RSS
Hosszas halogatás után eljutottam végre oda, hogy nekifogjak egy alapítvány 2010. évi anyagának lekönyveléséhez.
Az alapítványt egy bizonyos szakmai tagjai alapították azért, hogy a bajba vagy szorult helyzetbe jutott társaikon segíteni tudjanak némi kis pénzzel. Rendes dolog tőlük, több ilyen kéne. A szociális segélynek számító támogatásokhoz kérvényt kell írni, amelyhez csatolni kell egy környezettanulmányt, és az indoklásban megfogalmazott kérést a megfelelő papírokkal kell alátámasztani. Ezt az egész kupacot elbírálja a szervezet vezetősége, és dönt a kifizetésről, valamint annak mértékéről. A megítélt segélyeket egyszerre utalják, de persze kérvényezőnként külön, így egy-egy utalási napon telefonkönyvnyi vastagságú melléklet halmozódik fel, ami mögött tragikus emberi sorsok tömegei bújnak meg. Egy kérvény, 5-20 oldalnyi betű, egy vagy több tönkre ment élet. Ez egy kupac, és ebből van előttem 6x10 centi. Körülbelül.
Az egyetemen nem véletlenül nem a szociális szakirányt választottam anno. Szenvedést és nyomort úton-útfélen látni, még a szemem is hiába hunynám be — indokoltam a döntésem akkor, — minek még ennek is szentelnem az életem? De úgy látszik, hiába döntöttem a területfejlesztés szakirány mellett, nem úszom meg, mert ha a szervezet könyvelését megfelelő módon akarom végezni, el kell olvasnom a kérvények mellékleteit is, legalább nagyjából.
Ennek a bejegyzésnek a gondolata abban a pillanatban fogalmazódott meg bennem, amikor megláttam az alapítvány január 26-i bankszámlakivonatát: 25 embernek összesen 685000 Ft kifizetés. Anonim módon hadd mazsolázzak a kérvényekből.
Környezettanulmány: "XYZ soproni (...) feleségével és egy kiskorú gyermekével él egy 42 m2-es lakásban Fertőszentmiklóson, amit hitelből vásároltak. Ennek a havi törlesztőrészlete 65000 Ft + a rezsi költség, ami még kb. 40000 Ft. Havonta a családi kasszába nettó 200000 Ft került, amíg a dolgozó el tudta látni a munkáját. A kiadásaik már így is meghaladták a bevételük 50%-át, a mi a rezsiköltségből és a lakástörlesztésből áll. (...) Sajnálatos módon a fent nevezett dolgozó egyre rosszabb állapotba került a gerincproblémái miatt, így a (...) munkáját és a másodállását sem tudja folytatni. Kórházi ápolásra szorult. Március óta betegállományba van és ez év decemberében újra műtéti beavatkozásra van szükség. Ebből kifolyólag súlyosan lecsökkent a Család jövedelme és így a kiadásaikat nagyon nehezen tudják kifizetni. Kérem a tisztelt kuratóriumot, hogy a fentieket figyelembe véve , a dolgozót, sziveskedjenek, nagyobb összegű segélybe részesíteni". A kihagyásokat leszámítva betűről betűre idéztem. Mellékelve orvosi papírok, ambuláns kezelőlapok, zárójelentések, gyógytornászi kezelőlap. Ezért 50000 járt.
Következő: "A segélyt kérő egyedüli kereső a családban. Rokkant édesanyját is ő tartja el. Egyébként is nehéz körülmények között élnek, és a temetés költségei nagyon megterhelték a családot anyagilag." Egy temetés Tuzséron 204640 Ft, plusz 50000 a koszorú. Ebből 15-öt állt az alapítvány.
Következő: indoklás: "tartósan betegállományban voltam", környezettanulmány: "Kétszobás családi házban élnek, feleségével, és két gyermekével. A felesége alacsony jövedelemmel rendelkezik, a házon jelzálog van (2000000 Ft)." Sportolás közben megsérült a bokája, és hetek óta nem tud dolgozni. 15000 Ft segíti ki a bajból. Kisegíti ennyi a bajból?
