fog bejegyzései

A hosszas blogszünet után talán nem szerencsés, hogy egy ilyen unalmas bejegyzéssel jelentkezem újra, de telik az idő, és megint el fogok csúszni, mint két évvel ezelőtt. Úgyhogy most gyorsan letudom a vállalt penzumot, aztán reménykedem, hogy lesz időm érdekesebb dolgokról is értekezni (amiket majd jól szét lehet trollkodni).

Mire pocsékolódott el tehát a márciusi fizetésem?

Kaja (19,53%): érdekes módon idén még minden hónapban ugyanakkora arányt tett ki az élelmiszerre költött pénzösszeg, holott abszolút értékben (forintban) más és más összegekről van szó. Ha több a fizetésem, többet eszem? Vagy csak drágábbakat? Inkább utóbbi lehet. Szerintem ha főzök, akkor olcsóbban megúszom a kajálást, mások szerint viszont olyan magasak az alapanyag árak, hogy ezzel sem lehet már sokat spórolni. Szerintetek melyik az igaz?

Cigi (5,36%): mit lehet ehhez hozzátenni? Még mindig dohányzom, és még mindig ugyanannyit, mint eddig. Mondjuk januárban kb. 3 dobozzal többet szívtam el, mint máskor, de nyilván többet is voltam szórakozni, esetleg többet flangáltam a városban. Mivel viszont nyilvános helyekre viszonylag ritkán járok, az április 1-el életbe lépett dohányzásellenes rendelet sem fog a cigipénz mértékén csökkenteni.

Macska (2,72%): most a korábban betárazott száraz kaják és az alom is elfogyott, ezért mindenből venni kellett. Ezért kicsit több, mint máskor.

Rezsi (17,43%): márciusban a legnagyobb fűtésszámla ellenére is csökkent a rezsim, mivel februárban minden halmozódást, elmaradást letörlesztettem, így csak a havi kiadásokat kellett finanszírozni. Meg aztán a víz- és csatornadíj sem ebben a hónapban aktuális, így ennyivel is kevesebb volt a végösszeg.

Szórakozás (7,67%): a januári és februári mozidömping után márciusban jóval kevesebb alkalom fogyasztotta a pénztárcámat, volt viszont pár buli. Ezek leginkább házibulik, de volt egy félresikerült éjszakázás és egy spórolós Madonna-buli is, amik viszont kompenzáltak. Az ilyen célra előirányzott keretet így sem léptem túl.

Szerzemény (0,2%): itt viszont az előirányzat közelébe sem értem. Másra kellett a pénz, így csak a szokásos, heti Magyar Nemzet Képeslapokat vettem meg. Majd pótolom.

Test (8,8%): rendszeresen kondizni továbbra sem sikerült, amiről a pénzhiány mellett legfőképpen az időhiány tehet, de azért két alkalommal elmentünk, csak úgy mutatóba (meg nézőbe). Ezek mellett a havi fodrász és egy újabb fog megcsináltatása még befért.

Háztartás (0,4%): fogkrém, zsepi, szemeteszsák, semmi extra. Majd áprilisban...

Ruha (0.0%): a százalékérték mindent elmond...

Egyéb (37,84%): a március hónap fő anyagi célkitűzése az volt, hogy a még tavalyról hurcibált adótartozásom lehető legnagyobb részét kifizessem végre, mert frusztráló azzal a tudattal élni, hogy tartozásom van. Nem tudom, más hogy van ezzel, de én nem érzem magam szabadnak addig, amíg tudom, hogy a pénzem egy része valójában nem az enyém. A tartozás pedig már jó ideje ott lógott, mivel tavaly sem a magán- sem a céges pénzügyeink nem voltak a legrózsásabb állapotban, éppen ezért kellett az egyéni vállalkozásomból egy nagyobb összeget átszámlázni a cégbe. Ott levontuk az ÁFÁ-t (kis lélegzethez jutottunk), aztán bíztam benne, hogy a nálam keletkező EVA-kötelezettséget is hamarosan be tudom fizetni. Teltek a hónapok, és én csak egyre bizakodtam, de az anyagi helyzetem, nemhogy javult volna, de tovább romlott. Így jött el az idei év, amikor is a volt főnököm kifizetése után már több jutott magunknak, így elkezdhettem befoltozni a 2012-ben ütött lyukakat. Először egyéb sürgős dolgok kerültek sorra, és most végre a NAV felé fennálló tartozásom kb. 90%-át is letudtam. Maradt még az a 10%, meg a Fővárosi Önkormányzat felé egy 10-15%-nyi összeg, ami a május hónap terve, vagy ha az április nagyon megszalad (van erre esély), akkor azé. Ha még a hátralevő fogaim javítgatásának is a végére érek, végre elkezdhetek előre felé nézni, és akkor a stressz szintje is csökkenni fog bennem. Már csak kis türelem kell...

... ahogy egy következő, normális bejegyzéshez is.

