blogtalálkozó bejegyzései

...és már nem sikerült a minél gyakrabban (azaz max. 2-naponta) elkövetett blogírás tervét tartanom, két hét után máris 4 nap kimaradt. De van mentségem, mert annyi programom volt a hétvégén, hogy ki se láttam belőle. Pihenés persze semmi nem volt, alkoholfogyasztás viszont annál több, szóval máris nagyon várom a következő pénteket...

Az újabb heti hajtást (tudom, elcséplem ezt a szót, de használatkor még mindig szem előtt tartom az erejét) pénteken 4,5 óra túlórával koronáztam meg, majd ismét átlényegültem Lostékhoz, akik akkor az egyik utolsó estéjüket töltötték a munkahelyemtől két sarokra levő albérletükben, és ennek tiszteletére egy kis esti összejövetelt szerveztek. Mivel másnap a blogtali volt a program, nem is akartam (nagyon) alkoholt fogyasztani, hogy vasárnap még mindig legyen némi esélyem talpra állni, ezért csak egy üveg bort vettem, és azt vittem magammal. A terv nem jött be, mivel vendéglátóim is készültek, és a többi vendég sem jött üres kézzel. Ettől függetlenül többé-kevésbé sikerült mértéket tartanom, így csak egy kicsit becsíptem, és mire a taxival hazaértem, már ki is tisztult a fejem. Éjjel egy elmúlt, mire ágyba kerültem.

Szombaton kivakartam magam az ágyból, térültem-fordultam, és már indulnom is kellett a Puskin Moziba, ahol a Ricsivel — akinek péntek este külön programja volt — Az élet fáját néztük meg. A filmre most nem térek ki, mert majd egy külön bejegyzésben vesztegetek rá pár szót, elég legyen annyi, hogy a hossza miatt a végére igencsak éhesek lettünk. Beültünk az Astoriánál levő Burger Kingbe, és egy-egy menü mellett kényelmesen megtárgyaltuk a még friss filmélményt. Gondoltunk rá, hogy Tamást vagy SPF-et megkérdezzük, nem akarnak-e kicsit korábban a CD Fű-be érkezni, de aztán olyan jól eltraccsoltuk az időt, hogy csak kicsivel 7 előtt érkeztünk meg a helyszínre.

Mi voltunk az elsők, de hamarosan megérkezett Treen és IO is, majd némi beszélgetés-kezdeményt követően azt vettük észre, hogy egyre többen ülnek körülöttünk. Nem sorolok fel mindenkit, aki eljött, mert elég sokan voltunk, és végül tutira kifelejtenék valakit, de az biztos, hogy a melegbloggerek számának és aktivitásának ellenére is szép számban gyűltünk össze. Külön szerencse, hogy manapság a hírek gyorsan és akadálymentesen terjednek, így olyanok is feltűntek, akik már nem blogolnak, de akik ettől ugyanúgy a blogger-közösséghez tartoznak (legalábbis az én szememben). Nem tudtam mindenkivel beszélgetni, de a korábbi találkozók alkalmával már rájöttem, hogy nem is érdemes ezzel próbálkoznom, mert végül csak szétapróznám az estét, és egy következő alkalommal úgyis lehetőségem lesz törleszteni az elmaradásból. Furcsa volt, hogy az előző napi alkoholfogyasztás után most még többet ittam, de meg sem éreztem. 2x2 deci forralt bor és vagy 4 deci tömény elfogyasztása után is úgy éreztem magam, mint aki semmit nem ivott, de ez nem is baj, elvégre kinőttem már a középiskolás szintből, amikor még a berúgás maga volt az esti buli célja (mondjuk nekem már akkor sem). A lényeg, hogy a tiltás ellenére lehetett odalent (külön helyiségben) dohányozni, ami +1 pont, voltak jó beszélgetések, vicces momentumok, meg az üvegezés helyi verziója, a vasalózás. Szerencsére a javából kimaradtam, de a végén — újabb vegyülési kísérletem következményeként — még én is kaptam egy-két kényes kérdést, ezek őszinte megválaszolásához azonban már elegendő volt bennem az alkoholmennyiség. A hangulatot jól példázza, hogy a hely elvileg éjfélkor bezár, minket mégis úgy kellett kidobni, két órával később. Ennyi legyen is elég.

Miután mindenkitől elköszöntünk, hívtunk egy taxit, és hazajöttünk vele. Kivételesen egy női sofőrt kaptunk egy terepjáróval, ami külön-külön is ritkaság, nemhogy így együtt, ráadásul a nő nagyon beszédes, nagyon vagány és nagyon világi volt. Állítása szerint nyolc nyelven beszél...folytassam?

Fél 4-kor feküdtünk le aludni, és 10-kor már fent voltam, ami nem nagy kunszt, maximum, ha hozzá veszem a hét köznapi részét is. Ennek megfelelően a Redblekhez való átutazgatás, majd a Xanax következő műsoraihoz való szövegmondás alat végig tiszta kóma voltam. Alkalmanként majd' elaludtam, de azért hősiesen segítettem a skacoknak, és a jelenlétemmel igyekeztem emelni a délután fényét. Alkoholról már szó sem lehetett volna, de szerencsére nem is volt. Hazafelé aztán vásárlás, utána krumpli hámozás, és -sütés, vacsora, fürdés, filmezés, végül ájulás...és már itt is volt a hétfő.

Újra munka, újra fél 7-ig, aztán megint mozi (Barney és a nők), éjfél után lefekvés, korán kelés...

...és így tovább, szóval nem csoda, ha az utóbbi pár napban max. a kommentelésre volt némi energiám. Az aktuálisokra is csak holnap válaszolok majd, mert most teregetek, fürdök, rövid alvás, és már megint munka, megint fogorvos, megint...

 

Rajtam kívül már talán minden résztvevő blogger megírta, milyen izgalmas dolgok történtek a legutóbbi blogtalálkozón, és azt hiszem, nekem sem kellene kifelejtenem az események rögzítését a bejegyzéseim sorából. Én persze képtelen vagyok az eseményt magát csak úgy végigvezetni, muszáj vagyok egy kicsit régebbről kezdeni.

Nem is volt biztos ugyanis, hogy megyek, mivel a hét elején borultak egy kicsit a dolgok. Eljött ugyanis a kedd, amikor PaPe és Iguazu után Redblekék is beírták a facebookos eseményfalra, hogy nem tudnak jönni. Ricsi és én elvileg velük együtt (kocsival) indultunk volna neki az útnak, de ez így ugrott. Aznap eleve nagyon fáradtnak éreztem magam, az események ilyetén fordulata pedig teljesen levertté tett, és már azon gondolkodtam, hogyan fogalmazzam meg Defallának a bocsánatkérő levelet, amiért nekünk is otthon kell maradnunk. Budapestről Ózdra ugyanis 3,5-4,5 óra az út, a vonatjegy(ek) ára pedig kb. ugyanennyi, ezerben. Ez kettőnknek — még a Ricsi diákjegye mellett is — 10-12 ezer forint lett volna, ami a jelenlegi anyagi helyzetemben eléggé hazavágott volna. De még nem is ez volt a fő probléma, hanem hogy munka után valószínűleg oda sem értünk volna, mert az még oké, hogy Ózdra levonatozunk, de hogy onnan még Sátára is eljussunk, annak már nem sok esélyét láttam. Utolsó esélyként megkértem a Ricsit, hogy hívja fel Tamást, hátha beférünk abba az autóba, amivel ő is megy, és egy napnyi izgalom után kiderült, hogy be. Nem szeretek kérni (sőt, kimondottan utálok), de menni is szerettem volna, a hétvégémet is úgy terveztem, meg Defallával sem szerettem volna kiszúrni. Ez tehát megoldódott.

Eljött aztán a péntek. Munka után egyből rohantam haza, adtam a cicámnak enni (hogy legyen neki még szombatra is), összehajigáltam a holmimat, betettem a cuccok közé egy üveg pálinkát, aztán már nyargaltam is a Nyugati térre, ahová a találkát egyeztettük a Ricsimmel. Közben a Tamás is odajött, TESCO-ztunk egyet, és már indultunk is tovább az Ecseri úti metrómegállóhoz, ahol a bloggerkolléga felvett bennünket. Egész jó időben indultunk, hogy QKevint összeszedjük, viszont a nagy forgalom miatt már eleve a megbeszéltnél később értünk a helyszínre. Visszafelé azonban még rosszabb volt a helyzet, és mire Kevin holmijaival együtt kiértünk Budapestről, már másfél órát vesztettünk is az előzetesen kalkulálthoz képest. A kocsiban volt két olyan megszólalásom is, ami miatt úgy tűnhetett, hogy bárkire is neheztelnék a 'késés' miatt, holott csak a forgalmat kárhoztattam meg a lámpákat, szóval ez elég szerencsétlenül sikeredett. Hogy jönnék már ahhoz, hogy úgymond vendégként bárkinek is beszóljak? Mondjuk talán fel sem tűnt senkinek, vagy talán úgy maradt meg az agyakban, ahogy azt mondani szándékoztam, de azért emésztett egy kicsit a dolog. Utálom, amikor a seggségem miatt félreérthető vagyok, mert utálok magyarázkodni is (aminél jobban csak azt utálom, amikor a funkcionális analfabéták az egyértelmű mondataimat sem fogják fel).

