bevallás bejegyzései

Szívesebben írtam volna címnek "Szökőnapi izomláz"-at, de akkor egy tucat kommentet kaptam volna, hogy de hülye vagyok, amikor azt sem tudom, hogy a szökőnap 24-én van és nem 29-én, de egy a lényeg: ez a plusz egy nap nagyon kellett.

Ilyenkor, februárban egy tonna bevallást kell beadni a havi teendőkön túl, és ezek elkészítése mind a rendes munkanapok tennivalóitól veszi el az időt. Így alig marad munkaóra a rengeteg csipcsup dologra, meg a könyvelésre, az e-mailekre, a tanácsadásra áhítozó ügyfelekre és a többire. De hétfőn lezárult a bevallásozás, ma a kötelező kamarai regisztrációk ügyintézése, és a plusz napnak köszönhetően sikerült a könyvelt anyagokat lefűzni, az idei dossziékat megnyitni, a rendezetlen (és kevésbé fontos)e-mailek közül jó párat megválaszolni, szóval örülünk. Holnap meg kezdődik az új hónap a szokásos ügymenettel: számlázás, bérszámfejtés, iparűzési adó előlegek diktálása, könyvelés, havi ÁFA, még könyvelés és talán pár beszámoló. Huhh, már előre félek.

A cég anyagi helyzete februárra vetítve továbbra is stabil, bár a kinnlevőségeink megint nőttek. Jó néhányan nem tudtak most fizetni (tipikus februári dolog), de ezek java része márciusban és áprilisban utoléri magát, így nem izgulunk különösebben. Mi viszont minden aktuális kiadásunkat teljesíteni tudtuk, sőt, néhány régebbit is. Befutott pár tavalyi tartozásunk, így nemcsak beruházásra futotta, de az új hónapot sem nullán kezdjük. Közben az állandó partnereink száma 72-re nőtt, de bízom benne, hogy nem állunk itt meg.

A cég anyagi helyzetének javulásával az enyém is pozitív irányba változott. Utolértem magam a rezsi tekintetében, két újabb fogamat tudtam megcsináltatni (az egyik megint elég drága volt), nem kellett kuporgatnom, és még ruházkodásra is futotta a leértékeléses időszakban. A cég felé fennálló tartozásom harmadát is letudtam, de sajnos az adótartozásom még mindig ott figyel (bár, kb. a felére megvan a keret). Hiába, nincs az a pénz, amit ne tudnék elkölteni...

Ami pedig a legjobb hír, hogy tegnapelőtt végre ismét elkezdtünk kondizni, igaz még csak egyszer voltunk. Holnap elvileg újra megyünk, most azonban másik terembe. Mivel a Ricsi már jó ideje elköltözött a Ráday utcából, semmi nem indokolja, hogy továbbra is az ottani edzőterembe járjunk. Az időm elég szűkös, ezért arra gondoltam, hogy ha sikerül egy olyan helyet találni, ami a munkahely-lakás útvonalra esik, és a Ricsinek sincs messze, akkor át kellene szokni oda, mert alkalmanként 30-40 perc megtakarítás is nagyon jól jön. Első nekifutásra tehát a Duna Plázában levő Aréna Fitnessbe mentünk, mert annak a legkedvezőbb a fekvése. A terem sem volt előttem teljesen ismeretlen, mivel alkalmanként squasholni is oda szoktam járni, de az edzőtermi részét eddig nem próbáltam. Előzetesen többen mondták, hogy elég zsúfolt, mert munkaidő után rengetegen járnak oda, de gondoltam, egy próbát megér. Hát sajnos igaza volt az ismerőseimnek, mert tényleg ge*i sokan vannak, azazhogy a terem viszonylag kis alapterülete miatt érezni a szörnyű zsúfoltságot. A gépek szépek és újak, a kézi súlyok markolatáról sincs lekopva a borítás, ennyi emberre ennyi eszköz azonban kevés. Nem találtunk például olyan padot, amire hanyatt lehetne feküdni, és ha ketten is ugyanazt az izomcsoportot akarják edzeni, amit mi, akkor máris gondok akadnak. Az edzőközönség meg hát nem annyira csábos, ami végül is nem olyan lényeg (elvégre edzeni megyünk, nem dugni), bár pihenés közben hasznos, ha ez ember kellemes megjelenésű fiatalembereken tudja a szemét legeltetni. Kb. egy srácot láttunk, aki magas, jó tartású, és gyönyörű teste van, amiben az a vicces, hogy ezzel a sráccal egy héten háromszor utazom a villamoson. Ruhában látva is feltételeztem róla, hogy lenne mit stírölni alatta, de így, trikóban látva minden várakozásomat felülmúlta.

