filmek bejegyzései

Miután péntek délután-este szabályosan szédülgettem (és egyszer kis híján elájultam) a kimerültségtől, a keddi szabadsággal megtoldott hosszú hétvége során igyekeztem a lehető legtöbbet pihenni. Szombaton például konkrétan semmit nem csináltam, se takarítást, se munkát, de még csak ki sem tettem a lábam az ajtón. Ez nemcsak fizikailag, de lelkileg is sokat javított az állapotomon, ráadásul ismét megtapasztaltam, hogy kellő mennyiségű pihenés után igencsak rám jön a tettvágy. Sok esetben tehát tényleg a fáradtság szab gátat az egyről a kettőre lépésben.

Na, de akkor mit csináltam? — kérdezheti a kíváncsi blogolvasó. Hát aludtam például, egészen sokat, aztán végül is takarítottam (csak nem szombaton), mostam, vasaltam, ettem, vásároltam ÉS filmeket néztem. Ezekről szeretnék most pár szóban megemlékezni.

Láttam például az

Apró titkok (Little Children)

című filmet, ami számomra ismét élvezetet nyújtott, mert turkálhattam szociológiában, érzelmekben, kínos szituációkban, romantikus pillanatokban, szóval most egy jó filmről beszélek. Bár látszólag két emberről szól, számomra sokkal inkább tűnt úgy, mintha négy (avagy 2x2) szálat kellett volna kibogozni, értelmezni. Adott egy nő, Sarah, aki bár házas, egyedül neveli kislányát, mert férje egyrészt a munkába temetkezik, másrészt közben más, elérhetetlen nőkre, élményekre vágyik. A nemi életük halott. Aztán adott egy férfi, Brad, aki rendkívül vonzó, jóképű és jó alakú, fiatal, és aki a neje helyett van otthon a kisfiúkkal, miközben az dokumentumfilmeket forgat. Semmi ideje a sármos férjére, agya mindig csak a munkán, az éppen készülő filmeken forog, és miközben riportalanyai keserű sorsán morfondírozik, sokáig észre sem veszi a saját élete problémáit. A két házas de mégis magányos fiatal szülő aztán összetalálkozik a játszótéren, és innentől kezdve gyökeresen felfordul mindkettejük élete. Érdemes-e kilépni a rossz kapcsolatból egy jó reményében, el lehet-e dobni a kudarcba fulladt múltat az ismeretlen jövőre vágyva? Milyenek a titkos együttlétek, egymás óvatos kerülgetése, az újra (vagy talán először?) felfedezett szerelem? A rengeteg kedélyes, de mégis mély tartalmú jelenet mellett számos drámai pillanatot is láthatunk, aminek az alapja főleg a másik két főbb szereplő sorsa és konfliktusa. A kisvárosban ugyanis lakik egy pedofil ügyéért korábban börtönben ült férfi, akinek minden áldott nap viselnie kell tettei következményeit, hiába ülte már le a kirótt büntetését. Ebben jelentős szerepe van egy másik férfinek, akinek minden vágya, hogy újra rendőr lehessen, de egy régi malőrje miatt erre többé semmi esélye. Felesége elhagyta, barátai könnyen nélkülözik, ezért élete értelme kimerül abban, hogy a közösség önjelölt védelmezőjeként állandóan a pedofil férfit zaklatja. Bár az egész film a gyerekek körül forog, az utolsó 20 perc mutatja meg igazán, hogy addig valójában a szüleik viselkedtek gyerekként (hogy ellopjam Ricsi tökéletes meglátást, és azzal ékeskedjek).
Ez a must see kategória, mindenkinek ajánlom.

