bérszámfejtés bejegyzései

Amikor a cégnél egy partner bérszámfejtését megcsináljuk, az nem pusztán abból áll, hogy kiszámoljuk, melyik alkalmazottnak mennyi a bruttó meg nettó bére, hanem az ügyvezetővel (vállalkozóval) azt is közöljük, mennyi az összesített adófizetési kötelezettsége. Ehhez egy táblázatot használunk (pontosabban adónemenként egyet), amiben feltüntetjük, az adónemen belüli kategóriákban mennyi a havi kötelezettség forintban, ezer forintban, ugyanezt göngyölítve, aztán az adónem összesen is szerepel benne forintban és ezer forintban, és ennek a göngyölítése is. Például a nyugdíjbiztosítási járulék esetében havonta 16 rublikát kell kitölteni, és ebből 13-at számítani kell. Egészségbiztosítási járulék esetében viszont 24 rublika vár feltöltésre, ami persze tovább bonyolódhat a különböző speciális esetek során (pl. nyugdíjas Bt-beltag). Miután az összes adónemben kiszámítottuk a fizetési kötelezettséget, az összegeket egy újabb nyomtatványra vezetjük fel (ún. 'diktálós'), és ezt elfaxolva tájékoztatjuk az ügyfelet a kötelezettségeiről, azok határidejéről és teljesítési módjáról (az államkincstárnál vezetett bankszámlák számai).

Ezt én hét és fél éve csinálom itt, papíron. Persze nemcsak én, hanem minden eddigi könyvelő is. A XXI. században! Év elején fogok egy dossziét, ami az adott cég béreivel kapcsolatos iratokat hivatott tartalmazni, majd fogom ezen göngyölítős táblázatok kinyomtatott verzióit, és miután mindegyikről készítettem egy fénymásolatot, betűzöm őket a dossziéba, a borító belső oldalára. Év közben aztán ezt vezetgetem, tollal, számológéppel, ahogy az a XIX. században volt szokás. Kicsit le vagyunk maradva... Amikor a munkám eddigi része készen van, a dossziét a számadatokat alátámasztó papírokkal együtt átadom a vezető könyvelőnek, aki szépen kipipálgatja azokat, avagy szól, ha valami nem jó. Ez utóbbi esetben két lehetőségem van: vagy hibajavítót használok, kifestegetem az érintett rublikákat, az ezer forintokat, a göngyölített összegeket, megvárom amíg megszárad a festék, aztán újra kitöltök, kiszámolgatok mindent (és újra leadom a vezető könyvelőnek), vagy etikett címkékből vágok apró csíkocskákat, amivel leragasztom a hibás adatokat, és újra kitöltök, kiszámolok mindent. Természetesen utóbbit szoktam választani, mivel ott nem kell a száradásra várni, nem kell a hibajavítót higítgatni, az írófelület sem lesz tőle göröngyös és nem kell attól félni, hogy az elévülési időn belül lepattogzik, a fontos számadatokat is az enyészetbe rántva magával.

Előfordul, hogy valamelyik ügyfél elfelejt időben szólni valamiről. Például rájön, hogy ő mégis inkább táppénzen volt, az alkalmazott kitalálja, hogy hát ő már fél éve magánnyugdíjpénztár-tag, vagy egy nyugdíjas jön rá, hogy ő már hónapok óta az (mi meg még a nyugdíjazás előtti állapotot számítjuk). Szóval balfaszok, amivel azonban nem sokat lehet tenni. Mondjuk egy ilyen kiderül októberben, és közben áprilisra vonatkozik. Mit tesz ilyenkor a kis 979? Először kurvaistenfaszázik egy öblöset (vagy valami hasonlóan szépet mond), aztán rájön, a javítás mivel is fog járni, és ettől kisebb agyvérzések sorozatán esik át, majd ha lenyugodott, akkor szépen visszamenőleg leragasztgat minden összesítő sort egészen októberig, több száz apró fecnit vágogatva. Ha nagyon nagy a tré, akkor fogja a göngyölítős nyomtatványok prototípusait, másol belőlük teljesen üreseket, majd erre átvezeti az összes adatot (néha még a hibásak egy részét is, ami miatt újabb dührohamokat kap).