Mondjuk félő, hogy le kell mondanom a látásáról, mert holnap egy újabb edzőtermet próbálunk ki, ezúttal a Dózsa György úti metró-megállónál, hátha az egy kicsit nagyobb. Csak múljon el addig ez az irgalmatlan, február végi izomláz...

Van ez a magánnyugdíjpénztári téma, ami már hetek óta borzolja a kedélyeket, és nem látszik nyugodni. Gumicsont, amin jó sokáig lehet rágódni. Rágódnak is, csak észre kellene már venni, hogy nem sok értelme van, mert úgy tűnik, a régi mechanizmusok már nem egészen úgy működnek, mint ahogy pár hónapja még működtek. A FIDESZ népszerűsége — bár egy rövid időre picit elindult lefelé — újra emelkedik, és például a 98%-os különadót is a nép 91%-a támogatja.

Egyébként is, manapság az a módi, hogy valakik bedobnak valami 'botrányos'-nak kikiáltott dolgot, valamit, amiből ki lehet hozni egy rövid felháborodási hullámot, aztán amint a fórumokon, hírportálokon és háttérbeszélgetéseken elkezdenek témázni rajta, mindjárt kiderül, hogy nagy kamu az egész. Itt van például ez a gyerektelenségi adó. Valaki bedobja, hogy nehogy má' legyen ilyen, amit a gréczizsiltok és drágabolgárurak rögtön úgy írnak meg, hogy "felháborító, hogy ebben a diktatúrában már megint mire készülnek", alakul gyorsan pár cinikus nevű Facebook-csoport, aztán azóta sincs gyerektelenségi adó, meg a jövő évi költségvetésben sincs, van viszont gyerekkedvezmény az új jövedelemadóban (tehát nem büntetés, hanem támogatás van). Bár nincs kizárva, hogy lesz ilyen, egyelőre nem látni, mikor (ha egyáltalán lesz). Muszáj mindig valamit kitalálni, különben még élhetnénk nyugodtan az életünket, a "Kósa-Szijjártó tandem bedöntötte a forintot" duma pedig már nem működik, lévén tegnap megint 200 Ft alatt volt a svájci frank, és 272-n az euro. Sajnos az, hogy valami unalmas, nem játszik szerepet, mert ha uszítani lehet vele, akár évekig is képesek emlegetni. (Mellesleg eddig is az volt a vesszőparipám, hogy az árfolyamokat szándékosan lendítették ki, egyfajta bosszú-nyomásgyakorlásként a banki különadó miatt).

Bár néha én is felhúzom a szemöldökömet, a károgásból alapvetően nem sok dolog tud meghatni, lévén nekem eddig csak hasznom származott a változásból, és a környezetemben sem találni olyat, akit bármi kér ért volna az eddig megszavazott törvények miatt. A magánnyugdíjpénztári  téma hasonló. Leszarom, hogy ki ül a pénzemen, mivel az "Orbán Viktor einstandolta a nyugdíjunkat" téma a fent emlegetett sorba beillő szar szöveg. Az a pénz eddig sem volt a miénk. Ugyanúgy 9,5% nyugdíjjárulékot vonnak most is, csak éppen nem a nyugdíjpénztárak fejeseinek milliós fizetéseire meg a szolgálati laptopokra basszák el, hanem az állam, másra, én pedig abból akkor is csak 30 év múlva látnék egy forintot is, ha az állam ezt most nem tartaná pár hónapig magánál. Járni akkor is jár, ha aztán majd az államtól kapom vissza, és nem egy 'maszek' cégtől. Még két dolog. Én Aegon-tag vagyok, és emlékszem (valahol meg is van a papír), amikor kiküldték, hogy hát igen válság van, és elveszett a pénzem egy része, de milyen jó, hogy náluk vagyok tag, mert így sokkal kevesebbet vesztettem, mintha másnál lettem volna. Ó, de kedves. És miért kötelező nekem mindenáron valamilyen (alacsony-közép-magas) kockázatú befektetést választanom, miért nem választhatom azt, hogy kössék le a befizetésemet egy banknál, aztán 40 évig hozzá se nyúljanak? Ja, hogy a végén akkor fel kéne tudni mutatni a pénzt, és nem lehetne azt mondani, hogy "sajnáljuk, de rosszul választott"? Másrészt ha olyan gazdaságtalan ez a magánnyugdíjpénztári dolog, akkor miért csinálják a bankok/biztosítók már 12 éve? (És itt jegyezném meg, hogy tévednek azok a megmondóemberek és népszerű bloggerek, akik a téma kapcsán Orbán Viktorra mutogatnak vissza, mivel az eredeti törvényt 1997.július 15-én fogadták el, akkor meg hol volt még az első Orbán-kormány...).