Karambol (Crash)

Na ez az a film, amit 100 emberből 98 nem képes megnézni, én pedig marha büszke vagyok rá, amiért a maradék kettőbe tartozom. Állítom, hogy fél évvel ezelőtt az első fél óra után kikapcsoltam volna, és soha többé felé sem néznék, de úgy tűnik, edződtem, értem már annyit, hogy egy ilyen alkotás kifejezetten taszító mivolta ellenére is képes legyek a képernyő előtt maradni, majd bármilyen értéket keresni és találni is benne. Filmélményt egyébként egyáltalán nem nyújt, művészetit viszont annál többet. Amikor a Ricsivel megtárgyaltuk a látottakat, úgy fogalmaztam meg, hogy ha a filmet is lehet egy művész kifejező eszközének tekinteni (márpedig persze, hogy lehet), akkor ez egy nettó művészeti alkotás. Kifejez sugall, érzetet kelt, ábrázol, kár, hogy aberrált emberek életének pillanatait, a szereplők számára ugyanis az nyújt szexuális élvezetet, amikor karambolok elszenvedőivé válnak. Az egész film tocsog a pornográfiától, mindenki mindenkivel és mindenhol, bőr, tetoválás, hegek, sebek, művégtagok, sötétség, és rendkívül kevés beszéd. 10-es skálán ezt sem tudom pontozni, mert nem is tudom filmként kezelni. Aki kíváncsi rá, nézze meg, de aki szórakozni akar, az nagy ívben kerülje el.

Halloween II

Ha már az ángliusoknál Halloween volt (nálunk ilyen ünnep NEM LÉTEZIK), horrort is néztem, és véletlenül pont a Rob Zombie rendezésében készült Halloween film második részét. Ezt csak utólag vettem észre, és jót is mosolyogtam rajta, pedig a szándéknak tényleg semmi köze nem volt az ünnephez, hiszen csak vasalni akartam és közben egy olyan filmet megnézni, ami a 'megnézendők' kupacban gubbasztott. Őszintén szólva rosszabbra számítottam, de ez a film jobb, mint a korabeli Halloween II (nem nehéz...), és még önmaga első részénél is jobbra sikeredett. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne az egész film logikátlan, és ne állna értelmetlen hentelésből és folyamatos sikoltozásból meg könyörgésből, de ebben a kategóriában láttam már rosszabbakat is. Összességében: 5/10.

Volt még persze pár reklámmal teleb*szott film a tévében, meg sok sorozat, rajzfilm és félig-meddig nézett alkotás, de azokra nem érdemes szót vesztegetni, ezt is csak azért toldom most ide, mert Mike Myers pofája kilóg az eredeti bejegyzésből, feltöltés után meg nem szeretem cseszegtetni, átméretezni a képeket...

Zsúfoltság után és zsúfoltság előtt vagyok, de azért talán nekem is jut majd egy kis pihenés az ünnepek alatt.

Ami eddig említésre méltó volt ebben a hónapban, az az, hogy túl vagyok első ügyvezetői telefonhívásomon és első ügyvezetői leendő-partneri megbeszélésemen is. Ha a bankszámla nyitást nem számolom. Ez a megbeszélés mondjuk kissé idegtépőre sikeredett, mivel I. nagyon bedobta magát. Elméletileg én beszéltem volna a cégalapításra készülő pasival és leendő társával (feleség?), de azért rákérdeztem I-nél, hogy jelen kíván-e lenni. Naná, hogy igen, ami nem is volt baj, hiszen azért a torkomban dobogott a szívem. Ugyanez viszont szerencsétlen húzásnak is tűnt egyben. A legnagyobb decemberi hajtás közepén megérkezett az illető, pontban 9 órakor. Készült, hozott magával kis kérdésgyűjteményt, a kérdéseit pedig sorra feltette. I. persze rögtön magához ragadta a szót, és mondta a magáét, persze a szokásos stílusban, fittyet hányva arra, hogy a tárgyalópartnere nem szakember, és nem sokat ért a szakmai szövegből. Amikor merev testtartásban mohón ühümmözött, akkor tudtam, hogy most kell közbelépnem, és gyorsan elmondtam ugyanazt emberi nyelven, de I. aztán újra folytatta a szakmai sztorizást, se vége, se hossza szóáradatát. Két óra múltán már egyre gyakrabban tekintgettem az órámra, hiszen nekem még rengeteg dolgom volt, és néha már tényleg belerúgtam volna az asztal alatt, hogy térjen már észhez, de nem vette észre magát. 11:45-kor aztán elnézést kértem, rábíztam őket I-re, és dolgozni mentem. Végre ehettem egy pár falatot reggeli gyanánt, és némi folyadékot is magamhoz vehettem. Fél kettőig ültek ott, amikor már az egész iroda felháborodott és éhezett, és kialakult az az egyöntetű vélemény, hogy nekem kell beszélni az ügyfelekkel, mert ez így nem jó. Összesen 8 munkaóránk ment rá egy olyan ügyfélre, aki még nem is létezik (könyvelési szempontból), és nem is biztos, hogy majd hozzánk jön könyveltetni, ha egyáltalán sor kerül a cégalapításra. Ez luxus.

