edző bejegyzései

Mint tudjuk, "az evolúció az a folyamat, melynek során az anyag inkoherens, strukturálatlan homogenitásból koherens, strukturált heterogenitásba megy át". Ennek a kérdésnek a vitatását nyomban meg is hagynám Lamarcknak, Darwinnak, meg Herbert Spencernek, így azt sem kell firtatnom, vajon megfelel-e ezen bejegyzés címe a majdan elkészülő tartalomnak. Merthogy ezúttal életem jelentős edzőtermi állomáspontjairól szeretnék írni. Unalmas már, mi? Gondoltam...ezért is iktattam közbe néhány egyéb tartalmú bejegyzést, hogy ne mindig ugyanazon a két dolgon témázgassak (edzés, macska).

Level 1.

Nem is olyan régen, de azért már majdnem régen egyáltalán nem foglalkoztam a bodybuilding (sem semmilyen sport vagy testmozgás) gondolatával, így eszem ágában sem lett volna betenni a lábam egy ilyetén intézménybe. Néhány akkori barátom viszont már járogatott, és engem is kapacitáltak, hogy menjek le velük, mert jó lesz, meg nem nevet majd ki senki, meg közben dumálunk, és nem is drága. Ráálltam. A terem az Alibihoz közel, egy kis utcácskában lapult egy pince mélyén. A padlószőnyeg szakadozott volt, több helyen felkunkorodott, műanyag lambéria borította a falat, a nagy tükör itt-ott meg volt pattanva, a gépek műbőr borítása gyakran szakadt volt, a csigás gépek kötélzete pedig többször elpattant, átmenetileg használhatatlanná téve a berendezést. Az öltözőben a szekrények közül többnek is lejárt az ajtaja, vagy beszakadt, zuhanyzási lehetőség egyszerre egy fő számára volt megoldott egy rozsdás, penészes zuhanyzóban. Bár több féle táplálékkiegészítőt és edzőcuccot is lehetett kapni, a teremben sosem volt egyetlen hivatásos edző vagy orvosi képesítéssel rendelkező szakember sem, így csoda, hogy senkinek nem esett komoly baja. A gépek állománya egyébként hagyott maga után némi kívánnivalót, a kézi súlyzókat is úgy kellett elhalászni egymás orra elől, és megfelelő eszközök híján több gyakorlat elvégzésére semmi esély sem volt. Ebbe a terembe leginkább a hozzám hasonló girhes csicskák jártak, bár volt egy-két jó alakú srác is, akiket valószínűleg az olcsóság vonzott.

Ezen a szinten még mindenféle tudás nélkül emelgettem a súlyokat, pusztán az engem invitáló, később azonban apránként elmaradozó barátaim útmutatásai alapján. Valószínűleg nem sok híja volt, hogy súlyos sérülést szerezzek, de végül megúsztam. Elvileg ugyanúgy heti három alkalommal jártam, mint most, de ha nem volt kedvem, egyszerűen nem mentem le, esetleg lementem, de aztán a barátaimmal összetalálkozva kollektívan a kocsmázás mellett döntöttünk. Aztán volt, hogy hetek, hónapok is kimaradtak, mire újra a terembe tévedtem, míg végül teljesen leálltam az egésszel. Sem a táplálkozásomra, sem a rendszerességre nem figyeltem, nem volt edzéstervem, és még táplálékkiegészítőket sem szedtem. Viszont havi 3400-3600 Ft-ból megúsztam az egészet, és csak annyi időt vett el az életemből, amennyit szántam rá.

Level 2.