Na, szóval a lényeg, hogy LVSZ-kategória (azaz le van szarva kategória) LENNE a dolog, ha — hetero kifejezéssel élve — nem én lennék a fasz másik végén, mint könyvelő. Merthogy a legnagyobb nyugalommal végeztem én (és az egész szakma) a munkámat, hiszen a 14 hónap ugye idén november-december, meg a jövő év (és akkor majd csak december elejétől kell foglalkozni vele), amikor is arra ocsúdok, november 3-án, hogy az APEH közleménye szerint az októberi számfejtésre már alkalmazni kell az új törvényt. Mi a picsa? És olvasom, és újra elolvasom, és hát csak azt írja a beste, hogy október. Felháborodás, szentségelés, pluszmunka felmérése és felnagyítása gondolatban, hápogás és értetlenkedés. Először biztos voltam benne, hogy valami barom elírt a törvényben egy szót, és emiatt állt elő ez a helyzet (például novemberre vonatkozó helyett novemberben esedékes), de másnap a könyvvizsgálónk arra gyanakodott, hogy a költségvetés pénzforgalmi szemléletű mivolta miatt, direkt készült így a törvényszöveg. És igazat is adtam neki, mert valószínűleg így van. Szopinyali.

De akkor is, hogy lehet az, hogy az APEH november harmadikán, csak úgy mellesleg közli, hogy "háhá, mindenki rosszul tudja", és miközben arra kötelez, hogy helyesen alkalmazzam az új törvényt, nem teremti meg hozzá a feltételeket? Merthogy a nyomtatványkitöltő program megfelelő bevallásait nem frissítette, és azok még ekkor is a régi, időközben helytelenné vált adatokat fogadták el helyesnek. Mellesleg az adózóna.hu internetes szakmai portál már 2-án közölte a változást (amit mis is csak 3-án kutattunk fel), de az APEH-nak még egy napig ráért.Nem tudom, pontosan mikor fogadta el az Országgyűlés a törvényt, de a 45 nap így se, úgy se lett volna meg (ami ebben az esetben nem is érdekes, mivel ha a jogszabály személyi hatálya alá tartozó alanyokat nem érinti hátrányosan a változtatás, akkor visszamenőlegesen is meghozható), na de amikor megvolt a törvényszöveg, akkor nem lehetett volna előre szólni, hogy esetleg legyen idő felkészülni, és mondjuk kevesebb hibás adatszolgáltatás legyen?

Állítom, hogy kitört a pánikhangulat, hiszen valószínűleg az ország egyetlen bérszámfejtő programja sem működött jól, és a felháborodás is tutira futótűzként terjedt végig a szakmán. Én például azonnal hívtam a szintén könyvelő barátomat, és ő is megdöbbent. Csak egy példa: aki 2010. október hónapban hagyta ott a munkahelyét (vagy elküldték), és magánnyugdíjpénztár tag, annak mindnek rosszul készült el a bérszámfejtése, és a kilépéskor kapott papírok java is rossz. Ez nem feltételezés, ez tuti. Na most akkor ezt mind vissza kell szerezni, újat csinálni helyettük, a bérszámfejtést módosítani, stb. stb. Marha jó. Nálunk speciel az októberi rendes számfejtések is rosszak lettek, hiszen még a módosítás kihirdetése előtt csináltuk meg őket (én mondjuk csak egyet, mert mindig számítok hasonlókra), ezeket mind módosítani kell, azaz gyakorlatilag most kétszer dolgozunk.

Másnap reggelre frissült a nyomtatvány-kitöltő program (az APEH programozói sem aludhattak sokat...), de ráadásul olyan balfasz módon, hogy ihaj. Még akinek a bevallása eddig jó volt, most az is rossznak számít, mert a főlapra kikerült egy rubrika, hogy az adott emberke tag-e vagy sem. Könyörgöm, minek, amikor eddig is szerepelt a bevallásokban a magánnyugdíjpénztári tagság kódja? Állítom, hogy valami más törvény miatt van ez (mondjuk az adózás rendjéről szóló miatt), és ilyenkor mindig felerősödik bennem az érzet, hogy ezt az egészet le kéne söpörni a francba, és nulláról, normálisan újraírni mindent. Például az idei egészségügyi hozzájárulás változást a Bajnaiék a vagyonadóról szóló salátatörvénybe zsúfolták bele (tökre nem oda, ahova kellett volna), így ha az AB az egész vagyonadót alkotmányellenesnek nyilvánította volna (és nem csak az ingatlanokra vonatkozó részét), akkor az EHO mégis úgy működött volna, mint tavaly, és akkor nekünk is hónapokra visszamenőleg kellett volna visszacsinálni mindent. Na ezzel kéne már kezdeni valamit, hogy a jogszabályok erdejében ne tévedjen el előbb-utóbb mindenki, aki belép oda. Nonszensz...

