Wiko bejegyzései

Húsvéti hosszú hétvége #1. — blogtalálkozó

2008. márc. 24.2008. márc. 24. 8:09 - írta: 979
Kategóriák: memories
Címkék: blog, blogtalálkozó, Gus, kondi, Kyan, LEQ, Lost, Roland, Spring, túra, Wiko, Ysb

Nemcsak azért van mögöttem hosszú hétvége, mert még ma sem kell dolgozni (Húsvét hétfő lévén), hanem mert valóban sok mindent csináltam, lassan telt az idő. Ezért nem is egyben számolok be az eseményekről, mert az nagyon terjedelmes lenne, hanem több részletben (még nem tudom, hányszorra). Másrészt a lakás eleve nem csillogott-villogott, öt ember két napi tartózkodása után pedig kimondottan romokban áll, szóval még takarítanom is kell.

Pénteken este tehát blogtalálkozó volt. Én 14:30-ig dolgoztam, gyorsan elmentem fodrászhoz (elvégre szerettem volna minél pozitívabb külsővel feltűnni), aztán rohantam haza, hogy 5-re a konditerembe érjek. Ezt éppen csak sikerült megoldanom, de nem késtem. Gyors átöltözés, aztán mehetett a 'munka'. Ezúttal láb és váll volt soron. A másnapra tervezett túra miatt kértem az edzőmet, hogy ne nagyon fingasson meg, tekintve, hogy a gyalogtúrán szükség van az ember lábára. Kíméletes volt, de azért négyféle lábgyakorlatot kellett csinálnom (kitörés (mmm...de finom), lábhajlítás, lábnyújtás, vádli), meg kétféle vállerősítőt. Kevéssel 6 óra előtt fejeztem be, elszaladtam zuhanyozni, aztán irány a Tandem.

 

 

Sokkal kevésbé voltam félénk, mint legutóbb, mert még ha senki ismerős nem is lett volna, Gusékra mindenképpen számíthattam, volt tehát biztos pont. Odalent kicsit kevesebben voltak, mint a múltkor, de azért így is jó lett a hangulat. Mivel dohánymentes övezetben jöttünk össze, nem sokat tartózkodtam a számunkra kijelölt pincehelyiségben, inkább ott álldogáltam, ahol rá szabadott gyújtani, de ez nem is volt baj, hiszen így is rengeteget beszélgettem. Pontosabban inkább én dumáltam rengeteget, amiért elnézést is kérek (amennyiben szükséges). Megérkeztemkor az addigra kialakult kisebb társaságokban már élénk társalgás folyt, ezért (bunkónak nevezhető módon) nem köszöntem sorra mindenkinek, hanem csak apránként mutatkoztam be az éppen felszabaduló embereknek. Ezért is elnézést, főleg azoktól, akik távoztomig sem tisztázhatták magukban a kilétemet.

Redblekkel kitárgyaltuk kondizásunk viszontagságait, eredményeinket, meg hogy miért is jó gyúrni járni, aztán koccintottunk a további testépítő sikereinkre. Zslatkoval a Gussal közös leendő lakásukról diskuráltunk röviden, néhány fiatal hölggyel (akiknek nem tudtam maradéktalanul megjegyezni a nevét), pedig a blogolásról magáról és a konfliktuskezelésről cseréltünk eszmét, és végre Springgel is kommunikálhattam élőben. Fcking dilinyovich-valvelcsalcsel (kívánt rész aláhúzandó) és Ricsikével szintén beszélgettünk, de a legtöbbet Lost és Földije, valamint Numa társaságában töltöttem. Lostékkal egy ideje már egy légtérben léteztünk, mire meg mertem szólítani őket, főleg mikor már biztos voltam benne, hogy ők azok, és nem égetem le magam. Mondjuk annyi segítségem volt, hogy mostanában éppen Lost blogját olvasom elejétől fogva, így bizonyos külső jegyekkel már tisztában lehettem (kecskeszakáll, szemüveg). Külön öröm, hogy az ilyenkor (is) rendkívül népszerű Gusból is jutott nekem néhány percnyi.

