ellenőrzés bejegyzései

...mert bőven van mit kiheverni. Az utóbbi hetek rohanása olyan elképesztő súllyal nehezedett rám, és most olyan fáradtnak érzem magam, hogy muszáj vagyok az adódó lehetőséggel élni, és pihenni egy kicsit. Megálljt kell parancsolnom, különben bajom esik. Semmi extra, csak a szokásos: munka, még munka, suli, macska, pénztelenség, baráti kapcsolatok ápolgatása, amilyen szinten csak lehet, meg minden, ami közbejön. Kiszámolt idő, tornyosuló teendők, mindig több, mint ami beleférne, kiszámolt pénz, mindig kevesebb, mint amennyi kéne. Mindig sokkal kevesebb. De menjünk csak szépen sorjában:

Munka. Most érzem igazán, hogy nagyon nehéz ügyvezetőnek és könyvelőnek is egyszerre lenni. Ilyet már korábban is írtam, de mindig kiderül, hogy van hova fokozni. Amikor átvettük a céget, minden korábban ingyenesen könyvelt partnerrel közöltük, hogy ingyen nem megy tovább. Ezek egy része maradt, díjfizetés mellett, más része távozott (más balekokhoz). Ekkor felszabadult némi munkaidőnk, ezért egy belső átrendezéssel az alkalmazottak fizetését is korrigálni tudtuk, és én is megszabadultam némi tehertől. Azóta viszont jött pár ügyfél, akiket valakinek vinnie kell, és mivel nálam keletkezett egy kis szabad kapacitás, hát én vállaltam be őket. A könyvelés azonban nem minden, nekem már csak kulimunka (igaz, ha szellemileg nagyon fáradt vagyok, kimondottan jó csinálni), és sokkal fontosabb dolgok elől veszi el az időt. Amíg azonban nincs még több partnerünk, és nincs meg az az anyagi biztonság, ami mellett 5 millió kintlevőség felett is szemet hunyunk, addig nem tudunk új, kezdetben részmunkaidős alkalmazottat felvenni, marad minden pluszmunka a jelenlegi csapatnak. És itt nem arról van szó, hogy nem tudunk igazán egyről a kettőre jutni, mert arra tényleg nincs idő, és maximum csak a zuhanó sültgalamb alá tudunk állni, de a már meglévő ügyfeleinkkel való foglalkozás és igényeik mielőbbi kielégítése is gondot okoz. Ezzel ezen a héten szembesültem leginkább. A határidős dolgok elmennek, elkészülnek időben, de ha bejön valami extra kérdés, kérés, miegyéb, mindig csak napokkal később tudok rá reagálni. Sokszor az alkalmazottak továbbított kérésire is csak legyinteni tudok, hogy "majd", aztán addig megoldják maguk, sajnos nem mindig a legmegfelelőbben. Hogy a blogomban ekkora időbeli kráter tátong két bejegyzés között, az nyilván elég szembeötlő, de hogy az összes, eddig olvasott blogból is eltűntek a kommentjeim, már leginkább csak az íróiknak tűnhet fel. Utóbbi oka egyszerű: nincs időm blogot olvasni, meg semmi másra sem. Csak rohanok, kapkodok, irányítok, szervezek, telefonokat veszek fel, tárgyalok, e-mailekre válaszolok, adótörvényeket bújok, frissítgetem a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat, és próbálom úgy intézni, hogy mindig mindenből sikerüljön törleszteni egy kicsit. Egy kicsit mindig sikerül is, de úgy érzem, az el nem végzett teendők halma csak egyre nő.