Kevin némi pálinkát is hozott magával, amit az út első felében be is termeltünk. Finom volt mindkét fajta, és mivel legutóbb csak ebédeltem, egy kicsit be is csíptem tőlük, de csak olyan ellazulósan. Egerben még a srácok TESCO-ztak egyet, mi meg addig a Ricsivel elszívtunk pár cigit a parkolóban. A hátralévő út sem telt rossz hangulatban, aztán valamikor este 9 után (talán már 10 is volt) megérkeztünk a célállomáshoz. Rajtunk kívül gyakorlatilag már mindenki ott volt, Defalla, Ricsi és Defalla közös ismerősei, Defalla segítőtársa, Matin, Lonelycloud és egy srác, akiről csak valamikor éjfél után derült ki számomra, hogy bizony ő Monogon. Jó, bemutatkozáskor civil nevek hangzottak el, és ha a magam barátkozási hajlandóságából indulok ki, hülyén is jövök vissza, de Monogon megmentette a helyzetet azzal, hogy beközölte, ki is ő. Kipattantunk az autóból, bemutatkoztunk, felmértük a szállást, kipakoltuk a piákat, és már melegedett is a vacsora, ami olyan mennyiségű volt, hogy én annyit csak kettőre eszek meg. Aztán kiültünk szépen a kiülős helyre, és indult az alkoholizálás, meg a kezdetben — szokás szerint — kissé feszélyezett társalgás, ami az elfogyasztott alkohol mennyiségével arányosan egyre oldottabbá vált. Nekem sajnos nagyon megfájdult a fejem, ezért sem kommunikálni, sem inni nem tudtam annyira, mint szerettem volna, de utóbbit annyira nem is bánom, hiszen a világ végén másnaposnak lenni nem olyan jó buli. Még talán ha a Körúton vagyunk, na de itt... Ennélfogva a piarulettezést is csak elszörnyedve figyeltem, mint a vidámparkban a mindenféle pörgőforgó izéket, és meg sem fordult a fejemben, hogy én is részt vegyek benne. Volt még trombita-tanulás, pohártörés, poénkodás, térerő keresés és sok komoly vagy kevésbé komoly téma, aztán hajnali 4-kor elvonultunk lefeküdni. Nem is tudom, mikor voltam fenn ilyen sokáig...

Másnap reggel, mindenki felmérte, mennyire másnapos, és a lehetőségekhez képest megpróbálta összeszedni magát. Mivel én nem ittam annyit, bajom sem volt. Lezuhanyoztam, ettem, aztán egy csoportkép készítése után elbúcsúztunk az első adag vendégtől. Defalla közben egy üveg whiskey-t szopogatott, és igyekezett minél jobban a nagymamák által kedvelt egyél-egyél-vegyél-szedjél még vonalon mozogni, de hát nem is csodálom, hiszen annyi kaja maradt még. Én elég rossz vendéglátó vagyok, ezért mindig megemelem a kalapom azok előtt, akik képesek ennyire törődni a vendégeik gyomrával. Mielőtt eljöttünk volna, még telepakolta(tta) a táskámat minden földi jóval, hogy ne neki kelljen hazacipelni őket, aztán beszélgettünk tovább. Kettő körül indultunk el végül mi is (előttünk még Monogon távozott), és egy hosszadalmas és eléggé hallgatag út után du. 5 körül érkeztünk meg hozzám. Tamás utolsó busza akkor már ki tudja, hol tartott a menetrendje szerint, ezért felajánlottam, hogy aludjon nálam, így Újpesten ő is kipattant Enkimas autójából (akinek ezúton is ismét köszönöm a fuvart, bár egy kicsit zavar, hogy nem fogadott el egy fillért sem a benzinre). Este még megtárgyaltuk az élményeket, lefürödtünk, vacsoráztunk, aztán szokatlanul korán lefeküdtünk aludni. Reggel Ricsinek rádiópinkes megbeszélésre kellett mennie, így a társalgást csak Tamással ketten folytattuk, majd dél körül ő is távozott.

Jó volt ez a blogtalálkozó, kár, hogy olyan sokan nem jöttek. Pedig hely lett volna mindenkinek, az asztal körül is, meg ágy is jutott volna, és talán a világ végén senki nem érezte volna az utolsó busz elérésnek késztetését vagy, hogy N+1. alkalommal is le kelljen mennie az Alteregóba, otthagyva a társaság többi tagját. Remélem, lesz következő alkalom is.

... ugyan még nincs, de ha huzamosabb ideig úgy folytatnám, ahogy múlt hét pénteken elkezdtem, akkor minden bizonnyal szereznék egyet.

Pénteken munka után ugyanis céges buliba mentünk, a — már nem — főnököm, a könyvvizsgáló, a vezető könyvelő és én. Ugyan az egész cég hivatalos volt a nagy zabálásra, a többiek különféle hivatkozásokkal visszamondták, maradtunk tehát négyen. A Mexikói útnál levő Trófea étteremben voltunk, amiben az a jó, hogy egy fix összeg lefizetése után korlátlanul lehet fogyasztani az önkiszolgáló módon összeszedett ételekből, és 'ingyen' van a sör, bor, pezsgő, kávé, valamint az üdítők. Jó kis hely. Ha nem enni mennék, akkor is érdekes volna számomra ott ücsörögni, mivel számtalan látványos példát találni az emberi kicsinyességre. Szerencsére — előzetes várakozásaim ellenére — fejesek ezúttal nem voltak, és még az alkalmazotti gárdával sem kellett vegyülnünk. Beültünk egy kis boxba, csatlakozott hozzánk a nagyfőnök meg a jobbkeze, aztán elemésztgettünk ott egy másfél órácskát. Ittam egy pohár pezsgőt, meg egy másik pohár bort, de ez még csak a felvezetés volt.

Utána ugyanis rohantam a blogtalálkozóra, ahol már egy kicsit jobban elengedtem magam. Szinte pontosan a meghirdetett időpontban érkeztem meg, és szerencsére ezúttal nem kellett egyedül ücsörögnöm, a szervezőket és a többieket várva. Ott volt már Cube és Captain, Cube párja (?), Matin és Ricsi is (bocs, ha valakit kihagytam). Ledobtam az öltönyt, és mire kikértem magamnak az első Becherovkámat, már jöttek is a többiek, Lost és Földije, Pape, Tigri és Andreas, Pablo, SPF, Assam és sokan mások. Szokás szerint kicsit döcögve indult a beszélgetés, de aztán egészen belelendültünk. Számításaim szerint legalább 7 felest ittam meg közben, de távozásunkkor csak ötöt kellett kifizetnem. Lehet, hogy tényleg csak öt volt? Elbúcsúztunk a rajtunk kívül utolsóként távozó Assamtól, aztán hazabuszoztunk a dermesztő hidegben. Megúsztam másnaposság nélkül.

Szombaton este egy házibuliba voltunk hivatalosak, ahol a tévéből ismerős Beugró című műsor utánzása volt a fő program. Míg összejött a tíz feletti létszám, muszáj voltam alapozni kicsit, hogy ne égjek be a marhulás közben, szóval: bólé + pálinka + Jagermeister, és máris nem számított semmi. A 10 jelenet közül egyszer bankrablót kellett alakítanom, akire közben ráhajtott a (meleg) biztonsági őr, és akinek egy transzvesztita pénztárostól kellett elhappolni a kassza tartalmát, máskor meg egy castingon megjelent travit kellett eljátszanom, akinek miközben a buzibár tulajdonosát kellett meggyőzze kvalitásairól, a konkurens travival is meg kellett küzdenie a szerepért. Külön csavar, hogy első alkalommal csak egyszavas mondatokat mondhattam, másodszorra meg az előre megírt idióta mondatokat kellett beillesztenem a szerepbe. Egy harmadik játékban egy AIDS-teszten megjelent megszeppent buzitól kellett (volna) nővérként vért vennem, folyamatosan változó stílusban (kurvás, együttérző, stb.), persze úgy, hogy közben a másik szereplőnek is váltogatnia kellett a stílusokat. Rég röhögtem annyit, mint ezen az estén, és mivel kevés volt a játék, a végén még egy rögtönzött Mónika Showt is csaptunk, ahol én voltam Maunika. Közben persze erőteljesen becsíptem, de legalább volt, ami hazáig melegen tartott.

Vasárnap kómáztam/tunk, meg eleve délben keltem. A napi program az lett volna, hogy a mai munkahelyi karácsonyozáshoz valami olcsó bóvlit vegyek, és mivel már vagy két hete mondogatom, hogy ki kéne menni a Vörösmarty térre, most láttam elérkezettnek erre az időt. Jó későn értünk ki, ráadásul egész nap nem ettünk szinte semmit, szóval 10 percen belül úgy átfagytam, hogy néhány kézzel készített szappan megvásárlása után már iszkoltam is vissza a metróba, a Ricsi meg utánam. Füstölgött egy kicsit, amiért ennyit készültünk, utaztunk, aztán már vissza is mentünk a lakásba, de megértem. Forralt borral ugyan késleltethettem volna a dolgot, de két nap vedelés után nem akartam megint inni.

Ma úgyis kellett megint, mivel eljött az utolsó munkanap, meg a karácsonyi beszélgetés. A főnököm sütött-főzött, tortát rendelt, mindenki más meg behordta a csetreszeit, ajándék gyanánt. Kisorsoltuk szépen a sok vacakot (ahogy szoktuk), aztán nekiláttunk enni-inni. Megint négy felest erőszakoltak belém (most erőszakolni kellett), de közben kaptam egy mécsestartót töltettel, némi bonbont meg egy könyvet a főnököm jókívánságaival kipingálva. A következő munkanapon már nem lesz főnök, csak üzlettárs. Az utolsó problémás alkalmazott (aki jelenleg gyerekkel van otthon) bejelentette, hogy néha még benéz, de már nemigen jön felénk, és másik munkát is talált magának, szóval ez is spontán megoldódott. A főnök férje sok sikert kívánt nekünk, aztán szépen elszállingóztunk haza.

