SPF bejegyzései

Amióta csak ilyen hétköznapi, naplószerű bejegyzéseket írok, gondban vagyok egy kissé a címadással, mert hát mindenről írok, miközben meg semmiről sem igazán. SPF a múltkori mini-blogtalin meg is jegyezte ezt, mire visszakérdeztem, hogy "Legyenek olyanok a bejegyzéscímek, mint a tieid?". Kóla, puska, sült krumpli? Most akkor olyan lett, de ha még a mostani bejegyzés után is ugyanazokról fogok írni, akkor megint gondban leszek, ezzel a módszerrel is, merthogy az utóbbi időben megszokott témák vannak ismét napirenden, hiszen van pár folyomány. De ne tessék már most ásítozni!

Kezdjük a Budapest Bankkal, és a hitelkártyájuk tukmálásával. Amikor legutóbb úgy elhajtottam őket, magam sem gondoltam, hogy itt vége van a sztorinak. Nem is lett, mivel ma ismét felhívott egy ügyintéző, aki azonban már valami szintet lépett csajszi lehetett, amolyan ügyintéző-mufti (esetleg főmufti), és megkérdezte, hogy mi az oka annak, hogy visszautasítottam a lehetőséget. Mivel ő maga kérdezte, egy kicsit bővebb lére eresztve meséltem el neki a sztorit, az elejétől kezdve (amit már nektek is leírtam), mire röhögve azt válaszolta, hogy ez így teljesen érthető, és minden jót kívánva elköszönt tőlem. Na, itt azt hiszem, tényleg vége a történetnek. Érdekes volt egyébként, hogy az elején TESCO-partnerkártyát emlegetett, én meg értetlenkedtem egy jót, mivel én olyat nem kértem (nincs is miből ott vásárolnom), nem is kérek, de aztán leesett, hogy a bank valószínűleg több partnerrel is szerződött, és ebből adódhatott a félreértés.

A magán-nyugdíjpénztári pénzemet továbbra sem kaptam meg, pedig egy újabb hét eltelt. Most már kezd kimondottan idegesíteni a dolog, amikor napról-napra egyre növekvő izgatottsággal nyitom ki a postaládát, és ajánlott küldeményről szóló értesítő helyett szórólapot, ELMŰ- és Díjbeszedő-számlát, FIDESZ taggyűlési értesítőt, IKEA-katalógust vagy helyi újságot találok benne. Oké, így legalább spórol nekem a sors, de őszintén szólva kezd a tököm tele lenni azzal, hogy az ügyfeleken keresztül mindenki úgy segít nekem spórolni, hogy visszatartja tőlem azt, ami járna, amiért megdolgoztam vagy amit vissza kellene fizetni. Ilyen körülmények között pedig tovább zajlik a lélekromboló, az önmegtartóztatás és a pszeudo-'nincs baj' közötti lavírozás. Itt a nyár vége, mindjárt indul a szakdolgozás már most stresszelő újabb fordulója, én meg azzal vagyok elfoglalva, miként mondjak le és utasítsak vissza szinte minden adódó szórakozási lehetőséget, pénzhiányra hivatkozva. Ha nem lenne a Ricsi, aki már harmadik hónapja ugyanazzal a nem túl nagy, de életmentő összeggel segít ki, akkor nem tudom, hol tartanék. A szörnyű, hogy egyébként - bár a mértéke miatt ez csak kevésbé látványos - ebben a három hónapban mind jobban csúsztam lefelé.

