Veres János bejegyzései

Minden második blog foglalkozik ezzel a gazdasági világválság dologgal, ezért én már nem akartam firtatni, de ami kicsiny(nyé tett) hazánkban ezzel kapcsolatban (is) folyik, amellett már nem tudok szó nélkül elmenni.

Az egész úgy kezdődött, hogy Amerikában valakik valamit nagyon elszúrtak. A hozzáértő, okos emberek azt mondják, hogy olyannak is adtak hitelt a jelzáloghitelezéssel foglalkozó bankok, akiknek nem lett volna szabad. Ezek az okos emberek szeretnék, ha elhinnénk, hogy valahol Texasban a Dzsó szépen felöltözött, fejébe nyomta a legcsinosabb kalapját, besétált a bankba, aztán előadta, hogy neki bizony hitel kell, fedezetnek meg ott a kalyibája attól a 3 ördögszekértől jobbra, meg az olaj áztatta földje. Persze ez még nem volna olyan hihetetlen, mint az, hogy erre a sztorira kapott is egy halom pénzt, aztán meg szépen lelépett, és a bank meg bottal üthette a nyomát. Azt is el kellene hinnünk az okos embereknek, hogy az egész világraszóló patáliát a sok kis Dzsó meg Dzsekk okozta, és semmiképpen sem az a sok betyár gazember, akik a pénzügyi körök felső rétegéhez tartoznak, beleértve a nekünk magyarázó okos embereket is. Ezek olyan milliárdosok, akik számára semmi nem létezik, csak a pénz és a profit, akik szemrebbenés nélkül tesznek tönkre komplett országokat, gázolnak át emberek százezreinek életén, akik munka nélkül teremtenek pénzt a semmiből, és ha ezt elektronikus jel formájában kölcsönadják, neked már nagyon sokat kell dolgoznod, hogy visszafizethesd nekik.

A liberális üzleti körök szerint a minden emberi érték felett álló piac kicsit megingott, 1-2 bank tönkre ment, néhány szerencsétlen felkötötte magát, aztán néhány hónapra stabilizálódott a helyzet. Az öngyilkosok veszítettek, néhányan pedig még nagyobb vagyonra tettek szert, de a kettő között nincs egyenlőségjel, mivel az üzleti világban nem (feltétlenül) zéró összegű játszmák vannak. De a válság férge nem múlt ki, csak visszabújt a héj alá, és ott munkálkodott tovább — és ha hiszek az összeesküvésekben, akkor — nem teljesen irányítatlanul. Mint amikor az ember uniós almát vesz, aminek a héja gyönyörűen csillog, és csak akkor döbben rá, mit vett, amikor az első harapás nyomán feltárul a héj alatti szivacsos, barna réteg. Most egy kicsit Angliában csődölt be valami, aztán összeomlott az USA 3. legnagyobb bankja, aztán zuhanni kezdtek a tőzsdék, leálltak az autógyárak, etc-etc. És már itt is vagyunk napjainkban.

Magyarországon ugyanez úgy indult, hogy kiállt Simor András, jegybankelnök, és bejelentette, hogy minket nem érint a válság. Korábban már említettem, hogy innen tudtam, mekkora baj van, de ha esetleg kétségeim lettek volna, a tésztagyáros, szavazatvásárlós, színesfémes (stb.), kameralefejelő, riportert lökdöső maffi pénzügyminiszter rákontrázása mindenképpen megerősített a tudatban: Magyarországnak vége. Hiszen ha ő mondja, hogy minket nem érint, az csakis igaz lehet. Pont mint ahogy az olajválság sem gyűrűzött be anno, Csernobil meg végképp senkit nem érintett. Egy ország, aminek nincs saját ipara, ami agrárország létére még az élelmiszert is importálja, ami ki sem lát az adósságból, és aminek az állampolgárai sem látnak ki az adósságból, majd könnyedén megúszik egy olyan világméretű összeomlást, ami Amerikától Európán át Japánig minden országot földhöz vágott. Ez persze Veresnek nem az első 'hiteles' megnyilvánulása, elég ha a 2006-os, gazdasági eredményekkel kapcsolatos hazudozásaira, vagy az Unió átb*szására gondolunk. Remélem, börtönben végzi, mondjuk a kórházból előkotort haverkája mellett.

És már indult is a bohózat. A BUX a béka sege alá zuhant, ahogy a vezető részvények indexei is, az euro egy nap alatt 16 Ft-ot drágult, a dollár 15-öt (és ez messze nem a legrosszabb állapot volt), a kereskedést hosszabb-rövidebb időre felfüggesztették, és úgy általánosságában eluralkodott a pánik. És akkor mi lett volna, ha érint minket a válság (mint ahogy most ugyebár nem)? Az ellenzék egy ideje már kiáltozik, hogy ég a ház, de miniszterelnöktől és bandájától sokáig csak gúnyolódásra tellett, meg pánikkeltéssel való vádolásra. Aztán egyszer csak a Fletó rájött, hogy majd most jól megmenti az országot, és rögtön intézkedni kezdett (kicsivel azután, hogy maga is arról beszélt, Magyarországnak nincs félnivalója). Leállították például az MSZP fergeteges eredménykampányát (aminek elindítása ilyen előjelek mellett valódi dilettantizmusra utalt (és akkor most finoman fogalmaztam)), majd bejelentették, hogy adócsökkentésre ne is számítsunk, sőt, ezúttal "fájni fog". Ha valaki elfelejtette volna, eddig a "nem kell félni, nem fog fájni" időszak volt. Megemelték az OBA határát (ami egy ténylegesen hasznos intézkedés), most pedig arra várunk, hogy eljöjjön a szombat, amikor is majd a Göncz Árpád megmondja a Nemzeti Csúcson, hogy mi a teendő. Merthogy, gondolom, ő azért kapott meghívót, ahogy a többi hozzáértő és/vagy hatalommal rendelkező ember is.

