blog bejegyzései

Címszavakban #12

2012. máj. 14.2012. máj. 14. 18:44 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: blog, cég, edzés, film, lomtalanítás, mozi, munka, Tumblr

1. Ez a 701. bejegyzésem, aminek tiszteletére szerettem volna néhány érdekes, vicces vagy egyéb okból kifolyólag említésre méltó keresőkifejezést közre adni, de mivel haldoklik  a statgép, erre nem kerülhetett sor. A jubileum tehát ezúttal ennyi.

2. Ahogy a Freeblog, a 979 blog is haldoklik, ez nem kétséges. Az, hogy nincs időm írni, sok esetben igaz, de annyi időm azért lenne, hogy egy-egy röpke bejegyzést lefirkantsak. Az a baj, hogy már kedvem sincs hozzá, így fordulhat elő, hogy bár téma lenne bőven, két hete rá se bagóztam a blogra. Sokszor napokig még a kommentekre se nézek rá, a statgép hibája meg aztán a maradék ihletemet is elveszi. Az 5. blogszülinapot azért még tuti kivárom, aztán meglátom, mi lesz.

3. Közben viszont már előkészítettem internetes jelenlétem átlényegülésének alapjait (valamit a blog nélkül/helyett/után is csinálni kell), azaz Lost ex-bloggerrel közösen indítottunk egy tublr oldalt. Bár van már hasonló, úgy döntöttünk, a jövőben (mi is) megpróbáljuk felfedezni Budapest lehető legtöbb arcát és szegletét, és közben igyekszünk minél többet megörökíteni abból, azaz ez egy Budapest témájú fotóblog (lesz). Az odavetett 'csak úgy' fotók közt megpróbálunk majd minél több olyan összeállítást kipakolni, ami vagy valamilyen téma vagy valamilyen kontraszt köré csoportosul. Ha minden jól megy, az idő előrehaladtával egyre több ellentétpárt sikerül megtalálnunk és megörökítenünk...bár még nagyon képlékeny a dolog. Ötletelünk, fényképezünk, aztán majd lesz valami. Azt viszont már most tudjuk, hogy messze nem ragaszkodunk a turistacsalogató helyszínek minél varászlatosabb színben való feltüntetéséhez, itt bizony lesz árnyoldal is. Minden, ami Budapest.

4. Egyébként nem panaszkodom a munka mennyisége miatt sem. Ettől a héttől eleve rettegek, mert még nem látom a közepét sem, nemhogy a végét. Éves zárás, havi ÁFA, új ügyfelek, szarkavaró régiek, megállás nélkül csöngő telefon, ingerültség, késői ebéd, ingázás a cégek között...na jó, inkább hagyjuk is.

5. Még azóta sem sikerült eljutni egy edzőterembe, de a héten már megint nagyon erősen rákoncentrálunk, aztán hátha végre. Kellene már, mert itt a nyár, mindenki izmos és fit, csak én nem. Persze idén nyárra már lófaszt sem lehet felszedni, de sosem késő elkezdeni a következőre készülni.

6. Nem vagyok oda a képregény-adaptációkért és/vagy szuperhősös filmekért (az egy Batmant leszámítva ugye), de a Bosszúállók kimondottan élvezetes és nézhető volt. Az ilyen filmek nagy kockázata, hogy a hollywoodi megoldásokat kedvelő rendezők a szuperhős téma miatt még egy (vagy több) lapáttal rátesznek mindenre, így végül egy teljesen abszurd, végtelen túlzásokkal teli szart kapunk tőlük. Ez a film viszont végig a számomra is elfogadható keretek között maradt, és még a 3D technikára sem feküdt rá tolakodó szinten. Gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy ez egy 3D-s film, olyan természetesnek hatott az egész.

7. Van a másnaposságomnak egy olyan vetülete (a fizikai gyötrelmeken túl), hogy először felébredek, megállapítom, hogy másnapos vagyok, tesztelem az érzékeimet, a szervrendszereimet, aztán visszagondolok a történtekre, és megállapítom, hogy — meglepő módon — mindenre emlékszem. Aztán ahogy telik az idő, egyre több részletről derül ki, hogy igazából fogalmam sincs, hogyan is volt, sőt, komplett fél órákat, eseménysorokat hiányolok az estéből. Például két külön helyszín közötti út eseményeit, azaz hogyan kerültem oda? Ilyenkor bekapcsol az aggódási mechanizmus, hogy "Úristen, ugye nem csináltam semmi vállalhatatlant?", aztán beletörődöm, hogy ha mégis, hát biztos cuki, váratlan vagy vicces volt tőlem, de ami történt, megtörtént, ideje a jelenre koncentrálni. És akkor jön a jeges rémület, amikor visszahallom vagy beugrik, hogy igenis csináltam, és a többiek azóta is ezen röhögnek. Jaj! (Persze nem kell semmi extrémre gondolni, de az én visszafogott lényemnek a minimális önmagam elengedése is sok tud lenni.)

8. Eljött az idei lomtalanítás ideje, én pedig megint egy jó nagy halom felesleges kacattól szabadultam meg. De mintha egy grammal több hely nem lenne a lakásban mégsem.

9. Kaptam egy névtelen képeslapot (ami a FIDESZ hajdani választási plakátját ábrázolja), gyerekírással, és számomra érthetetlen (bár értelmes szavakból áll) üzenettel. Hogy mik vannak...?

10. Megint lehet szurkolni, hátha megfogjuk az Isten lábát. Egy barátom azt mondta, hogy hajtogatni kell magamban a pozitív gondolatokat, és akkor bevonzom a tutit. Szóval: hozzánk jönnek, mert fiatalok vagyunk és agilisek, közel vagyunk, olcsók vagyunk, felkészültek vagyunk és szimpatikusak vagyunk. Hozzánk jönnek könyveltetni, hozzánk jönnek könyveltetni...



Ma eredetileg vagy arról írtam volna...

