Tölgyessy bejegyzései

Szégyen, milyen ütemben vagyok képes megvalósítani a terveimet... Ezt a bejegyzést már 9 (kilenc!) hónapja tologatom, és ha továbbra is ezt teszem, az egész sorozat úgy ahogy van értelmét veszti. Mehet 'a sokáig tervezett, de végül sohasem publikált ötletek' mappába. De amit még lehet, megmentek belőle, ezért most jöjjön a rendszerváltó pártok történetének szörnyen elfogult taglalásának újabb epizódja, ezúttal az SZDSZ főszereplésével. (Az első rész itt található).

Tehát SZDSZ, aminek a fikázásával valószínűleg nemigen fogom befolyásolni a kedves olvasók választási hajlandóságát és preferenciáit, mivel ez a párt mára megsemmisítette önmagát/megsemmisült. Amíg azonban létezett, olyan mértékű pusztítást vitt végbe a magyar társadalomban, amihez foghatót nem találni még egyet a rendszerváltás utáni politikai történelemben. Ez egy erős kijelentés a részemről, de szép apránként meglátjuk majd, mire alapozom.

Ugorjunk vissza egyből 1989-1990. környékére, amikor is volt mindenféle Ellenzéki Kerekasztal, meg első szabad választás, plurális demokrácia, szabadság, egyenlőség meg a többi. Ekkor az SZDSZ még talán mind közül a leghangosabb antikommunista párt volt, és ennek folytán nagy népszerűségnek örvendett a politikailag teljesen tájékozatlan választók körében. De hiszen honnan is lett volna az embereknek tájékozottságuk, amikor korábban még az a — magát egyébként máig tartó — hozzáállás volt az uralkodó, hogy tisztességes ember nem vállal politikai szerepet? Ez mellesleg így is volt, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy sokan egyáltalán nem tudták, az SZDSZ prominensei honnan jöttek. Szépen hangzott az, hogy ők már a Kádár-rendszerben is ellenzékiek voltak, meg Charta '77. meg szamizdatok, de azért ha egy kicsit megkapirgáljuk a felszínt, akkor rögtön a szemünkbe ötlik Pető Iván és Bauer Tamás apukájának pártállami múltja, Demszky maoista munkássága és besúgónak való önként jelentkezésének története, a Hodosán-családba benősülések (szintén Demszky és Magyar Bálint), meg pár apróbb dolog, amit nem sorolnék fel. Rendkívül hihető, hogy miközben a legdurvább komcsik éppen a hatalmukat mentik, addig éppen az ő gyerekeik bomlasztják a rendszert büntetlenül, hát perszepersze. De ha ez még szóbeszédnek hangzana, a későbbi események azért némileg igazolni látják a különféle, hatalomátmentéssel kapcsolatos elméleteket.

A lényeg, hogy az SZDSZ-nek a rendszerváltás körül igen nagy volt a támogatottsága (az első választáson például az én családom is rájuk szavazott), 1990-ben több mint 30%-ot szereztek. Korábban azt gondolták, hogy egyértelműen ők fogják megnyerni a parlamenti választást, így tökéletesedett volna a nagy öregek hatalommegtartásának terve. Ez azonban nem jött be, mivel az MDF beelőzte őket, és megalakította az első szabadon választott kormányt. Azért az SZDSZ-nek sem kellett nagyon sírnia, mivel korábban már ügyesen kiütötték a nép kezéből a köztársasági elnök közvetlen megválasztásának lehetőségét is (nehogy a legnormálisabb volt-MSZMP-s, Pozsgay legyen az), és saját jelöltjüket ültették oda. Göncz Árpád persze sokak által egy szerethető idős úr volt, áramütött-cukrosbácsi megjelenéssel, mások számára pedig egy kártékony politikai szereplő, aki mindent bevetett Magyarország külföldön való bemocskolása céljából. Manapság sokan sírnak, hogy a köztársasági elnök túllépi a hatáskörét és hasonlók, de azért nézzünk már egy kicsit vissza a gyökerekhez. Azért mert Mádl egy gyenge kirakatfigura volt, még nem Sólyom kezdte az erős elnöki szerepet betölteni. Szóval volt saját elnökük, aki jól a kezük alá dolgozott, meg aztán ott volt az a létező vagy nem létező Rózsadombi Paktum is, aminek minden pontja a (későbbi) SZDSZ-es törekvéseknek ágyazott meg. Sokan azt mondják, nem történt ilyen megegyezés, mások meg váltig bizonygatják, hogy de. Nem tudjuk, de az azóta eltelt idő bőségesen igazolta annak vélelmezett szövegét (pont mint egy bizonyos könyv esetében).