Következő: gyermek születése, legyen valami jó is. Elolvasva a környezettanulmányt azért nem olyan rózsás a helyzet. Kölcsön, miegyéb...30000 Ft.
A következő a szülei lakhatásának támogatásához és újszülött gyermeke neveléséhez kér egy kis segítséget. 30000 Ft.
Aztán haláleset a hosszú és költséges kezeltetés után. Egy temetés Szekszárdon 172965 Ft plusz egy kicsi. 15000 jár cserébe.
Nemrég vásárolt ház 5200000 Ft-os kárral. Mellette állapotfelmérés, szakértői vélemény, környezettanulmány. 100000 Ft-ot kapott.
"2009.12.29-én nyugdijbavonulok a hoszadalmas ügyintézés miatt K.G. Március Áprilisban várhatom az esö nyugdijamat feleségem kiss rokkant nyugdijas, megtakaritásom sajnos nincs. Idáig családos munkásszálláson laktúnk nyugdijbavonulással ez megszünik a költözésemet olcsobban sajáautovalés kölcson kért utánfutoval és legkvesebb két forduloval tudom meg oldani a családi lakásom pesthez 160 K.M.-re van. Ezek a problémák meg oldásához kérem a seditségüket." A helyesírást nem azért hagytam meg eredetiben, hogy szórakoztassak vele. Egy ilyen történet ezzel együtt kerek és sokatmondó. 15000 Ft.
Indoklás: "12.23-án hosszú, súlyos betegség után gyermekem elhunyt". Az anyakönyvi kivonat alapján született: 2003.09.04., meghalt: 2009.12.23. Temetési költségei összesen 179626 Ft-ot tettek ki, 75000 Ft segélyt kapott.
Folytassam? Csak röviden.
Következő: édesanyám halála.
Aztán: édesapám halála.
"2009.11.23-2009.12.09-ig kórházi kezelés alatt álltam, szív-koszorúér műtétet végeztek."
"2009.12.23-án édesanyám meghalt. Hosszasan ápoltuk, komoly kórházi és gyógyszer kiadással járt. Két kiskorú gyermeket nevelünk, a feleségem több éve munkanélküli". 20000 Ft.
"2009.09.11-én Kórházba kerültem, ekkor derült ki, hogy bal szememre 100%-os látásromlás állt be, zöldhályog miatt ami a jobbszememre is átterjedt (...)" 75000 Ft
További két kórházi kezelés és kilenc haláleset, mellékelve a szörnyű körülményekről készült tanulmányokat, és ez csak egy kifizetési napon. Februárban újabb kéttucatnyi határozat, 29 négyzetméterre szült második gyerek, kezesség bebukása, halálesetek és egyéb okok miatt. Ez így megy tovább vastag kupacokon keresztül, amiket még nem is olvastam el, és akkor hol van még az árvíz...?
Ez csak egy szakma képviselőiből tevődik össze, szakmából meg sok van. Mennyi gyötrelmes élet, mennyi nyomor és szenvedés... Ezért nem szeretem (bár sokszor én is ebbe a hibába esek), amikor valaki a fűtött irodában ülve, vagy a szülei által támogatva, érettségire kapott kocsiban furikázva ugatja le a szerencsétlenül járt embertársait, és papol a gyenge elhullásáról és az erősek életben maradásáról. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a sors elém teszi ezt a viszonyítási alapot, hogy kicsit objektívebben kezelhessem eztán a saját problémáimat. Így egészen más fényben tűnik fel a "nincs pénzem ruhát venni" és hasonlók kérdésköre, igaz, egy hónap múlva nem biztos, hogy még mindig szem előtt tudom tartani mindezt. Elvégre mindenkinek a saját baja a legnagyobb.