Thomas Mann bejegyzései

Ma van a nagyobbik húgom névnapja, fel kellene köszönteni. Remélem, nem felejtem el. Szerintem csak egy SMS megy, mert Facebookon nem veszem fel ismerősnek (ahogy anyámat sem, de szerencsére nem is jelölt még meg), hívni meg nem szeretem, mert akkor jön a feszengős álérdeklődés mindkét részről. Nem is ismerjük egymást jóformán, és ez így is fog maradni.

A reggelem a bankokkal kezdődött. Először OTP a Bosnyákon, hogy a kevés pénzemből még kevesebbet befizessek, és átutaljam a — nevemre szóló — céges vizet. Na igen, volna még hova hátrálni, de heti 3755 Ft-ot bőven megér a kényelem és az egészség. Nem itt a hiba, hanem az ügyfelek oldalán, szóval ezt nem fogjuk lemondani. Tegnap kivettem a kasszából az összeget (2x3755+1500 Ft), de csak 5255-öt utalok át belőle, a maradék ráér a jövő héten. Kölcsönvettem magamtól. Vagy loptam? Mivel a kassza tartalmának maximum a fele az enyém, a másik pedig a társamé, hajlok az utóbbira. Az OTP-ben egyébként szinte senki nem volt. Bementem, nyomtam, fizettem, mosolyogtam, eljöttem, 3 perc volt az egész. Hó végén ki a franc járna oda?
Idebent a Netbankra vetettem rá magam, de az egyenlegünk szigorúan monoton csökkenő. A jelenlegi állás szerint a
- rendelkezésre álló pénzeszközök összege: 4980 Ft
- tartozásunk: 140.711 Ft (ebből lejárt: 0 Ft)
- kinnlevőségünk: 4.112.853 Ft (ebből lejárt: 4.112.853 Ft)
Pompás!

Tegnap hívott a barátom, hogy megyek-e arra a bizonyos rendezvényre, amire vagy 10 év óta járunk. Mikor lesz? — kérdezem. — Vasárnaptól jövő hét végéig. Ó. Leszámítva, hogy már 3 éve nem akarok menni, hogy nincs pénzem és, hogy pont nem a legjobbkor van a rendezvény, az ő kedvéért talán még leugranék 1-2 napra. Már két éve csak azért járok le, mert az egyre szélsőségesedő és fasizálódó közegben nem annyira érzem jól magam. Vajon miért? Sic transit gloria mundi...
Idén valószínűleg tényleg nem megyek.

Most meg ilyet hallgatok. Ez sem annyira vidám, de az időjárásnak éppen megfelel. Ahogy ez is. Beszűkült zenei ízlésem van.

Este hívott még a Roland is. Népszerű voltam tegnap. Kérdezett a cicánkról meg rólunk (Ricsivel), meg mesélte, hogy most van egy norvég barátja (párja?), 1,5 év után. Helyes, örülök neki. Nem érek én annyit, hogy bárki utolsó tartós kapcsolata legyek, huszonévesen.

Thomas Mann: Az elcserélt fejek a BKV-s programom mostanában. Igen, még mindig Thomas Mann, mert annyira unalmas. Kell néhány hónap szünet két oldal, jobb esetben két fejezet között. Két barát, egy okos, de nem túl jó alakú és egy egyszerű, de jó testű, rengeteg hindu filozófia, bráhmana, Visnu, Síva, két szerelem, egy házasság, vágyódás, önmarcangolás, dupla önlefejezés, deus ex machina, hülye liba, aki a rossz testre az okos fejet, az egyszerű fejet meg a jó testre teszi vissza. De most akkor ki lehet a férj és ki kényszerül a barát szerepre? Tényleg nagyon unalmas, de már csak pár oldal van hátra belőle. Hazáig megteszi.

Egész délelőtt egy hitelkérelem felülvizsgálati nyomtatványát töltögettem. Nem a miénk, hanem a sokkal tartozóé. Volt vagy 10 oldal, de a nagyja pikk-pakk megvan, csak a kevésje telik órákba. Két vacak táblázat, amibe a 100-felé tartozást 500-felé kell bontani, meg kiemelni a 4 legnagyobbat...nem untatnék vele senkit. Borzalmas, és talán még lelkesen is csinálnám, ha tudnám, hogy cserébe törleszt egy nagyobb adagot a tartozásából, de ehelyett inkább csak a kötelességtudat hajt. Megfájdult tőle a fejem.

A vacsora a hűtőből volt, meg a mikró tetejéről, ergo ingyenbe került. Melegszendvics + dinnye, Ricsinek egy kis maradék mogyoró meg egy joghurt a nem-meleg szendvicsen felül. Ma rántott sajt az ebéd, mert az 740-ért két napra is megteszi, és desszert most nincs, mert egy (bizonyos) ügyvezetőnek ilyesmire most nem telik. Majd harapok hozzá kristálycukrot.

Azt hiszem, nemigen fogok már okosakat csinálni, inkább csak lefűzök, meg elrendezgetem az e-mailjeimet, mert rend a lelke mindennek. Közben pedig olvasok blogokat, pihenésképpen.

