celeb bejegyzései

Amikor vasárnap este, Prágából hazafelé megálltunk egy Győr-közeli benzinkútnál pisi-kaki, vásárlás, miegyéb céljából, a shop bejáratánál megpillantottam a Barátok Közt Vili Bá'-ját, ahogy éppen egy nőbe karolt, gondolom a feleségébe. Ebben önmagában semmi érdekes nincs, hiszen a hírességek (celebek, sztárok, stb.) is emberek, ők is járnak az utcán, az viszont már szokatlan, hogy másnap reggel, munkába menet ismét összefutottam vele, ezúttal az 1-es villamos - 7-es busz viszonylatban (ő is átszállt). Ma pedig a Bosnyák téren levő CBA-ban állt előttem a sorban Berecz András, az ismert (?) mesemondó, akit volt szerencsém már élőben is hallani. A linkelt videón kívül a Youtube által javasolt többi videót is érdemes megnézni (pl. ezt), nekem sokadjára is folynak a könnyeim a röhögéstől.

Míg Vili Bá'-t sokan és nyilvánvalóan felismerték (ujjal mutogatás, fejjel mutogatás), addig Berecz Andrást szinte senki, vagy legalábbis nem adták ennek tanújelét. Én meg nem vagyok az a fajta, aki leesett állal bámulja az utcán, a boltokban vagy a szórakozóhelyeken felbukkanó ismert embereket, és maximum utólag tájékoztatom a nálam figyelmetlenebb, a társaságomban tartózkodó ismerőseimet. Elvégre min kellene úgy megdöbbennem? Hogy egy ismert embernek is van magánélete? Hogy ők is vásárolnak, szórakoznak, léteznek? Nekik az a munkájuk, hogy szerepeljenek a televízióban, a színpadon vagy a rádióban, és ez semmivel sem különb, mint könyvelőnek vagy karosszéria lakatosnak lenni. Mindegyik speciális tudást igényel, és mindegyiknek vannak sajátságos tulajdonságai, egy színész esetében például kiállni más emberek elé. Ráadásul a sok mutogató, biccentgető, leszólító biztosan nagyon zavaró tud lenni, főleg, ha autogramot is kér, esetleg a színészt a szereppel azonosítja. "Nézd má', ott a Hunyadi főtörzs!" Csodálkozunk, hogy Michael Jackson 'megőrült'? Kisgyerek kora óta menekülnie kell a rajongók elől.

De ha már itt tartunk, a teljesség igénye nélkül említenék néhány találkozást a korábbi életemből.

- Volt szerencsém Sinkovits Imréhez, amikor még kölyök voltam. A nagybácsimmal a Budai Várban sétáltunk, a művész úr pedig szembe jött velünk. A két öreg rég nem látott ismerősként üdvözölte egymást, Sinkovits pedig velem is kezet fogott. Akkor még nem is sejtettem, milyen megtiszteltetésben volt részem.

- a Ferenciek tere - Váci utca környékén sétálva a Duna Korzó közelében láttam Szacsvay Lászlót, miközben a kutyáját sétáltatta. Tényleg nyakkendője van annak a kis basset hound-nak. Egyébként nem azért jártam azon a környéken, hanem csak sétálgattam.

- Dörner Györggyel meglepő volt a találkozás (már amikor nem a West End valamelyik mozgólépcsőjén akadtunk össze), mivel Magyarország határaitól igen távol történt, Erdélyben, a Torockó tövében. Én turistaként jártam ott egy csoporttal, ő pedig motorozni volt a haverjaival. Dörnert egyébként nagyon kedvelem.

- plázákban gyakran találkozni ismertségekkel. A West End Media Marktjában egyszer a Nacsa Olivér-Zana Zoltán páros állt előttem a pénztárnál, máskor a mozi kasszájánál álltam a Majka nevezetű senkiházi celeb mögött. Persze két kezemen nem tudnám megszámolni, hány hasonló eset volt.

- a Terror Háza múzeum megnyitásakor a közelemben ácsorgott Balázs Péter és Körtvélyessy Zsolt is, de megszoktam már, hogy a tömegrendezvényeken ismert emberek is helyet foglalnak a közönség soraiban. Sasvári Sándor, Usztics Mátyás, Fábry Sándor vagy mások gyakran feltűnnek itt-ott.

- Vitatkoztam már Nagy Feróval a fiatalságról, énekeltem együtt Waszlavik Gazemberrel, táncoltam Ujvári Péterrel (mellette, de egy társaságban) és egy ideig egy légtérben edzettem tévébemondókkal.