Ugyanúgy tegnap az elvesztegetett órák miatt dolgoznom kellett, mint az őrült. Se blogírásra, de még olvasásra sem volt időm, és még így is maradt egy csomó dolog, amit el kell végeznem hétfőig. Akkor dolgozom ugyanis utoljára ebben az évben. De ne szaladjunk ennyire előre. Este kis kitérőt tettem a Keletihez, mivel meg kellett vennem mára a vonatjegyet. Bár erre előzetesen felkészültem, mégis sokkolóként hatott rám a vonatjegy kedvezmény nélküli ára, ugyanis ebben a félévben nem érvényesíttettem a diákomat. Ez volt a lustaság ára, na meg a visszaútról se feledkezzünk el. Ma megvolt a vizsga, így a szabadnapon túl közel 10000 Ft-omba került az az írásbeli, ami nem is biztos, hogy sikerült. Bár mindenről tudtam írni, a tanár nagyon 'oldal'-azott, nekem viszont elég aprók a betűim, így a sok is kevésnek tűnik leírva.

Volt még mostanában pár filmélményem, ezekről röviden. Megnéztem a Paranormal Activity-t, amiről Lost blogjában is olvashattok. Egy házibulin már láttam belőle részleteket, így tudtam, mire számíthatok és mire nem, de az biztos, hogy ezek nélkül a részletek nélkül befostam volna a moziban. A semmitől. Ha valaki kíváncsi rá, akkor feltétlenül moziban nézze meg, amíg teheti, mert otthon nézve ez a film egy nagy nulla. Kell a nagy vászon meg a közeg.

Láttam aztán a Zombieland-et, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, mivel egy sokkal viccesebb vígjátékra számítottam. Az előzetesében gyakorlatilag minden poént lelőttek, a cselekmény meg a semmiből indul, és ott is végzi. Mintha felütnénk egy regényt elolvasnánk a közepéből 10 oldalt, aztán becsuknánk. Persze azért nézhető.

Harmadszor is voltam moziban, ami egy hónapon belül szokatlan (és még negyedszer is megyek, az Avatarra), akkor a Törvénytisztelő polgárt lestem meg. Az előző kettővel ellentétben ebben egyetlen pillanat sem volt, amikor untam volna magam, sőt, a 2/3-ánál már előre 10/10-esnek állítottam be magamnak...aztán jött egy fordulat, ami szerintem az egész sztorit hazavágta. Kár érte.

A DVD élményeim ennél egy fokkal jobbak, és most nem A 13-as rendőrőrs ostromára célzok. Bár klasszikus, és bár az IMDB-n 7 fölötti értékelése van, ez a film egy rakás szar, Carpenter ide vagy oda. Nézhetetlen, hagyjuk is. Ricsi jóvoltából viszont láttam A gépész című filmet, ami baromi nyomasztó, viszont a lelkiismeret-furdalás általam eddig látott legzseniálisabb vásznon való megjelenítése. Ajánlom mindenkinek. Végül — hogy a filmes kitérőt lezárjam — újranéztem a Holtak hajnala remake-et, ami másodjára még jobb volt, mint elsőre. Ez egy nagyon jó zombis film, talán az egyik legjobb, ha a technikai megvalósítást is figyelembe vesszük. Kár, hogy Romero másik nagy klasszikusának újrája ennek a közelébe sem ér, és kár, hogy a mester még egy hatodikat is csinál, előre láthatóan még a Holtak naplójánál is gyengébbet. Pont.