2012. ápr. 27.2012. ápr. 27. 18:07 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: ÁFA, blog, törvény

...hogy milyen körülmények között és legfőképpen miért kellett kicseréltetnem a fürdőszobában a mosdó csaptelepét, vagy arról, hogy milyen élmény volt szerdán 5 védőügyvéd, egy bíró, egy ügyész és mindenféle rendű vádlottak előtt állva tanúvallomást tenni egy adócsalási ügyben.

Viszont ezek mindegyike sztorizós téma, amihez már nincs energiám, pedig megírhattam volna valamelyiket, ha a társam nem olyan sztahanovista, mint én. Ha itt van (az irodában), nem tudok a blogra koncentrálni, mert itt van, mert állandóan szóval tart, meg eleve frusztrál a jelenléte. Úgy volt, hogy fél 4-kor lelép (és én még ki is szaladtam a fodrászomhoz, hogy addig is kihasználjam az időt), de még ezt megcsinálta, még azt megcsinálta, aztán tessék, már 6 óra.

Én meg közben folytattam és belelendültem az ÁFA-törvény feldolgozásába és értelmezésébe, amiről egyébként már pár Címszavakban bejegyzés keretében is említést akartam tenni, de mindig elmaradt. Azt csinálom ugyanis, hogy ezt a törvényt végre egyszer az életben paragrafusról paragrafusra végigolvasom, és a paragrafusok tartalmát egy táblázatba, a saját szavaimmal csak nagyjából beírom, hogy később memorizálni tudjam. Ez nyilván nem helyettesíti a törvény szövegét, de arra jó, hogy kis erőfeszítéssel fejből is tudjam, mit hol találok. A terv az volt, hogy napi fél órát szánok a dologra, de az ilyen elhatározás mindig az álom kategóriába sorolódik át, mert általában nincs ilyen haszontalanságokra még 10 percem sem. Ettől függetlenül azért már eljutottam a 124§ paragrafusig (ami a semmilyen körülmények között le nem vonható ÁFA eseteit taglalja), szóval már nincs messze a vége. A törvénynek összesen 275 paragrafusa és 9 melléklete van, de a második fele már csupa speciális dolog, amire majd csak ránézek, mert a büdös életben nem fogok vele találkozni (műkincs-kereskedelem, meg arany értékesítése külföldi nemzeti banknak, stb.), aztán ha a végére értem, jöhet egy következő törvény.

Nem vagyok normális, tudom.

Csak két izgalmas példa a nyers szövegből, hogy ti is élvezhessétek:

1.§: az e törvény alapján megfizetett általános forgalmi adó (a továbbiakban: adó) az államháztartás központi kormányzata költségvetésének bevétele.

92. §: mentes az adó alól a termék Közösségen belüli fuvarozása abban az esetben, ha
a) a termék fuvarozásának indulási vagy érkezési helye az Azori-szigeteken vagy Madeira autonóm terület részét képező szigeteken van;
b) a termék fuvarozása az a) pontban említett szigetek között történik.

Na jó, még egy fél órácska, aztán mára befejeztem.



Címszavakban #11

2012. ápr. 3.2012. ápr. 3. 17:42 - írta: 979
Kategóriák: munka, mindennapok
Címkék: blog, hétvége, Margit sziget, munka, művészet, üzlet

1. Milyen szívás már, hogy a múltkori hosszú hétvége után nem elég a 6 napos munkahét, de még a vasárnapból is ellopódott egy óra. Mondjuk én nem dolgoztam szombaton, de azért szolidarítottam azokkal, akik igen.

2. Megvolt az évi egyszeri Margit-szigeten levés is, ezúttal Tamással és Gonerrel. Kis borozás, pezsgőzés az először kellemesen langy, aztán egyre hűvösebb időben, beszélgetéssel, pisilni rohangálással egybekötve. Megtapasztalhattam a tér-idő-tömeg közötti klasszikus összefüggést is, mert annyian voltak, hogy ihaj, viszont nagyon örülök annak, hogy csupa fiatal fetrengett a fűben, nagy csoportokban. Helyes, ha nem a TV előtt ülnek, hanem közösségben töltik az idejüket, még akkor is, ha helyenként csípős marihuána-füst terjeng körülöttük a levegőben. Jaj, és már megint milyen sok a helyes srác a világban...

3. Abban is megerősödhettem, hogy menthetetlenül alsónadrág-fan vagyok, mert ha meglátok egy sima, szoláriumozott bőrön feszülő, farmer mögül előbukkanó fehér pántot, önkéntelenül is elkalandozik a szemem. Majd jól megvernek egyszer.

4. Rengeteg a külföldi, nemcsak a szigeten, de úgy mindenfelé. Ennek örülök, már csak azért is, mert a notóriusan fasisztázók és diktatúrázók belföldön és külföldön kifejtett aknamunkája mégsem okoz akkora kárt, mint azt szeretnék. Valamekkorát azért sajnos mindenképpen okoz.

5. Hivatalosan még nem volt lomtalanítás nálunk (holott minden évben márciusban szokott lenni), de én már kidobáltam ezt-azt, vagy legalábbis összegyűjtöttem pár kidobni való dolgot. Megszabadultam például pár boxeralsótól, mert én már nem hordok olyat, és csak feleslegesen tárolom a szekrényben őket. Régiek is voltak, meg már vagy 10 éve föl sem vettem hasonlót, mert már nem jön be ez a típus, sem magamon, sem máson. Aztán egy köteg pizsama is röpült, mert olyat sem veszek föl nagyanyám halála óta. Anno ragaszkodott hozzá, mert az védi az ágyneműt (nem azt izzadod össze), de hacsak kórházba nem kerülök, nem lesz rájuk szükség. Ráadásul fakók és kinyúltak voltak, szóval nem kár értük. Aztán a konyhaszekrények egyikének kirámolása és kitakarítása során pár elszíneződött poharat, tányért és egyéb szirszart is kivágtam. Hasznosak lehetnének, de úgyse fogom őket használni sose, akkor meg minek tárolni?

