események bejegyzései

Ez volt számomra 2011.

2011. dec. 31.2011. dec. 31. 11:35 - írta: 979
Kategóriák: memories, blog
Címkék: 2011, blog, események, évértékelő, munka, suli

Az év utolsó napján illene valami visszatekintést rittyentenem ide, de ha nem is illem kérdése, mindenképpen praktikus, ráadásul mielőtt átinnám magam 2012-be, legalább kényszerítem magam, hogy egy kicsit az óévre koncentrálva összeszedjem magamban, mi mindent hagyok a hátam mögött.

JANUÁR
Az új év úgy indult, ahogy az eddigi jó pár, másnapossággal. Ha meg nem is fogadtam, hogy nem iszom többé, azért akkor elég erőteljesen megviselt a tisztulási folyamat, így kilátásba helyeztem, hogy át kellene állnom a könnyebb alkoholféleségekre. Jelentem, nem sikerült, mivel idén többször is voltak olyan durva másnapjaim, amik külön-külön kis fogadalmakat vontak maguk után, és ezek egyikét sem a borocska meg a pezsgőcske idézte elő. Jelentem, azokat sem tartottam be... Aztán odabent fogadott a hír, hogy a vezető könyvelőnk lábát szegte Szilveszter előtt, így a munkáját 3 hónapon keresztül nélkülöznünk (és pótolnunk) kellett. Azért egész jól megoldottuk, sőt ezek után még azon is elgondolkodtunk, hogy szükségünk van-e egyáltalán rá, de végül nem küldtük el. Újult erővel kezdtünk edzeni is, amit egészen szeptemberig eltökélten folytattunk, akkor azonban a sulis dolgaim miatt teljesen leálltunk, és azóta sem voltunk többször. Na majd most. Végül volt itt a blogon egy jó kis politikai adok-kapok, akkor ugyanis még volt lelkierőm a széllel szemben pisáláshoz, meg elértem a 600 bejegyzéshez. Mellesleg megemlítem, hogy ez éppen a 666., ami lehetett volna egy horror különkiadás, de ez (is) elmaradt.

FEBRUÁR
A hónap elején nyomtam egy live bloggingot, majd újabb politizálás jött arról, hogy hová is lettek a jobbos bloggerek. Abban a bejegyzésben fogalmaztam meg azt is, hogy mostanában miért nem politizálok, bár a fő ok elsősorban azért az időhiány (a meg nem írt bejegyzések száma meghaladja a megírtakét...). Volt aztán egy fergeteges farsangi buli, ahol Kétarcnak öltöztem, Ricsi meg Jokernek, de nemcsak a beöltözés, hanem a készülődés is izgalmasnak számított. És persze az sem elhanyagolható esemény, hogy az előző, passzív egyetemi félévem után ismét nekifogtam a tanulásnak, hogy majd akkor én leállamvizsgázok. Mint tudjuk, ez akkor mégsem sikerült.

MÁRCIUS
A Nőnap kapcsán sikerült egy félresikerült bejegyzést alkotnom, ahol jól meg is kaptam a magamét (nőgyűlölő, hímsoviniszta, stb.), aztán meg a vezető könyvelőnk hiányát ebben a hónapban éreztem meg a legjobban. Kurva fáradt voltam (bár én mindig annak érzem magam). Fogorvost is kellett váltanom, és az első kezelések is megvoltak: állapotfelmérés, fogkőleszedés, tömések, de persze messze nem jutottunk a végére. Miután később már pénzem sem volt, mostanra nagyon sürgős beavatkozások kellenének itt-ott, ami szintén a jövő év programja (Istenem, de sokba kerül majd ez...). Többször lebetegedtem, és a végzést is ekkor halasztottam az őszi félévre. Közben a véletlen folytán együttműködési szerződést kötöttünk egy ügyvédnővel, aki azóta átirányított hozzánk pár ügyfelet (akit senki nem vállalt...), tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Most éppen egy egyszeri, de komoly és zsíros üzlet van kilátásban, ami idén is jól fog jönni.

ÁPRILIS
A hónap elején volt 10 éve, hogy ugyanazon a munkahelyen dolgoztam (és remélhetőleg még 30-35 évig meg sem állok). Sok más izgalomra nem emlékszem. Fogorvos, munka, még munka, ebből állt a hónap.