1. Aludni jó, és én szívesen aludnék is sokat, de ha tehetem, akkor sem mindig sikerül. Sajnos hétvégén is korán felébredek, pedig se ébresztőt nem állítok be, se szükség nincs rá, de a (hülye) biológiai órám mégis felzavar. Mondjuk ez megy szombaton, aztán vasárnap már kevésbé, végül hétfőn — amikor már nem tehetném — olyan jót szundítok a telefonom lenyomása után, hogy ihaj. Na de ha ráérek (mint múlt hétvégén), akkor akár délután is pótolhatok egy keveset az életem során elvesztegetett, átaludható órákból, újabban ezt is szoktam tenni...

2. ...és máris minden zökkenőmentesebb, gördülékenyebb, tele vagyok energiával és kevesebb a stressz is rajtam. Így hétfőtől szerdáig annyit haladtam odabent, mint máskor egész héten, a haladás pedig tovább csökkentette rajtam a pszichés nyomást, szóval jól éreztem magam a bőrömben. Sőt, munka után (az edzés a göthösségünk miatt ugye elmaradt) még itthon is volt erőm nekilátni egy kis takarításnak.

3. Szombat este viszont történt egy 'kis' baleset, ugyanis kitört a leggázabb állapotban levő fogam külső fele. Ez volt az, amit anno egy SZTK-fogorvos csinált (volna) meg, de belyukasztotta a gyökércsatornámat, így gyökérkezelni kellett. Aztán vagy 2 hónap elteltével lehasadt a belső fele, ezért az új, maszek orvosom egy csavart fúrt bele, és arra tömött egy belső támasztékot, hogy legalább a külső fele kitartson a koronáig. Közben a rossz gyökértöméstől a gyökércsúcs begyulladt, egy pukli keletkezett az arccsontom tövébe, és azóta is ezen az időzített bombán ülök. Eddig egyszer dagadt fel az egész arcom, ami másnapra el is múlt, de hasonlóra máskor is sor kerülhet. No, szóval múlt hét szombaton nagy lelkesen harapom a frissen kihozott pizzámat, és arra leszek figyelmes, hogy az adott helyen valami furcsa változás ment végbe, majd a csontot is megtaláltam a még le nem nyelt falatban. Gáz. Bal felső négyes (ergo vigyorgásnál látszik), kívül harmad fog, belül a tömés (ami lelkesen tartja magát), meg a nagy semmi a nyelvem felől.

4. Pedig a múltkor SPF-nek azt válaszoltam egy kommentben, hogy most egy kicsit csökkentem a fogászati kiadásaimat, mert a drága darabokon túl vagyok, erre tessék. Jó, ez meg egy másik minden eddiginél nagyobb kiadás lesz, de úgy terveztem, hogy csak akkor költök rá(juk), ha már az összes többi ellátásra váró fogon túl leszek, mert az élő fogak romlásának megállítása fontosabb, mint azoké, amiknek már úgyis mindegy, de így ez a terv ugrott, hiszen nem lehetek csorba fogú. Kicsit paráztam, hogy az eredetileg betervezett kezelésnek annyi, hiszen alig maradt csontanyag, és helyette implantátum kell majd (ami kibebaszottkurva drága), de a doki megnyugtatott, hogy annyi maradt, ami a koronához elég...szóval áprilisban ismét egy nagyobb kiadással kezdünk.

5. Egyébként még összesen 10 fogat kell kezeltetnem (tömés csere, kis szuvasodás, koronázás, stb.), így a blogomnak is lesz még témája egy darabig, meg a pénzemnek is megvan a helye. Szomorú vagyok.

6. Kedden aztán újabb csapás ért: a munkába menet elszakadt az aktatáskám markolata, az utca kellős közepén. Egyébként sem volt túl jó állapotban, mert a megvásárlást követően kicsivel máris elkezdett fesleni, pedig nem is pakolok bele annyi dolgot, hogy azt egy vastag bőr markolat ne bírná el. Gyengült az egyik oldalon, gyengült a másikon, és már terveztem egy ideje, hogy beadom a sarki bőrdíszműveshez, de mivel az mindig akkor van nyitva, amikor az ember dolgozik, ez mindig tolódott (akárcsak az a bizonyos fog). Hát most a táska megelőzött. Kurva kellemetlen volt, mert haza már nem fordulhattam, így egész nap a hónom alá csapva, az elszakadt markolatot rejtve kellett közlekednem, hogy ne égjek. Arra gondoltam már, hogy valaki megátkozott, főleg, amikor a Ricsi is leejtette a telefonját, és tönkre ment annak kijelzője.

7. Na, de kedden siettem is haza, hogy még nyitva találjam a bőröst. Megmutattam neki a táskát, és előre kifizettem a munkáért a 3000 Ft-ot. Szerdára (másnapra) ígérte, hogy készen lesz, de mondtam neki, hogy akkor úgyis dolgom van (a fogorvos), erre átírta az elkészülési időt péntekre. Ma tehát bementem hozzá, úgyis ráértem, merthogy ugye nem dolgoztam. Most nem a pasi volt, hanem az anyja, aki úgy viselkedett, mintha be lett volna szívva. Kásásan és halkan beszélt, és miközben a táskámat kereste, sorra olyan darabokat hozott elő, amik szerintem már évek óta ott porosodtak, és mindre megkérdezte, hogy az-e az. Tiszta hülye volt. Végül megtalálta az enyémet (de ez tovább tartott, mint előtte bevásárolni a sarki Matchban), és persze nem volt kész. Hát hétfőre...én meg mondtam, hogy nekem hétfőn már kellett volna, szóval jól felbosszantottam magam. Az ilyen tényleg menjen is tönkre szépen, mert megérdemelné.

