Volán bejegyzései

1. Ha már Hamar megtapasztaltam az okostelefon egy nagy hátrányát: naponta kell tölteni, mert a nap végére lemerül. Sőt, ha kicsit nagyobb a tervezett igénybevétel, töltő nélkül nem is szabad elindulni otthonról. Viszont jó volt megnézni rajta a Volán-menetrendet, üzeneteket váltani a buszon ülve, ránézni a FB-profilra, élvezni a bepróbálkozásokat a Grindr-en, meg ilyenek. Valamit valamiért...

2. Ha már Grindr, már vagy öten a második mondatban rákérdeztek, nem szexelnék-e velük, volt vagy egy tucat "szia" meg "hi", pár "hű, de közel vagy", néhány "sexy guy", egy pedig lábtartónak és cipőnyalogatónak ajánlkozott (arcképes profillal)...

3. Ha már okostelefon és Grindr, jól tettem, hogy anyámékhoz látogatva átmenetileg lekaptam a készülékről, mert biztos voltam benne, hogy anyám férje rögtön végigmutogattatja az összes funkciót, letöltést és menüt. Eddig 'mire jó az?' volt, de láttam a szemében a csillogást, ami a hasonló kütyük láttán szokott megjelenni benne. Állítom, hogy mire legközelebb megyek, már neki is lesz egy...

4. Ha már anyámék, megint megállapítottam, hogy a csak úgy vitt ajándékok mindig nagyobb sikert aratnak, mint az alkalmakra vásároltak. Most vittem egy tortaformát, amit a Matchban való vásárlásokért kapott pontokból lehet olcsóért megvenni, meg egy üveg bolti pálinkát, ami anyám szerint a lehető legjobb választás volt. Előbbi azért volt jó, mert a szűkös keretek és anyám férjének világnézete eredőjeként sosem futja konyhai eszközökre, így szegénynek mindig valami ütött-kopott vacakkal kell boldogulnia, utóbbi meg azért, mert bár éppen pálinkafőzés ment ezerrel (és ilyen értelemben Dunára vizet volt a vétel), anyu férje mégis baromi kíváncsi, hogy a saját 'főztje' és a bolti között vajon milyen különbség van, DE sosem adna pénzt a boltiért. Szombaton vittem, és mire vasárnap felszálltam a buszra, már alig volt az üveg alján...

5. Ha már busz, milyen dolog már, hogy megint fél órát késett a járat, miután legutóbb még ki is maradt egy, egy az egyben? Azt hittem már, hogy nem is jön, aztán mégis befutott, de csak engem vett föl (teli volt), meg egy megállóval később egyetlen embert, a három várakozóból. Ez is milyen dolog már, hogy bejelenti a sofőr, hogy csak egy utast hajlandó felvenni, holott mindhárom felfért volna a buszra? Ezt megteheti? Még szerencse, hogy nem volt olyan cefet hideg az idő, mint karácsonykor...

6. Ha már időjárás, végre fellélegezhetünk egy kicsit, a 16 fokban élő anyámékkal egyetemben. Szombaton napsütés, tavaszi szellő, és még ma is 8 fok volt Zuglóban. Szépen el is olvadt a hó...

7. Ha már olvadás, megfigyeltem, hogy a nagy hóban gyalogolva sokan inkább hajlamosak eldobni a szemetüket, mint máskor, melynek tárgyi bizonyítéka olvadás után tárulhat a szemünk elé. De vajon honnan bukkan elő ilyenkor az a temérdek kutyaszar...?

8. Ha már szar, akkor átköthetek a munkára is, ami ma mondjuk pont nem volt szar, mert egy nap alatt kettőt haladtam. Nem tudom, mi ütött belém, de nagyon belelendültem, és megcsináltam vagy 15 bevallást (is), merthogy most annak van szezonja. Meg aztán dolgozni is kell, ha az ember költeni akar...

9. Ha már költés, akkor költöttem egy verset elmesélem, hogy ma elköltöttem némi pénzt, elmentem ugyanis az Aréna Plázába, élni a leértékelések lehetőségével. A Pull&Bear-ben vettem egy farmert, az egyik elnyűtt helyére, a Zarában egy nadrágot, hogy variálhassam az alkalmi viseletet, a Berskában pedig egy pár cipőt, ami leértékelés nélkül sem volt rossz árban, de a pénztárnál kiderült, hogy még annál is olcsóbb. Ne mindig csak a rezsire menjen el a pénzem...