Na, kiméltatlankodtam magam, jöhet a hétvége és a Lédig Gaga konzerv. Ráér a szopást a jövő héten folytatni.

Az "Egy átlagos meleg egy átlagos napja" bejegyzés sorozat második epizódja következik, rövid keresztmetszet a mai napomról. Rohanáááás...

Reggel 7-kor csörög a telefonom, felriadok, felfogom, hogy fel kell kelni, de nem akarok. Lenyomom, de úgy, hogy 5 perc múlva újra ébresszen, majd 5 perc múlva megint, majd megint. Kikelek az ágyból, bekapcsolom a gépet, és indul a nap. Borotválkozás, fogmosás, pisi-kaki, Ricsi ébresztése, stb. 8:22 van, mire útnak indulunk, miközben a munkaidőm 8-kor kezdődik. Remélem, a főnököm nem fog kirúgni emiatt.

9-kor beérek, berakom a hűtőbe, a diétás kaját, aztán leülök az asztalomhoz. Van egy cég, aminek 01.31-ig mérleget kell csinálni (a szokásos 05.31. helyett), ezt veszem magam elé, hogy haladjak vele, ráadásul a könyvvizsgáló összeírt egy oldalnyi problémás dolgot, amit szintén rendeznem kéne. Persze ott egy másik cég is, aminek le kellene könyvelni a decemberi anyagát, mert lehet, hogy átment negyedéves ÁFÁ-sba, és akkor S.O.S bevallást kell(ett volna) neki küldeni. Egyelőre a mérleges a fontosabb, azt választom.

Nekilátok, de pillanatokon belül megérkezik a titkárnő, hogy akkor most hogy írja össze a konkurencia árait. Elmondom a gyűjtő honlapot, megadom a referencia cégek adatait, elmegy a dolgára. Folytatnám, amit el sem kezdtem, mire megint jön, megint okosítom. Pár pillanat, és Hajni kezd el szentségelni, hogy állandóan kidobja a program. Mondom indexeljen, megoldódik a probléma. Elkezdek dolgozni, picit haladok is, de közben válaszolnom kell a két utolsó kommentre. Megírom, aztán teafőzés, majd munka tovább. Lassan haladok, mert közben I. is rendszeresen jön, kérdez, megtárgyalunk.

Boncolgatom a problémákat, amit 11-ig szeretnék befejezni, hogy legyen időm arra a másik cégre is. Közben persze a munkáltatói adóigazolásokat is csinálni kéne, mert holnap jön a vezető könyvelő, és különben is, 31-e a határidő. Már ekkor tudom, hogy ezekre nem lesz időm, de a szokásos optimizmus még táplálja bennem a reményt. Várom a volt főnököm, hogy visszaérjen, mert meg kell tárgyalnom vele pár dolgot, de mire visszaér, egy ügyfél támadja be. Délben már abszolút tudom, hogy sokkal kevesebbet intézek majd el, mint amit szerettem volna, de félbe hagyom az elsőként elkezdett munkát, hogy magam elé vegyem a másikat.

Kicsit haladok, majd kimegyek ebédért, közben elszívok egy cigit. Visszaérve, rávetem magam a hírekre, hogy találjak valami linkelhető dolgot a cég honlapjára. Nem találok, de aztán 13:15-kor már ebédelni kéne. Kimegyünk enni. Még be sem fejezzük, amikor megérkezik az üzemorvos, aki engem 9 éve nem látott. Szerződünk vele (az új céggel), amit I. intéz, majd visszatérek dolgozni, azonban néhány tétel lekönyvelése után jön egy pali, akinek visszamenőleg kell önellenőrizni két bevallását. I. beszélt vele, de ő most elfoglalt, ezért nekem jut a feladat. Letárgyalom vele a dolgot, azzal, hogy utána nézek, illetékesek vagyunk-e egyáltalán, vagy a volt munkáltatójának kell ezt intézi. Újabb nem várt, több órás feladat. Miközben a hapsival tárgyalok, csörög a telefon, de nincs, aki felvegye (mert a titkárnő elrohant a VPOP-hoz egy ügyfelünk sürgős ügyét intézni). Elnézést kérek a hapsitól, és felveszem én a telefont; egy újabb hapsi az, akinek kérdése lenne I-hez. Mondom foglalt, de megnézem, hogy el tudom-e hívni, mire ő kifejti, hogy én is jó vagyok neki. Azért hívom I-t, és a bevallásos ügyfelet is passzolom.

