bank bejegyzései

Ma van a nagyobbik húgom névnapja, fel kellene köszönteni. Remélem, nem felejtem el. Szerintem csak egy SMS megy, mert Facebookon nem veszem fel ismerősnek (ahogy anyámat sem, de szerencsére nem is jelölt még meg), hívni meg nem szeretem, mert akkor jön a feszengős álérdeklődés mindkét részről. Nem is ismerjük egymást jóformán, és ez így is fog maradni.

A reggelem a bankokkal kezdődött. Először OTP a Bosnyákon, hogy a kevés pénzemből még kevesebbet befizessek, és átutaljam a — nevemre szóló — céges vizet. Na igen, volna még hova hátrálni, de heti 3755 Ft-ot bőven megér a kényelem és az egészség. Nem itt a hiba, hanem az ügyfelek oldalán, szóval ezt nem fogjuk lemondani. Tegnap kivettem a kasszából az összeget (2x3755+1500 Ft), de csak 5255-öt utalok át belőle, a maradék ráér a jövő héten. Kölcsönvettem magamtól. Vagy loptam? Mivel a kassza tartalmának maximum a fele az enyém, a másik pedig a társamé, hajlok az utóbbira. Az OTP-ben egyébként szinte senki nem volt. Bementem, nyomtam, fizettem, mosolyogtam, eljöttem, 3 perc volt az egész. Hó végén ki a franc járna oda?
Idebent a Netbankra vetettem rá magam, de az egyenlegünk szigorúan monoton csökkenő. A jelenlegi állás szerint a
- rendelkezésre álló pénzeszközök összege: 4980 Ft
- tartozásunk: 140.711 Ft (ebből lejárt: 0 Ft)
- kinnlevőségünk: 4.112.853 Ft (ebből lejárt: 4.112.853 Ft)
Pompás!

Tegnap hívott a barátom, hogy megyek-e arra a bizonyos rendezvényre, amire vagy 10 év óta járunk. Mikor lesz? — kérdezem. — Vasárnaptól jövő hét végéig. Ó. Leszámítva, hogy már 3 éve nem akarok menni, hogy nincs pénzem és, hogy pont nem a legjobbkor van a rendezvény, az ő kedvéért talán még leugranék 1-2 napra. Már két éve csak azért járok le, mert az egyre szélsőségesedő és fasizálódó közegben nem annyira érzem jól magam. Vajon miért? Sic transit gloria mundi...
Idén valószínűleg tényleg nem megyek.

Most meg ilyet hallgatok. Ez sem annyira vidám, de az időjárásnak éppen megfelel. Ahogy ez is. Beszűkült zenei ízlésem van.

Este hívott még a Roland is. Népszerű voltam tegnap. Kérdezett a cicánkról meg rólunk (Ricsivel), meg mesélte, hogy most van egy norvég barátja (párja?), 1,5 év után. Helyes, örülök neki. Nem érek én annyit, hogy bárki utolsó tartós kapcsolata legyek, huszonévesen.

Thomas Mann: Az elcserélt fejek a BKV-s programom mostanában. Igen, még mindig Thomas Mann, mert annyira unalmas. Kell néhány hónap szünet két oldal, jobb esetben két fejezet között. Két barát, egy okos, de nem túl jó alakú és egy egyszerű, de jó testű, rengeteg hindu filozófia, bráhmana, Visnu, Síva, két szerelem, egy házasság, vágyódás, önmarcangolás, dupla önlefejezés, deus ex machina, hülye liba, aki a rossz testre az okos fejet, az egyszerű fejet meg a jó testre teszi vissza. De most akkor ki lehet a férj és ki kényszerül a barát szerepre? Tényleg nagyon unalmas, de már csak pár oldal van hátra belőle. Hazáig megteszi.

Egész délelőtt egy hitelkérelem felülvizsgálati nyomtatványát töltögettem. Nem a miénk, hanem a sokkal tartozóé. Volt vagy 10 oldal, de a nagyja pikk-pakk megvan, csak a kevésje telik órákba. Két vacak táblázat, amibe a 100-felé tartozást 500-felé kell bontani, meg kiemelni a 4 legnagyobbat...nem untatnék vele senkit. Borzalmas, és talán még lelkesen is csinálnám, ha tudnám, hogy cserébe törleszt egy nagyobb adagot a tartozásából, de ehelyett inkább csak a kötelességtudat hajt. Megfájdult tőle a fejem.

