fesztivál bejegyzései

És akkor a fizikai viszontagságok ecsetelése után jöjjön a pszichikai vonulat. Innen is kapta a címét ez a bejegyzés-sorozat, Két világ közt.

Merthogy ott voltunk ugye mi, a barátom, a két fia (16 és 12 évesek), a húgom, meg én, és persze rajtunk kívül még több ezren, zömében jobboldali gondolkodású emberek, hagyományőrzők, skinheadek. Sajnálatomra utóbbiak az idén nagyon sokan képviseltették magukat, avagy csak a kevésbé szélsőséges (kinézetű) emberek maradtak el, ezért tűnt olyan nagynak a skinheadek aránya. Ennek megvan az oka, amire még visszatérek.

Amikor hét évvel ezelőtt, először keveredtem erre a fesztiválra, még sokkal kevesebben voltak, nemcsak a skinek, de úgy általában a létszám is kisebb volt. Akkor sátoroztam életemben először egy táborban. Fiatalabb is voltam, könnyebben is viseltem a viszontagságokat, de ha nem is lett volna így, az alatt a hét alatt annyi élmény ért, mint előtte soha. Nem volt kétséges, hogy a következő évben is kimegyek, aztán megint, és ez így ment évről-évre, amikor is elkezdtem hajtogatni, hogy most már nem. Közben kicsaltam másokat is, és mivel nekik is tetszett, már nem kellett teljesen egyedül eltöltenem ennyi időt. Persze sosem voltam igazán egyedül, hiszen mindig azt tapasztaltam, ha bárhol közbeszólok egy beszélgetésbe, máris ismeretségek köttetnek. Itt sosem volt akadálya a barátkozásnak, mert olyanok voltunk egymásnak, mint egy nagy család, aminek a tagjai régen nem látták ugyan egymást, de azért mindig akad közös témájuk.

Voltak itt nyugdíjasok, családok minden korosztályból, gyerekek a karonülőtől a kamaszig, motorosok, rockerek, skinheadek, FIDESZ-szimpatizánsok, MDF-esek, gyakorlatilag a konzervatív-jobboldali-hagyományőrző gondolatkör és életmód teljes spektruma. Aztán ahogy a barátaim is egyre gyakrabban jártak ki (és vettek rá aztán, hogy szándékaim ellenére velük tartsak), egyre kevésbé foglalkoztam a környezettel, hiszen ott voltunk egymásnak mi. Ettől függetlenül mindig alaposan körülnéztem, hogy megsaccolhassam, többen vagyunk-e, mint egy évvel korábban. Eddig nem is volt ezzel 'probléma', most viszont valahogy szembeötlően sok volt a skinhead.

Amikor a tavalyi (kevésbé terjedelmes) beszámolót írtam az akkor rendezvényről, alaposan kikaptam Rástól, amiért képes voltam szélsőséges (talán neonáci) emberekkel egy levegőt szívni, együtt szórakozni velük. Már akkor is írtam, és most is előre leszögezem, hogy attól, hogy rajtam kívül ilyen vagy olyan emberek is vannak valahol, én még ugyanaz vagyok, és egyáltalán nem érzem, hogy szégyellnem kellene magam mások gondolkodásmódja miatt. Ez a mások helyetti bocsánatkérés a világ egyik leghülyébb dolga. Ilyen elven nem szabadna az Alteregoba mennem, mert ott a melegeket lejárató alakok is vannak, talán még pedofilok is, vagy moziba sem mehetnék, mert mi van, ha a mellettem ülő ember egy erőszaktevő vagy gyilkos. Szóval ezt a vonulatot hanyagolnám, ha lehet.

Ez nem jelenti azt, hogy szeretném a skinheadeket, mert nem is szeretem őket. Amennyit kívülről látok belőlük (valahogy velük sosem sikerült beszédbe elegyednem, de ez nem rajtuk múlott), sokuk rendkívül primitív ember. Még az enyémnél is fekete-fehérebb a gondolkodásuk, és a morál-erkölcs-emberség vonulat tekintetében is egészen máshogy gondolkodnak. Hogy érthető legyen: valószínűleg képesek lennének embert ölni, valamiféle 'szent cél' érdekében (Magyarország faji alapú megtisztítása, a kommunisták elkergetése/likvidálása, stb.) Ugyanúgy nem éreznének gátakat bizonyos esetekben, mint ahogy az általuk ellenségnek tekintett emberek nem éreznek (szerintük), de nem veszik észre, hogy ettől éppen olyanok lesznek, mint azok. Én is keményfejű vagyok, de ők még inkább azok, és gyakran nem is lehet velük szót érteni, mivel az érvek súlya alatt ők is valamiféle vallási fanatikushoz hasonló pózt vesznek föl. Vannak számukra dolgok, amikről képtelenek vitatkozni, mert csak. És ami miatt végképp nem szeretem őket az az, hogy ők sem szeretnek engem. Sőt, gyűlölnek, és az egészben az a vicces, hogy ezt nem is tudják. Melegként én olyan vagyok köztük, mint az öngyilkos-jelölt, aki besétált az oroszlán barlangjába. Ha tudnák, ki vagyok, bizonyosan megaláznának és ellátnák a bajomat, pedig igazán nem kell tartaniuk tőlem.