10. És ha már rezsi, februárban végre nemcsak az előző havi számlákat tudtam kifizetni, de az aktuálisakat is. Igaz, a UPC-re pont nincs elég pénz a számlámon, de majd fizetek be, ezt is átutalom, aztán képletesen leporolom a tenyeremet.

Ezen is túl vagyunk, hála az égnek. Említettem, hogy a Húsvét után a karácsonyt utálom a legjobban? Nekem ez csak nyűg, tolongás, feszengés és kötelező körök lefutása, rengeteg idegesítő tényezővel karöltve. Talán ha az emberek kisebb mértékben lennének hülyék, és ha az érzelmeim nagyobb befolyással lennének rám, máshogy állnék az egészhez, de mivel egyik sincs így, sajnos ez a véleményem. De lássuk - röviden - miből is állt nekem az utóbbi egy hét.

Múlt hét hétfőn dolgoztunk hivatalosan utoljára, és ez a nap is inkább csak a munkahelyi ünneplésről szólt, meg az ünneplés elkezdéséig való időkitöltésről (munkával). Ez minden évben így van nálunk, ahogy az is, hogy időben tájékoztatjuk a partnereinket, január első munkanapjáig nem vagyunk. Ez persze őket nem zavarja, mivel már eddig is 6 hívásom volt a céges mobilon (amit magammal sem kellene hurcibálni, mert egyébként el sem hagyja az irodát), de hát aki hülye, az hülye. Mi meg szolgáltatunk...

Mivel a blogom egyre antikabb, már egy párszor volt alkalmam leírni, hogy a munkahelyi karácsonyozáskor mindenki vesz valami maximum 1000 Ft értékű kütyüt, bizbaszt vagy egyéb szarságot, amit aztán valaki más random módon megkap. Előtte zabálunk, iszogatunk, aztán rettenetesen örülünk annak a teljesen haszontalan, de mégsem kidobható izének, ami nekünk jutott. Én ezúttal egy 990 Ft értékű szakácskönyv képében igyekeztem valóban hasznos ajándékot szerezni, ami jó helyre is jutott. Üröm az örömben, hogy a reggel sikertelenül megkötött (meg nem kötött) nyakkendőmet haragomban az ajándékszatyorba dobtam bele, és amikor azt bepasszoltam a nagy kupacba, a nyakkendőmet nem is vettem ki onnan, így az anonimitás odalett. Égtem egy jót. Ez akkor már a második égésem volt, mivel a korábbi évek gyakorlatától eltérően ezúttal azt beszéltük meg, hogy a társam süt ki húst, én meg a köretet csinálom hozzá. Ezt azonban tökéletesen elfelejtettem, és amikor út közben betelefonáltam, hogy kicsit később érek be, a rizsre vonatkozó kérdésnél csak döbbentem találgattam, hogy miről is lehet szó. Mindegy, megoldottuk. A többiek meg süteményeket kreálgattak, több-kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Ja, és mielőtt elfelejtem, nekem bezzeg egy tökéletesen haszontalan női kozmetikai csomag jutott. Valaki úgy gondolta, megkockáztatja azt a 20%-ot, hogy az ajándéka rossz emberhez kerül, és lőn. Igaz, őt semmilyen veszteség nem érte, én meg majd lepasszolom a család nőtagjai egyikének.

Másnap, kedden punnyadás volt. Nagy tervek a takarításra és alkotásra vonatkozóan, majd az egészből nem lett semmi.

Szerdán önkéntesen bevonultam a munkahelyre, hogy végezzek egy kis extra munkát. Workaholic...

Csütörtökön nem tudom, mit csináltam, de az ajándékok becsomagolásán és némi mosáson túl biztosan semmi hasznosat.

