diszkó bejegyzései

A heti hajtás és a szombati kötelező házasságkötés-asszisztáció után (beszámoló erről is később) igazán megérdemeltem némi szórakozást. A Roland már a héten felvetette, hogy mi lenne, ha szombaton elmennénk valahova. Mondtam, hogy jó, de ugyanakkor azt is hozzátettem, hogy vasárnap egyrészt dolgoznom kell, másrészt a macskát ismétlőoltásra kell vinni, tehát ehhez képest vagyok hajlandó csak kimozdulni. Persze-persze.

Szombat felé közeledve máris módosult a program (amit ugyan nem beszéltünk meg, de az én fejemben előzetesen a buzibárban-levés gondolata körvonalazódott): menjünk le a többiekkel a Nádasba, Agárdra. Miután ismét elmondtam, hogy nekem vasárnap dolgoznom kell (+macska), ráálltam a dologra. Igaz, azt még nem tudtam, meddig tart majd a házasságkötés, és mikorra érek haza Százhalombattáról, de gondoltam, rugalmas lesz az időbeosztás, elvégre ha egy órával később megyünk le partyzni, akkor sem történik semmi.

Na, du. 4-re hazaértem, ledobtam magamról az előző este kimondottan esküvőn-levés céljából vásárolt (drága) ingemet — amiben kifejezetten vadító hatással voltam a páromra — aztán fürödtem egy gyorsat, hogy tisztán, csatakmentesen fogadhassuk a Roli egyik barátját/kolléganőjét, aki szintén velünk tartott az este folyamán. Buliruciba öltözés után igyekeztünk a székesfehérvári buszhoz, amit sikeresen el is értünk, majd egy óra múlva már a célállomáson voltunk. Itt két másik barátunk fogadott minket, aztán az alkoholbeszerzés leplezetlen szándékával nyomban el is mentünk a helyi TESCO-ba, majd a közeli bazilika melletti parkba, ahol megkezdtük a beszélgetéssel egybekötött fogyasztást. Többen is megjegyezték, hogy feltűnően jó kedvem van, és vigyorgok, mint a fakutya, ami nem minden esetben jellemző rám. Valóban jó kedvem volt, még annak ellenére is, hogy a Rolandra némileg haragudtam, amiért már megint össze-vissza kamuzott az estével kapcsolatban, úgy irányítva mindenkit, hogy végül csakis az ő elképzelése valósuljon meg.

Most például: amikor azt mondta, hogy Székesfehérváron találkozunk a többiekkel, és én erre megkérdeztem, hogy faszé' megyünk oda le, és miért nem találkozunk Agárdon, akkor egyrészt letorkolt, hogy mit akarok én este 11-ig csinálni a buli előtt (stb.), másrészt szabadkozott, hogy nem az ő ötlete volt. Erre amikor a többiekkel találkoztunk, és elmeséltem nekik, hogy "én ugyan kérdeztem, hogy miért nem ott találkozunk", akkor ők is azt mondták, hogy Agárdot javasolták, mert minek vonatozzunk annyit, meg hogy ott majd piázgathatunk a parton. A hazug embert ugyebár nem tart sokáig utolérni, én pedig még egy-két hasonló eset után asszem nem is akarom többé utolérni. Hadd menjen csak oda, ahol ezt tolerálják neki.

Na, de nem ez a téma, hanem a paréj. Szóval este 9 után kicsivel csatlakozott hozzánk még egy barátosné, aztán elindultunk a vasútállomás felé, hogy 10-kor már a vonaton lehessünk. A magam részéről nem ittam olyan nagyon sokat, szóval csak kissé spicces állapotban róttam Székesfehérvár utcáit, kezeimben egy-egy TESCO-s szatyorral, ajkaimon bárgyú mosollyal.

