RSS
"Én, 979 esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság választási eljárásról és népi kezdeményezésekről szóló törvényét a legjobb tudásom szerint megtartom és megtartatom. Munkám során körültekintéssel és alapos gondossággal járok el" stbstb. "Isten engem úgy segéljen!"
Ezt mondtam el délután 5 óra után néhány perccel, persze úgy, hogy 979 helyett a valódi nevemet helyettesítettem be (amiből 2 (kettő) darab van az országban, apám és én). Utána végighallgattam egy 10 pontos fiatalember felvilágosítását a választásról úgy általában, meg magamhoz vettem egy valag tájékoztatót, nyomtatványmintát és okosítót, amiket még át kellene tanulmányoznom a vasárnapi népszavazás előtt.
Életemben másodszor leszek hivatalos személy, így több mint 11 órán keresztül jogosult leszek hivatalos iratokba betekinteni és a Btk. is kiemelten véd majd (mondjuk az esetleges pofonoktól nem, de a pofozkodó elvtársak egy fokkal jobban megjárhatják, mint egyébként). Nagy élmény lesz. Reggel öt előtt ébredés, fél 6-ra irány a szavazókör, este 7-ig idegkimerítő helytállás, utána még kimerítőbb számolás, feszült figyelemmel egybekötve, majd önkormányzathoz igyekvés és további helytállás. Cserébe +1 napi fizetésre vagyok jogosult, amit az állam megtérít a munkáltatómnak, amennyiben az kéri. Persze nem fogja kérni, mert én sem tartok rá igényt, ingyen csinálom. Apró kis fogaskerekecskeként ezzel is a hazámat szolgálom (még ha emiatt esetleg most néhányan is húzzák a szájukat (azok szégyelljék magukat...)), és nem utolsó sorban a tapasztalataimat is gyarapítom.
Majd mesélek.