Az SZDSZ-nek mindene megvolt a sikeres jövőbeli szereplésre, csak ki kellett volna várni a sorukat, de nekik ez nem volt elég. Amikor egy radikális benzináremelést lépett meg az összeomlott gazdaságot megöröklő kormány, és kitört a taxis-sztrájk, ők az elsők között rohantak a barikádokra. Prominenseik a legnagyobb blokádok környékén tetszelegtek a sztrájkolók között, miközben folyamatosan uszították őket (például hogy Horváth Balázs belügyminiszter közéjük akar lövetni), végül Göncz köztársasági elnök(ük) amnesztiát hirdetett a — mai kifejezéssel élve —  demokratikus államrend megváltoztatására kísérletet tevő egyének számára. Hiába, változnak az idők.

De változnak ám, hiszen miközben a FIDESZ-ből távozó Fodor Gábor átült a sokkal liberálisabb SZDSZ-be, a párt elnökeként a konzervatívabb liberális irányt képviselni kívánó, majd a saját pártja által csúnyán kicsinált Tölgyessy Péter éppen a FIDESZ köreibe távozott. Ez persze a legkevesebb, sokkal érdekesebb az a fordulat, ahogyan a híresen antikommunista párt összebútorozott a volt 'ellenség' képviselőiből álló utódpárttal. Ez ám a bravúr! Már nagyon kellett az a hatalom, és mivel az addigi irány kizárta volna a koalíciót a volt kommunistákkal, az MDF-ből éppen egy dolgozata miatt kizárt (szintén hajdani besúgó) Csurka Istvánt használták ürügynek. Megvolt a közös ellenség, a fokozódó náci veszedelem, az antiszemitizmus réme (ugye napi szinten volt hír az Izraelben kiképzést kapó, majd dolga végeztével Ausztráliába távozó Szabó Albert aktuális ténykedése is), ami mindig és mindenkor felülír minden ideológiai különbözőséget, sőt szembenállást. Megértem én, hogy az SZDSZ tagjai és holdudvara normál körülmények között veszélyeztetve érezhette volna magát a hasonló tendenciák miatt, de lássuk be, valódi veszély nemigen volt. Lett viszont MSZP-SZDSZ nász, 2/3-os többség, és a bejegyzés elején emlegetett szellemi-erkölcsi-morális és gazdasági pusztítás.

Valahol olvastam egy másodközölt lenini alapvetést, amiben a nagy Vlagyimir Iljics azt taglalta, hogy ha nem sikerül megszerezni egy nép felett a teljes hatalmat, akkor elegendő csak bizonyos területek birtoklása. Ez a gazdaság, az infrastruktúra és természeti kincsek, az oktatás és kultúra valamint a belügy. Amikor ezt olvastam, azt hittem, leájulok a székről, hiszen ezek a területek véletlenül éppen megegyeztek az SZDSZ akkori (és szinte mindenkori) minisztériumaival. A parlamenti- és kormánytagságuk segítségével, a kiterjedt gazdasági holdudvarukkal, a sajtó és a kulturális pozíciók jelentős részének birtoklásával az eltelt 16-20 évben sikeresen:

- elültették a lelkekben az 'ember embernek farkasa' mentalitást, az individualizmust, az egocentrizmust, az 'élj a mának' hozzáállást, amikkel (többek között) sikeresen atomjaira bomlasztották a magyar társadalmat. Miközben a rendszerváltás idején még maximum 2-3 tábor volt, később már semmilyen ügy mellé nem sikerült felsorakoztatni a társadalom jelentős részét (lásd a pénzt nem érintő népszavazások), és ez jelentősen vetette vissza / veti vissza bármely nép teljesítőképességét.