Péntek, Szenteste. Na, ez izgalmas. Amióta a macskám megvan, van egy jó ürügyem is, miért csak 24-25-én tartózkodom a családnál, és miért nem héderezek náluk tovább. Tavaly is 24-én délelőtt utaztam le hozzájuk, és emlékeim szerint az egy nyugodt és kényelmes út volt. Persze lehet, hogy nem, sőt, talán még meg is írtam, miféle tortúra jutott osztályrészemül, de nem emlékszem, vissza meg most nem olvasok. Na de az idén! Először is, nem tudom hogy van (nyilván valami eddig fel nem fedezett fizikai törvényszerűség okán), hogy amikor kivételesen jóval a busz indulása előtt érek a pályaudvarra, még alig vannak előttem, aztán ahogy telnek a percek, zsúfolódik a tömeg, a végén mégis én szállok fel a buszra szinte utolsóként. Eszembe is jutott, hogy írni kéne egy újabb bejegyzést a buszozásról, ezúttal viszont a felszállni kívánó tömeg dinamikájáról és az egyes egyedek érvényesülési stratégiáiról. Mert vannak ugye a lopakodók, a tülekedők, az érvelők és a beletörődők (aki utóbbiak végül a legjobban szopnak), meg aztán ott van a busz ajtaja mint szűk keresztmetszet, meg az előre váltott jegy vs. pénztárcában kotrogatás jelensége, és sok más hasonló érdekesség. Ezt azonban mind átugrom, hogy a következő képben máris a busz üléssorai között találjam magam, előttem-mögöttem tömött embertömeggel, mozdulni képtelenül, idegesítő lényekkel körülvéve. Ha mondjuk nem idegesített volna a közvetlenül mellettem álló ember fülhallgatójából szóról-szóra érthető dalszövegekkel bömbölő (szar) zene, az a két csettegő-cuppogó párocska, akik kényelmesen enyelegtek az üléseken, nem bírván kivárni, amíg az első ágyig eljutnak, egy vadidegen könyöke a derekamban és egy mindenkivel beszélgetni kívánó (velem is, de gyorsan leráztam), orrszívó öregember, ez az út akkor is megviselt volna. Ráadásul volt egy csaj/nő, aki szerintem fullra be volt szívva, és nyilvánvalóan lopási szándékkal szállt fel a járműre, pontosabban először fel sem akart szállni. Megkért egy fiatalembert, hogy az vegye már ki neki a csomagját, mert ő már úgysem fog a buszra felférni, viszont a fiatalember ezt visszautasította. Talán neki is feltűnt, hogy mintha a hölgyeménynek egyáltalán nem is lett volna csomagja. Aztán mégis felszállt a buszra, ami elhessegette a rosszmájúságomat, bár miután már felszálláskor közölte, hogy neki majd ki kell venni ám a csomagját, ismét feltámadt bennem - az alaposnak tűnő - gyanú. Aztán pár megállóval később hirtelen rájött, hogy neki ott rögtön le kell szállnia, és vennék már ki a csomagját, de ha jól láttam, ez utóbbira nem került sor. Talán a sofőrnek is gyanús volt ez a viselkedés, így végül elhajtotta szépen a nőcit. Ha mégsem (nem láttam), akkor viszont valaki szép kis karácsonyi ajándékot vihetett haza: egy minden tartalmával együtt nyomtalanul eltűnt táskát. Az a 80-90 perc, amíg ott kellett ácsorognom, egy örökkévalóságnak tűnt, de aztán csak megérkeztem anyámékhoz.

Egy bögre tea, egy végre elfogadható ízű (és immár legálisan főzött) feles pálinka és úgy egy órányi pihenés után az idegeim regenerálódtak, és koncentrálhattam a karácsonyi semmittevésre. Körülöttem ment a sürgés-forgás, takarítás, én meg szóval tartottam a családtagokat. Igazságos munkamegosztás... Anélkül, hogy a részletekben teljesen elmerülnék, kiosztogattam az ajándékokat (az ing szerencsére jó lett), és átvettem az enyémeket. A nagyobbik húgom életében először ajándékozott meg engem, de hát eddig jövedelme sem volt, anyámék pedig ezúttal lemondtak az ötletes meglepetésről, és pénzt kaptam. Azt mondta, az értesülései alapján arra van a legnagyobb szükségem. És valóban, jól is jött az összeg, ami szerencsére nem volt annyira nagy, hogy vissza kelljen utasítanom. Este elájultam, másnap pedig imádkoztam, hogy még azelőtt sikerüljön meglépnem, hogy betoppanna a kezét tördelő anyós, a cuppogva-csettegve-szürcsögve evő és közben hülyeségeket beszélő após, az anorexiás húg és annak spanyol barátja (aki nem beszél magyarul). Még jó, hogy megnéztem a buszokat, mert amivel eredetileg menni terveztem, nem is létezett, így viszont egy órával korábbival távoztam (a dermesztő hidegben, szélben és jégverésben ácsorogva egy 10 percet).

