eltartás bejegyzései

Tegnapra ígértem ezt a bejegyzést, de hát a sors közbeszólt (vagy inkább az, hogy nem volt kedvem blogot írni), most viszont bepótolom a mulasztást.

Tehát térjünk kicsit vissza az eltartási szerződésre. A múltkori telefonos beszélgetés után a gondolataim minduntalan ennél a témánál kötöttek ki (máris megvan tehát, miért fogok csütörtökön megbukni). Végigrágtam elejétől a végéig, mérlegeltem, számolgattam, latolgattam a mérhetőt és a nem mérhetőt. Mert ugye mi van az egyik oldalon?

A 2007-es év anyagilag lenullázott. Csak EVÁ-ra 400e Ft-ot fizettem ki a már megkapott fizetésem után (amiből előtte levontak 803580 Ft-ot egyéb adókra), a megörökölt lakás illetéke 413e Ft volt, a suli két féléve 200e Ft (plusz a könyvek, leutazás kb. 25x, stb.). Ha most kifizetem az ügyvédnek járó pénzeket, majd februárban a sulira a 98 ezret, akkor márciusban kezdhetek el újra tartalékot képezni, és akkor tér vissza az az állapot is, amikor ha valahol meglátok egy jó pólót vagy akármit, akkor akár meg is vehetem magamnak ott helyben. Az idén szeretnék végre jogosítványt szerezni, ami legalább 100e Ft, ha sikerül olyan ügyfeleket szereznem, akiknek kicsit komolyabb a könyvelésük (és jobban is fizetnek), akkor pedig könyvelőprogramot kell vennem, ami újabb 300e Ft kiadást jelent. És akkor a jövő évi célok között már körvonalazódott a jogosítványhoz való alkalmatosságra való szerttevés is, ami konfigurálható kiadást jelent (valahol 400e-végtelenig). Nem teljesíthetetlen célok.

A másik oldalon (ha megkötjük a szerződést) bejönne legalább 40-50e Ft kiadás havonta (hiszen a 30e nyilvánvalóan kevésnek tűnt a 'nagypapámnak'), valamint két extra dolog: a felesége exhumálása és hamvasztása, valamint a fürdőszoba szétbombázása, a kádnak zuhanytálcára való cserélése okán. Előbbi kb. 150e, utóbbi 300-400e Ft lenne, és mindkettőt nekem kellene fizetni. És mindez csak az induló helyzet, hiszen egy eltartási szerződésnek még számtalan teljesítendő pontja van, amik több-kevesebb kiadással járnak. Mindebből nyilvánvaló, hogy a fenti céljaim nemhogy meghiúsulnának, de még a hétköznapi életvitelem is ellehetetlenülne, hacsak nem szakad a nyakamba egy lottó ötös vagy hasonló. Persze ha arról lenne szó, igyekeznék mindent maradéktalanul betartani.

Ez az anyagi része. Konklúzió: én nem tudnék annyit fizetni, amennyit a HILD vagy FHB (és akkor a 70e-re is azt mondta, hogy kevés (mert a nemtomki azt mondta)), tehát anyagilag nem járna velem jól, ez a pénz viszont ahhoz bőven sok lenne, hogy én tönkremenjek bele.

Idegileg is. Nyilvánvaló, hogy az állandó számolgatás, sakkozás, kölcsönkérés kikészítene (mivel az utóbbi három hónapban is állandóan ezt csináltam (kölcsön nem kértem), már van benne gyakorlatom), ehhez még hozzájön az, hogy meg kellene oldanom a bevásárlást, takarítást, stb., ami az idő síkján tenne tönkre. Az állandó nélkülözés, a tudat, hogy semmit nem tudok magamnak venni (főleg autót nem, amivel az egész könnyebben kivitelezhetővé válna), hogy nem elég, hogy mostohaanyám tönkretette az életem 10-20 éves koromig, a nagyanyámnak való megfelelési kényszer miatt tönkretettem az életem 20-27 éves koromig, most még önként tegyem tönkre ki tudja hány éves koromig. Aztán azon kapom magam, hogy 40 vagyok, és már mindenről lemaradtam (hasonlókat most is szoktam érezni), bár két lakásom is van. Ezen felül nem lenne egyetlen szabad hétvégém vagy nyaram sem. A 'nagyapám' részéről szintén csupa idegeskedés lenne az egész, mivel állandóan azon rágódhatna, hogy mikor megyek már és miért akkor.