Még munka. Persze panaszkodhatnék azon is, hogy nincs mit csinálni, nem jönnek a munkák, és azon kell agyalni, hogy kit küldjünk el a cégtől, mert nincs szükség rá. Éppen ellenkezőleg, az utóbbi 2-3 hétben négy új partnerrel kötöttünk szerződést, és további 6-8 jelentkezett, bár ezek nagyja feltűnt, aztán nyomban el is tűnt. Aki még csak árajánlatot kér, azt megértem, mert esetleg talált magának egy kedvezőbb, közelebbi, színesebb, szagosabb ajánlatot, de aki veszi a fáradságot, telefonál, időpontot egyeztet, el is jön tárgyalni, az végül miért tűnik el nyomtalanul? Nem értem. Ha lenne időm, ami ugye nincs, ezeknek mindig utána tudnék nyúlni, nehogy végleg elillanjanak. Mondjuk így is van még a pakliban 2-3 olyan ügyfél, aki vagy tényleg jön, vagy visszajön, nekünk pedig jól is jön minden plusz ügyfél, mert ha a zűrös dolgaink lemennek, és legalábbis a magam részéről sikerül a mához felzárkózni, akkor gond nélkül tudjuk nekik is a megszokott szintű szolgáltatást nyújtani. Említettem egyébként, hogy a múltkor egy adóhatósági revizor az ellenőrzött cég ügyvezetőjének azt mondta rólunk, hogy "igazi profik"? Na, az például nagyon jól esett, erőt is adott a következő napokhoz, annak ellenére, hogy a másik oldalon meg az emberi moslékság újabb megnyilvánulásai miatt erodálódott a lelkem. Megint mocskolt minket az a könyvvizsgáló, akiről már írtam egyszer, és aki meggyőződésem, hogy így szerez magának új ügyfeleket: ha valahol felkérik könyvvizsgálatra, ott mindig talál valami súlyos hibát, majd felajánlja, hogy az ő könyvelőirodája kijavítja a hibát, és egyben szívesen tovább viszi a cég könyvelését, biztos kezekben (a vizsgálat közben természetesen látja a könyvelési díj számlákat, így rögtön azok alá is tud ígérni). Könyvvizsgálói tekintély+korcs lélek, ez az üzletpolitikája két alappillére. Személyemben azonban most kurva rossz fába vágta a fejszéjét, mivel én nem hagyom magunkat, még havi 10 ezer forintért sem. Nem a pénz a lényeg, hanem az elvek és az igazság.

Mivel már látom, hogy a bejegyzés további pontjait külön fogom megírni, inkább mégis belemegyek a részletekbe (eredetileg nem akartam). Szóval van egy alapítvány, ami tavaly jött hozzánk, de már korábban is létezett. A könyvelését viszont házilag csinálták, olyan is volt. Felmerült bennük, hogy ezzel kezdeni kellene valamit, ezért megbízták ezt a vén kurvát, hogy nézze át, mit műveltek eddig. Az persze megállapította, hogy egy rakás szar (ezt mondjuk mindenki megtette volna), mire az alapítvány kuratóriuma amellett döntött, hogy visszamenőlegesen is megcsináltatnak mindent. Legyen rendben, nehogy baj legyen. A versenyben mi is, a könyvvizsgáló irodája is részt vett, és ők győztek, amivel semmi probléma nincs. Ez tök oké. Ez pont egy olyan időszakban történt, amikor be kellett adni egy nyilatkozatot, aminek az adataihoz az előző időszakból és az általunk könyvelt időszakból is kellettek számok. A könyvvizsgáló azonban ennek leadásához haladékot kért az adóhivataltól, amit vagy megkapott vagy nem, mi mindenesetre azt láttuk, hogy közben ő maga leadta azt. Elvégezte a vállalt munkát, mi megkaptuk a záró listákat (amikből megnyitottuk a mi időszakunkat), és minden ment szépen a maga útján. Most azonban a NAV ellenőrzésre jelölte ki az alapítványt, méghozzá éppen azt a bizonyos korábbi időszakot, de már az elején az is kérdés volt, ki fog közreműködni benne egyáltalán. Mi, akik a könyvelést végezzük, vagy azok, akik az érintett időszakot könyvelték, de nem ők a könyvelők? Szerencsére nem ránk esett a választás, ami helyes is, mivel vak vezet világtalant állapot lépett volna föl (végtére is, mi csak a zárásokat kaptuk meg, de hogy miből készültek, azt nekünk is úgy kellett volna megfejteni, mint a revizoroknak). Aztán jött egy levél, hogy szolgáltassunk egy adatot, de a kérés olyan laikus módon volt megfogalmazva, hogy jobb híján elküldtem minden számot és listát, azt' válogassák ki maguknak, ami kell. Erre jött egy újabb levél az alapítványtól, amit a könyvvizsgáló írt eredetileg nekik, de továbbították hozzánk. Ebben már ment a mocskolás, hogy miféle szolgáltatás ez, és miért is nem tudunk mi valamit, amikor a mi dolgunk lenne, blabla, és azonnal kérnek részleteket, meg a pontos listákat. Csak úgy mellesleg szerepelt a levélben, hogy valamit mintha módosítani kéne, de mivel velünk senki nem közölt semmit (nekünk meg volt elég bajunk, hogy még mi kérdezzük), a tőlünk telhető legjobb válaszokat adtuk a kérésekre.

