cég bejegyzései

1. Ez a 701. bejegyzésem, aminek tiszteletére szerettem volna néhány érdekes, vicces vagy egyéb okból kifolyólag említésre méltó keresőkifejezést közre adni, de mivel haldoklik  a statgép, erre nem kerülhetett sor. A jubileum tehát ezúttal ennyi.

2. Ahogy a Freeblog, a 979 blog is haldoklik, ez nem kétséges. Az, hogy nincs időm írni, sok esetben igaz, de annyi időm azért lenne, hogy egy-egy röpke bejegyzést lefirkantsak. Az a baj, hogy már kedvem sincs hozzá, így fordulhat elő, hogy bár téma lenne bőven, két hete rá se bagóztam a blogra. Sokszor napokig még a kommentekre se nézek rá, a statgép hibája meg aztán a maradék ihletemet is elveszi. Az 5. blogszülinapot azért még tuti kivárom, aztán meglátom, mi lesz.

3. Közben viszont már előkészítettem internetes jelenlétem átlényegülésének alapjait (valamit a blog nélkül/helyett/után is csinálni kell), azaz Lost ex-bloggerrel közösen indítottunk egy tublr oldalt. Bár van már hasonló, úgy döntöttünk, a jövőben (mi is) megpróbáljuk felfedezni Budapest lehető legtöbb arcát és szegletét, és közben igyekszünk minél többet megörökíteni abból, azaz ez egy Budapest témájú fotóblog (lesz). Az odavetett 'csak úgy' fotók közt megpróbálunk majd minél több olyan összeállítást kipakolni, ami vagy valamilyen téma vagy valamilyen kontraszt köré csoportosul. Ha minden jól megy, az idő előrehaladtával egyre több ellentétpárt sikerül megtalálnunk és megörökítenünk...bár még nagyon képlékeny a dolog. Ötletelünk, fényképezünk, aztán majd lesz valami. Azt viszont már most tudjuk, hogy messze nem ragaszkodunk a turistacsalogató helyszínek minél varászlatosabb színben való feltüntetéséhez, itt bizony lesz árnyoldal is. Minden, ami Budapest.

4. Egyébként nem panaszkodom a munka mennyisége miatt sem. Ettől a héttől eleve rettegek, mert még nem látom a közepét sem, nemhogy a végét. Éves zárás, havi ÁFA, új ügyfelek, szarkavaró régiek, megállás nélkül csöngő telefon, ingerültség, késői ebéd, ingázás a cégek között...na jó, inkább hagyjuk is.

5. Még azóta sem sikerült eljutni egy edzőterembe, de a héten már megint nagyon erősen rákoncentrálunk, aztán hátha végre. Kellene már, mert itt a nyár, mindenki izmos és fit, csak én nem. Persze idén nyárra már lófaszt sem lehet felszedni, de sosem késő elkezdeni a következőre készülni.

6. Nem vagyok oda a képregény-adaptációkért és/vagy szuperhősös filmekért (az egy Batmant leszámítva ugye), de a Bosszúállók kimondottan élvezetes és nézhető volt. Az ilyen filmek nagy kockázata, hogy a hollywoodi megoldásokat kedvelő rendezők a szuperhős téma miatt még egy (vagy több) lapáttal rátesznek mindenre, így végül egy teljesen abszurd, végtelen túlzásokkal teli szart kapunk tőlük. Ez a film viszont végig a számomra is elfogadható keretek között maradt, és még a 3D technikára sem feküdt rá tolakodó szinten. Gyakorlatilag fel sem tűnt, hogy ez egy 3D-s film, olyan természetesnek hatott az egész.

7. Van a másnaposságomnak egy olyan vetülete (a fizikai gyötrelmeken túl), hogy először felébredek, megállapítom, hogy másnapos vagyok, tesztelem az érzékeimet, a szervrendszereimet, aztán visszagondolok a történtekre, és megállapítom, hogy — meglepő módon — mindenre emlékszem. Aztán ahogy telik az idő, egyre több részletről derül ki, hogy igazából fogalmam sincs, hogyan is volt, sőt, komplett fél órákat, eseménysorokat hiányolok az estéből. Például két külön helyszín közötti út eseményeit, azaz hogyan kerültem oda? Ilyenkor bekapcsol az aggódási mechanizmus, hogy "Úristen, ugye nem csináltam semmi vállalhatatlant?", aztán beletörődöm, hogy ha mégis, hát biztos cuki, váratlan vagy vicces volt tőlem, de ami történt, megtörtént, ideje a jelenre koncentrálni. És akkor jön a jeges rémület, amikor visszahallom vagy beugrik, hogy igenis csináltam, és a többiek azóta is ezen röhögnek. Jaj! (Persze nem kell semmi extrémre gondolni, de az én visszafogott lényemnek a minimális önmagam elengedése is sok tud lenni.)

8. Eljött az idei lomtalanítás ideje, én pedig megint egy jó nagy halom felesleges kacattól szabadultam meg. De mintha egy grammal több hely nem lenne a lakásban mégsem.

9. Kaptam egy névtelen képeslapot (ami a FIDESZ hajdani választási plakátját ábrázolja), gyerekírással, és számomra érthetetlen (bár értelmes szavakból áll) üzenettel. Hogy mik vannak...?

10. Megint lehet szurkolni, hátha megfogjuk az Isten lábát. Egy barátom azt mondta, hogy hajtogatni kell magamban a pozitív gondolatokat, és akkor bevonzom a tutit. Szóval: hozzánk jönnek, mert fiatalok vagyunk és agilisek, közel vagyunk, olcsók vagyunk, felkészültek vagyunk és szimpatikusak vagyunk. Hozzánk jönnek könyveltetni, hozzánk jönnek könyveltetni...

Szívesebben írtam volna címnek "Szökőnapi izomláz"-at, de akkor egy tucat kommentet kaptam volna, hogy de hülye vagyok, amikor azt sem tudom, hogy a szökőnap 24-én van és nem 29-én, de egy a lényeg: ez a plusz egy nap nagyon kellett.

Ilyenkor, februárban egy tonna bevallást kell beadni a havi teendőkön túl, és ezek elkészítése mind a rendes munkanapok tennivalóitól veszi el az időt. Így alig marad munkaóra a rengeteg csipcsup dologra, meg a könyvelésre, az e-mailekre, a tanácsadásra áhítozó ügyfelekre és a többire. De hétfőn lezárult a bevallásozás, ma a kötelező kamarai regisztrációk ügyintézése, és a plusz napnak köszönhetően sikerült a könyvelt anyagokat lefűzni, az idei dossziékat megnyitni, a rendezetlen (és kevésbé fontos)e-mailek közül jó párat megválaszolni, szóval örülünk. Holnap meg kezdődik az új hónap a szokásos ügymenettel: számlázás, bérszámfejtés, iparűzési adó előlegek diktálása, könyvelés, havi ÁFA, még könyvelés és talán pár beszámoló. Huhh, már előre félek.

A cég anyagi helyzete februárra vetítve továbbra is stabil, bár a kinnlevőségeink megint nőttek. Jó néhányan nem tudtak most fizetni (tipikus februári dolog), de ezek java része márciusban és áprilisban utoléri magát, így nem izgulunk különösebben. Mi viszont minden aktuális kiadásunkat teljesíteni tudtuk, sőt, néhány régebbit is. Befutott pár tavalyi tartozásunk, így nemcsak beruházásra futotta, de az új hónapot sem nullán kezdjük. Közben az állandó partnereink száma 72-re nőtt, de bízom benne, hogy nem állunk itt meg.