6. Voltam egy kortárs táncelőadáson (Frenák Pál: Hymen), melynek során megerősödtem abbéli tudatomban, hogy nekem a kortárs dolgok nem valók. Ez is csak egy öncélú művészieskedés volt, vonaglás és hatásvadászat, szóval most újabb 32,5 évig nincs szükségem hasonlóra.

7. Odabe' (2,5 év után) végre utolértem magam, és mindent lekönyveltem, amit csak lehetett. Ez nem jelenti azt, hogy nincs mit csinálni (főleg zárási időszakban), de könyvelni legalábbis a következő pár napban nem kell. Aztán hozzák a márciusi anyagot.
8. Ismét felcsillant a remény, hogy sikerül egy már elbukottnak hitt üzletet nyélbe ütni, de most aztán tényleg nem akarom elkiabálni, mert ez a havi bevételünket plusz 30-50%-kal dobná meg, az pedig nem kevés. De csitt! Csitt! Vegyük úgy, hogy nem is szóltam. (Nem éli bele magát...nem éli bele magát...)
9. Idén először szabadságot is vettem ki, március végére. Ha már olyan jól elvégeztem a munkámat, igazán megérdemlek egy kis pihenést, nem igaz? Azt hittem persze, hogy majd itthon egy csomó hasznos dolgot művelek a plusz napban, de valljuk be, semmit nem tettem hozzá az Univerzumhoz. Majd máskor.
10. Az előző bejegyzéssel kapcsolatos hallgatásom (nem volt időm eddig kommentelni) pedig jól példázza, miért gondolkodtam el a múltkor a blog befejezésén. Ez így illetlen a kommentelőkkel szemben, és egyáltalán nem szolgálja a blogot. De hát ez van.
* és megint nem lehet az utolsó 3 pont között sortörést beszúrni. Grrrr...


Címszavakban #10

2012. márc. 16.2012. márc. 16. 17:42 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: alvás, blog, fog, fogorvos, hétvége, irodalom, könyv, táska

1. Aludni jó, és én szívesen aludnék is sokat, de ha tehetem, akkor sem mindig sikerül. Sajnos hétvégén is korán felébredek, pedig se ébresztőt nem állítok be, se szükség nincs rá, de a (hülye) biológiai órám mégis felzavar. Mondjuk ez megy szombaton, aztán vasárnap már kevésbé, végül hétfőn — amikor már nem tehetném — olyan jót szundítok a telefonom lenyomása után, hogy ihaj. Na de ha ráérek (mint múlt hétvégén), akkor akár délután is pótolhatok egy keveset az életem során elvesztegetett, átaludható órákból, újabban ezt is szoktam tenni...

2. ...és máris minden zökkenőmentesebb, gördülékenyebb, tele vagyok energiával és kevesebb a stressz is rajtam. Így hétfőtől szerdáig annyit haladtam odabent, mint máskor egész héten, a haladás pedig tovább csökkentette rajtam a pszichés nyomást, szóval jól éreztem magam a bőrömben. Sőt, munka után (az edzés a göthösségünk miatt ugye elmaradt) még itthon is volt erőm nekilátni egy kis takarításnak.

3. Szombat este viszont történt egy 'kis' baleset, ugyanis kitört a leggázabb állapotban levő fogam külső fele. Ez volt az, amit anno egy SZTK-fogorvos csinált (volna) meg, de belyukasztotta a gyökércsatornámat, így gyökérkezelni kellett. Aztán vagy 2 hónap elteltével lehasadt a belső fele, ezért az új, maszek orvosom egy csavart fúrt bele, és arra tömött egy belső támasztékot, hogy legalább a külső fele kitartson a koronáig. Közben a rossz gyökértöméstől a gyökércsúcs begyulladt, egy pukli keletkezett az arccsontom tövébe, és azóta is ezen az időzített bombán ülök. Eddig egyszer dagadt fel az egész arcom, ami másnapra el is múlt, de hasonlóra máskor is sor kerülhet. No, szóval múlt hét szombaton nagy lelkesen harapom a frissen kihozott pizzámat, és arra leszek figyelmes, hogy az adott helyen valami furcsa változás ment végbe, majd a csontot is megtaláltam a még le nem nyelt falatban. Gáz. Bal felső négyes (ergo vigyorgásnál látszik), kívül harmad fog, belül a tömés (ami lelkesen tartja magát), meg a nagy semmi a nyelvem felől.

4. Pedig a múltkor SPF-nek azt válaszoltam egy kommentben, hogy most egy kicsit csökkentem a fogászati kiadásaimat, mert a drága darabokon túl vagyok, erre tessék. Jó, ez meg egy másik minden eddiginél nagyobb kiadás lesz, de úgy terveztem, hogy csak akkor költök rá(juk), ha már az összes többi ellátásra váró fogon túl leszek, mert az élő fogak romlásának megállítása fontosabb, mint azoké, amiknek már úgyis mindegy, de így ez a terv ugrott, hiszen nem lehetek csorba fogú. Kicsit paráztam, hogy az eredetileg betervezett kezelésnek annyi, hiszen alig maradt csontanyag, és helyette implantátum kell majd (ami kibebaszottkurva drága), de a doki megnyugtatott, hogy annyi maradt, ami a koronához elég...szóval áprilisban ismét egy nagyobb kiadással kezdünk.

5. Egyébként még összesen 10 fogat kell kezeltetnem (tömés csere, kis szuvasodás, koronázás, stb.), így a blogomnak is lesz még témája egy darabig, meg a pénzemnek is megvan a helye. Szomorú vagyok.