Ilyen jó hangulatban érkeztünk meg Agárdra, ahol annyi időnk sem volt, hogy egy pár percre leugorjunk a tópartra jóféle esti Velencei-tó illatot érezni, mert még az ingyenes időszakban kellett odaérni a szórakozóhely bejáratához. Hiába, a főiskolás lét... Amikor beértünk, gyorsan befoglaltunk egy szabadtéri asztalt, összekéregettünk hozzá annyi széket, hogy mindannyian le tudjunk ülni, aztán ki-ki ment a dolgára, vagy maradt a seggén ülve. Én zömében inkább az utóbbi kategóriába tartoztam, mivel a helyszín fedett részén olyan zene szólt, ami önmagában is idegesít, nemhogy még a reája vonagló ifjúságot is néznem kelljen. Néha persze kellett, mert mondjuk vécére mentem, esetleg valamelyik elkóborolt bárányka hollétét szerettem volna felderíteni. Ilyenkor volt egy kis rálátásom a szórakozó ifjúság díszpéldányaira. Na igen, részben ingyenes szórakozóhely (persze a menő csávók csakis a belépőjegyes időszak kezdete után érkeznek), viszonylag központi helyen, ergo nagy a csírák aránya. Most jut eszembe, hogy egy deka cigány sem volt. Ez nyilván a biztonsági őrök hatékonyságának (és némi törvényellenes, rasszista gyakorlatnak) volt köszönhető. Ha 5 percet kellett a táncparkett közelében tartózkodnom, és még a szemem is nyitva volt (hülyeség, hiszen miért ne lett volna nyitva?), akkor szabályos undor tört rám, és egyszerűen ki kellett mennem onnan a szabad levegőre. A primitívség egyszerűen kihoz a sodromból, bár azt eddig nem gondoltam, hogy a primitív(nek vélt) emberek kisugárzása is hasonló hatással van rám.

A kedvenceim ezek közül is a legcsírább csírák, mondjuk azok, akik tánc gyanánt derékszögbe merevített mutató- és hüvelykujjal hadonásznak a fülük mellett, vagy azok, akik a füstöt markolgatják, mintha láthatatlan gyümölcsöket szüretelnének, esetleg azok, akik a buszvezetést gyakorolják ökölbe szorított marokkal. Ott vannak aztán a (leendő) barátnőjüknek tánctudás hiányában, de mégis tánc formájában imponálni kívánó legények, akiken régen nagyon jól szórakoztam, ezúttal azonban felbosszantott a látványuk, nem is beszélve a félmeztelenül vonagló, allergia okozta daganatok látványát idéző izomzatukat mutogató hülye faszokról, amilyen én — remélem — sosem leszek, akármennyire is gyúródom ki X év múlva.

Szóval inkább odaki' ücsörögtem a jó nyári levegőn (basszus, még fel sem fogtam, hogy már nyár van...), és beszélgettem, iszogattam, kukoricát meg hot-dogot zabáltam éjjel 2-kor, és kifejtettem a véleményem az odabent érzékelhető ingerekkel kapcsolatban (zene, látvány, füst, házassági piac (esetünkben szexpartner-piac), stb.), majd pedig ujjal mutogatva választottam ki azokat, akik aznap vélhetőleg senkit nem nyársaltak a péniszükre. Nem részegség, hanem a viseletük és viselkedésük miatt. Írhatnám úgy is, hogy kiválogattam a lúzereket a tömegből.

A szegény olvasók most biztosan azt gondolják, hogy 'mekkora szar ez a 979! Hogy merészel ez bárkit is lelúzerezni?!', és valahol igazuk is van, de amióta van önkritikám (kb. születésem óta), mérhetetlen lenézéssel viseltetek azok iránt, akiknek viszont nincs. Pedig rólam is el lehet mondani, hogy még nem teljesen nőttem ki a hajdani lúzerségemet, mivel egyrészt nem sokkal az indulási idő előtt szúrtam ki, hogy van egy kisterem is, ahol hallgatható és táncolható zene szól (és ennek megfelelően kb. 5-en vannak), másrészt mert nemcsak magamat, de a Rolcsi szintén Budapestre tartó kolléganőjét is meggyőztem arról, hogy a budapesti vonatok nem azon a vágányon közlekednek, hanem a másikon. Ezt az álláspontomat egészen addig fenntartottam, míg el nem engedtem a 3:46-os és a 4:21-es vonatot is. Utóbbi elejére mellesleg ki volt írva nagy betűkkel, hogy "Déli pályaudvar" de ez engem egy cseppet sem ingatott meg azon hitemben, hogy az bizony Székesfehérvárra tart. Egészen addig, amíg el nem haladt előttünk, mert akkor azért már kezdtem gyanakodni. A hamarosan megérkező többiek meg is erősítették bennem a gyanút (miután levegőhöz jutottak a röhögéstől), de akkor már késő volt.

Így aztán az ilyenkor utálatos madárcsicsergésben, a kialvatlanságtól fázva, fényes nappal kellett fölszállnunk az 5:21-es vonatra, amivel csak negyed 8-ra értem haza, komolyan rontva ezzel az aznapi munka esélyeit. Nem is jöttem be...