edzőterem bejegyzései

Szívesebben írtam volna címnek "Szökőnapi izomláz"-at, de akkor egy tucat kommentet kaptam volna, hogy de hülye vagyok, amikor azt sem tudom, hogy a szökőnap 24-én van és nem 29-én, de egy a lényeg: ez a plusz egy nap nagyon kellett.

Ilyenkor, februárban egy tonna bevallást kell beadni a havi teendőkön túl, és ezek elkészítése mind a rendes munkanapok tennivalóitól veszi el az időt. Így alig marad munkaóra a rengeteg csipcsup dologra, meg a könyvelésre, az e-mailekre, a tanácsadásra áhítozó ügyfelekre és a többire. De hétfőn lezárult a bevallásozás, ma a kötelező kamarai regisztrációk ügyintézése, és a plusz napnak köszönhetően sikerült a könyvelt anyagokat lefűzni, az idei dossziékat megnyitni, a rendezetlen (és kevésbé fontos)e-mailek közül jó párat megválaszolni, szóval örülünk. Holnap meg kezdődik az új hónap a szokásos ügymenettel: számlázás, bérszámfejtés, iparűzési adó előlegek diktálása, könyvelés, havi ÁFA, még könyvelés és talán pár beszámoló. Huhh, már előre félek.

A cég anyagi helyzete februárra vetítve továbbra is stabil, bár a kinnlevőségeink megint nőttek. Jó néhányan nem tudtak most fizetni (tipikus februári dolog), de ezek java része márciusban és áprilisban utoléri magát, így nem izgulunk különösebben. Mi viszont minden aktuális kiadásunkat teljesíteni tudtuk, sőt, néhány régebbit is. Befutott pár tavalyi tartozásunk, így nemcsak beruházásra futotta, de az új hónapot sem nullán kezdjük. Közben az állandó partnereink száma 72-re nőtt, de bízom benne, hogy nem állunk itt meg.

A cég anyagi helyzetének javulásával az enyém is pozitív irányba változott. Utolértem magam a rezsi tekintetében, két újabb fogamat tudtam megcsináltatni (az egyik megint elég drága volt), nem kellett kuporgatnom, és még ruházkodásra is futotta a leértékeléses időszakban. A cég felé fennálló tartozásom harmadát is letudtam, de sajnos az adótartozásom még mindig ott figyel (bár, kb. a felére megvan a keret). Hiába, nincs az a pénz, amit ne tudnék elkölteni...

Ami pedig a legjobb hír, hogy tegnapelőtt végre ismét elkezdtünk kondizni, igaz még csak egyszer voltunk. Holnap elvileg újra megyünk, most azonban másik terembe. Mivel a Ricsi már jó ideje elköltözött a Ráday utcából, semmi nem indokolja, hogy továbbra is az ottani edzőterembe járjunk. Az időm elég szűkös, ezért arra gondoltam, hogy ha sikerül egy olyan helyet találni, ami a munkahely-lakás útvonalra esik, és a Ricsinek sincs messze, akkor át kellene szokni oda, mert alkalmanként 30-40 perc megtakarítás is nagyon jól jön. Első nekifutásra tehát a Duna Plázában levő Aréna Fitnessbe mentünk, mert annak a legkedvezőbb a fekvése. A terem sem volt előttem teljesen ismeretlen, mivel alkalmanként squasholni is oda szoktam járni, de az edzőtermi részét eddig nem próbáltam. Előzetesen többen mondták, hogy elég zsúfolt, mert munkaidő után rengetegen járnak oda, de gondoltam, egy próbát megér. Hát sajnos igaza volt az ismerőseimnek, mert tényleg ge*i sokan vannak, azazhogy a terem viszonylag kis alapterülete miatt érezni a szörnyű zsúfoltságot. A gépek szépek és újak, a kézi súlyok markolatáról sincs lekopva a borítás, ennyi emberre ennyi eszköz azonban kevés. Nem találtunk például olyan padot, amire hanyatt lehetne feküdni, és ha ketten is ugyanazt az izomcsoportot akarják edzeni, amit mi, akkor máris gondok akadnak. Az edzőközönség meg hát nem annyira csábos, ami végül is nem olyan lényeg (elvégre edzeni megyünk, nem dugni), bár pihenés közben hasznos, ha ez ember kellemes megjelenésű fiatalembereken tudja a szemét legeltetni. Kb. egy srácot láttunk, aki magas, jó tartású, és gyönyörű teste van, amiben az a vicces, hogy ezzel a sráccal egy héten háromszor utazom a villamoson. Ruhában látva is feltételeztem róla, hogy lenne mit stírölni alatta, de így, trikóban látva minden várakozásomat felülmúlta.