MÁJUS
Májusban egy zseniális hétvégét töltöttünk Ómassán (Lillafüreden), amit az év során még két másik követett Nagyvisnyón. Kellenek is az ilyenek, mert a ráncaimnak nagyon jót tesznek. Írtam aztán egy bejegyzést az adó 1%-ával kapcsolatban, valamint elkezdtem egy (ismét) soha nem folytatott sorozatot arról, miként gyalázkodnak továbbra is azok, akiknek ez az életük, a szakmájuk.

JÚNIUS
A nyár elején megint írtam egy sorozatindítónak szánt bejegyzést, ezúttal Trianonnal kapcsolatban, majd 5 év után újra betettem a lában egy piacra, és nyomban áradozni is kezdtem róla. Azóta voltam még párszor, de persze nem lett a heti programom része. Aztán megvolt minden idők leghosszabb blogtalija, Defalla szervezésében, ami egészen új keretek közé helyezte ezt a műfajt.

JÚLIUS
A július hónap a blog tekintetében nem volt túl izgalmas. Főleg a napi munkamenettel foglalkoztam, még rendes címeket sem adtam a bejegyzéseknek. Azért persze egyébként ez a hónap sem volt unalmas, például elkezdtem adótartozásokat felhalmozni, és megbarátkoztam a semmire sincs pénzem állandó érzésével.

AUGUSZTUS
Folytatódott a nyaralás, strandolás, hőségben dolgozás (már amikor az volt, mert idén azért elég szar nyarunk volt), a családtagjaim elkezdtek ismerősnek jelölgetni a Facebookon, ami egy kis riadalmat okozott nálam, és a blogom betöltötte a 4. születésnapját.

SZEPTEMBER
A hónap elején aztán én töltöttem be a 32-t, és meghalt az utolsó nagyszülőm, anyám anyja, mely esemény következtében — másfél évtized után — ismét találkoztam a régen látott rokonokkal. Sikerült végre lezárni a verses találgatósdi játékot (a győztesek nyereménye még készül, de hamarosan), bár a győztesek nevét még vissza kell valahogy nyomoznom, tekintve, hogy ezen időszak kommentjei a Freeblog 'jóvoltából' elvesztek. Újraindult a suli is, és ekkor már tényleg eltökéltem, hogy ebben a félévben be fogom fejezni.

OKTÓBER
Októberben a volt főnököm bepróbálkozott a köztünk levő elszámolással kapcsolatban, ami miatt jó pár álmatlan éjszakám volt, és a fogyásom üteme is felgyorsult. Ezt csak a Melegházi vacsoracsata 3. évada keretében tudtam fékezni, amikor is nagyon finom és kiadós vacsorákban vehettem részt. Ez is nagyon jó volt, kár, hogy csak a 3. lettem (bár utolsónak kellett volna, amilyen lelkesen főztem...).

NOVEMBER
A hónapot a szakdolgozat egyre pánikjellegűbb megírása töltötte ki, meg persze a munka, amit kénytelen voltam így is hanyagolni. Az éves szabadságom egy nem jelentéktelen hányadát fordítottam arra, hogy a dolgozatomra rápihenjek, esetenként talán még haladjak is vele, ez az idő azonban rendkívüli módon hiányzott a céges dolgaimból. Még most is a lemaradást törlesztem. Végül persze készen lettem, és kis pihenés után (meg egy gyorsan felfalt könyv után) már jöhetett is az államvizsga miatti izgulás.

DECEMBER
Az év utolsó hónapja nemcsak az év, de a cég esetében 2 évnyi, a suli esetében 6,5 évnyi időszak méltó lezárása volt. Elsején végre minden tekintetben és visszacsinálhatatlanul a tulajdonunkba került az iroda, megnyitva annak lehetőségét, hogy végre méltó módon éljek és ne csak tengődjek a fizetésemből, és a nagyon is sikeres államvizsga után végre felsőfokú végzettséggel rendelkezem én is (a családban egyedüliként).

Röviden összefoglalva ezek voltak 2011. jelentősebb momentumai. Fogadalmakra, tervekre és hasonlókra most nem térek ki, és mivel idény (nyilván) többet már nem írok, ezúton kívánok minden kedves olvasómnak boldog és sikeres 2012-t!



1981.

2010. szept. 7.2010. szept. 7. 15:45 - írta: 979
Kategóriák: memories
Címkék: 1981, események, film, születésnap, történelem, zene

Az utóbbi években elkezdtem egy hagyományt itt, a blogban, mégpedig azt, hogy a születésnapom alkalmával visszaidézem pár szóban, mi minden történt egy-egy, a világra jöttemtől fogva eltelt évben. 1979-cel kezdtem, ami — ha esetleg valakinek nem tűnt volna föl — a blogger nevemmel is összefüggésben áll, aztán 1980. következett, tavaly, most pedig a soron következő év, 1981 jön.