Szóval elérkeztem egy nagy vízválasztóhoz a hónapban, a mai vizsgához. Jellemző rám, hogy csak mindig valamilyen jelentős eseményig látok előre, és csak ha azon túl vagyok, akkor nézek körül, hogyan is állok. Akkor most nézzünk körül.

Van még tehát két munkanapom, 6-8 napnyi munkával. Ezekből csak a legszükségesebbeket fogom megcsinálni, a többi januárra marad. Egyszerűen nincs mindre idő, de nem is baj. Holnap este ugyebár blogtali, előtte pedig kondi lett volna, de ma hívott a (még két napig) főnököm, hogy vacsorára hívtak bennünket. Voltunk már ilyenen, de ugyanez az ügyfél az utóbbi két évben 'lerendezett' bennünket néhány echte olasz ajándékkal, most viszont elpasszolja a céget, és előtte még rendez egy nagy búcsúzabálást az összes alkalmazottjával, a partner cégek képviselőivel (köztük velünk), és néhány igazi nagy fejessel. Bankárok, légitársaság-igazgatók, satöbbi. Szóval megint lehet öltönyözni (ma meg mosni, reggel vasalni).

Mivel kivételesen megkaptam a fizetésem, holnap még megszabadulok 100000 Ft-tól, hogy kifizessem az adómat (összesen ennél jóval többet), de szerencsére még karácsonyozásra is marad belőle, ahogy a tartozásból is, hiszen egy februári pénzemmel még mindig lógnak nekem. De én legalább tiszta lappal kezdem az újévet, és onnantól kezdve — ha minden jól megy — soha többé nem lesznek filléres gondjaim. Majd lesz helyettük más.

Szombaton este újabb buli. Ezúttal Beugró-jellegű, ahol a társasággal (köztük más bloggerekkel) alkalmunk lesz bebizonyítani, hogy az azonos című szórakoztató műsor szereplői egyáltalán nem színészóriások (hanem olyan ripacsok, amilyeneknek mindig is tartottam őket), vasárnap pedig szabadprogram. Mondjuk karácsonyi vásár a Vörösmarty téren, hogy a párommal is legyen még időnk romantikázni egy kicsit, és hogy a munkahelyi karácsonyozáshoz megvehessem a szokásos éves bóvlit, amit majd egy random kollégám kap meg (én meg az ő vacakját). Hétfőn utolsó munkanap, benti ünnepléssel, évbúcsúztatással, aztán este egy újabb összejövetel, ismét barátokkal, haverokkal. Kedden végre öröm és boldogság, virtuális szabadság...

...helyett például ajándékvásárlás, mivel még senkinek nem vettem meg semmit. Aztán könyvtárazni is kéne, mert a szakdolgozatomat nem odázhatom tovább. Erről jut eszembe, a napokban majd megírom, hogy mi módon kérném a segítségeteket e tudományos igényű munkámhoz, ahogy remélhetőleg sok más bejegyzést is publikálok majd. Visszatekintés 2009-re, kis közéleti vitaindítók, meg ami még belefér. 24-én és 25-én anyámékhoz megyek, aztán a következő két napban apámékhoz meg a nagybácsimhoz is ellátogatok. Ja, ma volt öcsém szalagavatója, amire apám 2 napja invitált meg, miután már vagy két hete bejelentkeztem a mai vizsgára. Kénytelen voltam lemondani, bár inkább ő mondogatta, hogy nem is baj, ha nem érek rá, mert különben is venni kéne nekem még egy jegyet. Ez annyira ő...

Na, a két ünnep között tehát blog, netes játék tervezés, könyvtár és szakdolgozat, Ricsi és Desiré nélkül (mivel utóbbit elvileg elviszi a Roland egy időre). Aztán Szilveszter, majd depresszió, de addig még jelentkezem.

