RSS
A férfi fehérneműk világában való kalandozásunk második állomása a boxer kategória, ami valahol analóg életem eddigi 30 évének fehérneműk terén történő fejlődésével is. Mert míg eleinte hagyományos alsókat preferáltam kellett viselnem, addig az első magam által választott és beszerzett alsónadrág egy hagyományos boxeralsó volt. Mert más volt, mint amit addig hordtam, és mert szexinek, izgatónak találtam. Sőt, a fétisem bimbódzása is erre az időre tehető, mivel az első boxerem felpróbálása és hordása önmagában szexuális izgalmat váltott ki belőlem...de azt hiszem, ez a too much information kategóriába tartozik. Maradjunk magánál a ruhadarabnál.
A boxeralsó neve nem véletlenül utal a közismert sport-ruhadarabra: onnan származik a stílusa, formája. Hétköznapi viseletté, divattá csak a '30-as évek végén vált, viszont ahhoz képest elég jól tartja magát. Gondoljunk csak bele, hányan hordanak manapság ballonkabátot, kalapot, nadrágtartót vagy jégeralsót. Azok mind kihaltak, viszont a boxer még mindig fénykorát éli. Az okosok azt mondják, hogy a viselése sokkal egészségesebb, mint a hagyományos alsóé, mivel lógni engedi, aminek lógnia kell, nem szorítja a cuccost a hasfalhoz, ergo nem pusztulnak benne halomra a szegény kis spermiumok. Hátránya viszont, hogy nem lehet minden alá felvenni, mivel egy shortban esetleg kilóg a szára, egy szűk farmerban pedig felcsúszik a nap közbeni állandó ficánkolástól. Nekem például eleinte állandóan a valagamban kötött ki a két szára közti rész, a későbbiekben meg csak azért nem, mert leszoktam a hordásáról. Azoknak praktikus a viselete, akik nem szűk vagy kimondottan bő nadrág alá veszik fel. A deszkásoknál és a rappereknél kimondottan szubkulturális tényező a viselése, ezeknél általában szándékosan és jól láthatóan ki is lóg a nadrágból, csak éppen nem a szára, hanem a pántja.
A hagyományos boxer szerintem egyébként kimondottan nem szexi, kivéve, ha a szára maximum combközépig ér, és nem az a bőbuggyos fajta. Állítom, hogy a térdig érő verzió senkinek nem áll jól, a vékony lábú embereket pedig egyenesen röhejessé teszi. Az anyaga jellemzően pamut vagy vászon, de természetesen létezik selyemből, meg olyan anyagból is, ami a sportviselettel azonos. Ez utóbbi véleményem szerint nem alsóneműnek való, de mások nyilván mást gondolnak, különben nem vennék meg. Mintázata gyakran egyszínű, de még gyakrabban kockás/csíkos, esetleg figurázott (például helytelenkedő ördögök). A boxer jellemzően sliccelt. A slicc lehet egy egyszerű kivágás vagy gombolt, de láttam már olyat, hogy egy mérőszalag darabot varrtak rá (ha valaki esetleg nem lenne tisztában az adottságaival), és van zippzáros is, ami meg egy hülyeség. A fentieket összefoglalva: a hagyományos boxer nálam (már rég) nem menő. Igaz, még rendelkezem 2-3 darabbal, de azokat maximum akkor hordom, ha minden más a mosásban van, és ha nincs a közeljövőben szexuális típusú jelenésem.