Kicsit sajnáltam, hogy Kyan nem volt, Wiko és Ysb nem lehettek ott, de összességében így is nagyon jól éreztem magam.

Két intermezzo volt közben, két telefonhívás. Az egyik egy leendő ügyfelem volt, aki arról panaszkodott, hogy az önkormányzatnál ezért meg azért nem engedték neki a vállalkozóit kiváltani. Ez nem érdekes. A másik esetben a párom nevét láttam a mobilom kijelzőjén. Mivel tudom, hogy a blogtalálkozó vörös posztóként hat rá (és minden olyan alkalom, lehetőség, szituáció, ahol buzikkal futhatok össze, beleértve a sarki pékséget is), gondoltam, ez valami ellenőrzés féle hívás lesz. Amikor fölvettem, a párom iszonyú részeg hangon szólt bele, hogy vigyek majd egy kiló cukrot, mert a srácoknak reggel kelleni fog a kávéba (ugyebár a lakásomban gyűltünk össze a másnapi túrához). Jól ki is osztottam, hogy "be vagy baszva!" és hasonlók, mire egyszer csak beleszól egy mély hang, hogy "979, basszus, hozz egy kiló cukrot, nem érted?". Na ez valóban a párom volt. De akkor ki volt az a másik? Persze pillanatokon belül kiderült, hogy az egyik lány barátunk szólt eredetileg a telefonba, és az ő hangjára hittem, hogy az a Rolcsi berugva. Égtem is egy cseppet, hazaérve meg nem győztem bocsánatot kérni a keresetlen szavak miatt... ehe-ehe. 



Hosszú komment Wikonak (és másnak)

2008. febr. 16.2008. febr. 16. 12:54 - írta: 979
Kategóriák: gondolatok, vélemény
Címkék: gondolatok, média, párt, poltiika, sajtó, vita, Wiko

Kedves Wiko!

Benned a blogtalálkozón és előtte egy szimpatikus fiatalembert ismertem meg, akinek szívesen és rendszeresen olvasom a blogját, és örülök, hogy te is olvasod az enyémet. Nem véletlen, hogy msn-re is fölvettelek, ahol már eddig is több órányit kommunikáltunk. Utolsó msn-beszélgetésünkön azonban nem véletlenül léptem ki szó nélkül, most pedig határozottan úgy érzem, hogy kezdesz túl messzire menni. Hiába mondtam, hogy sem msn-en, sem egyéb módon nincs értelme írásban megvitatni olyan összetett jelenségeket, mint a politika, a társadalom egésze, a média objektivitása vagy mondjuk az egészségügyi reform, te mindenáron erőltetted a dolgot, én pedig belementem. Belementem a félmondatos, néhány szavas kommunikációba, ami csak arra volt jó, hogy olyan tulajdonságaidat is megismerjem, amiket korábban nem volt módom. Akkor elmondanám először, miként vélekedem én úgy általában bizonyos dolgokról...