8. Két kihívásra is jelentkeztem (többszöri sikertelen próbálkozásra) a moly.hu-n. 12-12 könyvet kell elolvasni 2012-ben ráadásul úgy, hogy külön kategóriáknak kell megfelelni. Persze a két külön kihívásban ugyanazok a könyvek is többé-kevésbé megfelelnek, szóval azért nincs szó 24 könyvről, mert az még nekem is sok volna. Kíváncsi vagyok, sikerül-e majd.

9. Egyébként még mindig Heller regényét szenvedem. Már csak 60-70 oldal van belőle hátra, és őszintén mondom, hogy semmivel nem találom élvezetesebbnek, mint 300 oldallal korábban. De lassan azért csak a végére érek.

10. És most folytatom a négy napi semmittevést. Ez a szó esetemben persze értelmezhetetlen, de az biztos, hogy tartaléklángon égek.

1. Hú. Az utóbbi egy hét úgy elröpült, hogy szinte észre sem vettem. Ez abból a szempontból jó, hogy már megint hétvége van, másrészt viszont így hamar eltelik az életem, megöregszem és kimúlok. Blogot olvasni egyáltalán nem volt időm, és sajnos írni még annyi sem. Most pótolom.

2. Odabent megint baromira felszaporodott a munka, ami jó, mert unalmas lenne, ha csak ülnénk és várnánk, hogy betoppanjon végre egy ügyfél, de most már nemcsak érzem, hanem hangot is adtam neki, hogy ezen a szinten már kezdem nem bírni. Komolyan. Megint négy új ügyfelünk van, meg egy alkalmi, de elég munkás megbízásunk, plusz indul a bérszámfejtés (az új törvényekkel), az éves ÁFA, a szakképzési hozzájárulás bevallása, az egyéni vállalkozók SZJA-bevallása, és egyéb dolgokat is intézni kellene. Hol enerváltan, hol aktívan küzdök, hogy naprakészek legyünk, de már mindent az eddig megszokottnál csak kb. 2 nappal később tudok megcsinálni (persze még mindig határidőn belül), és egyre kevésbé tudom garantálni azt a minőséget, amit eddig megszoktak tőlünk. Minden kész és hibátlan, de a gondos odafigyelésre nem marad idő.

3. Így ha még 4-5 valamire való ügyfelet sikerül begyűjteni (mondjuk őszintén szólva annyi új ügyfelünk van, hogy már lassan azt sem tudom, ki kivel van), felveszünk egy új alkalmazottat, de egyelőre csak 4 órában. Az anyagi helyzetünk most stabilnak mondható, és ha az év végéig nem történik valami nagy gebasz, akkor nyugodtak is lehetünk, ez a stabil helyzet azonban ingatag, mivel fluktuáció most is van, és amíg csak kis ügyfelek jönnek (havonta pár számlácska valami kis melóról) nem merünk nagyon virgonckodni. Ezért nem veszünk fel már most valakit, mert ha kiesik egy nagy vagy több kis ügyfelünk, kénytelenek leszünk elküldeni őt, az meg mindenkinek kellemetlen. De hamarosan!

4. A céges anyagiak stabilizálódásával és a hó elejével az én helyzetem is nagyban javulni látszik. Remélhetőleg most egy jó időre (nem merem azt álmodni, hogy örökre) elfelejthetem a számolgatást meg a kuporgatást. Csak bírjam megállni, hogy hirtelen bevásároljak minden "szükséges" dolgot.

5. Megint voltam fogorvosnál. Ezúttal a jobb alsó 7-est tömte be, meg a 6-ost furkálta ki, mert abba is inlay jön majd. Kicsit csúszott az előző pácienssel, ezért nem gondoltam, hogy végül mindkét fognak nekilát, de mégis bevállalta. Ennek nagy előnye, hogy a hosszadalmas fúrás után vettem csak észre, hogy egy nekifutásra rögtön mindkét szenvedést letudtam, és abba lehet hagyni a fájdalomtól való rettegést, mert most nincs több belőle. A tömés viszont most magas lett, és már kezd is tőle fájni a fogsorom, de sajna még másfél hetet várnom kell a korrekcióig.

6. Kaptam egy bírósági idézést, így április végén azt is megtapasztalhatom, milyen adócsalás ügyében tanúnak lenni. Mondjuk kihagytam volna... Egy réges-régi ügyfelünk keveredett (megalapozott?) gyanúba, de jóval azután, hogy elment tőlünk, azaz elküldtük, mert nem fizetett. Valami tőzsdei kavar volt, részvények, ki tudja, mi még, aztán elkapták. Én úgy jövök a képbe, hogy anno én könyveltem (mint csicska kis alkalmazott a cégnél), és a nevem szerepelt a beküldött bevallásokon. Vélhetőleg nem fognak ott fogni.