A vacsora a hűtőből volt, meg a mikró tetejéről, ergo ingyenbe került. Melegszendvics + dinnye, Ricsinek egy kis maradék mogyoró meg egy joghurt a nem-meleg szendvicsen felül. Ma rántott sajt az ebéd, mert az 740-ért két napra is megteszi, és desszert most nincs, mert egy (bizonyos) ügyvezetőnek ilyesmire most nem telik. Majd harapok hozzá kristálycukrot.

Azt hiszem, nemigen fogok már okosakat csinálni, inkább csak lefűzök, meg elrendezgetem az e-mailjeimet, mert rend a lelke mindennek. Közben pedig olvasok blogokat, pihenésképpen.

Az alkotó nem pihen, miközben a gép forog tovább. Most jutott arra a pontra, hogy bankszámlát nyisson a vadonás új cégének — ha mondhatom így. Hadd ne kelljen mindig tulajdoni hányad arányában használnom az igeidőket meg a részeshatározókat, a — még egy hétig — főnök úgyis úgy viselkedik velem, mintha én lennék az új cég érdemi ügyvezetője. Ezt megbeszéltük.

Az ügyvédi dolgokon túl vagyunk, bejelentettük magunkat a különféle hivatalokhoz, most következne a bankszámla nyitás, meg a törzstőke befizetése (ami utóbbit ugye I. biztosítja, átmenetileg). Ezek persze mehettek volna párhuzamosan is, de amíg az ügyvéd bácsi át nem küldte nekünk a papírok eredeti példányait, úgysem léphettünk volna semerre. Közben azért nézegettünk a környéken fellelhető bankok árait, szolgáltatásait, hogy már csak fel kelljen kerekedni, azt' berobogni a fiókba a számlanyitás céljából, és a kis családom részire.

Na, I. és én ma elmentünk a sarki — Jamiroquai-os, denszelős — bankhoz. Hónunk alatt a cég összes papírjával indultunk neki, plusz igazolványokkal meg minden egyébbel, hogy majd a helyszínen nehogy pofára essünk. Készültünk. Belépünk a fiókba, kiválasztjuk a sorszámos gép menürendszeréből a szükséges pontot, majd a kitojt papírral leülünk a székekre. Rajtunk kívül jelen volt 1 fő ügyintéző kisasszony és egy fő biztonsági őr. Várunk. A kisasszony előtt senki nem áll, de szemmel láthatóan nagyon elfoglalt, ezért még nem kerülhettünk sorra. Kisvártatva megjelenik egy korombeli fiatalember, leül mellénk, majd két idősebb úr, akik szintén helyet foglalnak a 'váróteremben'. Pár pillanaton belül a fiatalembert telefonon keresi valaki, ő pedig leáll beszélgetni. Egyszer csak azon kapom magam, hogy az 1 fő biztonsági őr felpattan a helyéről, majd a telefonon beszélő fiatalemberre startol, és annak közelébe érve erélyesen rászól, hogy márpedig ott tilos telefonon beszélgetni.

Namármost álljunk meg itten egy percre végre valahára! Miért nem lehet egy bankfiókban mobiltelefonon beszélgetni? Elmesélem a vonal túlsó felén álló bankrabló kollégának, hogy hányan vannak bent, és az is mind most fizetett be ötszázezer forintot? Vagy elmondom, hogy merre vannak a kamerák meg a lábtörlő? De hát azt akkor is elmesélhetem, ha benézek az ablakon, vagy ha bemegyek, aztán kimegyek. Hülyeség. Vagy lefényképezem a biztonsági őr bajuszát, aztán otthon feltérképezem az alaprajzot, hogy jól berabolhassak a bankba? De hát azt meg emlékezetből is megcsinálhatom. Hülyeség.

