RSS
A mai bejegyzés nem marad el, mert ez az, de legalábbis másik írására kényszerültem, mert vis maior jött közbe: haldoklik az itthoni gépem.
Tavasszal egyszer már videókártya-cserére kényszerültem, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar kell megint kihívnom a szerelőt (új gép vásárlására sajnos nincs anyagi lehetőségem). Most éppen az a program, hogy alkalmanként magától kikapcsol. Ezt kb. 3 napja csinálja, de eddig csak a Tomb Raider: Anniversary közben követte el. Az is eléggé idegesítő volt, amikor Lara Crofttal éppen valamilyen kiszögellésen ugráltam, és két sikongatás közben újraindult a gané, de ma már netezés közben is ilyet tett. És hogy tetézze a bajt, utána újra sem indult, mert azt mondta, hogy BIOS RAM CHEKSUM ERROR, meg nem találta az A meghajtót, és ezt olyan tragédiának értékelte, hogy innentől semmit nem volt hajlandó csinálni.
A mindenre jó reset után, újra ezt tette, utána meg már a monitoron sem jelent meg semmi, cserébe viszont Desit a konyháig kergető hanghatást hallatott. Néhány értelmetlennek tűnő újabb resetelés hatására megtudtam, hogy CPU MALFUNCTION, viszont bejött a BIOS. Itt változtatgattam ezt-azt, majd inkább defaultra nyomtam, és azóta műkszik a tragacs, de nem tudom, meddig. Mivel a ma indult Végzetúrba itthon nem tudtam belépni, letöltöttem a Firefoxot, amivel már sikert értem el, de nekem ez a böngésző olyan idegen...
Ha belegondolok, hogy néhány napja bekapcsoláskor milyen kávédaráló-hangot hallhattunk, valamint, hogy a default beállítások közt a 75%-os hűtőventilátor működés szerepel (az eddigi 50% helyett), és azóta nem indult újra a gép, akkor arra a következtetésre jutok, hogy a hűtéssel lehet a probléma. Viszont én nem értek ehhez, tehát még kicserélni sem tudom egyénileg, mert azt sem tudom, mi kompatibilis, mit és honnan kell kihúzni, meg ilyesmi.
Most, hogy a következő fizetésem jelentős részét EVA-befizetésre kell fordítanom, nem tartom valószínűnek, hogy új gépet vegyek az idén. Pff. Hát ez így érdekes lesz...