...például a politikáról magáról. Úgy gondolom, a politika nagyon fontos dolog. Tudom, hogy a szűkös erőforrások elosztásának körülményeit határozza meg, de ennél én többnek érzem. A politika határozza meg az életünket magát, a lehetőségeinket, behatárolja a sorsunkat, és nem vonhatjuk ki magunkat a hatásai alól. Persze megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, hogy szellemi remeteként vagy antiszociálisan éljük az életünket, de hacsak nem vonulunk el a civilizációtól távol, amint kilépünk az utcára, máris szembesülünk vele. Tapasztalataim szerint mindazok, akik azt hangoztatják, hogy a politika értelmetlen, hogy csak a baj van vele, hogy a politikusok mind csak egymás haját tépik, közben meg herdálják a pénzünket, hogy a politika 'úri huncutság', amivel tisztességes ember nem foglalkozik, valójában csak a tájékozatlanságukat igyekeznek leplezni, vagy éppenséggel nem merik vállalni az értékrendjüket. A politikának több szintje van. A világpolitikát csak azok az országok, népek tudják befolyásolni, amelyeknek komoly népessége, gazdasága, erőforrásai, katonai ereje van. Ezzel nem is igen szoktam foglalkozni. Érdekelni persze érdekel, véleményem is van róla, de nem ásom bele magam túl mélyen. A magyarországi nagypolitika sokkal jobban érdekel, és állíthatom, hogy elég mélyen és alaposan ismerem. Átlagemberként ezen sem tudunk sokat változtatni, hiszen ehhez már életvitelszerű közreműködés kell, amit sokan nem tekintenek számukra elfogadható foglalatosságnak. Erről majd később. A helyi politika az egyik legfontosabb dolog, és ezt már befolyásolni is lehet alkalmunk. Az a minimum, hogy tisztában legyünk a közvetlen lakókörnyezetünk dolgaival, ismerjük a helyi rendeleteket, adókat, és a saját érdekünk, hogy tudjuk, van-e iskola, tömegközlekedési lehetőség, orvosi ellátás, játszótér, stb. és ezek hogyan működnek. Ha pedig nem úgy működnek, ahogy mi szeretnénk, akkor meg kell változtatni vagy valamelyik helyi erő (párt, civil szervezet, intézmény) tagjaként, vagy egy választáson szavazati joggal rendelkező állampolgárként. De ne álljunk meg itt, hiszen egy lakóközösség tagjaként is a politika hatása alatt állunk. Én egy társasházban lakom, amelynek a lakói kiteszik egy kisebb falu lakosságát. Mélyen elítélem azokat, akik eddig még egyetlen lakógyűlésen sem voltak, de a liftben mégis állandóan méltatlankodnak, akik elnézik, hogy a ház körül vagy a lépcsőházban áll a szemét, ha a lépcsőfordulóba odaszarik a hajléktalan (vagy valamelyik lakó kutyája), és semmit nem tesznek ellene. Az ilyen emberekre a 'proli' jelzőt szoktam használni (talán megalapozatlan és sértő módon), és úgy tekintek rájuk, mint az indiaiak az érinthetetlenekre, a pancsamákra: nem veszek róluk tudomást, számomra nem léteznek.

A politikát tehát nagyon fontos dolognak tartom, és mint ilyennel, a blogomban is foglalkozom, még ha igyekszem is minimálisra csökkenteni a mennyiségét. Ha nem tenném, ellene mennék a fent leírtaknak. Mondhatnám, hogy ha nem tetszik, nem kell olvasni, de ha ilyen pökhendi módon tennék, akkor nem egy átlagos, meleg fiatalember lennék, hanem kormányszóvívő. Éppen ellenkezőleg: tessék csak olvasni, és tessék véleményezni, vitatkozzunk! Én szeretek vitatkozni (nem veszekedni), és szoktam is. Élvezem a politikai, filozófiai, társadalomtudományi vitákat, és aki rendszeresen olvassa a blogomat, az értesülhetett erről már több alkalommal is. Azonban az utóbbi évek tapasztalatai alapján rájöttem, hogy nem kell mindig mindenkivel leállni, mert sajnos sokan nem alkalmasak a vitára, ilyenkor folyamodok olyan megoldásokhoz, mint például az msn-ablak sarkában levő piros X-re való kattintás. Miért?

 


 