Igazából tényleg nem akartam volna erről írni, mert hiszen látható, hogy nem tudom uralni az érzelmeimet (mindig ez van, amikor nyilvánvalóan és totálisan hülyének néznek), de a Kossuth Rádió hírműsorát napról-napra hallgatva egyre érett bennem az elhatározás. Amikor az egyre színvonaltalanabb Déli Krónikát hallgatom, rendszerint rám tör az az érzés, hogy anno ezt az épületet is fel kellett volna gyújtani, és akkor talán békesség lenne. Ugyanis itt a hírek szerkesztése és tálalása valahol a Rákosi-időszak és a Klub Rádió között van, azaz ocsmányul és leplezetlenül kormánypárti, ami a Klub Rádió esetében rendben is van, de a közszolgálati rádió esetében felháborító. Legalább olyan pofátlanná váltak, mint amilyenek az elvtársaik, de néha talán még túl is tesznek azokon. Képesek voltak például napokig azt a benyomást kelteni, mintha aznap már minden szép és jó volna, miközben az előző napi eseményekről a legdurvább (a valóságot jellemző) jelzőkkel számoltak be. És másnap megint lehúzták azt a napot, amiről előző nap még reménykeltően tudósítottak, és ez így ment egy hétig. Azt hittem, elhányom magam. Megértem én, hogy a pánik senkinek nem tesz jót, de egyrészt a Kossuth hírszerkesztői parancsra mismásolnak, és nem a mi érdekünkben, másrészt az sem erkölcsösebb, ha némelyek úgy bukják el a pénzeiket, hogy nekik végig azt mondták, minden rendben van, ne aggódjanak.

Tegnapelőttre aztán azt is megtudtuk, hogy túl vagyunk a válság első hullámán, hiszen a tőzsde újra szárnyalni kezdett, a részvények árfolyamai annyival emelkedtek, amennyivel korábban zuhantak, és egyebek. Rögtön vettem is otthonra néhány kiló lisztet meg cukrot, hogy legyen, amikor majd hamarosan kelleni fog. Ezt az állapotot úgy sikerült elérni, hogy az egyes államok a hétköznapi emberek számára felfoghatatlan mennyiségű pénzt pumpáltak a magánbankokba. Akik eddig a láthatatlan kéznek, avagy a gazdaság önszabályozó mechanizmusának mindehatóságát hirdették, és azt hangozatták, hogy az államnak nem szabad belenyúlnia a piaci dolgokba, azok most csak úgy döntik a pénzt a rosszul gazdálkodó bankokba. Amikor azok nyereségesek, a tulajdonosoknak nyereségesek, amikor veszteségesek, akkor meg az adófizetőknek veszteségesek. Ez így fair, nem igaz? Remélem, hogy ezek a bankvezetők is mennek a börtönbe, a vagyonukat pedig elkobozzák, de számomra elégtétel (lenne) a kérdéses bankok államosítása is. Termeljék csak a pénzt az állampolgároknak. 

Az események pedig megállíthatatlanul pörögnek, olyannyira, hogy mire a félbehagyott bejegyzést újra folytatni kezdem, máris megint a feje tetejére áll minden. Izland becsődölt és magukat hozzáértőnek tekintő (külföldi) szakemberek Magyarország számára is ezt jósolják. A legnagyobb magyar bankok sorra hirdetik ki, hogy itt befejezték a devizahitelezést. A tőzsdei indexek zuhannak, a forint romlik, egyre újabb gyárak állnak le, persze nem csak nálunk. A magyar kormány pedig csak áll, várja a szombatot és azt, hogy majd az ellenzék megoldja a helyzetet. Ötletelni akarnak, amikor már ég a tető, az Orbán Viktornak való könyörgés pedig nyíltszíni beismerése annak, hogy totálisan alkalmatlanok egy ország vezetésére. Ez tragédia!

És hogy mi jön ezután? Ezt senki sem tudja megmondani, én sem vállalkoznék hasonlóra. Egy valamiben azoban mindenki véleménye közös: nagyon nagy lesz a szar. Sokkal nagyobb, mint ami most van. Aki nem ezt mondja, azon is látszik, hogy összeszorított foggal, arcán műmosollyal nyilatkozik ilyeneket (leszámítva azokat, akik persze szemrebbenés nélkül ontják a hazugságot), de közben maga sem gondolja komolyan. Az persze megjósolható, hogy miután az ország olyan szinten a külföldiek kezében van, és olyan szinten képtelen saját állampolgárainak ellátására, hogy itt akár hiperinfláció is lehet. Ezért javaslom a tartós élelmiszerek betárazását. Nem elborult fokon, de jobb ma 200 Ft-ot adni egy kiló cukorért, mint egy hónap múlva 300-at. 

Erre még visszatérünk.