudó taxis mellett is ott ülnek az autóban, és éppen jelen vannak minden véletlen eseménynél is. Fogalmam sincs, hogy ki ez a nő, de gondolom, az összes érdeme kimerül abban, hogy valamelyik Playboy tartalmaként kivillantotta a muffost a nagyérdeműnek, meg valamije biztosan fel van töltve valamivel, és ettől 'híres'. Hát gratulálok hozzá, meg ahhoz is, hogy ezt valaki nézi.

Amikor az intelligencs tyúkforma lény kalandjai véget értek, egy új, szenzációs műsor következett, amitől már tényleg rosszul voltam. Mondom, ezt nem hiszem el. Egy másik ismeretlen szőke picsa konferál benne, de valami annyira gyenge szöveggel, hogy az már tényleg öklendezésre készteti az embert. Nem elég, hogy az óvodai anyák-napi ünnepségeket idézi a hangsúlyozása, de a — vélhetőleg egy kisebb stáb által megkreált — frappánsnak szánt szövegek minősíthetetlenül gyengék. A műsor maga arról szól, hogy valamilyen tematikára felfűzve magyar emberkék szintén magyar avagy nemzetközileg ismert celebeket fikáznak. Tegnap a plasztikai műtétek voltak terítéken, de az egész témában egyedül egy plasztikai sebész volt autentikus személy, a többi meg szintén plélymét picsa, vagy teljesen más területen működő sztárocska volt. hát gratulálok. Én is szoktam fikázni (jelenleg is ezt teszem), na de ebből műsort csinálni botrány. Csodálkozunk, hogy ott tart az ország, ahol?

*   *   *

Ma reggel, amikor leszálltam a buszról, két idős hölgy is ugyanezt tette. Miközben a zebránál a zöld jelzésre vártunk, a hölgyek beszélgettek. Mindkettő nagyon finom vénasszonynak tűnt, csinos kosztüm, kistáska, selyemkesztyű, úri hanglejtés. Hangosn társalogtak, ezért jól hallottam, amikor ez egyikük megszólalt:

Tudod, Piroskám, nekem most egy kicsit sietnem kell, mert mindjárt beszarok.

Az utóbbi időben hihetetlen módon és mindenre kiterjedően terjed a gagyi. Igénytelen, tehetségtelen sztárocskákat tukmálnak ránk mint nagy sztárokat, a show- és szórakoztató műsorok megjátszottak, a humorosnak szánt produkciók erőtlenek, és csak az ováció-gép röhög nagyokat a poénokon. A tv-csatornák húsz-harminc éves sorozatokat és filmeket szednek elő, a bulvárlapok a semmiből csinálnak címlapsztorit. De a közszolgálati médiumok sem sokkal jobbak. Az m1-en az elvtársak csinálnak maguknak/egymásnak kis költségvetésű, "beülünk egy stúdióba azt' beszélgetünk" műsorokat, az m2-n meg megismételjük az m1 műsorait, megfűszerezve néhány olyan antikvitással, amit már az m1-en sincs pofánk leadni.

A közszolgálati rádiók közül a Bartókot sosem hallgattam, a Petőfit meg csak csütörtökönként, amikor a hihetetlenül elfogult, az ocsmányságokat kiválogatva azonban gyakran szórakoztató Rádiókabaré volt adásban. A Kossuth híreit azonban gyakran meghallgattam, de Such elvtárs hatalmora kerülése óta az is gyakran öklendezésre késztet. Nem firtatom, miért, mert nem akarok erősen politikai hangvételű bejegyzést írni (pedig már így is arra hajazok...). A lényeg, hogy az új igazgató beiktatása után jól kirugdalták a jobboldali munkatársakat, Szilvay Balázst, Papp Endrét, Jónás Istvánt (Lovas Istvánt...), és állítólag a baloldaliak közül is többeket, bár azt nem tudom biztosan, meg nem is érdekel, mert úgyis mindehol fürtökben lógnak. Ennek viszont az volt a következménye, hogy elfogyott a beszédképes szakember, helyettük jellegtelen hangú, olvasni képtelen újoncokat állítottak üzembe.