Mondjuk félő, hogy le kell mondanom a látásáról, mert holnap egy újabb edzőtermet próbálunk ki, ezúttal a Dózsa György úti metró-megállónál, hátha az egy kicsit nagyobb. Csak múljon el addig ez az irgalmatlan, február végi izomláz...

Egy kissé be vagyok havazva, mivel a munkahelyemen a hajtás megy, munka után pedig a hamarosan beadandó házidolgozatok előkészítésének folyamata, ezért sem nagyon van mostanában bejegyzés. Ötletem, tervem bőven van, csak éppen időm nincs. Ezért most úgy döntöttem, hogy a blogszünetet megszakítandó, röviden mesélek egy kicsit az edzőtermi élményeimről. Redblek mai posztja úgyis eszembe juttatta, milyen régen elemeztem a témát.

A nyáron ugye kénytelen voltam — az edzőmmel együtt — elhagyni az akkori fitness-termet, mivel egyik napról a másikra bezárt. Mire sikerült rátalálni a mostani teremre (ami sajnos sokkal messzebb van az eddigieknél), legalább 3 hét eltelt, amíg persze edzeni sem tudtam. Az első pár alkalommal ez meg is látszott a teljesítményemen. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő milyen visszaesést tud okozni. A terem egyébként nagyobb is mint az előző, és jóval többen is járnak ide. Ez utóbbi néha kisebb fennakadásokat okoz, mivel előfordul, hogy  ugyanarra az egy gépre többen is ugyanabban az időben pályáznak. A leleményesebbek ugyan könnyedén áthidalják a problémát, és más módszert keresnek az adott izomcsoport megdolgozására, de akinek fix edzésterve van, az kénytelen kivárni a sorát (ami nem olyan jó, hiszen a pihenőidők mértéke sem mindegy), vagy felcserélni a gyakorlatok sorrendjét (ami szintén nem az igazi, mivel ezen esetben meg hamarabb elfáradnak, mint szoktak). Az itteni gépek az edzőm szerint a lehető legjobbak, mivel többségük külön terheli a megfelelő végtagokat, és általában nem engednek "csalni", azaz annyira fixálják a testhelyzetet, hogy ezáltal a gyakorlatok kimondottan csak a megdolgozni kívánt izmot fejlesztik. Ezt érezni is szoktam másnap vagy harmadnap. Egyedül az öltözővel nem vagyok kibékülve, mivel a szekrények hiába működnek termálfürdőkben megszokott órás rendszerrel, ha a cucc meg alig fér beléjük, a zuhanyzó pedig kimondottan unszimpatikus. Hiába, semmi sem lehet tökéletes.

Az első edzésekkor tehát vissza kellett szoktatni a testem a nehéz fizikai teljesítményhez, de ez az időszak arra is jó volt, hogy kitapasztaljuk a gépek nyújtotta lehetőségeket és a megváltozott terhelést. Más mechanika ugyebár eltérő terhelést is jelent, akárcsak az, hogy amit eddig két karnak (lábnak) együtt kellett megmozgatnia, azt most külön-külön kell. Ez az időszak kb. egy hónapig tartott, aztán visszatértünk a vetkőzős edzéshez. Erről egyszer már írtam, de nyilván senki nem tart ilyesmit a fejében. Szóval arról van szó, hogy egy-egy gyakorlatot csak egyszer végzek el, azt azonban három lépcsőben. Először jön a legnehezebb szakasz annyi ismétléssel, amennyit csak bírok, aztán a második szakasz valamivel kevesebb súllyal (ismét bukásig), majd a harmadik, még kevesebbel. Mivel az első szakaszban eléggé lefárad az ember, a további szakaszok kisebb súlyai semmivel sem tűnnek könnyebbnek, mint az első szakaszban levők, holott önmagukban nem lenne nehéz őket megmozdítani. De hát éppen ez a lényeg. A pihenőidő 3 perc, ami alatt felüléseket kell csinálnom, hogy a hasizmom is épüljön-szépüljön. Pihenés után jöhet a kövekező gyakorlat, láb-mell-hát-tricepsz-bicepsz-váll sorrendben. A variáció mindössze annyi, hogy a heti három edzés során sosem ugyanazokat a gyakorlatokat csinálom, azaz A, B és C napok vannak. Egy-egy gyakorlat cseréjére csak úgy 2 havonta kerül sor.

