Youtube bejegyzései

Direktbe zenéről ritkán szoktam írni, mert nem követem nyomon az új dalokat és trendeket, így sokaknak úgy sem tudnék újat mutatni, az én popzenei ízlésemnek meg a mostanában sikeres együttesek és előadók csak nagy ritkán felelnek meg, szóval mondható, hogy baromi maradi vagyok.

Meg (bár ezt már lehet, hogy írtam) a zene terén is úgy mozgok, mint a macskám a világban: amit már ismer, ott otthonosan, fesztelenül flangál, és csak óvatos felderítéssel mer újabb területeket ehhez a biztonságos zónához csatolni (de a törekvés mindig megvan benne). Én is leginkább csak azokat a dalokat és előadókat hallgatom ronggyá, amiket ismerek, szeretek, és csak nagy ritkán veszem rá magam arra, hogy valami új után nézzek. Szerencsére a 'kockázat' nagyját csökkenti, hogy a párom igazi popzenei lexikon, és alkalmanként olyan dalokat javasol nekem, amikről sejti, hogy be fognak jönni. Egy ideig — valami érthetetlen okból kifolyólag — tiltakozom ellenük, de ha kitartó az ostrom, beadom a derekam, és a végén persze mégis megnézem/meghallgatom őket, és jól járok...

...ahogy az most is történt. Semmi lexikon, semmi Wikipédia, diszkográfia, az nem az én műfajom, csak a dal, ami megtetszett. Ez az én műfajom.

Az első 1,5 percben én is csak vártam, hogy mikor jön végre valami jó a lityi-lötyi helyett, de amikor felcsendült a refrén, igazat adtam Ricsinek, mert a srác hangja tényleg olyan, mint Stingé és/vagy Peter Gabrielé (utóbbi nekem nagyon nagy kedvenc). Én azt mondanám, hogy "és", mert szerintem 70% Sting, 30% Peter Gabriel. A klip is inkább az utóbbi '80-as évekbeli videóit idézi, ahogy ez a másik is:

Eddig jutottam a felderítésben, de biztosan próbálkozom még. Azoktól már megkíméllek benneteket...

Van itt egy videó, amit mindenkinek ajánlok, aki érdeklődik a szociológia, a társadalmi problémák, a közélet és/vagy a dokumentumfilmek iránt. 51 perc ugyan, de szerintem megéri megnézni, vagy esetleg csak tevés-vevés közben meghallgatni.Tanulságos.

Kis magyar abszurd megint, merthogy erről a témáról még mindig nem lehet normálisan beszélni, írni, nyilatkozni.

Abszurd, hogy a készítő, az MTVA sőt, az egész társadalom nyomban rasszista, fasiszta, kirekesztő és cigányellenes, de mint tudjuk, az SZDSZ nem szűnt meg, csak átalakult. A prominensek szétfröccsentek, de még mindig erősen kötődnek egymáshoz, és úgy mocskolnak határon belül és kívül mindent és mindenkit, aki nem velük fúj egy követ. Maximum ha visszanyal a fagyi, akkor Kanadáig menekülnek, szintén jó nagy (és hamis) botrányt kerekítve maguk köré.

Abszurd az is, hogy minden rasszistázó tudja, mi a helyzet az országban, mégsem mer legalább csendben maradni, muszáj Brüsszelig sikítani. Ez náluk kényszer, vagy egyfajta automatizmus, motoros funkció. Merthogy egyébként mindenki tudja, mi a nagy büdös helyzet, éppen ezért szoktam mondani, hogy kis hazánkban az emberek a cigányokkal szemben nem előítéletesek, hanem csak tapasztalataik vannak, és azokat fogalmazzák meg. Az előítélet az, amikor mások elmondása alapján, empirikus tapasztalás nélkül viseltetünk negatívan valakikkel szemben, azonban itt aki elmúlt mondjuk 6 éves, van saját tapasztalata, ami alapján ítéletet alkothat. És most sarkítottam.

Abszurd az is, hogy ha egy (vagy több) cigány olyat mond a többi cigányokról, ami ezen halmaz részhalmazának nem tetszik, akkor a halmaz részhalmaza kitagadja a róluk csúnyákat mondó(ka)t, mintha ez csak így menne.

Aztán abszurd, hogy az MTV leadja ezt a dokumentumfilmet, mert nem talál benne előzetesen semmi kivetnivalót, majd az ismétlést mégis letiltja, mert amikor kirobban a balhé, már mégis kifogásolhatónak ítéli a tartalmát. Avagy nem is akarta megismételni (mondják), ami viszont érdekes, hiszen a köztévé műsorának túlnyomó többsége ismétlés. Miért pont ez maradt volna ki?