Hát, nem unatkoztam, de inni most egy darabig nem kéne.

A címmel a Mi folyik itt, Gyöngyösön? című elhíresült mondatra szeretnék utalni.

12 éve ebben a városban élek. Sok helyen jártam, elég jól kiismertem a közlekedést, néha még a mellékutcákat is be tudom azonosítani, látatlanban. Hozzászoktam a tömeghez, az emberek mentalitásához, de ez nem jelenti azt, hogy belefásultam volna a közegbe, ezért amikor valamilyen visszásságot tapasztalok, legalább belül tiltakozom. Nem lehet persze mindig mindent szóvá tenni, hiszen annyi említésre méltó eset történik nap mint nap, hogy az ember nem győzne méltatlankodni, vannak azonban olyan napok, amikor — talán a lelkivilágom felborultsága miatt — nagyon besűrűsödnek a dolgok, és ilyenkor hőbörögni kezdek. Mint például most.

Nem is említem a hajléktalanokat, a kéregetők tömegeit, a naponta százával lerobbanó BKV-buszokat, a húgy- és hányásszagot, a szemetet, a fővárosi pénzügyi botrányokat, a közlekedési dugókat, mert nem erről akarok írni, hanem az emberek, főleg a fiatalok (nálam fiatalabbak) viselkedéséről.

Felszállsz például egy tömegközlekedési járműre. Tegyük fel, hogy fel is férsz, és találsz olyan ülést, amin nem éktelenkedik egy öles, fényesre kopott fekete massza, nem sárgállik a vizelettől, és nem úszik a morzsában. Utazgatsz szépen, és közben a fiatal utastársaid viselkedését figyeled/szenveded el. Mert mit csinálnak?

— fennhangon beszélik meg a szexuális életüket, hogy ki kit mikor és hányszor baszott meg, szopott le (így), ki hányszor veri ki naponta. Általános iskolás kis nyikhajok is (főleg azok).   

— zenét hallgatnak a mobiljukon, persze fülhallgató nélkül, hogy mindenki hallja, milyen jó kis számaik vannak. Eleve ki van írva a buszokon, hogy tilos rádiózni, avagy az utastársakat a nyugodt közlekedésben zavarni, de ugye ki tartatná be ezeket?

— szinte nekilátnak baszni szeretkezni (ha tudnak egyáltalán ilyet), annyira falják egymást. Kidugott nyelvvel nyalakodnak, és néha még egymás nyakát is lefetyelik, pedig az már igazán a hálószobába való tevékenység. Nem akarsz odafigyelni? Nehéz, mert közben cuppognak, csettegnek, meg minden, ami ezzel együtt jár.

— hanyatt fekszenek az üléseken, a lábaikat pedig vagy felteszik más ülésekre, vagy belenyomják az előttük ülők hátába.

— rágóznak, amit egyrészt fújkálnak, hogy csak úgy zeng tőle az egész jármű, és esetleg még az ülésekbe is nyomják a ragacsos szarjaikat.

A hangoskodás , egyéb közönséges viselkedés már meg sem üti az ingerküszöbömet.

Tegnap* Pénteken moziba mentünk a Ricsivel. Az utolsó ház balra (The Last House on the Left) című filmet terveztük megnézni, amit viszont már csak alig-alig játszanak valahol. A Westendben még ment, ezért oda mentünk, annak ellenére, hogy előzetesen megbeszéltük, igyekszünk azt a plázát elkerülni, mivel ott gyűlik össze a legtöbb ótvaros, viselkedni képtelen pöcs. Mivel azonban ennyire a végét járja már ez a film, a vélhetőleg kevés nézőre való tekintettel mégis a Nyugatinál kötöttünk ki. Jó, megvesszük a jegyet, lóhalálában eszünk egy pár falatot, aztán beülünk mozizni.

Tényleg nem voltak sokan, a jegyünk is jó helyre szólt, ami ráadásul még csak foglalt sem volt. Igaz, a reklámok alatt érkeztünk, át is kellett verekednünk magunkat egy párocskán, én meg még bohócot is csináltam magamból, amikor rosszul léptem, és kis híján a csaj ölében kötöttem ki. Előfordul. Annak viszont nem kellene előfordulnia, hogy a balra-mögöttem ülő trió mindhárom tagja az előttük levő sor fejtámláira teszi a lábát, majd 40 percen keresztül rugdossa azt, az egész sort rezonáltatva ezzel. Baszd meg, oda rakod a kutyaszaros talpad, ahova más a fejét dönti!? A kezdés után vagy 10 perccel egy kupac barom érkezett, akik további 10 percig tanakodtak fennhangon, hogy hova szól a jegyük, zavarva ezzel (meg a furakodással) az összes többi nézőt, újabb fél óra elteltével meg egy újabb párocska érkezett, akik pont mellettem kaptak helyet, a sarokban. Ahogy leülnek, az első dolguk, hogy ők is az előttük levő sor támláira basszák fel a lábaikat, majd ölelkezni, csókolózni és beszélgetni kezdenek. Na így nézz meg egy filmet emberek (?) között, drága pénzért. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a csoportosan érkezett suttyók a legizgalmasabb részeknél (és a legvéresebbeknél) hangosan röhögtek, és tapsoltak! Hogy röhögnek, az még oké, mert bár az adott jelenetek pont, hogy brutálisak voltak, és a csökött kis agyuk nyilván csak így tudta lekezelni a látottakat, na de tapsolni? Istenem, hova kerültem? Lassan az lesz, mint Amerikában, ahol a nézőközönség végigérzelmezi a filmet (tapsol, röhög, hujjog, fujjog, ujjong)?

Mire kijöttünk a teremből, én olyan ideges voltam, hogy azon magam is meglepődtem. A Westend tetején tartott cigarettaszünet keretében persze újabb cigányoid suttyó-hordák társaságába kerültünk, az épületbe visszatérve pedig újabb és újabb galerik mellett haladtunk el. Mindenki laza, mindenki menő, és egyik sem tud viselkedni. Most komoly, mire az Eklektikába értünk, olyan agresszivitás tolult fel bennem, hogy már fennhangon mondtam a Ricsinek: "Bárcsak a Magyar Gárda olyan is lenne, amilyennek beállítják, és nem egyenruhás bohócok gyülekezete, aki néha kiállnak itt-ott a főtérre". Jó érzésű ember persze az ilyet magában tartja, ha meg már kiszaladt, legalább nem reklámozza, de ezzel nem is az a célom, hogy magamat égessem vagy megbotránkoztassam az olvasóimat, csak szeretnék előzetesen megvillantani egy motivációt, ami a Jobbik választási sikerének kulcsát jelenti. Később erre úgyis visszatérek (külön bejegyzésben).

(Néhány mondatban azért emlékezzünk meg magáról a filmről is. Nos, összességében nem tetszett. Az eredetit nem láttam, ezért nem tudom őket összehasonlítani, de az biztos, hogy ebben, amikor nem történik semmi, akkor valóban semmi nem történik, amikor viszont történik, az nagyon erőszakos. Megrázó. Talán, ha eredeti történeten alapulna, de ennek nincs nyoma. 5/10-re értékelem.)

De tényleg, ennyi suttyót elviselni egy rakáson, valóban embert próbáló feladat. Ahogy később hazafelé metróztunk, azon gondolkodtam, miként lehetne a legjobban körülírni azt a kifejezést, ami a leggyakrabban kiül az arcukra. Tudjátok, az a világfájdalommal elegy flegma pofa (valójában a totális szellemi nihil), amit csak még teljesebbé tesz egy rágógumi nyitott szájjal való csócsálása, és/vagy a hulahopp-karika fülbevaló a buta kis női arcocskák két oldalán. Nem mondom, hogy néha még azt is hallani, miről beszélnek, mert mindig hallani — tekintve, hogy képtelenek kulturált hangerőn megnyilvánulni. A tapasztalat pedig elkeserítő. Hallották-e, mi van a Bubuval Csucsuval, Karesszal vagy a Sanyikával, (ki, kivel, mikor, hányszor), hol voltak bulizni, mit ittak és mennyit (Esküdj! Halloood?). Semmi.  Ezek soha egy könyvet nem vesznek a kezükbe, soha egy rejtvényt nem fejtenek, csak mobilt nyomkodnak vagy néznek ki az okos kis fejükből, bele a világba, és közben csettegnek. Rájuk sem lehet nézni, pedig amellett, hogy hangosak, kötözködnek — eleve baromi agresszívak—, rágyújtanak a metrón, beszólogatnak a fiatal lányoknak, meg amit csak el lehet képzelni. És mindenhol ott vannak, egyre nagyobb számban. A jövő generációja, a jövő apukái és nagypapái.

Amíg az Eklektikáig átvillamosoztunk, csupa ilyeneket lehetett látni. Ez talán azért van —általában —, mert a hétköznapi emberek este 9 után jellemzően már otthon tespednek, és a Győzikét meg a többi hülye műsort nézik, sőt, a különféle házibulikba, kerti partykra hivatalos egyedek zöme is célba ér addigra, így az utcán a csavargó, plázákban bandázó tróger népség aránya jelentősen megnövekszik. Ezért tűnik úgy, mintha csupa ilyenből állna az egész város. Na mindegy. A blogtalin a kézfogások, ismerkedések és egy nagy sokára megkapott koktél elfogyasztása után elkezdtem végre feloldódni. Komolyan mondom, az áldatlan állapotok, és a kilátástalan jövőbe való belegondolás miatt olyan ideges voltam, hogy a szívem majd kiugrott a mellkasomból, és remegett a gyomrom. De itt egy kicsit jobb volt a helyzet (na jó, sokkal), csak éppen a társaság java részét nem ismertem, a másik része kénytelen volt elkülönülni, mert nem volt helye a központi asztalnál, a többiek meg jól elvoltak egymással. Odamentünk ötödik keréknek (akiket ráadásul ki hívott? — csak beállítottunk, ugyebár), és bár eleve csak egy órára akartam beugrani (hirtelen ötlettől vezérelve), ha nincs ott Pablo, aki szóval tart, akkor szerintem tíz perc után javasoltam volna a Ricsinek, hogy távozzunk. Erre végül csak egy kollektív asztalbontás után került sor, de talán így is volt a legjobb.