7. Péntek délután/este senki ne menjen a Tescoba, ha jót akar magának. Én újra és újra elkövetem ezt a hibát, és mindig meg is bánom, de hát mit csináljak, ha megint csak akkor volt erre időm? Nem tudom, hogy tényleg mindenki ennyire hülye és figyelmetlen, vagy csak a Tescoba járó emberek, de tényleg kurva bosszantó, hogy a sok suttyó miatt ha nem közlekedsz agresszívan, nettó fél órád megy el azzal, hogy mindenkit magad elé engedsz, és/vagy arra vársz, hogy húzzák már végre odébb azt a kurvakibaszott kosarat.

8. A sok üléstől vagy tudomisén, mitől, de múlt hét végén elég csúnyán bedurrant a derekam. Nem emlékszem, hogy nehezet emeltem volna, és topokat sem hordok a mínusz 10-ben, ezért tippeltem az állandó ülés+rossz tartás kombóra. Két napig kicsit előre dőlve közlekedtem, és egyes mozdulatoknál elég nagyokat ugrottam (a fájdalomtól), és bevallom, meg is ijedtem kicsit, de végül szerencsére elmúlt. Mozogni is kéne már, úgyhogy mindjárt indulok squasholni.

9. Nem is tudtam, hogy egyes esetekben a macskák is használhatók időjárás-előrejelzésre, de a sajátom most rádöbbentett erre. Egész ősszel és decemberben is hiányoltam, hogy nem zabál két pofára, merthogy a macsekok télre általában felhizlalják magukat. Gondoltam, biztosan csak nekem nem tűnik fel, vagy a mindig megrakott tálkái biztonságában elszunnyadt az ösztöne (ha van ilyen), de aztán csak kiderült, hogy nem érezte a zabálás alapos okát...egészen a múlt hétig. Akkor aztán napokig mindenből duplán kért, és lőn, meg is jöttek a kemény fagyok. Ilyenek ez a cicák, már csak az a kérdés, hogy honnan a szarból tudják, mikor lesz kemény a tél?

10. Hétfőn és kedden nem indult túl jól a napom, mivel az egyik reggel a metró döglött meg, a másik reggel meg az 1-es villamos. Jól fel is kúrtam az agyam ezen, és ez jól megalapozta mindkét napomat. Aztán már előre rettegtem, hogy a hidegek miatt ez egy darabig sztenderd állapot lesz (hol ez robban le, hol az nem indul), de nekem legalábbis nem volt ilyennel több gondom a héten. Maradjon is így a jövőre nézvést is! (Nem fog...)

1. Végre kész az új fogam. Jobb, mint újkorában, ami azt jelenti, hogy ránézésre senki nem mondaná meg, hogy valaha is kezelték, még a tömés színe is stimmel, a maradék foganyaghoz és a szomszédos fogakhoz viszonyítva. Egy kicsit ugyan még magas, de azon lehet javítani, és végre úgy ehetek a bal oldalon, mint régen. Vigyáznom sem kell, mert az 55 ezer forintos kezelés után nem kell tartani töréstől vagy egyéb rongálódástól. Még jó...

2. Mostanában egyébként nemcsak nekem van problémám a fogakkal, hanem a titkárnőnknek is, ami egyrészt azt jelentette, hogy ma ugyanabban az időben, a város két különböző pontján tátottunk, másrészt meg azt, hogy az utolsó egy órában csak egyetlen kolléga tartotta a frontot az irodában (a társam egész napos továbbképzésen ült).

3. És még fog, akkor is, ha már unalmas. Jövő héten ugyanis újabb forduló, ezúttal magasabb sebességen: a JA6 és JA7 egyszerre lesz szétfurkálva. Egyikben töméscsere, a másik pedig a mostani sorsára jut majd. Remélhetőleg, mert a gyökérkezelés is képben van...

4. Ismét 300 Ft alatt van az euró. Egyrészt most nem hallom a károgókat (ilyenkor biztosan bosszúsan lapítanak), másrészt azon gondolkodtam, hogy ha lenne pár — mondjuk 6 — millió szabadon felhasználható pénzem, vennék belőle 10-20 ezer EUR-t, aztán kb. két hét múlva eladnám mindet az akkori árfolyamon, és ezzel keresnék is pár százezer forintot, munka nélkül. Így megy ez manapság a megfelelő körökben...

5. Viszont sajnos nemhogy pár millióm, de pár tízezrem sincs, mivel — valljuk be — ebben a hónapban túlköltekeztem. A januári fizetésem több volt ugyan, mint az utóbbi két évben bármelyik hónapban, de egyrészt kifizettem egy csomó rezsit, másrészt a fogam (már megint...) kezelésének költsége sem volt elhanyagolható. Plusz blogtali, mozizások, szállás-foglaló áprilisra, színházjegy februárra és márciusra...szóval elment. Most meg jöhet az egy hetes számolgatás, mint a — nem is olyan — régi szép időkben. Pedig úgy elszoknék már ettől...

6. De legalább a céges pénzügyek a legnagyobb rendben vannak, hiszen minden kifizetve, és még várunk pár tartozó ügyfelet. Ha ezek közül 2-3 még ebben a hónapban betoppan, a 2012-es kinnlevőségeink a nulla felé fognak konvergálni. A megelőző két évben felhalmozottak persze attól még ott vannak...

