fürdés bejegyzései

2+3+4 munka nélkül töltött hétköznap után egy kissé sokkoló visszatérni a napi ideghez, mert ilyenkor minden sokkal bosszantóbb és/vagy elkeserítőbb, mint normál esetben. Azt hittem, ennyi nyaralás után pszichésen is pihenek egy kicsit, és talán a munkahelyi toleranciám is regenerálódik, de néhány perccel ezelőtt bebizonyosodott, hogy ez — sajnos — nincs így. Magam is meglepődtem, mennyire fel tudtam magam baszni egy egyébként visszatérő jelenségen, miszerint nem én döntök azokban a dolgokban, amikben elvileg nekem kéne, hanem a vezető könyvelő, az is persze csak miután már mindennel elkészültem (hogy újra kelljen csinálnom). Mindegy, most nem ez a lényeg, csak előre szólni akartam, hogy a jelenlegi bejegyzés szóhasználatában esetleg tükröződni fog a pillanatnyi idegállapotom, méghozzá obszcén kifejezések, és agresszív kirohanások/vélemények formájában.

Egyébként meg csak el szeretném mesélni, milyen jól/rosszul szórakoztam a múlt héten, amikor is a világ és a világ problémáinak java részét magam mögött hagytam, és végre igazán elengedhettem magam (pontosabban csak majdnem, de erre még visszatérek). Ha valaki esetleg nem tudná, hol jártam, de nézte a tegnap esti Naplót a TV2 nevű kanálison, akkor már tudja is, aki meg még ezek után sem, annak elárulom, hogy egy olyan fesztiválon voltam, ahol nagy mennyiségű jobboldali radikális szokott összegyűlni, koncertezni, focizni, berúgni, beszélgetni, versengeni, stb. Olyan, mint a Volt Fesztivál, az EFOTT vagy a Sziget Fesztivál, csak más a közeg, és rengeteg +/- van azokhoz képest. Némelyek talán most guvadt szemekkel néznek e sorok láttán, hiszen mit keres egy buzi a részeg skinheadek között (immár hetedszer)? Talán még erre is visszatérek, de vélhetőleg majd csak egy másik bejegyzésben. Most még vegyük inkább könnyedebbre a hangvételt.

Az infrastruktúra

Egy Verőce és Kismaros közötti füves, fás területről beszélünk, ahol az infrastruktúra valóban alacsony. Ez egy táborozásra kijelölt placc, kerítéssel körbe kerítve, és némi minimális plusszal kiegészítve. Ennek kell kiszolgálnia alkalmasint egyszerre 7-8000 embert, ami már tavaly is problémákat jelentett, de az idén még több nehézség merült fel. A táborban más programokat is tartanak (erdei iskola, különféle, gyerekeknek szóló táborok, stb.), és vélhetőleg ezek közül egyik sem teszi annyira próbára a terepet, mint ez, de a tulajdonosok ennek ellenére mindig fejlesztgetnek egy kicsit. Most például már ott is voltak kis, tetőzettel ellátott, 4-6 személyes padok, asztallal, ahol tavaly még nem, így — a sok ezerből — legalább +30 ember tudott árnyékot lelni a kínzó napsütésben. Szinte semmi, de mi még ezt is tudtuk értékelni.

Nos, a terep úgy néz ki, hogy — a kerítéstől indulva — van néhány sor régen nem használt bodzafa, amiket ültetvényszerűen, szabályos közönként telepített a hajdani gazdájuk. Akik az éppen aktuális rendezvényre sátorral érkeznek, azok ide telepedhetnek. Aztán két zuhanyzó/wc épület következik, majd egy sor hat személyes faház és néhány jurta.  Ezek után egy nagyobb faház jön (amiben szintén szálláshelyek vannak), majd egy hatalmas füves terület focikapukkal, utána egy cirkuszi sátor (a koncerteknek, előadásoknak), végül egy teniszpálya. Az imént felsorolt 'sor' egyik oldalán szintén egy pár faház kapott helyet, a másik oldalán pedig egy újabb wc-zuhanyzó épület, egy menzaépület, büfé- és padsor és egy kisebb előadóterem. Lényegében el is mondtam, miből kell kihozni az egész rendezvényt.