Na, ez volt eddig, kb. 3 hete ugyanis az edzőm bejelentette, hogy a következő héttől "merényletet tervez ellenem", vagyis onnantól kezdve megduplázzuk a sorozatot. Mivel egy fél órás edzés (korábban kb. addig tartott) is rendkívül kifárasztott, nehezen tudtam elképzelni, hogy képes lehetek végigcsinálni közel a dupláját. Képes vagyok, bár meg kell hagyni, hogy eleinte nagyon kivoltam. A másnapokról nem is beszélve, mivel újra megtapasztaltam, milyen is az a rettenetes izomláz. A helyzet annyit változott, hogy nem 1-2-3-stb. hanem 1-1-2-2-3-3-stb. sorrendben jönnek a gyakorlatok. Két azonos között 2 percet pihenhetek, két különböző között pedig 3-at, már amennyire a szintén egyre növekvő számú felülés pihenésnek minősül.

Itt tartok tehát mostanság. Ahogy azt Redbleknél is megfogalmaztam a kommentemben, most már nehezen tudnám elképzelni a mindennapjaimat edzés nélkül. Hazafelé persze mindig egy kicsit elegem van belőle, mivel olyankor egyrészt nagyon fáradt vagyok, másrészt utálom az átszállással egybekötött metrózást, de egyébként eszembe sem jutna kihagyni akár egyet is. Sőt, ha az edzőm nem ér rá, egyedül is teljesítem a tervet, bár ez ilyenkor egy kicsit körülményesebb. Már előre tartok a karácsonyi időszaktól, amikor el leszek vágva kedvenc (és egyben egyetlen) edzőtermemtől, megint visszaesek és megint lesz mit ledolgoznom magamról. A hasam formásodása úgyis megállt, egyéb részeim viszont látványosan nőnek. Kezdek egyre elégedettebb lenni magammal, főleg, mivel sosem gondoltam volna, hogy az izomrostok tekeredését egyszer a saját bőröm alól látom átsejleni.

Fantasztikus érzés, ami nem mellesleg kellőképpen motivál a folytatáshoz.

Mint tudjuk, "az evolúció az a folyamat, melynek során az anyag inkoherens, strukturálatlan homogenitásból koherens, strukturált heterogenitásba megy át". Ennek a kérdésnek a vitatását nyomban meg is hagynám Lamarcknak, Darwinnak, meg Herbert Spencernek, így azt sem kell firtatnom, vajon megfelel-e ezen bejegyzés címe a majdan elkészülő tartalomnak. Merthogy ezúttal életem jelentős edzőtermi állomáspontjairól szeretnék írni. Unalmas már, mi? Gondoltam...ezért is iktattam közbe néhány egyéb tartalmú bejegyzést, hogy ne mindig ugyanazon a két dolgon témázgassak (edzés, macska).

Level 1.

