South Park bejegyzései

Ideje megszakítanom a South Park epizódok nézegetését, és nekilátnom egy újabb bejegyzés lekörmölésének. Még alig két hete járok csak ide, de máris maradandó élményeket sikerült magamnak szerezni, egyrészt az oldalt látható linkek mögött lapuló blogok olvasgatásával, másrészt az azokon az oldalakon található további linkekre való kattintással (micsoda körmondat...). Kyan lenyűgöző szellemisége után Teo is jelleme is magával ragadott. Valahol hasonló a kettő, Kyan mégis komolyabb, míg Teo bogjából inkább sugárzik a fiatalos világlátás. Remélem, ha bármelyikük is olvassa az én unalmas mindennapjaimról szóló beszámolókat, azért nem sértődnek meg (ahogy a többiek sem, akiket nem emeltem így ki). Számomra ezek a blogok töményen szórakoztatóak, mert így, egyik napról a másikra olvasva mindig össze kell szednem magam, hogy az előzményeket emlékezetembe idézzem. Teonál láttam azt a linket, a mi a South Park oldalra mutat, itt nézegetem az ominózus epizódokat, és marha jól szórakozom rajtuk. Nem mellesleg örülök annak a felismerésnek, milyen jól értek angolul (régóta van nyelvvizsgám, de nem érzem, hogy olyan jó lennék e nyelv területén). Úgy szoktam filmet is nézni, hogy az eredeti nyelvet választom magyar felirattal, mert egyrészt így gyakorlom az angolt (ha angol nyelvű a film), másrészt nem fosztom meg magam attól az élménytől, amit egy-egy színés verbális alakítása jelenthet. A magyar szinkron világhírű, és bízvást megérdemeltem, de egy színész alakításának szerves része a hangja, amit ha elfedünk, a film élvezetét maximum a sztori adhatja, esetleg a lenyűgöző látvány, de ez utóbbi manapság már nem nagy kunszt. Attis blogjában pedig megpillantottam Douglas Adams nevét és ismert műve címét, ami rögtön fölvetette bennem, hogy esetleg ismét el kellene olvasnom a Galaxis útikalauz stopposoknak-ot, meg a folytatásait. Anno úgyis csak a Vendéglő a világ végénig jutottam, de e kettőnél szórakoztatóbb könyvvel még nem találkoztam, hacsak Wass Albert: Tizenhárom almafáját nem tekintem. Mondjuk ez lehet, hogy engem minősít. Előfizetője vagyok egy politikai hetilapnak, amit a tanulás miatt egyáltalán nem olvastam, ezért most próbálom behozni a lemaradást. Amint azonban utolérem magam, választok valami olyat, amit utazás közben is forgathatok, bár a bőség zavara miatt igencsak gondban leszek ezzel. Politikai/történelmi/világirodalmi mű legyen (racionális/építő) vagy olyannyira szeretett fantasy (irraionális/haszontalan)? Majd kiderül. Egyébként ha huzamosabb ideig vezetem ezt a blogot, akkor annak a pár olvasónak (amit jelenleg inkább csak remélek) is nyilvánvalóvá válik majd olvasás közben, hogy a jellemem tele van a fentihez hasonló ellentétpárokkal...de mindent a maga idejében.

Szóval miután a párom ismét nincs itt, például írogatással ütöm agyon az időt. Ez is biztosan jó valamire. Hasznosabb volna viszont, ha a novellám következő epizódját írnám meg, mivel így is késésben vagyok vele (máig kellett volna leadnom, de hétfőig még kaptam haladékot). Ihlet kéne, bár igazából csak elkezdeni kell, utána már megy magától.

És még nem is írtam semmiről.

Volt egy kis idegeskedés a napokban, mivel máig kellett felvennem a féléves tantárgyakat, azonban a rendszer az egyiket nem engedte. Természetesen ilyenkor a telefonok vagy foglaltak, vagy nem veszi fel őket senki, de végül (sokadik próbálkozásra) sikerült kompetens emberrel beszélnem, akinek jeleztem a hibát, így az utolsó akadály is elhárult a félévem megkezdése elől. A múlt héten beiratkozni nem engedett, ezért azt is az utolsó pillanatban sikerült csak kiviteleznem.

Tegnap meg begyűjtöttem az első igazi ügyfelemet. Eddig is könyveltem a napi 9 órán felül, de csak barátoknak, azok meg nemfizető ügyfelek, most viszont talán némi pénzt is látok majd a dologból. A csajszi lélekgyógyász egyéni vállalkozó, szóval lehet, hogy barter lesz a dologból. Talán rám férne egy kis beszélgetés, igaz, amikor hasonló helyzetbe kerülök, akkor meg bezárkózom, és nem mondok semmi olyat, amiben valóban segítségre lenne szükségem. Ugyanakkor az is igaz, hogy eddig minden gondomat magam oldottam meg, és nemigen volt szükségem mások segítségére (esetleg a sors kedvezett), és sokszor még zavar is, ha valaki a beleegyezésem nélkül próbál az érdekemben eljárni, vagy belenyúl a dolgaimba. A munkahelyemen a kollégák félnek hozzányúlni az anyagaimhoz, mert tudják, hogy minimum hallgatniuk kell a morgásomat, rosszabb esetben szóvá is teszem, ha meglátom a papírokon mások írását. Beteges? Lehet. Mondjuk ez a nő sem fog gazdaggá tenni, mivel könyvel ő magának, nekem csak annyi a dolgom, hogy ellenőrizgessem, jól csinálja-e. Havi 2-3 ezer forint talált pénzem azért így is lesz belőle.

A mai munkanapon nagyon nehezen telt el, mivel a munkamorálom valahol nulla alatt volt. Tudni kell rólam, hogy egy átlagos munkanapom a következő: de. 10-ig jobb nem hozzám szólni (amíg az elfogyasztott teamennyiség ki nem fejti a hatását), du. 3-ig kezelhető vagyok, utána pedig átmegyek egy rendkívül hülye, infantilis stádiumba (amikor már baromira mehetnékem van). Állítólag ez a legszórakoztatóbb állapotom. Ma az egész bentlétem ez utóbbi állapotban töltöttem, aztán elmentem fodrászhoz, de néhány meggondolatlan kijelentésem miatt hazáig úgy néztem ki, mint Dave Gahan egy időben, azaz zselézetlen, égnek állóra szárított hajam volt. Alig bírtam úgy hazaosonni, hogy egy lakó se vegyen észre. Itthon aztán gyorsan bezseléztem a hajam, úgyhogy elhárult az égésveszély.

Most meg baromira elálmosodtam, úgyhogy a terjengőssé tagadt közlési rohamomat itt el is nyisszantom.