Míg az ember végigmegy Budapest utcáin, bőven van kin legeltetnie a szemét. Nagyon sok helyes, jólöltözött srác flangál fel-alá. Ezen a fesztiválon azonban annak ellenére, hogy a résztvevők legnagyobb hányadát tízen- és huszonéves srácok teszik ki, igen gyenge a felhozatal. A kopasz fej számomra eleve nem vonzó, ahogy a bakancs vagy a katonai gyakorló sem. Természetesen ezekből van a legtöbb. A szőrös, löttyedt testek szintén taszítanak, a tetoválásokat pedig megint csak nem szeretem. Persze a macikat kedvelőknek vagy a military fetisisztáknak ez egy paradicsom lett volna, de én a hat nap alatt talán ha 5 olyan srácot láttam, akire azt mondtam volna, hogy képes lennék vele lefeküdni. Ehhez jön az obszcén beszéd, a köpködés, az állandó részegség, az igénytelenség és minden egyéb, heterosnak tartott viselkedésforma. Nagyon nem az én világom ez, soha nem is volt. Ettől én mindig balra helyezkedtem el, még ha annyira azért nem is. 

Tavaly már írtam egy gúnyos bejegyzést a skinheadekről, oldalt a linkjét is megtaláljátok (mint a legtöbbet kommentelt írásom). Nem is akarom most azt folytatni, de kiemelnék egy-két jellemző beszédtémát. Az egyik a rendszeres buzizás, köcsögözés. Ez nagyon ment. Amikor ilyet hallottam, mindig elkeseredtem, hiszen még ha a többi 'ellenségükre' rá is tudják fogni, hogy azok ártanak a nemzetnek, az országnak vagy akárkinek, addig a melegek mivel árthatnának? Tudom én, mi az ideológia, na de az (is) nevetséges. Nincs elég sok ellenség, nincs elég ellenségkép? Miért kell minket, szerencsétleneket is vegzálni? Csak azért mert mi gyengébbek vagyunk, akikbe beletörölhetik a lábukat? Vagy valamilyen vallási megfontolásból? Minek, amikor a zömük maximum csak állítja magáról, hogy hívő, de valójában nem az?

Ott van aztán, amikor egyik pontból a másikba tartanak, és közben nekilátnak hülyeségeket skandálni. Például "Mocskos zsidók!", vagy "Mocskos buzik!", de az idén már fejlődés is volt, mert beújítottak egy "Cigánybűnözés, cigánybűnözés, igenis van cigánybűnözés!" jelszót is az eddigiek mellé, amit a 6 nap alatt legalább 600-szor hallottam. Kurva jó erre ébredni, erre feküdni (függetlenül attól, hogy ezzel egyetértek (mármint, hogy igenis van)). A végére már legalább annyira untam, mint az állandó ostorpattogtatást. 

Juj, már megint mennyit írtam...nekem a világ összes felülete sem lenne elég, hogy úgy istenigazából kiírjam magamból a gondolataimat. Most is alig írtam még...na mindegy, rövidre fogom a végét.

Szóval ilyenkor minden évben két világ közt találom magam, azaz egy kicsit felcserélődik az alapfelállás: a buzik közt jobboldali egy hétre buzi lesz a jobboldaliak között. Furcsa, de mindkét világnak autentikus része vagyok, és mindkét világ nekem is a részem. Mármint persze nem a skinheadeké, hanem minden más, amiről eddig nem írtam (pedig szerettem volna), a normális, jobboldali gondolkodású emberek, a hagyományőrzők, kézművesek, néptáncosok, a nemzeti rockot játszó zenekarok, a Kormorán, a Beatrice, a hagyományos kaják, a történelmi, politikai előadások, az íjászkodás, a lovagi játékok és a többi. Szeretem ezt a közvetlenséget, szeretem ezt a bajtársiasságot, szeretem, hogy SOSEM TŰNIK EL SEMMI a sátramból, sem a pénztárcám, sem a mobilom, sem a fényképezőgépem. Nagyon más világ ez, amiből ha bizonyos dolgokat átvennénk a 'rendes' világba, az sokkal jobbá válhatna ezáltal.

