bolhanyakörv bejegyzései

2:0 a bolhák javára

2008. máj. 6.2008. máj. 6. 22:27 - írta: 979
Kategóriák: macska
Címkék: állatorvos, bolha, bolhairtó, bolhanyakörv, cica, macska

A tegnapi fürdés szemmel láthatóan nem hozott átütő eredményt, mivel Desiré kurkászása során megint találtam bolhát. Persze nem is gondoltam, hogy egy fürdetés majd parazitátlanítja.

Ma tehát jött a második felvonás, a bolhanyakörv. Ezt még tegnap vettem a samponnal együtt, de a boltos javaslatára csak ma tettem a macsek nyakába. Teljesen nyugodtan tűrte, és az átható citromillat sem zavarta láthatóan. Kicsit rugdalta a nyakát, de egyébként szemmel láthatóan nem zavarta. A kilógó csonkot rövidre vágtam, a hurkot pedig úgy húztam meg, hogy még véletlenül se szorítsa a nyakát, de azért ne jöjjön le könnyen, ha mégis nekilátna letúrni. Szépen megvacsoráztunk, aztán elmentem fürödni, a macsekot pedig engedtem a kád szélén szambázni, hadd szokja a víz közelségét. Azért már tudta, miről van szó, és egy pillanatig azt is hihette, hogy újabb fürdőzés következik, mivel a kád széle felé emelve egy hangos nyávogást eresztett meg. Azért a kíváncsisága erősebbnek bizonyult a félelménél.

Fürdés után folytattam a házidogám pötyögését, amikor is iszonyú nyávogásra lettem figyelmes. Az addig békésen flangáló Desiré hirtelen megőrült, és mint akit nyúznak, vagy mint akit megmérgeztek, úgy dobálta magát. Nyávogott, vernyogott, karmolta a világot, és testi épségével nem törődve dobálta magát neki mindennek. Rettentően ijesztő volt. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, a macska pedig közben egy pillanatra sem hagyta abba a vonaglást. Én ilyet még nem tapasztaltam. Odamentem hozzá, hogy leszedjem a nyakából a bolhanyakörvet, mert biztos voltam benne, hogy azzal van valami. Amikor megfogtam, szanaszét karmolt, de hiszen magára sem vigyázott, rám miért lett volna tekintettel? Néhány nyugtató szó lecsitította egy pár pillanatra, én meg addig igyekeztem kioldani azt a szart, de mivel sokáig tököltem, a macska újabb vonaglásba és nyivákolásba kezdett. Egy szökellés során hangos koppanással fejelt neki az asztal aljának, meg minden másnak is. Azt hittem, menten kiszenved, és közben az ijedtségtől a sírás kerülgetett. Szólongattam, mire egy kicsit megint lenyugodott, így pusztán erővel sikerült letépnem a nyakörvét.

Rögtön semmi baj nem volt. Mintha egy perccel korábban még nem akart volna ott helyben kimúlni. Nyilván valahogy megnyalta, beleharapott, vagy a csonk megszúrta a szemét, és csípni kezdte azt. Nem hinném, hogy pusztán az idegen tárgy váltott ki belőle ilyen eszelős reakciót. Bár gyanús, hogy aztán hamar lenyugodott.

Én viszont most úgy reszketek, mint tegnap ő, és kezdek kétségbe esni. Mi a szart csináljak? Holnap elmegyek a munkahelyem melletti állatorvoshoz, mert bár Redblek javasolt egy szert, hozzátette azt is, hogy anno majdnem kinyírták vele a macsekot, és azt hiszem, tegnap a pet shopos is erre figyelmeztetett engem. Újabb fürdés-traumának sem tenném ki ilyen rövid időn belül, de az a tudat is nyugtalanít, hogy azok a kis férgek folyamatosan a vérét szívják.