7. A kilátások sem rosszak, mivel az elmúlt 1 hónapban (úgy december közepétől) kb. 22-25 ügyfél jelentkezett könyvelésre vagy kért árajánlatot, és ezek egy töredéke — úgy néz ki — nálunk is köt majd ki. Sajnos csak töredéke, és ha kicsit tapasztaltabb lennék, vagy marketing irányba képezném magam, talán azt is meg tudnám mondani, a többi miért nem, vagy mi kellene ahhoz, hogy mégis de...

8. Ja, azt nem is említettem (ugrálok kicsit), hogy a hónap elejétől ismét számolom a kiadásaimat, kategóriákra bontva, mint tavalyelőtt. Kíváncsi vagyok, az idén mire megy el a pénzem...

9. Hétfőn megnéztük a Martha Marcy May Marlene című filmet, ami megint csak nem tetszett. Egy lányról szól, aki bekerül egy amolyan szekta-kommuna társaságba, majd két év múlva megszökik onnan. A kommunától pár órányira lakó nővérénél és annak férjénél köt ki, akik megpróbálnak valami kis életet verni belé, ez azonban kevésbé sikerül nekik. A lány nem tudja, mit akar, furcsán viselkedik, és folyamatosan retteg, hogy rátalálnak a volt társai. Kb. erről is szól az egész. Nekem megint kevés volt az info: miért kötött ki ott, miért jött el, hogyan éltek azok, hogyan él a testvére (a férjével), miért nem szedi össze magát a csaj? Azzal nincs bajom, ha egy történetből hiányoznak egyes infók, azzal viszont igen, ha szinte semmilyen infót nem kap a néző, hogy legalább valami minimális alapja legyen a látottak értelmezéséhez. Azért meg lehetett nézni...

10. Most meg Columbo megy az AXN Crime-on, ami az egyik kedvenc krimi-sorozatom, és már évek óta nem láttam egy részt sem belőle. Most (blogírás közben) pótolom.

Az idei év egyik nagy terve, hogy rendbe tetetem végre a fogaimat, még mielőtt nekilátnék nyelvet tanulni és jogsit szerezni.

Az ok ezúttal sem esztétikai, sokkal inkább egészségügyi, az orvosom ugyanis tavaly június óta nem látott, és akkor is még jó pár kezelni való fog volt a listán. Egyszerűen nem volt pénzem, nemhogy a fogaimra, másra sem. Azok pedig az eltelt idő alatt tovább romlottak, úgy három hónapja pedig arra lettem figyelmes, hogy a bal alsó 7-essel valami nem oké. Érzékeny volt a rágásra, és egyszer az evés után azt vettem észre, hogy valami mintha kitüremkedne közüle. Megnéztem tükörben, és akkor láttam, hogy valami (vagy a fogam vagy a tömés) eltört benne. Innentől kezdve nem rágtam azon az oldalon, és minden hónapban számolgattam a kis pénzem, hátha meg tudom csináltatni. Nem tudtam, közben azonban a jobb oldalon is problémás lett az evés, úgyhogy most már nagyon időszerű volt a dokihoz való látogatás. Pénzem is van rá, bár szívesebben költeném valami másra.

No, szerdán végre elmentem hozzá, és bemondtam neki az adut: BA7. Mondtam, hogy ha elégnek látja az újratömést, akkor azt kérem, de ha attól tart, hogy a kevés foganyag utána sérülékeny marad, akkor jöjjön az inlay. Erről tudni kell, hogy több, mint tömés, de kevesebb, mint korona, azaz nem kell hozzá lecsiszolni a fogat, viszont nemcsak a belsejét tömi ki, de a fog felszínét is takarja, így nyugodta(bba)n lehet rajta keményebb dolgokat rágni.

Először azonban meg kellett nézni, mi a probléma. A tömés tört el, amit egy csipesszel egyszerűen kiemelt a számból, és mint kiderült, ez azért fordulhatott elő, mert alatta tovább szuvasodott (na ezért ne menjen senki olcsó fogorvoshoz...), és a nyomást alátámasztás nélkül már nem bírta. Megkaptam az érzéstelenítést, majd elküldött röntgenre (tehát kb. 5 méterrel odébb), hogy lássa, milyen közel van az ideg. Kb. ekkor kezdtem el szorongani. Nem félek a fogorvostól, de a legutóbbi gyökérkezelés alkalmával az ájulás tört rám, és azóta már nem vagyok olyan magabiztos. Jött a fúrás — én közben végig a kezeimet szorítottam egymással, — de aztán megnyugodhattam, mivel sikerült a gyökércsatorna átlyukasztása nélkül végezni. Aztán már nem tudtam, mi történik, de a doki végül elmagyarázta, és egy kis papíron le is rajzolta nekem. Mivel a szuvasodás srévizavé haladt a fogamban, a régi tömések és a szuvas rész eltávolítása után lejtős lett a kezelt rész, ami nem is volna baj, viszont az alacsonyabban fekvő oldal az ínyvonal alá került, ami ráadásul (a romlás miatt) be is vérzett. Ezért — és a további kezelési lépések előkészítése okán — egyrészt kétoldalt egy-egy támaszt épített be, a fog alját pedig kitöltötte egy speciális anyaggal. Erre jött az ideiglenes tömés.