A második szint tavaly szeptemberben kezdődött, talán 10-én. Erről már rendszeresen olvashattatok a blogban. Az előző teremhez képest itt már külön férfi és női részleg is volt. Hivatásos bodybuilder- és fittness-edzők segítségét lehetett kérni (sőt, ha valami szarul csináltál, maguktól segítettek), és a felszereltség is sokkal komolyabb volt. A lányok ugribugrijához mindenkinek jutott kötél, fittball, súlyzó(cska), gumilófasz, stb. és a fiúknak is kevesebb logisztikai képességre volt szüksége ahhoz, hogy megtalálják a számításukat, és ne kelljen feleslegesen ácsorogniuk. Persze ilyen minden teremben előfordul, de az előzőhöz képest itt már sokkal kevesebbszer tapasztaltam hasonlót. Ha a felszereltséget pénzben akarnám kifejezni, akkor a level 1. 3-5 milliós összértékű cuccaival szemben itt olyan 15-18 millás beruházásról lehet szó. Külön női és férfi öltöző, szauna, infraszauna, szoligép is volt, és a két nemre összesen 3 zuhanyzófülke (ami 1,5x-ese az előző helyének). Sosem volt semmi tönkre vágva, de azért látszott a holmikon, hogy sokan használták őket. A társaság már sokkal igényesebb srácokból (és lányokból) állt, de azért még itt is az átlagos megjelenés dominált, és a semmilyen irányban sem kiemelkedő vagyoni helyzet. Ja, és senki nem edzett edzésterv nélkül.

Ide saját elhatározásból kezdtem járni, mert a munkából hazafelé útba esett, meg mert már korán reggel fájt a hátam és belet eresztettem. Első pillanattól kezdve személyi edzővel dolgoztam, és egyszer még egy doboz Creabose nevezetű porba is beruháztam, amit a napi három helyett csak eléggé ötletszerűen szedtem. Edzéstervem volt, amit tartottunk is szépen, és megtanultam a helyén kezelni a heti 3 edzést. Bármilyen más halasztható dologra csak a fennmaradó szabadidőmben kerülhetett sor, mert a hétfő-szerda-péntek kb. 18:00-19:30 már foglalt volt. 

Havi 3400-3600 Ft helyett csupán a 12 alkalmas bérlet 6000 Ft-ba került, amihez hozzá jött még az edző pénze is, plusz egy rendes gyúrókesztyű, néhány joghurt-szerű fehérje- és vitaminmix, szóval a havi költség úgy 25000 Ft-ra jött ki. Az időtényező havi 18 órára nőtt, és ettől csak extrém esetben tértem el.

Level 3.

Erről még nem számoltam be, de edzőtermi evolúcióm ebbe a fázisba ért. Amikor a legutóbbi bérletem lejárt, az edzőm félrehívott és megkérdezte, nincs-e kedvem egy picit drágább, de sokkal jobban felszerelt terembe járni, ahol ugyanúgy ő lenne az edzőm. Rábólintottam, és múlt hét pénteken már ott is edzettem. Ez a terem még közelebb is van a munkahelyemhez, de ugyanúgy útba esik hazafelé. A felszereltsége csúcsszuper. 4 futópad is van (darabja 3,5 millió forint), a súlyzók sokkal nagyobb intervallumot fognak át, és az intervallumon belül is több az osztás (korábban 2,5 kg-onként nőttek, itt 2 kg-onként), és mindegyikből legalább 2 pár van. Legalább 30 csigás, statikus és egyéb elven működő mechanikus gép van, összességében legalább 40 millió forint értékben. Külön terem van a bokszolóknak, külön a csajoknak, a férfi öltözőben tökéletesen záródnak a szekrények, a (férfi) zuhanyzóban pedig egyszerre akár 6-an is tisztálkodhatnak. A közönség viszont egyértelműen a felső középosztályból és az elitből kerül ki. Hihetetlen arányos vagy éppen izommal borított testek, lapos hasak, tetovált válak és vastag aranyláncok dominálnak, persze akad egy-két kakukktojás is, mint például én. Minden harmadik emberre jut egy edző (bár ez engem nem érdekel), de közben folyamatosan vannak a pultban is, senkinek nem kell tehát a pult és a terem között rohangálnia (mint a level 2-nél).