Nem tudom, ki aludt már huzamosabb ideig sátorban, de aki még nem, annak elmondom, hogy ez semmivel sem kényelmesebb hajlék, mint bármi más. Mivel ezen a területen gyakran sátraznak, attól már nemigen kell tartani, hogy az ember ráépítkezik egy gyökérre, buckára, néhány faágra vagy vakondtúrásra, így nem fordulhat elő az sem, hogy egy-két álmatlan éjszaka után le kelljen bontani az egész cuccot, és utána járni, hogy "mi a picsa bassza" az ember oldalát. Ugyanígy arra sincs szükség, hogy sátorverés előtt tereprendezést kelljen tartani, mert a terep sík és egyenletes. Az igazi lúzerek azért még így is megszívathatják magukat. A bodzáshoz közeli vécék mellett van egy lebetonozott terület, azon pedig 4 sor mosdó (a szabad ég alatt), meg 3-4, csappal felszerelt fekete tartály. Előbbiek arc- és fogmosásra, mosogatásra, cipőpucolásra, utóbbiak egy gyors felfrissülésre alkalmasak, közös jellemzőjük viszont, hogy a vizük java része nem csatornába ürül, hanem a környezetbe. Normál körülmények között nyilván nincs is ezzel semmi probléma, amikor viszont több száz ember lát neki mosogatni vagy fogat mosni, akkor ez a sok szétfröcskölő víz előbb elmocsarasít egy kisebb területet, majd megindul onnan egy kis medrecskében, míg végül egy kis szintkülönbséget megtéve újabb mocsarat képez. Namármost, aki — helyismeret híján — a két mocsár között üti fel a sátrát, az már jóval azelőtt elkezd szopni, hogy erre rájönne, mivel az összes víz alatta folyik el, ehe-ehe. Szoktunk azért szólni, hogy "oda ne", de nem állhatunk őrt minden sátorverő mellett.

De visszatérve a sátorozáshoz magához, azért — sík terület ide vagy oda — megérzi az ember, ha egy hétig kell a hideg földön aludnia. 3-4 nap után a háta, dereka és nyaka is tiltakozni kezd, mivel a puha ágy után sokkoló a kemény anyaföld, és ezen a centi vastag polifoam (vidéken: polifón) sem sokat segít. A húgom csinálta jól, mivel hozott magával egy gumimatracot, ami megkímélte őt a földön alvás — egyébként egészséges — gyötrelmeitől, viszont a hő- és hangszigetelés teljes hiánya ellen ő sem tehetett semmit. Mert ugye a sátor már csak olyan, hogy amilyen a hőmérséklet odaki', olyan odabe' is, kivéve ha odaki' napsütés van, mert akkor belül rögtön hozzá kell csapni +30 fokot. Magyarul miközben reggel 7 óra után nem lehet bent megmaradni, ahogy lemegy a nap, máris a kinti hőmérséklet érvényesül, azaz az alváshoz a hálózsákon túl mackónadrág is szükségeltetik. Hangszigetelésről meg ugye szintén nem beszélhetünk, és mivel a nap bármely szakában ébren találjuk a táborlakók 15-20%-át, ezek 50-60%-át pedig ugyanakkor részegen is, mindig akad ordibáló, hangoskodó társaság, akiktől nemigen lehet aludni. Főleg, ha konkrétan melletted állnak neki egy karéneknek, esetleg a te szomszédod az egész fesztivál leghangosabban (és legmonotonabbul) horkoló lakója.

