farmer bejegyzései

Mivel a munkahelyi gépekbe memóriát kell vennem, tegnap meg tegnapelőtt plázáztunk kicsit a Ricsivel. Tudom, ebből a célból egyik sem a legjobb hely, meg menjek ide meg oda, mert ott olcsó és jó, de nekem olyan üzlet kell, ami délután 6 után is nyitva van, és nem kell rendelni, várni, visszamenni. Aztán mivel a Saturnban csak úgy volt, hogy 'elvileg', de gyakorlatilag nem kaptam, az Aréna Pláza Electroakármije meg átépítés miatt zárva volt, lényegében futottam két üres kört. Mindegy, pénteken úgyis szabin vagyok, majd akkor nyakamba veszem a várost, és elmegyek egy kimondottan számítástechnikai üzletbe.

De ha már pláza, csak benéz ide-oda az ember, hátha lát valamit magának. Én különben is olyan vagyok, hogy megnézek mindent, semmi sem tetszik, de közben beleszerelmesedek valamibe, ami akkor és ott nem kell, de aztán addig cseszteti az agyamat, amíg vissza nem megyek megvenni. Persze addigra vagy elvitte más, vagy elfogyott az a méret, vagy már nem akciós, vagy úgy akciós, hogy drágább, mint az akció előtt, mint az a Devergo cipő, amit tavaly vettem magamnak (és már félig lerohadt a lábamról). A Duna Plázában viszont ilyesmitől nem kell félni, mivel ott jóformán semmi nincs. Van egy Reserved üzlet, amiben egész jó cuccok szoktak lenni, egész jó áron, viszont ott már a múltkor is voltam, és akkor is csak alsógatyát vettem (mint szinte mindig), mert ott már a folyosóról látni őket, és a fétisem mindig berángat. Aztán van Marx & Engels, ami kurva drága, viszont nekem túl visszafogott, valami új, olaszos nevű ruházati áruház, ami C&A kategóriájú, csak még gagyibbul hangzó márkákkal van feltöltve (vö. Cactus Clone, Angelo Litrico), minden más meg vagy megszűnt vagy van bennük 5 póló meg 5 farmer, azok is 40000-ért. A GAS is mióta felköltözött az emeletre, gyakorlatilag sosem találok benne semmit, azt viszont elképesztő árakon. Szóval a Duna Pláza ruházkodás terén nem pálya.

Tegnap viszont úgy mentünk be az Arénába, hogy kivételesen nem csak mozizni. Úgy már egy csomószor voltam, de körülnézni, vásárolni még nemigen. Gyerekek, én ott huzamosabb ideig nem tudok tartózkodni, mert orgazmusom lesz. Egyrészt minden buzi ott lebzsel, másrészt mindenki olyan helyes, olyan jó alakú és olyan jól öltözik, hogy csak kapkodom a fejem. Ja, hogy ezt Ricsi is olvassa? Nem probléma, ő is mindig elmondja, ha olyat lát, különben is, neki van egy kedvence az edzőteremben is (ahova járunk). Ennek van egy árnyoldala is, mégpedig, hogy az önértékelésem hasonló esetekben mindig súlyos csapásokat szenved, hiszen mindenki izmos, jóképű és csinos, KIVÉVE engem, aki egy kapuzárási pánikos, kopaszodó, lúzer fasz, aki nem izmos, nem jóképű, öltözködni pedig végképp nem tud (a jellemzés egy része éppen a kedves páromtól származik, bosszú gyanánt az én kedveskedéseimre). Ez egyrészt elkedvetlenít, másrészt ösztönöz: többet kondizni, eljutni végre kozmetikushoz, olyan fodrászhoz, aki kezdeni tud valamit a hajammal, és vásárlás, vásárlás, vásárlás. Ehhez ugyan pontosan annyi dolog kell, mint amennyi Montecuccoli szerint a háborúhoz, és amiből nekem mindig szűkösen van, DE bevásárlólistát azért írhatok. Csak az bosszant, hogy az Aréna egyes üzleteiben pont most van leárazás, pont most vannak ott olyan cuccok, amikbe beleszerettem, de mivel pont most jönnek vízórát szerelni (40000-ért) és pont most kell majd a negyedéves EVÁ-t befizetni, ezért pont most nincs pénzem semmire. Na jó, egy üzletemberes inget, meg egy olcsó pólót csak megfinanszíroztam magamnak, de sok más cuccról meg lemondtam, részben szívszakadva. Ja, és még annyit, hogy végre jártam Bershka, Pull and Bear és Zara üzletekben, és bejönnek. Nagyon. Végre van mivel pótolni az Aboriginalt és a GAS-t, na meg az egyre unalmasabb Kenvelot és New Yorkert.