Sokkal inkább bejövős a másik nagy boxer fajta, aminek az angol neve: boxer brief. Ennek szintén hosszú a szára, viszont feszülős. Általában én is ilyet hordok. Az anyaga főként pamut (mert az elég rugalmas a feszüléshez), esetleg selyem, de az csak a menőknek megfizethető. Ebből is létezik sliccelt (leginkább gombos), és elmondhatjuk, hogy összességében egyáltalán nem hasonlít a boxerre, pusztán a szára hossza miatt maradt rajta ez a név. A hagyományos boxer előnyös tulajdonságát a viszonylagos feszesség miatt némileg elveszti, viszont a hátrányait szintén nem kell elszenvednünk viselés közben. Szerintem kimondottan szexi, és amíg a hagyományos verzió egy szép combú ember adottságait is mellékessé teszi, addig a boxer brief egy izmos combot csak még látványosabbá varázsol, és a fenék formáját is kiemeli. Ebből is vannak hosszú szárúak (mondjuk combközépig érők), amik szerintem nem mutatnak túl jól, de nevetségessé sem teszik a viselőjüket. Vannak aztán olyanok, amiknek némileg rövidebb a száruk, és olyanok is (a nevük: trunk), amik csak alig hosszabbak, mint a combtő. Előbbiek egy fokkal, utóbbiak kimondottan szexibbek, mint a többi alsónemű. Aztán a variációk: létezik olyan, aminek tasak/csőr van az elején. Röhejes, felejtős. Van olyan, ami kötős, van olyan, ami áttetsző anyagú és ebből is létezik olyan, aminek vastag, eltérő színű varrás adja meg a kontúrját. Ez a legtutibb, főleg trunk formátumban.
Van még egy jelentős eltérés a két fő típus között: míg a boxer brief a hagyományos alsóhoz hasonlóan megmutatja az intim testrészek kontúrját, addig a hagyományos boxer még csak nem is sejteti a tartalmát. Tudjuk, hogy lóg alatta valami, de hogy mi, az teljesen zsákbamacska, és csak akkor derül ki, amikor az alsó lekerül a viselőjéről. Ilyenkor az is benne van a pakliban, hogy megereszkedik a tekintetünk, meg az is, hogy kitágul a szemünk (aztán a szánk), de előzetes információ nélkül nem tehetünk óvintézkedéseket (igaz, amikor a másikon már csak alsónadrág van, egyébként sem nagyon van égésmentes visszaút...).
Végül jöjjön ismét pár példa a bejövős és a nem bejövős darabokról.
Nem bejövős:

Bejövős:

Volt nemrég egy olyan ígéretem, hogy a közakarat előtt meghajolva növelem egy kicsit a 'meleg' kategóriájú bejegyzések számát, ugyanakkor azt is ígértem, hogy ez nem a legutóbbi buzibulis élményeim leírását fogja jelenteni. Mivel a blogírás kezdete óta rájöttem, hogy engem igencsak vonzanak az alsónadrágok, mind magamon, mind máson (egyfajta fétis ez nálam), úgy döntöttem, a témát ebbe az irányba viszem el. Teszem ezt már csak azért is, mert a meleg olvasóimon túl a heteroszexuális férfi, és heteroszexuális női olvasóim is találhatnak az ilyen írásokban számukra kedves dolgokat. Egyszer írtam már egy hosszú, inkább felületes, mint alapos bejegyzést, és volta azóta pár kisebb írásom is, de mostantól igyekszem több részben, visszatérő témaként elővenni az alsónadrágokat. Ez lesz az első rész...
...melynek témája a hagyományos alsónadrág és annak társai. Merthogy a hagyományos alsónadrágról mindenkinek vannak elképzelései, de ha alaposabban utánanézünk a témának, rájöhetünk, hogy ez az elnevezés sokkal változatosabb ruhadarabokat takar, mint pusztán az a megereszkedett, rojtos, kifingott, vonalkódos izé, amit sokan hordanak. Vitakérdés lehet, hogy a hagyományos alsó elnevezés valóban egy csoportot jelent-e, vagy egy bizonyos típust, és a slip, brief és hipster nevekkel illetett példányok valójában külön típusok, de én most a hasonlatosságra való tekintettel egy kalap alá veszem őket.