A cég anyagi helyzetének javulásával az enyém is pozitív irányba változott. Utolértem magam a rezsi tekintetében, két újabb fogamat tudtam megcsináltatni (az egyik megint elég drága volt), nem kellett kuporgatnom, és még ruházkodásra is futotta a leértékeléses időszakban. A cég felé fennálló tartozásom harmadát is letudtam, de sajnos az adótartozásom még mindig ott figyel (bár, kb. a felére megvan a keret). Hiába, nincs az a pénz, amit ne tudnék elkölteni...

Ami pedig a legjobb hír, hogy tegnapelőtt végre ismét elkezdtünk kondizni, igaz még csak egyszer voltunk. Holnap elvileg újra megyünk, most azonban másik terembe. Mivel a Ricsi már jó ideje elköltözött a Ráday utcából, semmi nem indokolja, hogy továbbra is az ottani edzőterembe járjunk. Az időm elég szűkös, ezért arra gondoltam, hogy ha sikerül egy olyan helyet találni, ami a munkahely-lakás útvonalra esik, és a Ricsinek sincs messze, akkor át kellene szokni oda, mert alkalmanként 30-40 perc megtakarítás is nagyon jól jön. Első nekifutásra tehát a Duna Plázában levő Aréna Fitnessbe mentünk, mert annak a legkedvezőbb a fekvése. A terem sem volt előttem teljesen ismeretlen, mivel alkalmanként squasholni is oda szoktam járni, de az edzőtermi részét eddig nem próbáltam. Előzetesen többen mondták, hogy elég zsúfolt, mert munkaidő után rengetegen járnak oda, de gondoltam, egy próbát megér. Hát sajnos igaza volt az ismerőseimnek, mert tényleg ge*i sokan vannak, azazhogy a terem viszonylag kis alapterülete miatt érezni a szörnyű zsúfoltságot. A gépek szépek és újak, a kézi súlyok markolatáról sincs lekopva a borítás, ennyi emberre ennyi eszköz azonban kevés. Nem találtunk például olyan padot, amire hanyatt lehetne feküdni, és ha ketten is ugyanazt az izomcsoportot akarják edzeni, amit mi, akkor máris gondok akadnak. Az edzőközönség meg hát nem annyira csábos, ami végül is nem olyan lényeg (elvégre edzeni megyünk, nem dugni), bár pihenés közben hasznos, ha ez ember kellemes megjelenésű fiatalembereken tudja a szemét legeltetni. Kb. egy srácot láttunk, aki magas, jó tartású, és gyönyörű teste van, amiben az a vicces, hogy ezzel a sráccal egy héten háromszor utazom a villamoson. Ruhában látva is feltételeztem róla, hogy lenne mit stírölni alatta, de így, trikóban látva minden várakozásomat felülmúlta.

Mondjuk félő, hogy le kell mondanom a látásáról, mert holnap egy újabb edzőtermet próbálunk ki, ezúttal a Dózsa György úti metró-megállónál, hátha az egy kicsit nagyobb. Csak múljon el addig ez az irgalmatlan, február végi izomláz...

1. Újabb hét telt el úgy, hogy egy betűt nem sikerült elolvasnom kedvenc bloggereim bejegyzéseiből, így lassan már azt sem tudom, él-e egyáltalán mindenki. Ez az évkezdés most még munkásabb nekem — és a szakmámban mindenkinek — mivel a kormánynak elég sok dolgot sikerült a feje tetejére állítani, szóval mindent megint naprakészre kell tanulni. Meg aztán jönnek is a megbízások, plusz akad pár bosszúság.

2. Bosszúság #1: a könyvelőprogramunk egyben számlázó és bérszámfejtő progi is (minden egyben, ami kell), és nem is rossz, de sajna mindig akadnak vele hibák. Idén sem volt ez eddig másként, mivel a bérrel kapcsolatos változásokat a fejlesztők későn is, meg sok esetben rosszul is plántálták bele, úgyhogy elég sokat kellett szentségelnem, amikor újra és újra el kellett készítenem, kinyomtatnom (stb.) olyan emberek bérszámfejtését, akiket egyszer már megcsináltam. Rögtön észreveszem persze a hibát, meg ha valamit rosszul csinál magától, kézzel át lehet írni, de párszor felcsattantam, hogy "baszdmeg, kétszázezerért ne nekem kelljen már kiszámolnom mindent!" (ti. annyi a programkövetés évente).

3. Bosszúság #2: a titkárnőnknek elviselhetetlen állapotba került a gépe, ezért itt volt az ideje, hogy lecseréljük. Egyik pillanatban fogtam magam, körülnéztem a neten, és nini, éppen 2 sarokkal odébb van egy üzlet, ahol pont tök akciós egy, az én tudásom alapján jónak mondható konfiguráció. Fél óra sem telt bele, és már ki is perkáltuk az árát, és azt az ígéretet kaptuk, hogy majd másnap kihozzák monitorral, oprendszerrel (ami nem volt raktáron). Direkt kértük a boltos srácokat, hogy igyekezzenek, mert éppen olyan időszakban vagyunk, amikor minden perc drága. Megígérték, hogy fél 1, és ott vannak. Nem voltak, ezért fél 2-kor rájuk csörögtünk, és egy óra múlva meg is érkeztek. De nem ez volt a probléma. Félretettem mindent, elkezdtem összedugdosni, telepítgetni (mert arra odabe' csak én vagyok alkalmas), de kisvártatva ocsúdtam, hogy nincs net, ami igen fontos lenne. Oké, próbálgatás, eszközkezelő, drága percek...hoppá, az ethernet kártya (?) meg még két dolog nincs megfelelően telepítve...illesztőprogram hiányzik...telepíteni nem sikerül...típusa ismeretlen...na jó, majd holnap. Tegnap tehát felhívtam a boltosokat, hogy ez van, mire mondták, hogy hát persze, mert ez csak a nyersvas, a drájvereket a lemezről fel kell telepíteni. Mondom, erre én is rájöttem, csakhogy nincs lemez...de ott van a billentyűzet dobozában...de nincs ott (se). Jó, akkor visszahívnak. Délután 3-kor sikerült is nekik, és szabadkoztak, hogy bocsi, de most ők is meglepődtek, hogy a gyártó ehhez nem mellékel, le kell tölteni innen és innen. (Na persze, és a gyártó egy fecnit sem mellékel, ahol megadná a linket...). Fogtam magam, letöltöttem minden lófaszt, futtatgattam őket, de netet továbbra sem sikerül bűvölni. Újabb telefon, hogy most mi van. A részletekbe nem merülök bele, a végén kiderült, hogy második nekifutásra már volt net, csak az Internet Explorer egy fasz, és azt mondja, hogy nincs. Vazze...

4. A gépeinket egyébként sorra le kell cserélgetnünk, mert egyre elviselhetetlenebbül lassúak és olyan hangosak, hogy már olyan, mintha egy gyárban dolgoznánk és nem egy irodában. Volt partnerünk, aki a telefonban (!) megjegyezte, hogy milyen zaj van nálunk. Most viszont egy öles lépést tettünk a csend felé, mert a titkárnőnk gépe volt a fő zajforrás.

5. A múlt héten a TESCO-ban vásárolt zöldfűszereim minden odafigyelés és próbálkozás ellenére elszáradtak. A bazsalikom már másnapra elfonnyadt, de pár napra még sikerült életet lehelnem belé némi öntözéssel, viszont egyetlen kihagyott nap után bevégezte, ahogy a két másik is. Hát, nem sok értelme volt megvennem őket, mivel egy grammot sem használtam belőlük, és már a kukában is landoltak.

6. Végre felvittem a moly.hu-ra az összes könyvemet. 460 db lett a vége, de ebben egynek számít minden olyan, ami többkötetes (pl. Gyűrűk ura), így a saccolt végleges darabszám jóval 500 fölött van (kb. 520-540 lehet). Az olvasottsági fok 30%, amit talán 50%-ra is növelhetek életem végéig, bár azért majd törekszem a nagyobb arányra.