Végül — de nem utolsó sorban — abszurd, hogy az Egymillióan a sajtószabadságért csoport üdvözli a meg nem ismétlést, majd amikor az üdvözlés és a csoport neve közötti paradoxonra felhívják a figyelmüket, arra hivatkoznak, hogy ez nem cenzúra, hanem a média önszabályozása, holott anno a médiatörvénnyel kapcsolatban az volt az egyik bajuk, hogy a retorzióktól való félelem miatt majd mindenki öncenzúráz (szabályozza magát), ami pedig a sajtószabadságot veszélyezteti. Ennyit róluk is...

Van itt aztán egy másik filmecske is, ami hasonló téma:

Erre mondhatnám, hogy no comment, mindenki értelmezze a látottakat maga, de azért egyetlen dolgot csak megkérdeznék, költőien: miért van az, hogy mindent az államnak kell megoldani? Miért az államnak kell ajtót szerezni, patkányt irtani, a szemetet elvinni, tüzelőt adni, házat építeni (majd odaadni)? Meg a többit. Miért nem lehet ezek egy részét a nagy munkanélküliség melletti szabadidőben elvégezni? Nincs ott pár deszka meg pár szög? Nem lehet a patkányokat módszeresen agyoncsapkodni vagy a szemetet eltüzelni, elvinni, hogy ne szaporodjanak oda? Sorolhatnám. És akkor a fent emlegetettek felháborodnak, hogy ha valaki azt meri nyilatkozni, hogy ha az érintettek nem segítenek magukon, az állam nem tehet semmit.

A filmeket a Mandiner blog nyomán citáltam ide.

Februárban és márciusban annyit ültem a moziban, hogy már kicsit be is sokalltam tőle (persze nem a sötét, hanem a viselkedni képtelen nézőtársak miatt), szóval bőven lenne mit megírni. Meg is fogadtam, hogy amikor nincs semmi említésre méltó írnivalóm, akkor nyomok egy-egy moziélményt, de még ezzel is le vagyok maradva.

Pedig A Vaslady-t szinte még a premier napján (ami nem most volt) láttam, hiszen ez még számomra is várós filmnek ígérkezett. Egyrészt Meryl Streep már olyan sok filmben bizonyított, hogy most sem kellett félnem a csalódástól, másrészt a téma miatt is kíváncsi voltam rá. Nem igénylem én már az állandó lövést, robbanást, az agyatlan, logikátlan baromságokat, sokkal jobban szeretem a filozofikus vagy történelmi témájú filmeket, és ez ugye az utóbbi kategóriába tartozik. Talán azért féltem egy kicsit mégis a csalódástól, mert a Ricsi (aki köztudottan elég alaposan tájékozott a filmek terén) olvasott pár külföldi kritikát, amiben ha nem is lehúzták a filmet, de legalábbis savanyúan nyilatkoztak róla (mert nő rendezte, mert állítólag túl sok benne a fikció, az aránytévesztés, stb.). Akkor még messze nem volt biztos az sem, hogy Oscar lesz a vége, de aztán mindenki nagy örömére mégis csak jó helyre került a legjobb női főszereplőnek járó díj.

Szóval beültünk, és nem kellett csalódni, kritikák ide vagy oda. A film végig érdekes marad, Meryl Streep iszonyú zseniálisan alakítja Margaret Thatchert, de olyannyira, hogy ha behunynám a szemem, nem tudnám eldönteni, melyik felvétel az igazi, és melyik hangzik el a filmben, a Thatcher öregkorára megváltozott világ és a régi idők közti kontraszt is tök jól van ábrázolva (és a hangsúlyok is jó helyre kerültek), és a visszaemlékezések nincsenek beleerőltetve a többi jelenet közé, mert a jelen szinte átúszik a múltba és fordítva. Egy bánatom volt, hogy nekem az egész túl rövid volt, emiatt a miniszterelnök asszony karrierjét csak hatalmas ugrásokkal követhettük végig, pedig én kíváncsi lettem volna a kezdeti sikerekre is. Még elnéztem volna legalább egy órácskát. E kis hiba ellenére is mindenkinek ajánlható film, én 9/10-re értékelem.

És még egy dolog, ami vitát fog generálni, érzem, de akkor is kikívánkozik. Azt nem értem ugyanis, hogy miként fér össze, hogy valaki megállás nélkül ellenzéki kormányellenes propagandát nyomat a Facebookon, közben meg a Vasladyért rajong, de úgy, hogy az nem csak a filmért való lelkesedést, hanem Thatcher pillanatnyi vagy tartós imádatát is sugallja egyben. Hogy fér ez a kettő össze, amikor az orbáni úthenger és a hajdani brit miniszterelnök asszony radikális lépései között nem nehéz (legalább ideológiai) párhuzamokat felfedezni? Amikor az íreket vagy a tüntetőket/sztrájkolókat veri szét a brit rendőrség az oké, menő, meg előre mutató tett, szükséges rossz, de a magyar lépések mind ördögtől valók? Bevallom, nem mélyültem el a thatcherizmusban, és a konkrét eseményekkel sem vagyok kellő alapossággal tisztában, mert csak annyit tudok, amennyi gyerekkoromból megmaradt  (mivel én a Thatcer-Reagan-Gorbacsov időben voltam kis szaros) és ami az idők során rám ragadt, de valamiért mégis párhuzamosságokat vélek felfedezni. Konzervatív, a hatalomkoncentráció híve, borzalmasan EU-ellenes, és nem riad vissza a határozott fellépéstől, hogy csak pár többé-kevésbé párhuzamos dolgot említsek, bár Orbán nem EU-ellenes, ugyanakkor Thatcher a privatizáció és a szabad piac mellett politizált, míg a jelenlegi miniszterelnökünk ennek éppen ellenkezőjét tűzte ki célul. Persze nem feleltethetők meg egymásnak, már csak azért sem, mert más korban, más földrajzi területen élnek, más a népek mentalitása is, és az öröklött problémák súlyossága/számossága sem azonos, de azért nehéz nem észre venni pár dolgot.

