dinnye bejegyzései

Megint eltűntem kicsit, de amennyi blogolásra fordítható időm, energiám és kedvem volt, azt felhasználtam blogolvasásra, meg a Captainnél folytatott vitára (és még ott is tartozom 1000+1 válasszal), de most ideömlesztem a múlt hét eseményeit, akkor is, ha azok nem annyira izgalmasak.

Július 3-a, vasárnap: ez ugyan kapásból kilóg a hétből, de megemlíteném, hogy otthoni egyedüllétem alkalmából befejeztem végre a konyha nagytakarítását. Három héttel korábban kezdtem, de akkor nem volt időm befejezni, utána meg nem volt kedvem folytatni, főleg, mivel valami elképesztő szutyok halmozódott fel egyes pontjain. A tűzhely és a mellette levő kis szekrényke között, a radiátor barázdái között, a fűtéscsöveken, a szekrény tetején, stb. Bizonyos (rejtett) pontok nagyanyám halála óta nem voltak lesikálva (azaz 5 éve), szóval igencsak ideje volt már nekifogni. Mentségemre szóljon, hogy az esetleges szándék ellenére sem lehetett volna bármikor nekilátni, mivel például a fent említett szekrényke kiemeléséhez két ember is kevés (de azért Ricsivel ketten megoldottuk). Ha összeadom a két alkalmat, legalább 5 óra megfeszített sikálás kellett, mire mindenhol úgy kiganéztam, hogy annak szintjével már magam is elégedett lehettem, most pedig igyekszem megőrizni a tisztaságot, hogy minél tovább élvezhessem azt, és hogy legközelebb kevesebb idő is elég legyen egy hasonló takarításhoz.

Július 4-5., hétfő-kedd: baromi szarul indult a hetem, és mindkét nap nagyon ingerült is voltam. Vannak ezek a rendszeresen visszatérő mélypontjaim, de most nem pusztán erről volt szó, hanem arról is, hogy kurvára összejöttek a dolgok. Kedden az volt a csúcs, amikor betoppant egy nemrég megszűnt vállalkozás tulajdonosa, aki pszichiátriai kezelés alatt áll, viszont vélhetően nem vette be a gyógyszereit. (Nem írtam le már ezt valahol? Mindegy.) Szóval egyszerre volt támadó és paranoid, elkeseredett, önsajnáló, hisztérikus és már a megjelenése sem volt túl bizalomgerjesztő: szétesett arc, kisírt szemek, elkent smink. Szerencsére nem én beszéltem vele, de a szomszéd szobából is rossz volt hallgatni azokat a hangulatváltozásokat, bizonytalan kérdéseket. Állítom, hogy fogalma sem volt arról, hol van (és ezt mintha ő is állította volna). Az ilyen szituációkat nagyon nem tudom kezelni.

Július 6-7., szerda-csütörtök: nem emlékszem, hogy ezeken a napokon bármi érdekes történt volna, leszámítva, hogy újra voltunk kondizni és, hogy mindkét alkalommal perlekedtünk is a súlyok emelgetése közben. Ezeken a napokon volt téma a közszolgálati médiumokban dolgozók létszámcsökkentése, ami nekünk is témát adott dögivel. Szerintem mindkét este órákon át érveltünk pro- és kontra, össze is kaptunk itt-ott. Ezeket persze nem kell komolyan venni, és ha nem érkezik közben valami nagyon övön aluli, akkor hamar el is felejtjük.
Megvettem aztán az év első görögdinnyéjét, és szar volt. Imádom a görögdinnyét, ez a kedvenc nyári gyümölcsöm (a téli a narancs, a tavaszi az eper, az őszi pedig a szőlő), és mindig addig eszem, hogy majd' kipukkadok...még most is, hogy ennyire íztelen volt. Vicces, hogy pont aznap volt hír a Mezőgazdasági (és...) Minisztérium intézkedési terve vagy mije, amivel a magyar dinnye helyzetbe hozását tervezik elérni, a szar import dinnye rovására. És lőn, az import dinnye tényleg szar volt. Azért megettük csak, hogy minél előbb esélyt kapjon egy újabb, talán finom darab.

Július 8., péntek: unalmas munkanap, melynek végén összeszedtem magam, és nekiláttam megválaszolni a Captainnél indult vita engem érintő kommentjeit (amire az elején utaltam már). Sajnos nem volt elég időm mindre, és még azóta is tartozom párral, de igyekszem pótolni. Este Xanax Extrát hallgattunk, amit tessék másnak is követni, mert jó műsor (a 'sima' Xanax-szal együtt), aztán megint elmerültünk valami vitatémában, amibe úgy belelendültünk, hogy már éjjel 1 volt, mire aludni térhettem. Normál körülmények között ez persze nem késő, csak akkor, ha egész héten folyamatosan kimerítem magam. Péntek estére ez már szédüléses-rosszullétes tüneteket is tud produkálni.