Most, hogy elfogytak otthon a nézhető DVD-filmek, elmentem a 'városba' vásárolgatni egy kicsit, és gyorsan feltöltöttem a horrorkészletemet. Mivel Millenniumot és Dr. House-t csak akkor nézek, ha a Roland is ott van nálam, a QaF-ból meg már csak egy rész van vissza mielőtt kifogyok az évadokból, ezért unalmas perceimben ilyenkor magamban horrorozgatok (közben meg vasalok, kirakózom vagy valami). Attól nem kell tartani, hogy így a párom kimarad valamiből, mivel ha egy filmet nagyon szarnak tartok, akkor vele már meg sem nézetem, ha viszont jónak találom, akkor nem probléma a dupla megtekintés sem. Ráadásul én eredeti nyelven szeretek filmet nézni, a párom viszont nem szereti a feliratot, így ha a kedvéért ráállok a szinkronra, én vesztek az élményből. Ha viszont megnézzük így is, úgy is, akkor ezzel sincs semmi probléma. Na. A lényeg, hogy most a közelmúltban látott egynéhány filmről írnék egy pár sort, ajánlási/nem ajánlási szándékkal.

Rögtön az elején felhívnám a figyelmet a bejegyzésem címében is szereplő Halloween éjszakája (Halloween's night) című 'remekműre', ami annyira rossz, hogy azt nehéz volna ragozni. Azért megpróbálom, és közben reménykedem, hogy ezzel sikerül az olvasóimat megkímélni közel 1000 Ft (később 250 Ft) teljesen feleslegesen történő kidobásától. Igazából én is mérlegeltem, ezt vegyem-e meg vagy egy másik filmet, de mivel ez teljesen ismeretlen volt számomra, úgy döntöttem, kár lenne megvárni amíg elfogy a polcokról, azt' lemaradok róla. Rossz döntés volt. Ez a film nagyon ratyi, és ami a legtragikusabb, hogy a készítői szemmel láthatóan nem komédiának szánták, hanem teljesen komolynak. Ennek ellenére nem sokat tettek, hogy komolyra is sikeredjen, ezért a nézőnek úgy tűnhet, mintha egy filmművészetis vizsgafilmet látna. Az egy dolog, hogy a sztori kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos John Carpenter fimre (vajh melyikre...?), de még a zenéje is a nagy klasszikust idézi itt-ott. Az alkotók tehát nem nagyon erőltették meg magukat, ahol viszont némi eredetiséget lehetne felfedezni, ott csak nagy rakás szarkupacokat találni. Áhhh...fogom a fejem! Ebben a filmben akkora hibák vannak, mintha a Sötétség seregét (Army of darkness) néznénk, de arról legalább végig tudni lehetett, hogy nem komoly.