De visszatérve a filmre, ha megjelenik majd DVD-n, egy példányt biztosan megveszek belőle.

Tarthatatlan ez az állapot, amit itt a blogban művelek, se bejegyzés, se erekció reakció, se semmi. Nem fér bele az időmbe. De hogy ez legalább kicsit megtörjön, halmozás nélkül, külön-külön fogok írni a közelmúltbeli film- és egyéb élményeimről, kezdve a legrégebbivel, haladva a legfrissebb felé. Ez van...

Tehát Suszter, szabó, baka, kém, amit kb. három hete láttam valamelyik moziban. Ricsinek várós film volt, és a témája alapján én is kíváncsi voltam rá, de annyira nem jött be. Hidegháború, megfigyelés, ügynökösködés, konspiráció, politikai gyilkosságok, meg minden, ami ezzel jár. Ez eddig oké, mert az ilyet szeretem, de ennek a filmnek a története annyira szövevényes, hogy a magam részéről — bevallom — a végén már végképp nem tudtam, hogy ki kicsoda, és mi miért történik. Az a sok név, fedőnév, helyszín és esemény...már néhai nagyanyám jutott eszembe, aki hajlamos volt egy film második felénél megkérdezni a családtagoktól, hogy "ez ki?", mindezt a főszereplőre vonatkozóan. Röhögtek is rajta, at kérdezve, hogy "Te melyik filmet nézed?". A könyvváltozat biztosan érthetőbb, hiszen ott több a tér a történetvezetésre és a kifejtésre.

Kimondottan rossz persze így sem nem volt a film, mert például a helyszínek és a kosztümök tök jól idézték a korabeli, elnagyolt használati eszközöket, az éles szögekben végződő vagy éppen ebben az időszakban kerekedésnek induló karosszéria-vonalakat és a szürke-barna-fekete vonalon mozgó ruhákat, és a színészi játékkal sem volt gond. Sőt, sztárparádéról beszélhetünk, mi pedig még a magyar statiszták feltűnésének is örülhetünk. Mucsi Zoltánnak smink se kell a balkáni karakter megformálásához, elég egy rettenetes garbó, Kálloy Molnár Péter kellőképpen gusztustalan az izzadós pincér szerepében (szvsz utálom őt), és az éles szeműek még Csuja Imrét is felfedezhették a Párizsi udvarban játszódó jelenetben. A filmben egyébként meleg vonal is van, és nem is olyan hangsúlytalan.

Nem volt kidobott pénz, de a végén azért kissé zsongó fejjel jöttem ki a teremből.

(0:56-nál a Parlament, 1:30-nál Kálloy Molnár)

1. Újabb hét telt el úgy, hogy egy betűt nem sikerült elolvasnom kedvenc bloggereim bejegyzéseiből, így lassan már azt sem tudom, él-e egyáltalán mindenki. Ez az évkezdés most még munkásabb nekem — és a szakmámban mindenkinek — mivel a kormánynak elég sok dolgot sikerült a feje tetejére állítani, szóval mindent megint naprakészre kell tanulni. Meg aztán jönnek is a megbízások, plusz akad pár bosszúság.

2. Bosszúság #1: a könyvelőprogramunk egyben számlázó és bérszámfejtő progi is (minden egyben, ami kell), és nem is rossz, de sajna mindig akadnak vele hibák. Idén sem volt ez eddig másként, mivel a bérrel kapcsolatos változásokat a fejlesztők későn is, meg sok esetben rosszul is plántálták bele, úgyhogy elég sokat kellett szentségelnem, amikor újra és újra el kellett készítenem, kinyomtatnom (stb.) olyan emberek bérszámfejtését, akiket egyszer már megcsináltam. Rögtön észreveszem persze a hibát, meg ha valamit rosszul csinál magától, kézzel át lehet írni, de párszor felcsattantam, hogy "baszdmeg, kétszázezerért ne nekem kelljen már kiszámolnom mindent!" (ti. annyi a programkövetés évente).