Aztán én a félinfókból megfejtettem, hogy bizony a visszamenőleges időszakra eredetileg beadott hibás nyilatkozat helyett a könyvvizsgáló irodája nem készített javított verziót (magyarul felvette a pénzt egy el nem végzett munkára), ami most derült ki, az ellenőrzéskor, és égni kezdett a ház teteje. Ezt azonban nem vallhatta be, ezért a levelezésben (és nyilván személyesen is) úgy állította be a dolgot, mintha az harmadik fél hibája lenne, ha pedig nem tudják időben kijavítani, az a mi hibánk lesz. Hozzátenném, hogy velünk soha egyetlen szót nem váltott, egyetlen levelet nem címzett nekünk. Mivel szorított az idő, gyorsan a hibás nyilatkozat számaihoz igazítottam egy listát, hogy az ellenőrzésen átmenjen, majd elküldtem az alapítványhoz, mire újabb levelet továbbítottak a könyvvizsgálótól (amit az szintén nekik írt), hogy az Isten áldjon már meg engem, ne a rosszhoz adjam a rosszat, hanem mondjam meg, hogy mennyi a tényadat, és mi az, hogy én azt nem tudom, és akkor milyen lehet a könyvelés... Erre visszaválaszoltam (szintén az alapítványnak), hogy a könyvelés az egy olyan dolog, hogy az egymást követő évek számai egymásra épülnek, és ha nem tudom, mi a megelőző állás, bajosan tudom megmondani az aktuálisat, mire jött egy újabb levél, az éppen benyújtani kívánt bevallások aktuális számaival. Na ezekből végleg összeállt a kép: az az ominózus nyilatkozat nem lett kijavítva, most pedig a rosszat egy másik rosszra módosították (mint hivatalosan jót), az azt követő (ami már minket is érintett) pedig nem is a könyvvizsgáló által lett anno elkészítve, hanem megint csak egy laikus személy által. Hogy az honnan vette bele a számokat, azt nem tudom, de mivel úgy voltam vele, hogy a könyvvizsgáló nyilván tudja, mit csinál, nem is ellenőriztem le (hogy jövök én ahhoz, hogy a szakma csúcsát kezdjem el felülvizsgálgatni?). Csakhogy az újonnan beadni kívánt nyilatkozatba az előző időszakra vonatkozóan beírt adatok és a könyvvizsgáló által eredetileg adott könyvelési záróadatok között (melyeknek meg kellett volna egyezni) 8 millió forint volt az eltérés, melyet a könyvvizsgálónak és az alapítvány elnökének szóló levelemben le is írtam. Én tehát megtettem az első lépést a közvetlen kommunikáció irányában. Na, erre válaszul jött egy utolsó levél, egyszerre az alapítványnak és nekem címezve, ennek ellenére a megszólítás az alapítványi ügyintézőnek szólt, a tartalma pedig rólunk, de harmadik személyként emlegetve. A lényeg, hogy "a 979 Úr végre felfogta, és nem értem, miért nem lehetett ezt elsőre" valamint, hogy azoknak a számoknak nem is kell egyezniük, hülye vagyok én.