Számítástechnikus (vagy csak józan) olvasóim már egy ideje a fejüket fogják, és nem ok nélkül, pedig még a sok apró, egyéb kellemetlenséget nem is soroltam (pl. a prototípusok etalonként való tárolását, mivel ha a fénymásoló meghibásodik, előfordulhat, hogy elferdíti a vonalakat, kihagy vagy oda nem illó pacákat gyárt a lapokra vagy bármi, és ha elhasználjuk az eredeti példányt, akkor csak az elcseszett verziókat tudjuk tovább használni, amik egy újabb hiba esetén tovább torzulhatnak (ezt a problémát mondjuk már megoldottam)).  

Jogos a kérdés, hogy miért nem csináljuk ezt az egészet számítógépen, mondjuk egy táblázatkezelő programmal? Nos, amikor az APEH kötelezővé tette az elektronikus adatszolgáltatást, és emiatt kénytelenek voltunk innentől az ABEV programmal kitölteni a nyomtatványokat, hosszas oktatás vette kezdetét, hogy a nyugdíjas vezető könyvelőt megtanítsam a legalapvetőbb fájlkezelési dolgokra. Azokkal sem volt ugyanis tisztában. Megmutattam neki a wincommander használatát, hogyan mászkálhat a könyvtárakban, hogyan kell másolgatnia, de ennek ellenére még manapság is kétségbeesetten jön, ha nem találja a gépén a bemásolt fájlokat. Persze, mert ilyenkor valami teljesen más helyre másolja őket, így az ABEV nem találja a megfelelő könyvtárban. Ilyen körülmények között nagy merészség lett volna a részemről, ha az újításommal újabb terhet próbálok a nyakába rakni, mivel az konfliktusokat szülhetett volna. A közelmúltban azonban kiderült az egyik cégem alkalmazottjáról, hogy hónapok óta rosszul számfejti a program (valami paraméterezési hiba miatt), és ezt ki kellene javítani — áprilisig visszamenőleg. Ekkor kiborulás helyett inkább megpróbáltam úgy terelgetni a beszélgetést, hogy a vezető könyvelő ötlete legyen a göngyölítősök számítógépen való kezelése. Most már eljutott arra a szintre, hogy ne legyenek ilyesmivel problémák, ráadásul belső hálózatunk is van, tehát nem kell a lemezezéssel/pendrive-ozással bajlódnia. 

Ez a helyzet motiválta a múltkori, exceles bejegyzésemet, ugyanis nekiláttam megszerkeszteni a munkánkat jelentősen megkönnyítő táblázatot. Hozzá kell tennem, hogy eddig zömében annyit használtam ezt a lehetőséget, aminek a csúcsa a sorbarendezés meg a szumma volt. Mivel azonban középiskolában programozást is tanultam, és ha szoftvert készíteni nem is tudnék, a megfelelő gondolkodásmód rám ragadt. Így a táblázat 90%-át pikk-pakk megcsináltam, viszont úgy gondoltam, ha már a göngyölítős kész, miért ne oldhatnám meg, hogy a diktálóst is automatikusan kitöltse. Na itt jött a múltkori probléma, amit csak Nilito szívélyes segítségével tudtam áthidalni. De végül megcsináltam, aztén learattam a babérokat.

Hajnalka kolléganőm már közben is azt hajtogatta, hogy bárcsak ő is ilyen jól értene az ilyesmihez (holott én sem értek hozzá jól), a vezető könyvelő nem kommentálta, a többiek pedig szintén elismerésüket fejezték ki. Korábban a főnököm férjét kérdeztem, tud-e segíteni az ominózus probléma megoldásában (kis naiv), mire aztán másnap ő érdeklődött nálam, hogy sikerült-e, amit akartam. Kaptam az alkalmon, és elmeséltem neki, ezentúl milyen könnyedén oldhatjuk majd meg a havi bérszámfejtést, amire nem győzött áradozni, és mondta, hogy majd mindjárt szól a feleségének. Annál éppen ügyfél volt, de még a nap folyamán tiszteletét tette nálam, és máris dicsérni kezdett. "Hallom, milyen kis ügyes" — kezdte, aztán neki is bemutatgattam az új megoldást. Odáig volt, és azt mondta, majd kitalálja, hogyan honorálhatja. Egészen belepirultam, és közben el is felejtettem mondani, hogy elég honorárium nekem, hogy havi több órányi munkát sikerült így megspórolnom magamnak. Még ha nem is kapok semmit érte, akkor sokat tettem a megkopottnak érzett renomém helyreállításáért.