3. Bosszúság #2: a titkárnőnknek elviselhetetlen állapotba került a gépe, ezért itt volt az ideje, hogy lecseréljük. Egyik pillanatban fogtam magam, körülnéztem a neten, és nini, éppen 2 sarokkal odébb van egy üzlet, ahol pont tök akciós egy, az én tudásom alapján jónak mondható konfiguráció. Fél óra sem telt bele, és már ki is perkáltuk az árát, és azt az ígéretet kaptuk, hogy majd másnap kihozzák monitorral, oprendszerrel (ami nem volt raktáron). Direkt kértük a boltos srácokat, hogy igyekezzenek, mert éppen olyan időszakban vagyunk, amikor minden perc drága. Megígérték, hogy fél 1, és ott vannak. Nem voltak, ezért fél 2-kor rájuk csörögtünk, és egy óra múlva meg is érkeztek. De nem ez volt a probléma. Félretettem mindent, elkezdtem összedugdosni, telepítgetni (mert arra odabe' csak én vagyok alkalmas), de kisvártatva ocsúdtam, hogy nincs net, ami igen fontos lenne. Oké, próbálgatás, eszközkezelő, drága percek...hoppá, az ethernet kártya (?) meg még két dolog nincs megfelelően telepítve...illesztőprogram hiányzik...telepíteni nem sikerül...típusa ismeretlen...na jó, majd holnap. Tegnap tehát felhívtam a boltosokat, hogy ez van, mire mondták, hogy hát persze, mert ez csak a nyersvas, a drájvereket a lemezről fel kell telepíteni. Mondom, erre én is rájöttem, csakhogy nincs lemez...de ott van a billentyűzet dobozában...de nincs ott (se). Jó, akkor visszahívnak. Délután 3-kor sikerült is nekik, és szabadkoztak, hogy bocsi, de most ők is meglepődtek, hogy a gyártó ehhez nem mellékel, le kell tölteni innen és innen. (Na persze, és a gyártó egy fecnit sem mellékel, ahol megadná a linket...). Fogtam magam, letöltöttem minden lófaszt, futtatgattam őket, de netet továbbra sem sikerül bűvölni. Újabb telefon, hogy most mi van. A részletekbe nem merülök bele, a végén kiderült, hogy második nekifutásra már volt net, csak az Internet Explorer egy fasz, és azt mondja, hogy nincs. Vazze...

4. A gépeinket egyébként sorra le kell cserélgetnünk, mert egyre elviselhetetlenebbül lassúak és olyan hangosak, hogy már olyan, mintha egy gyárban dolgoznánk és nem egy irodában. Volt partnerünk, aki a telefonban (!) megjegyezte, hogy milyen zaj van nálunk. Most viszont egy öles lépést tettünk a csend felé, mert a titkárnőnk gépe volt a fő zajforrás.

5. A múlt héten a TESCO-ban vásárolt zöldfűszereim minden odafigyelés és próbálkozás ellenére elszáradtak. A bazsalikom már másnapra elfonnyadt, de pár napra még sikerült életet lehelnem belé némi öntözéssel, viszont egyetlen kihagyott nap után bevégezte, ahogy a két másik is. Hát, nem sok értelme volt megvennem őket, mivel egy grammot sem használtam belőlük, és már a kukában is landoltak.

6. Végre felvittem a moly.hu-ra az összes könyvemet. 460 db lett a vége, de ebben egynek számít minden olyan, ami többkötetes (pl. Gyűrűk ura), így a saccolt végleges darabszám jóval 500 fölött van (kb. 520-540 lehet). Az olvasottsági fok 30%, amit talán 50%-ra is növelhetek életem végéig, bár azért majd törekszem a nagyobb arányra.

7. Még csak február közepe, de apám már kétszer is hívott, plusz még párszor a mostohaanyám meg apám kolléganője is. Mi lehet az ok?

8. Újabb lépést tettem a XXI. század irányába, azaz vettem egy okostelefont, és egyben a kártyás megoldást is előfizetésesre változtattam (a pontosság kedvéért: 0 Ft volt a telefon, tehát a 'vettem' nem fedi pontosan a valóságot). Ez tegnap este jött rám, és mire ágyba kerültem, már tudtam, hogy ma meg fogom lépni.

9. A mai program eddig: squash, teázás, Telenor, Pyrex papír, Saturn, Match, pizzarendelés, és mire kettőt fújok, jön egy lakásavató. Ezt a bejegyzést mindezek közé zsúfoltam be.

10. Ahogy közeleg az új (és a sorozatban sajnos utolsó) Batman-film, egyre jobban pörgök fel én is. Mostanában újra felfedeztem ezt:

1. Végre kész az új fogam. Jobb, mint újkorában, ami azt jelenti, hogy ránézésre senki nem mondaná meg, hogy valaha is kezelték, még a tömés színe is stimmel, a maradék foganyaghoz és a szomszédos fogakhoz viszonyítva. Egy kicsit ugyan még magas, de azon lehet javítani, és végre úgy ehetek a bal oldalon, mint régen. Vigyáznom sem kell, mert az 55 ezer forintos kezelés után nem kell tartani töréstől vagy egyéb rongálódástól. Még jó...

