bor bejegyzései

Ha valamilyen okból kifolyólag társas alkoholfogyasztásra adom a fejem, vagy töményeket iszom, vagy bort, vagy az utóbbi időben koktélokat (ami gyakorlatilag persze töménynek minősül). Sört sosem iszom, mert utálom (pontosabban életem során 3-4 alkalommal előfordult, hogy ittam, de akkor már mindegy volt). Nem azért, mert az olyan heteros dolog, hiszen nekem azzal semmi bajom, hanem mert szar és kész. Persze sokan mondták már nekem, hogy "én sem szerettem, de egyszer nyáron...a nagy melegben...hideg sör...és olyan jól esett". Kipróbáltam, és nekem nem esett jól.

A bor...az már egészen más tészta. A jó borok mindig lázba hoznak. Persze kakukktojás a dolog, mivel egy bolti bor sosem lehet olyan jó, mint egy igazi, pincészetből vásárolt. Na jó, Ha nagy nevű borász készítette bort vesz az ember, abban kisebb eséllyel lehet csalódni, de nyilván ott is nagy a különbség a tömeges fogyasztásra palackozott és a hordóbol frissen kiengedett nedűk között. A különféle talponállókban mért szörnyűségekről ne beszéljünk, ahogy a műanyag flakonban árultakra sem érdemes a szót pocsékolni. Egyszer voltam egy borkóstolón, ahol határon inneni és határon túli borokon kívül igazi ritkaságokat is megkóstoltunk. Persze nem köpdöstük ki őket, ezért még egy vacsoraszünet beiktatása ellenére is seggrészeg lettem a végére, de legalább jó volt utána táncházazni. Ezen a kóstolón hangzott el, hogy a bolti borok jó fokmérője az áruk. Ha 500 Ft felettieket veszünk, az már túl van egy alsó határon, tehát kisebb eséllyel csalódunk, de mivel ez az elhangzás 6 éve volt, én mára 800-1000 Ft-ra infláltam ezt a minimális értéket. Szóval ha bort veszek, sosem megyek ez alá, de ha valamilyen különleges alkalomra készülök (például egy romantikus vacsorára a párommal), igyekszem még jobban belőni a minőség/ár arányt. Ilyenkor kerülnek elő Takler, Bock, Gere, Polgár vagy Szeremley borai (Tiffánt még sosem tudtam megfizetni). Igazából persze nem értek a borokhoz. Nem tudom, milyennek kell lenniük, és bevallom, ez inkább sznobizmus a részemről, mintsem hozzáértés. Ez van. De az biztos, hogy ilyen esetekben sokkal szívesebben eszem (egyébként nem szeretek enni), és sokkal ízletesebbnek érzem a falatokat is. Ha másért nem, legalább ezért megéri egy palack jó bort elfogyasztani.

De nem erről akartam írni, szóval lépjünk tovább. A borok helyett manapság inkább a tömény szeszeket iszom, ha iszom. Azok közül is csak a minőség jöhet szóba, tehát ilyen Péterpál, meg Fregatt (vodka ízű szeszesital) nem gurulhat le a torkomon. Jagermeister, Unicum, Hubertus, rum, Becherovka az jöhet, de a tequilát, a konyakot vagy whiskey-t sosem szerettem, ahogy az ánizsos cuccokat sem. De aminek a legnehezebben tudok ellenállni, az a jó házi pálinka (vagy a gyáriak közül a Rézangyal márkanevűek).

Jó pálinkát sajnos nehéz találni. Eleve illegális a főzése (a legtöbb esetben), és egy kicsit tartok is az ilyen 'szerzett' szeszektől, mert nincs kedvem sem megvakulni, sem metil-alkohol mérgezéstől kimúlni. De ha megbízható(nak tartott) helyről páleszhez jutok, ahhoz úgy viszonyulok, mint a jó borokhoz. Amikor túráztunk, és magánszállásnál kaptunk szobát, nem fordult elő, hogy a házigazda ne invtált volna meg bennünket egy-egy felesre. Ezek között akadtak jobbak és borzalmasak is. A baráti köröm nagypapái is gyakran küldtek igazi jó háziszeszeket, de eddigi életem legfinomabb pálinkáját a balatonlellei hétvégémen ittam.

Az úgy volt, hogy egy pénteki napon leutaztam, de már előre megbeszéltük, hogy este átmegyünk Siófokra, ahol egy társasági, jólérzéssel egybekötött duhajkodást terveztünk. Az engem vendégül látó barátom már előre megrendelt egy nagy adag (2 liter) különösen igényes pálinkát, aminek egy részét terveztük aznap este elfogyasztani. Siófokon ezen barátom egy haverja kalauzolt el minket egy szórakozóhelyre, itt vettük át a piát, de előtte még egy órát eliszogattunk a helyszínen is. Egy fantasztikusan jól berendezett, igényes western-kocsmáról van szó, ami kivételesen nem a partnál van, hanem attól jóval távolabb. Kóstolót is kaptunk, méghozzá mind a nyolcan, és miután ezt legurítottuk, már biztosak voltunk benne, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Ha jól emlékszem, mézes törkölypálinkát fogyasztottunk, amit úgy készítettek el, hogy a fele 50 %-os alkoholtartalmú pálinka volt, a fele pedig méz. Olyan volt, mint az üdítő, és ez nem vicc! Egyáltalán nem karcolt, viszont itatta magát, ezért mind a két litert megittuk néhány óra alatt. Szépen is néztünk ki a végére, bár én legendásan jól bírom az alkoholt, ezért inkább én segítettem elesett társaimon, és nem engem kellett istápolni. Szépen rendben haza is értünk Lellére.

Reggel, amikor felébredtem, úgy éreztem, hogy semmi bajom, csak éppen vécéznem kellett, meg innom egy korty vizet. Kimentem hát, és akkor láttam, hogy három új vendég is érkezett. Csak úgy foghegyről köszöntem nekik, mert nem akartam másnapos, büdös lehelettel bemutatkozni, gondoltam, a majd újra felébredek, és rendbe teszem magam, akkor jöhet az ismerkedés. Néhány óra múlva ismét felébredtem, majd fogmosás és öltözés után a közelükbe férkőztem, majd naivan megkérdeztem, találkoztunk-e már (én úgy értettem, hogy életünk során). Mondták, hogy persze, reggel. Mondom jó, de az csak olyan biccentés volt, nem igazi bemutatkozás — és kezet nyújtottam, majd mondtam a nevem. Döbbent arckifejezések és harsány röhögés volt a válasz.

Reggel ugyanis mindezt egyszer már eljátszottuk, de én nem emlékeztem rá. Pontosabban mindenre emlékeztem (hiszen semmi bajom sem volt), csak éppen konkrétan tudtam, hogy NEM mutatkoztam be. Közben meg de.

Azt hiszem, tényleg nagyon jó volt az a pálinka...