De idézzük ismét a már többször citált (elvileg még élő) nagyanyámat, aki 30 évig ismételgette, hogy "már csak ez a hónap ilyen rossz, de majd elsejétől...". Ezúttal (ismét) őszintén hiszem, hogy a szeptember már egy stabil hónap lesz, annak ellenére, hogy 15-éig egy egész évi iparűzési adót kell majd egyszerre befizetnünk, az egyébként szokásos előleg helyett (az ok számviteli, nem untatlak ezzel benneteket). Optimizmusom, ahogy máskor, most sem alaptalan, más kérdés, hogy a tapasztalatok szerint mindig volt valami előre nem látott dolog, ami miatt később mégis megalapozatlannak bizonyult. De még ha lesz is ilyen, pár dolog miatt hamarosan talán ismét a magasabban fekvő polcok felé emelhetem a tekintetem:
- alapos okunk feltételezni, hogy az augusztusból hátra levő pár napban még érkezik annyi eddig elmaradt bevétel, amiből a szeptembert (is) hátralékmentesen kezdhetjük. Nekünk, tulajdonosoknak ugyan nem marad belőle semmi, de legalább mindenki más megkapja a jussát.
- a vezető könyvelőnk ebben a hónapban csak a szokásos idő felét dolgozta le, így a szeptemberben neki fizetendő összeg is csak a fele lesz. Ez pedig - a jelen körülmények között - nem kevés megtakarítás.
- a legnagyobb tartozást felhalmozó partnerünk végre eladta egy házát, és abból egy "nagyobb összeget" ígért nekünk, és bár ezen nagyobb (egyelőre ismeretlen) összeg kifizetése után is marad egy még nagyobb összegű tartozása, ennek azért örülünk. Minden téren kezdi egyébként összeszedni magát, ebben a hónapban már szinte egy egész havi könyvelési díjat utalt át nekünk, és az üzletét is kezdi kihúzni a szarból. Persze ez is olyan, mint a honvédségnél volt a kimenő (csak akkor biztos, amikor már vissza is jöttél), szóval egyelőre ne igyunk előre semmire. 
- az elmúlt 24 órában két, szinte biztos ügyfél jelentkezett könyvelésre, egy halottnak mutatkozó feltámadt (rögtön lerótta a komplett tartozását is), akiknél pedig hamarosan dolgoznom kell (kedden kezdek) visszajeleztek, tehát az aggodalmam elhamarkodott volt. Külön öröm ráadásul, hogy amikor azt fejtegettem egy levélben, hogy a kezdés elhúzódása miatt akkor szeptemberben nem állítom ki az első számlát (el nem végzett munkáért nem kérünk pénzt), erre azt kaptam válaszul, hogy de igenis állítsam ki, mert végtére is lesz dolgom az augusztussal is, ráadásul a lelkiismeretük nem engedné ezt meg. Az emberi tisztesség rovatba egy újabb strigula.
- az meg már csak a sallang, hogy végre be tudjuk indítani a hosszasan halogatott kiegészítő tevékenységünket is, elkészültek a tuti szórólapjaink, amik útban vannak a megfelelő helyekre, újabb linkcserékben állapodtam meg, az irodánk honlapja ismét előbbre került a bizonyos keresőkifejezések beírásakor generálódott listákon, és megállapodtunk egy egészségügyi szolgáltatóval, aki nagyon jutányos áron és tuti infrastruktúrával végez foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást, így a partnereinkről való gondoskodást is egy magasabb szintre tudjuk emelni.
- ja, azt meg ne felejtsem már el, hogy a volt főnököm felé fennálló tartozásunk törlesztését végre végig tudtam vezetni az első pillanatig visszamenőleg, takaros kis táblázatba foglalva az adatokat, összeggel, dátummal, fennmaradó tartozással, és a vége nagyon szívet gyönyörködtető lett: már csak alig egytizede maradt hátra a komplett vételárnak, így - úgy néz ki - legkésőbb novemberben mehetünk az ügyvédhez, és tényleg miénk az iroda, szőröstül-bőröstül, tehermentesen.

Szóval úgy néz ki, hogy a párkák kezdik nemesebb anyagra cserélni azt a foszladozó szart, amiből az utóbbi fél évben életem fonalát fonták, de azért jegyezzük meg, hogy ugyanezen időszakért nyugodtan kinyalhatják a seggemet.

De az életem azért ebben az elmúlt egy hétben sem csak a szarról szólt, hiszen megvolt a Vacsoracsata idei évadának újabb fordulója (pénteken jön a következő), és a bécsi vidámparkban is megfordultunk, egy rövid kirándulás keretében. A hétvégén talán eljutunk egy strandra, hogy ott vészeljük át a melegrekordokat (persze Budapesten megint pont Újpesten sikerült döntögetni), és még nagyobb szerencsével még a Confettin is kikötünk, ahol én még sosem jártam, és talán most is minek mennék...de ezekre már nem térek ki. Holnap ünneplünk (blogszülinap!), aztán meg majd meglátjuk, de nem hiszem, hogy ezen élményeimről külön bejegyzésben számolnék be.