Most pedig terjedelmi okoból befejezem a beszámoló ezen részét (még lesz egy), miközben tudom, hogy számtalan támadási felületet nyitottam. Kommentek formájában lehet kérdezni (mert biztosan sok kérdés merült fel), és lehet támadni is, de csak mérsékelten, ha kérhetem.

(Végül egy ideiglenes bekezdés: elindult a Cody's-zal közös fogyasztóvédelmi blogunk, tessék gyakran ránézni, olvasni!)

2+3+4 munka nélkül töltött hétköznap után egy kissé sokkoló visszatérni a napi ideghez, mert ilyenkor minden sokkal bosszantóbb és/vagy elkeserítőbb, mint normál esetben. Azt hittem, ennyi nyaralás után pszichésen is pihenek egy kicsit, és talán a munkahelyi toleranciám is regenerálódik, de néhány perccel ezelőtt bebizonyosodott, hogy ez — sajnos — nincs így. Magam is meglepődtem, mennyire fel tudtam magam baszni egy egyébként visszatérő jelenségen, miszerint nem én döntök azokban a dolgokban, amikben elvileg nekem kéne, hanem a vezető könyvelő, az is persze csak miután már mindennel elkészültem (hogy újra kelljen csinálnom). Mindegy, most nem ez a lényeg, csak előre szólni akartam, hogy a jelenlegi bejegyzés szóhasználatában esetleg tükröződni fog a pillanatnyi idegállapotom, méghozzá obszcén kifejezések, és agresszív kirohanások/vélemények formájában.

Egyébként meg csak el szeretném mesélni, milyen jól/rosszul szórakoztam a múlt héten, amikor is a világ és a világ problémáinak java részét magam mögött hagytam, és végre igazán elengedhettem magam (pontosabban csak majdnem, de erre még visszatérek). Ha valaki esetleg nem tudná, hol jártam, de nézte a tegnap esti Naplót a TV2 nevű kanálison, akkor már tudja is, aki meg még ezek után sem, annak elárulom, hogy egy olyan fesztiválon voltam, ahol nagy mennyiségű jobboldali radikális szokott összegyűlni, koncertezni, focizni, berúgni, beszélgetni, versengeni, stb. Olyan, mint a Volt Fesztivál, az EFOTT vagy a Sziget Fesztivál, csak más a közeg, és rengeteg +/- van azokhoz képest. Némelyek talán most guvadt szemekkel néznek e sorok láttán, hiszen mit keres egy buzi a részeg skinheadek között (immár hetedszer)? Talán még erre is visszatérek, de vélhetőleg majd csak egy másik bejegyzésben. Most még vegyük inkább könnyedebbre a hangvételt.

Az infrastruktúra

Egy Verőce és Kismaros közötti füves, fás területről beszélünk, ahol az infrastruktúra valóban alacsony. Ez egy táborozásra kijelölt placc, kerítéssel körbe kerítve, és némi minimális plusszal kiegészítve. Ennek kell kiszolgálnia alkalmasint egyszerre 7-8000 embert, ami már tavaly is problémákat jelentett, de az idén még több nehézség merült fel. A táborban más programokat is tartanak (erdei iskola, különféle, gyerekeknek szóló táborok, stb.), és vélhetőleg ezek közül egyik sem teszi annyira próbára a terepet, mint ez, de a tulajdonosok ennek ellenére mindig fejlesztgetnek egy kicsit. Most például már ott is voltak kis, tetőzettel ellátott, 4-6 személyes padok, asztallal, ahol tavaly még nem, így — a sok ezerből — legalább +30 ember tudott árnyékot lelni a kínzó napsütésben. Szinte semmi, de mi még ezt is tudtuk értékelni.