Itt látható kérem egy ún. tradicionális hagyományos alsónadrág. Kiábrándító. Ha eltekintünk attól, hogy a képen látható figurának gyakorlatilag nincsen pénisze (amiről nem a gatya tehet), akkor is ott a tény, hogy milyen szabás má' ez? Meg milyen szín? Hol van az előírva, hogy egy hagyományos férfi alsónak vagy szürkének kell lennie (esetleg enyhén váltakozó, amolyan koszos szürkének), vagy fehérnek, esetleg fehér alapon borzalmas-csíkos-kockásnak? Márpedig ezek a színek és minták eléggé elterjedtek. Apám például világéletében ilyeneket hordott, amit egy már viszonylag fiatalon kialakított, megereszkedett belezettel tett igazán proletár-tipikussá. Sőt, az első saját beszerzésű alsónadrágjaimat megelőzően (úgy 19 éves koromig) én is állandóan ilyet viseltem, mert
1. nemigen volt kapható másféle
2. ez olcsó volt (5 darabos, fehértől feketéig sötétedő garnitúra a kínainál mondjuk csak öccába került), ezért a szüleim mindig ilyeneket vettek
3. ha nagyanyám valamely jeles alkalomra nem a szekrényből frissen kiemelt törölközővel vagy ágyneművel lepett meg, akkor ő is ezt vett.
Nem csoda, ha elég erőteljes ellenérzés alakult ki bennem ezzel a típussal szemben. De a személyes traumákat nem számítva is unszimpatikus, mert egyszerű, tucatjellegű és szerintem nem szép. A konditeremben például van egy srác, akinek baromi szép, szőrtelen, arányosan kidolgozott teste van. A tekintetem gyakran állapodik meg a súlyok emelgetése közben feszülő-dagadó izmain, ezért örültem, amikor egyszer pont utána érkeztünk az öltözőbe. Levette a pólóját (mmm...), a zokniját (hmmm...), majd a rövidnadrágját, és...áááááá... Hagyományos alsó! De amolyan "hajdan fehér, de azóta cigifüstben ázott"-színű, hártyavékony (közelről talán még foscsíkos is) darab, amitől egy csapásra omlott össze bennem minden illúzió. Hogy lehet kérem ilyet felvenni?
De egy kissé elkalandoztam. A hagyományos alsó előnye például, hogy...izé...mondjuk kényelmes. Ha volna még ilyen, osszátok meg velem. Ellene szóló érv, hogy a vékony anyagú nadrágon átlátszik a varrása/pereme, hogy minden alakból egyen-semmilyent kreál, hogy a világos színű típusok esetén a nyári melegben megizzadt test kimoshatatlan foltot hagy a tövénél, és ami a legfőbb, nem tesz jót a spermiumoknak, mivel a testhez szorítja a heréket (is), azoknak pedig az átlagos testhőmérsékletnél egy kicsit hűvösebb kell. Egyesek szerint szép formába önti a tartalmát, szerintem viszont minden formájú és méretű farokból egy egyszerű halmot csinál, kivéve ha nagyon szűk, mert akkor azért látszik benne egy sejtelmes kígyó-alak. Állítólag a sportoláshoz is ideális, mert fixen tartja a csomagot, de én ezt sem ismerem el, mert az izzadás ugye színelváltozást okoz, a magasabb hőmérséklet biológiailag hátrányos, és a szorosság kiváltható más szabású gatyeszokkal is.