Végül én, mint rutinos táborlakó még véletlenül sem feszítettem ki a sátorhoz kapható kötélzetet, ahogy azt a sok rutintalan (éjszaka kurvaanyázó) emberke tette. Meg is szívta. A sátras részen ugyebár semmiféle világítás nincsen, a vécéknél található pilácsokból pedig szinte semmi fény nem jut a bodzasorok közé, ezért aki éjszaka pisilni/kakilni/hányni indul (vagy szimplán csak lefeküdni), az elemlámpa nélkül maximum az éjjeli látására hagyatkozhat. Ha józan, mert ugyebár a részegeknek még ennyi esélyük sincs a botlódrótokat észrevenni, ergo módszeresen kirugdossák azokat. Ejj, de jó is az, amikor az ember arra riad fel éjszaka, hogy a sátra egy irdatlant rándul, és — ha még szerencsétlenebbül éri az incidens — egy mattrészeg, cefetül káromkodó alak landol a nyakában. Joggal merülhet föl a kérdés az olvasóban, hogy akkor viszont miért nem mentem faházba vagy jurtába? A válasz egyszerű: a jövő évi rendezvényre már most lefoglalták ezeket az alkalmatosságokat, méghozzá olyan 4-6 fős családok, társaságok, akik tutira ott lesznek, és maximálisan kihasználják a terepet. Nekik még villanyuk is van, meg rendes ágyuk, és ahogy a TV2 rettenetesen elfogult és gunyoros összeállításából megtudtuk, a jurtában lakók akár kávéfőzővel és grillsütővel is áthidalhatják a századok közötti technikai szakadékot (ti. Honfoglalás — 2009.)

Számomra a legsúlyosabb problémát a tisztálkodás kérdése jelentette. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy addig nem fekszem le aludni, amíg a habtestem tisztára nem suvickolom, és a fogmosás sem maradhatott el, csakhogy a körülmények miatt ehhez külön logisztikai tudás szükségeltetett. A helyzet ugyanis az, hogy a táborban férfi zuhanyzó címén egy 5 fülkés és egy 6 fülkés épület van, plusz (tavaly óta) egy mobil zuhanyzó box, ami az összes közül a legigényesebb, ezúttal azonban ez nem üzemelt. Ha megengedő vagyok, és azt állítom, hogy a legenyhébb időszakban a táborban csak 2000 ember lakott, és ebből 1800 férfi, akkor ki lehet számítani, hogy a 11 kabin mennyire elég. Jó, hát persze nem mindenki olyan igényes, hogy megkövetelje magától a napi szintű tisztálkodást, de még akkor is zsúfoltnak nevezhető a helyzet. A slusszpoén pedig az, hogy ha sikerült is enyhébb időszakokat kifogni (koncert alatt, hajnalban, stb.), a vízmelegítést boilerrel oldották meg, azaz SOSEM volt meleg víz, senkinek. Sőt, két olyan nap is volt, amikor nemhogy meleg víz nem jött a csőből, de a meleg vizes csőből egyáltalán nem jött víz, ezért még a 'langymeleg' illúzió sem lehetett meg. Bevallom, a hátam nemigen érte víz a 6 nap alatt, és csak úgy szidtam magam, mint a Bokrost, amikor egy elmélázó pillanatomban betusfürdőztem a mellkasomat. Jó lett volna az csak kézzel leöblítgetve is, de így kénytelen voltam a jeges vízsugár alá tartani a testem. Brrr. A kékeres összement egy méteresre, és nem volt pont a testemen, ami ne lett volna libabőrös. Tisztára mint a sorkatonai szolgálat alatt. 

A fogmosás csak annyival volt jobb, hogy választhattam, melyik helyen akarok sikolyokat előcsalni magamból, mert ugye itt már az a 4 sor mosdó és a többi csap is játszott. Tudni kell, hogy elég sok érzékeny fogam van, így a jeges vízzel öblögetés egy kínzással ért fel. Egy alkalommal még az is nehezítette a dolgomat, hogy elhagytam a tusfürdőmet (amit valaki nyilván elhasznált), így abból is újat kellett vennem, ha nem akartam sima vízzel morzsikálni magamról a porral elegy izzadságot. De megoldottam. Az arcmosásnak semmi akadálya nem volt, a törölköző szárazon tartását azonban a kezdeti esős napokon csak alig-alig tudtam megoldani. Napos időben semmi probléma, mert ráhajítom a sátor tetejére, azt' fél óra alatt csontszáraz, de így volt 3 nap, amikor eleve nyirkos 'türcsivel' kellett maszatolni magam.