És itt térek vissza az alap felvetésemhez, azaz a gagyihoz. Miért nem követelik meg a hírolvasóktól, hogy tudjanak beszélni? Elvégre az a szakmájuk. Az, hogy a kisebb televíziókban mekegnek, makognak, hörögnek, raccsolnak, nem érdekel, az RTLKlub és a TV2 hírműsorai sem érintenek, mert nem nézem őket (fenti okokból), bár itt már a Sváby már egy jó példa a beszédképtelenségre. De hogy az adófizetők pénzéből vegetáltatott közszolgálati médiumokban alkalmatlan emberek kapnak hírolvasói munkát anélkül, hogy a legalapvetőbb képességük meglenne ehhez, az felháborít.

Na de a hírszerkesztőket sem kell ám félteni. Imádom, amikor azt hallom Magyarországra, hogy "Közép-Kelet-Európa", holott ez kábé akkora bunkóság, mint Sidney-re azt hinni, hogy Ausztrália fővárosa. Ugyanakkor imádják Nagy-Britanniát Albionnak, Olaszországot Itáliának nevezni, holott egyik sem létezik már előbbi az ókor, utóbbi Garibaldi munkásságának tetőpontja óta. Ennyi erővel minket is hívhatnának Pannóniának (vagy Hungáriának, amennyiben az összefüggés az Italy-Itália párhuzamon alapszik). Ahelyett, hogy valóban választékosan állítanák össze a hírek szövegét, rendszeresen kedvenc szavakat használnak, amik egy ideje a könyökömön jönnek ki, de már inkább gyűlölni kezdem őket. Például az Alkotmánybírósággal kapcsolatban egyszer sem képesek kihagyni a taláros testület kifejezést, Debrecen rendszeresen Cívisváros, a választás meg örökké referendum. Azt a szót, hogy szökőár, nyugodtan elfelejthetjük, ma már csak cunami létezik, és üstökös sincs többé, csak kométa. Hallotta már valaki azt a szót, hogy grémium? Nem, rosszul kérdeztem: hallotta már MA valaki azt a szót, hogy grémium? Akkor ma még nem nézett hírműsort. A halál faszáért nem képesek ugyanis kimondani, hogy testület (vagy tanács vagy tudomisén).

És lehetne még sorolni, biztosan tudtok Ti is jó pár ilyet, úgyhogy nem is folytatom. Tudom én, hogy oktatni akarnak (pl. az utóbbi években milyen jól megtanultuk, hogy mi az anthrax, az aflatoxin, meg a guargumi, nem?), de nem lehetne inkább a választékosságra rámenni?

Mára kizsörtölődtem magam...

A minap volt szerencsém 70%-osan megtekinteni e szórakoztatóipari műremek egy epizódját. A 70% egyrészt azt jelenti, hogy közben tettem-vettem, tehát nem koncentráltam oda teljes elmémmel, másrészt a fél órás reklámok miatt néha elnyomtam a TV-t, de nem mindig kapcsoltam vissza időben. Emiatt nyilván értékes percekről maradtam le, de tutira nem olyanokról, amik megváltoztatnák a véleményemet. Ez röviden a következő:

Mi ez? MI EZ??? MIII EEEEEZ??? ÚRISTEN!

Hosszabban:

Mivel tegnapelőtt láttam ezt a szörnyűséget, már nem tudok olyan kétségbeesetten kérdezni, mintha közvetlenül utána írnám mindezt, de egy kérdés mindenképpen beleégett az agyamba: minek ez? Mi szükség van erre a műsorra? (Mondjuk ez kettő volt...)

Ez mindenről szól, csak a fogyásról alig. Biztosan más bloggerek is véleményezték már a műsort, és Lyallnál én is vitatkoztam kicsit a szereplőkkel kapcsolatban, de ha nem olvasom végig az összes kritikát, akkor is biztos lehetek benne, hogy a zöme hasonló kétségbeeséssel kérdez hasonlókat.