1981-ben a kis 979 nagyon is kis 979 volt, azaz valószínűleg még mindig az eszik-alszik-szarik háromszögben tengette mindennapjait, mindezt megfűszerezve némi helyváltoztatási próbálkozásokkal, mint amilyen pölö a megfordulás, a felülés, a kúszás és a járás. Talán már mondott olyat is, hogy 'alya' vagy hogy 'mama', és talán már  látszott rajta a bimbódzó zsenialitás is, például a tekintetéből, vagy a gyakran a távolba révedő ábrázatú, filozófusi testtartásáról. A világ ismerete ekkor még kimerült a különféle megfogható dolgok (pl. homok) ízének megtapasztalásában és az érdi családi ház kertjének feltérképezésében. A kis 979 ebben az évben sem sokat örülhetett a szülői ölelésnek, mivel apja és anyja is 3 műszakban dolgozott a fővárosi gyárban, így ő a nagymamára maradt. A nagymama viszont nagyon szerette az unokát felkapni, és agyba-főbe csókolgatni, ami a nagy 979 számára máig ható traumatikus élményt jelent. Erre rakódott később egy másik réteg, amikor is a mostohaanyja csókolgatta agyba-főbe az ő öccsét, már csak azért is, mert tudta, hogy a közepes 979 dührohamot kap ettől, és ez okozta azt a pszichés sérülést, amiért a születésnapos blogger ideges lesz, ha valaki hallótávolságon belül valamit vagy másvalakit csókolgat. Ez mára odáig fajult, hogy már attól is ideges lesz, amikor a tévében lát cuppogva csókolózós jelenetet, de majd egyszer kikezelteti magát, vagy nem, de mindegy is, mert elkanyarodtunk 1981-től. Térjünk inkább vissza.

A filmek közül például rögtön említhetném, az Indiana Jones és a Frigyláda fosztogatóit, ami a legtöbb bevételt termelte, de a top 10-ben a Superman II és az Ágyúgolyó-futam is szerepel. A legjobb film díját a Tűzszekerek kapta, amit az azóta eltelt 29 évben sem néztem meg (és nem is érdekel), a legjobb külföldi film pedig mi lenne más, mint Szabó István Mefisztója (lásd Tűzszekerek). A legjobb férfi és női színész díját Henry Fonda és Katherine Hepburn kapta, ami egy kicsit megdöbbentő, mert eddig azt gondoltam, ők a 60'-as max. a '70-es évek után már nem nagyon működtek. Tévedtem. Filmezzünk még kicsit: ebben az évben jött ki a Halloween szánalmasan szar folytatása, de a Péntek 13. és a Szombat 14. (az előbbi komédiája), az Omen III és a Gonosz halott is erősítette a horror vonalat. Ha már John Carpenter  (a Halloween miatt), az egyik kedvenc filmem, a Menekülés New Yorkból is ebben az évben ment a mozikban. Végül a Mad Max 2. és a Das Boot is 1981-es film.

Ugorjunk át a színészekre, azok közül is az ebben az évben születettekre: ekkor látta meg a napvilágot Elijah Wood (Frodó), Michael Pitt (most néztünk meg vele egy filmet), Jessica Alba és Hayden Christensen is. A felsorolás persze nem teljes.

Az ismert zenei előadók közül ekkor született például Britney Spears (ó, yeah), Beyoncé, Kelly Rowland, Justin Timberlake, de sokan mások is (ismert együttesek frontemberei). Ebben az évben jelent meg Phil Collins első szólóalbuma, amiről rögtön  toplistás is lett az In the Air Tonight (egyik kedvencem), és John Lennon Womanje is magasra jutott, de érdemes még megemlíteni David Bowie és a Queen közös számát (Under Pressure) vagy a Soft Cell Tainted Love-ját is.

Aztán egyebek is megestek.

Ronald Reagan lett az USA elnöke, ami számunkra azért fontos, mert komoly és elévülhetetlen érdemeket szerzett a hidegháborús helyzet és a Szovjetunió megszűntében.

Megszületett Baumgartner Zsolt meg paris Hilton (aki majdnem akkora sztár, mint az előbbi), Natalie Portman, Kovács Ági, Roger Federer (SPF kedvence, mondja Ricsi kommentként), Serena Williams (ha már tenisz), Geroge W, Bush lánya, és Xabi Alonso focista is.