Otthon aztán megint csak semmit tettem, sőt, még vasárnap is. Ennyit az aktív pihenésről. Ez passzív, vagy még az sem, de várom már a percet, amikor eléggé kialszom, kifekszem, kiülöm magam ahhoz, hogy aztán tetterővel telten keljek. Még nem jött el, bár már volt két mosás, vasalás, felmosások (a hólé miatt), tegnap még dolgozni is voltam, szóval azért működök én, csak éppen takaréklángon.

A karácsony már elmúlt, de két dolog még vissza van: egyrészt meg kell látogatnom apámékat, akikhez vasárnap terveztem elmenni, de aztán mégsem volt kedvem, másrészt Ricsi holnap jön vissza vidékről, vele is 'ünnepelni' kell még.

Ma rám fér még egy kis döglés, holnap ismét munka, aztán mingyá' itt a' úév! Addig még jelentkezem - remélem.

Kicsit most visszaugrok az időben, hogy elmeséljem a december 26-i hazaérkezésem történetét. Azt hiszem, tanulságos.

Elmúlt a karácsonyozás, de Rolanddal meg akartuk ejteni az ajándékozást, ezért ragaszkodtam hozzá, hogy még karácsony másnapján hazajöjjek. Anyámék Budapesttől kb. 40 km-re laknak, szóval igazán nem nagy a távolság, általában egy óra alatt a Népligetben vagyok. 16:06-kor van egy busz, úgy terveztem, ezt szeretném elcsípni. Mindig ezzel szoktam hazaindulni vasárnaponként, és mivel legutóbb ez 11 perccel korábban jött a kiírtnál (és nem várt meg), ezúttal már jó 20 perccel korábban kisétáltam a megállóba. Éppen mielőtt odaértem volna, eszembe jutott, hogy valamikor decemberben menetrendváltozás volt, ezért sebtibe' megnéztem a táblát. Ez szerepelt rajta: E16:06. Mi az az E? "A hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napon (vasárnap)". Ez nem hangzott túl jól, mivel 26-a szerdára esett, és mivel nem jutott eszembe, hogy normál körülmények között 24-e munkanap, ezért úgy gondoltam, szerda ellenére közlekedni fog ez a busz. Az eddigiekből már kiderülhetett, hogy mégsem jött, azonban én reményekkel telve várakoztam. Mivel az mp3-am ezúttal nem volt nálam, dúdolással ütöttem agyon az időt, és közben apránként kezdtem átfagyni. Már csak ezért sem láttam értelmét visszasétálni anyámékhoz, mert a következő busz 16:36-ra volt kiírva, ami ha korábban jönne (ami ugyebár legutóbb is előfordult), akkor megint lekéshetném, ezt pedig nyilván nem akartam. Kisvártatva már négyen várakoztunk a megállóban, három hülyegyerek, meg én (egyesek szerint ez négy hülyegyerek), és valóban jött is egy busz 37-kor. Ez azonban nem állt meg, hanem csak lelassított, villantott kettőt, majd tovagördült.

Ez biztosan nem az a busz volt — gondoltam magamban — mivel ez a megálló nem a település központja, hanem csak egy csicska megállócska a falu határában, így a bajai, meg kalocsai buszok gyakran nem állnak meg itt. Ez esetben viszont pillanatokon belül jönnie kellett volna a mi buszunknak. Negyed órát vártam is, de a fagyhalált elkerülendő végül mégiscsak visszasétáltam az 5 percre levő házba, hogy a következő, 17:26-os busz várható érkeztéig még felmelegedjek. Anyám tágra nyílt szemekkel fogadott, mert ő azt hitte, már otthon is vagyok. Kicsit kitomboltam magam neki, ő meg felajánlotta, hogy a férjével kikocsikáztatnak a központban levő megállóba, és megvárják, megáll-e, jön-e a 17:26-os. Ki is mentünk, és jött is a busz. Kb. 8-10 ember állt a megállóban, a buszon azonban már megálláskor annyi ember volt, hogy a legalsó lépcsőn is ketten nyomorogtak, ergo SENKI nem tudott felszállni. Micsoda öröm. Anyám ekkor azt mondta, elvisznek valameddig (mondjuk ahol már HÉV-közlekedés van), amiből végül Határ út lett, és vélhetőleg anyámék közt veszekedés is, miután én kiszálltam a kocsiból.