Jövő szerdán speciális furatok kialakítása és lenyomatvétel lesz a program, két hét múlva pedig beragasztja az inlayt, addigra ugyanis meggyógyul az ínyem. Mindez 55000 Ft-ba fáj nekem, de legalább tudok majd rendesen enni, egyelőre a bal oldalon, ahol eddig nem tudtam. Aztán jöhet a következő fog, vélhetően hasonló metódust követve. Ez a bal felső 4-es, ami szintén tömött, és aminek a pereme tört le. Csak egy kis darab, de vajon mi lappanghat ott, ami majd csak a kezelés során derül ki. Aztán újabb és újabb kezelések jönnek, míg végre eljutunk a két gyökérkezelt foghoz, amik már tényleg esztétikai (és persze megelőző) beavatkozások lesznek. Ezek a legdrágábbak, de ha idáig eljutunk, akkor már elégedett leszek, mert az azt fogja jelenteni, hogy futotta rájuk.

De ezekről majd akkor mesélek.

Legutóbb valamikor 2009. novemberében voltam fogorvosnál. Akkor kis híján elájultam, és sem emiatt nem mentem, sem azért, mert nem volt okom rá. Azóta viszont keletkezett ok, ugyanis a frissen gyökérkezelt fogamból úgy egy év után letört egy jókora darab. Mivel az íny felett történt mindez, és mivel a fog egyébként egészen tűrhető állapotban maradt, nem igyekeztem újra az orvosnál kikötni, de azért elkezdtem mondogatni, hogy menni kéne már.

Úgy egy hónapja el is szántam magam végre, és felhívtam a fogorvosomat, aki közölte, hogy befejezte a praktizálást, és minden jót kíván nekem. Meglepődtem, de kénytelen voltam erre elkérni annak a rendelőnek a számát, ahova két kollégám is jár. Az egyik vitte a másikat, most pedig engem is beajánlott, mivel nagyon elégedett a munkájukkal. A hely a Kosztolányi Dezső térnél van, a Bocskai úton, és kívülről ugyan nem túl megnyerő az épület, de amikor a múlt héten először beléptem oda, rögtön tudtam, hogy jó helyre kerültem: van recepció, külön titkárnő, a szájban turkáló emberek pedig szájvédővel és gumikesztyűben dolgoznak. Nagy előrelépés ez nekem. Több fogorvos is praktizál ott, én pedig egy fiatal, jóképű férfihez kerültem. Kezet nyújtott, bemutatkozott, és első nekifutásra feltérképezte mind a 32 fogamat. Az asszisztensének sorra elmondta, melyik milyen állapotban van, én pedig a sok secunder caries hallatán csak nagyokat nyeltem. Aztán elmondta, az idegen kifejezések mit jelentenek, készített 3 röntgen felvételt, és azokon is elmutogatta, mi látható. Sajnos mindkét gyökérkezelt fogam rosszul lett betömve, de csak az egyik működik időzített bombaként, a másik egész jó állapotban van. Sőt, mondhatjuk azt is, hogy az előzetes érzésemhez képest sokkal jobb állapotok uralkodnak a számban, mint azt gondoltam. A doki megígérte, hogy készít egy kezelési tervet, ahol feltünteti, melyik fogammal mit kellene kezdeni, és az mennyibe kerülne, aztán kaptam egy időpontot egy mindenek előtti fogkő leszedésre. Ez állítólag ahhoz kell, hogy a későbbi kezelések minősége nagyságrendekkel jobb legyen, mint fogkővel lenne.

Tegnap jött el a kövezés ideje, ami alig 20 percig tartott, és szinte semmi kellemetlenséggel nem járt. Az eddigi orvos egy ilyen vájkálós fémizét használt, amivel sokszor felsértette az ínyemet (sűrű elnézések közepette), és az egész baromi kellemetlen volt. Ez viszont egy ultrahangos eszközzel kezelte végig az összes fogamat, és bár itt-ott feszített egy kicsit, teljesen elviselhető volt az egész. Érdekes volt, amikor a hátsó fogaknál járva a fülem is beleremegett, meg az is, amikor a gerincoszlopomban éreztem a rezgést, de mégsem féltem csúnya dolgoktól. Mondjuk a fogorvosnál eddig sem féltem, de a legutóbbi, ájulás közeli helyzet óta érzem magamban, hogy változott a helyzet. Amikor ezzel készen volt, egy szivacsfejű cuccal és valami krémmel végigpolírozta az egészet, és már készen is voltam. Nem emlékszem, mikor éreztem ennyire sima felületűnek a fogaimat, de bírom az érzést. 15000 volt, ami kissé drága, de ha ennek java részét betudom a fájdalommentességnek, akkor már nem is olyan sok.