6. Kedden aztán újabb csapás ért: a munkába menet elszakadt az aktatáskám markolata, az utca kellős közepén. Egyébként sem volt túl jó állapotban, mert a megvásárlást követően kicsivel máris elkezdett fesleni, pedig nem is pakolok bele annyi dolgot, hogy azt egy vastag bőr markolat ne bírná el. Gyengült az egyik oldalon, gyengült a másikon, és már terveztem egy ideje, hogy beadom a sarki bőrdíszműveshez, de mivel az mindig akkor van nyitva, amikor az ember dolgozik, ez mindig tolódott (akárcsak az a bizonyos fog). Hát most a táska megelőzött. Kurva kellemetlen volt, mert haza már nem fordulhattam, így egész nap a hónom alá csapva, az elszakadt markolatot rejtve kellett közlekednem, hogy ne égjek. Arra gondoltam már, hogy valaki megátkozott, főleg, amikor a Ricsi is leejtette a telefonját, és tönkre ment annak kijelzője.

7. Na, de kedden siettem is haza, hogy még nyitva találjam a bőröst. Megmutattam neki a táskát, és előre kifizettem a munkáért a 3000 Ft-ot. Szerdára (másnapra) ígérte, hogy készen lesz, de mondtam neki, hogy akkor úgyis dolgom van (a fogorvos), erre átírta az elkészülési időt péntekre. Ma tehát bementem hozzá, úgyis ráértem, merthogy ugye nem dolgoztam. Most nem a pasi volt, hanem az anyja, aki úgy viselkedett, mintha be lett volna szívva. Kásásan és halkan beszélt, és miközben a táskámat kereste, sorra olyan darabokat hozott elő, amik szerintem már évek óta ott porosodtak, és mindre megkérdezte, hogy az-e az. Tiszta hülye volt. Végül megtalálta az enyémet (de ez tovább tartott, mint előtte bevásárolni a sarki Matchban), és persze nem volt kész. Hát hétfőre...én meg mondtam, hogy nekem hétfőn már kellett volna, szóval jól felbosszantottam magam. Az ilyen tényleg menjen is tönkre szépen, mert megérdemelné.

8. Két kihívásra is jelentkeztem (többszöri sikertelen próbálkozásra) a moly.hu-n. 12-12 könyvet kell elolvasni 2012-ben ráadásul úgy, hogy külön kategóriáknak kell megfelelni. Persze a két külön kihívásban ugyanazok a könyvek is többé-kevésbé megfelelnek, szóval azért nincs szó 24 könyvről, mert az még nekem is sok volna. Kíváncsi vagyok, sikerül-e majd.

9. Egyébként még mindig Heller regényét szenvedem. Már csak 60-70 oldal van belőle hátra, és őszintén mondom, hogy semmivel nem találom élvezetesebbnek, mint 300 oldallal korábban. De lassan azért csak a végére érek.

10. És most folytatom a négy napi semmittevést. Ez a szó esetemben persze értelmezhetetlen, de az biztos, hogy tartaléklángon égek.



Címszavakban #9

2012. márc. 9.2012. márc. 9. 17:08 - írta: 979
Kategóriák: munka, mindennapok, macska, blog
Címkék: betegség, BKV, blog, könyv, könyvelés, macska, munka, olvasmány

1. Sikerült ismét lebetegednem, rövid időn belül harmadszor. Igazából szeptemberben is, decemberben is és március elején is megfáztam, ami azt jelenti, hogy minden (naptári) évszak kezdetén sikerült kicsinálni magam. Semmi különös, csak egy kis torokfájás, orrfolyás, gyengeség és rossz közérzet, de jó lenne, ha ezeket is megúsznám. Mindezt annak ellenére, hogy naponta literszám iszom a citromos teát és esténként kilószám eszem a gyümölcsöt, de hát nyilván már öregszem.

2. Tegnapra a Ricsinek is elkezdett fájni a torka és folyni az orra, aminek — természetesen — csakis én lehetek az oka. Igaz, hogy egy hete egymáshoz sem értünk (szinte), de hát nem kúráltam magam, mindenkivel kezet fogok és nem szellőztetek, tehát máshonnan nem is kaphatta volna el.

3. A kis Desim ma 4 éves, amiről neki valószínűleg semmi fogalma nincsen, de azért majd kap valami ajándék finomságot, esetleg egy játéknak való lófasz-izét, ami úgyis csak pár óráig köti majd le, mert az igazán jó és érdekes játékok azok, amik emberi nézőpontból szemétnek minősülnek. De azért felköszöntöm.

4. Kb. egy héten belül tegnap harmadszor döglött le az 1-es villamos, ami ilyen mennyiségben kezd frusztráló lenni. Én nem vagyok híve az "ilyen szolgáltatásért még nekik kellene fizetni, hogy igénybe vegyem..." kezdetű demagóg dumáknak, de a tegnap a villamospótlót várva magam is valami hasonlón kezdtem el gondolkodni. Ráadásul 20 perc hidegben való ácsorgás után egyetlen villamospótló jött, az is teli volt, és mire a megállóban állók egy része feltömöckölte magát rá, addigra a villamosok is újra megindultak, tehát végül teljesen értelmetlenül szívott mindenki.

5. Visszaugorva a betegséges napokra, megjegyezném, hogy természetesen pihenésre, fekve gyógyulásra semmi lehetőségem nem volt, mert — mint az ismét kiderült — nekem egyszerűen nem lehet hiányozni a munkából. Néha kezd elegem lenni ebből a helyzetből, de reggelenként (miután nagy nehezen észhez tértem) azért még mindig lelkesen vágok bele a napi teendőkbe.

6. Kérdés: meg lehet valahol nézni, hogy melyik utcában mikor lesz lomtalanítás, vagy ilyen nincsen, nehogy csak a csótányoknak legyen programnaptár? Azért lenne jó tudni, mert ágyat kellene vennem, de azt csak akkor tudom meglépni, ha a mostani (szétbaszott) példányt eltüntetem a lakásból. Ám ha mostanában nem lesz lomtalanítás, akkor mégis inkább az adótartozásomat törleszteném, szóval minden összefügg mindennel, és nem tudok lépni, amíg ez az infó nincs a birtokomban.