- módszeres munkával teljesen devalváltak és nevetségessé tettek minden korábban nemes kifejezést és szimbólumot, másokat pedig összekutyultak, és egységesen rossz színben tüntettek fel. Vajon ki tudja manapság, mi a különbség a nacionalizmus és a sovinizmus, mi a nácizmus és a hungarizmus között?

- felgyorsították a szekularizációt, és ezzel együtt az egyházaknak az emberekre gyakorolt pozitív hatásait is mérsékelték, ezzel is tovább bomlasztva a közösségeket. Kivéve persze egy vallást, ami szent, sérthetetlen és mindenek felett áll.

- teljesen tönkre tették az oktatási rendszert, kezdve az általános iskolától, egészen a felsőoktatásig. Meg kell nézni, az idők során hogyan változott a tanulók/hallgatók teljesítmény, a tankönyvekben kevesebb szöveg, több kép, bevezették a buktathatatlanságot, a természetes versenyszellemet kiirtották, a gyerekek fegyvereit megerősítették a fegyvertelen tanárok ellenében. Csoda, hogy a tanárok közt népbetegség az alkoholizmus?

- bevezették a bűn és bűn közötti különbséget (lásd megélhetési bűnözés), a drogozás szabadságát ("az egyén döntése saját sorsa felett"), enyhítették a büntetési tételeket, és eleve, relativizáltak minden kihágást és erkölcstelenséget.

- rehabilitálták a diktatúra kiszolgálóit, ezzel is segítve a felelősségre vonás elmismásolását, szarért-húgyért szétprivatizálták az országot, bevezették a köztudatba "az állam rossz tulajdonos" szlogent (ami a bűnök relativizálásával együtt egyenesen vezet a privatizációhoz)...

...és nem sorolom tovább. Volna még mit a fejükre olvasni, de azt is le kell szögezni, hogy a rendszerváltás óta nem volt még egy ennyire zseniálisan politizáló formáció. Miközben a támogatottságuk folyamatosan csökkent (majd a gazemberség szintje már egymás átbaszásához is, ami szakadáshoz, az pedig a teljes elsúlytalanodáshoz vezetett), mégis mindig ott díszelegtek a Parlamentben, és 5 százalékos pártként is képesek voltak az egész országnak diktálni. Nagyon ügyes! Eközben pedig ügyesen lerongyoltak minket, anyagilag, szellemileg és erkölcsileg, kiirtották belőlünk a nemzeti öntudatot, a küzdeni akarást és sok minden mást. De hogy ne csak kígyó-béka legyen, el kell ismernem, hogy melegként én is élvezhetném a bejegyzett élettársi kapcsolat előnyeit (ha akarnám), amit az SZDSZ vert keresztül az Országgyűlésen. Igaz, felmerül bennem a kérdés, hogy e párt melegek melletti — sokszor tessék-lássék — kiállása vajon mennyire a melegekkel érzett szolidaritás, és mennyire szavazatszerzési módszer vagy újabb csapás a konzervatív értékek mellett, de az érdem az érdem.

Ennek ellenére egyetlen egy könnycseppet nem fogok ejteni, amikor végre az utolsó képviselőjük is kihullik a mostani helyéről, és az SZDSZ úgy, ahogy van, a rossz emlékeket gyűjtő történelmi szemétdombra kerül (jaj, ezt a kifejezést ők mennyire szerették...). Mivel azonban ennek a társaságnak csak kis része áll képviselőkből, a nagyobbik része (gazdaság, kultúra, műsorok, színházak, újságok) továbbra is súlyos ballasztként nehezedhet a lelkünkre, tépve-szaggatva mindent ami felemelő, nemes vagy a rend irányába hat. Optimizmusra tehát semmi ok.