Na, de ennyi bevezető után jöjjön végre egy rövid lista arról, amit szeretnék a közeljövőben. Három dimenzió van, a lakás, az üzleti és a ruházkodás.

Kezdjük az üzletivel:

— kell először is egy táska, merthogy komoly üzletember nem iskolatáskával/sporttáskával jár tárgyalni. Igaz, nem vagyok komoly üzletember, csak egy csicska könyvelő, aki magának kaparja a gesztenyét, de amíg a legalapvetőbb kellékek sincsenek meg, addig nem is leszek több. Szóval amolyan irattáska cucc kellene, de nem az a szögletes, mert az már avítt, hanem olyan, amiben a tésztagyáros vitte mindig a költségvetést az Országgyűlés elé, csak nem bivalybőrből. Szerintem 20000-en belül is kapni rendeset.

— kell ing, méghozzá sok, és még annál is több. Na jó, tegnap vettem egyet, úgyhogy most már elég további sok-mínusz-egy is, de nyilván nem szeretnék gyakran feltűnni ugyanabban. Nem kell, hogy tízezres (vagy drágább) ingek legyenek, csak ne ordítson róluk, hogy trógerproli vagyok, aki egy lakótelepen lakik, egy 34,5 m2-es lyukban.

— aztán kell nyakkendő, sok, de legalább 5-6. Jelenleg egy van, amit apámtól örököltem, ő meg az övétől (gyanítom), mert a másikat kölcsönadtam a Rolandnak, ő meg közben átköltözött Írországba. Egyet szintén akartam venni tegnap, de az újabb 3500 lett volna, azt meg már nem finanszíroztam meg.

— ing és nyakkendő után zakó is kellene, mert egy ócsógagyi van csak, amit a macskám megkarmolgatott, ennek folytán pedig itt-ott kihúzódott belőle pár szál. Szóval úgy nézek ki benne, mint egy kintornás, nem mint egy üzletember. Nem kell komplett öltöny, elég csak vagy két zakó, indulásnak.

— ez már csak az extra: kellene egy normális, érintőképernyős mobiltelefon, amiben sok-sok infot lehet tárolni, lehet normálisan netezni, és nem kell két napig nyomkodni, ha küldeni akarok vele egy üzenetet. De ez már tényleg a level 2.

Lakás, ahol több olyan dolog is szerepel, ami már egy évvel ezelőtt is a listán volt:

— 4 db faszántosan kinéző villanykapcsoló, mert a régiek nagyon avíttak

— új csillár (helyett spotlámpa) a nagyszobába, meg a felszerelése

— egy darab konyhába való kép, kerettel, mert most felemás szegény helyiség

— egy 84X60-as képkeret üveg előlappal, hogy a legutóbb kirakott, 1500 db-os puzzle-met a falra installálhassam. Kell hozzá dekorkarton is, mert amin kiraktam, azzal a Desi csinált valamit még kis korában, és most foltos tőle.

— tapéta az előszobába és a szobába, mert tiszta mocsok és tépés az egész. Szintén Desim a ludas, de már elég nagy, az újat talán nem teszi tönkre.

— fentiek a fontosabbak és kisebbek, ez pedig a ráadás: egy új ágy, mert a mostani egy gyalázat. Gyalázat a kinézete, a huzat állapota, és konkrétan szét van baszva, azaz eltört benne legalább egy rugó a sok dulakodástól. Ez már komoly tétel, szóval majd.