Hazafelé viszont jött a második felvonás: kis utcákban kanyarogva a Körútig, onnan a Nyugatihoz, majd éjszakai busszal hazáig. A kis utcákban gyomorforgató hányásszag, pisafolyamok, ölelkezve óbégató, hamisan éneklő tini picsák (persze seggrészegen), az Oktogonnál kis szünet, majd dülöngélő részegek, aszfaltra köpködő nők, az éjszakai járaton meg megint csak egy sikoltozó, buszon alkoholizáló, hangos, tróger cigány banda. Ja és mellesleg leszarom, ha valaki kifogásolja, amiért nevén nevezem a népeket. Az esetek 80%-ban cigány vagy cigány-szerű emberekről van szó, és csak kisebb részben nem-cigányokról. Ez az arány szépen változik, ahogy egyre több fiatal züllik le erre a szintre. 

Szép, új világ vár ránk. Nincsen illem, nincsen jellem, nincsenek szabályok, normák, és nincsen te, csak én vagyok. Nincs kétségem afelől, hogy én vagy öngyilkos leszek, vagy konkrétan valamilyen huligán (vagy bűnöző) áldozatává válok egyszer. Esetleg elmenekülök egy tanyára vagy én leszek sorozatgyilkos, már így is kijelentettem, hogy nem gyártanak annyi lőszert, amennyit én el tudnék használni. Ezt tartogatja nekem, nekünk a jövő. És megint csak felteszem a kérdést: csodálkozunk, hogy a rendet hirdető (szélsőségesnek nevezett) politikai formációnak ekkora sikere van? Van olyan, aki azt hiszi, hogy csak én vagyok kekec meg mindennel elégedetlen, és ezek a problémák valójában nem is léteznek? Hová fog ez az egész vezetni? Tesz valaha valaki valamit? És ha tesz, mit tehet?

És akkor még egy kérdés, amire azért nem tudom a választ, mert szinte kizárólag csak Budapesten mozgom: vidéken ugyenez a helyzet, vagy ott azért jobban tartja magát a tradicionális, viszonylag normális viselkedéshez való ragaszkodás? 

*: a bejegyzést még szombaton kezdtem el megírni

Ahogy telnek a napok, úgy hullanak ki az emlékezetemből a múlt eseményei, ezért aztán nem praktikus ennyire későn beszámolni valamiről, ami nem jelent életre szóló élményt, de ha már belevágtam, megpróbálom összekotorni a részleteket. Persze ha a Ricsi nem veszti el a bilincsem kulcsát...khm...szóval eddig hol fáradt, hol kedvetlen voltam, de majd most feltesszük a pontot az i-re.

Tehát:

Beléptünk a Tandembe (Ricsi, Cüstös, Cube meg én), ahol akkor már ott volt Captain, Iguazu és még valaki(k), talán Pablo, bár az is lehet, hogy ő csak később jött. Mondom, hogy nem emlékszem már... Mindahányan csak később érkeztek, amikor már volt valami hangulatféle is, merthogy kezdetben ugye nem volt túl gördülékeny az a találkozó. Egyrészt a lucskosabbik pultos gyerek inkább a pénztárgépnél játszott (szerintem a pasijával), minthogy kiszolgálja a vendégeket, másrészt a sok egymásnak ismeretlen arc megilletődöttséget szült. Emlékszem, ugyanez volt az én első blogtalimon is, ezért már akkor megnyugtattam mindenkit, hogy no para, úgyis belelendül majd mindenki.

 

Így is lett. Miután Confessor betoppant (akit kapásból — otromba módon — lekorelnököztem), egymásnak adták a népek a képzeletbeli kilincset. Megjött Redblek és Fors, akik egy óra múlva távoztak is, aztán Matin és barátja, Assam, Tigri és Andreas, Woof, Kyan és Sancho, és tutira volt még legalább egyvalaki, aki most nem jut eszembe. Elnézést érte. Hogy ne akarjam felidézni a köreimben elhangzó témákat, csak néhány gondolat, észrevétel a találkozóról.

— Captain továbbra is egy tünemény, egy mosolygós, tele-jókedv, tele-energia emberke. Szegényebbek lesznek nélküle a leendő blogtalálkozók.

— Iguazu feltűnően rosszkedvű volt, aminek nem derült ki az oka. Mindegy, nyilván ez rá tartozik, és nem másra. Ennek ellenére örültem, hogy ott volt, mert a külsejével emelte az est fényét (van oka egoistának lenni (és ezt most nem törlöm vissza, pedig tőlem a dicséret olyan, mint a fehér holló)), és nagy ritkán még a jó mély hangját is hallani lehetett.

— kár, hogy Pablo nem ír gyakrabban, mert ha egy kicsit belelendülne, nagyon komoly kis posztokat dobhatna össze, legalábbis — az idő szorítása miatt — rövid beszélgetésünk során nekem ez jött le. A gógyi megvan hozzá.

— meglepődtem, hogy Kyan is feltűnt az érkezők között, azon pedig még jobban, hogy nem vonult félre, hanem aktív részese volt a társalgásnak. Régi bloggerek tudják, ki ő (nyilván hiányolják a blogját is), az én régi olvasóim pedig azt is tudják, hogy ő az, aki anno engem is a blogolásra inspirált. Nekem is hiányzik a blogja, de a szerzők sajnos jönnek-mennek. Ez van.

— sajnálom, hogy — a női nemet egyedül képviselő — Assammal szinte egy szót sem váltottunk, pedig lett volna mit bepótolni. Szerintem mi elég sokáig el tudnánk traccsolni, ha lenne rá időnk. Majd legközelebb.

— néhány téma kitárgyalása után megkaptam, hogy excrementum fixatio-m van, azaz mindenről a szar jut eszembe, és máris mindenki elmerült a téma variálgatásában. Pedig nincs is ilyenem, és igazán nem tartom vonzónak a témát, csak éppen a kaki egy hálás humorforrás.

Ezeket a dolgokat tudnám nagy hirtelen kiemelni, de ha hazáig eszembe jut még valami, azt a publikálás előtt betoldom.

A másnapi szavazóköri teendőim miatt sajnos nem szórakozhattam felhőtlenül, mivel folyamatosan az órát kellett nézegetnem. Hajnal 4-re ígértek ébresztést, ami egy kissé korai lett volna, de legkésőbb 5-kor akkor is fel kellett kelnem, ha utána még visszaalszom. Egész este ez lebegett a szemeim előtt, bár néhány feles egy kissé enyhítette bennem a feszültséget, méghozzá olyannyira, hogy elmulasztottam elcsípni az utolsó metrót, és végül csak éjjel egyre kavarodtam haza, kissé becsiccsentve. Áldom az eszem, hogy előre megcsináltam Cube fekvőhelyét, így ezzel már nem éjnek évadján kellett foglalkozni, és egy röpke fogmosás után ágynak is eshettem. A többiek nem sokkal utánam érkeztek meg, amire éppen csak felébredtem, és már aludtam is tovább...

...egészen 4:23-ig, amikor is megszólalt a telefonom. Amikor azt az ébresztést beígérték, mondtam a kapcsolattartónak, hogy ne basszanak má' ki velem, hiszen ha 2 percre lakom a szavazókörtől, minek keljek föl 1,5 órával korábban? Erre — elvileg — enyhült a szigor, és azt az ígéretet kaptam, hogy majd eszükbe jut a kérésem, és akkor engem később keltenek, csakhogy végül nem az telefonálgatott, akivel eredetileg beszéltem, hanem egy másik emberke, aki — a mellékelt ábra szerint — nem volt a pluszinformáció birtokában. Szívás, főleg mivel nem mertem visszaaludni, így 3,5 óra alvás után még fél órát hánykolódtam a saját telefonom ébresztőjére várva.

Ez a perc is elkövetkezett, én pedig alaposan leszidtam magam, amiért megint nem voltam képes időben és alkoholtalanul lefeküdni. Mindig azt hiszem, hogy még mindig csak tizenéves vagyok, holott már rég nem tudom olyan könnyedén kiheverni a másnapokat, mint hajdan. Most is volt egy kis fejfájásom, ami az alkohol, a cigaretta és a kialvatlanság eredője lehetett. Szép kis kilátásokkal néztem életem egyik leghosszabb napja elé. Még időben eszembe jutott, hogy a Cube melletti szekrényben találok pár szem Algopyrynt, így nem kellett fejfájással nekivágnom a napnak. Csak éppen előbb ki kellett bányásznom onnan a gyógyszert, ami Cube miatt nehezen elérhetőnek bizonyult. Sebaj, egy rövid szökelléssel átugrottam felette, és a szekrény alsó részére guggoltam, hogy kinyithassam az ajtót. Desiré eközben kíváncsian leste az izgalmas eseményeket. A gyógyszer a feltételezett helyén volt, és szerencsére a nejlonzacskó csörgetésére  sem ébredt föl senki, mert ellenkező esetben még félreérthette volna a helyzetet, ahogy a hanyatt fekvő Cube fölött pucsítok a polcokba kapaszkodva, igaz teljesen felöltözve. Ha például valaki váratlanul felkiáltott volna, hogy "Hát te mit csinálsz?" elképzelhető, hogy ijedtemben még recsegve telibe is fingom az alattam elterülő tájat, esetünkben a gyanútlan bloggertársamat...de ez szerencsére elmaradt.