Persze még az is lehet, hiszen indul 979 blogjának 5. évada!

Elnézést mindenkitől, amiért előzetes bejelentés nélkül napokig nem jelentkeztem, de még ha időm lett is volna blogolni, kedvem semmiképpen sem volt hozzá. Inkább gletteltem életem aktuális repedéseit — bár ha őszinte vagyok magamhoz, igazából nem is csináltam semmit.

Első és legfontosabb, hogy a betegség nem hatalmasodott el rajtam, de még nem is vagyok teljesen túl rajta. A torkom már nem fáj, az orrom sem folyik (eddig sem folyt), és még nem is köhögök. Szóval nem tudom, mi van. Létezik olyan betegség, ami 2-3 napig torokkaparást okoz, és se előtte, se utána semmi mást nem? Pedig szombat reggel már eléggé kivoltam, mert akkor ért a fájás a tetőfokára, és akkor voltam a leggyengébb is. Aztán nekiláttam tenni-venni a lakásban, majd a Rolcsi is befutott. Onnantól kezdve csak feküdtünk együtt az ágyon, megnéztünk két filmet, aztán a második vége után el is szundítottunk egymás karjai közt, és mikor felébredtünk, huss, mintha sosem lett volna semmi bajom. A szerelem gyógyító ereje, vagy nemtommi. Lehet, hogy csak annyi kellett, hogy végre képes legyek egy kicsit a seggemen maradni és pihenni. Azért még nem bízom el magam, mert lehet, hogy ez csak a vírusaim nagy visszatérésének előszobája, és még csak most jön a java. A legszörnyűbb az egészben a kedvtelenség volt. Még egy szaros filmet sem tudtam volna rendesen végignézni, ha nincs a Rolcsi. Blog? Nincs kedvem. Valami játék? Nincs kedvem, és a gép is szar. Enni? Nincs kedvem. Valami ilyesmi volt a hangulatom, ami mára ugyan jelentősen regenerálódott, de ebéd utára bujkáló fejfájás kíséretében visszatért.

Hogy a munkahelyemmel mi lesz, azt még nem tudni, mert bár az Alitalia miatt érintett cégek ügyvezetője a múlt hét péntekre tárgyalási céllal BEjelentkezett hozzánk, végül mégsem jött. SPF viszont kommentben biztatott, hogy mintha rendeződni látszana a helyzet, szóval bizakodom. Azóta a főnököm sem volt bent, pontosabban ő szombaton jött be, akkor, amikor senki más nem volt. Hozott nekem egy másik monitort, aminek nagyobb a képernyője, mint az előzőnek, viszont a felbontása nem nagyobb, tehát most minden jó nagy lóbaszó rajta. Vajh megalapozott-e összefüggést keresni a bujkáló fejfájás, és az agyamat a szememen keresztül kisütni készülő, az asztalomon kéretlenül felbukkanó új monitor között? Egy biztos: ma egész nap szinte semmit nem csináltam. Ehhez sem volt kedvem, meg aztán ha egy kicsit intenzívebben tevékenykedek (a semminél többet tenni nem lett volna nehéz), holnapra már végképp nem marad semmi dolog, előre dolgozni meg nem érdemes, mert annak mindig szopás a vége (persze csak átvitt értelemben). 

A számítógépem kérdése viszont megoldódott. Tigri volt olyan kedves, eljött, és megberhelte. Azt hittem, 1-2 óra lesz az egész, de jó sokáig eltartott. Szegény már — szerintem — nem látott az éhségtől, én meg csak innivalóval készültem, meg 1-2 bekapni valóval, amitől akkor sem lakott volna jól, ha történetesen elfogadja. Utána egész este olyan lalkifurdalásom volt, hogy ihaj. De még meghálálom a dolgot.