Én ott a helyszínen arra tippeltem, hogy azért nem szabad mobilozni, mert megzavarja az érzékeny fedélzeti számítógépet, és esetleg lezuhanunk. Ezt fennhangon szóvá is tettem, kb. így: "Mé', lezuhanunk?". Aztán persze belenyugodtam a helyzetbe, főleg mivel én magam nem akartam mobilozni, az utánunk jövő fiatalember számát meg ki is sorsolták, úgyhogy mennie kellett a pulthoz vizsgázni. A "nem tetszik dolgok" rubrika eddigi rovása mellé egy újabbat húztam, amikor megpillantottam az 1 fő kisasszony arckifejezését, amint az ügyfélre pillantott. Csak úgy sütött róla az undorral és lenézéssel elegy világfájdalom, amit szemmel láthatóan az újabb ügyfél jelentette munka okozott neki. Ekkor már érett bennem, az "ide se jövök többet" érzés, és akkor még nem tudtam, hogy pedig de. Miközben ez a jelenet zajlott, megérkezett — valahonnan — egy másik ügyintéző kisasszony is, aki miközben átlibbent az ügyféltéren, meglepődve kérdezte a kollégájától, hogy "az előbb még senki sem volt". Látszott rajta, hogy a változás őt is mélyen felháborítja, így tűnt el a másik végen.

Pár perc múlva azonban megjelent a pult mögött, és kihúzta a mi szerencseszámunkat. Ahogy közelítettünk felé, az ő szemében is megcsillant az undor, és az a szörnyű tudat, hogy neki most itt tényleg számlát kell nyitnia. Ez tutira nagy nyűg lehet, már csak azért is, mert feltételezi, hogy ezek az új ügyfelek majd rendszeresen visszajárnak zaklatni őt, aki nyilván sokkal jobban érezné magát, ha egész nap csak beszélgetni kéne, aztán hó végén felvenni a fizetést, majd egy kecses mozdulattal átlibbenni a szemközti épületben üzemelő szoláriumba, és ott elkölteni. Mi meg megyünk, azt' a hülye dolgainkkal belezavarunk ebbe az idillbe.

Amint előadtuk a szándékunkat, rögtön megtudtuk, hogy "hát azt így nem lehet". Ezt persze olyan rekedtesen nyávogó, elnyújtott hangon, ami jellemzően csak a már évtizedek óta hivatalban dolgozó, nyugdíj előtt álló, hajhálós vén kurvák sajátja. Rákérdeztünk, hogy ugyan hogyan lehet egy bankban számlát nyitni, ha nem 'így', mire megtudtuk, hogy "hát az ügyvédenek át kell küldeni, hogy szólni kell az ügyvédnek, hogy küldje át azt a papírt, mert azt így nem lehet, hogy küldje át a zügyvéd, de ne word-ben, hogy küldje át, mert még ki kell csomagolni, de az ma már nem lesz meg, csak holnap, mer az ügyvéd küldje át, amióta elektronikus bejegyzés van". Mondtuk, hogy ott van minden eredetiben, de az nem volt neki jó, csak a "küldje át" verzió. De azért készséges volt, mert előre megérdeklődte, hogy majd ha a zügyvéd átküldte, akkor melyik csomagot szeretnénk, mer' akkor most ő lefénymásolja a dolgokat, és akkor majd holnap nem kell olyan sokat várni, és kinek a nevén lesz a kártya, de ezt is rekedtesen flegmán, hogy legszívesebben felképeltem volna.

Szóval megállapodtunk vele, hogy miután a zügyvéd nekünk már átküldte (és nem word-ben, mer' az nem jó), tovább küldjük neki, és holnap visszafáradnánk, mert most már úgysem lesz olyan hosszú, és kell a bank, mert ketyeg az óra, és közelg a határidő.

A — még egy hétig — főnököm azt mondta, miután előadtuk neki a sztorit, hogy ő megkérdezte volna, hogy "nem akarják, hogy itt nyissunk számlát?". Igaza van. Én csak annyit mondtam, hogy ezek után E-bank és bankjegyautomata. Nem akarok a fiókjukba menni.