De hogy szegény hagyományos alsót ne döngöljem annyira a sárba, jelzem, hogy a nem pamut anyagból készültek (hanem például olyan recések, mint az atléták) és a nem teljesen tradicionális verziók sokkal enyhébb megítélés alá esnek a szememben. Sőt, némelyiket kimondottan szexinek tartom (már amennyiben a viselője egyébként megmozgat bennem valamit (lelkileg-érzelmileg). Mivel a magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a szabások között, a továbbiakban az angol nyelvterület kifejezéseit használom — remélhetőleg helyesen. Az eddig taglalt forma a (traditional) brief. Ennek a briteknél slip a neve (ami egyébként alapvetően egy női ruhadarabra használnak), vagy Y-fronts, ami a hagyományos alsónadrág Y-alakú formájára utal. Vannak olyanok, amiknek egy kicsit lejjebb végződik a pántja, ezért egy szép hasból többet enged látni az éhes szemeknek (low-rise brief), ami nálam már a szexi kategóriába tartozik. Ha a nadrág varrásai, slicc-pereme és kontúrja vastag és az alapszíntől eltérő színű, az megint csak sokkal szexibb, mint a számomra kimondottan visszataszító, feljebb taglalt alaptípus. Ha ez ráadásul egy low-rise brief is, akkor az meg már a "kell" halmazban találja magát nálam.
Van aztán olyan, hogy double-back brief, ami szerintem úgy néz ki, mint egy pelenka, de tényleg. Majdnem a köldöknél kezdődik, ergo a két oldala is nagyon széles. Az elején sliccelés van, ami így egy nagy hasadéknak tűnik. Brrr... És hogy ne legyen végtelen a bejegyzés, még a poch brief-ekre térnék ki (am: erszénygatyó), amik inkább szánalmasan nevetségesek, mint szexik. Ezeknek olyan a szabása, hogy miközben viszonylag szűkek, a faroknak kialakított rés egyfajta tasakot (vagy erszényt formál), így meghagyja a test(rész) eredeti formáját. Ha nagyon viccesek akarunk lenni, vagy nagyon szánalmasak, akkor vehetünk magunknak ilyet például elefántfej vagy locsolóslag formában is, ha pedig még egy csavart is akarunk, akkor ugyanilyet tanga verzióban.
Szabás, méret, szín, anyag és mindenhez külön név annyi van, mint égen a csillag, ezért nem is vállalkozhatom arra, hogy mindet felsoroljam (kimaradt például az elején megemlített hipster, ami egyébként inkább a hosszabb szárú, feszülős típus neve, de hagyományos szabásban is létezik), azért inkább beteszek ide kétszer négy fotót azokról a típusokról, ami oké, és azokról, ami nem.
Oké:
Nem oké:

Úgy döntöttem, hogy egy bejegyzés méretű, Rásnak szóló komment helyett (ami önmagában egy kerek egész bejegyzést alkotna), mégsem a cigányokkal kapcsolatos véleményemet pötyögöm be, hanem inkább törlesztem egyik nem túl régi adósságomat. Amikor a tanga vs. string témában kutakodtam (azaz inkább csak a felszínt kapirgáltam), tettem egy olyan könnyelmű ígéretet, hogy egyszer majd szentelek egy egész postot az alsógatyáknak. Az ígéret pedig úgy jó, ha betartják, ráadásul olvasóim közül valaki elvileg várja is ezt az összefoglalót (talán Tamás?), ezért nem volna illendő tovább késlekedni. Csapjunk hát bele.
Rögtön az elején leszögezném, hogy nem mélyültem el túlzottan a témában, ezért senki se számítson egy igazi, szakmai (alsógatyalógiai) összefoglalóra. A saját tudásom is pusztán 3 főbb forrásból származik: 1. az eddigi életem során általam viselt alsóneműk ismeretéből, 2. a mások által viselt, általam lerántott alsóneműk ismeretéből, 3. a post megírásával kapcsolatos elhatározáso
m óta eltelt időben (ma) megtekintett és elolvasott, témába vágó tartalmú internetes oldalakról. Na jó, van még egy 3,5. forrás is: az általam eddig öltözőkben, pornóban, másokon (stb.) látott alsónadrágok ismerete, de ezek összessége sem szolgáltatott elegendő információval, elvégre akárhány pornót megnézhetek, attól még nem fogom tudni, milyen viselni egy abban látott gatyát, és a típusok nevét sem tudom meg. Szóval az alábbiakat elolvasva senki nem fog a témából lediplomázni, a kutakodással magam is csak két dolgot értem el: egyrészt a farmer- fétisem mellé felzárkózni látszik egy kezdődő alsónemű-fétis is (na jó, nem is annyira kezdődő), másrészt az illusztrációk keresésének időtartama alatt (az utóbbi két órában) folyamatosan állt a bránerem, ami még jónak is volna mondható, ha éppenséggel otthon lennék, és nem a munkaheylemen. A buzi mivolt egy apró kellemetlensége...