- Tíz éve érettségiztem, és már a középiskolában is foglalkoztam a politikával és a közélettel, ami azt jelenti, hogy legalább 12 éve érdekel a téma. Nem véletlen, hogy az egyetem szociológiai tanszékén kötöttem ki (habár politológiára akartam először jelentkezni, de végül is ebből a szempontból az majdnem ugyanaz). Ez azt jelenti, hogy 12 éve változó intenzitással, de mindig figyelemmel követtem az ország (és a világ) történéseit. Ebből legalább 6-8 éve napi 1-2 órát nézek/hallgatok híreket, politikai, gazdasági háttérbeszélgetéseket, naponta követek figyelemmel (már csak internetes) napilapokat és (papír alapú) hetilapokat. Párttag is vagyok, így tökéletesen tisztában vagyok egy helyi politikai szervezet működésével, kis híja volt, hogy magam is képviselőjelöltté nem váltam. Hogy nem lettem az, az csak a politika kényszerpályáinak és egyéb negatív velejáróinak közvetlen megtapasztalását jelentette, de ez is csak a tudásomat gyarapította, nem volt tehát haszontalan. Rendszeresen járok politikai gyűlésekre, nagygyűlésekre, részt vettem a szervezésükben is, 30 fős kampánycsapatot is irányítottam operatív szinten, házaltam, újságot hordtam ki, plakátoltam, standoltam, tehát a 'talpas' melókkal is tisztában vagyok, és megszámlálhatatlan személyközi kontaktusban vettem részt. Több országgyűlési képviselőt is ismerek személyesen, a fiatalabbakkal tegezőben is vagyok, némelyikkel buliztam is már együtt, és van egy fényképem, amin a pártelnökkel egy társaságban szerepelek (szűk körben). Mindezt csak azért írtam le, hogy ne tűnjön beképzeltségnek, ha azt állítom, szinte minden szintjén és elég alaposan tisztában vagyok a politikával. Mindezek tükrében ugye megérted, ha egy kicsit felhúzom magam, amikor valaki, aki vélhetőleg messze nincs ennyi tapasztalat és tudás birtokában jön, és lehülyéz engem. Az ilyen emberekkel megmaradok a hétköznapi beszédtémáknál, hiszen úgyis csak felhúznám magam, amikor hülyeségekkel reagálnak az állításaimra, nem arról beszélnek, amiről én, aztán elkezdenek érzelmeket belevinni a témába, majd megállapítják, hogy én mennyire nem értek ehhez (meg semmihez). Okos enged, szamár szenved — mondja a közmondás, amit én sokáig egy faszságnak tartottam, de a közelmúltban megtapasztaltam a benne rejlő bölcsességet, hiszen én is bölcsebbé váltam.

- Fiatalabb koromban, (20 éves koromhoz közelítve, majd a 20-as éveim elején) még én is hasonlóan gondolkodtam, mint sok mostani fiatal. Azt hittem, hogy csak az lehet az igaz, amit én mondok, hogy birtokában vagyok a Bölcsek Kövének. Ezért senkit sem lehet hibáztatni, hiszen mind ilyenek voltunk (vagyunk). Van, aki a szüleivel folytatott veszekedéskor érzi úgy, hogy az ősei a hülyék, és nem képesek megérteni az ő érveit, van, aki a kevésbé hétköznapi vitákban nem érti, hogy a másik hogy nem képes felfogni, amit mond. Ez egy nagyon komoly korlát, amit csak a felnőtté válás során vagyunk képesek átlépni. Ki-ki mikor, valaki meg sosem. Kisebb koromban volt olyan, hogy amikor elkéstem otthonról, út közben kitaláltam egy jó sztorit, amitől majd megértik, miért nem voltam képes betartani a kiszabott időt. Amikor pedig otthon előadtam a kamu történetet, én voltam a legjobban meglepődve (és felháborodva), ha a szüleim valamelyike egy jókora pofonnal nyugtázta a hallottakat. Csak évtizedek távlatából voltam képes megérteni, hogy a fantasztikusan jól kitalált, hitelesen előadott sztori miért nem vált be. Ehhez az kellett, hogy felnőjek. A fiatalság persze nagyon hasznos tulajdonság. Ilyenkor az ember úgy érzi, megválthatja a világot, lobog benne a tenni akarás tüze, nem ismer határokat, kompromisszumokat és hihetetlenül erős igazságérzete van. Szó sincs róla, hogy én ne tekinteném magam fiatalnak. Mi az hogy! Nagyon is! Most fiatalabb vagyok, mint valaha. De azért az évek már nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is. Még ég bennem a tenni vágyás tüze (ha már a lángolása alább is hagyott), az igazságérzetem erősebb mint valaha, de már ismerem a korlátokat, köztük a sajátomat és a környezetieket is, és képes vagyok a kompromisszumokra és a belátásra. Innen azonban már nincs visszaút. Már nem olyan tiszták és egyszerűek a célok, a fogalmak, már nem tudok olyan elfogultan védeni (vagy támadni) valamit (ezt nyilván cáfolnád), mert részben az eddigi tapasztalataim, részben a szociológiai tanulmányaim során megtanultam magam beleképzelni a másik helyzetébe, vagy legalábbis megpróbálni megérteni az ő okait, érveit. Ez messze nem jelenti azt, hogy bárkivel bármiben egyetértek vagy, hogy mindenkinek elnézem a helytelenkedéseit, esetleg, hogy azt gondoljam magamról, én objektív vagyok, a vitapartnereim ennek következtében viszont állandóan azt gondolják, hogy ellenük érvelek. Itt most sok gondolati elemet hintettem el, amiket még szeretnék kifejteni.