Amióta a célegyenesbe ért a világgazdasági válság, Magyarországon sem beszélnek jóformán semmi másról, csak erről. Nyilatkoznak a pénzügyi elemzők, a politikusok, a bankszakemberek, a legnagyobb vállalkozók, meg fű-fa. Ezek között a nyilatkozatok között hangzott el úgy két hete, hogy "Nem kell tartani a lakossági bankok összeomlásától, mert ezek nálunk olyan nagy haszonkulccsal dolgoznak, hogy egy kis mélyrepülés nem teszi tönkre őket", persze nem szó szerint, de majdnem. Mivel mindenki a Postabank-eset megismétlődésétől retteg(ett) (na persze nem a VIP-listától), ezen nyilatkozat után a kedélyek rögtön meg is nyugodtak. Fene nagy nyugodtságában pedig senki nem kérdezett vissza, hogy "Micsodaaaa? Mi az, hogy nálunk olyan nagy a haszonkulcs? Miért nem annyi, mint máshol? És máshol mennyi az annyi?". Az sem vágta ki a biztosítékot, hogy ez a valaki (valami nő volt) képes volt így belemondani a nagyvilágba ezt a mondatot.

Én sem vállalkoznék arra, hogy pontosan megmondjam, mennyi az annyi, de azért megpróbálnám egy kicsit fellebbenteni a fátylat. Mindent csak úgy érdekesség gyanánt.

A hitelkamatok és a betéti kamatok közötti különbséget kamatmargenak hívják (marzs). Teljesen természetes, hogy a bank többet kér a kölcsönzött pénzért, mint amennyit ő ad, ha neki adnak kölcsön. Ez a különbség Nyugat-Európában néhány éve még a fele volt a magyarénak, azóta pedig maximum annyival nőtt, amennyivel nehezebb hitelt adni a partnereknek. Tehát pusztán a piac befolyásolta a változást, de hát miért is adnának kisebb kamatra egy hitelt, ha a magasabb kamat mellett is sorba állnak érte a kérelmezők? Majd hülyék lennének, így viszont mi vagyunk a hülyék. Nem vagyunk tudatos fogyasztók. Ha a 40%-os kamatra adott személyi kölcsönt is felvesszük, miért adnák olcsóbban? Olcsón adjuk a lelkünket. Ha viszont nem vennénk fel, kénytelenek lennének lejjebb vinni, és ezért semmit nem kéne tenni, pontosabban a semmit kéne tenni érte. De ez a vonulat messzire vinne, erre pedig most nincs időm.

A két kamat közötti különbség a bankok fő bevételi forrása. Magyarországon ebből bőven nyereségesek lennének, eltarthatnának egy csomó osztályvezetőt meg fejest, építhetnének minden sarokra egy újabb fiókot, meg reklámozhatnák magukat vég nélkül. De nekik ez nem elég. Sokkal több kell, mi pedig fizetünk, ha nem is úgy, mint a katonatiszt, de sokat. Kiválasztottam néhány magyarországi bankot, hogy felsoroljam, mi minden fizettetnek ki velünk — persze a teljesség igénye nélkül, mivel az lehetetlen is volna.

Kézenfekvő először az OTP-t választani, mivel annál vállalkozói és lakossági számlám is van. Hétköznapi emberként ki kell fizetnem minden hónapban a zárlati/számlavezetési díjat meg az OTPdirekt havidíjat, ez eddig rendben is van. Ha készpénzt veszek föl vagy fizetek be, akkor kpfelvét/befiz. díja címen rövidítenek meg %-os arányban, ha nem fölveszem a pénzt, hanem átutalom, akkor eseti átutalás díját kell fizetnem, ha pedig csoportos/állandó átutalási megbízással teszem ugyanezt, akkor állandó/értéknap megb. díjat. Vállalkozóként forgalmi jutalékot fizetek, ami a lakossági folyószámlához képest kb. 15-ször annyi, és az átutalások díja is a többszöröse (5-6 átutalásnál kb. 3000 Ft). Pedig a bank szemszögéből nézve mindegy, hogy 979 természetes személynek vagy 979 egyéni vállalkozónak vezetem a számláját. Ugyanannyi munka. Ha valamelyik átutalásomat elrontom, mondjuk mert lemarad róla a kedvezményezett neve, vagy csak olvashatatlan rajta valami, azt utánam küldik postán, persze ezt sem ingyen: többet vonnak le postaköltségre, mintha én adtam volna fel a postán, szóval még ezen is nyerészkednek. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a bankkártyát elfogadó helyek bizony súlyos pénzeket fizetnek, hogy biztosíthassák nekünk, vásárlóknak ezt a lehetőséget. És akkor arról panaszkodik a pénzügyi világ, hogy milyen sok a készpénz a forgalomban, hogy kevesen fizetnek bankkártyával meg, hogy nem merünk interneten vásárolni. Ilyen körülmények között nem csoda. Nem is az ún. POS terminál bérleti díja a sok, mivel az ennél a banknál csak 360 Ft egy félévre, hanem a minden kártyás bevétel után levont 2 ezrelék jutalék. Talán nem tűnik soknak, de egy plázás ruházati üzlet éves forgalma után ez több százezer forintot kitesz.