Öltözködés, ami gyakorlatilag egy végtelen halmaz. Korlátlan mennyiségben lehet bele önteni a pénzt:

— először is kell legalább egy cipő, mert a mostaniak egyrészt unalmasak, másrészt nem sok mindent lehet hozzájuk felvenni, harmadrészt némelyik már kezd vállalhatatlanba fordulni. Cipő nélkül egy csomó minden mást sincs értelme venni, mert úgyis csak hülyén állna rajtam. Szóval akkor inkább legalább két cipő kéne, egy sötét, egy világos, aztán lehetne tovább variálni a dolgokat. Néztem egyébként, hogy az a fajta cipő, amit 20 évvel ezelőtt még fel sem akartam venni, mert égő volt benne tornázni, úgy 10 éve mégis vettem belőle egy példányt, mert kellett miben túrázni, az most 18000 Ft-ba kerül, mert mindenki azt hordja, és mert van rajta egy Converse-csillag. Ja, azt kihagytam, hogy 700 Ft-ért vettem anno. Nonszensz!

— kellene aztán egy papucs, amiben a szabadidőmben is kitehetem a lábam az utcára. Van egy most is, de annak annyira kemény a pántja, hogy az első sarokig kikezdi, a célállomásig ledarálja a lábam. Szerencsére, eddig nem sok alkalom volt hordani.

— eddig szintén nem sok alkalom volt hordani, de rövidnadrágot is kellene vennem, mert bár van öt is, három eleve csak edzeni való, a negyediket meg befogtam fürdőnadrágnak, mert baromi gyorsan megszárad, ha vizes lesz. Szóval marad egy, az meg kevés.

— no, a hosszú nadrág. Igaz, van 15 farmerom, és tudom, pofátlanság ezek után azt mondani, hogy 'kell még', de abból a 15-ből 3-at veszek föl szívesen, abból meg kettő éppen lerohadni készül rólam. Az egyikből kilóg a seggem, ami némelyek számára szexi, ezért nem bánom, a másiknak meg a sok mosástól úgy elvékonyodott és kikopott az anyaga, hogy egy öblösebb fingtól cafatokra szakadva robbanna le a testemről. Ja, egyébként említettem már, hogy az alsógatya fétis mellett a farmer a másik fétisem? Na, de nadrág kéne, és rájöttem, hogy sehol sincs előírva, hogy én csak farmert hordhatok, és csak kék/szürke nadrágokat. Miért ne vehetnék fel egyszer-egyszer fehéret, nem-farmert vagy bármilyen mást? Erre a Springfieldben döbbentem rá, ahol mellesleg mindig két dolog jut eszembe: az angol cserediákok és SPF (nem csak a nickje miatt). Ja, és a régieket sem dobnám ám ki, hanem valahogy eljuttatnám a rászorulóknak, mivel semmi bajuk nincsen (kivéve azt a kettőt, amit ugye a kukába hajítanék), csak nem szeretem őket, vagy kényelmetlenül érzem magam bennük.

— aztán pólók, pólók, pólók. Ezeket nézem meg leggyakrabban, mert ezeket engedhetem meg a leginkább magamnak, és ha nem is költök sokat, mindig érezhetem, hogy kaptam valamit magamtól. Meg aztán azért is nézegetem őket sokat, mert mindenhol százával vannak, viszont a legtöbb nem tetszik. De csak legyen pénzem, nem fogok variálni, bemegyek egy boltba, és — ártól függően — leemelem a polcról az első N darabot, tetszik, nem tetszik. Tudom, ez hülyeségnek hangzik, de a válogatósságom valójában egy öngerjesztő folyamat, aminek minden állomáson az a vége, hogy szürke, kék vagy fekete pólót veszek, így sosem kezdek el színesben, mintásban, figurásban járni, pedig csak egyszer kellene átlépni a határt. A nem-formális ingek szintén ide tartoznak, mivel azok is ká jól tudnak kinézni, főleg pólóval és normális testalkattal kombinálva, igaz, ezek egy kissé drágábbak, mint a pólók.