Elmennék már vécére is, de duplán beelőznek, aztán felszabadul a volt főnököm, így tudok vele beszélni. Eszembe jut, hogy a barátom is csörgött, de kinyomtam. Felhívom, és segítek neki a problémájában, közben rákérdezek a bevallásos hapsi esetére, hátha ő is tud nekem segíteni. Felhívja nekem az APEH-os ismerősét, visszahív, letárgyaljuk. A kollégák már majdnem mind voltak az orvosnál, így most én jövök. Gyorsan elmegyek végre vécére, majd beülök az orvoshoz. Rutin kérdések, rutin vizsgálatok (csak 109 a vérnyomásom), aztán vissza dolgozni. Azzal a másik céggel is haladni kéne, de 15:45-kor el kell jönnöm. Alig haladok, de felállok, és elindulok haza.

Elvileg jönne egy ember a UPC-től, aki átállítana digitális tévére, de itthon kell lennem 16:30 és 20:00 között. Most 20:07 van, de még nem jött. Mosok, kukoricát pattogtatok, elküldök egy e-mailt, benne egy házidolgozatot, ugyanis reggel hívott a csoporttársam (is), és közölte, hogy nem találja a tanár a beadandómat. Itt van aztán a netes játék. Megígértem a főmuftinak, hogy egy kalandsorozathoz kimutatom neki táblázatban, bizonyos cuccokat hol lehet hozzá megtalálni. Két napja megígértem, de végre ezt is letudom. Ricsi már rég itt van, de nem tudok vele foglalkozni. Befűszerezem a húst, és állni hagyom, hogy ha majd megjön az ember az UPC-tól, rögtön főzhessek.

Blogolni is kéne. Ezt még fél 5-kor elkezdem, de mint látszik, még csak most közeledek a vége felé. Elvégre vasárnap írtam utoljára, aktuális már egy bejegyzés. Persze nem ezt akartam megírni, hanem a 2010-es terveket, de aztán jön az ötlet, hogy betekintést engedek abba az őrültek házába, ami a mindennapjaimat jellemzi. Szóval valami megint előzött. Ha ez kész, sütni kéne a húst meg rizst főzni, fürdeni, szexelni, aludni, és még valamit letudni abból a két-három tucat fontos teendőből, amit még összeírni sincs időm. De fáradok.

Holnap meg csak fél napom van, mert 2-re Óbudán kell lennem, hogy a rendőrséggel, hatósági tanúval, hagyatéki ügyintézővel felnyissuk a nagybácsim lakását, és nekilássunk leltározni. Megint semmit nem fogok haladni.

Egy-sze-rű-en elképesztő.

Akármennyire is fáradt vagyok, és akármennyire is mással kéne foglalkoznom, blogot akarok írni. Nyilván baromi unalmas már, hogy újra meg újra a picsogással jövök, meg azzal, hogy mennyire sok dolgom van, de ha nem írom le, végképp bennmarad a feszültség, és az senkinek sem jó, főleg nekem nem. Egyszerűbb lenne egy korábbi, hasonló bejegyzésemet bemásolni, de akkor hol marad az aktualitás? Úgyhogy most röviden — amennyire időm engedi— összefoglalom az életem különböző, jelentős területein uralkodó (visszás) állapotokat.

Egyetem: a vizsgaidőszak ugyebár lement. Egy tárgyam ugrott, mert nem voltam képes (hajlandó) megírni hozzá a beadandót. Fogalmam sincs, miként pótolhatom majd, mivel ez egy gyakjegyes tárgy, de remélem, nem okoztam magamnak túl nagy gondot ezzel. Egy másik tárgyból viszont nem készültem fel eléggé a vizsgára, ezért ezt újra fel kell vennem. Sajnos ezzel az is együtt jár, hogy így végleg elvágtam magam a teszttől, muszáj lesz szóbeliznem. Hiába, a rest kétszer fárad, ezt már a régiek is jól megmondták. Egy beadandóm van még, a gyakorlatról, amit mondjuk a munkahelyemen teljesítettem. Remélem elfogadják. Ennek pénteken van a határideje, és igazából már meg is írtam tavaly, de akkor elbaltáztam az adminisztratív dolgokat, ezért most újra be kell adnom. Viszont azóta felvettem egy másik gyakorlatot is, és mivel — állítólag — ha másfélszeres mennyiségű beszámolót készít az ember, akkor azt akár kettőre is betudják. Az imént fejeztem be a toldat megírását — gondoltam én, de kiderült, hogy egy oldal még hibádzik, — szóval elvileg még határidő előtt beadhatom. Remélem, ezzel ezt letudtam, bár ha belegondolok, hogy még 5 gyakorlatot kellene teljesítenem két félév alatt...