A harmadik fázisban ugyebár már én is (még) komolyabban veszem ezt a testépítés dolgot. Most már valahol a sport-szint közelében vagyok, de még mindig inkább az amatőrök között. A(z edző utasítására nem túl szigorúan tartott) diéta mellett több féle táplálékkiegészítőt szedek. Tejsavófehérjéből és maltodextrinből kutyult shake-et, energizáló céllal Tyrosine-t, zsírégetésre Alpha-burn-t, és az egészet egy kis kreatinnal bolondítom meg. A még nálam is laikusabbak számára ijesztően hangozhatnak ezek a szavak, de mindenkit megnyugtatok, ezek mind élelmiszernek minősülnek, és maximum a tyrosine-től lehet bajom, ha túl sokat szedek be belőle. Mondjuk agyvérzést kaphatok, de ez nem fog előfordulni, mivel eszem ágában sincs egyszerre egynél többet bekapni belőle (és még a kettő-három sem árthatna). Ha ezeket huzamosabb ideig szedem, az maximum a pénztárcámat terheli meg jelentősen, mivel másfél hónapra az egész szett 30000 Ft-ba fáj, ami az edző pénzével, meg a konditermi bérlettel együtt havi 50000 Ft-ra jön ki. Huhh! Ez jó sok. Nem is fogom sokáig igénybe venni ezeket a plusz segítségeket. A költségekkel párhuzamosan az időtényező is megugrott, hiszen most már nemcsak az edzésre kell időt fordítanom, hanem a saját magamra való főzésre, az ezzel együtt járó bevásárlásokra, de a sok kis előkészület (shake-ek keverése, porok kiméregetése, ebéd összekészítése, stb.) is hamar kiad akár egész napokat is. De hát valamit valamiért. Ha a végén valami igazán látványos dolog sül ki az egészből, ígérem, hogy felteszek magamról egy képet a blogba is.

Már csak egy kérdés marad: lesz-e vajon level 4. is, vagy megállok a józan ész szintjén? Remélem, utóbbi, de ha mégsem, üssetek le valami nehéz tárggyal, mielőtt teljesen meghülyülök.

A napokban eszembe idéződött az a mondat, amit az edzőm úgy 9 hónapja mondott egy kérdésemre válaszolva. Eredetileg azt kérdeztem tőle, hogy vannak-e tervei velem kapcsolatban, vagy minden edzést ad hoc módon épít fel. "Persze, hogy vannak" — mondta ő — "és nem is rövid, hanem hosszú távúak". Erre kérdeztem rá, amikor kijelentette, "Egy év múlva 30 kilóval fogsz egykezes fekvenyomást csinálni". Azt hiszem, ez volt az első eset, amikor konkrétan úgy gondoltam, hogy kettőnk közül valaki nagyon elveszítette a realitásérzékét (volt még egy pár később is, ezeket a kondi című bejegyzésekben olvashatja, aki akarja). Az eltelt 9 hónapban bebizonyosodott, hogy ez biza én voltam.

Igaz, 30 kg-mal még nem dolgozom, de már 25-nél tartok, és az egy évből 3 hónap még hátra van. Más kérdés, hogy természetesen nem a fekvenyomó rúddal végzek egykezes gyakorlatokat (mint ahogy azt anno laikusként elképzeltem), hanem 2 db kézi súlyzóval, de ez a lényegen nem változtat. És ha már ennyire előrehaladott állapotban vagyok, arra gondoltam, nem kéne megállni, hanem egy kicsit még komolyabban kellene vennem ezt az egész testépítés dolgot. A bodybuilding ugyebár nem sport, hanem életforma, és ez az én életvitelemen is meglátszódik, mivel a heti három edzés vastagon és kitörölhetetlenül van belevésve a naptáramba. Minden egyéb csak a többi napokon jöhet szóba, kivéve a húgom holnapi ballagását, mert ugyebár azt mégsem pakolhattam odébb. Megvan az az alap, amire már viszonylag könnyű lehet építeni, mind testileg, mind a hozzáállás terén.