Rövid csodálkozás után rájöttem, hogy ez a levél is eredetileg az ügyintézőnek ment volna, de a vén szar rossz helyre kattintott, és a szokás szerint moslék stílusú levelét véletlenül nekem is elküldte. Na, nekem se kellett több, hiszen végre felhatalmazást kaptam a megfelelő hangvételű válasz megfogalmazására. Az eddigi levelek eredetileg ugye nem nekem jöttek, én pedig nem akartam bajba keverni az ügyintézőt, amiért továbbította azokat nekem. A suttyó kommentekre adott visszafogott, de mégis gúnyos válaszkommenteimhez hasonlatos stílusban megfogalmaztam a reakciómat, persze szigorúan az aktuális témánál maradva. Semmi suttyóskodás, semmi indokolatlan támadás, de ismét rákérdeztem, mikor és mivel magyarázza meg azt az ordenáré eltérést (mellékelve az általa adott papírok scannelt és a kritikus helyeken bekarikázott oldalait), valamint megfenyegettem, hogy ha nem fejezi be a rágalmazó és a becsületsértő megfogalmazásait, bírósághoz fordulunk.

Ilyet még sosem csináltam, de most kurvára indokolt volt. Bassza meg, hát ha egy adóhatósági ellenőr nyilatkozza rólunk a hátunk mögött, hogy igazi  profik vagyunk, és ha mellesleg a jó hírünk szépen terjed, hatványozottan növekvő megkeresést eredményezve, akkor egy ilyen hozzá nem értő vén szar ne rombolja már az imidzsünket kivédhetetlenül. Ez olyan aljas, olyan kicsinyes és olyan igazságtalan, hogy nem tudok rá csak legyinteni, és ha bíróságra kell majd járni miatta, akkor sem hagyom annyiban. Lesz még ennek folytatása, mert a VK tuti, hogy nem hátrál meg (már nem teheti)...

Na kérem, ez az eset például lelkileg is eléggé megviselt az utóbbi napokban, és időben is nagyon sokat elvett. Itt folytatom legközelebb.

Már csütörtök este van, és én még nem jutottam addig, hogy megírjam, mi volt kedden reggel az APEH-ban, nem is beszélve a múlt hét végi izgalmas eseményekről. Ez utóbbiakra most sem kerül sor, mert olyan fáradt vagyok, hogy a szemem kifolyik (és még hol a nap vége...), de az előbbit azért röviden megejteném.

 

A múltkor már említettem, hogy bár 10 éve dolgozom a könyvelésben aktívan (ehe-ehe), az APEH-ban, a legnagyobb ellenfél főhadiszállásán még nem jártam. Ez a 'varázs' tört meg kedden kora reggel, vagy mondhatnám, hogy kedden éjjel, mivel a macska két ébresztése között erről a vizsgálatról álmodtam. Eleve meg volt tehát a pszichikai felkészülés, és ez a szorongás a Haller utca felé közeledve egyre csak nőtt.

Nem volt túl biztató az a sok malőr, ami már a felkészülés során előfordult. Nem volt ugyebár leltár a vizsgálat alá vont két évről, ezeket utólag kellett az ügyféllel megcsináltatnom, de ez elég szerencsétlenül sikerült csak. Ráadásul a gépem éppen akkor ment tönkre, amikor a nagy nehezen elkészült nyilvántartásokat ki szerettem volna nyomtatni. Aztán az egyik év összes bizonylata eltűnt, pontosabban napokig hiába kerestük őket. Aztán a NYENYI adatszolgáltatások adatbizonylati listái sem voltak meg, mert ezeket nem kell leadni, tehát anno ki sem nyomtattam őket, most viszont vélelmezhető volt, hogy szükség lesz rájuk. Végül azért úgy tűnt, mindent sikerült összeszedni, és nem lesz probléma.