Kevesebb lett a világ például Bill Haley-vel és Bob Marley-val, az öreg Jock Ewinget játszó Jim Davis és Anwar Sadat egyiptomi elnök.

Ausztrália visszavonta a korábban a Pol Pot rezsimnek adott elismerést. Felmerül a kérdés, mire föl adtak ilyet egy tömegmészárosnak, de hát ők tudják.

A Szovjetunióban ebben az évben vezették be ezt az óraátállításos mizériát, amit mi a mai napig követünk.

Mehmet Ali Agca merényletet követ el II. János Pál pápa ellen, aki ugye ebbe nem hal bele, sőt, később megbocsát a merénylőjének.

Károly herceg feleségül veszi Dianát, majd az esküvőn dianás cukrot szopogatnak. Vagy nem.

A híres francia gyorsvasút, a TGV megkezdi a közlekedést Párizs és Lyon között.

Végül megszületik az első amerikai lombikbébi.

Izgalmas dolgok voltak ezek.

 



1980.

2009. szept. 13.2009. szept. 13. 17:54 - írta: 979
Kategóriák: magam
Címkék: 1980, események, születésnap, történelem

Egy évvel ezelőtt összeszedtem néhány érdekességet azok közül, amik a születésem évében estek meg a nagyvilágban. Azóta egy újabb születésnapom jött el, és mivel még 8 napon belül vagyunk, talán nem oktalan összeszedni, mi minden történt abban az évben, amikor 1 éves lettem, azaz 1980-ban.

Míg 1979-ben nem sok említésre méltó dolog történt szerény kis életemben, addig 1980-ban például már működtek az érzékszerveim, képes voltam megfordulni, és talán bonyolultabb mozdulatsorok kivitelezésére is. Elértem, hogy anyám kimaradjon a munkából (gyereknevelés címén), ami akkor még nem volt probléma, hiszen legalább kevesebben nem csináltak semmit munka címén. Apámnak viszont kettő helyett is dolgoznia kellett, főleg, mivel akkoriban még albérletben laktunk valahol Érden. A helyre nem emlékszem, mivel nem sokkal később nagyanyámhoz költöztünk, még azelőtt, hogy az agyam memorizálhatta volna  a közeget. 

A minisztertanács elnöke ebben az évben még — jó darabig — Lázár György volt, az MSZMP első titkára pedig — természetesen — Kádár János, aki a jó Brezsnyev csatlósaként uralta 10 milliós kis népünket. A szerencsésebb blokkban éppen Jimmy Carter töltötte ciklusa utolsó évét, Reagan majd csak egy év múlva váltotta őt az elnöki poszton. Mindebből persze semmit nem fogtam fel, hiszen az energiáimat teljesen kimerítette a színek, a formák és a hangok megkülönböztetése. De mi minden volt még 1980-ban?

— meghalt például Tito, akinek — a fenti politikusok mellett — szintén elévülhetetlen érdemei voltak embermilliók életének tönkretételében. Nem volt nagy kár érte.

— ebben az évben járt először magyar ember az űrben (gyk: Farkas Bertalan)

— megnyitotta kapuit az első magyarországi 'pláza', a Sugár. Szegény-szegény őskövület ma már senkinek nem kell, csak a kínaiaknak, azoknak meg mindegy, hol nyitnak boltot.

— megjelent az Iron Maiden első albuma, de az ABBA:Super Trouperje vagy a Hungária: Rock and Roll Partyja is ekkor látott napvilágot. Az év legnagyobb slágere a Pink Floyd mindenki által ismert Another brick in the wall-ja volt, de Barbara Streisand Szerelmes asszonya is ott volt a toppon.

— filmekben sem szenvedtünk hiányt, hiszen ebben az évben mutatták be John Carpentertől A dolog című horrort (Kurt Russel egyik első főszerepe), Stanley Kubrick-tól A ragyogást, de ki ne felejtsük A birodalom visszavág-ot, a Péntek 13-at és a Mad Max első részét sem. Az istenek a fejükre estek, Airplane, van itt minden. 

— hivatalosan is elindult a CNN sugárzása.

— júliusban II. János Pál pápa Brazíliába látogatott, ahol az összegyűlt hívek közül 7-en összetaposódtak. Ez persze csak egy eset az évben történt számtalan katasztrófa, tömegszerencsétlenség, terrorista támadás, és háborús konfliktus közül.

— ebben az évben lőtték le New Yorkban John Lennont, a hajdani Beatles tagját.

— ha már halálozás, 1980-ban hunyt el Jean-Paul Sartre író, Anna Frank édesapja, Otto Frank, Tex Avery, számtalan rajzfilmsorozat készítője és Karl Dönitz, a Náci birodalom jelentős személyisége.