- Például az értékmentesség kérdését. Politikai síkon nincs elkötelezetlen ember. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik vagy tudatlan. Mindkettőre ismerek példákat. Olyan nincs, hogy egy ember értékmentesen élje az életét, mert akkor már vagy állatról, vagy gépről van szó. Az értékek mindig valamilyen magasabb rendű dolgot jelentenek, amik közvetlenül vagy közvetve határozzák meg a cselekedeteinket. Én nagyon határozott értékek mentén élem az életem, és a politikai gondolkodásomat is ezek határozzák meg. Talán a bölcsességem és a korom még engedi, hogy idealista lehessek, és hogy megengedhessem magamnak az ideáltipikus gondolkodást. A tegnapi kommentjeiddel kapcsolatban említhetném a sajtó alapvető feladatának kérdését. Tudom, hogy a médiumok nem objektívek, akár a hírek tálalását, akár a hírek válogatását nézzük, de én úgy gondolom, hogy a sajtó feladata az, hogy az államhatalommal szemben megvédje az állam alattvalóit. A hatalom nem válogat az eszközökben, az állampolgároknak pedig nincsenek erőforrásaik a felettük uralkodó rend közvetlen megváltoztatásához, a sajtó viszont információt szolgáltathat a közvetett változtatáshoz. Ezt írtam le tegnap is. Lehet, hogy rosszul gondolom, de hiszem, hogy így kell lennie, és ez alapján ítélem meg minden orgánum tevékenységét. Egy hétköznapi cikket ezen elv mentén kritizálok vagy fogadok el. Erre te túrtál valamit az interneten, ami szerinted nem ezt jelenti (holott ha megpróbálod a szavaknak a jelentését is megfejteni, valójában ugyanarról a mögöttes értelemről van szó). Erre én kereshetnék, idézhetnék, bemásolhatnék 10 másik szöveget, akár a legnagyobb gondolkodóktól, ami engem igazol, mire te jöhetnél 100 másikkal, ami meg a te elképzelésedhez lenne közelebb. Lenne ennek értelme? Főleg úgy, hogy (szokásod szerint) egy sokbekezdéses bejegyzésemből kiragadtál egy fél mondatot, néhány szót, és abba kötöttél bele, miközben nem derült fény arra, hogy vajon mit gondolsz a szöveg tartalmáról magáról. De vissza az értékekhez. Mindenki értékek mentén éli tehát az életét. Valakiben ezek kognitíven kikristályosodtak, valakiben megmerevedtek, valakiben kavarognak és örökké változnak ('alkalom szüli a tolvajt', ugyebár). Akiben megmerevedtek, azzal nem lehet vitatkozni, mert az kábé olyan volna, mintha egy ateista győzködne egy vallásost, hogy nincs isten, miközben fogalma sincs, mi az, hogy 'hinni'. Aki minden rosszat a zsidókra (jobb oldalra, bal oldalra, stb.) ken, és ebbéli álláspontjában hajthatatlan, aki nem veszi észre, hogy az ufókról, szellemekről alkotott képe minden valós alapot nélkülöz, azzal nincs miről beszélni. Ez mentálhigiéniás probléma. Akiben még nem tisztultak le a saját értékei, azzal sincs mit kezdeni, mert ha ma ezért vitatkozik velem, holnap az ellenkezője miatt tenné (ha közben az én álláspontom is megváltozott volna). De akiben már kikristályosodtak az értékek, még azzal is lehetnek nézeteltérések. Viszont már van miről beszélni! Aki valóban liberális gondolkodású, nehezen fogadja el a túlzott szabályozásban, a mindent meghatározni kívánó rendben, a csoport érdekeit az egyéné elé helyező világban hívő ember gondolatait, a konzervatív pedig éppen fordítva, az egyén túlzott szabadságát hirdető, mindent az önszabályozásra bízó, esetleg szociáldarwinista ideológiával nem tud azonosulni. 'Megértelek, de nem értek veled egyet.' Én konzervatívan gondolkodom, a csoportot többre tartom az egyénnél, és nem gondolom, hogy egy irodában ki lehet találni, hogyan működne majd valami jól, azt pedig végképp elutasítom, hogy az ilyen irodában kitalált elméleteket erőszakkal, rombolással kényszerítsék rá a világra. Ezen kívül a véleményem szigorúan igazodik a helyes-helytelen és az igaz-hamis dichotómiákhoz. Én úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok helyesek, ezekre kell törekedni, mégpedig megalkuvást nem tűrően, míg az igazság (amiből csak egy van) mindenek felett áll. Aki nyilvánvalóan hazudik, az leírta magát nálam, aki lop, az is. Sorolhatnám. Van egy harmadik sík is, a minőségi-gagyi, de ez most nem tartozik ide. Tehát MINDEN politikai témáról ezek mentén alakítom ki a véleményemet.