7. Még csak február közepe, de apám már kétszer is hívott, plusz még párszor a mostohaanyám meg apám kolléganője is. Mi lehet az ok?

8. Újabb lépést tettem a XXI. század irányába, azaz vettem egy okostelefont, és egyben a kártyás megoldást is előfizetésesre változtattam (a pontosság kedvéért: 0 Ft volt a telefon, tehát a 'vettem' nem fedi pontosan a valóságot). Ez tegnap este jött rám, és mire ágyba kerültem, már tudtam, hogy ma meg fogom lépni.

9. A mai program eddig: squash, teázás, Telenor, Pyrex papír, Saturn, Match, pizzarendelés, és mire kettőt fújok, jön egy lakásavató. Ezt a bejegyzést mindezek közé zsúfoltam be.

10. Ahogy közeleg az új (és a sorozatban sajnos utolsó) Batman-film, egyre jobban pörgök fel én is. Mostanában újra felfedeztem ezt:

1. Kezdjük megint blogos témával, sőt rögtön kettővel is. Egyrészt régen volt olyan hét, hogy 3 bejegyzést is írtam, másrészt büszkén jelentem, hogy Captain tekintetében is bepótoltam a lemaradást. Olyan vagyok a blog terén, mint aki teljesen összeomlik, és csak hosszú idő alatt, lassú felépüléssel tudja rehabilitálni magát. De azért haladok.

2. A zöm már tudja, de azért itt is rögzítem, hogy a szakdolgozatomra a konzulens is és az opponens is jelest adott. A konzulensem szemmel láthatóan nem olvasta el a végső verziót, és csak emlékezetből dolgozva, pár (szinte olvashatatlan) szóval tudta le az értékelést, az opponensem viszont nyilvánvalóan elolvasta, mert a megfogalmazott kritika abszolút stimmel. Pontosan tudtam, főleg az időhiány miatt hol érheti majd vád a megfogalmazottakat, az opponens pedig meg is találta ezeket a pontokat. A megfogalmazása viszont kifejezetten kedves, amolyan nagypapás hangvételű, ami jó érzéssel ás bizakodással tölt el.

3. A csütörtöki államvizsgával kapcsolatban: beletörődtem, hogy rosszul emlékeztem a kifogásolt vizsgatárgyra, és inkább úgy döntöttem, hogy kész, passz, megtanulom a másik tárgyat. Fogok itt vitatkozni...

4. Tegnap 11 órát dolgoztam, amivel megdöntöttem a korábbi rekordjaimat is. A sztahanovizmusom oka főleg az volt, hogy az esti program fél 9-kor kezdődött, két saroknyira a munkahelyemtől, meg aztán amikor kiürül az iroda, mindig újult erővel vetem bele magam a munkába. Ilyenkor haladok a legjobban, a csendben és nyugalomban. Igaz, 6 után már nemigen láttam a monitort, csak a program ismerete, a rutin és a klaviatúra magabiztos használata vitt előre. Mondhatni vakon könyveltem.

5. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fél órára azért kiszaladtam, mert idejét láttam már a fodrász meglátogatásának. A frizurám egyszerű, ezért gyorsan megvan, ráadásul most kimondottan jól is sikerült: fiatalos, mégsem extravagáns (az extravagancia és a pozícióm egymást egyre inkább kizárja), ráadásul a kopaszodásom is diszkréten leplezi.

6. Éjjel viszont baromi szarul aludtam. Későn feküdtünk le (hajnali 3 körül), én pedig valami miatt nagyon felületesen aludtam, és közben sokat és hosszan álmodtam. Nem csoda, hogy reggel úgy ébredtem, mint az ázott szar, és a várnyomásom is mintha magas lett volna.

7. Az izgatottságom oka valószínűleg nem az államvizsga (szerintem nincs okom azon izgulni, de csütörtökön biztosan a torkomban dobog majd a szívem), hanem az a 8-céges pali, aki árajánlatot kért. Ha minket választana, az nagyon nagyot dobna a cégen, mert sok gondot megoldana. Januárban felvehetnénk egy új, teljes munkaidős alkalmazottat, akire rápakolhatnánk ezeket a vállalkozásokat, plusz még vagy ugyanennyi vagy kicsit több másikat is, ami engem is, a társamat is jelentősen tehermentesítene, és végre lenne időm menedzserkedni. Továbbá elkezdhetnék végre főnökként viselkedni, átköltözhetnék egy külön szobába, ahol viszonylagos nyugalomban dolgozhatnék, és még a bevételből is maradna fejlesztésre, magáncélra. Mivel viszont ilyen sok múlik a dolgon, tutira nem fog bejönni, ez az életemben eddig mindig így volt.

8. A mai program (a délutáni alvásbepótláson túl) a településszociológia volt. Slum, szuburbia, gettó, alulintegrált zónák, szukcesszió, filtráció, szegregáció, invázió, urbanizáció, relatív dekoncentráció, humánökológia, szektorelmélet, koncentrikus körök elmélete, meg a többi. Ezek baromi szarul hangozhatnak így, de a településszociológia az egyik legkézzelfoghatóbb szakszociológia, szóval nem nehéz, és még érdekes is.

9. Valamiért egész nap fáztam a lakásban, pedig szerintem nincs (nem volt) hidegebb, mint az utóbbi napokban. A tippem az okokra, hogy kimerültem, és megint elhanyagoltam az evést, mint oly sokszor, mert amikor végre betápláltam az arcomba három szelet pizzát, mindjárt elkezdhettem kitakarózni. Ja, a tanulás okán ugye nem akartam nekilátni főzni.

10. Ha már pizza, a kedvencem a 4-sajtos, az is a Speedy-től (Netpincéren rendelve). Olcsó, nagy és baromi finom, bár tőlük még nem rendeltem szar pizzát. Ráadásul mindegyikhez választhatsz négyféle alapból, ami általában a sajtos szokott lenni, viszont ebben az esetben az egy kicsit hülyén venné ki magát, szóval a paradicsomos alapot választottam inkább. A kéksajtos részek a kedvenceim benne, mivel én a penészes sajtokat is szeretem. Nem volt ez mindig így, mivel a márványsajthoz (és társaihoz) bizony fel kell nőni, ez viszont egy pár éve már megtörtént nálam.

1. Régen nem volt, hogy két egymást követő napon bejegyzés lett volna, úgyhogy most megtöröm ezt a csúnya, spontán hagyományt. Vissza kéne rázódni a bloggerkedésbe, ne mindig csak a munka legyen.

2. Amióta bejött ez a téli, sötét időszak, képtelen vagyok reggelente felkelni. A telefonom minden reggel 7:05-kor megszólal, le is nyomom (és napról napra egyre kevésbé fogom ezt fel), majd visszaalszom, mintha semmi dolgom se lenne. Aztán felébredek vagy magamtól, vagy a macskám nyávogására. Ricsire ilyenkor nem számíthatok, mivel ő immúnis a telefonom ébresztőjére. Kelés után meg néha még rosszul is vagyok, annyira megvisel, hogy el kell hagynom az ágyamat. Bezzeg hétvégén...

3. Teljesen természetes, hogy amikor a legfontosabb teendőim lennének a 2. munkahelyemen, az ottani program éppen akkor omlik össze, és még természetesebb, hogy ráadásul abban a századmásodpercben, amikor ez a legnagyobb károkozással jár. Nem is tudtam ma befejezni a (fontos) teendőimet, mert még egy újraindítás sem segített (szokott pedig), az informatikus pedig csak holnap érkezik. Ha időmilliomos lennék, leszarnám, de manapság időnyomorult vagyok.