Szóval, a kutakodás közben rájöttem, hogy az alsógatyákat egy alapvető határvonal mentén két részre szokás osztani mégpedig, hogy testhezállók avagy lógni engedik a tartalmukat. Minden egyéb kategorizálás — szerintem — ezen alapszik. Nem is véletlen, hiszen a biológiai következmények nem elhanyagolhatóak, ha ugyanis olyan alsót hordunk, ami a hasfalunkhoz (vagy egyéb tájékokhoz) szorítja a péniszünket, az a herék hőmérsékletének növekedésével jár, az meg a spermiumok pusztulásával. Ez persze a melegek egy jelentős része számára nem egy túl ijesztő perspektíva, hiszen sokan közülünk nem terveznek saját gyártású utódot. A boxerek egy része ezzel szemben a gravitációra és egyéb fizikai erőkre (bizonyos esetekben pl. centrifugális erő) bízzák a tartalmukat, ami ugyan biztosan nagyon jót tesz a spermiumoknak, de egyes esetekben (pl. sportolás közben) nagyon zavaró lehet. A két típus közti 'háború' gyakori témája a legkülönfélébb profilú oldalak fórumainak, és még a Youtube-on is találni több olyan házi videót, ami a témát boncolgatja. Én viszont most nem foglalok állást az ügyben, hanem máris átugrok az eddig felderített férfi alsónemű típusok elemzésére. Ezt persze az esélytelenek nyugalmával teszem, hiszen a típusok és a variációk olyan sokrétűek, hogy maximum a fő csapásirányt határozhatom meg, de mindent bemutatni nem tudok.
Kezdjük rögtön a boxerrel, amit magyar oldalakon néha
bokszernek írnak. Fogadjuk el azt is. Mint írtam, a boxer mozogni, lógni engedi kedvenc testrészünket, és segít felfedezni, hogy egyik herénk általában lejjebb ereszkedik, mint a másik (általában a bal). Ettől persze nem kell megijedni, mivel ez természetes. Az alsónadrág vásárlás egyik buktatója, hogy olyat sikerül kifognunk, ami nem a mi méretünk, és ezt próba hiányában csak otthon vesszük észre. A boxer esetében így olyat foghatunk ki, ami nemcsak elszorítja a derekunkat, de ha túl kicsi, a hátsó része pillanatokon belül a seggünkbe tolul, és ott is marad egy későbbi kipiszkálásig. Ezen felül a heréink mögötti részt is szoríthatja és kidörzsölheti, a heréinket magukat pedig pártoskodásra késztetheti, és további kellemetlenségekkel is járhat (például felgyorsult vonalkódosodási folyamat). Ugyanez fordulhat elő akkor is, ha a boxert nem a megfelelő ruhadarab alá vesszük fel és/vagy öltözéskor nem igazítunk gondosan el mindent. Egy szűk farmer alá például kár is boxert felvenni, hiszen ilyenkor amit a viselésével nyerünk (szabadság), azt úgyis semlegesítjük a hosszúnadrággal, akkor meg már kényelmesebb a hagyományos(abb) szabású alsó. Én a magam részéről nem rendezem olyan nagyságú ruhatárral, hogy kedvem szerint válogathassak a kombinációk közt, ezért általában a legfelső illetheti a testemet (LIFO-elven), de mosás után közvetlenül még van annyi eszem, hogy a boxereket meghagyom inkább a rövidnadrágok mellé.