No, a napomat nem ragozom, el lehet képzelni. Ilyen kevés alvás után reggel 5:30-tól este 19:30-ig helytállni, figyelni, talpon maradni és mindehhez még jó pofát is vágni, hát, nem kis teljesítmény. Magam is meglepődtem azon, mennyire jól viseltem a dolgot, bár a szavazókör zárása előtt 1-2 órával már nagyon szenvedtem. Még ha rendesen jöttek volna a szavazók, de így, ilyen ritkásan? Ha pedig a kialvatlanság és az előző esti alkoholfogyasztás hibának nevezhető, akkor még inkább az volt az a reggeli kávé, amit úgy 7 órakor elfogyasztottam. Szinte sosem iszom kávét, ezért fél óra múlva már az általános iskola szörnyű fiúvécéjében guggoltam, és azon töprengtem, elég lesz-e az éppen akkor produkált rettenethez az a zsebkendőmennyiség, ami a farmerom zsebében volt. Mindenkit megnyugtatok, hogy elégnek bizonyult, bár ha egy második felvonásra is sor került volna, komoly gondok merültek volna fel.

Na, lement a szavazás, majd fél óra elteltével az adminisztráció is. Nálunk ez gyorsan megy, mivel összeszokott csapat vagyunk, és előre megcsinálunk mindent, amit lehet, meg aztán az alacsony részvétel is a malmunkra hajtotta a vizet (942-ből csak 323 jött el).

Az eredményekről: 128 FIDESZ, 108 MSZP, 43 Jobbik, a többi a reszli (a cigányok egyetlen szavazatot sem kaptak). Mindez egy olyan kerületben, ahol a balliberális oldal minden országgyűlési választáson első körös győzelmet arat. Volt két vicceskedő is, akik a szavazólapon levő köröket szépen kidekorálták virágocskákkal, nagyra nőtt orrokkal és egyebekkel. Ezért kár volt kimozdulniuk otthonról.

Ja, egyébként hárman voltunk delegáltak, egy MSZP-s srác, aki már legutóbb is hozzánk került, egy Jobbikos pali, aki most volt először (és egyébként is csak valaki mást helyettesített), meg én, a FIDESZ képviseletében. Hozzá kell tennem, hogy a Jobbik küldöttje volt a legidegesítőbb, mivel sokszor mondta el ugyanazt, azt is nagy hangon, és többször átlépve az illem és/vagy a jó ízlés határát. Ilyenkor általában kimentem a folyosóra (de nem csak én), és egyszer még az is előfordult, hogy konkrétan rá kellett szólni, hogy "ezt most nem kéne". Pedig legutóbb olyan zökkenőmentes volt minden...

A szavazás után jegyzőkönyv másolatát még el kellett vinnem a pártirodába, ahol egy fél órácskát még el is töltöttem (az eredményeket bámulva), és valamivel 8 után értem haza. Az össze-vissza evéstől, az enyhe másnaposságtól, az álmosságtól és a kávé(k)tól eléggé kivoltam, ennek ellenére mégiscsak valamikor este 11 után kerültem ágyba.

Ezt a hétvégét máig nem hevertem ki rendesen.

 

Most nincs olyan, hogy Egy átlagos meleg egy átlagos napja.

Most nincs régóta megcsinálni tervezett Defalla-paródia.

Most nincs Áprilisi kiadások, holott már a Májusi kiadások is aktuálissá válik lassan.

Most nincs száz éve ígért bejegyzés sem a szkinhedekről.

Összefoglalva: vagy időm vagy energiám nincs.

Semmi más sincs, csak egy ilyen vacak életjel. Miért?

Mert munka szempontjából ez a hét az év 52 hetéből a legbrutálisabb, és még/már szerda van. 

Mert kialvatlanság van. Nekem a 8 óra alvás is kevés, nemhogy a 4,5, és ezen a tegnapi 1 órányi törlesztés sem segített.

Mert fogfájás van, miután ma ismét megpróbáltam a bal oldalon rágni. Nem kellett volna.

Mert fültő-fájás is van, azaz egy olyan érzés, mintha mumpszos lennék. Az már voltam, tehát vagy marad az állkapocs-gyulladás vagy 'huzatot kaptam'. Az viszont öreges dolog, én meg még fiatal vagyok.

Ennek ellenére öregség-érzés is van, mivel a tegnapi fodrász-látogatás során ismét arra lettem figyelmes, hogy most már ott is hajhiány van, ahol eddig nem volt. Kopaszodom, de most mintha kissé jobban belelendült volna a folyamat. 

Legfőképpen idegbetegség van, mert a trágya ügyfelek az utolsó pillanatra hagyják a hiányolt dolgaik hozzánk való eljuttatását, más ügyfelek pedig újracsináltatják a már kész melókat. 

Idegbetegség azért is van, mert egyszerre 4 kollégám rendelkezésére kell állnom, és 3 céget csinálni párhuzamosan. Következésképp valamit mindig elrontok vagy összecserélek, ami miatt újra meg újra elő kell vennem a már késznek hitt munkákat, hogy kijavítsam őket.

A faszom tele van. De sebaj, mert 

— pénteken (de max. kedden) ennek vége lesz

— mert szombaton dizsibe menés lesz

— mert vasárnap éjszakai túra, ha nem lesz eső

— mert jövő héten Captain-féle blogtali lesz (következésképp nem lesz vizsgázás (sem))

— mert jövő héten vasárnap izgalmas nap lesz, kár, hogy én ezt mint szavazóköri biztos élem meg, ergo a bejelentkezett bloggertársakkal sem tudok majd sok időt együtt tölteni.

— a köztes 200 órában pedig 250 órányi teendőm lesz, köztük otthoni munka, kampányolás, eskütétel ilyesmi.

Aztán rendes blogolás is lesz ám.

Komolyan nem tudom, hogy ez most nekem a harmadik vagy a negyedik blogtalálkozó volt, pedig egyrészt utánanézhetnék a blogomban, másrészt senkit nem érdekel, harmadrészt pedig szerintem a negyedik, de a lényeg, hogy ezúttal már úgy mentem el, mintha csak a haverokkal beszéltünk volna meg egy újabb sörözést. Komolyan, hiszen a társaság minimum felét már volt alkalmam megismerni, és/vagy a szabadidőm egy részét a társaságukban eltölteni. Sőt, bloggertársaim egy részét alaposabban ismerem, mint a saját barátaimat, hiszen azok nem írkálnak heti/napi rendszerességgel a lelkükről, a mindennapjaikról vagy a perverz szexuális szokásaikról, és ez még akkor is így van, ha némelyik bloggert sosem láttam élőben (sem).

Múlt héten ugyebár volt egy kis hangulati-érzelmi-szellemi mélyrepülésem, amire válaszul többen felajánlották, hogy a lelkükkel megtámasztanák az enyémet, amennyiben élőben is találkoznék velük. (ABC sorrendben) Redblek, Ricsi és Tigriék is jelezték ebbéli szándékukat, és amikor Gus-nál olvastam a szombati találkozóról, kapóra jött mind az időpont, mind a helyszín. Szóval az említett társaság egy kicsit előbb odacsődült, hogy több időnk legyen társalogni, de ez nem jelenti azt, hogy az előzetesen emlegetett találkozókat ne tarthatnánk meg a jövőben (ez a tagmondat nekik szólt). Jaj-jaj, de álmos vagyok, érzem a saját fogalmazásomon (is)...

Szóval 16:30-ra javasoltam a Tandem-be érkezést, ennek megfelelően is keltem útra. Nem mesélem el a fürdésem történetét, mert gonosz vagyok, és pont ott rövidítek, ahol a sok perverz olvasó a leginkább legeltethetné a szemét. Inkább ahhoz a pillanathoz ugrok, amikor leszálltam a metróról, és megpróbáltam eltüntetni a fél órával korábbi, Burger Kingben történt vásárlásom nyomait, azaz egy sajtburgeres zacskót. Na nem csak azért, hogy le ne bukjak Redblek kondi-kolléga előtt, hanem mert nem volt túl esztétikus a zsebemet püffesztő barna zacskó látványa. Erre éppen 1 mp-el az aktus előtt oldalról belém karol valaki (de nem Wojtyla), akiről gyorsan megállapítottam, hogy egy erős borosta és szélfútta haj mögé rejtett Ricsi. Neki jobban örültem, mint annak a hetero barátomnak, aki anno akkor veregetett üdvözlésképp hátba, amikor éppen feltéptem az Alibi ajtaját. A mozgólépcső tetejénél — meglepetésünkre — Redblek ácsorgott, aki az éppen akkor odaérő Captainre várt. Hivatalosan persze még nem tudhattuk, hogy ő a Captain, de előzetes, kíváncsiságleplező nyomozásom erre engedett következtetni. Szerencsére bölcs voltam, és egészen addig hallgattam, amíg magától ki nem derült, hogy baromira nem ő az, akire én gondoltam, így elkerültem egy iszonyat égést. Üdvözöltük egymást, én zsebre tettem Redblek megjegyzését, miszerint egyre jobban nézek ki, majd elindultunk a Tandem irányába, hogy aztán félúton szétröppenjünk, ki-ki a maga dolgára. Ricsi az otthon+fésű+borotva kombinációra vágyott, Redblek és Captain lakásra mentek (nem rosszra gondolni!), én pedig a Tandembe siettem, nehogy elkéssek. Vicces, hogy Andreas és Tigri pont akkor közeledett az ellenkező irányból, amikor én a nekik ellenkezőből, így az ajtó előtt találkoztunk. Ez ám a pontosság!

