düh bejegyzései

Gyűlölet

2007. nov. 9.2007. nov. 9. 19:45 - írta: 979
Kategóriák: munka
Címkék: Demcsák Zsuzsa, düh, érzelem, Fábry, névnap, politika, vita

Tegnap elsősorban azért nem írtam, mert a hangulatom borzasztó volt. Nem is lett volna valami összefüggő a bejegyzés, ha megírom. Elmesélem, miért.

A munkahelyemen meg szoktuk tartani egymás névnapjait. Ilyenkor az ünnepelt vesz magának valami ajándékot, amit a kollégák kifizetnek (összesen 5000 Ft értékig), majd összeülünk a tárgyalóban, ahol az ünnepelt megvendégeli a többieket némi süteménnyel, üdítővel, alkohollal. Mindenféle dolgokról szoktunk beszélgetni, ki mit látott, hallott, de a politikát, közéleti témákat kínosan kerüljük, mivel a társaságban vannak olyanok, akik olyan erős érzelmi töltetet visznek bele a témába, ami miatt végül mindig összevesznénk, és csak a harag maradna. Nincs ugyan konkrétan kikötve, hogy tilos a politika, de mi íratlan szabályként követjük ezt.

Tegnap két Ilonát ünnepeltünk (elég nagy késéssel), és ezúttal 12-en jöttünk össze. Kollégák, volt kollégák vegyesen, 6-6 arányban jobboldaliak és baloldaliak. Nem is volt semmi probléma, amíg egy ügyfél érkezése miatt fel nem bomlott egy kissé az arány, és meg nem érkezett a főnök férje, aki sosem szokott velünk ünnepelni. Most is csak egy pillanatra jött be, de az egyik balos volt kolléga elkezdett vele külön társalgást folytatni. Én ugyan másokkal beszélgettem, de néha megütötte a fülemet egy-egy szó (köztük egy-egy "kommunisták"), innen tudtam, mi a téma. Az egyik beszélgetőpartnerem a könyvvizsgálónk volt, aki már nem dolgozik konkrétan velünk, de a főnök barátnéja, ezért ilyenkor mindig ott van. Ő az, aki a legenyhébb politika-közeli téma kapcsán olyan gyűlölettel kezd fröcsögni, hogy azt nehéz szavakkal leírni.

Én szeretem a politikát, élvezettel beszélgetek, vitatkozom róla, HA megfelelő a partner. Bár legjobban az SZDSZ-t utálom (furcsa, mi?), éppen SZDSZ-szimpatizáns haverjaimmal szoktam órákig tartó vitát folytatni, és nagyon szoktam élvezni. Mert felkészültek, olvasottak, műveltek (mármint ezek a haverok), és nem visznek érzelmeket az eszmecserénkbe. Ha viszont ez mégis megtörténik, az rögtön átragad rám is, a hangom reszketni kezd, a gyomrom fortyogó katlanná válik és érzem a dühöt belül.

Namármost, amíg én fél füllel a főnököm férjét hallgattam, fél szemmel a könyvvizsgáló nőt néztem, aki szemmel láthatólag szintén oldalra fülelt. Láttam, ahogy elsötétül az arca, a tekintete elfelhősödik, és az egész testtartása feszültté válik. Ekkor toalettre kellett mennem, de onnan is hallottam, ahogy kitör a vihar. A szóváltás nem volt durva, a téma sem, és amikor a főnök férje távozott, rögtön abba is maradt. Azonban valami eltörött, mert a könyvvizsgáló hamarosan kifakadt, és mocsokáradat tört elő belőle. Én azonnal tiszta ideg lettem, de nem szólaltam meg, mert tartottam magam az íratlan szabályhoz, és legfőképpen azért, mert nem akartam az ünnepeltekkel kibaszni. Amikor azt mondta, hogy "A kormányt csak egy maroknyi csőcselék akarja megdönteni, és különben is, azt hallottam, hogy fejenként 7000 Ft-ot kapnak a tüntetők. Nem tudom, 979, te ezt hogy tudod", csak annyit nyögtem ki, hogy "Azért mert nem szólalok meg, még nem értek veled egyet". Részemről ezzel le is zártam a dolgot, és igyekeztem másra terelni a szót, ami ment is, de közben láttam, hogy Ő tovább emészti magát. A harag csak mélyült az arcán, mígnem egyszerűen elbőgte magát (egy közel 60 éves nőről van egyébként szó). Erre persze a többség elkezdte, hogy "Jaj, hát nem kell úgy felhúzni magadat", meg "A politika miatt nem éri meg így kiborulni", satöbbi, amire Ő kifakadt:

"Ez a szemét törpe diktátor tönkretette a családokat. A hülye fiatalok meg hisznek neki, mert nem tudják, milyen volt az Orbán-kormány alatt élni. És így megsérteni az embert... Azt a szemét Fábryt is úgy utálom! Hol van itt diktatúra, amikor ez a gané lepornószínésznőzhette a Demcsák Zsuzsát..." (Most csak az enyhébbeket idéztem.)

Erre a vezető könyvelőnk, aki szintén nyugdíjas, és mellesleg egy jellemtelen alak, most nyeregben érezhette magát, hogy kioktasson engem, hogy "Sokan nem is tudják, mit jelent a 'kommunista' szó, az meg közben teljesen átlényegült egy pejoratív jelentésű valamivé, ami nagyon sértő".  

Na, ettől aztán már nekem is vörös volt a fejem. Kioktatni engem ilyen dologban, mintha nem tudná, hogy TÖKÉLETESEN tisztában vagyok ezzel, ahogy nagyon sok minden mással is. Bassza meg, 17 éves korom óta foglalkozom politikával, politológiával, közgazdaságtannal, pszichológiával és egyéb (főleg társadalom)tudományokkal. Aktuálpolitikai könyveket, hetilapokat és napilapokat is olvasok rendszeresen, és ezt ő is nagyon jól tudja. Pusztán csak látta, hogy úgysem szólok vissza, ő meg közben nyalhat egyet a saját magától kiborult könyvvizsgálónőnek. Na, a fentiekre is lett volna pár szavam, de azokat visszafojtottam, és most sem fogom kifejteni a véleményemet (mindenesetre nem tudom intelligens emberként kezelni, aki komolyan elhiszi, hogy ebben az országban jelenleg senkinek semmi oka tüntetni, mert minden olyan fasza, és aki ezt mégis megteszi, az nyilván le van fizetve).

A lényeg, hogy a visszafojtott viszontválaszok, a megaláztatás és a könyvvizsgálótól elkapott gyűlölet-fertőzés megtette a hatását: a hangulatom totál el lett baszva, a koncentrációm nulla lett és egészen késő estig ezeken agyaltam.

Na ezért nem írtam.