Nos, a terep úgy néz ki, hogy — a kerítéstől indulva — van néhány sor régen nem használt bodzafa, amiket ültetvényszerűen, szabályos közönként telepített a hajdani gazdájuk. Akik az éppen aktuális rendezvényre sátorral érkeznek, azok ide telepedhetnek. Aztán két zuhanyzó/wc épület következik, majd egy sor hat személyes faház és néhány jurta.  Ezek után egy nagyobb faház jön (amiben szintén szálláshelyek vannak), majd egy hatalmas füves terület focikapukkal, utána egy cirkuszi sátor (a koncerteknek, előadásoknak), végül egy teniszpálya. Az imént felsorolt 'sor' egyik oldalán szintén egy pár faház kapott helyet, a másik oldalán pedig egy újabb wc-zuhanyzó épület, egy menzaépület, büfé- és padsor és egy kisebb előadóterem. Lényegében el is mondtam, miből kell kihozni az egész rendezvényt.

Nem tudom, ki aludt már huzamosabb ideig sátorban, de aki még nem, annak elmondom, hogy ez semmivel sem kényelmesebb hajlék, mint bármi más. Mivel ezen a területen gyakran sátraznak, attól már nemigen kell tartani, hogy az ember ráépítkezik egy gyökérre, buckára, néhány faágra vagy vakondtúrásra, így nem fordulhat elő az sem, hogy egy-két álmatlan éjszaka után le kelljen bontani az egész cuccot, és utána járni, hogy "mi a picsa bassza" az ember oldalát. Ugyanígy arra sincs szükség, hogy sátorverés előtt tereprendezést kelljen tartani, mert a terep sík és egyenletes. Az igazi lúzerek azért még így is megszívathatják magukat. A bodzáshoz közeli vécék mellett van egy lebetonozott terület, azon pedig 4 sor mosdó (a szabad ég alatt), meg 3-4, csappal felszerelt fekete tartály. Előbbiek arc- és fogmosásra, mosogatásra, cipőpucolásra, utóbbiak egy gyors felfrissülésre alkalmasak, közös jellemzőjük viszont, hogy a vizük java része nem csatornába ürül, hanem a környezetbe. Normál körülmények között nyilván nincs is ezzel semmi probléma, amikor viszont több száz ember lát neki mosogatni vagy fogat mosni, akkor ez a sok szétfröcskölő víz előbb elmocsarasít egy kisebb területet, majd megindul onnan egy kis medrecskében, míg végül egy kis szintkülönbséget megtéve újabb mocsarat képez. Namármost, aki — helyismeret híján — a két mocsár között üti fel a sátrát, az már jóval azelőtt elkezd szopni, hogy erre rájönne, mivel az összes víz alatta folyik el, ehe-ehe. Szoktunk azért szólni, hogy "oda ne", de nem állhatunk őrt minden sátorverő mellett.

De visszatérve a sátorozáshoz magához, azért — sík terület ide vagy oda — megérzi az ember, ha egy hétig kell a hideg földön aludnia. 3-4 nap után a háta, dereka és nyaka is tiltakozni kezd, mivel a puha ágy után sokkoló a kemény anyaföld, és ezen a centi vastag polifoam (vidéken: polifón) sem sokat segít. A húgom csinálta jól, mivel hozott magával egy gumimatracot, ami megkímélte őt a földön alvás — egyébként egészséges — gyötrelmeitől, viszont a hő- és hangszigetelés teljes hiánya ellen ő sem tehetett semmit. Mert ugye a sátor már csak olyan, hogy amilyen a hőmérséklet odaki', olyan odabe' is, kivéve ha odaki' napsütés van, mert akkor belül rögtön hozzá kell csapni +30 fokot. Magyarul miközben reggel 7 óra után nem lehet bent megmaradni, ahogy lemegy a nap, máris a kinti hőmérséklet érvényesül, azaz az alváshoz a hálózsákon túl mackónadrág is szükségeltetik. Hangszigetelésről meg ugye szintén nem beszélhetünk, és mivel a nap bármely szakában ébren találjuk a táborlakók 15-20%-át, ezek 50-60%-át pedig ugyanakkor részegen is, mindig akad ordibáló, hangoskodó társaság, akiktől nemigen lehet aludni. Főleg, ha konkrétan melletted állnak neki egy karéneknek, esetleg a te szomszédod az egész fesztivál leghangosabban (és legmonotonabbul) horkoló lakója.