Na jó, gyorsítsunk! Szóval nekiláttunk traccsolni így hárman, aztán megérkezett Redblek és Captain is, aki utóbbit most már hivatalosan is ismerhettünk, mivel bemutatkoztunk egymásnak. Szegény láthatóan meg volt szeppenve, de ez 17 évesen, első blogtalálkozósan és Redbleknél járás után teljesen érthető. Nekem ő élőben legalább olyan szimpatikus, mint amilyen a blogja, szóval egy pozitív, új élménnyel gazdagodtam. Végül már csak Ricsi hiányzott, aki kicsivel azután jelent meg, hogy elkezdtük erőltetni az agyunkat, hogy vajon mit is mondott, "megborotválja az arcát" vagy "megborotválkozik"? Utóbbi ugyanis tovább is tarthat, mint az előbbi.

A neheztelőknek tehát itt a válasz a "sarokban ülő kis társaság" kérdésére: korábban érkeztünk, eleve egymás mellé ültünk, ezért voltunk olyan sokat együtt. Pedig bárki nyugodtan odajöhetett volna hozzánk, mint ahogy 22-23 óra után már mi is vegyültünk (a teljesség kedvéért Redblek és Ricsi már jóval előbb is).

Gyorsítsunk még! Mi minden történt az este folyamán?

- nem volt hely, mert elfoglalták a csúnya idegenek. Ezért aztán volt lemenés a hideg pincébe, majd felmenés a fűtött földszintre, miután a csúnya idegeneknek fellőtték a pizsit.

- volt buzisan viselkedő, mosolygó pincérfiú, meg morózusan viselkedő, igénytelen kinézetű, buzis pincérfiú. Még 2-3 ilyen blogtalálkozó, és a magukat hajdan egész jól tartó fiatalemberek tollboával és kifestve fognak minket kiszolgálni.

- volt nénike, aki még az elején azt mondta nekünk, hogy "Fiúk, igyatok pálinkát is!", mi meg nem tartottuk be a kérését, bár én részteljesítést vállaltam néhány Hubertus képében.

- Gus és Zslatko pontosan érkezett, majd a helyek szűkösségén való meglepődésük és a helyzet konszolidálódása után még beszélgettem is velük, pedig ez ritkán fordul elő. Nem a személyük miatt, hanem mert mindig annyira népszerűek, hogy csak kevés idejük jut 1-1 emberkére. Ennek eredményeképpen okosabb lettem a vegetárius táplálkozással kapcsolatban, és ráeszméltem, hogy részben már én is ezt követem, amennyiben a bevitt táplálék nagyrészt eltolódott nálam a káposzta irányába (diéta címén). 

- volt Ogre, akit eddig — asszem — csak említés szintjén ismerhettem, most viszont nemcsak ő volt, hanem egy üveg Whiskey is, amit gondosan széttöltögetett a jelenlévőknek. Így aztán részemről volt fintorgás is, mivel utálom a Whiskeyt.

- volt sok-sok beszélgetés. Tigriékkel, Captainnel a mindenről, Numával a minden mellett egy kicsit politikáról is, Confessorral az érzelmekről és a párkapcsolatokról, Kisvirággal a szolgáltatók szolgáltatásának minőségéről, meg sok egyéb résztvevővel sok egyéb dologról

- volt alkoholfogyasztás, kinek-kinek egyéni mértékben. Captain jól leplezte, hogy egy szeszkazán, avagy csak törvénytisztelő, mivel korára való tekintettel, még ki sem szolgálhatták volna (avagy nem szereti az alkoholt/most nem akart inni), a magam részéről becsíptem egy rövid időre, mások is becsíptek hosszabb-rövidebb időre, Gus be is rúgott (saját bevallása szerint), Ogre pedig a többiek bevallása szerint is berúgott. 

- volt hiányérzetem, tekintve, hogy néhány blogger nem jött, nem jöhetett el. Hiányzott innen például Spring, Lost és Földije, Wiko, YshouldIBaSaint (aki ugye Angliában tartózkodik) és még Kyan is.

- néhány szót beszéltünk Évivel is, aki megismert (mégsem vagyok olyan reménytelenül szürke?), és egyébként egy tünemény csaj, és végre Treennel is találkoztam élőben (meg a 'klikkesedésünk' miatt némileg elhanyagolt, általam eddig nem ismert K-val).

- végül éjfél körül asztalbontás volt, majd hazamenés. Nekem ez fél 2-re sikerült, tehát hamarabb, mint legutóbb, igaz, előbb is kezdtem.

Összességében: szép volt, jó volt. Legközelebb mikor lesz?

 

Egy kissé álmos vagyok mostanság (úgy egy hete), ezért nincs is sok energiám bejegyzéseket fabrikálni, pedig lenne miről, és egyébként a lelkesedésem sem csökken. Most is igazán csak azért fogtam neki, mert az mégsem járja, hogy ennyi napot kihagyjak, és magára hagyjam a blogtali után fellelkesült olvasóimat. Pedig cefetül álmos vagyok, olyannyira, hogy például a munkához semmi indíttatásom nincs, ami nem volna meglepő (kinek van?), ha nem jönne rám néha (mint például tegnap), hogy "de bemennék most egy kicsit könyvelni". Néha megzizzenek.

Az álmosságom fő oka, hogy keveset alszom. Meglepő összefüggés... Azért alszom keveset, mert akármilyen álmos is vagyok, estére felélénkülök, vagy az egész napos teaviritykölés vagy az esetleges testépítő szalonnázás után. Amikor elmegyek fürödni, ott helyben el akarok aludni, bár ez valószínűleg a mostani kádas olvasmányaim (adózással kapcsolatos folyóiratok) és a fürdőszobában uralkodó fényviszonyok együttes hatása, főleg ha még a ruhaszárítóról a nyakamba lógó ágyneműk is leárnyékolják a 60 Wattos, búra alól erőlködő izzó fényét. Ez az álmosság azonban elmúlik, mihelyst kikászálódtam a vízből, és eltökéltem, hogy hamarost aludni fogok. Ilyenkor még beülök a gép elé, megnézek ezt-azt, és máris azon kapom magam, hogy negyed 12, én pedig még mindig kukorékolok. Reggel aztán rögtön agyvérzéssel ébredek, amint meghallom Desiré ébresztő célzatú nyihogását, mert ilyenkor általában volna még időm aludni, csak már nem tudok, mert a macskám nem hagy. Péntekig ez a mindennapos 'némileg kevesebb mint nyolc óra pihenés' és ezen jelenség mellékhatása annyira felhalmozódik, hogy amikor kikelek az ágyból, szinte az ájulás kerülget. Ilyenkor jobb, ha menekül, ki merre lát. Múlt hét pénteken például egész nap konkrétan úgy éreztem magam, mint aki másnapos, holott előző este csak egy pohár bort ittam. Talán nem kellett volna este 9-kor meginnom egy kávét is (mivel egyébként sosem kávézom), és akkor nem szenvedtem volna annyira egész nap. Így dolgozni önmagában is kimerítő, az esti edzéstől pedig konkrétan féltem. Baj nem volt, de legalább egy kicsit felélénkültem (még ha annyira nem is tudtam, mint amennyire reméltem), merthogy este nekem még buliznom kellett menni.

És akkor most értünk el a címhez... (a munkaidő vége előtt tutira nem érek a végére, szóval befejezetlenül itt hagyom, aztán majd később folytatom).

Erre a hétvégére egy volt és egy jelenlegi kolléganőmmel azt terveztük, hogy felmegyünk Galyatetőre és ott is alszunk. Pontosabban ők kitalálták, és amikor az egyiküket (a voltot) gyanútlanul felhívtam, rögtön az én nyakamba szakadt a megszervezés terhe. Igazából már előre sajnáltam, hogy ki kell miatta hagynom a blogtalálkozót, meg az utána megrendezendő születésnapi bulit, ráadásul a péntekre előjegyzett Alterego-látogatással is problémák lettek volna. Miután a szállásadót felébresztettem a hívásommal, majd össze-vissza variáltam a paramétereinkkel — kivételesen szerencsére — segget csináltam a számból is, amikor újra felhívtam, hogy nem megyünk (nem miattam), de megnyugtattam, hogy a következő hétvégén rögtön két éjszakára is, így nem kellett lelki fájdalmat éreznie a veszteség miatt. Felszabadult tehát a hétvégém, rögtön mehettem bulizni ide is, oda is. A beadandó-dömping és a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább utoljára elengedhettem magam.

Péntek este tehát Alterego. Munka után edzés, utána hazamenés, utána elvileg-átmenés a Rolandékhoz alapozás céljából, utána rikoltozva elmetrózás a tett színhelyére. Na, ez utóbbi kettőt inkább kihagytam, mert egyrészt mire én haza érek, átöltözök és Újpestről elverekszem magam az Örsön túlra, addigra indulhatunk is vissza (tehát feleslegesen utazgatok), másrészt ezúttal nem volt kedvem elviselni a többiek leendő botrányos viselkedését, harmadrészt a macsek így is szinte egész éjjel egyedül volt, és nem akartam szegényt olyan sokáig magára hagyni (egész nap után egész éjjelre is), negyedrészt pedig abban bíztam, hogy lophatok egy órányi alvásidőt.