4. Tegnap még nem tudtam, hogy mit, mikor, mármint ami az államvizsgát érinti, ma viszont megnéztem, és összeomlottam. Egyrészt a vizsga 15-én lesz, du. 1 és 4 között, másrészt nem az a tárgy szerepel a vizsgatárgyaim között, ami eddig volt (és amiből készültem), hanem egy másik, amiből még anyagom sincs a készüléshez. Amint ezt megláttam, pillanatokon belül összeomlottam, elkezdett hevesen verni a szívem, és a koncentrációm, mint olyan megszűnt létezni. Hogy mi lesz ebből, nem tudom...

5. Persze azért gyorsan megeresztettem egy telefont, de azzal csak a kezdő lépésekhez kaptam segítséget, és csak még több kérdés merült fel bennem. Ez mind tovább mélyítette a pánikot, ügyintézni meg nem tudtam tovább, lévén az egyetemen du. 3-ig van csak erre lehetőség. Az egyik kérdés például, hogy ez a helyzet miként fordulhatott elő és miért éppen velem? A szakdolgozatom címe és témája nem változott, tehát akkor miért változott a vizsgatárgy pusztán attól, hogy nem az eredetileg tervezett időszakban államvizsgázom, hanem egy pár félévvel később? Azért igyekszem lenyugodni, égtem én már nagyobbakat annál, ami most rám vár.

6. Jelentkezett ma egy pali, aki 8 céget hozna hozzánk könyvelni, és árajánlatot kér. Küldött egy táblázatot is, amiben a cégek átlagos számlaforgalmát tüntette fel, viszont bérszámfejtésre és az éves árbevételre való hivatkozás egyiknél sem szerepel. Jó lenne megcsípni ő(ke)t, csak a visszakérdezést nehogy szerencsétlenkedésnek fogja fel... Ja, és egy 9., leendő cég leendő tulajdonosa is keresett ma, azt a munkát is jó lenne magunkénak tudni.

7. A sokcéges pasi egyébként ajánlás útján jutott hozzánk. Azt mondták neki, hogy megbízható iroda vagyunk, ami igaz is, lévén éppen most zárult le egy nagyon komoly (sajnos éppen megszűnt) vállalkozás teljes körű ellenőrzése, a kezdetekig visszamenőleg, és semmilyen hibát nem állapítottak meg. Pedig lett volna miben, hiszen a cégnek bazi vaskos anyaga volt. Hasznosak az ilyenek.

8. Azt mondják, reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár és vacsorázz úgy, mint egy koldus. Hát én ennek éppen az ellenkezőjét művelem, ami nyilván nem egészséges. Mostanában reggelizni semmi időm, ebédre eszem egy fél adag valamit, a vacsorát viszont nem bírom abbahagyni: valami, aztán joghurt, aztán gyümölcs, aztán csoki, megint gyümölcs, és így tovább, amíg bírom. Ma például odáig fajultam, hogy negyed kettőkor ettem csak meg az első falatot.

9. Délután valami nagyon durva álmosság tört rám. Egy percenként ásítottam olyan hatalmasakat, hogy attól féltem, begörcsöl a nyelvem vagy az állkapcsom. Szerencsére megúsztam, de legalább megtapasztaltam, mi a következménye az álmosság+hajtás+idegesség+pánik kombónak.

10. Ma senki se fizetett, csak mi 'szórtuk' a pénzt. Ja...fizetésre, kajajegyre (szintén fizetés), meg bérleti díjra. Mégis elkiabáltam volna tegnap? Na jó, ne halmozzuk a pánikot! Bőven vannak potenciális tartalékaink, csak jó lenne, ha nem a szerencsén, hanem az elhatározáson múlna a felhasználásuk.

Unalmas, nem unalmas, azért csak rögzíteném életem internetes naplójába, hogy tegnap 16:30 körül végre hivatalosan is az irodánk ügyvezető-tulajdonosa lettem, miután egy üzletrész-átruházási szerződéssel a korábbi 24%-os tulajdoni arányomat 50%-ra növeltem. A társam tulajdona 25%-ról szintén 50%-ra nőtt, így a harmadik tag kikerült a cégből.

Még ki kell fizetnünk az üzletrész árát (decemberben meglesz), és megvárni, amíg minden, a múltra emlékeztető irat és magántulajdon kikerül az irodából, azaz az ex-főnököm elviszi őket. Ez már egyébként folyamatban van. Sorsszerű, hogy a hivatalos bejegyzés véletlenül pontosan 2 évvel az alakulás után történt, továbbá, hogy néhány nap eltéréssel az iroda megalakulása után 20 évvel, amiből 10-et én magam is leszolgáltam.

Megérdemeltük? Majd az idő eldönti. Ha képesek vagyunk tartósan helytállni, és növelni a bevételeinket, ügyfeleink számát és a presztízsünket, akkor talán egyszer még gazdag ember is leszek, addig azonban számomra csak a pszichés haszon érezhető az egészből, és az sem nagyon, mert a sok teendő és gond eltereli a figyelmem más irányokba.

Anyám anno azt mondta, "fiam, ne hajtsd az időt, mert ha majd megöregszel, utólag még bánni fogod az elvesztegetett perceket." Biztosan igaza volt, de azért lehetne már január, hogy az anyagi örömök is érhessenek végre.

...mert bőven van mit kiheverni. Az utóbbi hetek rohanása olyan elképesztő súllyal nehezedett rám, és most olyan fáradtnak érzem magam, hogy muszáj vagyok az adódó lehetőséggel élni, és pihenni egy kicsit. Megálljt kell parancsolnom, különben bajom esik. Semmi extra, csak a szokásos: munka, még munka, suli, macska, pénztelenség, baráti kapcsolatok ápolgatása, amilyen szinten csak lehet, meg minden, ami közbejön. Kiszámolt idő, tornyosuló teendők, mindig több, mint ami beleférne, kiszámolt pénz, mindig kevesebb, mint amennyi kéne. Mindig sokkal kevesebb. De menjünk csak szépen sorjában:

Munka. Most érzem igazán, hogy nagyon nehéz ügyvezetőnek és könyvelőnek is egyszerre lenni. Ilyet már korábban is írtam, de mindig kiderül, hogy van hova fokozni. Amikor átvettük a céget, minden korábban ingyenesen könyvelt partnerrel közöltük, hogy ingyen nem megy tovább. Ezek egy része maradt, díjfizetés mellett, más része távozott (más balekokhoz). Ekkor felszabadult némi munkaidőnk, ezért egy belső átrendezéssel az alkalmazottak fizetését is korrigálni tudtuk, és én is megszabadultam némi tehertől. Azóta viszont jött pár ügyfél, akiket valakinek vinnie kell, és mivel nálam keletkezett egy kis szabad kapacitás, hát én vállaltam be őket. A könyvelés azonban nem minden, nekem már csak kulimunka (igaz, ha szellemileg nagyon fáradt vagyok, kimondottan jó csinálni), és sokkal fontosabb dolgok elől veszi el az időt. Amíg azonban nincs még több partnerünk, és nincs meg az az anyagi biztonság, ami mellett 5 millió kintlevőség felett is szemet hunyunk, addig nem tudunk új, kezdetben részmunkaidős alkalmazottat felvenni, marad minden pluszmunka a jelenlegi csapatnak. És itt nem arról van szó, hogy nem tudunk igazán egyről a kettőre jutni, mert arra tényleg nincs idő, és maximum csak a zuhanó sültgalamb alá tudunk állni, de a már meglévő ügyfeleinkkel való foglalkozás és igényeik mielőbbi kielégítése is gondot okoz. Ezzel ezen a héten szembesültem leginkább. A határidős dolgok elmennek, elkészülnek időben, de ha bejön valami extra kérdés, kérés, miegyéb, mindig csak napokkal később tudok rá reagálni. Sokszor az alkalmazottak továbbított kérésire is csak legyinteni tudok, hogy "majd", aztán addig megoldják maguk, sajnos nem mindig a legmegfelelőbben. Hogy a blogomban ekkora időbeli kráter tátong két bejegyzés között, az nyilván elég szembeötlő, de hogy az összes, eddig olvasott blogból is eltűntek a kommentjeim, már leginkább csak az íróiknak tűnhet fel. Utóbbi oka egyszerű: nincs időm blogot olvasni, meg semmi másra sem. Csak rohanok, kapkodok, irányítok, szervezek, telefonokat veszek fel, tárgyalok, e-mailekre válaszolok, adótörvényeket bújok, frissítgetem a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat, és próbálom úgy intézni, hogy mindig mindenből sikerüljön törleszteni egy kicsit. Egy kicsit mindig sikerül is, de úgy érzem, az el nem végzett teendők halma csak egyre nő.