Nem is olyan régen, de azért már majdnem régen egyáltalán nem foglalkoztam a bodybuilding (sem semmilyen sport vagy testmozgás) gondolatával, így eszem ágában sem lett volna betenni a lábam egy ilyetén intézménybe. Néhány akkori barátom viszont már járogatott, és engem is kapacitáltak, hogy menjek le velük, mert jó lesz, meg nem nevet majd ki senki, meg közben dumálunk, és nem is drága. Ráálltam. A terem az Alibihoz közel, egy kis utcácskában lapult egy pince mélyén. A padlószőnyeg szakadozott volt, több helyen felkunkorodott, műanyag lambéria borította a falat, a nagy tükör itt-ott meg volt pattanva, a gépek műbőr borítása gyakran szakadt volt, a csigás gépek kötélzete pedig többször elpattant, átmenetileg használhatatlanná téve a berendezést. Az öltözőben a szekrények közül többnek is lejárt az ajtaja, vagy beszakadt, zuhanyzási lehetőség egyszerre egy fő számára volt megoldott egy rozsdás, penészes zuhanyzóban. Bár több féle táplálékkiegészítőt és edzőcuccot is lehetett kapni, a teremben sosem volt egyetlen hivatásos edző vagy orvosi képesítéssel rendelkező szakember sem, így csoda, hogy senkinek nem esett komoly baja. A gépek állománya egyébként hagyott maga után némi kívánnivalót, a kézi súlyzókat is úgy kellett elhalászni egymás orra elől, és megfelelő eszközök híján több gyakorlat elvégzésére semmi esély sem volt. Ebbe a terembe leginkább a hozzám hasonló girhes csicskák jártak, bár volt egy-két jó alakú srác is, akiket valószínűleg az olcsóság vonzott.

Ezen a szinten még mindenféle tudás nélkül emelgettem a súlyokat, pusztán az engem invitáló, később azonban apránként elmaradozó barátaim útmutatásai alapján. Valószínűleg nem sok híja volt, hogy súlyos sérülést szerezzek, de végül megúsztam. Elvileg ugyanúgy heti három alkalommal jártam, mint most, de ha nem volt kedvem, egyszerűen nem mentem le, esetleg lementem, de aztán a barátaimmal összetalálkozva kollektívan a kocsmázás mellett döntöttünk. Aztán volt, hogy hetek, hónapok is kimaradtak, mire újra a terembe tévedtem, míg végül teljesen leálltam az egésszel. Sem a táplálkozásomra, sem a rendszerességre nem figyeltem, nem volt edzéstervem, és még táplálékkiegészítőket sem szedtem. Viszont havi 3400-3600 Ft-ból megúsztam az egészet, és csak annyi időt vett el az életemből, amennyit szántam rá.

Level 2.

A második szint tavaly szeptemberben kezdődött, talán 10-én. Erről már rendszeresen olvashattatok a blogban. Az előző teremhez képest itt már külön férfi és női részleg is volt. Hivatásos bodybuilder- és fittness-edzők segítségét lehetett kérni (sőt, ha valami szarul csináltál, maguktól segítettek), és a felszereltség is sokkal komolyabb volt. A lányok ugribugrijához mindenkinek jutott kötél, fittball, súlyzó(cska), gumilófasz, stb. és a fiúknak is kevesebb logisztikai képességre volt szüksége ahhoz, hogy megtalálják a számításukat, és ne kelljen feleslegesen ácsorogniuk. Persze ilyen minden teremben előfordul, de az előzőhöz képest itt már sokkal kevesebbszer tapasztaltam hasonlót. Ha a felszereltséget pénzben akarnám kifejezni, akkor a level 1. 3-5 milliós összértékű cuccaival szemben itt olyan 15-18 millás beruházásról lehet szó. Külön női és férfi öltöző, szauna, infraszauna, szoligép is volt, és a két nemre összesen 3 zuhanyzófülke (ami 1,5x-ese az előző helyének). Sosem volt semmi tönkre vágva, de azért látszott a holmikon, hogy sokan használták őket. A társaság már sokkal igényesebb srácokból (és lányokból) állt, de azért még itt is az átlagos megjelenés dominált, és a semmilyen irányban sem kiemelkedő vagyoni helyzet. Ja, és senki nem edzett edzésterv nélkül.

Ide saját elhatározásból kezdtem járni, mert a munkából hazafelé útba esett, meg mert már korán reggel fájt a hátam és belet eresztettem. Első pillanattól kezdve személyi edzővel dolgoztam, és egyszer még egy doboz Creabose nevezetű porba is beruháztam, amit a napi három helyett csak eléggé ötletszerűen szedtem. Edzéstervem volt, amit tartottunk is szépen, és megtanultam a helyén kezelni a heti 3 edzést. Bármilyen más halasztható dologra csak a fennmaradó szabadidőmben kerülhetett sor, mert a hétfő-szerda-péntek kb. 18:00-19:30 már foglalt volt. 