7. Egy könyvelőirodákat tömörítő oldal most összeolvadt egy másik hasonlóval, és felvett minket is az aktív előfizetők listájára (3 hónapra). Ez egy hete történt, és azóta vagy 12 árajánlat kérést kaptunk, bár még egy sem végződött pozitív eredménnyel, igaz, a nagyja még határidőn belül (döntés előtt) van. Kíváncsi leszek, mennyi hasznunk származik végül ebből, de ha beválik, szívesen fizetek a tényleges tagságért is.

8. Egy ideje Joseph Heller Gold a mennybe megy című regényét olvasom, ami megint egy melléfogás volt. Egyszer már olvastam Hellert (Valami történt), de az is annyira kurva unalmas és terjedelmes volt, hogy végül nem tudtam a végére érni. Kevés ilyen könyv van, és most sem tervezem, hogy leteszem, mielőtt befejezném, de azt megállapítottam, hogy Hellerrel végleg szakítok.

9. Jól gondoltam a Grindr-rel kapcsolatban, hogy csak egy három napos csoda, mivel mostanra már kutyát sem érdeklek. Lényegében ugyanaz az X ember van fenn rajta, azok közül pedig már a nagyja meg akart dugni, és mivel mindig elutasító volt a válaszom, már egy sziát sem kapok. Jó, nem lepődtem meg.

10. Mostanában egyre többször jut eszembe a kínzó gondolat, hogy ezt a blogolás dolgot ideje lenne befejezni, mert időm sincs rá, a kényszer is csak frusztrál, és már csak csupa olyan olvas, aki akár személyesen, akár mindenféle kommunikációs módokon egyébként is meg tudná kérdezni tőlem, hogy mi van velem. Persze nyilván többen olvasnak, mint ahányan kommentelnek, de róluk nemigen tudok. Mindenesetre ha a jövőben egy bejegyzésemben megpillantjátok Wass Alberttől a Záróverset, akkor szövegkörnyezet nélkül is tudhatjátok, hogy ott a blog vége, merthogy az az egyik kedvenc versem, és szerintem — a blogom szellemisége okán — kimondottan ideális végszó lenne.



Ez volt számomra 2011.

2011. dec. 31.2011. dec. 31. 11:35 - írta: 979
Kategóriák: memories, blog
Címkék: 2011, blog, események, évértékelő, munka, suli

Az év utolsó napján illene valami visszatekintést rittyentenem ide, de ha nem is illem kérdése, mindenképpen praktikus, ráadásul mielőtt átinnám magam 2012-be, legalább kényszerítem magam, hogy egy kicsit az óévre koncentrálva összeszedjem magamban, mi mindent hagyok a hátam mögött.

JANUÁR
Az új év úgy indult, ahogy az eddigi jó pár, másnapossággal. Ha meg nem is fogadtam, hogy nem iszom többé, azért akkor elég erőteljesen megviselt a tisztulási folyamat, így kilátásba helyeztem, hogy át kellene állnom a könnyebb alkoholféleségekre. Jelentem, nem sikerült, mivel idén többször is voltak olyan durva másnapjaim, amik külön-külön kis fogadalmakat vontak maguk után, és ezek egyikét sem a borocska meg a pezsgőcske idézte elő. Jelentem, azokat sem tartottam be... Aztán odabent fogadott a hír, hogy a vezető könyvelőnk lábát szegte Szilveszter előtt, így a munkáját 3 hónapon keresztül nélkülöznünk (és pótolnunk) kellett. Azért egész jól megoldottuk, sőt ezek után még azon is elgondolkodtunk, hogy szükségünk van-e egyáltalán rá, de végül nem küldtük el. Újult erővel kezdtünk edzeni is, amit egészen szeptemberig eltökélten folytattunk, akkor azonban a sulis dolgaim miatt teljesen leálltunk, és azóta sem voltunk többször. Na majd most. Végül volt itt a blogon egy jó kis politikai adok-kapok, akkor ugyanis még volt lelkierőm a széllel szemben pisáláshoz, meg elértem a 600 bejegyzéshez. Mellesleg megemlítem, hogy ez éppen a 666., ami lehetett volna egy horror különkiadás, de ez (is) elmaradt.

FEBRUÁR
A hónap elején nyomtam egy live bloggingot, majd újabb politizálás jött arról, hogy hová is lettek a jobbos bloggerek. Abban a bejegyzésben fogalmaztam meg azt is, hogy mostanában miért nem politizálok, bár a fő ok elsősorban azért az időhiány (a meg nem írt bejegyzések száma meghaladja a megírtakét...). Volt aztán egy fergeteges farsangi buli, ahol Kétarcnak öltöztem, Ricsi meg Jokernek, de nemcsak a beöltözés, hanem a készülődés is izgalmasnak számított. És persze az sem elhanyagolható esemény, hogy az előző, passzív egyetemi félévem után ismét nekifogtam a tanulásnak, hogy majd akkor én leállamvizsgázok. Mint tudjuk, ez akkor mégsem sikerült.

MÁRCIUS
A Nőnap kapcsán sikerült egy félresikerült bejegyzést alkotnom, ahol jól meg is kaptam a magamét (nőgyűlölő, hímsoviniszta, stb.), aztán meg a vezető könyvelőnk hiányát ebben a hónapban éreztem meg a legjobban. Kurva fáradt voltam (bár én mindig annak érzem magam). Fogorvost is kellett váltanom, és az első kezelések is megvoltak: állapotfelmérés, fogkőleszedés, tömések, de persze messze nem jutottunk a végére. Miután később már pénzem sem volt, mostanra nagyon sürgős beavatkozások kellenének itt-ott, ami szintén a jövő év programja (Istenem, de sokba kerül majd ez...). Többször lebetegedtem, és a végzést is ekkor halasztottam az őszi félévre. Közben a véletlen folytán együttműködési szerződést kötöttünk egy ügyvédnővel, aki azóta átirányított hozzánk pár ügyfelet (akit senki nem vállalt...), tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Most éppen egy egyszeri, de komoly és zsíros üzlet van kilátásban, ami idén is jól fog jönni.