Rögtön a film elején láthatjuk, amint egy fiatal nőt megerőszakol majd megöl három fiatalember, és ezt az egészet az ágy alatt bújva nézi végig a hölgy valakije (nem derült ki, hogy az anyja, a testvére vagy a barátnője, legalábbis fél mondatnál több tuti nem szólt róla). Hogy a kis Christopher Vale (akinek legalább a neve nem hasonlít a Mike Myers-re) mikor bújt az ágy alá és mi célból, arra nem kapunk választ, ahogy arra sem, abból a szögből hogy a fenébe nem vették őt észre a gyilkosok. A kameraállás alapján olyan, mintha valaki az arcod előtt próbálna meg elbújni. A megerőszakolás meg minden, csak nem erőszak. A lányt az ágy szélére ültetik, egy pali eléáll, aztán 23 mp múlva egy mozdulat nélkül már készen is van, ezért csak a párbeszédekből derülhet ki, hogy itt bizony szexuális aktus történt. A másik két pasi egyikéről meg azt hittem, ő az apa, aztán meg kiderült, hogy szintén csúnya bácsi, aki nem tudom, a jelenet vége felé minek fűzi vissza az övét, amikor a lánynak még közelében sem volt. Mielőtt a hölgyet lelövik, a rejtekén reszkető fiúcska az ágy alól a fal irányába hátrál ki (???), ahol egy vastag fűtési csővel dekorált üreg várja. Az én ágyam mögött is van vagy két ilyen ficak... (nincs). Amikor a gyilkos fegyver eldördül, a golyó a csőbe (is) fúródik, és a gyermek arcát gőz illeti (de milyen szarul!). Ez volt az első jelenet...de nem mesélem el az egészet. 10 év múlva a gyerekként még csak némi bőrpirosodást okozó sérülést szenvedett fiatalember már úgy össze van égve, hogy még ajkai sincsenek, a haja meg elvékonyodott, szóval úgy néz ki, mint egy gézét vesztett múmia. Nyilván a gőz okozta seb a növekedéssel együtt terjedt szét a testén... Szóval így megégve egy elmegyógyintézetben tengődik szótlanul, retardáltként, az ápolók meg minden Halloweenkor élvezettel szórakoznak vele, mígnem egyszer csak a fiatalember be nem pöccen, és két mozdulattal le nem mészárolja mindkét zaklatóját. Az egyiknek leken egy egyszerű pofont, amitől annak a vére a falra spriccel (kapásból vagy fél liter), a másiknak meg úgy nyúl be a gigájánál, mintha csak egy rothadt paradicsomban tapicskolna, és nem éppen az emberi test egyik legellenállóbb szövetét szakítaná át puszta kézzel. Hogy az intézetnek volt-e több alkalmazottja, vagy az ÁNTSZ 2 főre is megadta nekik a működési engedélyt, hogy Christian miként jutott ki az épületből és, hogy miként kötött ki egy benzinkút vécéjében, az nem derül ki, és most nem is érdekes. Sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy a tökig összeégett arcú pszichopata szeme körül miért nincs égésnyom, amikor maszkot visel? Ekkora ordító hibát véteni, ráadásul következetesen... És akkor ez még csak a bevezetés volt, mert még eztán jön a bonyodalom, ami hihetetlenül nevetséges, ráadásul az emberben ismét csak az a benyomás támad, hogy ilyet mintha már látott volna valahol (kevésbé röhejes szinten). Jaaa, csak nem a Halloween: Feltámadás (Halloween: Resurrection) című n. folytatás sztorijában? Ha a bárgyú sztori nem csökkentené a mentális szintünket a kritikus határ alá, és a különféle vágószerszámoknak az áldozatokban való módszeres elhelyezgetése sem akasztana ki, a vállfával való szemkiszúrás fimben történő megjelenítése garantáltan ki fog ütni. Először nem is értettem, pontosan mi történik, ezért ennél a pontnál egy kicsit vissza kellett 'tekernem', és amikor újra megnéztem, majd leesett a tantusz, az agyam mondhatni bereccsent: a film hátra lévő kb.10 percét úgy néztem végig, hogy a szemeim kétfelé álltak, az állam leesett, számból pedig nyúlós nyálpatakok indultak a nyakam felé. És akkor a befejezés...na az Oscarért kiált...ana, ha véletlenül nem emlékeztetne a Halloween: 20 év múlva (Halloween: H20 (nem a víz vegyjele, hanem húsz)) befejezésére, de itt — a változatosság kedvéért — még ezt is elb*ták.

Ha valaki a fentiek alapján nemhogy elijedt volna, de még kedvet is kapott a megnézéséhez, annak nem kell aggódnia, van ott még bőven, ahonnan ez jött. A többiek meg kerüljék nagy ívben!Ha pontoznom kéne, csak azért nem adnék neki 10-es skálán 1 pontot, mert akkor hova sorolom a Marabuntát és a Dagont?