Még munka. Persze panaszkodhatnék azon is, hogy nincs mit csinálni, nem jönnek a munkák, és azon kell agyalni, hogy kit küldjünk el a cégtől, mert nincs szükség rá. Éppen ellenkezőleg, az utóbbi 2-3 hétben négy új partnerrel kötöttünk szerződést, és további 6-8 jelentkezett, bár ezek nagyja feltűnt, aztán nyomban el is tűnt. Aki még csak árajánlatot kér, azt megértem, mert esetleg talált magának egy kedvezőbb, közelebbi, színesebb, szagosabb ajánlatot, de aki veszi a fáradságot, telefonál, időpontot egyeztet, el is jön tárgyalni, az végül miért tűnik el nyomtalanul? Nem értem. Ha lenne időm, ami ugye nincs, ezeknek mindig utána tudnék nyúlni, nehogy végleg elillanjanak. Mondjuk így is van még a pakliban 2-3 olyan ügyfél, aki vagy tényleg jön, vagy visszajön, nekünk pedig jól is jön minden plusz ügyfél, mert ha a zűrös dolgaink lemennek, és legalábbis a magam részéről sikerül a mához felzárkózni, akkor gond nélkül tudjuk nekik is a megszokott szintű szolgáltatást nyújtani. Említettem egyébként, hogy a múltkor egy adóhatósági revizor az ellenőrzött cég ügyvezetőjének azt mondta rólunk, hogy "igazi profik"? Na, az például nagyon jól esett, erőt is adott a következő napokhoz, annak ellenére, hogy a másik oldalon meg az emberi moslékság újabb megnyilvánulásai miatt erodálódott a lelkem. Megint mocskolt minket az a könyvvizsgáló, akiről már írtam egyszer, és aki meggyőződésem, hogy így szerez magának új ügyfeleket: ha valahol felkérik könyvvizsgálatra, ott mindig talál valami súlyos hibát, majd felajánlja, hogy az ő könyvelőirodája kijavítja a hibát, és egyben szívesen tovább viszi a cég könyvelését, biztos kezekben (a vizsgálat közben természetesen látja a könyvelési díj számlákat, így rögtön azok alá is tud ígérni). Könyvvizsgálói tekintély+korcs lélek, ez az üzletpolitikája két alappillére. Személyemben azonban most kurva rossz fába vágta a fejszéjét, mivel én nem hagyom magunkat, még havi 10 ezer forintért sem. Nem a pénz a lényeg, hanem az elvek és az igazság.

Mivel már látom, hogy a bejegyzés további pontjait külön fogom megírni, inkább mégis belemegyek a részletekbe (eredetileg nem akartam). Szóval van egy alapítvány, ami tavaly jött hozzánk, de már korábban is létezett. A könyvelését viszont házilag csinálták, olyan is volt. Felmerült bennük, hogy ezzel kezdeni kellene valamit, ezért megbízták ezt a vén kurvát, hogy nézze át, mit műveltek eddig. Az persze megállapította, hogy egy rakás szar (ezt mondjuk mindenki megtette volna), mire az alapítvány kuratóriuma amellett döntött, hogy visszamenőlegesen is megcsináltatnak mindent. Legyen rendben, nehogy baj legyen. A versenyben mi is, a könyvvizsgáló irodája is részt vett, és ők győztek, amivel semmi probléma nincs. Ez tök oké. Ez pont egy olyan időszakban történt, amikor be kellett adni egy nyilatkozatot, aminek az adataihoz az előző időszakból és az általunk könyvelt időszakból is kellettek számok. A könyvvizsgáló azonban ennek leadásához haladékot kért az adóhivataltól, amit vagy megkapott vagy nem, mi mindenesetre azt láttuk, hogy közben ő maga leadta azt. Elvégezte a vállalt munkát, mi megkaptuk a záró listákat (amikből megnyitottuk a mi időszakunkat), és minden ment szépen a maga útján. Most azonban a NAV ellenőrzésre jelölte ki az alapítványt, méghozzá éppen azt a bizonyos korábbi időszakot, de már az elején az is kérdés volt, ki fog közreműködni benne egyáltalán. Mi, akik a könyvelést végezzük, vagy azok, akik az érintett időszakot könyvelték, de nem ők a könyvelők? Szerencsére nem ránk esett a választás, ami helyes is, mivel vak vezet világtalant állapot lépett volna föl (végtére is, mi csak a zárásokat kaptuk meg, de hogy miből készültek, azt nekünk is úgy kellett volna megfejteni, mint a revizoroknak). Aztán jött egy levél, hogy szolgáltassunk egy adatot, de a kérés olyan laikus módon volt megfogalmazva, hogy jobb híján elküldtem minden számot és listát, azt' válogassák ki maguknak, ami kell. Erre jött egy újabb levél az alapítványtól, amit a könyvvizsgáló írt eredetileg nekik, de továbbították hozzánk. Ebben már ment a mocskolás, hogy miféle szolgáltatás ez, és miért is nem tudunk mi valamit, amikor a mi dolgunk lenne, blabla, és azonnal kérnek részleteket, meg a pontos listákat. Csak úgy mellesleg szerepelt a levélben, hogy valamit mintha módosítani kéne, de mivel velünk senki nem közölt semmit (nekünk meg volt elég bajunk, hogy még mi kérdezzük), a tőlünk telhető legjobb válaszokat adtuk a kérésekre.