Nézzük a CIB-et. Ha náluk vállalkozóként kártyával fizetek, jutalékot vonnak le, ha arra kérem őket, hogy SMS-ben értesítsenek, amikor mozgás történt a számlámon, akkor pedig mobil üzenet díjat. Ez utóbbi természetesen rendben is lenne, ha ez a díj nem volna egy hagyományos SMS díjának minimum 1,5-2-szerese. Havi számlavezetési díj itt is van, ahogy havi forgalmi jutalék is. Ez utóbbi tovább bontható tranzakciós díjra, folyószámla tranzakciók díjára és átutalási díjra. Hogy ezek miben térnek el egymástól, azt ne kérdezzétek, mert nem tudom.

Az MKB-nál sem sokkal jobb a helyzet. Itt a pénztáros kisasszony zaklatásáért kifizetés/befizetés jutalékát kell leperkálni, de náluk is van számlavezetési díj, meg sok egyéb finomság. Külföldi bankköltség, számlakivonat díja, belföldi fizetés giron keresztül, bankon belüli átutalás jutaléka, tájékoztató adatok díja, fedezethiány miatt sorkezelés díja. Ejj, de szép nevű dolgok ezek! Itt merül föl a józan emberben a kérdés, hogy ha még a tájékoztató adatokért is külön pénzt fizetek, és ha azért is levonnak 500 Ft-ot, hogy felhívják a figyelmemet, ha nem volt elég pénz az átutaláshoz (vagy az APEH inkasszójához), akkor mi a f*szt fizetnek ők?

Mindehhez képest a Raiffeisen költségei (legalábbis nevükben) elég mérsékeltek. Van náluk számlavezetési díj, kivonat díj, havi forgalmi jutalék terhelés és jutalék, bár ezeken kívül biztosan egyebek is léteznek, csak azokat még nem láttam. Az ING-nek nemrég még nagyon kedvezőek voltak a számlavezetési díjai (havi 5000 Ft), viszont minden egyes átutalásért 540 Ft-ot vontak le, ami ordenáré pimaszság. Egy rendesen működő, sok partnerrel rendelkező vállalkozás esetében ez éves szinten milliós nagyságrendű összeg. Egyébként ha az ING másik üzletágába utaltál pénzt (magánnyugdíjpénztár, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár, stb.), eleinte nagy kegyesen nem kértek érte külön pénzt, később erre is felszámolták az átutalás árát.

De ez még mind semmi, hiszen ha hitelt igényelsz, újabb összegekkel húznak le. A THM jó pár érdekes nevű izét tartalmaz, de legalábbis a hitelbírálati díj, a folyósítási díj vagy a közjegyzői díj mindenki számára ismerősen csenghet. Amikor az egyik barátom lakáshitelt igényelt az OTP-től, az X millió forint után levontak tőle 100e Ft-ot hitelbírálatra, majd egy újabb 100-ast közjegyzőre, ami utóbbival két probléma volt: 1. addig szó sem volt hasonlóról, 2. amikor szó lett róla, a barátom szerette volna a közjegyző ismerőse segítségét igénybe venni, mert az ingyen elintézte volna a dolgot, a bank azonban ragaszkodott a saját közjegyzőjéhez. Szegénynek még a családtól is kölcsön kellett kérnie, hogy az előre kiszámított összegen felüli költségeket fedezni tudja. Természetesen ha elutasítják a hitelkérelmedet, ezeket a költségeket (vagy egy részüket) akkor is ki kell fizetni. Pofátlanság!