ÁPRILIS
A hónap elején volt 10 éve, hogy ugyanazon a munkahelyen dolgoztam (és remélhetőleg még 30-35 évig meg sem állok). Sok más izgalomra nem emlékszem. Fogorvos, munka, még munka, ebből állt a hónap.

MÁJUS
Májusban egy zseniális hétvégét töltöttünk Ómassán (Lillafüreden), amit az év során még két másik követett Nagyvisnyón. Kellenek is az ilyenek, mert a ráncaimnak nagyon jót tesznek. Írtam aztán egy bejegyzést az adó 1%-ával kapcsolatban, valamint elkezdtem egy (ismét) soha nem folytatott sorozatot arról, miként gyalázkodnak továbbra is azok, akiknek ez az életük, a szakmájuk.

JÚNIUS
A nyár elején megint írtam egy sorozatindítónak szánt bejegyzést, ezúttal Trianonnal kapcsolatban, majd 5 év után újra betettem a lában egy piacra, és nyomban áradozni is kezdtem róla. Azóta voltam még párszor, de persze nem lett a heti programom része. Aztán megvolt minden idők leghosszabb blogtalija, Defalla szervezésében, ami egészen új keretek közé helyezte ezt a műfajt.

JÚLIUS
A július hónap a blog tekintetében nem volt túl izgalmas. Főleg a napi munkamenettel foglalkoztam, még rendes címeket sem adtam a bejegyzéseknek. Azért persze egyébként ez a hónap sem volt unalmas, például elkezdtem adótartozásokat felhalmozni, és megbarátkoztam a semmire sincs pénzem állandó érzésével.

AUGUSZTUS
Folytatódott a nyaralás, strandolás, hőségben dolgozás (már amikor az volt, mert idén azért elég szar nyarunk volt), a családtagjaim elkezdtek ismerősnek jelölgetni a Facebookon, ami egy kis riadalmat okozott nálam, és a blogom betöltötte a 4. születésnapját.

SZEPTEMBER
A hónap elején aztán én töltöttem be a 32-t, és meghalt az utolsó nagyszülőm, anyám anyja, mely esemény következtében — másfél évtized után — ismét találkoztam a régen látott rokonokkal. Sikerült végre lezárni a verses találgatósdi játékot (a győztesek nyereménye még készül, de hamarosan), bár a győztesek nevét még vissza kell valahogy nyomoznom, tekintve, hogy ezen időszak kommentjei a Freeblog 'jóvoltából' elvesztek. Újraindult a suli is, és ekkor már tényleg eltökéltem, hogy ebben a félévben be fogom fejezni.

OKTÓBER
Októberben a volt főnököm bepróbálkozott a köztünk levő elszámolással kapcsolatban, ami miatt jó pár álmatlan éjszakám volt, és a fogyásom üteme is felgyorsult. Ezt csak a Melegházi vacsoracsata 3. évada keretében tudtam fékezni, amikor is nagyon finom és kiadós vacsorákban vehettem részt. Ez is nagyon jó volt, kár, hogy csak a 3. lettem (bár utolsónak kellett volna, amilyen lelkesen főztem...).

NOVEMBER
A hónapot a szakdolgozat egyre pánikjellegűbb megírása töltötte ki, meg persze a munka, amit kénytelen voltam így is hanyagolni. Az éves szabadságom egy nem jelentéktelen hányadát fordítottam arra, hogy a dolgozatomra rápihenjek, esetenként talán még haladjak is vele, ez az idő azonban rendkívüli módon hiányzott a céges dolgaimból. Még most is a lemaradást törlesztem. Végül persze készen lettem, és kis pihenés után (meg egy gyorsan felfalt könyv után) már jöhetett is az államvizsga miatti izgulás.

DECEMBER
Az év utolsó hónapja nemcsak az év, de a cég esetében 2 évnyi, a suli esetében 6,5 évnyi időszak méltó lezárása volt. Elsején végre minden tekintetben és visszacsinálhatatlanul a tulajdonunkba került az iroda, megnyitva annak lehetőségét, hogy végre méltó módon éljek és ne csak tengődjek a fizetésemből, és a nagyon is sikeres államvizsga után végre felsőfokú végzettséggel rendelkezem én is (a családban egyedüliként).

Röviden összefoglalva ezek voltak 2011. jelentősebb momentumai. Fogadalmakra, tervekre és hasonlókra most nem térek ki, és mivel idény (nyilván) többet már nem írok, ezúton kívánok minden kedves olvasómnak boldog és sikeres 2012-t!



Menteni a menthetőt

2011. nov. 11.2011. nov. 11. 17:27 - írta: 979
Kategóriák: blog
Címkék: blog

Nem mintha mostanában gyakran járnék a blogom felé, de amikor tegnap megláttam, hogy az augusztus végét követő bejegyzéseim az enyészeté lettek, egy kicsit azért felment bennem a pumpa. Bevallom, az első gondolatom az volt, hogy akkor itt a vége, nem folytatom tovább, de ezt nem azért tettem volna, mert nincs kedvem blogolni, hanem azért, mert ez olyan, mintha valami külső tényező belerondítana a művedbe, ami így már nem 'olyan'. A rész nélkül oda az egész.

Aztán gyorsan utánaolvastam, és megláttam, hogy a Google segítségével legalább a bejegyzések visszaszerezhetők. A kommentek így is elvesznek, de legalább az alkotás megmarad. Éjjel tehát éltem még a kínálkozó alkalommal, és visszaállítottam mindent, amit tudtam. Végül egy, maximum két (minden bizonnyal unalmas) írásom lett csak oda, na meg legalább 93 értékes komment. Milyen jó, hogy az utóbbi időben csak olyan ritkán írok, nem igaz? Ha augusztus vége óta több bejegyzést kreáltam volna, több is veszett volna oda.