Havi 3400-3600 Ft helyett csupán a 12 alkalmas bérlet 6000 Ft-ba került, amihez hozzá jött még az edző pénze is, plusz egy rendes gyúrókesztyű, néhány joghurt-szerű fehérje- és vitaminmix, szóval a havi költség úgy 25000 Ft-ra jött ki. Az időtényező havi 18 órára nőtt, és ettől csak extrém esetben tértem el.

Level 3.

Erről még nem számoltam be, de edzőtermi evolúcióm ebbe a fázisba ért. Amikor a legutóbbi bérletem lejárt, az edzőm félrehívott és megkérdezte, nincs-e kedvem egy picit drágább, de sokkal jobban felszerelt terembe járni, ahol ugyanúgy ő lenne az edzőm. Rábólintottam, és múlt hét pénteken már ott is edzettem. Ez a terem még közelebb is van a munkahelyemhez, de ugyanúgy útba esik hazafelé. A felszereltsége csúcsszuper. 4 futópad is van (darabja 3,5 millió forint), a súlyzók sokkal nagyobb intervallumot fognak át, és az intervallumon belül is több az osztás (korábban 2,5 kg-onként nőttek, itt 2 kg-onként), és mindegyikből legalább 2 pár van. Legalább 30 csigás, statikus és egyéb elven működő mechanikus gép van, összességében legalább 40 millió forint értékben. Külön terem van a bokszolóknak, külön a csajoknak, a férfi öltözőben tökéletesen záródnak a szekrények, a (férfi) zuhanyzóban pedig egyszerre akár 6-an is tisztálkodhatnak. A közönség viszont egyértelműen a felső középosztályból és az elitből kerül ki. Hihetetlen arányos vagy éppen izommal borított testek, lapos hasak, tetovált válak és vastag aranyláncok dominálnak, persze akad egy-két kakukktojás is, mint például én. Minden harmadik emberre jut egy edző (bár ez engem nem érdekel), de közben folyamatosan vannak a pultban is, senkinek nem kell tehát a pult és a terem között rohangálnia (mint a level 2-nél).

A harmadik fázisban ugyebár már én is (még) komolyabban veszem ezt a testépítés dolgot. Most már valahol a sport-szint közelében vagyok, de még mindig inkább az amatőrök között. A(z edző utasítására nem túl szigorúan tartott) diéta mellett több féle táplálékkiegészítőt szedek. Tejsavófehérjéből és maltodextrinből kutyult shake-et, energizáló céllal Tyrosine-t, zsírégetésre Alpha-burn-t, és az egészet egy kis kreatinnal bolondítom meg. A még nálam is laikusabbak számára ijesztően hangozhatnak ezek a szavak, de mindenkit megnyugtatok, ezek mind élelmiszernek minősülnek, és maximum a tyrosine-től lehet bajom, ha túl sokat szedek be belőle. Mondjuk agyvérzést kaphatok, de ez nem fog előfordulni, mivel eszem ágában sincs egyszerre egynél többet bekapni belőle (és még a kettő-három sem árthatna). Ha ezeket huzamosabb ideig szedem, az maximum a pénztárcámat terheli meg jelentősen, mivel másfél hónapra az egész szett 30000 Ft-ba fáj, ami az edző pénzével, meg a konditermi bérlettel együtt havi 50000 Ft-ra jön ki. Huhh! Ez jó sok. Nem is fogom sokáig igénybe venni ezeket a plusz segítségeket. A költségekkel párhuzamosan az időtényező is megugrott, hiszen most már nemcsak az edzésre kell időt fordítanom, hanem a saját magamra való főzésre, az ezzel együtt járó bevásárlásokra, de a sok kis előkészület (shake-ek keverése, porok kiméregetése, ebéd összekészítése, stb.) is hamar kiad akár egész napokat is. De hát valamit valamiért. Ha a végén valami igazán látványos dolog sül ki az egészből, ígérem, hogy felteszek magamról egy képet a blogba is.

Már csak egy kérdés marad: lesz-e vajon level 4. is, vagy megállok a józan ész szintjén? Remélem, utóbbi, de ha mégsem, üssetek le valami nehéz tárggyal, mielőtt teljesen meghülyülök.