A slicces boxeralsók a megnövekedett
szabadságfok mellett (bár ez a statisztika kategóriája) legalább még egy előnnyel rendelkeznek. A kisdolog végzésekor nincs szükség bonyolult bányászó mozdulatokra, és nekivetkőzni sem kell, hiszen a felsőruházat megbontása után elég egy célratörő mozdulat, és vizeletünk aranyló áradata máris zuboghat a dupla nyílás diszkrét takarásában. Egy ilyen buli után elrámolni pedig semmivel sem megerőltetőbb. Viszont ha nem takarítunk alaposan, a maradék az alsónk jótékonyan rejtő szövete helyett nyomban a combunkon landol, és onnan kezdi meg utazását a bokánk irányába.
A boxer szára lehet rövid vagy hosszú. A hosszú a vékony testalkatúak számára baromi röhelyesen áll(hat), viszont a magas embereknek vagy a túlsúlyosaknak ideális viselet, mivel rajtuk nem tűnik olyan aránytalanul nagynak. A rövid szárú boxer sportosabb és szexisebb hatást kölcsönözhet viselője számára, bár a szexi kifejezés kezdődő (és percenként egyre jobban elhatalmasodó) alsónadrág-fetisizmusom miatt talán csak számomra állja meg a helyét. Aki pedig még testmozgás közben is ehhez a típusú alsónadrághoz ragaszkodik, annak létezik ún. sprinter boxer is. Ez a lehető legrövidebb szárral rendelkezik, ami a comboknál a fenék felé 'lazul', így gyors futás közben is kényelmes viseletet biztosít.
A boxer lehet slicceletlen is, bár én eddig csak slicceltekkel találkoztam, ez utóbbiakon belül pedig létezik simán kivágott, gombos (ez semlegesíti a toalett használatakor mutatkozó előnyöket), farokmérő-centis és nyilván zippzáros is (bár ez utóbbi tutira marha hülyén néz ki).
Tegyünk egy félfordulatot az ellenoldal irányába, hogy a fél-boxerekre (csípőnadrágok vagy angolul boxer-briefs, máshol trunk) vetülhessen tekintetünk. Ezek már inkább a hagyományos alsónadrágokra hajaznak, mivel testhezállóak, viszont a hosszú szár miatt mégis a boxerre emlékeztetnek. Az egészből gyakorlatilag ki van lúgozva a boxer minden előnye, leszámítva, hogy véleményem szerint ezek sokkal szexisebbek, mivel elöl-hátul (főleg hátul) többet sejtetnek. Több szót nem is érdemes pocsékolni rájuk.
A félfordulat után megérkeztünk a testhezállóra szabott alsónadrágok széles skálájához. Angolul ezekre legtöbbször a briefs kifejezéssel utaltak, de néhol a slip is előfordult. Bevallom őszintén, nem sikerült megfejtenem a különbséget, de ha valaki megpróbálná utánam csinálni ezt a nyomozást, tutira összezavarodna ő is. Szóval ebben a kategóriában találjuk a teljesen hagyományos
alsónadrágot, amit megvehetünk a közeli piacon a kínainál (5 db-os kiszerelésben a szürke árnyalataiban vagy rikító színekben pompázva), vagy egy ruházati márkaboltban, sokkal igényesebb kivitelezésben. Ha létezik az alsóneműknek evolúciója, akkor szerintem ez egy kihalásra ítélt faj. Vagy csak én gondolom így... Mindenesetre ha egy eddig ismeretlen sliccet kéne kigombolnom, és amögött egy ilyen kínai típusó alsót találnék, az nagyon kiábrándító volna számomra, persze lehet, hogy csak azóta gondolom így, mióta a haladó kategóriába léptem az alsógatya-fétis terén (cca. 20 perce). A briefs fő jellemzője, hogy alapvetően Y alakú, azaz rendelkezik egy többé-kevésbé széles pöcstartó részleggel, valamint egy határozott mennyiségű testen tartó körbe-résszel. Az anyagot sehonnét nem spórloják ki, ezért az ilyen gatyáknak összetéveszthetetlen alsónadrág kinézete van.
