bizottság bejegyzései

... mármint ami a szavazatszámláló bizottsági tagságot illeti. Ebből két alkalmat már ecseteltem is a blogon, és ennyit bőven elégnek is tartanék, ha most nem ért volna megint egy olyan élményfröccs, ami miatt kénytelen vagyok megint előszedni a témakört.

Történt ugyanis, hogy a választási törvény módosításával együtt a szavazókörök számozása is megváltozott, és nyilván ezen kívül még pár kisebb dolog is (a demográfiai változások miatt a körzethatárok kialakítása, stb.). Például én is másik szavazókörbe kerültem, mint ahol eddig voltam, ami miatt haragudtam is a pártszervezetemre, mert amikor megkértek, hogy mennék má' most is, azt mondták, nyugi, minden a régi, csak a számozás más. Aztán ahogy az ismerős arcú szavazók egyre-másra jöttek, rájöttem, hogy nem csaptak be, én ugyanis ugyanott voltam, ahol eddig, mindenki más cserélődött ki körülöttem. A régi csapatom is megvolt, két ajtóval odébb, én pedig új társakat kaptam. Ők ihlették ezt a bejegyzést, ami hangsúlyozottan nem politikai, most nem azon van ugyanis a hangsúly, hanem az embereken.

Heten voltunk, amiből egy voltam ugye én, a blogból már jól ismert életű, gondolkodású, 31 éves buzi. Ezt részleteznem nem is kell. Volt rajtam kívül még két párt által delegált férfi, egy a Jobbiktól, egy meg az MSZP-től, három nő, akik az önkormányzat által választott bizottsági tagok voltak (ők nem párt- és/vagy elvhűségből, hanem pénzért vállalják ezt a 15 órányi szopást), meg a jegyzőkönyvvezető, aki konkrétan önkormányzati alkalmazott, és jogilag nem tagja az SZSZB-nak. A három nő közül az egyik amolyan kedves nagymama típus volt, akinek semmilyen említésre méltó tulajdonságát nem fedeztem fel. Állítom, hogy az egész csapat legnormálisabb tagja volt.

A jegyzőkönyvvezető csajt (40 múlt...) már korábban is 'ismertem', mivel a korábbi JKV nőhöz mindig bejárt traccsolni (az előző 6 alkalommal). Technikai értelemben nem volt olyan ügyes, mint az a másik, a hiányosságait viszont pofával kompenzálta. Nem egy elveszett nő, az biztos. A tavaszi első forduló során eléggé összeveszett a konyhás nénikkel, mert közölte velük, hogy az ebédre szánt ellátmány nemcsak szar, de még hideg is, és kérdőre vonta őket, hogy miért nem használhatjuk a mikrót. Ennek három következménye lett. 1. az összes többi, korábban csak lapítva elégedetlenkedő tag a vállát veregette, 2. kaptunk mikrót, 3. a konyhás nénik azóta mindig megkérdezik tőle, hogy elég meleg-e az ebéd. Szóval negyvenes, dohányos, mély hangú, határozott, festett hajú, vagány nő. Könnyen el lehet képzelni, mert ez egy archetípus.

A jobbikos delegált egy rövid szárú és gagyi farmert hordó, általános iskolai ünneplő ruhás, fogatlan, hosszú hajú, rocker postás volt. A lehelete viszonylag büdös, a szellemi szintje viszonylag nem magas. Szemmel láthatóan szegény sorból jött, és a postás fizetésből nyilván nem tellett neki kevésbé jehovás ruhadarabokra. Első alkalommal volt bizottsági tag, ezért sok mindenről fel kellett homályosítani, például arról is, hogy a notebookját még előveheti, de a mobilnet dugaszt nem dughatja be, és persze a mobiltelefont is csak az ajtón kívül kéne nyomkodni. Mondtam neki, hogy engem nem zavar, de bármelyik szavazó kiverheti a patáliát, és akkor jegyzőkönyv, talán rendőrség, eljárás...szóval kell ez a nyavalyának. Végig elég jámbornak tűnt, és még az érvelésemet is érthette (amikor ebéd közben beszélgettünk), ezt a képet azonban egy szempillantás alatt szétzúzta, amikor a számlálás lezárultával majdnem nekiment az elsőként említett, nagymama-szerű nőnek. A dolgomat intéztem, amikor azt hallom, hogy a nő valamire válaszul azt mondta, hogy "de hát akkor a Jobbik rasszista", mire a 'srác' egy hőbörgő kamasz bunyó előtti hangsúlyával kérdezett vissza, hogy "Mit rasszista? Mit rasszISTA?!", majd folytatta, hogy a cigányok a rasszisták, mert...mindegy, a szokásos jobbikos lózungok. Nemcsak ebben az értelemben archetípus ő is, hanem azért is, mert szinte tökéletes mása volt egy régi ismerősömnek. Nemcsak a biológiai felépítése, de még a hangja is ugyanolyan volt.

Az MSZP által delegált vénember normál körülmények között nagyon idegesítő lett volna, de most jobban örültem neki, mint az elődeinek. Buszvezetős nadrág, szandál kék zoknival, kötött pulóver. Ő már nagyon sokadszor van, mindent tud, mindent jobban tud, mindenhol dolgozott, mindenkit ismer, és mindenről eszébe jut valami sztori, amit bárki/akárki/mindenki szavába vágva is elmesél, még akkor is, ha éppen nyolcan állnak sorban, és a bizottság minden tagja elfoglalt. Mivel csak alig több mint négy órát aludtam, és még három kávé is csak alig tudott ébren tartani, nem is volt olyan nagy baj, hogy ennyit sztorizott. Volt, ami elterelte a figyelmemet a kimerültségemről és a hátra levő idő állandó figyelésétől. Remélhetőleg az utolsó alkalom volt, hogy MSZP-s delegált jutott ebbe a szavazókörbe, és legközelebb már erre sem telik majd nekik. Ezt csak mellékesen jegyeztem meg, és nem a bácsinak szólt.