Aztán én a félinfókból megfejtettem, hogy bizony a visszamenőleges időszakra eredetileg beadott hibás nyilatkozat helyett a könyvvizsgáló irodája nem készített javított verziót (magyarul felvette a pénzt egy el nem végzett munkára), ami most derült ki, az ellenőrzéskor, és égni kezdett a ház teteje. Ezt azonban nem vallhatta be, ezért a levelezésben (és nyilván személyesen is) úgy állította be a dolgot, mintha az harmadik fél hibája lenne, ha pedig nem tudják időben kijavítani, az a mi hibánk lesz. Hozzátenném, hogy velünk soha egyetlen szót nem váltott, egyetlen levelet nem címzett nekünk. Mivel szorított az idő, gyorsan a hibás nyilatkozat számaihoz igazítottam egy listát, hogy az ellenőrzésen átmenjen, majd elküldtem az alapítványhoz, mire újabb levelet továbbítottak a könyvvizsgálótól (amit az szintén nekik írt), hogy az Isten áldjon már meg engem, ne a rosszhoz adjam a rosszat, hanem mondjam meg, hogy mennyi a tényadat, és mi az, hogy én azt nem tudom, és akkor milyen lehet a könyvelés... Erre visszaválaszoltam (szintén az alapítványnak), hogy a könyvelés az egy olyan dolog, hogy az egymást követő évek számai egymásra épülnek, és ha nem tudom, mi a megelőző állás, bajosan tudom megmondani az aktuálisat, mire jött egy újabb levél, az éppen benyújtani kívánt bevallások aktuális számaival. Na ezekből végleg összeállt a kép: az az ominózus nyilatkozat nem lett kijavítva, most pedig a rosszat egy másik rosszra módosították (mint hivatalosan jót), az azt követő (ami már minket is érintett) pedig nem is a könyvvizsgáló által lett anno elkészítve, hanem megint csak egy laikus személy által. Hogy az honnan vette bele a számokat, azt nem tudom, de mivel úgy voltam vele, hogy a könyvvizsgáló nyilván tudja, mit csinál, nem is ellenőriztem le (hogy jövök én ahhoz, hogy a szakma csúcsát kezdjem el felülvizsgálgatni?). Csakhogy az újonnan beadni kívánt nyilatkozatba az előző időszakra vonatkozóan beírt adatok és a könyvvizsgáló által eredetileg adott könyvelési záróadatok között (melyeknek meg kellett volna egyezni) 8 millió forint volt az eltérés, melyet a könyvvizsgálónak és az alapítvány elnökének szóló levelemben le is írtam. Én tehát megtettem az első lépést a közvetlen kommunikáció irányában. Na, erre válaszul jött egy utolsó levél, egyszerre az alapítványnak és nekem címezve, ennek ellenére a megszólítás az alapítványi ügyintézőnek szólt, a tartalma pedig rólunk, de harmadik személyként emlegetve. A lényeg, hogy "a 979 Úr végre felfogta, és nem értem, miért nem lehetett ezt elsőre" valamint, hogy azoknak a számoknak nem is kell egyezniük, hülye vagyok én.

Rövid csodálkozás után rájöttem, hogy ez a levél is eredetileg az ügyintézőnek ment volna, de a vén szar rossz helyre kattintott, és a szokás szerint moslék stílusú levelét véletlenül nekem is elküldte. Na, nekem se kellett több, hiszen végre felhatalmazást kaptam a megfelelő hangvételű válasz megfogalmazására. Az eddigi levelek eredetileg ugye nem nekem jöttek, én pedig nem akartam bajba keverni az ügyintézőt, amiért továbbította azokat nekem. A suttyó kommentekre adott visszafogott, de mégis gúnyos válaszkommenteimhez hasonlatos stílusban megfogalmaztam a reakciómat, persze szigorúan az aktuális témánál maradva. Semmi suttyóskodás, semmi indokolatlan támadás, de ismét rákérdeztem, mikor és mivel magyarázza meg azt az ordenáré eltérést (mellékelve az általa adott papírok scannelt és a kritikus helyeken bekarikázott oldalait), valamint megfenyegettem, hogy ha nem fejezi be a rágalmazó és a becsületsértő megfogalmazásait, bírósághoz fordulunk.

Ilyet még sosem csináltam, de most kurvára indokolt volt. Bassza meg, hát ha egy adóhatósági ellenőr nyilatkozza rólunk a hátunk mögött, hogy igazi  profik vagyunk, és ha mellesleg a jó hírünk szépen terjed, hatványozottan növekvő megkeresést eredményezve, akkor egy ilyen hozzá nem értő vén szar ne rombolja már az imidzsünket kivédhetetlenül. Ez olyan aljas, olyan kicsinyes és olyan igazságtalan, hogy nem tudok rá csak legyinteni, és ha bíróságra kell majd járni miatta, akkor sem hagyom annyiban. Lesz még ennek folytatása, mert a VK tuti, hogy nem hátrál meg (már nem teheti)...

Na kérem, ez az eset például lelkileg is eléggé megviselt az utóbbi napokban, és időben is nagyon sokat elvett. Itt folytatom legközelebb.

...de nem tettem, egyrészt mert sosem volt szokásom hivatalos szünetet tartani, másrészt meg, mert ez a kéthetes kihagyás nem egy eldöntött dolog volt, csak így alakult. Jó sok izgalmas és még több unalmas dolog történt ez idő alatt, ezekből mazsolázom most.

Vettem például újabb dinnyéket, amiket továbbra is lelkesen fogyasztok, bár már kezd az idei csömör kialakulni nálam. Kettővel ezelőtt sikerült egy olyat kifogni, ami joggal pályázhat a minden idők legszarabb dinnyéje címre, és természetesen ezzel együtt az idei legrosszabb címet is elnyerte. Ovális volt, csíkos, 2 centi vastag héjjal, tökmag méretű, kőkemény magokkal és a dinnyéére még távolról sem emlékeztető ízzel. A végét kidobtam. Azóta vettem egy sokkal jobbat, és legutóbb egy egész tűrhetőt, ami viszont már 12,4 kg volt, és majd beszartam, mire hazacipeltem (meg a Ricsi is, amikor besegített). Egy hátránya van, hogy valamilyen okból kifolyólag teljesen tönkreteszi az emésztő szervrendszeremet, azaz borzalmasan felfúj, és egy kicsit meg is hajt. Biztos azért, mert néhány órára kénytelen voltam a hűtőn kívül tárolni, egyszer azért, mert nem fért be, tegnap meg azért, mert kénytelen voltam azt leolvasztani.

Ez már elég aktuális volt, lévén a jégtől nem bírtam kinyitni a fagyasztós rész ajtaját, igaz, ez csak akkor derült ki, amikor már eleve nekiláttam az olvasztásnak-takarításnak. Ha egyszer végre lesz annyi pénzem, hogy megfizessek egy takarítónőt, aki egy hónapban 2-3 alkalommal kiganézza a lakásomat, akkor végre ilyenek nem fordulhatnak elő, ahogy az sem, hogy kimondott diszkomfort-érzet kerítsen hatalmába a saját otthonomban. Ez az energia-kedv-idő trió a legszarabb dolog a világon, mert sosem lehet mindegyikből egyformán elég ahhoz, hogy minden fontos és kevésbé fontos dolgomat elvégezhessem. Igaz, ha mindennel készen lennék, úgyis találnék magamnak valamit, amire utóbb aztán megint panaszkodhatnék.

De ha már blogolással (olvasással együtt) mostanában nem 'pocsékoltam' az időmet, legalább a munkámmal haladtam. Nem tudom, mikor kell majd arra a másik munkahelyre is járnom, ahogy azt sem tudom, nekem meddig fog tartani megcsinálni azt, amit eddig másvalaki csinált ott (még nem hívtak), de úgy voltam vele, hogy ha addig mindent elvégzek, amit csak tudok, akkor később a kiesett napokkal együtt sem fogok megszorulni az idővel. Nem is tudom, mikor fordult elő olyan nálam utoljára, hogy a partner délelőtt elhozta a havi anyagát, és délután már készen is voltam vele, persze nem azért, mert határidő volt vagy a véletlen folytán, hanem mert mint könyvelő pók a hálóban, amint megérkezett a munka, már rá is vetettem magam. Így aztán az az állapot is előállt, hogy esztétikai és hónapok óta halogatott apróságokra is futotta az időmből, sőt, elkezdhettem végre előre mutató lépéseket is tenni. Leboltoltam két linkcserét, amiből egy máris viszonzásra talált (a másik - remélem - folyamatban), kivetettem a hálónkat egy újabb leendő partner ügyvédi irodára, Ricsi segítségével szórólapot készítettem, ami már a nyomdában van, és célzottan, a lehető leghatékonyabban lesz kiszórva, megkértem Tigrit, hogy segítsen elhárítani a honlapunk legfontosabb funkciójának működése elé gördülő akadályt (és persze nem leszek hálátlan, ha sikerül neki), és mindezek felett az ecsetemet újra belemártottam a 'szebb jövő' festékbe, már csak neki kell látni a vonásoknak. Kis lépések nekünk, teljesen indifferens mozdulatok az emberiségnek, de az emberiség ebben az esetben le van szarva.

Sajnos egy három hónapja nem fizető ügyfelünkről (pont arról, ahol a Ricsi is dolgozott) is kiderült, hogy többé nem látunk tőle pénzt. Ezzel újabb 150k HUF ragadt be, amiről már lemondhatunk, bár a remény hal meg utoljára (csak előbb még ez a cég). Faszok voltak az első perctől kezdve, ez már akkor is nyilvánvaló volt, a tanácsra meg nem hallgattak eléggé. Amit elértek ezidő alatt, azt is nekünk köszönhetik, de még ezek a tanácsok sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy előbb jussanak egyről a kettőre, minthogy az összes tőkéjüket felélnék. Ahogy az lenni szokott, jött helyettük pótlás nyomban, 1+1, meg egy potenciális ügyfél, ezek azonban nem termelnek annyi bevételt, amennyi az előbbi esetben kiesik. Az egyik cég ugyanis új, frissen indult, a másik meg már évek óta vegetál, sőt, haldoklik, most is csak a ganajból kell kihúzni. Mondjuk azt szeretem, mert a szakma legizgalmasabb feladata a szarból várat építés, és az ügyfél a végén mindig nagyon hálás. Ez a a nő például bír egy másik céget is, amit remélhetőleg szintén nálunk fog parkoltatni, amíg újra életet nem lehel belé. Pici pénz, (szinte) nulla munkáért, akárhogy is nézzük, akinek ez nem derogál, annak megéri. Az új ügyfelek pedig mindig új szeleket hordoznak magukban (á la Medgyessy), akarom mondani újabb picike kis csápocskák, amiket talán sikerül vagy nagyra növeszteni vagy kinyújtani őket a gazdasági élet távolabbi pontjaihoz.

A céges pénzügyeink egyébként továbbra is elég romos állapotban vannak, de valamilyen bravúros módon az orrunkat még mindig a víz fölött tudtuk tartani. Néha ugyan nyelünk egy kicsit, de még mindig nem fulladtunk meg. Az mindenesetre elég valószínűnek látszik, hogy ez most már tényleg az utolsó ilyen ínséges hónap, és akkor most a rendes olvasóim legyenek szívesek lekopogni ezt. HA valamilyen eddig ismeretlen okból kifolyólag nem lép vissza az a bizonyos cég, akinél kihelyezetten fogok könyvelni, ÉS HA a legrenitensebb tartozónk a közeljövőben tényleg kifizet egy egész hónap könyvelési díjat (a már eddig fizetett fél hónap felett), akkor könnyűszerrel éljük túl azt a 2-3 hónapot, ami még hátravan a volt főnökömmel kötött megállapodásból. Jaj, csak tartanánk már ott...

A céges pénzügyek viszonylagos víz felett tartásának ára azonban - többek között az , - hogy a magán pénzügyeim tényleg tragikus állapotokban legyenek. Nem akarok nagyon belemenni, de lassan már csoda kell ahhoz, hogy azt a hónapot túléljem. Az adótartozásom felett közműtartozásom is van (de magán- még nincs, és nem is szeretnék), és nem egészen tudom, miből veszem meg a héten a BKV-bérletet. Lavírozásból jeles, de zátonyok felé közeledem. A UPC egyik csekkjére kilátásban van egy kisebb összeg hétfőn, a kaját megoldom jegyből, és TALÁN fussa arra a bérletre is. Mindezt azután, hogy bizonyos szórakozási lehetőségeket kénytelen voltam lemondani és, hogy gyakorlatilag a napi megélhetésen és csekkeken felül semmire nem költök (ami persze így nem egészen igaz, mert költök, csak éppen rendkívül minimálisat). Két kiutam van ebből a helyzetből, azonban mindkettő - mondhatni - a szerencsén múlik. Az egyik a magánnyugdíjpénztári reálhozamom, amit a zOrbán ellopott végre (harmadik nekifutásra) sikerült megnéznem a mnyp. honlapján. Ez hivatalosan 80407 Ft, de azért még nem költöm el, mert ki tudja, mennyi lesz végül, és most nem az átutalás költségét értem ezalatt. Na, ez rendbe tenne, igaz az adótartozásra akkor sem futná belőle. A másik pedig az a Budapest Bank hitelkártya, amit annyira tukmáltak rám. A szerződés aláírását követően állítólag 5 nap a kipostázás, ennek ellenére három héttel később rám telefonáltak, hogy "Jaj, még a személyi igazolványa érvényességi oldalát faxolja már át", de azóta is eltelt 1,5 hét, és még mindig semmi. Készpénzfelvételre úgysem használnám, mert annak bazi nagy a költsége és a kamata, én meg nem rontani akarok a helyzetemen, hanem túlélni ezeket a hónapokat, de vásárlásra kimondottan kedvező. 50 napig kamatmentes (na, ki számolta ki, hogy kb. pont ennyi idő kell a stabilizálódáshoz?), ráadásul a vásárlások 2%-át még jóvá is írják a számlámon. Szóval most úgy lesem a postaládát, mint anno, amikor egy levelezős szerepjátékkal játszottam, és vártam a levelet, amiben a legutóbbi cselekedeteim eredményét ecsetelték a készítők. De sehol semmi...pontosabban csekk az jön, bazdmeg.

Mindennek ellenére nem kell félteni, hiszen az előre tervezett összejövetelek és programok nem maradtak ki, de a spontán-de-olcsó összejövetelekre is futotta. Múlt hét végén például Nagyvisnyón voltunk egy 10-fős társasággal, és annak ellenére nagyon jól éreztem magam, hogy a szombatom a másnaposságomra tekintettel nem annyira élveztem a létezést. Volt ott sok röhögés, favágás + vízhólyag a tenyéren, tűzrakás és barkács módon életben tartás, paprikás krumpli bográcsban meg sült hús grillezve, TESCO-zás egerben (2x), sok-sok Fütyülős, részegség, közösségi játékok, kínos beismerések a múltból, üvegezés, meztelenül rohangálás bevállalása maroknyi takarással (sajnos egy marék elégnek bizonyul...), hányás, táncikálás (nekem nem), erőteljes másnaposság, Szilvásvárad, pszeudo-kisvasút, Fátyol-vízesés, parkolóhely keresése, étterem keresése, a teljes kiszáradás szélén táncolás, küzdelem az álommal, elalvás egy sötétben bójócskázás minden zaja közepette, iPad + Angry Birds + Fruit Ninja, csocsó és sok maradandó emlék.

Kedden meg mini-blogtali a Kopaszi gátnál, kedvelt bloggerek társaságában. Aki eddig nem ismerte a stílusom, az most megint nagyokat nézhetett, mert elememben voltam, olyankor pedig nagyon övön aluli vagyok, egészen addig, amíg valakit meg nem bántok (pénteken ez sikerült is, ha minden igaz). Rövid volt, de élménydús, csak ne értünk volna olyan sokára haza... Nekem az a hely a világvége.

Hát ilyenek történnek velem, amíg nem blogolok. Amikor blogolok, akkor meg semmi, pontosabban az éhség egyre nagyobb teret hódít el magának a tudatomból, szóval ideje főzni mennem. Ja, és köszönöm az olvasóknak és rajongóknak a leveleket. Igyekszem mielőbb válaszolni rájuk.

Történt pár apróság a múlt héten, amit szeretnék megemlíteni.