Holnap a vécékkel, az étkezési lehetőségekkel és a karszalag problematikájával folytatjuk, közben pedig újabb apró nüanszokat villantok meg az eseményekből, élményekből.

Túl vagyok a kötelező nyári gyakorlatról készült beszámoló megírásán. Jippíííí!

Hogy elfogadják-e a saját munkahelyemet a teljesítés helyének, azt nem tudom, de remélem, igen. Aztán az sem biztos, hogy magát a dolgozatot elfogadják, mivel az egyik fontos pontot közvetlenül nem érintettem benne, csak közvetve (a tapasztaltak elemzése valamely releváns szociológiai elmélet alapján). Mentségemre szóljon, hogy az utóbbi 72 órából mindössze 16-ot sikerült alvással töltenem, azt is csak részletekben, bár ez valeszeg nem fog a tanár tudomására jutni, de ha mégis, akkor meg nem fogja érdekelni. Pedig a tegnap esti, minden eddiginél brutálisabb edzés után igazán hősies tett volt tőlem 5 (azaz öt) oldalnyi elemzést megírni holmi interakciókról, működési problémákrol és azok megoldási javaslatairól. Nem is ment egykönnyen. Gyakorlatilag 2-3 mondatonként fel kellett állnom, hogy egy kicsit felfrissüljek, így azonban baromira lelassult a fogalmazás. FLP-s tablettát nem mertem bevenni, mivel edzés előtt már bekaptam egy tyrosine-t, és semmiképp sem szerettem volna agyvérzést előidézni magamnál. Maradt a természetes út, meg a szenvedés. Az egészben a legrosszabb, hogy ilyenkor természetesen nem csak lassan fogalmazok, de szarul is, és egy csomó olyan gondolatot kifelejtek, amit korábban odaillőnek vagy hangzatosnak éreztem. Amikor az első 5 oldalt megírtam, tökéletesen tudtam, mi fog szerepelni a második 5-ben. Azt is éreztem, hogy ha mindent kifejtenék, ami akkor eszembe jutott, könnyedén meg lenne az egész iromány akár 15 oldal is. Tegnapra ebből mi maradt? Nyögvenyelős szenvedés, és a gyakran feltett kérdés, hogy 'Úristen, még csak itt tartok?! És már ennyi az idő...'.

Aztán 9,5 oldalnál úgy döntöttem, a maradékot majd csak ma reggel írom meg. Némi dinnyézés után viszont beláttam, ilyen felelőtlenséget nem szabad tennem, ezért visszaültem, és írtam még egy oldalt. Egy kis pofozgatás, fejléc, lábléc, címoldal, aztán elégedetten dőltem hátra. Mára már csak a nyomtatás, meg a postázás maradt, de ezt is elintéztem.

Más értelemben véve nyári gyakorlat az is, hogy a FŐTÁV ilyenkor minden évben karbantartást végez a hálózatán, ezért néhány napra elzárja a melegvizet. Mikorra esett volna ez az időpont, ha nem éppen a nyaralásom utáni napra? 8 napig aludtam sátorban és zuhanyoztam hideg vízben, ezért már a hazaúton beleéltem magam, milyen jó lesz egy kád forró, fürdősós vízben áztatni magam. Ehelyett jöhetett a melegítés, ami nem is olyan régi emlékeket idézett fel bennem.