Na, de a lényeg, hogy minden megy tovább a régiben, és mihelyst lesz rá időm (jövő hét közepe talán), lesz rendes írásom is.

UPDATE: a maradék két bejegyzést is sikerült előkaparni, de a kommenteket sajnos nem. Méghozzá azért nem, mert túl hamar állítottam vissza mindent, így felülírtam a régi, kommentelt bejegyzéseket. De legalább a bejegyzések maradéktalanul visszajöttek.



Sátán

2011. jún. 28.2011. jún. 28. 17:09 - írta: 979
Kategóriák: memories
Címkék: blog, blogtalálkozó, Enkimas, Lonelycloud, Matin, Monogon, QKevin, Sáta, szórakozás, Tamás, társaság

Rajtam kívül már talán minden résztvevő blogger megírta, milyen izgalmas dolgok történtek a legutóbbi blogtalálkozón, és azt hiszem, nekem sem kellene kifelejtenem az események rögzítését a bejegyzéseim sorából. Én persze képtelen vagyok az eseményt magát csak úgy végigvezetni, muszáj vagyok egy kicsit régebbről kezdeni.

Nem is volt biztos ugyanis, hogy megyek, mivel a hét elején borultak egy kicsit a dolgok. Eljött ugyanis a kedd, amikor PaPe és Iguazu után Redblekék is beírták a facebookos eseményfalra, hogy nem tudnak jönni. Ricsi és én elvileg velük együtt (kocsival) indultunk volna neki az útnak, de ez így ugrott. Aznap eleve nagyon fáradtnak éreztem magam, az események ilyetén fordulata pedig teljesen levertté tett, és már azon gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg Defallának a bocsánatkérő levelet, amiért nekünk is otthon kell maradnunk. Budapestről Ózdra ugyanis 3,5-4,5 óra az út, a vonatjegy(ek) ára pedig kb. ugyanennyi, ezerben. Ez kettőnknek — még a Ricsi diákjegye mellett is — 10-12 ezer forint lett volna, ami a jelenlegi anyagi helyzetemben eléggé hazavágott volna. De még nem is ez volt a fő probléma, hanem hogy munka után valószínűleg oda sem értünk volna, mert az még oké, hogy Ózdra levonatozunk, de hogy onnan még Sátára is eljussunk, annak már nem sok esélyét láttam. Utolsó esélyként megkértem a Ricsit, hogy hívja fel Tamást, hátha beférünk abba az autóba, amivel ő is megy, és egy napnyi izgalom után kiderült, hogy be. Nem szeretek kérni (sőt, kimondottan utálok), de menni is szerettem volna, a hétvégémet is úgy terveztem, meg Defallával sem szerettem volna kiszúrni. Ez tehát megoldódott.

Eljött aztán a péntek. Munka után egyből rohantam haza, adtam a cicámnak enni (hogy legyen neki még szombatra is), összehajigáltam a holmimat, betettem a cuccok közé egy üveg pálinkát, aztán már nyargaltam is a Nyugati térre, ahová a találkát egyeztettük a Ricsimmel. Közben a Tamás is odajött, TESCO-ztunk egyet, és már indultunk is tovább az Ecseri úti metrómegállóhoz, ahol a bloggerkolléga felvett bennünket. Egész jó időben indultunk, hogy QKevint összeszedjük, viszont a nagy forgalom miatt már eleve a megbeszéltnél később értünk a helyszínre. Visszafelé azonban még rosszabb volt a helyzet, és mire Kevin holmijaival együtt kiértünk Budapestről, már másfél órát vesztettünk is az előzetesen kalkulálthoz képest. A kocsiban volt két olyan megszólalásom is, ami miatt úgy tűnhetett, hogy bárkire is neheztelnék a 'késés' miatt, holott csak a forgalmat kárhoztattam meg a lámpákat, szóval ez elég szerencsétlenül sikeredett. Hogy jönnék már ahhoz, hogy úgymond vendégként bárkinek is beszóljak? Mondjuk talán fel sem tűnt senkinek, vagy talán úgy maradt meg az agyakban, ahogy azt mondani szándékoztam, de azért emésztett egy kicsit a dolog. Utálom, amikor a seggségem miatt félreérthető vagyok, mert utálok magyarázkodni is (aminél jobban csak azt utálom, amikor a funkcionális analfabéták az egyértelmű mondataimat sem fogják fel).

Kevin némi pálinkát is hozott magával, amit az út első felében be is termeltünk. Finom volt mindkét fajta, és mivel legutóbb csak ebédeltem, egy kicsit be is csíptem tőlük, de csak olyan ellazulósan. Egerben még a srácok TESCO-ztak egyet, mi meg addig a Ricsivel elszívtunk pár cigit a parkolóban. A hátralévő út sem telt rossz hangulatban, aztán valamikor este 9 után (talán már 10 is volt) megérkeztünk a célállomáshoz. Rajtunk kívül gyakorlatilag már mindenki ott volt, Defalla, Ricsi és Defalla közös ismerősei, Defalla segítőtársa, Matin, Lonelycloud és egy srác, akiről csak valamikor éjfél után derült ki számomra, hogy bizony ő Monogon. Jó, bemutatkozáskor civil nevek hangzottak el, és ha a magam barátkozási hajlandóságából indulok ki, hülyén is jövök vissza, de Monogon megmentette a helyzetet azzal, hogy beközölte, ki is ő. Kipattantunk az autóból, bemutatkoztunk, felmértük a szállást, kipakoltuk a piákat, és már melegedett is a vacsora, ami olyan mennyiségű volt, hogy én annyit csak kettőre eszek meg. Aztán kiültünk szépen a kiülős helyre, és indult az alkoholizálás, meg a kezdetben — szokás szerint — kissé feszélyezett társalgás, ami az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan egyre oldottabbá vált. Nekem sajnos nagyon megfájdult a fejem, ezért sem kommunikálni, sem inni nem tudtam annyira, mint szerettem volna, de utóbbit annyira nem is bánom, hiszen a világ végén másnaposnak lenni nem olyan jó buli. Még talán ha a Körúton vagyunk, na de itt... Ennélfogva a piarulettezést is csak elszörnyedve figyeltem, mint a vidámparkban a mindenféle pörgőforgó izéket, és meg sem fordult a fejemben, hogy én is részt vegyek benne. Volt még trombita-tanulás, pohártörés, poénkodás, térerő keresés és sok komoly vagy kevésbé komoly téma, aztán hajnali 4-kor elvonultunk lefeküdni. Nem is tudom, mikor voltam fenn ilyen sokáig...