Azokat a célokat, amiket még az elején tűztem ki a magam számára már régen elértem (hátfájás, lábfájás megszüntetése, pocak ledolgozása), és azóta csak úgy lejárogatok, pusztán a megszokás miatt. Itt az ideje tehát, hogy valami új céllal adjak értelmet ezen időtöltésemnek. A cél kijelölésének pedig az edzőnek a bejegyzés elején idézett mondata és egy fénykép együttesen adott alapot. Az éppen nálam tartózkodó barátaim egyike a baráti kör honlapon mutatott egy srácot, aki elképesztően jól nézett ki. Ennek a testnek a látványa fészkelte be magát a gondolataimba, főleg azért, mert nem egy ismeretlen, külföldi modellről volt szó, hanem egy hús-vér, hétköznapi magyar srácról. Természetesen nekem sosem lesz olyan alakom, talán már egy kicsit idős is vagyok hozzá, de ha ezt meg sem próbálom elérni, akkor meg is érdemlem. Nem nagydarab szeretnék lenni, hanem ilyen arányos, és látványosan jó alakú. Aztán maximum nem leszek az. Na bumm, eddig sem voltam az, ezután sem lesz nehéz elviselni. Hozzá kell még tennem, hogy a két fenti tényezőn túl még az alsógatyás kutakodásaim közben a különféle online áruházak honlapjain talált képek is inspiráltak, mert azokat nyilván jó alakú modellekre aggatták rá.

Az újabb cél tehát megvan: az összes maradék zsírt eltüntetni a derekamról, hogy legalább egy kicsit látszódjanak a kockáim. Kellőképpen nehéz feladat, de korántsem lehetetlen elérni. Ha ez sikerül, akkor az jelentősen meg fogja dobni az önbecsülésemet, ami az elmúlt 28 évemre visszatekintve rám is férne. Nem is beszélve arról, hogy a 28 évnyi laissez faire életmód után saját magamnak is bebizonyíthatom, mennyivel hasznosabb tervezni, és a tervet aprólékosan követni. Szóval jóval többről van itt szó, mint puszta testedzésről.

Egy kicsit már kutakodtam is a diéta témakörében, és egy csomó hasznos infót találtam. Abban mindenképpen megerősödtem, hogy helyi zsírégetés nem létezik, tehát jól gondoltam, hogy diétára lesz szükség. Komoly kihívás, amit csak eltökélten lehet kivitelezni, de azt hiszem, mára ez megvan. A szerda esti kondinál már a gyakorlatok végzése közben az a bizonyos fénykép lebegett a szemem előtt. Fáradtságot nem érzetem, csak az edző "elég" megszólalásai állítottak meg munka közben. Észre sem vettem, de 30-40 %-kal jobban teljesítettem minden gyakorlatnál. Elképesztő! Nyilván az előző edzés óta eltelt két napban nem ugrott fel rám annyi izom, ami ezt lehetővé tette volna, ergo pusztán a pszichés változás hatásáról lehetett szó. Hiába, ennyit számít az eltökéltség.

Szóval hétfőtől diéta. Igyekszem még annyi mindent elolvasni a témáról, amennyit csak lehet, bár elképzelhető, hogy hasznosabb volna inkább egy hasonló időszakon átesett ember tapasztalatait kikérni (lehet, hogy majd kifaggatom Redbleket). Hétfőn este aztán az edzőmet is kérdőre vonom, hogy mit javasol számomra.

Remélem elég lesz a kitartásom mindehhez.

Már megint napokig nem írtam semmit a blogba, ami miatt mindig lelkifurdalásom keletkezik. Most is. Olyan érzés ez nekem, mint amikor valami fontos dolgot elmulasztottam megtenni, és a tudat utána még egy ideig emészti a lelkemet.

