borotválkozás bejegyzései

Az emberi leleményesség határtalan, ezt mindnyájan tudjuk. Ha valamilyen eddig nem tapasztalt akadályba ütközünk, vagy ha úgy érezzük, hiányzik az életünkből valami olyan dolog, ami megkönnyítené azt, igyekszünk a problémát valamilyen újdonsággal áthidalni. Többek között ez a tulajdonságunk különböztet meg bennünket az állatoktól. Az emberiségen belül ráadásul mi ahhoz a néphez tartozunk, ami már eddig is számtalanszor bizonyította, milyen szellemi képességekkel rendelkezik, és olyan alapvető vagy speciális találmányokat adott az emberiségnek, mint pl. a gyufa, a golyóstoll, a dinamó, a telefonközpont, a C-vitamin, a hologram, a helikopter, az inzulintapasz, a számítógép működési elve vagy a repülőgépes tűzoltás (és sorolhatnám naphosszat). Mivel magam is e nép tagja vagyok, talán genetikailag kódolódott belém a problémamegoldás/hiánypótlás igénye, de álszerénység  lenne a részemről, ha azt állítanám, hogy a találmányaim kigondolásakor kizárólag az altruizmus vezérelt, és nem a meggazdagodás vágya. Holott néha utóbbi motiváció is szerepet játszott. Lássuk akkor, miket adtam volna már eddig is a világnak, ha szerencsésebb csillagzat alatt születek, és sikerül őket szabadalmaztatni. Hangsúlyoznám, hogy az alábbi dolgok tesztelésre, kivitelezésre még nem kerültek, itt pusztán működési elvekről van szó.

Nagy ötlet lett volna a részemről egy magyaros gyorsétterem-lánc megvalósítása, de sajnos néhány étel kifundálásánál tovább a tőkehiány miatt nem juthattam. Pedig biztosan nagy kereslet lenne a pacalburgerre, a zsírlevesre vagy a szalonnás piskótára, de a lecsós ízű Orbitot vagy a fokhagymás Tic-tacot is biztosan sokan vásárolnák. Olyannyira elkeseredtem a pénzhiány miatti tehetetlenségtől, hogy a gasztronómia háza táján már csak két leleményes dologra futotta a kedvemből.

Az egyik ezek közül a kifordított zsömle, ami könnyedén hidalja át azt a problémát, hogy szendvicskészítéskor csak egy felszín áll rendelkezésünkre. Hiszen ha bevágunk egy zsömlét, annak csak a közepét lehet megvajazni, és csak ugyanide férnek be a felvágottak, zöldségféleségek és ketchup/mustár/stb. pöttyök is. A találmányom lényege, hogy bevágás után a hagyományos zsömlét egyszerűen kifordítjuk, így annak közepe alulra és felülre kerül, miközben mégis marad egy közepe (bár az eredetitől eltérő állagú), következésképp három (3!) kenőfelületet kapunk. Így akár azt is megtehetjük, hogy felül vajjal kenjük meg, és gépsonkával díszítjük, alul kőrözöttel és szalámival borítjuk, középre pedig kis retekkarikákat tömködünk, de a variációk száma a végtelenhez közelít. Mivel ez a találmányom a gyakorlati megvalósításig is eljutott, a tesztelésre is sor került. Ez felhívta a figyelmem néhány hiányosságra, mint például a szállítás körülményességére (már körvonalazódik bennem az ételtaszító alufólia, valamint a műanyag papírszalvéta gondolata, amikre majd nem ragad rá/ragad bele az étel), valamint higiéniai szempontokra, miszerint a kifordított zsömle készítése és fogyasztása közben az ember keze csupa trutyi lesz. Amíg a végső megoldásra rá nem jövök, áthidalásként gondoltam ki a másik gasztronómiai újításomat, a kétszer kifordított zsömlét. Itt a higiénia és a szállítás oltárán fel kellett áldozni egy kenőfelületet, de még így is a hagyományos zsömle dupláját kapjuk némi energiabefektetéssel. Előállítása nagyon egyszerű: egy hagyományos zsömlét a fent vázolt módon kifordított zsömlévé alakítunk, ízlés szerint megkenjük, megpakoljuk (ügyelve arra, hogy a középső kenőfelületet kihagyjuk), majd még egyszer kifordítjuk. Ezzel azt érjük el, hogy a két kenőfelület és annak tartalma egymással szembe kerül, így nem kenődik, nem ragad, szalvétával, alufóliával könnyedén szállítható. Voilá! Minimum egy Nobel-díjat érte!

Na, de félre a tréfát, hiszen valóban komoly ötleteim is vannak. Az egyik ilyen a férfiak számára készült arcszőrtelenítő krém. Amint ezzel valaki (engem vélhetőleg megelőzve) a piacra lép, garantáltan meggazdagodik belőle. Mehet a kukába a borotva, a borotvahab, after- és before shave, meg a többi vacak, hiszen az ember ezután reggel csak bekeni a pofáját, leül a klotyóra, és míg a dolgát végzi, a krém is ugyanezt teszi az arcán. Meggyőződésem, hogy eredményes kutatások folytak ezen a téren, csak éppen a borotválkozási eszközöket gyártó cégeknek nem érdeke a hasonló termékek megjelenése, ezért mindent elkövetnek ennek megakadályozása érdekében. Magam is csak azért nem jöttem még ki vele, mert tartok a borotvamaffiától. 