Aztán megkaptam a kezelési tervet is, meg egy új időpontot, két hét múlvára. Akkor majd eldönthetem, mi lesz a következő lépés. Hááát...na ne köntörfalazzunk, kb. 600 ezer forint a vége. Persze vannak olcsóbb alternatívák, és abszolút rám van bízva, mikor melyiket szeretném megcsináltatni, de ez bizony nem kevés pénz. A két gyökérkezelt fogam darabonként több, mint 100 ezer forint, igaz, olyanok is vannak ebben, mint "üvegszálas felépítés" vagy "ózonos kezelés", szóval egy rugóra jár az agyunk: nem húzunk, hanem mentünk. A tömés helyett kérhetek ún. betét nevű dolgot, ami állítólag több mint tömés, de kevesebb mint korona, viszont 3x annyiba kerül (50 ezer forint). Megfontolandó.

Az még érdekes volt, amikor elkezdtem nézegetni a tervet, de elsőre fel sem tűnt, hogy a fogak sorszámozása fogsor-hely alapon megy, azaz pl. a bal felső metszőfog a 11-es. Annyira csak az árakat és a módokat bámultam, hogy csak később esett le, hogy 48-as fogam nincs is. Mi vagyok én, cápa? - gondoltam elsőre, aztán megértettem a mechanizmust.

Na, szóval megint gondoskodott a sors arról, hogy legyen hova költenem a pénzem...

Mármint nekem, ugyanis három hét alatt négyszer fordultam meg a fogorvosomnál, rengeteg szenvedést okozva, és kiadást generálva ezzel magamnak.

A problémák ugye akkor kezdődtek, amikor cca. egy évvel ezelőtt letört egy nagy darab az egyik tömött fogamból. Így jár, aki wasabi tormás mogyorót csemegézik a hegyekben. Nem fájt, de azért furcsa volt utána ott enni, később ráadásul kimondottan kellemetlenné vált. Anyagi okokból egy darabig halogattam a kezelést, ráadásul a kellemetlen érzés miatt szépen le is szoktam a bal oldalon való rágásról. Na, tavasszal végre eljutottam a fogorvoshoz, aki megnyugtatott, hogy nem a fogamból, hanem a tömésből tört le az a darab, és szépen kipótolta a hiányzó részeket. Újra megpróbáltam ott enni, és...azt az érzést csak a kormánytagoknak kívánom. De ezt már leírtam egy párszor.

Néhány hónapig ismét a halogatás jött (rágás mellőzve), hol az anyagiakra hivatkozva, hol meg azért, mert az orvosom nyáron nem rendel. Amikor már újra dolgozott, akkor megint a pénzt tartottam akadálynak, de mivel kezdtem megszeppenni, hogy vajon mikor következik be az egyenetlen állkapocs használat miatti deformáció, november elején csak visszamentem. Közben újabb fogaim váltak gyanússá, így eldöntöttem, most aztán megcsináltatok mindent, amit kell.

Első körben csak egy fogkőleszedésre került sor, meg egy elhajtás panoráma röntgenre. 1000 Ft, de legalább most nem vérzett az ínyem. A panoráma röntgen után (3400 Ft) visszamentem, és vittem az eredményt is, amit az orvos megnézett, és egy kissé el is keserített. A többi gyanús fogamnak nem volt baja, másokon viszont romlást fedezett fel, amelyik fogam miatt pedig rágásra képtelen voltam egy évig, azon észre vette, hogy a tömés alatt durván újra szuvasodott. Ez volt most a legfontosabb. 

A második körben tehát jöhetett az érzéstelenítés, ami egy kissé balul sült el, amikor ugyanis az alsó és felső állkapcsom találkozásánál beszúrta a tűt, és nyomni kezdte a cuccot, a fecskendő és a fej illesztésénél a nyomás miatt szétcsúszott az egész, a folyadék pedig szanaszét fröccsent. Rám is jutott, de a doktornő kapta a javát. Külön pikantéria, hogy maga a tű közben természetesen az ínyemben állt. Na, újabb adag — ez most sikerült, — aztán a fúrás. Hamar kiderült, hogy a szuvasodás sajnos elérte a gyökércsatornát, így gyökérkezelésre volt szükség. Ezt úgy oldotta meg, hogy egy gyilkos anyagot fecskendezett be a foggyökerembe, amit ideiglenes töméssel zárt le. Előtte persze kicsit belefúrogatott a csatornába, hogy mindenhez hozzáférjen, ez pedig érzéstelenítéssel együtt is elég fájdalmas volt. Aki esetleg még nem volt alanya gyökérkezelésnek, annak elmesélem, hogy ilyenkor arról van szó, hogy a gyökércsatornákban levő, kizárólag fájdalomérzet továbbítására szolgáló idegpályát kitépik. El lehet képzelni: mintha az agyadból tépnének ki egy darabot. Ilyet egyszer már tapasztaltam, ezért gyorsan nekiláttam rettegni, viszont szerencsére a brutalitást a méreganyag alkalmazása miatt megúsztam.