Ha csak hitelkeretet igényelsz, de nem élsz vele, akkor is kell fizetni rendelkezésre tartási díjat, magyarul a semmiért is perkálsz, ha pedig meg is kapod a hitelt, akkor is ott a garancia díj, amit egyébként más cégek számára letétbe helyezett összegek után is levonnak. Például egy üzlethelyiséget bérelsz a WestEndben, amire két hónap kauciót le kell perkálnod, vagy garanciát kell vállalnia rá a bankodnak. Ezek újabb tízezres tételek, évente. Lehet igényelni Széchenyi- kártyát, ami az Orbán-kormány Széchenyi Tervének torzója, mert max. 5000e Ft-ot kaphatsz, azt is csak hitelre, kapásból levonnak belőle 100e Ft-ot, meg havonta a megfelelő összegeket. Ráadásul csak az ERSTE folyósítja (ha minden igaz; én más banknál még nem láttam), azaz a szabad bankválasztás jogát sérti. Tudjátok ez az a jog, amire anno olyan erőszeretettel hivatkoztak, amikor az Orbánék bevezették a diákhitelt, és előírták, hogy nyitni kell hozzá egy számlát a Postabankban. Talán el akarták kerülni, hogy az állami tulajdonú bankot ismét 100 milliárdokkal kelljen támogatni, Medgyessyék aztán ezt a Postabankos megoldást rögtön el is törölték, és piaci alapokra helyezték magát a diákhitelt is, így most a 3-4 év alatt felvett hitelre a többszörösét kell visszafizetni. Aki csak tudja, kerülje ezt a megoldást. A Széchenyi-kártyát viszont véletlenül pont attól a magántulajdonban levő ERSTE banktól lehet igényelni, amelyik megvette a korábban állami tulajdonban levő Postabankot...de most nem ez a téma. HA autót lízingelsz (manapság leginkább azt szokás), és a törlesztést csekken fizeted, átutalási megbízás kezelési költségét is le kell perkálnod, azaz neked kell állni a költségét annak, hogy ők a pénzükhöz jussanak. Ezt egyébként mostanában egyre több szolgáltató is elkezdte alkalmazni.

Azt hiszem, bőven lehetne még sorolni a különféle ügyes neveken való lehúzást, és biztosan lenne jó pár, amitől még nekem is leesne az állam, de talán ennyi is elég lesz belőlük. Számomra az egész pénzügyi szektor gazemberek gyülekezete, akik a semmiért is leszedik rólad a gatyádat, a semmiből csinálnak pénzt. Úgy állok hozzájuk, ahogy sokan anno álltak a politikához: tisztességes ember nem keveredik bele. Hitelt pedig semmiképpen nem szeretnék felvenni, hiszen — ahogy azt fent már említettem — aki hitelt vesz igénybe az eladja a lelkét, eladja a szabad akaratát, a szabadságát. Ha hiteled van, tudod, hogy azt vissza kell fizetni, és ezzel addig semmi baj sincs, amíg minden rendben. De ha mondjuk kiderül, hogy leépítés lesz a cégnél, elkezdesz rettegni, hogy ez nemcsak a munkád veszélyezteti, de a házadat is, és önkéntelenül kifordulsz magadból. Helyezkedni kezdesz, taposni és/vagy nyalni, hogy ne az utcán végezd (/ne vegyék el, ne tiltsák le, ne kerülj a rossz adós listára, stb.), de azt hiszem, nem is kell folytatnom.

Hitelt fölvenni csak akkor szabad, ha azt úgy tudod felhasználni, hogy nemcsak önmagát téríti meg meg a kamatokat, hanem még hasznot is hajt, az áruhitelt és a személyi kölcsönt pedig sürgősen el kell felejteni (a Provident féle társaságot pedig bűnözőkként kell kezelni, akik szerintem a törvényi kiskapukat kihasználva végeznek uzsorás tevékenységet).