A hagyományos (és -szerű) gatyák előnye, hogy egy helyben tartják a tartalmukat. Ez akkor hasznos, ha a lógás valamilyen oknál fogva kényelmetlenséggel, veszéllyel járna, vagy ha képtelenek vagyunk elviselni, hogy ne minden a mi akaratunk szerint történjen. Hátrányuk — a fent már elemzett hőmérsékletnövelő hatásukon felül, — hogy kisdolog előtt hosszas vetkőzési procedúrát (öv, övtáska, gomb, zippzár) vagy bányászbravúrt kell kiviteleznünk, ami nyilvános helyeken sok kényelmetlenséggel járhat. Véleményem szerint fehérneműből a legkevésbé célszerű valóban fehéret választani, ahogy semmilyen világos szín nem praktikus. Nem az alapos seggtörlés elmulasztásából származó következmények miatt, hanem mert nyáron a melegtől, télen a több rétegű ruhától megizzad az ember, és akkor csúnya, sárgás foltok maradhatnak az alsón mondjuk a combja tövétől. Ez különösen igaz ezekre a típusú alsókra, hiszen ezek szabásuknál fogva a legzártabb részeken ívelnek által, többszörösen megnövelve ezzel önnön elszíneződésük esélyét. Persze (vélhetőleg pont emiatt) számtalan olyan alsót találni, aminek eltérő színű és vastagságú a pereme (amolyan kontúrja van), ezek egyébként sokkal vadítóbbak is, mint a kontúrtalan alsók (mármint a hozzám hasonló, immár haladó alsónadrág-fetisiszták számára).
Lépjünk tovább. A viszonylag magabiztos boxer-vizekről a
hagyományos gatyeszok ködös tengerén át a tangák háborgó óceánjára érkeztem. Magyarul itt már teljesen össze vagyok zavarodva, mivel fogalmam sincs, mitől tanga a tanga, és miben tér el ettől a thong, a string és a strap. Ahogy a képeket nézegetem, — és közben nyugtalanul fészkelődöm a munkahelyi gépem előtt —, csak egyre jobban elbizonytalanodom a fogalmakkal kapcsolatban. Mire sikerülne megfejteni valamelyik típus sajátosságait, meglátok valami olyat, ami aztán mindent összezavar. Régebben azt hittem, hogy a tanga az "elől valami - hátul szinte semmi" elven működik, de már ezt sem hiszem, hiszen az alsógatyás oldalakon számtalan olyan tangát találni, amik éppúgy teltek hátul, mint elöl. M
ármint nem farokkal teltek, hanem anyaggal. Bár az is lehet, hogy keverem a bikinivel, amit férfiak esetében eleve nem tudok értelmezni, hacsak nem úgy, mint az úszónadrág szinonímáját. Egy biztos: az ebbe a kategóriába tartozó alsókból jelentős mennyiségű anyagot kispóroltak a készítőik, tehát viselésükkor az embernek hol a fél segge lóg ki, hol meg az egész (típustól függően). Ezt nyugodtan leszögezhetjük. Néha meg az ember farka lóg ki (C-ring), ez viszont értelmezhetetlen a hagyományos alsónadrág-felfogás keretein belül, és inkább már a szexuális játékokra hajaz. Szerintem a gatyák ezen csoportját eleve nem is hétköznapi viseletre szánták, én legalábbis nem tudnám magam elképzelni a munkahelyemen egy férfitangában. Persze szex közben sem, de ez már az én túlzott maradiságom következménye. A hasonló szabású gatyákat inkább szexre, különleges alkalmakra szánhatták, kizárólag a hálószobába, vagy esetleg testépítő versenyekre, ahol célszerű a férfitestből minél kevesebbet kitakarni. Mindenesetre rám nem gerjesztő hatással vannak, mert inkább a röhögőgörcs kap el némelyik láttán, és nem a nemi vágy. Na persze találni olyan anyag- és szabáskombinációt, ami még engem is feltüzel, de élőben ilyennel még nem találkoztam.