Kár, hogy az új rendszerre csak februárban állhatunk át, mert az idei bérszámfejtést még a régi módon fejezzük be.

Az első napok alapján az új életem pont olyan, mint a régi, a változás mindössze annyi, hogy még több idegesítő tényező és még több nem várt (negatív) fordulat történik velem, valamint hülyébb vagyok, mint valaha (ha ez egyáltalán lehetséges).

Vasárnap este (még a régi életemben) megjött Rolcsi. Ettünk egy jót, aztán egy tök jót aludtunk (igen fogtuk magunkat és elaludtunk). Hajnalban arra ébredtem, hogy öltözködik, merthogy minden cucca nála volt, és a suli előtt még haza kellett mennie. Neki is jól kezdődött a hét... Engem a munkahelyemen azzal fogadtak, hogy a legdurvább bérszámfejtésemben hibát találtak. Ez az a számfejtés, amit keresztbe-kasul átnézek, nehogy ez előforduljon, mert akkor nagyon sokáig tart kijavítani, és baromira utálom, ha kétszer kell valamit csinálnom. Ilyenkor neki kell állnom hibajavítózni néhány négyzetméternyi felületet, eszembe is jut rendszeresen, hogy Hitler is festőként kezdte...Aztán volt még néhány vis maior, amiket nem részletezek, mert nem érdekesek (bár szerintem az eddigiek sem). Mindegy. Este viszont irány a konditerem. Új életem egyik fő momentumáról van szó (a másik majd a jogosítvány kérdésköre lesz).

Eddig is jártam már kondizni, de ez cseppet sem látszik rajtam, mert

1.annyit azért nem jártam

2.ami látszott, azt már rég lefogytam, és csak a pocak maradt (ami kicsi, de nekem az egy hatalmas sörhas).

Az a baj a kondizással, hogy ha nem kényszerítem magam különféle csapdákkal, akkor első körben "majd holnap" kategóriás lesz, aztán meg semmilyen. Ilyen csapda pl. ha valakivel megbeszélem, hogy menjünk együtt, vagy mint most, hogy személyi edzőt fogadok. Ez hasznos. Egyrészt tényleg kénytelen vagyok a megbeszélt időpontokban megjelenni, a teremben sem kummanthatok, valamint végre megtanulom rendesen csinálni a gyakorlatokat, ahelyett, hogy pusztán a súlyokat rángatnám. Fel voltam készülve, hogy majd jól le leszek terhelve, és még hazamenni is alig lesz erőm, ehelyett éppen az ellenkezője történt, mivel ezúttal tényleg csak az alapgyakorlatokat tanultam meg minimális (mondom minimális) súlyokat használva. Azért itt-ott így is érzem a testem. Micsoda puhos vagyok...

Volt a teremben egy fiatal srác (több is persze, de most konkrétan erről az egyről van szó), aki állandóan figyelt. Most vagy sasolt, hogy ő is elleshesse az edzőtől a gyakorlatok végézésének helyes módját (ingyé), vagy valóban engem lesett (friss hús?). Mindenesetre pár perccel azután, hogy elindultam az öltözőbe (és elvileg vagy vetkőznöm vagy már éppen zuhanyoznom is kellett volna) megjelent a fiatalember pisilés céljából. Szerintem csak beképzelt vagyok, kezdődő üldözési mániám van, vagy egyszerűen csak átvettem Rolcsitól ezt a "mindenki buzi" attitűdöt. Ezt majd egyszer kifejtem.