Az egész mondjuk 1 óra, ebben legalább két reklámblokk van. Az első fél órában 5 percig mutatták, ahogy a szereplők szobabicikliznek, majd azzal voltak elfoglalva, hogy valaki meg akarja kérni a másik valaki kezét, és hogy erről kinek mi a véleménye. Aztán meg is történt az aktus, és a nézők kollektíve örülhettek. A műsor második felében jött a szokásos valóságshows szövegelés: ki, kit, miért szeret-nem szeret, miért fogja kiszavazni, és kinek mennyi az esélye bent maradni, meg mennyire elégedett magával. Hát ez marha izgalmas. Persze a műsor alatt végig olyan zenék mennek, mint a pörgős akciófilmekben, de ez nem feszültséget generál, hanem inkább csak a kevésbé figyelmes nézők figyelmét hívja fel a durva kontrasztra. Volt amikor arra kaptam fel a fejem, hogy a Kaptár zenéjét hallom, aztán rájöttem, hogy csak hasonlít.

Persze most újak voltak a szabályok, ami mindenkit marhára meglepett. A résztvevők enerváltan vették tudomásul e fantasztikus változást (gondolom, már az eleje óta tudták), a nézők pedig nyilván rögtön közelebb húzták a foteljeiket a tévéhez, nehogy egyetlen momentumot is elszalasszanak. Nézi ezt egyáltalán valaki? Kíváncsi lennék, mit élvez benne.

A résztvevőkről is megvan a véleményem, mert meggyőződésem, hogy a büszkeségüket rég elvesztett emberekről van szó, akik úgy gondolták, hogy ha ebbe a sokszor ízléstelen dologba belemennek, hasonló hírnévre tehetnek szert, mint BB Ági meg VV Évi nevű elődeik. Ez persze már önmagában eltorzult jellemre utal. Biztosan nagyon sanyarú az életük, tutira egyáltalán nem tehetnek arról, hogy úgy néznek ki, ahogy, de attól, hogy le akarnak fogyni, még nem kell óriásplakátokon szinte meztelenül mutogatni magukat. Áhh.

Ráadásul az egész műsor nyilvánvalóan pontosan ugyanolyan kamu, mint pl. a Survivor volt, amit jóval a műsorba kerülés előtt leforgattak, majd úgy tettek, mintha az események éppen a napokban történtek volna. Itt most már a saját induló súlyukhoz viszonyítva nézik, melyik versenyző mennyit fogyott, és eszerint es(het)nek ki. És azt akarják elhitetni, hogy van olyan, aki 7 hét alatt a testsúlya 21%-át vesztette el úgy, hogy még nem szenvedett súlyos egészségkárosodást. Ez egy vicc. Remélem, ezen felbuzdulva egy csomó hasonló helyzetű néző majd ugyanolyan eszeveszett önkínzással igyekszik megszabadulni a kilóktól csak, hogy a baleseti sebészeten, meg a belgyógyászaton kössön ki. Miközben nem tudhatjuk, hogy a szereplők valóban végigcsinálják-e mindazt, amiből a műsorban néhány percnyit láthatunk.

Bár sokat lehetne még írni, dolgoznom kell, és szétszórt vagyok, de annyit még elmesélek, miért vagyok ennyire szkeptikus a kereskedelmi televíziók tisztességével kapcsolatban: anno könyveltem annak a cégnek, amelyik a Fókuszba és az MTV Mi?Mennyi?Miért? című műsorába készített összeállításokat. Az RTL Klub Híradójának készítői ezek közül kerülnek ki, ismerem is a zömüket. Nos, az egyikük mondta, hogy ha olyan bejátszás van a Fókuszban, amiben valakinek el van torzítva a hangja, és felismerhetetlen a képen is, akkor az a stáb valamelyik tagja. Ilyenkor nincs semmi téma, kénytelenek valamit kitalálni. Ennyi.