Anyagiak: a fizetésemet — kivételesen — gyorsan és hiánytalanul megkaptam, bár egy sok mindenre költhető összeggel még mindig lógnak nekem régebbről. Legalább meglesz a következő félévre a tandíj... Üröm az örömben, hogy mivel most kell adót fizetnem, ennek a fizetésnek a nagyobbik részétől már meg is szabadulhatok (holnap), így megint ott tartok, ahol a part szakad. Még mindig kérdés, hova tűnik el ennyi pénz (pedig nem is kevés), hiába vezetem a kiadásaimat. Mintha egyszerűen nem volna megfelelő indok rá. Szublimál és kész. Azért Szilveszterig még nyilvántartok (és addig sajnos nektek is olvasnotok kell a statisztikáimat), hogy aztán vagy megnyugtató választ kapjak, vagy leessen az állam. Kis szerencse, hogy most befutott egy szombaton-is-dolgozós ügyfél, aki viszont egy összegben fizet egy kis extra zsét, ami mondjuk a nyaralásomra (?) valót megteremti számomra.

Otthoni munka: van bőven, ha nem volna elég a benti mennyiség. Tragédia. Azt hiszem, túl keveset kérek túl sok melóért, ilyen gazdasági helyzetben viszont nem emelhetek, mert akkor még ennyi sem lenne. Éppen csak arra jó, hogy a fizetésem utáni adókból kompenzáljak egy keveset. Ráadásul az edzőm mostanában nem foglalkozik velem, pedig őt is én könyvelem. Csakhogy van egy kupac szar, amit együtt kell beadnom, és amíg ő alá nem írja a saját részét, addig a többit sem tudom beadni. Ez még egy külön feladat, amit meg kell oldanom.

Benti munka: na igen, ez tölti ki most a gondolataim javát, és ez rombolja leginkább az idegállapotomat. Az év második legmunkásabb időszaka van, egy kis extrával fűszerezve. Társasági- és különadó előleg, szakképzési hozzájárulás számítás és bevallás, havi és negyedéves ÁFA, cégautó adó, EVA, SZJA-előleg...szóval mindenkinek mindent le kell könyvelni, na és persze egyszerre. Ha pedig ez nem volna elég, az ügyfelek egyre bombáznak a külön kéréseikkel, ráadásul mindig úgy, hogy a végeredmény már tegnapra kellene. Kivagyok emiatt, de nagyon. Gyakorlatilag egy két lábon járó idegzsák lettem, és még csak szerda van. Most sem mentem edzésre, hogy befejezhessem, amit holnapra be kell, pedig igazán nem szeretném hanyagolni a kondit, mivel idegileg és fizikailag is szükségem van rá, másrészt pedig fizettem érte, ami jogvesztő hatállyal veszik el, ha nem használom ki. Megint nem látom a végét, és megint nem tudom, hova kapjak. Mint írtam, befutott egy extra munka, ami jól fizetne. Ez azonban hétfőre kell, miközben egy csomó minden más péntekre. Következésképp szombaton is dolgoznom kell, de akkor meg nem tudok pihenni, így a jövő heti, még munkásabb időszakban még idegbetegebb leszek. Remélem, senkiben nem fogok közben maradandó károkat okozni, bár ma már nagy lépésekkel sikerült megindulnom ebbe az irányba. 

Nyaralás: ha lesz is, az is csak nyűg. El kell helyeznem a cicát, ami egy külön probléma, mert túlságosan szeretem, és a távollét során is aggódni fogok miatta. Egyébként pedig nem szívesen megyek sem a Balatonra, sem a másik helyre, de most nem a magam kedvéért nyaralok, hanem a családom és a barátom kedvvért. Jobb lenne inkább sok-sok hosszú hétvége.

Párkapcsolat: na ez az, ami legalább rendben van — részemről. 

Jól mondta Heidegger: "A modern társadalmak átlagemberének alapvető létélménye, hogy az élet túl nehéz." Szóval ennyi, rohanok tovább, mert vásárolnom kell, meg vacsorát berhelni. Majd jövök.