Mentségemre váljék, hogy az utóbbi egy hétben jól felszaporodtak a tennivalók, az energiám pedig emiatt totál elpárolgott. Most sem vagyok valami friss, de legalább a munkahelyemen vagyok, tehát ráérek blogolni (pedig nem is, de leszarom). A Rolcsinak nemrég felszámolódott az albérlete, ami miatt most nálam lakik (elvileg átmenetileg (gyakorlatilag is...)), hétfő óta az egyik közös barátunk is nálam tartózkodik, mivel vidéki, de itt keres munkát, őt pedig csütörtökön egy másik barátunk követte, ugyanezzel a céllal. Négyen vagyunk tehát a másfél szobára, ami miatt kissé zsúfolt az ingatlan, a magánéletem pedig gyakorlatilag lenullázódott. Sajnos ha zsibongás van a lakásban, olyan zene szól, amit nem én választottam, vagy karattyol a tévé, akkor sem olvasni, sem blogot írni, sem semmi mást fogalmazni nem tudok, ezért is volt a napokban némi blogszünet. Másrészt pedig vizsgázni voltam, korán keltem, későn feküdtem, kimerültem, elkedvetlenedtem.

Pénteken du. 2-re vonatoztam Miskolcra, fél óra alatt lement a vizsga, majd hazavonatoztam. Ez 5,5 óra, és 6000 Ft.  Direkt előre megvettem a szombati jegyet is, hogy ezzel már ne kelljen törődnöm, és 6-ra a konditerembe érhessek. Ezért taxiztam, ezért szerveztem. Erre mi történik? A vonat a Keleti előtt 300 méterrel megáll, és ott tobzódik vagy 20 percet. Azt hittem, felrobbanok a dühtől, és már éppen szabadkozó SMS-t kezdtem volna írni az edzőmnek, amikor végre megindultunk, és hamarosan be is gördültünk a pályaudvarra. Így csak valami 3 percet késtem. De az idegeim megszenvedték.

Szombaton reggel aztán jött az újabb út. Gondoltam, majd a vonaton készülök, de a reggel 6-os kelés miatt olyan álmos voltam, hogy természetesen erre nem került sor. Inkább aludtam... volna, de az sem sikerült. Ez a legértelmetlenebb dolog: álmosságra hivatkozva nem tanulni, de közben mégis ébren maradni. Ha nem puskázok, tutira nem is sikerül a vizsga (így sem biztos, még nem tudom az eredményt). Aztán újra lehet hazajönni. Ha nem sikerült volna kifognom pont egy olyan vagont, amiben egy rakat cigány meg a purgyéik megállás nélkül zavarogtak, akkor is tele lett volna a f*szom az egésszel. A két nap alatt 12000 Ft-ot költöttem utazásra, és 10 órát zötykölődtem, buszon, metrón, vonaton és taxiban. Ezt rendkívül soknak találtam.

De hogy a jövő szombati szigorlat előtt valami kis szórakozásom is legyen, szombat este elmentem az egyik vendégemmel az Alteregoba. A másik fáradt volt, a Rolandnak meg másnap reggel dolgoznia kellett, ezért inkább nem jött velünk. De ha már megyünk, akkor előtte menjünk föl ehhez, meg ahhoz, szóval újabb út várt rám. Hajnalban haza, 5 óra alvás után ébredés. Este a cicát hoztuk az ismétlő oltásra (taxival, mert így is úgy remegett, hogy csak úgy kocogott a szállítóboxa), majd egy újabb úttal a közeli TESCO-ban kötöttünk ki, ahonnan kb. 30 kilónyi cuccot cipeltünk haza. Ebből nekem minimum 18 jutott. Totál kidöglés. És mivel a Rolival hétfő óta nem volt egy kis időnk/alkalmunk egymásra (már a legyet is elkaptam volna röptében (és akkor így mentem egy halom csinos buzi közé szórakozni...)), éjfélkor még teljesítenem kellett élettársi kötelességeimet is. Ezt persze annyira nem bántam.