Alvás nem volt, eszembe jutott viszont, hogy anyámat fel kell hívnom, mert aznap volt az 50. születésnapja. Ezt meg is tettem, és ő megint úgy beszélt velem, mintha egy idegen hívta volna. Amilyen közvetlen személyesen, olyan távolságtartó telefonon, és ilyenkor mindig zavarban vagyok. Hiába, nem szoktuk meg az egymással való telefonos kommunikációt, mivel egy évben jó, ha kétszer beszélünk így. De nem is ez volt a lényeg hanem, hogy kérdezte, mi van a sulival, én pedig miután elmeséltem neki, megemlítettem, hogy a viszontagságok ellenére felmerült bennem a gondolat, hogy ha végeztem, talán elmegyek a Corvinusra is, közgazdasági irányba. Erre azt mondta, hogy egyrészt minek, másrészt inkább a családalapítással kellene foglalkoznom, max. majd gyerek mellett tanulok még tovább. Ez egy teljesen hétköznapi szövegösszefüggés, nekem mégis rosszul esett, és olyan lelkifulladás tört rám, ami még órákkal később is befolyásolta a hangulatomat. Szarszemétnek éreztem magam, amiért hazugságban tartom az egész családomat, és amiért nem is látom esélyét annak, hogy egyszer eléjük álljak, és elmondjam nekik, hogy buzi vagyok. Főleg mert igazából nem is vagyok az, tehát a gyermekkészítésnek és a hagyományos értelemben vett boldog családi életnek elvileg nincsenek számomra akadályai.

Részben már egyébként is — vélelmezetten — szarszemét voltam, mivel nem voltam hajlandó a város másik felébe áttömegközlekedni és együtt duhajkodni az Alteregoba készülő baráti körömmel. Inkább elfoglaltam magam a lelkiismeretem pátyolgatásával, politikai műsorok hallgatásával és különösebb szellemi erőfeszítés nélkül is szórakoztató számítógépes játékokkal, pl. ezzel. Na, este 11 után útnak indultam, szervezetemben egy-két otthon, egymagamban, spórolási célzattal elfogyasztott felessel. Egészen addig arra vártam, hogy a Rolandék jelezzék, ők mikor indulnak, hogy kb. egyszerre érjünk oda, és egyikünknek se kelljen a másik nélkül a buzibárban lézengenie. Ő persze társasággal ment, de nekem szar lett volna egyedül a hirtelen elém toppanó, csábosan és meredten a szemembe néző alakok között, akik csak arra várnak, hogy megdöngethessenek (avagy vica versa). Állítólag engem sokan megbámulnak, de miután én foglalt vagyok, általában mindenki más látja, mennyire néz valaki, csak én nem. Na jó, hát persze volt olyan, hogy miközben egymást ölelve a műsort néztük, odalépett hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, hogy gyakran járok-e oda, mintha nem éppen egy másik fiút karoltam volna át hátulról. És akkor nem ez volt a legdurvább próbálkozás.

Az este legérdekesebb momentumának ígérkezett, hogy egy hetero srác is volt velünk, aki még sosem volt ilyen helyen, ráadásul két héttel korábban még egyetlen meleget sem ismert. Aztán összejött az egyik lány barátunkkal, aki egy fedél alatt lakik a párommal meg egy másik meleggel, és állítása szerint pozitívan csalódott, mert a melegek milyen jó fejek, meg satöbbi. Most pedig jött az együtt bulizás, ami abból állt, hogy a többség a picsáját rázta a zenére, mi ketten pedig megpróbáltunk kommunikálni valahogy, magyarul jól rám sózták a 'kakukktojást'. Igaz, nem vagyok az a táncolós típus, de azért nem is a hangorkánban szeretek beszélgetni (ordítgatni), hanem könnyed háttérzene mellett, ráadásul kicsit gondban voltam a témaválasztást illetően is. Mindegy, meghívott egy piára, én visszahívtam, a párom is leguríttatott velem két Becherovkát, de mivel erőteljesen koncentráltam, hogy ne rúgjak be, ezért bajom sem esett. A társaság java már olyan éjjel egykor lelépett, de szerencsére mi sem maradtunk sokáig. Ha nem iszom eleget, hogy táncra is kapható legyek, akkor nemigen van ott mit csinálnom, elvégre nem vagyok egyedülálló, ezért aztán hamar elálmosodom, főleg egy ilyen hét után. Bár a Rolandom nem nézett ki olyan szépen, mint én, hazafelé semmi baj nem volt vele, maximum az, hogy mindent 4x-5x mondott el, mindig egy kicsit variálva a(z általában egy mondatos) sztorin.

4-re értünk haza, de én már 10-kor fent voltam. Hiába a fáradtság, nem tudtam aludni, sőt, még a tenni vágyás is buzgott bennem. Mivel azonban az irdatlan fejfájással küszködő páromat nem akartam felébreszteni, maradt a csendben végezhető teendők elvégzése, persze azok is csak csínján, mivel hiába buzog bennem a tettvágy, ha a fáradtság meg az ellenkező irányba hat. Magyarul percenként tört rám a lelkesedés és két percenként a kedvtelenség. Így telt el az egész nap. Egy kicsit aludtam is, de olyan du. 4 órakor mindenképpen készülni akartam, mert egyrészt az esti partyra venni akartam az ünnepeltnek ezt-azt, másrészt Gus-t is meg akartam lepni valamivel (amit nem mondok el, mi lett volna, mert talán még sor kerül a pótlására).

ITT JÖN AZ ÉRDEKES-IZGALMAS LÉNYEG:

Valamivel 6 után értem a Tandemba, ahol — nagy meglepetésemre — alig páran ücsörögtek a bloggerek közül. Ricsi, Spring, Gus és Zslatko régi ismerős volt számomra, de Confessorral korábban még nem találkoztam, és eleinte szinte egyáltalán nem is kommunikáltunk. Sőt, annak ellenére, hogy ő biztosan bemutatkozott, nem értettem, mit mondott, ezért csak akkor tudtam meg, ki is valójában, amikor az újabb bloggerek érkeztekor valaki hangosan mutatta be őket egymásnak. Érdekes, hogy ilyenkor egy csapásra milyen kis megszeppent szerencsétlenke leszek... A beszélgetés ekkor még egy kissé mintha erőltetett lett volna, (de hát ezt már megszoktuk), ezért azon gondolkodtam, hogy belecsapjak-e az általam érdekesnek ítélt (de vélelmezhetően senkit nem érdeklő) sztorijaimba, avagy várjak még velük. Vártam, és inkább legurítottam egy vodkát, majd kisvártatva még egyet. Közben befutott Magnifique (akire én nagyon kíváncsi voltam), és máris oldottabb lett a hangulat, főleg, miután újabb bloggerek is betoppantak. Megjött Zoli, Gaybearsék, Kaptárlakó, páran a lányok közül és egy fiú-lány pár is, akik állítólag 'csak' lelkes olvasók, de ezt nekem a többiek mondták, tehát végül is a mai napig nem tudom, kik voltak. Bocsi. A beszélgetéssel máris nem volt probléma, kis csoportokra tagolódtunk, és úgy traccsoltunk. Én Ricsinek, Springnek és Zolinak jutottam, szóval ha valaki negatív irányú változást észlel a lelki- és/vagy szellemi állapotukban, akkor engem kell szidni. Szegény Springet például megint 'kiborítottam' valami — szóban taglalt — gusztustalansággal, ami lassan rendszeressé válik. Nagyon jól éreztem magam, mivel egyrészt sokkal szívesebben töltöm az időmet egy asztal körül beszélgetve, iszogatva, mint egy zajos diszkóban, másrészt sokkal szívesebben vagyok olyanok között, akik előtt önmagam lehetek, és akikkel a puszta létünk miatt is közösek a témáink (magyarul szintén melegek), tehát egy ilyen blogtalálkozó a legtutibb időtöltés a számomra. Eleinte még rendszeresen figyelmeztettem magam gondolatban, hogy nekem bizony jelenésem van a szülinapi rendezvényen (ahol a hetero barátaim vélhetőleg ronggyá itták magukat, majd összehányták Budapest aszfaltrétegeinek nagy hányadát), de egy pont után eldöntöttem, hogy mivel ott egyébként is csak megleptésként toppantam volna be, az eredeti tervhez tartva magamat csak hétfőn pótlom a köszöntést, és inkább maradok. Ilyen társaságban?

Gusék közben eltávoztak, Magnifique is eltűnt (annyira beszélgettem, hogy észre sem vettem), majd Springnek és Zolinak is mennie kellett, és a többiek is szép lassan elszivárogtak. Végül csak Ricsi, Confessor, egy a pincében éppen akkor megrendezett Sajnos Batár koncertet végigtomboló(?) lány (akinek nem emlékszem a nevére, bocsi2) és én maradtunk, de a lelkesedésünk cseppet sem csökkent. Az élet nagy kérdéseit és Ricsi szerelmi életét ha nem is alaposan, de sokáig tartóan kitárgyaltuk, meg mondtunk mindenféle bölcseket. Tök jó volt. Annyira beszéltünk, hogy közben a záróra is utolért minket, szóval be kellett fejeznünk. Ahhoz képest, hogy volt egy időszak, amikor nagyon elálmosodtam a vodkák és a visszanyelt gyomorsav ízű (állítólag meggy-)pálinka után, mostanra teljesen felébredtem. Elvileg még hátra volt az éjszakai buszozás, hiszen minden kp-mat elköltöttem a délután megvásárolt ajándékra, az este elfogyasztott italokra meg dohányárura, de Confessor nagyon gálánsan felajánlotta, hogy az általa rendelendő taxival engem is hazavitet, és az sem jelentett számára problémát, hogy kb. 70 Ft készpénzem maradt (jövök neki eggyel).

A vasárnapot ugyanúgy végigkómáztam, mint a szombatot, de ezúttal a tenni akarás is elmaradt. Alig aludtam valamennyit, és ezen a délután egy órás hunyás sem segített sokat. Takarítottam kicsit, majd DVD-ztünk a párommal.