2. Mostanában egyébként nemcsak nekem van problémám a fogakkal, hanem a titkárnőnknek is, ami egyrészt azt jelentette, hogy ma ugyanabban az időben, a város két különböző pontján tátottunk, másrészt meg azt, hogy az utolsó egy órában csak egyetlen kolléga tartotta a frontot az irodában (a társam egész napos továbbképzésen ült).

3. És még fog, akkor is, ha már unalmas. Jövő héten ugyanis újabb forduló, ezúttal magasabb sebességen: a JA6 és JA7 egyszerre lesz szétfurkálva. Egyikben töméscsere, a másik pedig a mostani sorsára jut majd. Remélhetőleg, mert a gyökérkezelés is képben van...

4. Ismét 300 Ft alatt van az euró. Egyrészt most nem hallom a károgókat (ilyenkor biztosan bosszúsan lapítanak), másrészt azon gondolkodtam, hogy ha lenne pár — mondjuk 6 — millió szabadon felhasználható pénzem, vennék belőle 10-20 ezer EUR-t, aztán kb. két hét múlva eladnám mindet az akkori árfolyamon, és ezzel keresnék is pár százezer forintot, munka nélkül. Így megy ez manapság a megfelelő körökben...

5. Viszont sajnos nemhogy pár millióm, de pár tízezrem sincs, mivel — valljuk be — ebben a hónapban túlköltekeztem. A januári fizetésem több volt ugyan, mint az utóbbi két évben bármelyik hónapban, de egyrészt kifizettem egy csomó rezsit, másrészt a fogam (már megint...) kezelésének költsége sem volt elhanyagolható. Plusz blogtali, mozizások, szállás-foglaló áprilisra, színházjegy februárra és márciusra...szóval elment. Most meg jöhet az egy hetes számolgatás, mint a — nem is olyan — régi szép időkben. Pedig úgy elszoknék már ettől...

6. De legalább a céges pénzügyek a legnagyobb rendben vannak, hiszen minden kifizetve, és még várunk pár tartozó ügyfelet. Ha ezek közül 2-3 még ebben a hónapban betoppan, a 2012-es kinnlevőségeink a nulla felé fognak konvergálni. A megelőző két évben felhalmozottak persze attól még ott vannak...

7. A kilátások sem rosszak, mivel az elmúlt 1 hónapban (úgy december közepétől) kb. 22-25 ügyfél jelentkezett könyvelésre vagy kért árajánlatot, és ezek egy töredéke — úgy néz ki — nálunk is köt majd ki. Sajnos csak töredéke, és ha kicsit tapasztaltabb lennék, vagy marketing irányba képezném magam, talán azt is meg tudnám mondani, a többi miért nem, vagy mi kellene ahhoz, hogy mégis de...

8. Ja, azt nem is említettem (ugrálok kicsit), hogy a hónap elejétől ismét számolom a kiadásaimat, kategóriákra bontva, mint tavalyelőtt. Kíváncsi vagyok, az idén mire megy el a pénzem...

9. Hétfőn megnéztük a Martha Marcy May Marlene című filmet, ami megint csak nem tetszett. Egy lányról szól, aki bekerül egy amolyan szekta-kommuna társaságba, majd két év múlva megszökik onnan. A kommunától pár órányira lakó nővérénél és annak férjénél köt ki, akik megpróbálnak valami kis életet verni belé, ez azonban kevésbé sikerül nekik. A lány nem tudja, mit akar, furcsán viselkedik, és folyamatosan retteg, hogy rátalálnak a volt társai. Kb. erről is szól az egész. Nekem megint kevés volt az info: miért kötött ki ott, miért jött el, hogyan éltek azok, hogyan él a testvére (a férjével), miért nem szedi össze magát a csaj? Azzal nincs bajom, ha egy történetből hiányoznak egyes infók, azzal viszont igen, ha szinte semmilyen infót nem kap a néző, hogy legalább valami minimális alapja legyen a látottak értelmezéséhez. Azért meg lehetett nézni...

10. Most meg Columbo megy az AXN Crime-on, ami az egyik kedvenc krimi-sorozatom, és már évek óta nem láttam egy részt sem belőle. Most (blogírás közben) pótolom.

Meg kell hagyni, eléggé robbanásszerűen indult az év. A decemberben — főleg az év végi szabadság okán — el nem végzett munkák majdnem mind ott vártak rám, ahol tavaly hagytam őket (leszámítva azt, amit a két 'szabadság ellenére dolgozom' napomon kicsináltam), plusz ezekhez jött még a januári adag, ami nem volt kicsi. Így már hét közepén láttam, hogy a napi 1-2 óra túlmunka ellenére is be kell majd mennem szombaton, és így is lett.