Mindehhez csak gratulálni tudok. Éljen a VOLÁN! Feltételezem, őket is váratlanul érte, hogy karácsonykor ennyi ember szeretne Budapestre feljutni, mert a korábbi években erre nyilván nem volt példa. A mentesítő járat fogalma meg persze ismeretlen számukra (arra is bőven lett volna jelentkező). És akkor állandóan azzal a szar dumával jönnek, hogy kevés az utas, ezért kell megszüntetni egy csomó járatot, meg viszonylatot. Oké, ahol tényleg alig lézengenek, ott szüntessék meg (ha van a lakosoknak alternatívája), de ahol mindig, ismétlem MINDIG teli vannak a buszok, ott talán fordított irányú beavatkozásra lenne szükség, nem? Az anyjuk picsáját!

Adalékként tenném hozzá, hogy amikor az újabb több tucat vasúti szárnyvonal megszüntetéséről volt szó, akkor azt mondta a GKM, hogy a megszűnt vonalak mentén növelik a VOLÁN járatainak számát, amiről persze szó sem volt, hiszen el sem kezdtek tárgyalni. Mit lehet ezekre az emberekre mondani? Csak a legocsmányabb jelzőket sorolhatnám (szoktam is) , de ezt inkább most nem teszem.

A hétvégén anyáméknál voltam (ezért is nem írtam). Az ottlétem említésre sem méltó, talán az egyhuzamban 11 órányi alvásom az érdekes (meg utána a kóma a túlalvás miatt).

Hazafelé a 16:06-os buszhoz siettem a megálló irányába, amikor látom, hogy 15:55-kor elhúz egy busz Solt-Budapest felirattal. Meg sem állt a megállóban, igaz, nem is állt ott senki. Gondoltam, ez egy olyan busz, ami máskor is erre jön, csak nem áll meg minden fánál, de azért a bogár belehelyeződött a fülembe. Ahogy a másodpercmutatóm egyre pörgött a 16:06 irányába, egyre inkább az volt a benyomásom, hogy ez bizony az a busz volt. 16:20-kor ez már szilárd meggyőződéssé vastagodott, de visszamenni nem volt értelme, mivel a következő járat (elvileg) 16:36-ra kellett, hogy odaérjen. Ha vissza is megyek a házba, mi a garancia, hogy nem fog az is 11 perccel előbb elmenni?

Hamarosan megérkezett egy család: tirpákmama, tirpákpapa + 3 még tirpákabb gyerek. Azok folyamatosan rohangáltak, anyuka állandóan az összeszedegetésükkel volt elfoglalva. Én már rég lepofoztam volna mindet, ő megmaradt a folyamatos légyszívesezésnél, ami kevésbé volt hatékony (semennyire). Az mp3-amban lemerült az elem, és kurva hideg volt, szóval mire megérkezett a busz (egy perccel sem korábban), én már tiszta idegbeteg voltam. Ezer szerencse, hogy aztán le tudtam ülni, mert ha a sötétben kellett volna végigállnom az utat, akkor a Lipótmezőn kötöttem volna ki (ha nem zárták volna azt is be).

Nem baj az, ha egy busz időben odaér, ahova kell. Az sem baj, ha 4-5 perccel korábban érkezik egy-egy megállóba. Az viszont már baj, ha 10 perccel korábban ér oda, ÉS nem vár legalább 5 percet. Főleg vasárnap délután, amikor a ritkábban is járnak a buszok, és az a kevés is sokszor színültig van egyetemistákkal. Már megint a szolidaritás hiánya.

Ezek után persze mondanom sem kell, hogy szegény Rolcsikámon csattant az ostor, mivel az idegbetegségem nemigen apadt le a találkozásunkig. Majd kiengesztelem...