bánat bejegyzései

Eredetileg nem ezt a bejegyzést szerettem volna megírni, hanem egy másikat, már csak azért sem, mert utálom a húsvétot (is). Nem jelent számomra semmit, és igyekszem negligálni az egészet úgy, ahogy van. Ilyenkor csak azt látom, ahogy a zöld meg lila zakós prolik az utcákat róják részegen, és fűhöz-fához becsöngetnek 'locsolni' néhány forint vagy némi ingyen pia reményében. Az aszfalton megszaporodnak a hányásfoltok, a közutakon megemelkedik a balesetek száma, és megy  nagyüzemi zabálás. Hogy egy elhunyt szerettemet idézzem, "A magyarnak csak az az ünnep, amit meg lehet enni." Milyen igaz.

Amikor kicsi voltam, talán még élveztem, amikor azonban serdülni, majd kamaszodni kezdtem, egyre jobban megutáltam a családlátogatást, a kötelező köröket, a locsolóverseket, a vaskos tréfákat, meg ami ezzel járt. Szerencsére a környezetemben levő emberek sem nagyon vesznek tudomást erről az ünnepről, és a munkahelyemen is nullára szorítottam vissza a locsolkodást. Amióta a nyugdíjba vonult férfi kollégám lelépett, semki sem igényli ezt a procedúrát. Én végképp nem.

Szóval eredetileg másról akartam volna írni, súlyos lelki problémákról, az utóbbi (magányos) napok elmélkedéseiről. Kiöntöttem volna a lelkem, de ezt most elnapolom. Talán holnap megírom, talán nem kerül rá sor. Mérlegelnem kell még a hasznokat és az esetleges károkat, és végül döntenem, hogy cenzúrázom magam vagy engedek az önzésnek. Talán még visszatérünk erre.

Addig viszont röviden elmesélem, hogy anyáméknál nem csináltam semmit. Beszélgettünk, meghallgattam anyám keservét az ő anyjával kapcsolatban (aki 9 éve felé sem nézett), és mélyen egyetértettem vele. Volt némi veszekedés is (nem velem), és nagy fokú unatkozás. Legalább pihentem egy kicsit. Tegnap délután például úgy aludtam el egy pár percre, hogy az altestem lelógott az ágyról, és a lábujjhegyemmel tartottam magam. Kicsit fáradt lehettem...

Aztán ma feljöttem Budapestre, és elszaladtam apámékhoz. A múltkor nem sikerült elkészítenem az adóbevallásukat, mert nem volt nyomtatófestékük, én pedig hiába küldtem át magamnak a fájlt e-mailben, a gépemen levő program nem ismerte fel azt. Ezért kellett újra kimennem hozzájuk, bár igazából semmi értelme nem volt. Kértek egy rendes nyomtatványt, amire egy az egyben átírtam az adatokat. Ezt ők is megcsinálhatták volna. Politizáltunk még egy kicsit, aztán elindultam haza, a második napja egyedül tengődő cicámhoz. Meglepő, hogy kaptam tőlük névnapi ajándékot. Nem szokásuk az ilyesmi, most inkább csak a hála jele lehetett. Ez sem szokásuk, de ezek szerint pozitív irányba változnak. 

Itthon aztán mostam kicsit meg vasaltam (hogy haladjak a házimunkával is), aztán dolgoztam is egy keveset, mert azzal is törődnöm kell. A napokban inkább csak ebből a kis pluszpénzből élek, mert a fizetésem (megkapott része) elment az adókra. Nekem ennyi az idei húsvét, de ti azért élvezzétek az ünnepet.

Még nincs késő, hogy minden kedves olvasómnak kellemes utazgatást, családlátogatást és sok locsolót kívánjak, avagy — az olvasóim összetételét tekintve — csak egy locsolót, az viszont legyen helyes, izmos, és nagy locsolója legyen. Akik meg párkapcsolatban élnek, azok egymást öntözzék meg (ízléstelenség vége).