Pénteken este 7-ig bent ültem, majd átmentem Losthoz és párjához, ahol éjjelig traccsoltunk meg iszogattunk, majd onnan (csak Ricsi meg én) eltaxiztunk Ricsihez. Mivel megittunk egy üveg Hubit, kicsit becsíptem, így az éjszakám sem volt valami pihentető, amihez hozzájött még a korán kelés. Ricsi szülei bármelyik percben várhatók voltak, ezért gyorsan leléptem. Gyönyörű tavaszi jellegű reggelen, a meglepően kihalt városban, baromi álmosan és enyhén másnaposan mentem be dolgozni, ahol messze nem voltam olyan hatékony, mint szerettem volna. Nem is maradtam sokáig, csak kb. du. 1-ig, majd gondosan bezártam mindent, és elindultam hazafelé.

Közben kitaláltam, hogy ez a legjobb alkalom egy kis bevásárláshoz, így beugrottam a Duna Plázába, ahol előbb becsápoltam egy méregdrága szendvicset a KFC-ben (ahol minden méregdrága), majd felsétáltam a dm-be, hogy vegyek pár szükséges és pár kevésbé szükséges, de hasznos dolgot. Beváltottam két kupont, hogy olcsón tegyek szert két flakon tusfürdőre (én azt használok), de vettem fogkrémet, hajbalzsamot (hogy a maradékot a fejemen elkényeztethessem), bőrradírt arcra (hogy a sok stressztől ragyás és zsíros bőrömet megszépíthessem), borotvapengét (mert a régiek már olyanok voltak, mint a bot), meg ropit a cicámnak, mert azt nagyon imádja. Otthagytam vagy 5000 forintot. Aztán visszaszálltam a metróra, és beugrottam a végállomásnál levő hobbiállat boltba, ami a legolcsóbb macskakaja-lelőhely közel, s távol. Itt is elköltöttem egy kisebb (na jó, nagyobb) összeget, de legalább betáraztam majdnem egy hónapra. Itthon aztán próbáltam pihenni (nem annyira sikerült), blogolni meg tevékenykedni, aztán Ricsi is megjött. Kajáltunk, tévéztünk, én pedig korán lefeküdtem, mert nagyon álmos voltam.

Vasárnap se sok mindent csináltam, viszont sütöttem sajtos tortillát (életemben először), amiből a szükség okán kihagytam pár dolgot, más összetevőket meg kicseréltem benne, de így is olyan lett, amilyennek vélhetőleg lennie kellett. A receptet az új krumplis-kajás könyvből vettem, amiből még máskor is fogok főzni (elvégre azért szereztem). Gyártottam magamnak némi szex-izomlázat, vasaltam, és felvittem a moly.hu-ra egy nagy polcnyi könyvet. Már 400-nál tartok (1-nek számítva minden olyan könyvet, ami többkötetes), és még két polcnyi hátra van. Ma meg már ma van...

Hát ez volt.

És most valami teljesen más. Úgyis igényli az olvasók egy része a politikát, hát most ide idézek egy szkeccset, ami szegről-végről politika, és amit a vasárnapi vacsora közben láthattunk volna a Ricsivel, ha történetesen ezt az epizódot néztük volna. Csak az abszurdra fogékonyaknak!

Ez a fiatalember azt állítja, hogy az első előbújása úgy esett, hogy a testvére a Twitter-fiókjába belesett, de szerintem a családja minimum süket-néma és vak is. Mintha kissé ordítana róla, hogy melyik csapatban játszik...

Első látásra cuki, én pedig csak irigykedem, mert hogy lehet valakinek ilyen sima bőre és ilyen szép, fehér fogai (meg tökéletes frizurája és stílusos szemüvege)?

Második (harmadik és sokadik, mivel egy rakat videója van) látásra viszont meg kellett állapítanom, hogy már rövid távon is kurva nehezen tudnám elviselni a társaságát. Nem elég, hogy amerikai módon affektál és nyújtja a szavakat, de még a hajtűdobálós stílusa is rátesz erre egy lapáttal. Öe.

Az viszont már a videó megtekintése közben eszembe jutott, hogy én is könnyen hasonló sorsra juthatok, csak nem Twitterrel, hanem a bloggal.

Mielőtt legutóbb nekiláttam a blogolásnak, fél napig ismételgettem magamban, mi mindenről akarok írni, de már akkor biztos voltam benne, hogy pár dolog kimarad majd a végén. Nem szándékosan, hanem mert az agyam messze nem káptalan, leírni meg nem akartam magamnak. És így is lett: 4-5 hozzáfűzemény és téma tényleg lemaradt, de már most sem tudom, hogy akkor most 4 vagy 5, mert azóta meg hiába ismételgetem azokat, megint bizonytalan vagyok, pontosan mik is akartak lenni. Mindegy, most pótolok, amit még pótolni lehet, meg hozzáteszek pár azóta történt 'érdekességet'.