- Ennyi persze nem volna elég, hiszen nem lehet egy hírt, egy eseményt pusztán az értékek mentén szemlélni. Semmi sem áll önmagában, mindent okokra vezethetünk vissza, az okok ismeretéhez viszont tudás kell és tapasztalat. Nem tudok huzamosabb ideig olyanokkal vitatkozni, akik úgy tekintik a politikát vagy a történelmet, mintha egy rúd szalámi közepéből kivágott egyetlen szeletből akarnának következtetni a rúd hosszára, vagy úgy is mondhatnám, hogy mintha egy könyv közepéből elolvasott egyetlen lapból alkotnának véleményt az egész könyvről. Sokat olvastam a történelemről, tudom, mi minden történt a rendszerváltás előtt, alatt és óta, tudom, ki kicsoda a politikában és a környékén, ki mit hangoztatott korábban, honnan jött. Ha mindehhez hozzáveszem az értékeket is, akkor azok mentén ki tudom alakítani nemcsak egy-egy eseménnyel kapcsolatos véleményemet, hanem a folyamatokról, korszakokról, életutakról is megalapozott véleményt tudok alkotni. Ezeket lehet vitatni, de csak hasonló tudás birtokában.

- Végezetül (mert már így is hihetetlen hosszú lett) nem látom értelmét a vitának (sem politikáról, sem másról) olyannal, aki érzelmekkel jön érvek helyett, vagy idegbeteg lesz, és istenfaszázni kezd, ha nem értenek vele egyet, aki úgymond hozott anyagból dolgozik, és néhány gondolatom után beskatulyáz (sokszor alaptalanul, hiszen nem is ismer), majd maga mondja meg, hogy én mit gondolok, aki a hasonlatban nem a hasonlatot látja, hanem egy újabb kikezdhető mondatot, aki nem képes az egyenlő mércével való mérésre, a nagyságrendbeli eltérések felismerésére, aki olyan dolgokat ad a számba, amiket valójában sosem mondtam, aki úgy kritizálja a gondolataimat vagy a véleményemet, hogy azokat saját bevallása szerint sem olvasta végig vagy aki nem tudja kiválogatni a lényegeset a lényegtelenből.