Hát jól aludtam. Csak keveset, úgyhogy egy komplett hétvége után olyan fáradtan jöttem be dolgozni, mintha nem is lett volna közben egy nap szabim, meg két szabadnapom. Ilyen kipihenten indulok hamarost a konditerembe, aztán este még vagy 20 pólót kell kivasalnom, a húgom közelgő ballagására valami ékszert kell vennem (a nővére is azt kapott, így fair)...

Az első napok alapján az új életem pont olyan, mint a régi, a változás mindössze annyi, hogy még több idegesítő tényező és még több nem várt (negatív) fordulat történik velem, valamint hülyébb vagyok, mint valaha (ha ez egyáltalán lehetséges).

Vasárnap este (még a régi életemben) megjött Rolcsi. Ettünk egy jót, aztán egy tök jót aludtunk (igen fogtuk magunkat és elaludtunk). Hajnalban arra ébredtem, hogy öltözködik, merthogy minden cucca nála volt, és a suli előtt még haza kellett mennie. Neki is jól kezdődött a hét... Engem a munkahelyemen azzal fogadtak, hogy a legdurvább bérszámfejtésemben hibát találtak. Ez az a számfejtés, amit keresztbe-kasul átnézek, nehogy ez előforduljon, mert akkor nagyon sokáig tart kijavítani, és baromira utálom, ha kétszer kell valamit csinálnom. Ilyenkor neki kell állnom hibajavítózni néhány négyzetméternyi felületet, eszembe is jut rendszeresen, hogy Hitler is festőként kezdte...Aztán volt még néhány vis maior, amiket nem részletezek, mert nem érdekesek (bár szerintem az eddigiek sem). Mindegy. Este viszont irány a konditerem. Új életem egyik fő momentumáról van szó (a másik majd a jogosítvány kérdésköre lesz).

Eddig is jártam már kondizni, de ez cseppet sem látszik rajtam, mert

1.annyit azért nem jártam

2.ami látszott, azt már rég lefogytam, és csak a pocak maradt (ami kicsi, de nekem az egy hatalmas sörhas).

Az a baj a kondizással, hogy ha nem kényszerítem magam különféle csapdákkal, akkor első körben "majd holnap" kategóriás lesz, aztán meg semmilyen. Ilyen csapda pl. ha valakivel megbeszélem, hogy menjünk együtt, vagy mint most, hogy személyi edzőt fogadok. Ez hasznos. Egyrészt tényleg kénytelen vagyok a megbeszélt időpontokban megjelenni, a teremben sem kummanthatok, valamint végre megtanulom rendesen csinálni a gyakorlatokat, ahelyett, hogy pusztán a súlyokat rángatnám. Fel voltam készülve, hogy majd jól le leszek terhelve, és még hazamenni is alig lesz erőm, ehelyett éppen az ellenkezője történt, mivel ezúttal tényleg csak az alapgyakorlatokat tanultam meg minimális (mondom minimális) súlyokat használva. Azért itt-ott így is érzem a testem. Micsoda puhos vagyok...

Volt a teremben egy fiatal srác (több is persze, de most konkrétan erről az egyről van szó), aki állandóan figyelt. Most vagy sasolt, hogy ő is elleshesse az edzőtől a gyakorlatok végézésének helyes módját (ingyé), vagy valóban engem lesett (friss hús?). Mindenesetre pár perccel azután, hogy elindultam az öltözőbe (és elvileg vagy vetkőznöm vagy már éppen zuhanyoznom is kellett volna) megjelent a fiatalember pisilés céljából. Szerintem csak beképzelt vagyok, kezdődő üldözési mániám van, vagy egyszerűen csak átvettem Rolcsitól ezt a "mindenki buzi" attitűdöt. Ezt majd egyszer kifejtem.