Érzelmileg szintén embert próbáló helyzet lenne a szerződéskötés, hiszen már most is sikerült egy-egy megszólalással keserű szájízt okozni. Mivel úgy lenne, hogy a papír csak formalitás, és mi majd egymás közt elrendezzük a dolgokat, a következő X év egy érzelmi aknamezővé alakulna. Mikor emelünk a havi összegen? Miért csak akkor? Miért csak annyit? Mikortól oldom meg a napi háromszori étkezést, és miért úgy? Satöbbi. Erre tutira rámenne a jó viszony.

Fentiek nyomán úgy döntöttem, hogy ha valóban az a cél, hogy mindketten a legjobban járjunk, akkor a leghelyesebb megoldás, hogy nem kötjük meg a szerződést. Szerencsére a 'nagyapám' szintén így gondolta, szóval egy húron pendültünk.

Sok hűhó semmiért. (De tanulságos volt.)

Na kérem, most aztán teli van a faszom hócipőm!

A nagymamámnak volt három testvére, akik közül az egyik amikor tapasztalta, miként bánik velem a mostohaanyám, igyekezett minél inkább kimenekíteni rettentő helyzetemből. Minden hétvégén elhívott magukhoz, sőt, egész nyarakat töltöttem náluk. Mindent megkaptam: bármit, ami a fogamra való volt, vagy ha valamire vágytam, zsebpénzt és rendes nevelést is (főleg a tisztesség terén). Mivel neki és a férjének nem volt/nincs gyerekük, rajtam vezették le szülői érzéseiket, ami persze nekem csak jól jött, mert érzelmileg is pótolták a szüleim elvesztését. 2002. tavaszán a nagynéni meghalt, a férje pedig, aki közben fogadott nagyapámmá vált (én pedig az ő fogadott unokájává) egyedül maradt. Teltek az évek, én pedig időnként meglátogattam őt, míg tavaly elő nem került a nagybácsi hátralevő életének kérdése. Fölmerült benne három lehetőség: eltartási szerződést kötünk, és mivel ezzel az is együtt jár, hogy a lakásának én leszek a tulajdonosa, mindenki jól jár, vagy a lakása fejében bevonul egy nyugdíjas otthonba, esetleg szerződést köt a HILD-del, ami szintén az ingatlan elvesztését jelenti.

Néhány hónapig emésztettük a dolgot, míg én közöltem, hogy mivel nem tudok versenyre kelni egy milliárdos tőkéjű céggel, bármelyik másik két lehetőséget választja, azzal csak jobban járhat, mint velem. Hiszen a HILD egy nagyobb összegű kifizetéssel kezdi az ügyletet, aztán biztosít egy csomó dolgot (eü ellátás, stb.). Erre ő azt mondta, hogy neki nem nagy pénz kell, hanem, hogy a havi megélhetése könnyebb legyen, például, hogy valaki kifizesse a rezsit. Még egy kicsit gondolkodtunk, aztán én felajánlottam (némi számolgatás után), hogy havi 30000 Ft-ot tudok adni kezdetben, amit később apránként emelgetnénk. Természetesen egyösszegű százezrekről szó sem lehet, mert egyszerűen nincsen ennyi pénzem, de akármi is történjen, az eltartási szerződésben szereplő egyéb dolgokat (bevásárlás, takarítás, gyógyszerek beszerzése, stb.) mindenképpen biztosítom, hiszen egyébként sem tudna máshoz fordulni, mint hozzám. Azt is kikötöttem, hogy a rezsi közvetlen kifizetését nem vállalom, mert a fizetésem is kissé rendszertelenül változik, e mellé pedig nem merem bevállalni, hogy a kiadásaim is rapszodikusak legyenek, mert ez rövid idő alatt kikészítene idegileg. Túl sok lenne a bizonytalan tényező. Ugyanakkor azt sem tudom megoldani, hogy a kp kifizetése mellett az első pillanattól kezdve biztosítsam a napi háromszori étkezést, meg a többit, mert akkor ugyanúgy tönkremennék anyagilag, de bízva vagyoni helyzetem jövőbeni javulásában, amint az állapota ezt szükségessé teszi, természetesen automatikusan életbe lépnének ezek a dolgok.