Na, a születésnapozás hétfőre maradt, mivel az ünnepeltnek ténylegesen ekkor volt az évfordulója. Edzés után iszkoltam a Tandem melletti utcába, oda voltam ugyanis hivatalos, egy olcsó kocsmába. A barátaim (vagy ma már csak inkább a haverjaim) meglepetten fogadtak, aztán ment némi traccsolás, míg végül 2 óra múlva távoztam is. Mentem is meg nem is, ittam is, meg nem is, szóval még csak kapatos sem voltam. Majdnem 11 óra volt, mire hazaértem, ezért is nem fejeztem be tegnap ezt a beszámolót (pedig szerettem volna). Hétfő este történt még egy érdekes dolog, de ezt most nem mesélem el, mert már így is iszonyú hosszú lett.

Visszatérek még rá.

Nemcsak azért van mögöttem hosszú hétvége, mert még ma sem kell dolgozni (Húsvét hétfő lévén), hanem mert valóban sok mindent csináltam, lassan telt az idő. Ezért nem is egyben számolok be az eseményekről, mert az nagyon terjedelmes lenne, hanem több részletben (még nem tudom, hányszorra). Másrészt a lakás eleve nem csillogott-villogott, öt ember két napi tartózkodása után pedig kimondottan romokban áll, szóval még takarítanom is kell.

Pénteken este tehát blogtalálkozó volt. Én 14:30-ig dolgoztam, gyorsan elmentem fodrászhoz (elvégre szerettem volna minél pozitívabb külsővel feltűnni), aztán rohantam haza, hogy 5-re a konditerembe érjek. Ezt éppen csak sikerült megoldanom, de nem késtem. Gyors átöltözés, aztán mehetett a 'munka'. Ezúttal láb és váll volt soron. A másnapra tervezett túra miatt kértem az edzőmet, hogy ne nagyon fingasson meg, tekintve, hogy a gyalogtúrán szükség van az ember lábára. Kíméletes volt, de azért négyféle lábgyakorlatot kellett csinálnom (kitörés (mmm...de finom), lábhajlítás, lábnyújtás, vádli), meg kétféle vállerősítőt. Kevéssel 6 óra előtt fejeztem be, elszaladtam zuhanyozni, aztán irány a Tandem.

 

 

Sokkal kevésbé voltam félénk, mint legutóbb, mert még ha senki ismerős nem is lett volna, Gusékra mindenképpen számíthattam, volt tehát biztos pont. Odalent kicsit kevesebben voltak, mint a múltkor, de azért így is jó lett a hangulat. Mivel dohánymentes övezetben jöttünk össze, nem sokat tartózkodtam a számunkra kijelölt pincehelyiségben, inkább ott álldogáltam, ahol rá szabadott gyújtani, de ez nem is volt baj, hiszen így is rengeteget beszélgettem. Pontosabban inkább én dumáltam rengeteget, amiért elnézést is kérek (amennyiben szükséges). Megérkeztemkor az addigra kialakult kisebb társaságokban már élénk társalgás folyt, ezért (bunkónak nevezhető módon) nem köszöntem sorra mindenkinek, hanem csak apránként mutatkoztam be az éppen felszabaduló embereknek. Ezért is elnézést, főleg azoktól, akik távoztomig sem tisztázhatták magukban a kilétemet.

Redblekkel kitárgyaltuk kondizásunk viszontagságait, eredményeinket, meg hogy miért is jó gyúrni járni, aztán koccintottunk a további testépítő sikereinkre. Zslatkoval a Gussal közös leendő lakásukról diskuráltunk röviden, néhány fiatal hölggyel (akiknek nem tudtam maradéktalanul megjegyezni a nevét), pedig a blogolásról magáról és a konfliktuskezelésről cseréltünk eszmét, és végre Springgel is kommunikálhattam élőben. Fcking dilinyovich-valvelcsalcsel (kívánt rész aláhúzandó) és Ricsikével szintén beszélgettünk, de a legtöbbet Lost és Földije, valamint Numa társaságában töltöttem. Lostékkal egy ideje már egy légtérben léteztünk, mire meg mertem szólítani őket, főleg mikor már biztos voltam benne, hogy ők azok, és nem égetem le magam. Mondjuk annyi segítségem volt, hogy mostanában éppen Lost blogját olvasom elejétől fogva, így bizonyos külső jegyekkel már tisztában lehettem (kecskeszakáll, szemüveg). Külön öröm, hogy az ilyenkor (is) rendkívül népszerű Gusból is jutott nekem néhány percnyi.

Kicsit sajnáltam, hogy Kyan nem volt, Wiko és Ysb nem lehettek ott, de összességében így is nagyon jól éreztem magam.

Két intermezzo volt közben, két telefonhívás. Az egyik egy leendő ügyfelem volt, aki arról panaszkodott, hogy az önkormányzatnál ezért meg azért nem engedték neki a vállalkozóit kiváltani. Ez nem érdekes. A másik esetben a párom nevét láttam a mobilom kijelzőjén. Mivel tudom, hogy a blogtalálkozó vörös posztóként hat rá (és minden olyan alkalom, lehetőség, szituáció, ahol buzikkal futhatok össze, beleértve a sarki pékséget is), gondoltam, ez valami ellenőrzés féle hívás lesz. Amikor fölvettem, a párom iszonyú részeg hangon szólt bele, hogy vigyek majd egy kiló cukrot, mert a srácoknak reggel kelleni fog a kávéba (ugyebár a lakásomban gyűltünk össze a másnapi túrához). Jól ki is osztottam, hogy "be vagy baszva!" és hasonlók, mire egyszer csak beleszól egy mély hang, hogy "979, basszus, hozz egy kiló cukrot, nem érted?". Na ez valóban a párom volt. De akkor ki volt az a másik? Persze pillanatokon belül kiderült, hogy az egyik lány barátunk szólt eredetileg a telefonba, és az ő hangjára hittem, hogy az a Rolcsi berugva. Égtem is egy cseppet, hazaérve meg nem győztem bocsánatot kérni a keresetlen szavak miatt... ehe-ehe. 

A szombati blogtalálkozó beszámolóit olvasgatva kaptam egy kis kárpótlást, amiért ott kellett hagynom ezt a fantasztikus társaságot. Közben pedig olyan dolgokat olvastam magamról, amik nagyon jól estek, még ha nem is érzem őket maradéktalanul igaznak. Mindenesetre az egómnak nagyon jót tettek, mert tegnap óta egy önmaga tökéletességétől felfuvalkodott beképzelt faszként élem az életem. Mit nekem kopaszodás, meg őszülés? Mit nekem nyüzüge alkat, szeplős pofa és némi pocak? Dejszen ezeket csak én látom, mindenki más szemében maga vagyok a csoda. (Hehe, közben ezeken a szar szövegeken röhögök magamban.) Meg is mutatom majd a Rolandnak, amiket írtatok, hátha akkor jobban értékel ő is (és igyekszik megtartani magának). Viszont ha néhány nap elteltével mégsem változik vissza a magamról alkotott véleményem, és ilyen beképzelt maradok, akkor annak ti lesztek az oka, és majd jól behajtom rajtatok a pszichológus tiszeteletdíját.

Na jó, komolyra fordítva a szót, tényleg aranyosak vagytok, tényleg jól esett, amiket írtatok, és bár a lelkem most szárnyal, néhány nap múlva majd ismét a földön járok, és tökéletesen tisztában leszek azzal, hogy valójában mindőtöknek rossz a látása.  

Az alábbiakban közlöm az ominózus sorokat, de csak két okból:

1: ha ismét (jogos) önértékelési problémáim keletkeznének, csak megnézem ezt a postot, és máris egy lépéssel távolabb kerülök kibontakozni készülő depresszív hangulatomtól.

2:ezennel mindenkit feljogosítok, hogy ha még egyszer valami olyat írnék, amivel magamat fikáznám, akkor az itt szereplő idézetekre való hivatkozással úgy seggbe rúghat (R-rel!), hogy leég a hajam. Tehát az Úristenhogynézekénki témáknak lőttek.

Mike: 979: nem vagy jelentéktelen, hidd el ;) téged bámulni is csak suttyomban mertünk ;)

YShouldIBaSaint: 979- et sajnáltam, hogy hamar elment, egyrészt mert jóképű és az sosem árt, ha van kin legeltetni a szemünket, másrészt, mert jó a humora.

Ugyanő: 979: vaciláltam, hogy az előnyös külsődet vagy a humorérzékedet említsem-e előbb a mondatban...de végülis buzi vagyok, vagy mi. :-)

Littleearthquakes: 979-nek köszönhetően meg...háttööö...izé...asszem megint megdöntöttem a "szerelembe esés" világrekordját... :-DDD
Hát istenem, szeretjük a szépet, ez meg egy őszinte blog, na. :-P
De még mielőtt tovább rontanám a helyzetet (ha ez még egyáltalán lehetséges... :-P), inkább ellopom Mike jóval szofisztikáltabb szavait: "nem vagy jelentéktelen, hidd el ;) téged bámulni is csak suttyomban mertünk ;)"
Annyi kiegészítéssel, hogy én speciel kurvára nem csak suttyomban... :-DDD

Virág: hellyel kínált egy jóképű fiatalember 979 (Szűz-jegy túltengés :), akire - mint a beszámolókból kiderült -, minden blogger és bloggerina szívesen kivetette volna a hálóját, ha nincs partnere. Sajnos - a többiek nagy bánatára - hamar el kellett mennie, mert egy szülinapi partira ment utánunk. Az viszont kiderült róla ilyen rövid idő alatt is, hogy rendkívül értelmes és szórakoztató srác, bár a nyelve néha csípős.