Július 9., szombat: reggel korán kellett kelnem, avagy mondhatjuk úgy, hogy nem aludhattam tovább az átlagosnál, mert strandra mentünk. Még hét közben jött rám, hogy el kéne menni, annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy strandra járós. Mondták, hogy kánikula lesz, és megkívántam a lángos-kukorica-vattacukor-jégkrém vonulatot, de ennek ellenére sem biztos, hogy a Dagályban kötöttünk volna ki, ha nincs egy külső megkeresés egy hasonló kívánság megfogalmazásával. Reggel tehát boltba menés, kóla-csipsz-ropi vásárlás, szendvics gyártás, összepakolás, és 9 után kicsivel, már úton is voltunk Ricsivel. Igaz, még nem a strandra, mert volt egy kis kitérőnk, de 11 után valamivel már meg is érkeztünk a pénztár előtt kígyózó sorokhoz. A kalickákban egyenpólós diákmunkások izzadoztak, de nem is emiatt haladtunk olyan kurvakibaszott lassan, hanem mert minden második előttünk álló egészségpénztárra kérte a belépőket, és arról számlát kellett kérnie. Pff...Na most el lehet képzelni, a már akkor 30 fokos hőségben milyen 'jó' hangulat uralkodott a sorokban. De bejutottunk, és miután találtunk egy kevésbé napsütötte placcot, egyből enni kezdtünk (tipikus strandviselkedés), aztán már mentünk is csobbanni. Na így ki lehetett bírni ezt az elképesztő meleget. A vattacukor-főtt kukorica-stb. kombó ugyan kimaradt, viszont láttunk elképesztően sok tetovált és elképesztően sok elhanyagolt embert. Utóbbi sajnálatos, előbbi viszont furcsa nekem. Miért tetováltatják ennyire sokan a testüket? Miért jó egy egész életre szóló ábrát a bőrünkbe üttetni, amikor nem is biztos, hogy pár év után is ugyanúgy tetszeni fogunk magunknak? Én nem tudom elképzelni, hogy összefirkáltassam magam (de nem ítélek el senkit, aki viszont igen!). Jó pasit viszont csak alig láttunk (egyet rögtön az elején, majdnem orra is buktam egy gyökérben miatta); azok biztos a Balatonra mentek, nem a prolik közé.

Kis hátrány volt, hogy az idén először felvett papucsom pántja totál széthorzsolta a lábam valamint, hogy egy kicsit leégtem, és a nap+víz kombó totál kiszívott, de egy mély alvás az utóbbit aztán átmenetileg rendbe hozta. A lábam persze még most is fáj. Utálom azt a papucsot.

Július 10., vasárnap: izzadozás és punnyadás. Nem mintha nem lett volna egy csomó dolgom, de ilyen hőségben semmire nincs energiám. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Ha valakinek ecsetelnem kell a panelt, akkor annak csak annyit mondok, hogy napnyugta után, amikor a külső hőmérséklet konszolidálódik, itt akkor is 40 fok van, és az is marad még napokig, amíg a beton ki nem hűl. Például most is rohadt meleg van. Ennek ellenére főztem egy jót (a sütő tovább növelte a lakás hőmérsékletét), aztán a kész művel átugrottunk Redblekékhez, ahol beszélgettünk egy kicsit, limonádézás és fagyizás kíséretében.

Július 11., hétfő: ha már az elején plusz egy napot túlnyúltam, akkor hadd nyúljak túl egy nappal most is. Ma nem sok izgalmas történt, viszont tettem egy nagy lépést a szabadság felé: leálltam a múltkor ecsetelt játékról, és be sem léptem. Továbbra is állítom, hogy a legjobb játék, amit a neten valaha is találtam, de amióta első lettem, egyrészt elfogyott az elérendő cél, másrészt a nyomomban kullogók számára én lettem az elsődleges célpont. Így egyszerre kellett egy csomó mindent menedzselnem, és állandóan résen lennem, ami nagyon rabszolga-jellegűvé tette ezt a szórakozási formát. Az utóbbi hetekben egyre kedvetlenebbül toltam, és egyre többször gondolkodtam el a profilom törlésén, mígnem ma reggel eldöntöttem, hogy kész, vége. Azóta a valaha látott legnagyobb sereg java része minden bizonnyal éhen veszett, szóval visszalépni sincs értelme (ezt szándékosan hagytam, éppen ezért), de ennek ellenére még így is hónapokig én maradok az első. Kicsit 'túlnyertem' magam. Persze nem kell félteni, unatkozni eztán sem fogok.

UPDATE: a munkából hazafelé szert tettem egy újabb dinnyére, ami valami 11 kiló 40 deka volt, magyar, és kilónként 10 forinttal olcsóbb, mint a múltkori bevándorló. Sokkal finomabb, szóval jól mondták, hogy érdemes a magyart venni (vettem is volna, ha lett volna múlt héten is). Ti is inkább olyat szerezzetek.