A másik nagy ötlet, amivel hajdan multimilliomos szándékoztam lenni a tamagocsis mobiltelefon. Nem is értem egyébként, hogy a mobilgyártó cégek miért nem ütötték le ezt a magas labdát. A sok tirpák úgyis állandóan azt a szart nyomogatja (ahelyett, hogy olvasna, rejtvényt fejtene vagy valami), így legalább volna valami csekély értelme e tevékenységüknek, ami ráadásul a felelősségvállalás, a törődés magját plántálná minden felhasználóba. Élelmesebb cégek a kis tamamobil lelki szükségletei közé felvehetnék a telefonálás, az SMS-küldés vagy a csengőhang letöltésének kielégíthetetlen vágyát is, ezzel sarkallva a kis seggagyúakat a magasabb mobilszámla elérésére. Még élelmesebb cégek összepasszinthatnák a virtuális háziállat létét a telefon működőképességével: ha nem gondoskodunk megfelelően zsebkedvencünkről, és az megdöglik, a telefont is kidobhatjuk. Garantált bevételi forrás! Ez még abból a szempontból is hasznos lenne, hogy bizonyos embereknek nem kellene annyi szellemi energiát megmozgatniuk, hogy megmagyarázzák, miért kell már megint új mobiltelefont venniük (ugye, Rolcsikám?). A találmánnyal egy probléma van, a kutyának sem kell már. A tamagocsik már a múlt ködébe vesznek, a temetőiket benőtte a gaz, senki sem emlékszik rájuk, tehát igényük sincs hasonlóra. Ezt sajnos lekéstem.

De sebaj, mert aktuális találmányommal még gazdag lehetek. Ez az UV-érzékeny testfestés. Arról van szó, hogy arcra, felkarra, dekoltázsra (vagy akárhova) lehetne bármilyen rajzolatot készíteni olyan festékkel, ami csak UV-fényben látható. Ilyet használnak a szórakozóhelyek bejáratánál is, tehát hozzáférhető és vélhetőleg bőrbarát is. Halál komoly, ha lenne tetoválószalonnás ismerősöm (vagy én értenék ehhez), tutira megvalósítanám. Összeszedném néhány barátomat, beöltöznénk dizsiruciba, nyomatnánk magunkra mindenféle ábrázolmányokat, aztán lemennénk a legtirpákabb tirpákok gyülekezőhelyeire, a sok tucatember meg sorra azt kérdezné, hol csináltattunk ilyen fasza dolgot. Így is állandóan ezekkel a világítós lófaszokkal hadonásznak, szóval igazi főnyeremény lenne ez a testfestéses cucc. A konzervatívabb szülőknek nemigen lehetne kifogásuk, hiszen semmi visszafordíthatatlant nem tenne magával a szívük csücske (nem is látnák), ráadásul hetente újat lehetne készíteni, így nem fordulhatna elő az illetővel, hogy ráun a testét díszítő ábrá(k)ra. Ha illetékes olvassa ezt, használja nyugodtan az ötletet, de biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb valaki más is magától felismeri az ebben rejlő lehetőségeket.

Amikor ezen a témakörön gondolkodtam, elejétől a végéig átrágtam a lehetőségeket, így született meg néhány hiánypótló találmány. Fent már ecseteltem a túlságosan konzervatív szülők problémáját, ők ugyanis nem szívesen látják gyermekükön az azokat elcsúfító lemoshatatlan (!) festékfoltokat, sőt, némelyik még határozottan meg is tiltja utódjának a tetováltatást. Erre már eddig is született néhány áthidaló megoldás, mint pl. az alsónadrág alatti — ezért csak illetékeseknek látható — bőrfelület, esetleg a fejbőr, a lapocka, a belső comb tetoválása. Én továbbmegyek: ha igazán láthatatlan tetkót akarunk, ott a béltetoválás (esetleg ezt továbbgondolva a gyomorpiercing). Garantáltan láthatatlan, az összetartozás és a testdíszítettség, a birtoklás érzése mégis a miénk lehet, mégsem kell majd 70 évesen szégyellnünk megereszkedett bőrünkön a ráncos nonfiguratív ábrákat, ráadásul igazi meglepetést okozhatunk majd velük a patológián (egyfajta utolsó tréfa gyanánt). Igaz, hátrányuk is van, amiért a strandon nem tárhatjuk őket ország-világ színe elé — ellentétben más, testet díszítő alkalmatossággal, amikben épp ez az érdekes. Cserébe vidám perceket szerezhetünk magunknak olyan gondolatokkal, hogy pl. miként csavarodik frissen szerzett gyomorkarikánk köré a húslevesből imént kievett, egyben lenyelt cérnametélt köteg, avagy hogy mennyire megörvendeztettük galandjainkat némi bélgraffitivel, hogy ne legyenek számukra annyira unalmasak a parazita-hétköznapok.