SPF-nél a múltkor felmerült, hogy Thomas Mann valóban homoszexuális volt-e vagy mi. Akkor azt írtam (közelmúltbeli olvasmányélményeimet felidézve), hogy az egyik kisregény-gyűjteményének első két története alapján én az "igen"-re szavazok, mivel a Tonio Kröger elején egy kisfiúnak az átlagosnál jobban szimpatikus egy másik kisfiú, a Halál Velencében pedig konkrétan egy pedofil szerelemről szól. Első esetben még a saját szivárványszín szemüvegemre gyanakodtam, a második viszont már túlzottan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy ne vegyem észre. Azóta olvastam még egy történetet, ami semleges, majd következett a Mario és a varázsló, amiből meg hadd idézzek egy rövidet:

"- Nos hát, kedves Mario - folytatta -, nagyon szép, hogy eljöttél ma este, és hozzá milyen csinos sált csavartál a nyakad köré, remekül áll az arcodhoz, és bizonnyal sikered lesz vele a lányoknál, a szép Torre di Venere-i lányoknál...
Az állóhelyről, arról a tájról, ahol Mario is állott, kacagás hallatszott - a harcias üstökű giovanotto volt, akiből a kacagás kitört, s aki vállra vetett kabátjában meglehetősen durván és gúnyosan hahotázott.
Marionak megrándult, úgy hiszem, a válla. Mindenesetre megrándult. Talán rándulása önkéntelen volt, s a vállmozdulattal csak utólagosan leplezte azt, egyben jelezve, hogy a sál, akárcsak a torrei gyengébb nem, közömbös előtte."

Nálam 3/1 az arány a melegség javára, de nemcsak ezért, hanem mert a későbbiekben a varázsló a hipnotikus képességével ráveszi szerencsétlen Mariot, hogy a (később nőként emlegetett) szerelmének lássa őt, és megcsókolja a publikum színe előtt, tehát homo-erotikus mozzanat is tetézi mindezt. A megalázás következménye mellesleg tragédia, de nem spoilerezünk...

***

Egy másik idézet, ezúttal a szerdai Metropolból:

" Meglepetés
Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a térség valuta-, részvény- és kötvénypiacain, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt- áll a Financial Times elemzésében. Mindez a lap szerint nem jelenti azt, hogy Budapest már kint lenne a vízből"

Kis, apró hír, egy kis ficakban, de nekem már megint eszembe jut, hogy a szocialista kormányok idején valahogy következetesen az ellenkező irányban lepődtek meg, külföldön is, belföldön is. Náluk mindig a negatív irányba kellett módosítani az inflációs-, GDP- és egyéb rátákat, így felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ebben megint politikai alapon működnek a dolgok (a nemzetközi tőke nem szereti a nemzeti kormányokat, mert azok általában nem herdálják szét az országot), vagy egyszerűen csak alkalmatlanok a szakmájukra? A másik, hogy bár a hír abszolút pozitív, a végén - annak viszonylagos gazdasági jelentéktelensége ellenére is - ott a kötelező leszólás is, nehogy má' örülni lehessen bárminek.

***

Végül magánélet: a hét az év legdurvább hete, ha a szakmámról van szó. Ilyenkor van a zárás, annak is a legvége, és bár a cégek 90%-t elintéztük, a maradék tíz százalék csupa renitens, trehány vállalkozó, akinek csak azért nem tudjuk lezárni az évét, mert hiányzik valami (jellemzően az ő közreműködésük). Nem mi tehetünk tehát a késlekedésről, hanem ők, de mégis minket frusztrál az elintézetlenség. A legrenitensebb tartozó legnagyobb cége ráadásul könyvvizsgálatra kötelezett, viszont nemcsak minket, de a könyvvizsgálót sem fizette ki, és nemcsak az idénre, hanem még tavalyra sem. Az meg erre - érthető okokból - a kisujját sem mozdította egész évben. Az egyik engem hívott segítségül a tartozása behajtása érdekében, a másik meg szintén engem kért meg, hogy járjak ki egy kis haladékot még neki. Megtettem, amit tudtam (jó kisdobos könyvelő ott segít, ahol tud), de az álláspontok csak nem akartak közeledni, bár én megjósoltam, hogy az utolsó pillanatban úgyis megegyeznek, azaz a könyvvizsgáló a végén fog kekeckedni, turkálni és újracsináltatni mindazt, amivel már (jobb híján könyvvizsgálat nélkül) elkészültem. És lőn: tegnap megegyeztek, ma pedig jön a nő, miközben hétfőn itt a határidő. Lottózni azért még nem fogok, mert minden kurvakibaszott évben valami ilyesmi történik, és végül mindig az utolsó előtti pillanatban lesz kész minden, nekem pedig az idegsejtjeim éves pusztulásának 90%-a erre az egy-két napra esik, szóval nem volt olyan nehéz megjósolni. De azért jó lenne már egyszer, ha minden gördülékenyen menne, és nem mindig én állnék a szopólánc végén.