Maga az APEH épülete olyan, mint egy erődítmény. Az ajtón belépve egy biztonsági őr fogad, majd egy detektoros kapun kell átlépni. Újabb két biztonsági őr megkérdezi, kihez mész, majd feltelefonál annak, elkéri a személyidet, és kinyomtat egy papírt, amin az érkezésed és távozásod időpontja szerepel. Ezután egy áteresztő kapun kell átmenni, majd leülni egy székre, amíg meg nem érkezik az ügyintéződ. Semmi kavirnyázás, meg nézelődés. Az én ügyintézőm pár perc múlva meg is érkezett, majd felsétáltunk a második emeletre, az irodájába. Ha eddig nem voltam elég ideges, akkor most abszolút az lettem. Kiszáradt a szám, berekedt a hangom, és alig tudtam válaszolgatni a közvetlen, nyugtató jellegű kérdéseire.

Az irodába érve előkapott egy köbméter papírt, és elkezdte azokat lapozgatni, kitölteni. A számítógépén már előre megírt nyomtatványokat töltött be, amikben elkezdte átírogatni az azonosító adatokat az én ügyfelemére. Közben megkérdezte, hogy pénztárkönyvet vezettem-e, mondom igen. NYENYI adatszolgáltatás volt-e? Elővettem neki (a papírt). Ebből hiányzott az a bizonyos oldal. Magánnyugdíjpénztárnak tagja volt-e? Nem. Táppénzen volt-e? Nem. Alkalmazottja volt-e? Nem. Nála 2004-ben ennyi meg ennyi az éves vállalkozói kivét, mondom nálam is. 2005. ugyanígy.

Semmibe bele sem nézett, és már írta is a jegyzőkönyvet a vizsgálat lezárásáról. Pedig ha belenézett volna, látta volna, hogy a 2004-es NYENYI helyett a 2003-ast mutattam fel neki, 2005-ös meg nem is volt, amit magam is csak ott vettem észre. Le is izzadtam egy pillanatra. Igazából a nyomtatványok kitöltögetése, a nyomtatás és az aláírás töltötte ki az egész procedúra 90%-át, egyébként pedig úgy ahogy van, semmi értelme nem volt az egésznek.

Ezért idegeskedtem annyit? Ezért basztam el ennyi időt? Ehh. Persze még mindig jobb így, mintha találni akart volna valami büntetési alapot, mert végül is legalább egyet magam is tálcán kínáltam neki...

Így esett át tehát 979 a tűzkeresztségen, és állítja, hogy 10 éven belül nem szeretne hasonlót (sem).

De akkor ugye min írom ezt a bejegyzést, nem igaz? Hát azóta megcsináltattam. Éppen ma.

Igaz, a baráti kör még itt van, és még egy napot marad is, de ettől nekem semmivel sincs kevesebb dolgom. Bár két napja sokkal felszabadultabb vagyok, mint azt nemrég írtam, a számítógépem bekrepálása csak tetézte a bajaimat. Néhány napja már szarakodott a szemét, de ma reggelre teljesen meghalt. A legjobbkor: pont, amikor egy sürgős papírt kellett volna kinyomtatnom, és azt elvinnem ahhoz az ügyfelemhez, akinek az anyagát kedden vizsgálják az APEH-nál. Ez nem jött össze. Szerencsére, az aláírás nem lett volna olyan fontos rajta, bár minden bizonnyal a gondosság látszatát erősítette volna.

Mivel más fontos dolgaim is vannak, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy akár egy napig is gép nélkül létezzek. Ezért megkértem az éppen dolgozó Rolandomat, hogy nézné már meg a neten, kit lehet ilyenkor kihívni, avagy hova lehet mondjuk du. 2-ig elvinni a hibás gépet. Meggyőződésem volt, hogy a videokártyával van a baj, amit elvileg könnyen ki lehet cserélni, de benne volt az is a pakliban, hogy a leadott gépet majd napokig szerelgetik, és akkor aztán tényleg beüt a krach. Roli talált pár telefonszámot, amihez én még hozzátelefonáltam egyet-kettőt, és ezek közül sikerült is elérnem egyet. Ezek megérdeklődték a gép tüneteit, aztán ígértek egy szerelőt délutánra, aki majd kijön hozzám.