Történt ugyanis, hogy apám a nagyanyám jelenlétében elejtette, hogy ha a csap csak nagyon kicsit van megnyitva, a csepegést nem érzékeli a vízóra. Na, nagyanyámnak sem kellett több, rögtön meglátta a dologban a spórolás lehetőségét. Innentől kezdve a konyhában egy tálat tett a csap alá, amibe apránként vizet csepegtetett. Amikor a tál megtelt, átvitte a fürdőszobába, és ott egy vödörbe vagy a fürdőkádba öntötte. Utóbbi esetben már meg is volt a fürdéshez a hidegvíz, és csak meleget kellett engedni hozzá, előbbi esetben pedig a wc leöblítésére volt meg a szükséges mennyiség. Ha mosogatni akart, akkor pedig egy erre a célra rendszeresített lábasban melegített melegvizet, majd azzal mosogatott. Ez eddig rendben is van, csakhogy egy napon a rádióhallgatás közben azt hallotta, hogy ha a vízművek két egymást követő alkalommal 0 köbméter fogyasztást regisztrál, akkor leszereli az órákat. Mivel a konyhai csapnál nem volt melegvíz fogyasztás (hiszen a mosogatáshoz is mindig melegített), máris kialakult nála a pánikhangulat. Csakhogy mindenre van megoldás: innentől kezdve a fürdéshez a konyhából hordott melegvizet, és máris keletkezett mérhető mennyiség. Bravó!

Mindezzel nem is lett volna probléma, hiszen nagyanyám ráért egész nap a szertartásait követni, azonban 2001-ben én is ideköltöztem hozzá. Mivel eleve 2 generációnyi korkülönbség volt közöttünk, kezdetben egy csomó konfliktusunk volt, főleg az ilyen dolgok miatt. Én viszont kompromisszumkereső vagyok, ezért belementem a kis játékába, hogy ezzel is csökkentsem a veszekedések számát. Úgyhogy én is hordani kezdtem a vizet a konyhából, de a mosogatsához való melegítésbe nem mentem bele. Ez így a kompromisszumos megoldás, nem a 'mindent vagy semmit' módon. Hiába próbálkoztam nála az észérvekkel, nem hallgatott rám, hiába mondtam, hogy a vízművek csak akkor szereli le az órát, ha két egymás követő időszakban a leolvasás hiányában 0 a fogyasztás, ez sem érdekelte, és ragaszkodott a szertartásához. Öt évig csináltam. Meg a melegvízszünet idején még két napig.

Nyári gyakorlat az is, hogy az ablakomban minden évben egy hétig bömböl a zene. Óbuda és/vagy Újpest polgármestere minden évben hisztizik a Sziget Fesztivál várható zaja miatt, aztán jön az ígéret, meg a vizsgálat, hogy a zaj a megengedett határértékeket nem fogja átlépni. Nem, mi? Nem a faszt nem! Tegnapelőtt olyan hangosan szólt a zene, hogy ha ismertem volna az éppen fellépő előadót, meg a számait, együtt énekelhettem volna vele (csak ő ott, én meg itt). Mentségükre szóljon, hogy pontban este 11-kor varázsütésre abbamaradt a csinnadaratta. tegnap viszont nem voltak a lakossággal ilyen kíméletesek, mert 11-kor ugyan elhalkult a koncert, de még éjjel fél egykor is ki lehetett venni a hangszereket, és a nézők ovációját is jól lehetett hallani. Sebaj, ha már idén sem tudok kijutni a Szigetre (ahogy eddig még sosem sikerült), legalább a távolból élvezhetem a koncerteket. Az R.E.M-et úgyis felismerem, és akkor majd jól berakom a dupla CD-t, hogy szimultánban hallgathassam a zenét. Tisztára mint a pótkávé.

Ma este pedig DVD-zünk a Rolandommal (legalábbis én — többek között — ezt tervezem). A napokban beszereztem néhány igen jó filmet: A hatodik érzék, Casino, Született július 4-én, Forrest Gump. Ezekből választhat. Ne mindig csak a B-kategóriás horrorokat nézzük...