Bár az eddigiek simán kitesznek egy komplett bejegyzést, ha már 3 napja nem írtam, illendő tartalmassá tenni a jelen postot, szóval lépjünk egyet előre. Egyik kedvenc sorozatom eddigi utolsó epizódja következik, azaz a Hellraiser: Hellworld. Már többször is írtam a különböző epizódokról, azonban a 8. bőr csak mostanában került a DVD-lejátszómba. Clive Barker könyvét ugyan nem olvastam, de a megfilmesítés nagyon bejött. Az író által rendezett, több mint 20 éves film vizuális effektjei még mindig megérik a pénzüket, de a közvetlen folytatáson sajnos már látszik az avíttság. Ennek ellenére a történet és főleg Pinhead karaktere méltán trónol még mindig Freddy Krueger (Rémálom-sorozat), Jason Voorhoes (Péntek 13) Bőrpofa (A texasi láncfűrészes...) vagy Mike Myers (Halloween) alakja között. Bár a harmadik rész némileg még követte az első kettő történetét, az ötletességet már messze nem tudta tartani, így minden újabb folytatás csak egy-egy lenyúzott bőrrétegnek tekinthető. A 4. elég pocsékul is sikeredett, majd a sorszámozás is elmaradt, és az egymást követő részek már csak alcímet kaptak. Az utolsó két rész jogai érdekes módon román kézbe kerültek, a Hellraiser: Deader konkrétan Bukarestben is játszódik, egyetlen valamire való színész nélkül (de a sztori nem rossz). A Hellworldban ehhez képest főszerepet kapott Lance Henriksen, aki ugyan zömében B-kategórás filmekben tűnik fel, de azért akad egy-két komolyabb szerepe is (Menekülés Absolomból, Aliens-sorozat, Terminátor (na jó, itt csak pár mondata van). Ja, és persze a Millennium című sorozat főszereplője is volt. A képi megjelenítés 20. századi, a sztori viszont itt sem túl lebilincselő. Megint van pár csavar (holott eggyel is megelégednék), ami az utolsó 3-4 részben már szinte bevett szokássá vált. Egyszer meg lehet nézni (fanatikusoknak kötelező), ha értékelni kellene, 4 pontot adnék. Álljon itt egy korábbi rész egyik nekem nagyon tetsző jelenete (a többi elég ratyi volt...), és az angolul tudó, de nehezen értő olvasóim kedvvért Pinhead bonyolultabb mondatai írásban.

Thou shall not bow down before any graven image. / Burn? Oooh, such a limited imagination. / This is my body. This is my blood. Happy are they who come to my sabbat.

Végül jöjjön egy olyan horror, amivel kimondottan meg voltam elégedve, A barlang (The descent). Az utóbbi évek egyik minőségi terméséről van szó, ugyanis régen nem láthattunk ebben a kategóriában olyan filmet, aminek alkotói egyszerre voltak képesek atmoszférát teremteni, elfogadható látványt elénk tárni, gyakran ránk ijeszteni és az egész történetet rendesen felépíteni. Öt fiatal csaj indul útnak, hogy egyikük férjének halálát felejtendő, barlangásszanak egy kiadósat. A túra amilyen jól indul, olyan csúfos véget ér...de inkább nem árulok el részleteket. Az biztos, hogy az egyik jelenet közben még az ágyamon fekve is szinte rám tört a klausztrofóbia, ez pedig nagy érdem egy film részéről. Érdemes megnézni.

Tegnap este a Rolcsival megnéztük a Halloween 3. részét, ami után ő csak annyit mondott, hogy elveszett másfél óra az életéből. Ezt a véleményt magam is osztottam, és ez ihletett a mostani post megírására. Jó pár szar horror filmhez volt már szerencsétlenségem, és igazán nem szeretném, ha ti is hasonlóképpen éreznétek, mint a párom, ezért gondoltam, megkíméllek benneteket a csalódástól. Aki eleve nem szereti a horrort, annak mondjuk nem sok jót teszek mindezzel, de a többieknek hasznos lehet a figyelmeztetés.

Kezdjük akkor rögtön a fent említett filmmel.  Az első két részt John Carpenter rendezte, ennek ő volt a producere és a zeneszerzője. Nem értem egyébként, hogy adhatta a nevét e trágyához. Aki ismeri az eredeti sztorit, az tudja, hogy a filmben Mike Myers egy méretes késsel fogyasztja vagy 7(-1) részen keresztül a szereplőket, de legfőképpen a Jamie Lee Curtis által alakított szereplőt szeretné lehentelni (ami csak a Halloween - a feltámadás címűben sikerül neki nagy nehezen). Nos, ebben az epizódban őt hiába keresnénk, kapunk viszont cserébe, egy logikátlan, marha gyenge szart. Kb. valahol a Csendőr és az idegenek című Louis de Funes filmhez hasonlatos, csekély mennyiségű horror elemmel megspékelve. Van olyan szereplő, akivel történik valami (ezt látjuk is), majd a későbbiekben értetlenül állunk (ülünk, fekszünk), mert végül sosem derül ki, hogy mi is lett a veszte (ha egyáltalán meghalt). Számtalan kérdés merülhet föl a hozzám hasonlóan válaszokra éhes nézőben, azonban — fájdalom — hülyén fogunk meghalni, mert válaszok azok nagyon nincsenek. Egyszer ugyan meg lehet nézni, de minek.