Korábban már beszéltem a témáról egy ügyvéddel, aki elmondta, hogy ha pénzösszeget is belefoglalnánk az okiratba, az már nem eltartási szerződés lenne, hanem életjáradék szerződéssel kombinált eltartás, és akkor így meg úgy. Ezért javasoltam a 'nagyapámnak', hogy feltételezve a bizalmat, állapodjunk meg abban, hogy megkötünk egy általános eltartási szerződést, és mi ettől függetlenül tartjuk magunkat a szóbeli megállapodáshoz. Magyarul a szerződés csak formalitás lenne. 'Persze, jól van.' Ismét megkerestem az ügyvédet, hogy akkor elindíthatjuk a folyamatot. Ő kikérte a földhivataltól a szükséges papírokat, és elkészítette a tervezetet, amit átküldött e-mailben, én pedig elvittem azt a rokonomhoz, hogy nézze át, és otthagytam nála. Közben az ügyvéddel 80000 Ft-os munkadíjban állapodtunk meg, ezért is emlegettem mostanában a tragikus anyagi helyzetemet (ugyanis a tavalyi kb. 700e Ft-os extra kiadásaim után ez már igazán nem kellett volna). Elvileg még 2007-ben aláírtuk volna a papírokat, de mivel a földhivatal már nem fogadott be újabb ügyeket, az ügyvéd csak január 10-én tudott először intézkedni. Akkor megtárgyaltuk, hogy az egyik keddi délután elmegyünk az irodába, és lezavarjuk az egészet. Közben azonban a 'nagyapám' megsérült egy villamosról való leszállás közben, ezért azt kérte, hogy amíg rendbe jön a térde, halasszuk el a dolgot. Jó, hívtam az irodát, hogy mi van, mire a jogászunk felajánlotta, hogy akár házhoz is kijön, azonban így nincs lehetőség a kinyomtatott papírt módosítani (ha esetleg valamit be akarnánk szúrni, vagy megváltoztatnánk egyes szövegrészeket). Ismét felhívtam a rokonomat, majd az ügyvédet, és letárgyaltuk e hét csütörtökét.