Kedves Wiko, tehát a hosszú lére eresztett kommentemből kiolvashatod, miért nem szeretnék belemenni bizonyos dolgok írásbeli megvitatásába. Nem állítom sehol, hogy a fenti számtalan kifogásnak te mind megfelelsz, de biztos vagyok benne, hogy figyelmesen elolvasva azokat, megtalálod, melyik vonatkozik rád, és melyiket írtam csak úgy általában. Remélem, nincs harag, hiszen törekedtem, hogy semmilyen körülmények között ne írjak olyat, ami sértő lehet rád nézve, bár tartok tőle, hogy ennek ellenére megorrolsz rám mindezekért. Ennek ellenére, örülnék, ha továbbra is nyomon követnéd átlagos kis életem eseményeit, véleményeznéd írásaimat, maximum ha olyat írsz, aminél érvénybe lépnek a fenti korlátok, nem válaszolok majd rájuk, és továbbra is nagyon szívesen beszélgetnék veled számtalan dologról, bár tudom, hogy erre a közeli jövőben nem lesz alkalmunk, hiszen külföldre utazol.

A többiektől szintén elnézést kell kérnem, amiért ilyen hosszan feltartottam őket, de ezek most így kijöttek belőlem. Persze mindegyik bekezdésről oldalakon keresztül tudnék írni, sokkal érthetőbben, több hasonlattal, példákkal, kevésbé csapongóan, de ez egyrészt valószínűleg senkit nem érdekelne, másrészt most hajt az idő, mert este buli lesz nálam, és takarítanom kell.



pre-Buzi-e vagy(ok)?

2007. nov. 22.2007. nov. 22. 16:42 - írta: 979
Kategóriák: magam
Címkék: blog, meleg, Wiko

A fenti címmel (pre- nélkül) akartam volna megírni a mai postot, csak és kizárólak azzal az indíttatással, hogy választ kapjunk a Wiko-t leginkább frusztráló kérdésre: vajon buzi vagyok-e avagy csak biszexuális. A kérdés megválaszolásának komoly tétje van, ugyanis Wiko szemét rendkívül bántja a blogom címében levő kérdőjelek egyike (a meleg utáni), én pedig igazán nem bírnám elviselni, ha e szembántás az egészsége rovására menne. Természetesen ide értek mindenki mást is, aki még nem hozta a tudomásomra e buzi/biszex kérdés tisztázásának igényét, ellenben mégsem alszik nyugodtan a kényes ügy miatt.

Viszont most mégsem írom meg a kérdést egyszer s mindenkorra eldöntő postot, mert rájöttem, hogy a munkahelyemen talán kivételesen nem kéne ilyen témákat feszegetnem a monitorom indiszkrét felületén, mert még valami illetéktelen reája pillant, és akkor rossz lesz nekem (már most is komolyan kockáztatok). Na persze megírhatnám este is, csakhogy a kegyetlen sors akadályokat gördített az utamba: gólyabálra megyek a Rolcsikámmal (+1 pont a buzi én javára), és rohannom kell haza, hogy átöltözhessek csinosba meg, hogy tusfürdővel illethessem habtestemet mielőtt útra kelnék a karaoke-mulatsággal egybekötött alkalmi szórakozási lehetőségi együtthatói góciens irányába.

Szóval a körmüket rágó, 979 TÉNYLEGES nemi indentitását firtató olvasóimnak sajnos egy napot még várnia kell, pontosabban legalább egyet, mivel holnap még vonatjegyet kell vennem, meg kondizni, és nem mellesleg 10 percnyi előadásszöveget kreálni környezetvédelmi témakörben. Ha viszont két napot kell várni, akkor már hármat is, hiszen szombaton egész nap suliban leszek, és csak későn érek haza onnan, amikor is baromira nem lesz kedvem blogolni (legalábbis sanszos a dolog).

De azért előbb-utóbb csak megírom a témát.



Blogtali (meg ami utána vót)

2007. nov. 18.2007. nov. 18. 20:19 - írta: 979
Kategóriák: memories, blog
Címkék: blogtalálkozó, buli, Gus, Kyan, Ricsi, születésnap, Wiko, Ysb

Egyszer már megírtam ezt a bejegyzést, de karbantartás miatt elszállt, úgyhogy most jó pár órányi rápihenéssel nekiveselkedek még egyszer. Én lehettem volna az első, erre utolsó leszek. Na mindegy.

