Tears for Fears bejegyzései

Közkívánatra a ballaszt-bejegyzés újabb epizódja következik. A végén még tényleg sorozat lesz belőle, mármint hosszú sorozat, mivel már most is az, csak még nem olyan hosszú. Érted...De előtte még néhány szóban megemlékeznék a hétről, hiszen egy csomó izgalmas dolog történt. Na jó, valójában csak kettő.

Az egyik az, hogy a múlt heti picsogás után teleszívtam a tüdőmet, és nekiláttam felszámolni az elmaradásaimat, amíg a lendület tartott. Felhívtam például az ELMŰ-t, hogy mé' követelnek rajtam egy 3 évvel ezelőtti tartozást, ami ráadásul nem is tartozás. Mondta a diszpécser, hogy faxoljam le a csekket a felszólításra biggyesztve, aztán megnézik. Pipa..mint én két nap múlva, amikor jött egy felszólítás, hogy most már aztán fizessek, mert kikapcsolják az áramot. A levél persze korábbra volt keltezve, de azért nem bosszantó? Másrészt meg felhívtam a vízórásokat is, akik tegnap meg is csinálták a cserét, de valami olyan zajjal és pusztítás-hanggal, hogy azt hittem, több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hajtanak. Ezzel még van egy feladatom: kitölteni egy nyomtatványt, kitöltetni a közösképviselővel is, aztán postára adni.

A másik izgalmasság meg az, hogy amikor így — a lendület erejéig — elintézek bizonyos dolgokat, akkor az Univerzum kényes egyensúlya miatt a másik oldalon egy csomó bosszantó dolog történik. Például a vízórások tevékenysége, vagy az internetem szarakodása. Egyik napról a másikra olyan lassú lett a Firefox, hogy néhány órányi használat után a fejemet fogtam. Mondom, ez tarthatatlan, ezért letöltöttem az Internet Explorer 8-at (elvégre régebben is IE-t használtam), de azzal is egy csomó gond akadt. A Facebookon azt javasolták, hogy inkább a Google Chrome-ot használjam, úgyhogy végül ráálltam. Ez tényleg tök gyors, de nem tökéletes, ráadásul a gép kikapcsolása után újra kell telepíteni, mert nem indul el magától. Remélem ezt is abbahagyja.

Na, de jöjjenek inkább gyerekkorom jellemző klipjei, most ráadásul tematikusan.

Az elsőt a sorozat első részében már emlegettem, csak akkor nem akartam annyi videót összehalmozni. De ami késik nem múlik, és most mindenki láthatja, mi az, amit gyerek fejjel még lerajzolni is megpróbáltam. Igen, annyira tetszett.

A második videó szintén megihletett, és nyilván fontos szerepet játszott abban, hogy 20 évvel később beleszerelmesedtem Peter Gabriel zenéjébe. Igaz, a Sledgehammer még a korai korszakának termése, hiszen azóta megjárta Afrikát, a Béke Embere lett (ha minden igaz), és a későbbi dalai már inkább a világzene kategóriájába tartoznak. Ez a videó nem mellesleg az MTV minden idők legjobb animált klipje 'kitüntetést' is elnyerte. (Nekem a bontott csirkék tánca a kedvencem...)

A harmadik dal még mindig a '80-as évek termése, bár annak már a végén járunk. Az együttes másik remek száma a Shout volt, de azt most kihagyom, a klipje megvalósítása egyébként sem illik bele ebbe a vonulatba — ha esetleg valakinek feltűnt, hogy az eddigi dalok mindegyikének kissé elborult és egyben korához képest szokatlan a megvalósítása. Külön vicces, hogy az együttes egyik tagja éppen úgy mozog gitározás közben mint Robert Palmer híres egyforma női.

Végül egy negyedik dalt is berakok, mert azt nem lehet kihagyni. Kicsit ugyan későbbi, azaz már a '90-es években készült, de extrém beteg, ijesztő és nyomasztó.