Elfelejtettem például megemlíteni, hogy amikor a legújabb ügyfelünk már másodszor járt nálunk, töredelmesen megvallotta, hogy korábban több irodában is volt, de a velem való találkozás egyből meggyőzte, hogy nálunk kell kikötnie. Hájjal kenegette a májam (vagy hazudik), és képzeletben húztam is egy újabb strigulát az 'igen, minden ügyféllel nekem kell tárgyalni, mert az jövedelmező' rubrikába. Van már ott egy pár vonás, és bár szerénytelenségnek hathat, de ha bebizonyosodik, hogy van az embernek pár erénye is a sok rossz tulajdonság mellett, akkor azért azokat ismerjük el, és tudatosítsuk magunkban.

Ide tartozik, hogy tegnap hívott egy manus az irodában, és engem keresett. Bemutatkozott, de a neve nem mondott semmit, ezért hozzátette, hogy ő annak a vidéki könyvelőirodának a vezetője, amelyiktől tavasszal ő, meg két kolléganője eljött hozzánk, hogy segítsek nekik a könyvelőprogram egyes funkcióinak használatában. Így már leesett. Tényleg voltak, és nem is örültem a kérésüknek (kissé szokatlannak tartottam), de ennek ellenére is segítettem nekik, felebaráti szeretetből. A végén megkérdezték, hogy mivel tartoznak, én pedig minden erősködésük ellenére is visszautasítottam bárminemű ellentételezést, és hozzátettem, hogy mivel ők vidékiek, úgysem jelentenek nekünk konkurenciát. Na most a pasi újra keresett, és megkérdezte, hogy egy fél óra múlva lenne-e rá pár percem. Képzeletben húztam a szám egy kicsit, de mondtam, hogy hát jöjjön. Kisvártatva újra csörgött a telefon, és kérte, hogy menjek le az iroda elé, én meg már végképp nem tudtam elképzelni, mi a nyavalyát akarhat. Lementem, és hát ott állt az autója nyitott csomagtartója mellett, kezében egy rekesz, öklömnyi, hibátlan és érett barackkal. Nekünk hozta, hálából. Hebegtem valamit, hogy de hát egyáltalán nem vártam el cserébe semmit, ő meg csak mosolygott. Kipakoltuk a csajokkal (volt vagy 15 kiló), visszavittem neki a rekeszt, és minden jót kívánva elköszöntünk egymástól. Az emberi jóságba és a karmába vetett hitem újra kapott egy jókora pozitív löketet.

Aztán azt is mesélni akartam még, hogy anyám mellett a nagyobbik húgom is megjelölt Facebookon, mindkettő lelkesen be is állította a családi kapcsolatokat (én meg elfogadtam). Anyu már küldött két 'gyári' felkérést, hogy csatlakozzak a Facebookhoz, de mindkettő felett diszkréten elsiklottam, most viszont, hogy megjelölt, már nem lapíthattam tovább. A húgom eddig is fenn volt, de én okkal nem jelöltem meg őt, ő meg eddig valamiért nem tartotta fontosnak, hogy nyilvánosan is a bátyjaként tüntethessen fel. A szabadságom ismét súlyos csorbát szenvedett, és ez akkor is így lenne, ha nem lennék buzi. Jó, letiltottam előlük minden olyan releváns infót, amit csak lehetett, de mindent nem tudtam, mert vagy nem lehet, vagy nem találtam meg, hol lehet. Most elég feszült vagyok emiatt, de mit tehettem volna? Szorul a hurok, és hamarosan minden szándékom ellenére egy nagyon kellemetlen szituáció kellhet majd átélnem. Párszor már elgondoltam, miként állok majd elé(jük), és esek ezen túl önként, de aztán mindig olyan megnyilatkozásokat tesznek, ami alapján úgy érzem, akkor és ott, a lehető legnagyobb hiba lenne valóban előbújni. Nem tudom, anyám ennyire naiv, hogy nem szedi össze az információkat, és nem áll neki össze a kép az apró mozaikokból (ennyire bízik bennem/ennyire hisz nekem), vagy nagyon is jól tudja, mi a helyzet, de nem mer szembesíteni vele, nehogy elveszítsen. Nagyon, pontosabban NAGYON remélem, hogy az utóbbi. Félek, mert nem akarom végleg és ténylegesen elveszíteni az utolsó családtagjaimat, akik még jelentenek nekem valamit. Nem tudom, hogy élném meg.