Amikor a másik önkormányzati tagot megláttam, egyszerre állt meg bennem az ütő, és ült ki az arcomra egy szélütésen átesett fogyatékos bárgyú félmosolya. Ott ült, méghozzá teljes életnagyságban az a nő, aki miatt mindig többször elmondtam a pártszervezetnél, hogy "Nem, nem abban a szavazókörben szeretnék lenni, amelyikhez én is tartozom, hanem a másikban"... szóval ott ült Aranka, a közvetlen szomszédom, az utálatos, a mindig minden ellen tiltakozó, a nagyanyámat megríkató, az ajtaját mindig csapkodó, ugyanakkor ha nálam kicsit hangosabban nevető, pár fős társaság van, akkor hajcsavarókkal becsöngető és 20:30-kor rendőr hívásával fenyegetőző nyugdíjazott orosztanár és aktív boszorka. Aranka ilyetén közelségének azért sem örültem, mert a lakótelepi, vékony falakra és a még vékonyabb ajtókra való tekintettel nyilván jó pár alkalommal volt fültanúja a lakásomban felhangzó "Itt harapdálom a mellbimbódat, te meg máshova figyelsz?" jellegű felkiáltásoknak, szóval tuti vágja, hogy mi a helyzet. Szerencsére a magánéleti dolgokra nem nagyon kérdezgetett rá, csak a macsekkal meg a sulival kapcsolatban érdeklődött. Én kerültem is a vele való beszélgetést, de szerencsére megtalálta magának a női szakaszt, így nem zaklatott engem. Megtudtam viszont róla, hogy nagy egészség-fan, de az a beteges szintű. Mindenféle bajból ki volt okosodva, és mindenre egy csomó gyógymódot sorolt, amiket különféle szakkönyvekben és magazinokban olvasott, sőt, fejből is tudta a termékek és metódusok neveit, amiket bőszen ajánlgatott a többi bizottsági tagnak. Ennek ellenére sokkal normálisabb nő, mint amilyennek tartottam, és meglepően türelmes.

Ezt a tulajdonságát a szavazatszámláláskor sikerült megmutatnia, mivel volt még egy SZSZB-tag, akit szándékosan a végére hagytam. Én még ennyire hülye és egyben szerencsétlen embert nem láttam, pedig volt már dolgom pár szellemi antitalentummal. Egy 60 körüli, aránytalan testfelépítésű, szemüveges nőt kell elképzelni, aki úgy ült ott végig, mint valami varjú. A hangja is olyan volt, mint egy varjúnak. Soha semmihez hozzá nem szólt, csak nézett csodálkozó szemekkel, és a történetek végén gyakran megjegyezte, hogy "eérdekess". Ez volt az egyik jellemző mondata, a másik a "jaaa...", egy harmadik pedig a "jó, csak azért szólok, hogy szóljatok". Megfigyeltem egyébként, hogy a szellemi leárnyékoltság egyik tipikus jele az, amikor valaki a mondatai java részét mindig csak elkezdi, és egy tagmondat után a végük el is veszik az éterben. Ez már a sokadik ember volt, aki ezt csinálta, és a sokadik ember, aki segghülye is. Ez az Ica (mert így hívták) mindent, de MINDENT elrontott. Feltételezné-e valaki, hogy 4 db szavazólap lebélyegzése problémát jelenthet bárki számára is? Na ugye, hogy nem. Pedig neki nem ment ez sem zökkenőmentesen, és akkor a számlálásról ne is beszéljünk, azaz de. Megtárgyaltuk, hogy az urnák kiborogatása után először típusonként válogatjuk szét a szavazólapokat, majd az egyes kupacokat külön is szétválogatjuk, a szavazatok szerint. Ez a nő meg nem fogta föl, hogy a két A4-es lap mellett két A5-ös is van, és azok nem ugyanazok. Kérdőre vontuk, hogy akkor most nem a megbeszéltek szerint csinálja, mire bizonygatni kezdte, hogy dehogynem, és bazdmeg nem fogta föl, hogy mi a helyzet. Egész nap azokat a kurva szavazólapokat bélyegezte, és nem esett le neki, hogy nem ugyanabból ad kettőt, hanem négy különféle papírt nyom a szavazók kezébe. Mekkora IQ kellhet ehhez 13 órányi gyakorlat után? Na, de nem is ragozom tovább, mert csak felbaszom magam megint. Ha nem ez a nő van, szerintem fél órával korábban végzünk, ő ugyanis egyszerre érzett késztetést a segítésre és arra, hogy mindent elbasszon, amihez hozzányúl. Ezért kellett bizonyos kupacokat hatszor újraszámolni, ezért ment föl egyre a pumpa mindenkiben, ezért fakadt ki a szoci vénember, és ezért kapott durvább beszólásokat is majdnem, Aranka azonban a védelmére kelt, és mindenkit finoman csitított. Ennek folytán meg is örökölte a nőt, aki mindig igyekezett az ő keze alá dolgozni, ergo triplázni a munkáját, és bár láttam, ahogy az alkalmi mentor arca egyre jobban felhősödik az idegtől, egy rossz szót nem szólt. Le a kalappal.

Mindezek után szerintem nem csoda, ha úgy kimerültem, mint eddig még soha. De vigasztal a tudat, hogy normál körülmények között most 3,5 évig nem kell megint szavazatot számolgatnom.