- A legtöbb ilyen személlyel azonban a tévés szerepléseim időszakában találkoztam. Rögtön kategorizálni is tudtam őket suttyókra és barátságosakra. Sugár Bertalan, alias Bery például nagyon barátságos, mind a 150 centijével. Azt sem tudta, ki vagyok, mégis a sminkesszobába való belépésekor hozzám is odajött, bemutatkozott és kezet fogott velem. Fekete Pákó szintén nagyon közvetlen, egészen addig, amíg valaki azt nem mondja neki, hogy "Na húzz innen a picsába, te geci!", mert akkor verekedhetnékje támad. Ez egy érdekes eset volt. Mester Tamás viszont egy suttyó, aki levegőnek néz, és nem köszön. Biztosan a kedves papától örökölte ezt a jó szokását, bár Mester elvtársról igazából nem tudom, mennyire köszöngetős típus. Sebeők János a valóságban pontosan olyan, mint a tévében, a Hooligansék pedig szintén nagyon közvetlenek. Nem sorolom tovább.

Félreértés ne essék, fentieket nem a dicsekvés kedvéért írtam, hanem hogy felhívjam a figyelmet két dologra:

1. ha az ember sok felé jár, sok minden iránt érdeklődik, és ezt nyitott szemmel teszi, sok ismert emberrel futhat össze, sőt, még nem-tolakodó interakcióba is léphet velük.

2. a hírességek, sztárok, ismertségek, celebek, nevezzük őket bárminek, ugyanolyan emberek mint mi, csak más a szakmájuk. Ne okozzunk nekik kellemetlen perceket a mutogatással, félhangos megjegyzésekkel, molesztálással.

(Tegnap este meg egy villamoson utaztam a Back II Black egyik tagjával...)

Nagyapáink idején szokás volt, hogy amikor az elvtársak előzetes kérdés nélkül valamit bejelentettek, annak rendszerint az ellenkezője volt az igaz. A Szabad Népre meg a Népszavára ugyanez vonatkozott, ha valamit csak úgy megírtak, az mindig gyanúsnak számított. Volt ennek egy durvább verziója is, amikor a SZU-ban a Pravda azt írta, hogy az XY elvtárs milyen jól mondta, meg milyen kitűnő, meg milyen haladó, akkor tudni lehetett, hogy XY elvtárs hamarosan minimum eltűnik, de inkább elhuny. Nem is kell nagyot ugrani az időben, hiszen kis hazánkban ez a kommunista mélynyelv a mai napig létezik. Elvégre minden kellék megvan hozzá, ide értve a Népszavát, meg Lendvai Ildikót is. Tehát amikor néhány nappal ezelőtt Simor András kijelentette a tévében, hogy Magyarországot nem érinti a nemzetközi pénzügyi válság, akkor odaszóltam a Rolcsinak, hogy "na innen lehet tudni, hogy nagyon is érinti". Erre mit ír ma az ingyenes gagyilap öles betűkkel a címoldalán?

Volt régen olyan, hogy egy doboz teában 25 filter volt, ami azért érdekes, mert ez most is így van, csakhogy közben nagyon sok víz lefolyt a Dunán, és ugyanaz a 25 filteres tea mára már dupla áron kapható.

Mert kezdetben volt ugye a 25 filteres tea, ami X forintba került. Volt neki doboza, szép neve, felirata meg címkéje, szóval minden, ami egy teához szükséges.

Aztán jött a reklám, meg a figyelemfelkeltő matrica, hogy "Mostantól még aromásabb!", esetleg az, hogy "Megújult, frissítőbb csomagolásban!", és közben a 25 filter suttyomban (25-y)-ra csökkent, mondjuk 23-ra.

Néhány hónap elteltével a gyártó egy merész húzással újabb feliratokkal látta el a termékét, amikből megtudhattuk, hogy "Most 15% ajándék!". Még örültünk is annak a 3 filternek, ami ugyanannyi pénzért INGYEN hullott az ölünkbe, és teljesen természetesnek vettük, hogy miután az így megjelölt dobozok elfogytak a polcokról, a hajdan még 23 filteres tea ugyanannyiért már csak 20 filtert ért. Hiszen mindig is csak 20 filter volt benne, és az a +3 csak ajándék volt, nem igaz?

Újabb hónapok elteltével nyereményjáték indult. Ha most összegyűjtöm, kivágom, beküldöm, akkor sorsolás, akkor azonnali nyeremény, akkor beválthatom pohárra, kancsóra meg pöttyös labdára. Szuper! És közben az ár X Ft-ról X+infláció+Y mértékben emelkedett, szinte észrevétlenül.

Aztán még krémesebb lett az íze meg, hogy necsörel, összecsomagoltak kettőt, ami akkor "csak Z forintba kerül"-t, átcsomagolták őket, csináltak nagyobb kiszerelést is, ráírták, milyen fasza csávó vagyok, ha ezt iszom, és közben a kedvenc teám minden ilyen alkalommal egy picit drágább lett.

Most pedig az eredeti ár kétszereséért forgalmazott termék vásárlásakor, mint aki megütötte a főnyereményt, szinte ujjongva kiáltok fel, amikor meglátom a dobozon a feliratot: Újra 25 filter!