— de hogy ne csak a sok halál legyen, lássuk, kik születtek ebben az évben: Michelle Wild pornószínésznő, Jenson Button Forma1-versenyző, Ronaldinho, Sarah Connor énekesnő, Venus Williams és Martina Hingis, Macaulay Culkin, akitől aztán reszkettek a betörők és Christina Aguilera énekesnő is.

Jaj, de sok minden volt ebben az évben, de hát mindent nem zsúfolhatok ide.

Feltenném a kérdést, hogy veletek mi történt ekkor, de a rendszeres olvasóim zöme még nem is élt. Azért ha akad olyan, aki érintett, szívesen venném a rövid visszatekintést tőle.

 



1979.09.06.

2008. szept. 6.2008. szept. 6. 11:02 - írta: 979
Kategóriák: magam
Címkék: események, évforduló, évszámok, születésnap, történelem

Nagy nap ez a mai, bár nem olyan nagy, mint amilyen 365 nap múlva lesz. Ma 29 éve jött világra ugyanis a kis 979, azaz én. Nem akarok belemenni az eltelt évek részletes ismertetésébe, ezért csak megemlítenék néhány más, kevésbé jelentős momentumot, ami szintén ebben az évben történt, még ha nem is ezen a napon.

- Béke Nobel-díjat kap: Teréz Anya

- megjelenik az ABBA: Voulez-vous, a Pink Floyd: The Wall és az AC/DC: Highway to hell című albuma

- megalakul Magyarország első természetvédelmi egyesülete

- november 4-én forradalmárok elfoglalják az USA teheráni nagykövetségét

- két nappal utánam megszületik Lékó Péter sakknagymester és Pink, amerikai énekesnő, de ebben az évben jött világra Heath Ledger és Kimi Raikönen is

- két nappal előttem elhunyt Öveges József, Kossuth-díjas fizikus, május 10-én Bibó István, június 11-én pedig John Wayne. Melyikük reinkarnációja lehetek vajon?

- Magyarország miniszterelnöke ekkor Lázár György, a Szovjetunió első embere Leonyid Brezsnyev, az USA elnöke pedig Jimmy Carter (akit április 20-án horgászás közben megtámad egy mocsári nyúl)

- a toplisták élén ebben az évben hosszasan trónol Donna Summertől a Hot stuff, Gloria Gaynortól az I will survive és Blondie-tól a Heart of glass (micsoda év ez!)

- Oscar-díjat kap az Apokalipszis most meg a Meryl Streep főszereplésével készült Kramer kontra Kramer

- a melbournei vívó világbajnokságon a magyar csapat két ezüst- és egy bronzérmet nyer

- a kajak-kenu világbajnokságon Wichmann Tamás két világbajnoki címet nyer

- felrobban a Betelgeuse francia tankhajó, 50 ember hal meg

- Khomeini ajatollah 15 évnyi számüzetés után visszatér Teheránba, később átveszi a hatalmat

- Anwar Sadat és Menachem Begin békeszerződést ír alá egymással a Fehér Házban

- tanzániai katonák elfoglalják Kampalát, aminek következtében Idi Amin elmenekül

- a halálbüntetés intézményének újbóli bevezetése után először használják az elektromos széket az USÁ-ban

- II. János Pál hazalátogat Lengyelországba, így ő lesz az első pápa, aki kommunista országba megy

- Kiribati visszanyri függetlenségét (brit gyarmat volt)

- megnyitja kapuit az első brit nudista strand

- Franciaországban egy cunami 23 embert öl meg

- a Szovjetunió megszállja Afganisztánt

- Kína lakossága átlépi az egymilliárd főt

- Őrangyalok néven civil járőrcsapat alakul New Yorkban (New York gárda?)

- ebben az évben jelenik meg az Asteroids nevű videojáték

- ebben az évben játsszák először a Sweeney Todd: A Fleet Street démoni borbélya című musicalt

- az év második legnagyobb kasszasikere az Alien, a harmadik az Űrszekerek, az ötödik pedig a Rocky II.

- Milos Forman megrendezi a HAIR című filmet, és természetesen Airport '79. is készült

Sőt, mindezeken felül még felsorolhatatlanul sok dolog történt 1979-ben, de mindnyájunk örömére a legfontosabb az volt, hogy megszülettem.

Szerintetek van valamilyen fontos dolog, amit nem említettem? Esetleg veletek történt valami érdekes ebben az évben?