De evezzünk vissza vidámabb vizekre, és pótoljuk be a mulasztást, miszerint legutóbb az ING képviselőivel való dupla találkozásról elfelejtettem említést tenni. Gyanús, hogy ez a mondat kissé értelmetlen volt, de annyi baj legyen. Szóval a UPC-Budapest Bank után a Telenor-ING páros is megtalált. Ezt talán már említettem valahol, de azt még nem, hogy találkoztam is velük. Két órányi ingyen telefonbeszélgetésért, és egy 30 napig ingyenes mobilnetért cserébe áldoztam 2x50 percet az életemből. Hát persze kikérdeztek mindenről, hogy majd ajánlhassanak nekem a céljaimhoz megfelelő megtakarítási formákat (miért hívják ezeket termékeknek, amikor semmi kézzelfogható nincs bennük?), meg hogy ők a legjobbak blabla. Azt hiszem, ugyanolyan gondban lehettek velem, mint a Jehova tanúi lenni szoktak, amikor nekem látnak, majd kisvártatva ők köszönik meg a beszélgetést, és önként távoznak. Nem vagyok hülye, és pontosan tudom, mit (nem) akarok, és azt is, ők mit akarnak tőlem. Amikor elmondtam, milyen anyagi helyzetben vagyok, milyen anyagi helyzetben van a cégem, mitől függ, hogy ez változzon, és majd akkor talán lesznek távlati céljaim is, még erősködtek, hogy "de lakás? nyugdíj?" stb.), hiszen nekik pont az a legjobb, ha ott helyben kitaláltatnak nekem valami anyagi célt, és rögtön rá is vesznek, hogy az addig vezető utat velük köveztessem ki. Nem merülök el a részletekben, csak annyit tennék hozzá, hogy néhányszor meglepődtek a nyílt és határozott válaszaimon, azon, ahogy finoman szembesítettem velük, hogy tökéletesen tudom, melyik mondatot miért ott és úgy helyezték el, ahol és ahogy, így a második találkozó már csak tiszteletkör volt nekik. Előírás, nem úszhatták meg, de szerződésmintákat se hoztak magukkal, csak némi táblázatos blablát, hogy legyen mivel kitölteni az 50 percet. Hogy ne érezzék magukat olyan szarul még hozzátettem, hogy jövőre, ha meg tudom bontani a "se hitel, se befektetés" állapotot, és a befektetés javára tudom billenteni a mérleg nyelvét, akkor őket fogom keresni.

Említettem az előbb a Budapest Bankot, aki a UPC-n keresztül hitelkártyát akart nekem juttatni. A múlt idő annyiban helyes, hogy amikor ma ismét felhívott egy ügyintézőjük, és közölte, hogy kéne még nekik az APEH-tól egy kereseti kimutatás, akkor a magam módján elküldtem a kurva anyjába. A magam stílusa azt jelenti, hogy semmi obszcenitás vagy verbális agresszió, csak éppen elmeséltem neki, hogy vagy 1,5 hónapja aláírtam a szerződést, ami után ugyebár 5 munkanap a kártya postázása. Ehelyett két héttel később rám telefonáltak, hogy kéne még nekik a lakcímkártyám mindkét oldala lefaxolva, majd miután elküldtem, de túl sötétnek ítélték, ugyanazt kérték e-mailben, szkennelve. Azt is elküldtem nyomban, de újabb két hét után még mindig sehol a kártya. Jött egy újabb hívás, hogy ezúttal a személyi igazolványom érvényességi idejét igazoló lapot küldjem el nekik, amit ismét megtettem, és csak nehezen álltam meg, hogy ne tegyem hozzá: már hetek óta meg kellett volna kapnom a kártyát. Erre ma még volt pofájuk újra hívni, hogy az APEH-tól (az APEH-tól bazdmeg!) kérjek nekik kereseti kimutatást. A jó ebben, hogy mivel vállalkozó vagyok, eleve nem az kellene, ami gondolom, újabb két hét múlva derülne csak ki számukra, de sebaj. Szóval miután ezt pár mondatocskában vázoltam, megköszöntem a lehetőséget, és közöltem, hogy akkor én inkább nem kérném a kártyát, mert erre nekem nincs időm. Az ügyintéző elszontyolodott hangon szabadkozott, én pedig megvigasztaltam, hogy tudom, hogy ő csak egy telefonos ügyintéző, nem rá haragszom. Azt mondta, továbbítja a kollégáinak, majd elköszöntünk egymástól. Ha ezek után valami kötbért akarnak a nyakamba akasztani, akkor nagy balhét csinálok (bár ez valószínűtlen, mert a kártya aktiválásának mellőzésével eleve nem köttetik meg a biznisz (állítólag)), ezt most leszögezem.

Szóval az egyik menekülési utam kilőve — bár azt hiszem, ez még nem egy lejátszott meccs, — marad a magánnyugdíj-visszatérítés, ami persze még mindig sehol. Tegnap ELMŰ-csekk volt a postaládámban, ma meg IKEA-katalógus, amikkel nem sokra megyek...

Hm-hm, valami(ke)t akartam még, de már nem tudom, mit. Megmondtam előre...

Akkor talán még annyit, hogy a mai napi lelkiállapotomat tökéletesen leírja ez és ez a dalszerzemény, és ez mindent el is mond. Utóbbit különösen ajánlom Defallának (a folytatásával együtt), meg mindkettőt azoknak, akik szeretnek mélyebbre ásni az általuk olvasott bloggerek lelkébe. A kedvenc rendezőm már megvan (Chris Nolan), és mostanra, azt hiszem a kedvenc zeneszerzőm is: Hans Zimmer. Milyen jó, hogy ennyit dolgoznak együtt!

Most pedig jöjjön a mára rendelt dinnyeszelet, ha már a temérdek baracktól nem sikerült még befosnom.