* * *

A fenti példa is az emberi emlékezet rövidségéről szólt, de ugyanez vonatkozik a választási ígéretekre, a politikusi gazemberségekre és még sok minden másra is. Például nem feltétlenül emlékszünk arra, hogy régebben az elénk tett dolgoknak mennyivel másabb volt a minősége, éppen ezért arra sem figyelünk föl, hogy mostanában mennyi szart akarnak nekünk eladni. Terveztem is, hogy írok egy bejegyzéssorozatot arról, hogy a különféle szférákban hogyan jutottunk az értékkel bíró dolgoktól a mostani gagyiig, csak azt nem tudom, mennyire vagyunk a legaljához közel. Érdemes még várnom vagy vágjak bele? Van még ennél is lejjebb?

A TV2-RTLklub kanálisok műsorát szinte sosem szoktam nézni, ha a celebhírekre éhes Rolandom nálam van, és nem tudom rávenni egy kis DVD-zésre, akkor viszont magam is szenvedő alanyává válok a trágyafolyamnak. Ez tegnap is így történt, én pedig egyik ámulatból a másikba estem, mert nem hittem el, hogy ezek ekkora rakás szarral örvendeztetik meg a nézőközönségüket.

A Hal a tortán című szuperprodukcióban minden este öt valaki közül főz az egyik a többi négyre. Mekkora ötlet! Azt nézzük, hogy mások esznek, és közben produkálják magukat, de tudjátok mit? Néha még szórakoztató is lehet. Ezen a héten azonban az 5 valaki inkább 5 senki, tekintve, hogy a szereplők a konkurens televízió másik szuperprodukciójának volt szereplői, azaz zömében tehetségtelen, utcáról toborzott álszínészek (tisztelet a kivételnek!), cserébe viszont az egyik adó jó nagyot üt a másikon. Háhá, most jól megkapták! Az 5 közül is az egyik egy senkiházi kis ribi, aki műkörömben pacsmagolja a csirkemellet, fogalma sincs a főzésről, és amikor a kamera előtt énekelve kimegy arra a piacra, ahova állítása szerint rendszeresen jár, meglepetten tapasztalja, hogy ott bizony szinte már minden zárva. És ha mindezt a kedves néző elhiszi, akkor már azt sem esik nehezére beszopni, hogy a mégis nyitva tartó kofák egyike a kisasszony számára még külön meg is pucolja a vásárolni kívánt hagymát. Mert a kisasszony aztán egy valaki (csak tudnám, mi a neve...). Teljesen életszerű.

Aztán később egy másik műsorban azt láthatjuk, ahogy egy szőke picsa Bogotában kavirnyázik 0 nyelvtudással, és mindenféle kalandokba keveredik. Például egy lepukkant szállodában elbarikádozza magát a szőke muffokra éhes bennszülött lakosságtól, nehogy azok egyike-másika megpróbálja megerőszakolni őt. Mindezt aközben, hogy egy kisebb hadsereg tartja mellette a kamerát, meg a mikrofont, meg ott a producer, akik persze a magyarul nem tudó taxis mellett is ott ülnek az autóban, és éppen jelen vannak minden véletlen eseménynél is. Fogalmam sincs, hogy ki ez a nő, de gondolom, az összes érdeme kimerül abban, hogy valamelyik Playboy tartalmaként kivillantotta a muffost a nagyérdeműnek, meg valamije biztosan fel van töltve valamivel, és ettől 'híres'. Hát gratulálok hozzá, meg ahhoz is, hogy ezt valaki nézi.

Amikor az intelligencs tyúkforma lény kalandjai véget értek, egy új, szenzációs műsor következett, amitől már tényleg rosszul voltam. Mondom, ezt nem hiszem el. Egy másik ismeretlen szőke picsa konferál benne, de valami annyira gyenge szöveggel, hogy az már tényleg öklendezésre készteti az embert. Nem elég, hogy az óvodai anyák-napi ünnepségeket idézi a hangsúlyozása, de a — vélhetőleg egy kisebb stáb által megkreált — frappánsnak szánt szövegek minősíthetetlenül gyengék. A műsor maga arról szól, hogy valamilyen tematikára felfűzve magyar emberkék szintén magyar avagy nemzetközileg ismert celebeket fikáznak. Tegnap a plasztikai műtétek voltak terítéken, de az egész témában egyedül egy plasztikai sebész volt autentikus személy, a többi meg szintén plélymét picsa, vagy teljesen más területen működő sztárocska volt. hát gratulálok. Én is szoktam fikázni (jelenleg is ezt teszem), na de ebből műsort csinálni botrány. Csodálkozunk, hogy ott tart az ország, ahol?

*   *   *

Ma reggel, amikor leszálltam a buszról, két idős hölgy is ugyanezt tette. Miközben a zebránál a zöld jelzésre vártunk, a hölgyek beszélgettek. Mindkettő nagyon finom vénasszonynak tűnt, csinos kosztüm, kistáska, selyemkesztyű, úri hanglejtés. Hangosn társalogtak, ezért jól hallottam, amikor ez egyikük megszólalt:

Tudod, Piroskám, nekem most egy kicsit sietnem kell, mert mindjárt beszarok.