A következő elemzendő alkotás Brian Yuzna műve. Róla azt kell tudni, hogy a sikeres számítógépes játékokból rettenetesen szar filmeket rendező Uwe Bollhoz hasonlóan ő is késztetést érez remekművek elbaszásához, csak éppen ő producerként. Nekem ráadásul kifejezetten rosszul esik, hogy kedvenc (horror) íróm, H.P.Lovecraft alkotásait filmesíti meg, de úgy, hogy szegény Lovecraft forog a sírjában. Ominózus emberünk egyetlen valamire való filmhez adta a nevét, a Darknesshez, az viszont kifejezetten jó lett. Nem úgy a Dagon című. Ez Lovecraft Árnyék Inssmouth felett című regényét dolgozza fel, de milyen módon... Milyen módon, basszus! A sztori kifacsarva, tovább gondolva (feleslegesen), a szereplők mérhetetlenül gagyi módon játszanak, trükkjelenetek ugyan vannak, de tök kár volt ennyi pénzt ölni rájuk. Mondjuk, aki röhögni akar, az éppenséggel megnézheti. A másik film a Holtak tava. Ez szintén a Cthulhu-mítosz elemeit vonultatja fel, amolyan Dagon 2., de ez még annál is szarabb. A város csúnya szektájának tagjait egy gáttal elárasztott városrészbe zárják, de egy arra tévedő gyerek buta módon kiengedi őket, így azok tovább garázdálkodhatnak, és vezetőjük (meglepő) módon csúnyán meg akarja idézni az ultimate főgonoszt, meg ő akar lenni a világ ura, és hasonló eredeti ötletek. Nem sorolom.

Egy klasszikus következik, a Lucio Fulci által rendezett Zombik városa. Nekem a zombis filmek a kedvenceim, nem hiába örvendtem ennek az alkotásnak oly nagyon. Azonban mivel még a megszerzés napján meg is néztem, hamar lelohadt a lelkesedésem. A zombis film kifejezés ez esetben nem is annyira helyénvaló, mivel mindössze 3 példánnyal találkozhatunk a filmben, azok viszont élőholtakhoz méltatlanul teleportálnak. Igen, jól olvastátok, teleportálnak. Külön gyöngyszem, amikor a film végén a főgonosz papot elpusztítják. Ekkor ő kigyullad, és cca. 6 percig szemlélhetjük az agóniáját, nem meglepő tehát, ha eddigre a gyanútlan néző már nagyon a film végét kívánja.

Na, de végül jöjjön az ősfos. A horrornak nevezett elemi őstrészar, a Marabunta - gyilkos hangyák. Amellett, hogy egy kliségyűjtemény (tudós apuka+ kamasz fiú, köztük rossz viszony, de a végére összekovácsolódnak, stb.) és, hogy a sztori egyszerűen nevetséges, MINŐSÍTHETETLENÜL GAGYI a kivitelezés. Igazából el is dugtam szem elől e DVD-t, mert nem akarom magam égetni vele mások előtt.  Én még olyan filmet nem nagyon láttam, amiben ugyanazok a képsorok többszörösen ismétlődnek egy jelenetben. Ennyire azért kevesen aljasodnak le filmrendezőként. Aztán van egy olyan jelenet, amiben az egyik szereplő egy iskolabuszban reked, amit elleptek a hangyákok. Amikor közelről látjuk a bent rekedt fiatalembert, akkor a hangyák az ablaküvegen mászkálnak, de amikor távolról szemléljük az eseményeket ugyanazon a buszon egy légypiszok nincs, nemhogy hangyák. Mindezt váltogatva persze, nehogy valaki ne fedezze fel ezt az ordító hibát. Nem sorolom. Ezt semmiképpen ne nézzétek meg!

Legközelebb újabb garnitúrával jelentkezem (de addig még megcsinálom a krakkói fotómontázst, mivel Wiko volt olyan szíves, és rendelkezésemre bocsátott egy hasznos képszerkesztő programot).