Meglátásom (vagy inkább sejtésem szerint) a thong olyan
tanga-szerűség, aminek a csípő része egy kicsit vastagabb, a string tutira a 'szinte semmi' kategória, a strap pedig egy olyan alkalmatosság, aminek egy zsinórokon lógó faroktartó zsákocskája van. Létezik még egy jock nevezetű cucc is, aminek a lényege, hogy a stabilitást nem egy, a lábak között átívelő pánt oldja meg, hanem kettő másik, oldalról, így a viselő feneke a végbélnyílással együtt szabad marad. Lusta embereknek vagy heves szeretkezés esetén ideális viselet anális szexhez, mivel le sem kell hozzá venni.
Vannak aztán a nagyon nevetséges jéger-alsó szerű fehérneműk (leggings), amiket európai viszonylatban az ember maximum a hűvös téli éjszakákra vesz fel, és különben is nehéz rájuk erőltetni az alsónadrág kifejezést. Ezekkel nem foglalkozom.
A formák után jöhetnek a színek. Mondanom sem kell persze, hogy itt a lehetőségek tárháza valóban végtelen. A snassznak mondható egyszínű gatyák mellett ott vannak a többféle színből kombináltak, a figurások, a mintások. Néha a fenék részen lángnyelvek csapdosnak, néha egyszerű szövegeket olvashatunk rajtuk, de olyan is van, amin kis vörös ördögök kefélgetnek. Van hosszanti csíkos, harántcsíkos, cikcakkos, nemzetiszín, virágos, és igazából kár is sorolni, mennyi féle...mert úgy sem érnék a végére.
Az anyagok tárháza már sokkal kisebb, de még itt is találunk variációt bőven. Boxer esetén alap a vászon és a pamut. Szerintem a vászon férfiasabb, a pamut viszont kellemesebb tapintású. A selyem már az elit jussa, a lycra a vadabb megoldások alapanyaga és fürdőruha-anyagból készülteket is találni. Némelyik áttetsző szövésű, némelyik nedves-hatású, de fényes csillogású is van. Van olyan, ami két darabból készült, és a két darabot cikkcakkban köti össze egy-egy zsineg, meg van olyan is, ami eleve kötős.
Nem elhanyagolható paraméter az ár sem. A kínai megoldások
ötösével is alig kerülnek néhány száz forintba, a noname boxerek 1000 Ft alatt vannak. A Reserved alsók 1500-3000 Ft-ot kóstálnak, a Springfield márkájúak 3000 Ft-ba, a GAS termékei kb. 5000 Ft-ba kerülnek, a Calvin Klein termékeiért pedig legalább 8000 Ft-ot kell fizetni. Nyilván léteznek ennél drágább alsók is, és persze gyártóból is találunk számtalannal.
Végezetül akármilyen alsónadrágot is hordunk (vagy éppen nem hordunk semmilyet), nekünk, melegeknek ezek a ruhadarabok többet jelentenek, mint a heteroszexuális férfiak számára. Nem csupán ruhadarab, de a hóditás eszköze is (mint a heteroszexuális férfiak esetében), akár mi szeretnénk hódítani velük, akár minket hódítan(án)ak meg vele. És a legfontosabb: legyen akármilyen szabású, színű, méretű vagy anyagú, számunkra igazán a tartalma a lényeg.
További képek és linkek:
http://bebrief.stores.yahoo.net/underwear3.html
http://www.otto.hu/zbozi.php?setpozice=4&setpozicelimit=8
http://www.thegaymalebody.com/go/shop/30164/Underwear/1/rating/