fáradság bejegyzései

...hogy kénytelen voltam itthon rágyújtani, méghozzá a Roland előtt, és kis híja volt annak, hogy nem törtem ki sírógörcsben. Mostanában egyszerűen minden összejön, és minden bizonytalan. Az egyik oldalról ott a kényszer, a másik oldalon viszont mindig gátol valami. Ezt huzamosabb ideig nem bírom elviselni — ahogy szerintem sokan mások sem.

A munkahelyemen ugye a költözés zajlott, miközben rengeteg dolgom volna odabent. Még ma is hegyekben álltak a papírok a legkülönfélébb helyeken, és csoda, hogy az egész hurcolkodást folyamatosan szabotáló főnök-férj végre hajlandó volt néhány polcot felfúrni, hogy csökkenteni lehessen a kuplerájt. Ezt majd részletesebben megírom.

Kedden APEH-ellenőrzésre megyek, ami eleve folyamatosan frusztrál. Ráadásul a két ellenőrizendő év anyaga közül az egyiket sem én, sem az ügyfelem nem találtunk. Ez eléggé betette nálam a kaput, hiszen garantált a büntetés. Feltúrtam az egész lakást, pedig más dolgom is lett volna. Bőven... Szerencsére ma hívott az ügyfél, hogy megtalálta, így mára legalább emiatt megnyugodhattam.

Kedden találkoztam egy csajjal, akinek az SZJA-bevallását kellene elkészítenem, a férjéével együtt. Erre olyan papírokat adott, amiket finoman szólva is rakás szarnak lehet nevezni, mivel a férj a két munkahelyén felváltva dolgozott, de év végén olyan papírt kapott, amiből nem lehet megállapítani, hol mennyit keresett. Emiatt kettő helyett három alkalommal kell vele találkoznom, és ez jelentősen lecsökkenti az elkérhető munkadíj értékét. Elbaszott idő csak az egész, és abból pont nem rendelkezem túl sokkal.

Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak, ami önmagában is nyugtalanító, de úgy, hogy az elvileg kereskedelmi forgalomban is kapható könyvek közül egyet sem sikerül sehol sem beszereznem, kimondottan ideges vagyok. Ráadásul semmi energiám tanulni, dekoncentrált vagyok, és még a házidolgozatok egyikét sem csináltam meg.

Vagy időm nincs, vagy ha volna, állva elalszom, annyira fáradt vagyok. Ez a három napos költözés még a maradék energiámat is leszívta.

Holnap pótoltuk volna be a múltkor az eső miatt elmaradt túrát, azonban a Roland úgy vállalta magára a szervezést, hogy közben az egészet elszabotálta, ami miatt csúnyán össze is vesztünk. Ilyen nyomás alatt ez az egy nap rengeteget regenerálhatott volna az idegeimen, de még ez sem jöhet össze simán. Sőt, sehogy sem.

Nyilvánvaló, hogy a sors most addig üti a vasat, amíg meleg, és valószínűleg a csilláron himbálózva szeretne viszontlátni, mivel tegnap óta — de főleg ma — a monitorom is szarakodik. Szétesik a kép, majd ki is kapcsol a lelkem. Pont most kell ez nekem, amikor nagyon szükségem volna rá, főleg a házidogák miatt. Per pillanat pedig nincs pénzem sem megjavíttatni, sem újat venni.

Most is kifolyik a szemem, de ezt a bejegyzést mindenképpen meg akartam írni, hogy ne maradjatok nélkülem olyan sokáig (nem mintha olyan sokan olvasnának), ráadásul tegnap este óta a torkom is kapar.

Nem tudom, mi lesz így velem.