csőtörés bejegyzései

Az utóbbi két napban annyi minden történt, mint máskor egy hét alatt. Azt mondjuk nem bántam volna, ha csak a fele esik meg, mert akkor nem lennék teljesen kiütve.

Tegnapelőtt reggel úgy keltem fel, hogy baromira égetett a torkom. Ez nem az a fajta fájdalom volt, mint a betegség okozta torokfájás (ami már lassan harmadik hete nem múlik el), hanem amit akkor érzel, ha valami csípős dolgot nyelsz félre. Mondjuk a meggy ilyen szempontból főnyeremény, de az ecetes lé vagy a pálinka sem rossz. Valószínűleg alvás közben felbüfögtem egy kis gyomorsavat, és az marta a garatomat. Ez alapjában határozta meg a napi közérzetemet, mivel estig alig akart elmúlni. Ilyen állapotban dolgozni sem volt túl jó, főleg, mivel akárhogy hajtottam, szinte semmit nem haladtam. Most derült ki, hogy az egyik cégnél az egyik alkalmazottnak több havi bérszámfejtése rossz, egy másik meg most közölte, hogy "Ja, hát ő táppénzen volt", szóval azt is újra kellett csinálnom. Aztán ma még egyszer, mivel egy számot elnéztem, és emiatt rossz lett az egész.

Az éltetett, hogy estére hálaadó vacsorára volt hivatalos két kedves bloggertársunk, akik szerencsére nem mondták vissza a meghívást, és tényleg eljöttek. Munka után rögtön rohantam haza, hogy besegítsek a Rolandomnak, aki akkor már órák óta a vacsorát készítette. Takarítani is kellett, meg elpakolni pár dolgot, átrendezni a szobát, ilyesmi. Miután hazaértem, elmentem vécére, és amikor lehúztam az eredményt, majd kezet mostam, a fördőszobában egy nagy durranást hallottam, majd hangos, állandó morajlást a vécé mögötti falból. Desiré nyomban világgá rohant, én viszont maradtam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez bizony csőtörés. A Roland is odaszaladt, és együtt füleltünk, merről jön a zaj, de 20 másodpercen belül már a vizet is megláttuk a padlón. Gyorsan felszaladtam egy emeletet, és becsöngettem a fölöttem lakóhoz, hátha náluk van a baj. A nő a 8.-on meglehetős lassúsággal nyitott ajtót, és utána sem tűnt úgy, mint aki tudja, hol van. Néhányszor megismételtem neki, mi bajom van, aztán amikor magamtól is rájöttem, hogy nem náluk ömlik a víz, inkább visszaugráltam a mi szintünkre. A zubogás nem szűnt, ezért Roli felvetésére megpróbáltam elzárni a vízóra csapját. Ez szerencsére sikerült, és a zaj nyomban meg is szűnt. Itt persze nem ért véget a tennivalók sora, csakhogy nem tudtam, mik is azok a tennivalók, ezért lenyargaltam a földszintre, mivel ott ki van írva a gondnok telefonszáma. Mielőtt felhívtam volna, összefutottam egy-két lakóval, akik mérgezett egerekként rohangáltak, és a lakásukba toluló víz eredetét firtatták. Mondtam, hogy nálam van csőtörés, erre megnyugodtak. Basszus, 5 perc nem telt el, de már a földszinten folyt a víz... Amikor felértem a lakásba, láttam, hogy a telefonomba bepötyögött számot közben kinyomtam, úgyhogy vissza a földszintre, szám benyom, vissza az emeletre, gondnokot hív. Segíteni semmit nem tudott, de megadta egy vízszerelő számát, akit rögtön fel is hívtam. Természetesen leghamarabb csak másnap tudott kijönni (azaz tegnap), de hogy mikor, azt akkor még nem tudta megmondani, ezért abban maradtunk, hogy egy órával a ráérése előtt felhív. Még szerencse, hogy ilyen rugalmas a munkahelyem, és csak úgy bemondásra megléphetek.

Ez a kis vis maior egy apró gombócot helyezett el a gyomromban, és felnyomta a vérnyomásomat. Míg a vízzel viaskodtunk, Desiré letépett egy darab tapétát a falról, amit nagyon rosszkor tett, mivel az akkori idegállapotomban a szokottnál határozottabban büntettem meg érte, de tíz percen belül leordítottam a Rolandot is, amiért a teflon bevonatú edényt fémmel karistolta, és azt hittem, elájulok, amikor megláttam, hogy a méregdrága üvegasztalom füstüvegének pereme két helyen is meg van pattanva. Hiába pofáztam minden vendégemnek, hogy vigyázzon rá, a Rolandra is minden alkalommal rászóltam, és mégis ez lett a vége. Ekkor két dolog jutott eszembe: vagy leülök a szőnyegre és sírva fakadok, vagy összetörök még néhány dolgot a lakásban, hogy ha lúd, hát legyen kövér. Végül egyiket sem tettem, hanem nekiláttam a takarításnak.

A vendégeink érkezése után lassan megnyugodtam. A fürdőszobában ugyan nem volt melegvizünk, de ez nagyobb problémát nem jelentett. Beszélgettünk, nevetgéltünk, én meg közben alig bírtam enni, mert a gombóc nagyon odakeletkezett a hasfalam alá. Ha nem beszélgettünk volna közben, tutira nem megy le egy pár falatnál több, de így a traccsparti elvonta a figyelmemet. Sajna, hogy keddi napra sikerült összehozni ezt a vacsorát, mert így fáradtan is kezdtünk hozzá, és nem állt rendelkezésre az egész éjszaka sem, szóval 11 után valamikor kénytelenek voltunk asztalt bontani. Vízhordás, fürdés, fogmosás, párommal való pörölés, egyebek után fél 1-kor sikerült ágyba kerülnöm, azzal a tudattal, hogy reggel 6-kor kelnem kell.

(folytatása következik)