Most este újabb telefont eresztettem meg, hogy akkor csütörtökön mehetünk, mire a 'nagyapám' elkezdett variálni, hogy ő beszélt az Esztivel (AZ ESZTIVEL), aki az APEH-ban, meg az ING-nél dolgozott, és ő azt mondta, hogy a szerződésben szereplő 70000 Ft összeg, az a HILD-ékhez képest milyen kevés meg, hogy azok adnának legalább egy millió forintot rögtön az elején. Puff neki. El kellett kezdenem a felvilágosítást, hogy a 70e, az az eltartás ÉRTÉKE, aminek akkor van jelentősége, ha valaki megtámadná a szerződést (ilyen személy elvileg nem létezik), mert ilyenkor, ha megnyeri a pert, akkor a szerződéskötéstől a felbontásáig eltelt időre az általam kifizetett összeg visszajárna nekem. Tehát ez az összeg nem kp-t jelent, hanem a rezsi kifizetésének, a takarításnak, étkeztetésnek, temetésnek, beteggondozó biztosításának együttes, ELMÉLETI összegét. Elméleti, hiszen pl. a takarítást úgy is megoldhatom, hogy megfizetek valakit, aki elvégzi, de az is lehetséges, hogy fogok egy vödröt, meg egy kefét, és saját kezűleg esek neki a ganédombnak. A lényeg, hogy a szerződésben foglaltakat így vagy úgy teljesítsem. Másrészt az elején megmondtam, hogy 30 ezer az a 70, valamint, hogy semmiféle egyösszegűről szó sem lehet, mégpedig triviális okokból: nincs ennyi pénzem. Szóval megint elkezdtük az alkudozást, jóformán az elejétől. Jött, hogy "mi van, ha megnősülök, és az asszony meghülyít, hogy 'dobjuk ki az öreget'"? Vagy hogyan akarom én biztosítani pl. a bevásárlást? Letárgyaltuk. De közben végig azon igyekeztem (asszem ő is), hogy ne hangozzon el olyan dolog, ami rokoni érzelmeink megrendüléséhez vezethetne.

A lényeg, hogy az eddigi jókedvem szépen el lett baszva rontva (sokáig tartott...), több okból is. Először is jön egy hülye picsa, aki telebeszéli a 'nagyapám' fejét, ráadásul részben faszságokat hülyeségeket mond, és a végén úgy érzem magam, mint aki ki akarja forgatni a saját fogadott nagyapját a vagyonából, de legalábbis nyerészkedni akar az ügyön. Holott az elején leszögeztem, hogy milyen módon, mit tudok vállalni, és kerek-perec kijelentettem, hogy inkább válassza a HILD-et, mert azzal jobban jár. Másrészt már most segget csináltam az arcomból az ügyvéd előtt, amit most még azzal is betetézek, hogy közlöm, ne ő jöjjön csütörtökön, hanem mi mennénk szerdán, ráadásul ott nála állunk majd neki vitatkozni, +1 fővel, merthogy a máris kedvencemmé vált Eszticske nénicske is jönne, mivel ő fuvarozza majd a lesérült 'nagyapámat', és ha már ott van, 'képviselné' is azt. Bah! Beszarás! Mintha az ügyvéd ahelyett, hogy elkészít egy rutin papírhalmazt, az én pártomat fogná.

Ezt nem...hiszem...el!

Harmadrészt most már nemigen látom a dolog pozitív végkifejletét, ami azt jelenti, hogy a szerződés ugrik, meg a semmire kifizetett ügyvédi munkadíj is. Gratulálok!

Mint említettem, a kedvem a béka segge alatt, és sírni tudnék az idegtől (szerintem erre hamarosan sor is fog kerülni). Megalázva érzem magam, és komolyan megrendült a hitem az adott szó becsületében. Jó, tudom, hogy manapság az már semmit nem ér úgy általában, de nem ok nélkül éreztem eddig, hogy legalábbis bizonyos emberek között ennek még van értéke. Hiszen engem a környezetemben mindenki, ismétlem: MINDENKI úgy ismer, mint aki becsület kérdésében nem ismer tréfát. Ha az enyémről van szó, az semmilyen körülmények között nem rendülhet meg, ha pedig máséról, azt az embert valószínűleg már nem ismerem, sajnos. Utóbbi kategóriába beletartozik a gyerekkoromat tönkretevő, a diktatúrában a belső elhárításhoz önként jelentkező, proli életmódot folytató apám, és az aktuális túránkat meghiúsító, és az okokat többször nyilvánvalóan elhazudó (már csak volt) legjobb barátom is. Erre most...áh, hagyjuk. Úgyis csak ismételni tudnám önmagam, miközben már így is kibaszott rendkívül terjedelmesre sikerült a mai postom.

Ez itt a hangulatom maga: