cégek bejegyzései

Helyzetjelentés: 2009.szeptember közepe (felé)

2009. szept. 11.2009. szept. 11. 17:27 - írta: 979
Kategóriák: suli, munka, mindennapok
Címkék: cégek, egyetem, munka, pénz, suli, tanárok

Az ősz beindultával ismét aktuálissá vált az életem jelentősebb területein történt események összefoglalása.

Egyetem: kissé meglepődtem, amikor azt láttam, hogy már most szombaton lesznek előadásaim, mivel valamilyen furcsa okból kifolyólag képzeltem még magamnak némi haladékot. Így is elég sokat kellett foglalkozni a tárgyfelvétellel és a beiratkozással, és ezek még mindig nem végződtek megnyugtatóan. A beiratkozás ugyanis érdekesen történt. Felmentem a rendszerbe, majd — ahogy szoktam — kikerestem az állandóan megújuló rendszerben a megfelelő fület, és rákattintottam a gombra. A rendszer figyelmeztetett, hogy még nem vettem föl egyetlen tárgyat sem, és biztosan folytatom-e, mire — mivel ez minden félévben így megy — rányomtam, hogy persze. Elkezdtem a tárgyakat nézegetni, de csak nem hagyott nyugodni a dolog. Visszamentem a beiratkozás menüponthoz, és még egyszer végigcsináltam a procedúrát, biztos, ami biztos, majd elkezdtem a tárgyfelvételt. Közben azért írtam egy levelet a csoport levelezőlistájára, és — többek között — kértem a társaimat, hogy nyugtassanak meg, minden rendben lesz. Persze rögtön jöttek a válaszok, hogy ez mindig így megy, és nekik ugyanez volt. Oké. Ma jött egy telefon az egyik társamtól, hogy most szóltak neki, nem vagyunk beiratkozva (ő meg én). Ezen kissé felháborodtam, és már előre fogadkoztam, hogy nagyon nagy balhét fogok csinálni, amennyiben emiatt hátrány ér, hiszen — bizonyíthatóan — időben megtettem a szükséges teendőket, és ugyanígy kijelentettem, hogy semmiféle különeljárási díjat nem vagyok hajlandó kifizetni, hiszen a probléma az egyetem szar rendszere miatt merült fel. Némi telefonálás után abban maradtunk, hogy holnap, amikor bemegyek, kitöltök egy utólagos beiratkozási kérvényt, ahol azért leírom, miként fordulhatott elő mindez. Csak remélni tudom, hogy a tandíj — egyelőre csak — részben történő megfizetése nem görgeti tovább a lavinát.

A másik, a tárgyfelvétel. Előző félévben nem teljesítettem egy szakirányos tárgyat, és egy kollokviumos tárgyat. Ilyen most fordult elő először, de fel sem merült bennem, hogy legalábbis az előbbit nem fogom tudni utólag teljesíteni, mivel nem hirdették meg újra. Gratulálok! A mostani tárgyaim közül meg csak másodjára sikerült konzulenst választani, mivel az általam választott szakdolgozati témával az elsőként felkeresett tanárnő elhajtott. Kezdett bennem felmerülni, hogy a téma kényes mivolta miatt, de aztán — a másik tanárnő visszajelzése után — megnyugodtam. Folyt.köv.

Pénz: mint az imént írtam, a tandíjnak egyelőre csak egy részét (a nagyobbikat) tudtam befizetni, pedig már határidőn túl vagyok. Ez eddig sosem jelentett gondot, és az igyekezet is látható rajtam, hiszen megkezdtem a befizetést. A probléma abban áll, hogy a fizetésem második része minimum csúszik, és csak remélhetem, hogy nem azt a 100 e forintos tartozást fogja duzzasztani, amivel így is lóg nekem a főnök. Amint azt a pénzt megkapom, máris letudom a sulit. Igaz, fogorvoshoz is kellene mennem, ami legalább 20-60 ezer forint lesz (ha korona is kell), a Vízművek pedig szerződésbontással fenyeget, ha nem cserélem le a vízóráimat. Erről már korábban is írtam, de mivel azóta semmi előrelépés nem történt (most a suli az első), ismét rögzíteném a tényt.

A probléma ott kezd súlyosodni, hogy eléggé rezeg a léc odabent. Nem arról van szó, hogy a főnökség megválna tőlem, hanem arról, hogy az iroda a megszűnés felé vágtat. Már 4 millió forint a tartozás, a kintlévőség pedig csak 1,5 millió, tehát a teher egyre csak nő. Az egésznek annyi haszna van, hogy a nyugdíjas lét felé kacsintgató főnök most legalább összeszedte magát, és új ügyfelek felkutatásába és megnyerésébe kezdett, ami a munkánk mellett nemcsak a fizetésünket, de a cég anyagi helyzetét is javíthatja. Felmerült, hogy kész, itt a vége, de a kollégáimmal előzetesen közöltem, hogy ebben az esetben nem engedem az egész felépítményt ebek harmincadjára jutni. Ha kell, leülök a vezetőséggel, és megtárgyalom velük, milyen feltételekkel lennének hajlandóak elidegeníteni az irodát teljes ügyfélkörrel és korlátlan döntési szabadsággal. Ha beleszólásom lenne a dologba (akár KFT-t is alapítok ezügyben), azonnal kirúgnám a komplett pereputtyot, és bár a főnök nélkül a 2 legnagyobb ügyfél is ugrana, még így is pozitív lenne a mérleg. Ezen már elmélkedtem kicsit, de pletykák alapján nem tudok tovább lépni.

