bőr bejegyzései

A nyár számomra általában elég későn kezdődik. Ha május utolsó heteiben esetleg jó idő van, azt nem nagyon élvezhetem, mert a hó végéig estig dolgozom, gyakran még hétvégén is. Így ha akarnék sem tudnék mondjuk strandra menni (de nem akarok). Amint a hajtásnak vége, máris teljes gőzzel teljesíthetek a vizsgákon, amik egészen június végéig eltartanak. Az idén sem volt ez másként, a júliusból eltelt három hétben azonban minden eddiginél nagyobb esélyt adtam a Bőrrák Bácsinak.

Kezdődött a málnaszedéssel, amikor ugyan baseball-sapkát viseltem, de a nyakam és a karjaim védtelenek voltak. Előbbi annyira leégett, hogy a többiek azzal csúfoltak, olyan a nyakam, mintha egy piros színű pólót viselnék. A valóság ehhez képest inverz volt, hiszen pont ott pirosodtam ki nagyon, ahol nem takart a pólóm. Még fénykép is készült róla, ezen pedig jól látszott a ruha gallérjának ívelt vonala. A karjaim ekkor úgy leégtek, hogy a málna tüskéinek karcolása nem látszott a bőröm pirossága miatt. Néhány nap múlva a bőröm színe egyre jobban a barna felé tendált, és persze hámlani kezdett, ahogy a füleim hegye is.

Volt néhány napom a regenerálódásra, de aztán leutaztunk a Balatonra. Az első este (késő délután) az első utunk a partra vezetett, de mivel ekkor már nem tűzött erősen a nap, nekem sem lett bajom tőle. Másnap viszont már kora délelőtt kitelepültünk, és az idő is verőfényes volt. A délelőtt még csak-csak elment, de amikor kezdett bedurvulni a helyzet, és újfent pirosodni kezdett a bőröm, gyorsan lekentem magam egy 40 faktoros naptejjel. Hamarosan kiderült, hogy én erre immúnis vagyok, ezért a nap végére a hátam, a vállaim és a karom is rákvörös lett. A nyakam nem, mert az már eleve le volt barnulva, úgyhogy az most csak tovább sötétedett.

Meg kell hagyni, eléggé szenvedtem, de másnapra — hála Istennek — beborult. Ilyen időben strandolni ugye nem lehet, de hogy ne unatkozzunk, és mégis pancsolhassunk, elmentünk Kehidakustányba, az élményfürdőbe. Kaptam egy napot a regenerálódásra. Csúszdázás, bugyborékban ülés, vízsugárral masszírozás, forróvizes medencében pancsolás az esőben; ez volt a napi program. Másnap viszont újra hét ágra sütött a nap, én pedig már előre féltem a következményektől. Újra lekentem magam a naptejjel (mintha sok értelme lett volna), hiszen a két nappal korábbi égésem még alig halványult. Igyekeztem minél többet árnyékban vagy a nem túl átlátszó víz mélyén tartózkodni (gyakorlatilag már a felszíntől 5 centire sem lehetett látni semmit), hogy így kíméljem magam. Délután aztán el kellett indulnom hazafelé, és amikor a pólómat felvettem, majd a hátamra dobtam a táskámat, éreztem, hogy a kímélő program nem lehetett túl sikeres.

Két napot töltöttem itthon. A bőröm elkezdett barnulni és hámlani, és napról napra egyre csodásabban nézett ki. Ha langyosnál melegebb hőmérsékletű víz érte, az elég szar érzés volt, és a táskámat sem hordhattam kényelmesen, mert a bőrömte érintve fájdalmat okozott. Szombaton elindultam vissza, és pont azokban az órákban érkeztem meg, amikor a leveszélyesebb a nap. A többiek már a parton voltak, ezért én is rögtön oda indultam, és egy negyed óra múlva már ment is a pancsolás. Mivel egészen jól lebarnultam, ezúttal nem kellett félnem az újabb leégéstől. Már arra is vettem a bátorságot, hogy a világosnak vélt bőrfelületeimet kimondottan lemaradás-behozási céllal a napfény alá tartsam (magyarul napoztam).

A vasárnap ismét a parton talált minket. Ekkor már csúf cafrangokban jöt le rólam a bőr, amit a gyerekek erőszeretettel tépkedtek volna, de ezt nem engedtem, egyrészt mert gusztustalan, másrészt mert félő volt, hogy így olyan felületbe is beletéptek volna, ami még nem vált el rendesen. A nap ugyan sütött, de fátyolfelhők takarták el, ezért meleg is volt, világos is volt, mégsem kellett leégéstől tartani — gondoltam én. Le sem kentem magam, és a testem takarásával sem foglalkoztam...és a nap végére még az előzőnél is brutálisabban égtem meg. Nem 'le', hanem 'meg'. Amíg hazaértünk, azt hittem, azért fáj annyira a nyakamnál, mert a póló gallérja basztatja, és csak otthon láttam, hogy ahol korábban lehámlottam, ott a frissen nőt bőr most hólyagosra égett.

Később ez leszáradt, kirepedezett és vérzett. Brutálisan néz ki még most is, de talán heg nélkül begyógyul, és már nem is fáj. Egy hétig viszont nagyon szenvedtem. De ha nem is a legpraktikusabb módon történt a kivitelezés, a napon levés eredménye talán megért ennyit: baromi jól lebarnultam, és meg kell hagyni, így baromi jól nézek ki.

Én sosem jártam még szoláriumban, és a napon sem töltöttem még annyit, hogy (viszonylag egyenletes) színem legyen, ezért ez a látvány újdonságként hatott számomra. Sosem voltam elégedett a testemmel, de a 10 havi edzés és az idei nyár együttesen elérték nálam azt, hogy a tükörképem láttán elégedetten csettintettem. És amikor kikerestem a gépemen levő fényképek közül egy tavaly nyáron készültet, csak akkor döbbentem meg igazán. Azon ugyanis se nem szőrös, se nem szőrtelen (olyan szanaszét), fakó testtel, ballonszerű törzzsel és csenevész végtagokkal vagyok látható. Ehhez képest most majdnem teljesen lapos a hasam, a végtagjaim ha nem is vastagok, de jól láthatóak rajta az izomcsoportok, széles(ebb) a hátam, le vagyok gyantázva, a bőröm pedig bronzosan csillog a lámpafényben. Ha a testem tulajdonosa nem én lennék, még kívánatosnak is tartanám magam.

Jövőre azért majd jobban odafigyelek.