— plusz végtelen mennyiségű egyéb, például öv, kiegészítők, pulóverek, kabátok, de ezt csak azért írom ide, hogy mindhárom kategóriámban legyen valami nem-kell-nagyon-de-azért-jó-lenne cucc.

Ez úgy cirka (rengeteg) pénz, ami nekem nincs, de ha végre egyszer letudom azt a sok kötelező kiadást, talán elkezdhetek valami havi fix keretet elkülöníteni, és akkor csak azon kell gondolkodni, hogy abban a hónapban éppen mit vegyek, nem azon, hogy akkor most az ötszáz forinttal olcsóbbat vegyem vagy a másikat, esetleg egyiket sem, mert majd csak a következő hónapban. Persze nekem most kéne a leárazásokban dagonyázni, mert októberben már kitörölhetem a seggem az XXXL-es maradékokkal, de hát jövőre is lesz nyár, addig meg marad a vágyakozás és a nálam sokkal jobban kinéző srácok stírölése...

Jó hosszú héten vagyok túl, már ami a munka részét illeti. A szórakozás még csak most jön, amit ezek után meg is érdemlek.

Ez a hét az év legmunkásabb hete, és egyben persze a legfárasztóbb és legstresszesebb is. Ilyenkor kell megcsinálni a cégek előző évi mérlegét, eredménykimutatását, társasági- és iparűzési adó bevallását, de erre csak azután van idő, hogy elkészítettük a rendes havi munkákat, például a bérszámfejtést meg az ÁFA-bevallásokat. Elvileg persze nem kéne a május 31-i határidő előtt 10 nappal nekilátni ennek a munkafolyamatnak, de addig is olyan sok munka van, hogy nemigen marad mellette idő az előkészületekre. Ott vannak például a SZJA-bevallások vagy az oroszos nevű NYENYI, amik szintén sok időt igényelnek. A társasági adóval és barátaival nem is az a probléma, hogy meg kell őket csinálni, hanem az, hogy az elkészítésüket számtalan egyéb teendő előzi meg, ezek tartanak olyan sokáig. Maguk a bevallások már pöccre összeugranak — ha értünk hozzájuk. Csak a teljesség igénye nélkül:

Össze kell hasonlítani például, hogy egyeznek-e a tárgyi eszköz analitikák a könyveléssel. Minden beszerzés szerepel itt is, ott is? Az értékcsökkenések le vannak könyvelve? Kivezetések, eladások, selejtezések szintén? Satöbbi. Mivel az idén programot váltottunk (szintén egy hajtós időszakban), előfordulhat, hogy a régi és az új adatbázis között eltérések vannak, ezért ha valamit javítgatunk a régiben, az újban is meg kell tenni ezt, különben jövőre megint csak nézünk, hogy mi van.

A deviza- és valutakészleteket egyeztetni kell, és árfolyamdifferenciát kell elszámolni rájuk, mivel a vállalkozók tulajdonába kerüléskor és év végén nyilván nem egyforma az adott pénznemek árfolyama. A vevőkkel és szállítókkal szembeni devizás követelések/kötelezettségek szintén ebbe a kategóriába tartoznak.

Az előlegeket egyeztetni kell, mert lehet, hogy év közben már rendezték őket, csak nem vettük észre. Az átvezetési számlák és jövedelemelszámolási számlák egyenlegének jellemzően 0-nak kell lenniük és, hogy ne soroljam fel mind a kb. 20 munkafolyamatot, megemlíteném még az időbeli elhatárolásokat.