Szóval itthon összekészültem szépen, és mivel az este egy szülinapi bulira is hivatalos voltam, magamhoz vettem az ünnepelt ajándékát is. A sarkon még beharaptam némi hamburgert, hogy az esetleges alkoholfogyasztás ne csapkodjon meg nagyon (így is félő volt, hogy hülyét csinálok magamból). Mivel a Kálvin tér egy ideje fel van robbantva, fél Budapestet meg kellett kerülnöm, hogy odataláljak a Tandembe. Bent egy kissé meglepődtem, amikor egy csomó öltönyös fiatalemberbe botlottam, de a pultos sráctól megtudtam, hogy ez nem az a társaság (egyúttal meg is nyugodtam, hogy mégsem vagyok alulöltözve).

Amikor odaértem, még csak 6-7 emberke ült bent, köztük Wiko, aki el akarta velem hitetni, hogy nem jön, aztán meg mégis de. Viszont ezt megsejtettem, úgyhogy nem is lepődtem meg. Hamarosan jöttek a többiek is, míg végül már nem is volt elég a hely (amit folyamatos tereprendezéssel igyekeztünk tágítani). Rögtön az elején legurítottam egy ágáncshos kólát (Hubertus), csak az oldódás kedvéért, amit hamarosan követett egy újabb is. Ahhoz képest, hogy az elején milyen megilletődött volt a hangulat, a társaság felszaporodásával, és Gusék megérkezésével nagyon beindult mind a beszélgetés, mind az ismerkedés. A mi asztalunknál is élénk traccsparti folyt Wikoval, Virággal, meg YShouldIBaSaint-tel, de ott ült a közelben Littleearthquakes is. Zömében az asztrológia volt a téma, de azért kilengtünk erre is, arra is. Meglepő volt, hogy Virág milyen nyíltan beszél a legkényesebb témákról is, ami aztán némileg rám is átragadt, és a nagy felszabadultságban sikerült is Wikot megbántanom. Hiába, egy otromba alak vagyok. Kaptunk közben mindenféle finomságokat, és még a százfelé szakadni kívánó Gus is odaült közénk egy rövid időre.

 


 

Sajnos iszonyú gyorsan elrepült az idő, nekem pedig folyamatosan időbeli engedményeket kellett tennem magamnak az indulás tekintetében. Végül egy újabb Hubertus elfogyasztása után kénytelen-kelletlen távoznom kellett. Kyan nézett is cefetül, én meg azt néztem, hogy vajon miért néz olyan csúnyán rám. Pedig nagyon szerettem volna vele beszélgetni, már csak azért is, mert az ő blogjának (éjszakába nyúló) elolvasása után láttam neki magam is blogot írni. Különben is példakép.

A szülinapi buli már közel nem volt ilyen izgalmas, és messze nem éreztem magam olyan jól, mint a bloggerekkel (és bloggerinákkal). Eleve mindenki be volt már baszva mire odaértem, ráadásul kialakult asztaltársaságokban beszélgettek a számomra legunalmasabb témákról. Vagy éppen pókereztek, csocsóztak vagy szimplán csak azon vetélkedtek, ki ivott többet, vagy hogy ki van jobban bebaszva. Az éjszaka folyamán igyekeztem elfogadható beszélgetőpartnert találni, és közben végig azon tűnődtem, mennyivel jobb lenne, ha nem kellett volna eljönnöm. Megittam még két Zombit, majd egy negyedik Hubertust, és végül egy érdekes politikai témájú beszélgetést követően elindultam haza.

Hajnal háromkor értem haza, és fél tizenegyig aludtam. Bár nem éreztem magam berúgva, mégis olyan alkoholgőz volt a szobámban, hogy alig bírtam kiűzni (közben lefagyasztottam a hátam), és most is kissé másnaposnak érzem magam.

Legközelebb remélem nem kell engedményeket tennem, és végig maradni tudok (és minél több embert megismerhetek). Ráadásul a bloggerek nyilvánvalóan átlagon fölüli szellemi tőkével és/vagy érzelmi töltéssel rendelkeznek, ami nálam eleve biztosíték arra, hogy jól érezzem magam a társaságukban.