 

...hogy kénytelen voltam itthon rágyújtani, méghozzá a Roland előtt, és kis híja volt annak, hogy nem törtem ki sírógörcsben. Mostanában egyszerűen minden összejön, és minden bizonytalan. Az egyik oldalról ott a kényszer, a másik oldalon viszont mindig gátol valami. Ezt huzamosabb ideig nem bírom elviselni — ahogy szerintem sokan mások sem.

A munkahelyemen ugye a költözés zajlott, miközben rengeteg dolgom volna odabent. Még ma is hegyekben álltak a papírok a legkülönfélébb helyeken, és csoda, hogy az egész hurcolkodást folyamatosan szabotáló főnök-férj végre hajlandó volt néhány polcot felfúrni, hogy csökkenteni lehessen a kuplerájt. Ezt majd részletesebben megírom.

Kedden APEH-ellenőrzésre megyek, ami eleve folyamatosan frusztrál. Ráadásul a két ellenőrizendő év anyaga közül az egyiket sem én, sem az ügyfelem nem találtunk. Ez eléggé betette nálam a kaput, hiszen garantált a büntetés. Feltúrtam az egész lakást, pedig más dolgom is lett volna. Bőven... Szerencsére ma hívott az ügyfél, hogy megtalálta, így mára legalább emiatt megnyugodhattam.

Kedden találkoztam egy csajjal, akinek az SZJA-bevallását kellene elkészítenem, a férjéével együtt. Erre olyan papírokat adott, amiket finoman szólva is rakás szarnak lehet nevezni, mivel a férj a két munkahelyén felváltva dolgozott, de év végén olyan papírt kapott, amiből nem lehet megállapítani, hol mennyit keresett. Emiatt kettő helyett három alkalommal kell vele találkoznom, és ez jelentősen lecsökkenti az elkérhető munkadíj értékét. Elbaszott idő csak az egész, és abból pont nem rendelkezem túl sokkal.

Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak, ami önmagában is nyugtalanító, de úgy, hogy az elvileg kereskedelmi forgalomban is kapható könyvek közül egyet sem sikerül sehol sem beszereznem, kimondottan ideges vagyok. Ráadásul semmi energiám tanulni, dekoncentrált vagyok, és még a házidolgozatok egyikét sem csináltam meg.

Vagy időm nincs, vagy ha volna, állva elalszom, annyira fáradt vagyok. Ez a három napos költözés még a maradék energiámat is leszívta.

Holnap pótoltuk volna be a múltkor az eső miatt elmaradt túrát, azonban a Roland úgy vállalta magára a szervezést, hogy közben az egészet elszabotálta, ami miatt csúnyán össze is vesztünk. Ilyen nyomás alatt ez az egy nap rengeteget regenerálhatott volna az idegeimen, de még ez sem jöhet össze simán. Sőt, sehogy sem.

Nyilvánvaló, hogy a sors most addig üti a vasat, amíg meleg, és valószínűleg a csilláron himbálózva szeretne viszontlátni, mivel tegnap óta — de főleg ma — a monitorom is szarakodik. Szétesik a kép, majd ki is kapcsol a lelkem. Pont most kell ez nekem, amikor nagyon szükségem volna rá, főleg a házidogák miatt. Per pillanat pedig nincs pénzem sem megjavíttatni, sem újat venni.

Most is kifolyik a szemem, de ezt a bejegyzést mindenképpen meg akartam írni, hogy ne maradjatok nélkülem olyan sokáig (nem mintha olyan sokan olvasnának), ráadásul tegnap este óta a torkom is kapar.

Nem tudom, mi lesz így velem.

Már megint a munka... De hát mostanában főleg ez köti le a perceimet, természetes, hogy ezzel foglalkozom a legtöbbet.

Egy múlt heti bejegyzésemben már ecseteltem, mennyi dolgom van odabent, de akkor még nem tudtam volna számszerűsíteni, hogy konkrétan hány céget kell lekönyvelnem, és hány ÁFA-bevallást (és egyéb 20-ai határidejű dolgot) kell összeállítanom. Egészen tegnapig ez így is maradt, mert nem akartam magam feleslegesen stresszelni. A hátralévő feladatok mennyiségét csak az elintézendő kupacok nagyságával mértem. Szemre. Most viszont már kénytelen voltam utána számolni, így jött ki, hogy 11 cég bevallásai várnak még rám.

