csók bejegyzései

A múltkor megígértem, hogy elmesélem első meleg kapcsolatom történetét, és mivel unalmas kis életemben mostanában semmi említésre méltó nem történt, itt az idő betartani az ígéretet.

Ehhez vissza kell menni egészen a 18. életévemig, amikor még ezen a téren mindenképpen szűz voltam. El sem tudnám képzelni magam olyannak, mint a mostani nyunyókák, akik 16-17 évesen már kb. ugyanennyi emberrel henteregtek az ágyban. Én éppen az ellenkezője voltam, és olyan kis félénk, hogy minden szexszel kapcsolatos dolgoktól a hasmenésig izgultam magam már előre. A vérem azonban hajtott, és mivel anno hallottam, hogy a Népliget egyfajta találkahely, egy szabad (és felügyelet nélküli) estémen kimentem, de nem akartam senkitől semmit, csak akklimatizálódni, meg meggyőződni arról, igazak-e a híresztelések. Igazak voltak, és bár én nem akartam semmit, tőlem nagyon is akartak, konkrétabban egyetlen srác. Beszélgettünk egy pár órácskát a városban sétálva, de végül mégis nála kötöttünk ki, és többé nem voltam szűz (ezen a téren). Az élmény egyáltalán nem volt pozitív (szerencsére a srác sem), talán azért mert túlságosan izgultam, vagy mert azokkal a méretekkel nemigen lehetett semmit kezdeni vagy mittomén. Néhányszor még felhívott, talán egy újabb aktus reményében, de szerencsére sosem láttam többet (és nem is szeretném).

Az élmény vagy a lehetőségek hiánya/gyávaság következtében három évre letettem arról, hogy a saját nemem iránt újabb lépéseket tegyek. Aztán behívtak katonának (ami egy külön sztori), de az első 3 hónap után Budapestre kerültem, így majdnem minden másnap hazamehettem, azonban keletkezett egy idősáv a mindennapjaimban, amivel nem kellett elszámolnom otthon. Ettől persze megint elkezdtem érezni, hogy melegvérű vagyok, és többszöri nekifutásra sikerült lejutnom az általam akkor ismert egyetlen meleg szórakozóhelyre, az Angyalba. Becsszóra senkitől nem akartam semmit, csak a közeget szokni, meg sasolni, de mégis megismerkedtem ezzel az ominózus sráccal. Hamarosan elhagytuk a szórakozóhelyet, és az éjszakában sétálva beszélgettünk, ami nagyon jó volt. Én persze nagyon kis tapasztalatlan buta voltam, és még a fogalmakkal sem igen voltam tisztában, de a melegvilágon kívül bármilyen témában képes voltam megszólalni, és nála ez nem volt hátrány.

Aztán többször is találkoztunk, az Angyalban is voltunk még párszor, de egymáshoz sem értünk. Én nem mertem, ő meg szerintem nem akart megijeszteni, hiszen nyilvánvalóvá tettem, hogy bátortalan és tudatlan vagyok. Aztán már szinte minden nap találkoztunk (amennyire a szolgálat engedte), dumáltunk és dumáltunk, egyszerre szerettük meg a KFT zenéjét, ő pedig nyilvánvalóan belémszeretett. Sajnos elég sok embernek törtem már össze a szívét, de hogy mi olyan marha szerethető rajtam, azt nem tudom. Hülye voltam, talán éretlen is, de legfőképpen érzéketlen. Nem voltam képes szeretni, csak kedvelni, meg nemtudomitakarokni, amit ő (okkal) csak egy ideig viselt el, aztán tutira nagy lelki fájdalmak közepette kénytelen volt lekoptatni. Talán kicsit örültem is, hogy így alakult, mert így lekerült a vállamról a döntés és önmagam elismerésének, felvállalásának a súlya. Vettem egy mély lélegzetet a meleg témával kapcsolatban...

... ami öt évig tartott. Közben egy lány megtanított szeretni, bár a szeretetemet továbbra is képtelen vagyok kimutatni (aki ismer, az viszont felismeri a jeleket), bölcsebb lettem és már túl vagyok önmagam elfogadásán is. Talán a sors úgy gondolta, hogy az érzéketlenségemért nem bűnhődtem eleget, és újra utamba sodorta az Ominózust, hogy az emlékek felszínre törésével együtt olyan lelki sebeket szerezzek, amilyeneket anno én magam okoztam neki. Megérdemlem. Pedig csak részben én vagyok a hibás, mert oka volt annak, hogy 25 éves koromig képtelen voltam szeretni. Sajnos annyi tisztesség még nincs bennem, hogy egy bocsánatkérő levélben helyrehozzam a dolgokat. Talán majd egyszer.

Addig pedig lesem majd Őt, és ha legközelebb látom valahol, akkor már nem kell azt találgatnom, hogy vajon Ő-e az, hiszen már tudom, hogyan néz ki (ha nem derült volna ki, teljesen megváltozott a külseje, azért nem ismertem fel), és megpróbálok egy pár szót váltani vele. Talán nem hagy faképnél.