Két probléma volt már csak. Egyrészt nem volt pénzem, ezért a bankkártyám lecsupaszítása mellett a Rolitól is kérnem kellett egy 20-ast (x1000), másrészt a belvárosi ügyfelemet úgy kellett meglátogatnom (egyebek miatt), hogy még időben vissza is érjek. Szerencsére mindkettőt sikerült megoldani, így a gyomoridegem csökkenhetett egy cseppet.

Kicsit még furcsa az új kártya, mivel az eddigi ATI RADEON helyett most egy NVIDIA van a gépben, és egyrészt vibrálnak a fekete karakterek, másrészt a fényesség mintha erősebb volna, de majd megkeresem, hogyan lehet módosítani, mivel így hamar ki fog folyni a szemem. Közben a pali csinált némi helyet a winchesteremen, meg leirtott jó pár spy- és adware-t, aminek a végeredménye az lett, hogy alig tudok blogot írni. Az egész 15500 Ft-omba került, szóval hiába aggódtam. Na persze fizetés előtt ezt is megéreztem.

 

Úgyhogy már semmi sem tart vissza attól, hogy megírjam a fejemben már meglévő bejegyzéseket (Metrószerencsétlenség, Költözés II., Majális, Pardon).

 

Kivéve az időt...

Ülök ma az irodában — ahogy szoktam — kétségbeesetten nyomkodom a lyukasztó nyomkodóját, hogy még a jövő heti költözés előtt minél több papírhalmot eltüntessek a szem elől, figyelem, ahogy unatkozó kollégáim már most szétbontják körülöttem az irodát, hogy a hátralevő két napban semmit se találjak meg, amire szükségem van, amikor megcsörren a telefon. Felveszem, mire a titkárnőnk közli velem, hogy az APEH-ból keresnek engem.

Ezzel persze semmi probléma nem volna, hiszen egy könyvelőirodában dolgozom, ahol bizony előfordul, hogy az APEH-től akarnak tőlünk valamit. Felveszem hát, mire a vonal túlsó végén egy kedves női hang kérdezi tőlem, hogy én vagyok-e én. Mondom, de, mire újabb kérdés: én könyvelem-e XYZ-t? Erre is mondom, hogy de, mire ő bejelenti, hogy szeretne velem időpontot egyeztetni. Mikor tudnék bemenni a hivatalba járulékellenőrzésre? És akkor már vigyem magammal,  XYZ 2004. és 2005. évi bizonylatait, pénztárkönyvét, NYENYI adatszolgáltatását, SZJA-bevallásait, és még pár apróságot. Jól van, legyen május 6., reggel 8:30. Én: meddig fog az egész tartani? Ő: Á, ez nem tételes ellenőrzés, csak belenéz ebbe-abba, egy óra az egész.

Paff...

Tíz éve könyvelek, de az APEH-ban még nem jártam. Egyik igazgatóságán sem. Hol a főnökeim voltak az ügyeket intézni (köztük az ellenőrzéseket is), hol maga az ügyfél ment. XYZ azonban az itthoni, magánügyfelem, akit nem küldhetek be az én munkám ellenőrzését intéztetni. Hát most át kell esnem a tűzkeresztségen, és közben a színészi képességeimre apellálva kell megúsznom mindenféle bírságot, amit ugyan XYZ-re vetnek ki (ha valamit nem találnak megfelelőnek), de ezzel gyakorlatilag az én pénzkészletem kerül veszélybe, hiszen ha valami nincs megfelelően nyilvántartva, regisztrálva, bevallva, akkor ugyebár a könyvelő a hibás. Izgalmas lesz. Szerintem minden rendben van, és a 3-4 évvel ezelőtti anyagokba bepillantva úgy érzem, nincs mitől tartani. Még egy-két apróságot pótolni kell, aztán rendben is lesz minden. De vajon szerinte is ez a helyzet?

Idegállapot romlás már jó előre, munkaidő kiesés, potenciális égés, vizsgadrukk. Mondanom sem kell, hogy mostanában pont ilyesmire vágytam.

(Viszont ha valóban saját lábra akarok állni, akkor hozzá kell szoknom a hasonló helyzetekhez, ergo nem is olyan nagy a baj.)