Ezek igazán buzi dolgok, mivel van belőlük aktív meg passzív. A számviteli alapelvek között van egy olyan, hogy időbeli elhatárolás elve. Ez annyit tesz, hogy a különféle bevételeket és költségeket arra az évre vonatkozóan kell elszámolni, amelyikre vonatkoznak. Magyarul, ha már december hónapban kifizetek egy januári bérleti díjat, az a következő évet érinti, hiába fizettem ki még az előzőben. A pénzmozgás egy dolog, a költség meg egy másik. Az előre fizetett költség (biztosítás, bérleti díj, újság-előfizetés) meg az utólag kapott bevétel (pl. kamat) aktív, fordítva pedig passzív időbeli elhatárolás. Ha valami egyszerre több évet érint, akkor azt arányosan kell elszámolni, és ez az igazi trágyaság. Fénymásolgatni (hogy mindkét évben legyen bizonylat), osztani az összes nappal, szorozni az adott évi napok számával, átlépkedni a programok és évek között.

Ilyen jól szórakozom egy ideje (kb. 2-3 hete), de most sűrűsödött be igazán, mivel egyrészt eddig túl kényelmes voltam, másrészt a végére maradt több olyan cég is, aminek a tulajdonosa szeret variálgatni, ezért ezeket újra meg újra meg kell csinálnom. Egy szám változása számtalan másik dolgot változtat.

Ahogy pedig az idő telik, úgy nő bennem a stressz. Számolgatni, mennyit kell még megcsinálnom, saccolgatni, mennyi idő kell ezekhez, bosszankodni, ha valamit elcsesztem és azon is, ha az ügyfél rúgja fel az egészet. Közben a könyvvizsgáló, a főnököm és a vezető könyvelő is csesztet, sürget, segítséget kér, ami miatt rendszeresen félre kell tennem az éppen nézegetett céget, hogy a másikkal foglalkozzak, ez pedig nagyon megnöveli a hibázás esélyét. És ha valamit elrontok, csinálhatom újra. Menedzselni kell ilyenkor az időmet. Minél többet mielőbb vagy inkább a nehezeket vegyem előre? Kalkuláljak azzal, kinek mennyit kell majd fizetni, és azokat hagyjam a végére, akiknek semmit? Általában ez sikerülni szokott, de most nem ment. Ezen a héten háromszor kaptam meg, hogy "Miért most kell szólni?" (és ezek variációit), ami persze nagyon jól esett.

Ráadásul volt egy-két intermezzo is. A kolléganők például elkevertek egy már korábban elkészített bevallást (vélhetőleg duplán adták fel, azaz mindkét példányt), ezért ezt újra meg kellett csinálnom. El lehet képzelni, ilyen hajtás közben mit reagálok egy hasonló esetre. Ott volt aztán egy cégem, aki kiemeltnek számít, ergo a főnököm rendszeresen tájékoztatja az ügyvezetőt az aktuális számokról. Most is ezt tette, csak éppen elfelejtett a végébe belekalkulálni egy nem kis összeget, így a 6 millió nyereség mindjárt 5 millió veszteség lett. Na, jöhetett az izzadás, hogy miként csináljunk mégis nyereséget neki (jelentem, sikerült).

A mai cécó sem volt rossz. Van egy ügyfelem, aki nagyon sok céggel áll kapcsolatban, azok viszont nem minden esetben fizetnek neki. Olyan is van, hogy az egyik partnere (látszólag) egy másiknak fizeti ki a számláját, ami miatt elég nagy káosz keletkezhet. Ennek a káosznak a tisztázása tegnapra és mára maradt, az ügyfél pedig kifejezetten nem örült ennek. Ráadásul ma konferencián volt, ezért nem is igen tudtuk elérni, és amikor végre sikerült, akkor is az lett a vége, hogy rúghattam fel, amit egyszer már megcsináltam.

Na, de nem is ragozom tovább, készen lettem (egy kicsi maradt csak keddre), bár itthon még van mit tennem. Fáradt vagyok és kimerült, amin a hétfő éjjeli hosszas fennmaradás nemigen javított. Főleg, mivel azért maradtam olyan sokáig fenn, mert volt mit megbeszélnünk a párommal. Kis pipulás, kis tisztázás, de semmi komoly, csak a kimerültség okozta kesergés és az ebből eredő pszichés problémák. Edzésen is csak hétfőn voltam, szerdán meg ma nem. Nem is volt honnan elmaradnom, mivel az edzőmnek is besűrűsödött a dolga, szóval amúgy is egyedül kellett volna edzenem. Én viszont inkább dolgoztam, volt, hogy este fél nyolcig. Sebaj, egy évben egyszer belefér.