Hétfőn tönkrement a modemem, így nem volt netem sem, bár hogy mi volt a tényleges ok, azt ekkor még nem tudtam. Jó is (volt) így szakdolgozni... A UPC javára írom, hogy amikor — a munkaszüneti nap és az esti óra — ellenére felhívtam őket, egy élő(!) diszpécser készségesen végigsorolta az összes olyan tanácsot, ami a nagyon hozzá nem értőkön segíteni szokott (áramtalanítsa, resetelje, stb.), és miután semmi nem jött be, ígért nekem egy szerelőt. Az már szerdára jött volna, de az az időintervallum pont nem lett volna jó, ezért inkább csütörtök estére kértem, és szabaddá tettem magam. A fél 5 és 8 között mondjuk nekem még mindig egy kissé tág intervallum, és várom már azt az időt, amikor nyugati szintű szolgáltatás keretében megkérdezik tőlem, hogy hány órára jöjjön a szerelő, és az akkor is jön, de a választási lehetőségnek már önmagában is örülök. A bácsi este fél 7 körül érkezett meg, majd egy fél óra alatt ki is cserélte a modememet. Nem az tartott ilyen sokáig, hanem a jelszavam kikutatása, mivel hogy amit 100 éve kaptam, az még a nagyanyám nevére szólt, és amikor a szolgáltatást átírattam a magam nevére, nem közölték, hogy úgy jelszót is kaptam. Mindegy, most már tudom. Az egészben az volt a vicces, hogy amikor a bácsi kipróbálta, hogy minden működik-e, legördítette a Firefox gyakran használt oldalainak listáját, majd találomra rábökött a megújult dizájnú Gayfitness blogra, ami szépen gyorsan be is töltődött neki, a "Mekkora a szomszéd fasza?" című bejegyzéssel a közepin. Pillanatra megállt az idő... majd választott egy másikat, az MNO.hu-t, felállt, elköszönt és távozott. Alig égtem...
Csak arra lennék még kíváncsi, hogyan egyeztette össze a meztelen felsőtestű fiúcskákat a tolltartónak használt fideszes bögrével az íróasztalomon?

A szerda azért nem volt jó modemezni, mert egy ügyvédnővel volt találkozóm. Találomra felhívott minket, és afelől érdeklődött, hogy köthetnénk-e valamiféle együttműködési megállapodást. Ő teljes körű szolgáltatást nyújtana az ügyfeleinek, de a könyvelőiroda, akivel eddig együtt dolgozott válogat az ügyfelek között (csak a nagyra buknak), és alkalmanként nem reagálnak a megkeresésére. Persze igent mondtam, hiszen nyitott kapukat döngetett. Elmentem az irodájába, majd egy órán át beszélgettünk. Azt mondta, egy csomó külföldi jár nála céget alapítani, és ezeknek olyan iroda kell, ami a külföldi tartózkodásuk idején is figyel a cégükre. Még korábban átküldtem neki egy ízelítőt, majd elvittem neki pár összekészített reklámszettet (segédletekkel megtűzdelve a frissen alapult vállalkozások számára), ami nagyon tetszett neki. Mint mondta, már azzal meggyőztük. Kérdeztem, hogy honnan talált ránk, mire mondta, hogy a postaládájába bedobott szórólapunkat tette el. Fenemód ráncoltam a szemöldökömet, mert nem emlékeztem, hogy a nagykörúti postaládákba szórólapokat dobáltunk volna (meg semmilyen postaládákba sem), erre elviharzott és visszatért az állítólagos reklámpapírral. Ekkor esett le, hogy a társam férje, pár számmal odébb dolgozik egy írószer boltban, mi meg még pár hónapja megkértük, hogy minden vásárló szatyrába dobjon be egy kártyanaptárt meg egy ilyen papírkát. Ezek szerint lelkesen dobálta is, mert az ügyvédnő is kapott egyet, amikor náluk vásárolt (rosszul emlékezett a postaládára). Micsoda véletlenek! Ha ennek az egésznek (ami mellesleg az ötlettől kezdve a megvalósításon át az én művem volt) volt bármi értelme, akkor talán ez annak nevezhető, feltéve, hogy végül tényleg kiköt nálunk legalább egy ügyfél. A nő elég lelkes volt, én meg aztán lettem lelkes, de a tegnapra mondott romániai ügyfélről eddig semmi hír...

Végül 31,5 évesen megtanultam nyakkendőt kötni. Eddig erre semmi szükségem nem volt, mivel mindig akadt valaki, aki a ritka alkalmak egyikén-másikán megkötötte nekem, aztán meg nem szedtem szét a csomókat, úgy tettem el őket a szekrénybe. Ez az állapot viszont mostanság már tarthatatlan, ezért egyszer a Ricsivel ketten nekifutottunk az okosodásnak, és egy Youtube-videó segítségével megpróbáltuk a lehetetlent...el is buktunk. Határozatlan időre jegeltem a kérdést, de most már tényleg kénytelen voltam kezembe venni a dolgokat. A kolléganőim segítséget ígértek nekem, és az ügyvédnőhöz indulásom előtti percekben együttes erővel sikerült is megkötni egyet. A netről néztem le a módszert, de most nem videót kerestem, hanem folyamatábrát. A második nekifutást már otthon nyomtam, és 4-5 perc alatt, emlékezetből is megkötöttem a csomót, azóta pedig úgy tolom, mintha századszorra csinálnám, sőt, mintha genetikailag kódolták volna belém ezt a tudást. Hozzá kell persze tennem, hogy ez egy viszonylag egyszerű csomó, de ha tovább akarok lépni, megvan az alap, amire építkezhetek.

Pár hónapja már ingben járok dolgozni, most jött a nyakkendő, még fél év, és a farmert is öltönynadrágra cserélem. Addig megtanulom őket hordani is.

Mivel az időm és az energiám továbbra is rendkívül kevés, sőt mi több, elég reménytelennek látom a helyzetemet a következő napokban, most csak egy grafikont tolok ide be, amin a cégünk 2010. évi megszerzett bevételei láthatók, havi bontásban.

Az összegeket természetesen kitöröltem, de nem is az a lényeg, hanem a tendencia, ami jól láthatóan csökkenő, viszont nem annyira radikálisan, mint ahogy azt a mindennapokban érzékelhettük. Ennek az az oka, hogy amennyire erőnkből telt, igyekeztünk újabb és újabb partnereket megnyerni magunknak, aminek a részbeni sikeressége némileg kompenzálta a kiesést, de ez csak amolyan fékezés volt. A legnagyobb cégeink tönkre menésével elég nagy összegek estek ki, amit a kisebb cégek nemigen tudtak kipótolni. Még pár dolog:

- az a kék lapocska a padlón a január hónap, amikor még az előző cég állította ki a számlát a partnerek felé, de már mi végeztük a munkát

- a 4-7-10. hónapokban kicsit a többi oszlop felé magasodó hasábok nem a sikeres marketingtevékenységünk eredményét jelképezik, hanem a negyedéves időszakokat, amikor olyan ügyfelektől is érkezik bevétel, akiktől más hónapokban nem. Ezek ugyanúgy csökkenő tendenciát mutatnak, viszont kizárólag a 'normál' csökkenés miatt. Önmagukban kb. konstans képet mutatnának.

- ha a költségeket is feltüntettem volna minden oszlop mellett, egy-egy piros hasáb érne minden kék 'nyakáig'.

- fenti (nem látható) számok csak a ténylegesen megkapott bevételeket mutatják. A kiszámlázott, de ki nem fizetett könyvelési díjak grafikonja folyamatosan emelkedő tendenciát mutatna, és az őszi hónapokra kb. a 3. sorköz közepéig érne.

Mindez a ránk nézve kettős hatású válság eredménye. Kettős, mert saját jogon is érint minket, de az általunk könyvelt partnercégek sorsa is tükröződik a bevételeinkben. Ez van. Kitartunk, és a még ránk váró 1-2 csapás után is létezni fogunk.

Ez biztos.