Munka: itt most a tennivalókra célzok. Az annyira nem érdekes, hogy az egyik ügyfelemmel kapcsolatban az APEH balfaszkodásait kell kitrágyáznom (ismét egy barom rendszer), az már annál inkább, hogy odabent egyszerre kell mindent megcsinálnom. Bár ebben a hónapban a többihez képest csak egy kis plusz van, és a havi teendőket is bőven idő előtt letudtam (amit eddig le lehetett tudni), az alakuló/megszűnő/vizsgálat alatt levő/hitelt igénylő cégek miatt egy halom pluszmeló keletkezett. Hétfőn gyakorlatilag négy olyan tennivalóm lesz, ami "első", de mivel egyszere csak egyet tudok elvégezni, kénytelen leszek a holtversenyből mégis fontossági sorrendet kreálni. Sajnos ezek egyike sem jelent számomra plusz bevételt. Pedig jó lenne egy kicsit pihenni, mert megint kezdem érezni, hogy túlságosan sűrű az életem.

Egyelőre most elég legyen ennyi.

UPDATE: a beiratkozási problémát megoldották a fejem fölött.

 



A 12. napon

2008. máj. 23.2008. máj. 23. 19:43 - írta: 979
Kategóriák: munka
Címkék: cégek, esküvő, iroda, könyvelés, munka
12 napja dolgozom folyamatosan, és az éjszakáim sem túl pihentetőek, hiszen van egy rendetlen kiscicám, aki éjszaka is igényli a törődést (és mellesleg most éppen a jobb vállamon trónol, közben pedig az orromat szagolgatja). Asszem ezek együttes hatása meg is látszik a fejemen.

 

Fáradt vagyok és elcsüggedt. Mivel holnap esküvőre megyek, vasárnap pedig alszom, a következő két napi munkát megúszom, és utána már csak 5 napom van a hátra lévő cégek mérlegének elkészítésére. 11 cégről van szó, ami napi 2-es sebességgel talán megoldható. A határidő a következő hétfő, de mivel 31-én szintén esküvőre megyek (ezúttal én leszek az egyik tanú), maximum +1 napom van, a vasárnap. Szép kis kilátások...

A napi két cég nem olyan brutális, viszont ezek közül 6 olyan, ami a legnagyobbak közé tartozik., és könyvvizsgálós. Devizaszámlájuk van, értékpapírjaik, rengeteg partnerük, egy csomó tárgyi eszközük, számtalan alkalmazottjuk, osztalékot fizetnek, fejlesztési tartalékjuk van, és még sorolhatnám. A legnagyobb pedig társadalombiztosítási kifizetőhely, azaz 100-nál több alkalmazottja van, ezért saját bérszámfejtőt foglalkoztat. Ezzel nem is lenne baj, ha az nem volna dilettáns. Csupa szar, amit művel. Van egy bérszámfejtő programja, és ő annyit tud, amennyit az a program. Sajnos azonban ez kevés az üdvösséghez, mert sikerült neki elérni, hogy a 12 jövedelemelszámolási számlából 10-nek egyenlege legyen.

Kis oktatás: a gazdasági eseményeket főkönyvi számlákon vezetjük. Ezeknek van tartozik és követel egyenlege. Az egyik a növekedés, a másik a csökkenés. Ezek közül a jövedelemelszámolási számlák követel oldalára a bruttó bér (betegszabadság, tagi jövedelem, osztalék, táppénz, stb.) kerül, a tartozikra pedig egyrészt a levonások (SZJA, TB, munkavállalói, letiltások, stb.), másrészt a kifizetett nettó bér. Akkor stimmel minden, ha a végén 0 a két oldal egyenlege.

Na, ez nem stimmel nekem 10/12 arányban, tehát el van b*szva, de kijavítani sem könnyű, mivel nem tudom, mi a hiba (azt csak a bérszámfejtő tudná, ha tudna bármit is). Együtt kell tehát működnöm vele, de úgy, hogy közben ő a könyvelési részhez egyáltalán nem konyít. Némi vele való vitatkozás után szoktam odabent azt ordítozni, hogy "Hülyékkel vagyok körülvéve!". Nem csoda...

Ez tehát legalább egy napomat elveszi majd, és akkor még mindig csak egy céggel leszek beljebb, marad 10... helyett 15, mivel az egyik pláza egyik üzletének évek óta nincs rendes könyvelése. Ez azt jelenti, hogy ugyan a tárgyévet mindig rendesen vezetjük, a cégvezető hanyagsága miatt nincsenek kezdő adataink, ergo zárni sem tudunk. Egészen eddig, mivel most elhatározta, hogy mindent rendbe tetet. Viszont ahhoz, hogy a 2007. évet csinosra csináljam, a megelőző éveket is rendbe kell tenni, mindezt szintén péntekig (hétfőig), és mivel 2002. az első év, amivel foglalkoznom kell (a többi elévült), így +5 mérleget kell összehoznom. Csak gratulálni tudok.

(Garantáltan nem fog sikerülni...)