Másnap reggel, mindenki felmérte, mennyire másnapos, és a lehetőségekhez képest megpróbálta összeszedni magát. Mivel én nem ittam annyit, bajom sem volt. Lezuhanyoztam, ettem, aztán egy csoportkép készítése után elbúcsúztunk az első adag vendégtől. Defalla közben egy üveg whiskey-t szopogatott, és igyekezett minél jobban a nagymamák által kedvelt egyél-egyél-vegyél-szedjél még vonalon mozogni, de hát nem is csodálom, hiszen annyi kaja maradt még. Én elég rossz vendéglátó vagyok, ezért mindig megemelem a kalapom azok előtt, akik képesek ennyire törődni a vendégeik gyomrával. Mielőtt eljöttünk volna, még telepakolta(tta) a táskámat minden földi jóval, hogy ne neki kelljen hazacipelni őket, aztán beszélgettünk tovább. Kettő körül indultunk el végül mi is (előttünk még Monogon távozott), és egy hosszadalmas és eléggé hallgatag út után du. 5 körül érkeztünk meg hozzám. Tamás utolsó busza akkor már ki tudja, hol tartott a menetrendje szerint, ezért felajánlottam, hogy aludjon nálam, így Újpesten ő is kipattant Enkimas autójából (akinek ezúton is ismét köszönöm a fuvart, bár egy kicsit zavar, hogy nem fogadott el egy fillért sem a benzinre). Este még megtárgyaltuk az élményeket, lefürödtünk, vacsoráztunk, aztán szokatlanul korán lefeküdtünk aludni. Reggel Ricsinek rádiópinkes megbeszélésre kellett mennie, így a társalgást csak Tamással ketten folytattuk, majd dél körül ő is távozott.

Jó volt ez a blogtalálkozó, kár, hogy olyan sokan nem jöttek. Pedig hely lett volna mindenkinek, az asztal körül is, meg ágy is jutott volna, és talán a világ végén senki nem érezte volna az utolsó busz elérésnek késztetését vagy, hogy N+1. alkalommal is le kelljen mennie az Alteregóba, otthagyva a társaság többi tagját. Remélem, lesz következő alkalom is.



Fáradt

2011. márc. 10.2011. márc. 10. 22:29 - írta: 979
Kategóriák: blog
Címkék: blog, fáradtság, mindennapok

22:23 van, és fél órája értem csak haza.

Reggel alig bírtam felkelni, délelőtt nyűgös voltam, délutánig lapátoltam a melót. 4 órakor elindultam fogorvoshoz, fél 7-kor edzeni mentem, aztán bevásárolni, majd vacsoráztunk, és most itt ülök, hogy "bejegyzést kellene írni". Fáradt vagyok és nyűgös, és még fürödnöm is kell. Most ez a mai bejegyzés, pedig a városon átkelve és a mindennapokat megélve csupa-csupa témavázlat jut eszembe, amiket szívesen meg is írnék rendesen. Ott a tegnapi konferencia, ott a helyes fogdoki meg a kőleszedés, ott vannak az izgalmas 'zs' betűs szavak vagy az 1% SZJA.

Meg is fogom őket írni, csak nem ma.



A terv: márciusi bejegyzés-dömping

2011. márc. 7.2011. márc. 7. 17:23 - írta: 979
Kategóriák: blog
Címkék: blog, Captain, nyilatkozat, posta, tervek

De most komolyan. Azt találtam ki, hogy az évi átlag bejegyzésszámot visszatornászandó, az olvasóimat pedig visszacsábítandó, ebben a hónapban (a hátra levő részében) minden nap írok bejegyzést. Legjobbkor persze, a diplomázás előtt, de ez már tünet nálam. Bármi jobb, csak azt ne kelljen, ami muszáj.

Ettől függetlenül tényleg szeretnék minden napra írni valamit, legyen az bármily rövid vagy bagatell, egy videó kommentárral, egy napi hír vagy bármi, ami eszembe jut. Elvégre sehol sincs előírva, hogy egy bejegyzés 10000 karakternél kezdődik, meg aztán amióta ilyen ritkán blogolok, a feszültség is nagyobb bennem. Nem tudom kiadni magamból a panaszt. Kell ez nekem.

Felhívom a figyelmet (főleg a magamét), hogy ez nem ígéret, csak amolyan szándéknyilatkozat, és hogy ez nem zárja ki hosszabb témák boncolgatását sem, de ha azokra nem lesz időm, akkor nem azt mondom, hogy "majd holnap", hanem azt mondom, hogy "majd holnap, ma meg írok mást".

De ha már nyilatkozat, ezúttal szeretnék segítséget nyújtani Captainnek a "Nyilatkozat az egyenjogúságról" című szerzemény minél többekhez való eljuttatásához. Rajtam ne múljon a sikere. (Részletek az ő blogján olvashatók)

Most pedig irány a postára, hogy átvegyem azt a tértivevényes levelet, amit a (postával) szemközti polgármesteri hivatalban adtak fel, és ami valószínűleg azért járta meg a budaörsi elosztót, hogy aztán a feladási helyétől 50 méterrel odébb landoljon egy hivatalban. Értelmetlen...

Holnap találkozunk.



Régebbiek | Végére »