Ma viszont felültem néhány akciónak. Mivel eddig egész hónapban nem volt időm elverni a fizetésem, tegnap meg ma elmentem költeni egy kicsit (meglesz még ennek a böjtje...). Stresszes időszakban jót tesz a lelkemnek egy kis vásárolgatás. Megvettem például a Dragonlance sorozat magyarul megjelent utolsó kötetét is, így végre megvan mind a 40 (erre majd visszatérünk egyszer), de nem is ez az érdekes. Bővíteni kellett már a ruhatáramat, mivel sokszor úgy érzem, hogy nincs mit felvennem. Vannak ugyan ruháim, de nem tudok stílusosan öltözni, mosás előtt kicsivel pedig igazán gondban vagyok, hogy mit aggassak magamra.

Beszaladtam tehát a Westendbe, mivel nemrég láttam ott egy inget, ami megtetszett. Nem vettem meg rögtön, mivel drágállottam, de aztán csak nem hagyott nyugodni a gondolat. Közben akciót indítottak a Kenveloban, csakhogy azon nyomban rábasztak 2 rugót az ingre. Jó, ha tudjuk, hogy az akciók jellemzően így működnek. Ha 20000 felett vásárolsz, kapsz 10000 Ft kedvezményt, de akkor már rárakunk 20%-ot mindenre. Mindegy, belefér — gondoltam, csakhogy mire elszántam magam, minden nekem való méret elfogyott. Vettem azért egy buzis-rockeres övet (ilyenem még úgysem volt), meg egy óccsó farmert is, mert eddig csak két farmerom volt. Ma egyébként megszámoltam, és az a kettő egy picit pontosabban tizennégy, de mivel csak elnagyoltan leltároztam, van az 16 is. De mit csináljak, ha azt a többit már nem szeretem vagy nem szívesen veszem fel (mert mondjuk szakadtak, elnyűttek, stb.)?

Az ing kérdése azért csak frusztrált, ezért ma elmentem az Árkádba is, ahol szintén van egy Kenvelo üzlet. Itt is ugyanúgy felnyomták az árát, de mivel bulirucim is alig van, csak megvettem egy méretemben való példányt. Ha pedig már akció, itt is vettem egy farmert, így a 13 ropis farmerért meg a 10 ropis ingért együtt csak 13-at fizettem. Máris megérte. Igaz, az egy nappal korábban vásárolt övet kozmetikázni kellett egy kicsit (barkácsolni), de végül talán az is hordható lesz (persze csak buzik között).

Átmentem aztán a dm-be, hogy macskakaját meg kozmetikumokat vegyek, mire lecsapott rám egy akciózós néni. Rávett, hogy vegyek egy csomag Purina One macskakaját, viszont kaptam mellé három másik terméket, így 400 Ft-ért hazavittem egy ezresnyi cuccot. Így szeretek vásárolni.

Csak egy gond volt, mégpedig, hogy amikor bementem kaját venni a sarki Matchba, egy halom cekkerrel léptem be oda. Persze mindenről volt blokkom, és csak a pénztárnál állva ocsúdtam, hogy ha a rendszeresen rám cuppanó (és most is stírölő) biztonsági őr megállít (aminek a szatyrok cibálása igencsak megnövelte az esélyét) mégsem tudok MINDENRŐL blokkot felmutatni, hiszen az ajándék termékekről nem volt. És nem lehet itt is éppen ugyanilyen dolgokat kapni? Dede....de végül megúsztam a kellemetlenségeket.

Szóval most a székemben ülök, blogolok, fáradtan, kimerülten, de lélekben már a hosszú hétvégére készülve. Jó lesz nagyon...

...remélem.

Majd mesélek róla, most már úgyis lesz rá időm.