Végül én, mint rutinos táborlakó még véletlenül sem feszítettem ki a sátorhoz kapható kötélzetet, ahogy azt a sok rutintalan (éjszaka kurvaanyázó) emberke tette. Meg is szívta. A sátras részen ugyebár semmiféle világítás nincsen, a vécéknél található pilácsokból pedig szinte semmi fény nem jut a bodzasorok közé, ezért aki éjszaka pisilni/kakilni/hányni indul (vagy szimplán csak lefeküdni), az elemlámpa nélkül maximum az éjjeli látására hagyatkozhat. Ha józan, mert ugyebár a részegeknek még ennyi esélyük sincs a botlódrótokat észrevenni, ergo módszeresen kirugdossák azokat. Ejj, de jó is az, amikor az ember arra riad fel éjszaka, hogy a sátra egy irdatlant rándul, és — ha még szerencsétlenebbül éri az incidens — egy mattrészeg, cefetül káromkodó alak landol a nyakában. Joggal merülhet föl a kérdés az olvasóban, hogy akkor viszont miért nem mentem faházba vagy jurtába? A válasz egyszerű: a jövő évi rendezvényre már most lefoglalták ezeket az alkalmatosságokat, méghozzá olyan 4-6 fős családok, társaságok, akik tutira ott lesznek, és maximálisan kihasználják a terepet. Nekik még villanyuk is van, meg rendes ágyuk, és ahogy a TV2 rettenetesen elfogult és gunyoros összeállításából megtudtuk, a jurtában lakók akár kávéfőzővel és grillsütővel is áthidalhatják a századok közötti technikai szakadékot (ti. Honfoglalás — 2009.)

Számomra a legsúlyosabb problémát a tisztálkodás kérdése jelentette. Az egy pillanatig sem volt kétséges, hogy addig nem fekszem le aludni, amíg a habtestem tisztára nem suvickolom, és a fogmosás sem maradhatott el, csakhogy a körülmények miatt ehhez külön logisztikai tudás szükségeltetett. A helyzet ugyanis az, hogy a táborban férfi zuhanyzó címén egy 5 fülkés és egy 6 fülkés épület van, plusz (tavaly óta) egy mobil zuhanyzó box, ami az összes közül a legigényesebb, ezúttal azonban ez nem üzemelt. Ha megengedő vagyok, és azt állítom, hogy a legenyhébb időszakban a táborban csak 2000 ember lakott, és ebből 1800 férfi, akkor ki lehet számítani, hogy a 11 kabin mennyire elég. Jó, hát persze nem mindenki olyan igényes, hogy megkövetelje magától a napi szintű tisztálkodást, de még akkor is zsúfoltnak nevezhető a helyzet. A slusszpoén pedig az, hogy ha sikerült is enyhébb időszakokat kifogni (koncert alatt, hajnalban, stb.), a vízmelegítést boilerrel oldották meg, azaz SOSEM volt meleg víz, senkinek. Sőt, két olyan nap is volt, amikor nemhogy meleg víz nem jött a csőből, de a meleg vizes csőből egyáltalán nem jött víz, ezért még a 'langymeleg' illúzió sem lehetett meg. Bevallom, a hátam nemigen érte víz a 6 nap alatt, és csak úgy szidtam magam, mint a Bokrost, amikor egy elmélázó pillanatomban betusfürdőztem a mellkasomat. Jó lett volna az csak kézzel leöblítgetve is, de így kénytelen voltam a jeges vízsugár alá tartani a testem. Brrr. A kékeres összement egy méteresre, és nem volt pont a testemen, ami ne lett volna libabőrös. Tisztára mint a sorkatonai szolgálat alatt. 

A fogmosás csak annyival volt jobb, hogy választhattam, melyik helyen akarok sikolyokat előcsalni magamból, mert ugye itt már az a 4 sor mosdó és a többi csap is játszott. Tudni kell, hogy elég sok érzékeny fogam van, így a jeges vízzel öblögetés egy kínzással ért fel. Egy alkalommal még az is nehezítette a dolgomat, hogy elhagytam a tusfürdőmet (amit valaki nyilván elhasznált), így abból is újat kellett vennem, ha nem akartam sima vízzel morzsikálni magamról a porral elegy izzadságot. De megoldottam. Az arcmosásnak semmi akadálya nem volt, a törölköző szárazon tartását azonban a kezdeti esős napokon csak alig-alig tudtam megoldani. Napos időben semmi probléma, mert ráhajítom a sátor tetejére, azt' fél óra alatt csontszáraz, de így volt 3 nap, amikor eleve nyirkos 'türcsivel' kellett maszatolni magam.

Holnap a vécékkel, az étkezési lehetőségekkel és a karszalag problematikájával folytatjuk, közben pedig újabb apró nüanszokat villantok meg az eseményekből, élményekből.