 

Tekintve, hogy pénteken BKV-sztrájk lesz, és nem tudom megoldani a munkába menést, egy munkanapom teljesen kiesik. Mivel szombaton anyámékhoz megyek (részben) a macskámért, bepótolni sem tudom a kieső időt. Ez azt jelenti, hogy ezt a 11 bevallást egy nap alatt kell megcsinálnom, mégpedig holnap. Ez képtelenség, még akkor is, ha este 8-ig ülök bent. Ott van persze még a hétfő, hiszen amennyiben a határidő munkaszüneti napra esik, úgy automatikusan a következő napra tolódik a bevallások leadásának utolsó napja. Elvileg tehát plusz egy napom van, azonban az adót ilyenkor nem pusztán bevallani kell, hanem megfizetni is, az ügyfelek pedig nyilván nem óhajtják a határidő napján megtudni, hogy esetenként több százezer forintot kell hirtelen kiperkálniuk (már amennyiben nem óhajtanak késedelmi pótlékot is fizetni).

 

Érdekes lesz, az biztos. Annyit tudok tenni az ügy érdekében, hogy a tutira visszaigénylő cégeket, és azokat, akik úgysem fizetnek egy fillért sem, hétfőre hagyom, a többit pedig megpróbálom holnap megcsinálni. A nagy cégeket már lekönyveltem, a kicsikből pedig akár 6-ot is lekönyvelhetek, főleg, ha minimálisra redukálom az internetezéssel és egyéb nem munka jellegű dologgal töltendő időt (ez lesz a legnehezebb), és 2-3 órát még ráhúzok a munkaidőmre. Ez utóbbi viszont csak annyiban megoldás, amennyiben az elkészült bevallásokat ellenőrző vezető könyvelő is tovább bent marad, mert különben úgyis hétfőre csúszik az egész.

Mindezek ellenére a munka szempontjából kiegyensúlyozott a lelkiállapotom. Nem vagyok ideges. Úgyis készen leszek, csak az égés mértéke kérdéses.

Mindig jót szórakozom idebe', hogy amikor kiborul a bili, a jellemes kolléganőim miként próbálják elhárítani magukról a felelősséget.

Most pl. idetelefonált az egyik ügyfelem, hogy éppen az imént kapott egy értesítőt a bankjától, amiben az egy APEH-os inkasszóról tájékoztatja őt. Megkért, nézzem már meg, mit kaptak le a számlájáról, amikor ő mindent kifizetett (és majd csak áprilisban küldik a bankkivonatait). Mondom, ha mindent kifizetett, akkor én hiába meresztem a szemem, hogy mit nem fizetett ki mégsenem. Hívja föl az APEH-ot, aztán kérdezze meg tőlük.

Felhívta, majd utána engem is. 505.000 Ft társasági adót cuppantottak be (többek között), amit 01.20-ig kellett volna befizetnie. Hülyeség. Akinek feltöltési kötelezettsége van, annak a januári TA előleget is 12.20-ig kell befizetni. Nézzük a bevallást: 1.800.000 Ft bevallva, az ügyfélnek ugyanennyi diktálva. Ja, hogy nem ennyit kellett volna bevallani, hanem csak 1800-505 e Ft-ot?

Rosszul vallottam be. Én. Hát persze. Ki más?

Tényleg az én ügyfelem, de mivel ő kiemelt ügyfél, a főnököm és I. (a jellemes) koprodukcióban számították ki (és baszták el) a decemberi feltöltési kötelezettséget, és bár első nekifutásra még beleszámították az ominózus 505-öt, a másodszori, felülbírált mellékszámítást már nem módosították ugyanennyivel. Így az APEH az 1800-on fölül az 505-öt is várta, majd mivel azt hónapokig nem kapta meg, hát elvette szépszerével (amennyiben egy inkasszó annak nevezhető).

Ha I. (a jellemes) nem Horváth Ágnesre hajazó arckifejezéssel közölné, hogy ez bizony malőr és, hogy nekünk ez mennyire kellemetlen, az én vérnyomásom napi középértéke is alacsonyabb maradna. Mondjuk a szokásoshoz képest egészen jól viselem a helyzetet, így a legkisebb gúny nélkül, pusztán ártatlannal elegy naiv arckifejezéssel nyomom az orra alá a saját írását, az iránt érdeklődve, hogy vajon ezt ki írhatta, ha NEM ÉN. Jaj, meg hát ez a másik is itt, na ez kié lehet? Csak nem az ÖVÉ?

Ha tévedek, elismerem, ha úgy érzem, nincs igazam, beismerem, de más szarát nem fogom magamra kenni.

Megértettem?

Nyasgem...