A harmadik körre a következő héten került sor. A cucc hatóanyaga ugyan két hét alatt fejti ki a hatását, de ott volt még a többi problémás fogam is. Ezek közül az egyik a jobb felső bölcsességfogam, ami az íny mellett-alatt, a tövénél állt neki romlani. A dokinő pedzegetni kezdte, hogy ki kellene húzni, mert úgyis csak tovább romlik, és úgysem használom semmire, de én hevesen tiltakoztam ez ellen. Még mit nem! Így hát betömte, és egy kicsit odébb megszüntetett egy két fog közti romlást is (12000 Ft). Egy halom fúrás, leghátul ugye kifejezetten mélyen, injekció, azóta pedig érzékenység. Ez persze el fog múlni, de idő kell az idegnek, hogy a csonkított fogak felszíne közeléből egy kicsit visszahúzódjon. Az egészben az volt a legszarabb, hogy a bal oldalon a gipsz- szerű ideiglenes tömés eléggé kikopott, ezért ott megint nem tudtam rágni (közben az ínyem alá is állandóan betorlódott az étel), a jobb oldalon meg hidegre, melegre érzékeny volt minden. Valahogy azért csak túléltem a következő egy hetet...

...amikor is a negyedik kör következett, a gyökérkezelt fog gyökértömése. Kicsit bizonytalan voltam, hogy vajon az a szer nálam is két hétre van-e kalibrálva, és vajon fájni fog-e vagy nem, ezért egy alap idegesség már eleve volt rajtam. Beültem a székbe, jöhetett a fúrás. Érzésteleníteni ilyenkor elvileg már nem kell, hiszen a fájdalmat érzékelő cucc már kimúlt. A fúrás azért fájt, de nem a fizikai behatás, hanem a többi fogamra spriccelő hűtővíz miatt. A tömés eltávolítása után a kedvenc részem következett, az elhalt (?) idegek eltávolítása. Ezt úgy csinálják, hogy egy spirális fémtűt beszúrnak a foggyökérbe, megtekerik odabent, majd kihúzzák. Furcsa érzés, amikor a fogad egyébként egyáltalán nem érzett részében, majdnem az állkapcsodban kotorásznak, ezúttal viszont fájt is. Hát ez meg hogyan lehetséges, kérdezné a munkahelyemen a vezető könyvelő, én pedig erre azt válaszolnám, hogy "hát úgy, hogy ennek a fogamnak nem három, hanem — a szokásostól eltérően — négy gyökere van, és a negyedikben nem halt el még az ideg". A fájdalom beindította a nálam (is) szokásos reakciót: heves szíbdobogás+remegés. Alig vártam, hogy vége legyen a fúrásnak, és a gyökértömés jöjjön. Miközben ott reszkettem, a dokinéni apró tűket vett elő, amiket különféle célokkal pakolgatott a fogamba. Én persze csak annyit láttam, hogy berakja őket, de kivenni már egyiket sem láttam. Ott ültem, tátott szájjal, tamponokkal, egyre gyűlő nyállal, a szívem a torkomban dobogott, és a szemem sarkából egyre csak a szúrós eszközöket figyeltem. Vártam, hogy mikor fáj majd megint. Aztán jött a fúrófej csere: a szokásos helyett, egy kb. 3 cm hosszú, vastag tű, amit valami vörös anyaggal kent be. Berakta a számba, azon belül a foggyökerembe, aztán nekilátott a fúrásnak, ami persze fájt. Utóbb tudtam csak meg, hogy ilyenkor valójában csak annyi történik, hogy azt a vörös anyagot a centrifugális erő hatásával szétfröcsköli a fog belsejében, mivel azonban ezt a tövétől kezdve kifelé teszi, óhatatlan, hogy a fog legaljánál fájjon (hiszen szinte az állkapcsodban matat olyankor). Persze, hogy fájt, méghozzá gyökerenként, azaz négyszer egymás után. Ezzel azonban még mindig nem volt vége, jöhetett a gyanta, amit szintén apró tűkkel vitt be a fogba. Ezek úgy néztek ki, mint a műanyag végű gombostűk, azaz egy zöld, olvatag gömb minten tű végén.

Csinálta, csinálta, én pedig közben elkezdtem tényleg remegni. Hirtelen elfogyott a levegő a helyiségben, és menekülni akartam a székből. Rám tört valami rettegő érzés, de tudtam, hogy egy halom tűvel a számban teljesen esélytelen szabadulnom, ráadásul ha nyál éri a cuccot, oda az egész. Ezzel a tudattal vergődtem még néhány percet, egyre jobban kétségbe esve, és közben tényleg légszomjam támadt. Elkezdtem egyre nagyobb levegőket venni, a fülem zúgásnak indult, a látásom pedig mind jobban sötétedett. Abszolút ájulásközeli állapot. A mellkasomra tettem a kezem, ezzel jelezve, hogy baj van, a dokinéni pedig rutinosan észlelte, hogy gyors reagálásra van szükség. Befejezte, amit csinált, belepasszintott a fogamba egy újabb ideiglenes tömést, hátra döntötte a széket, és kitárta az ablakot. Nem sok híja volt, hogy tényleg leforduljak a székről, de így gyorsan észhez tértem. Szabadkoztam, hogy de hát rendszeres véradó vagyok, és sosem történt még velem ilyen, ő meg nyugtatgatott, hogy biztosan azért történt, mert nem reggeliztem, mert melegfront volt, mert a tűk láttán valami lejátszódhatott a tudatalattimban, és talán azért, mert egy kicsit belélegezhettem a forró gyanta füstjéből. Hozzátette még, hogy valójában a gyökértömés a leghosszabb fogászati procedúra, ami esetemben ugye egy gyökérnyivel még hosszabb is volt, szóval igazán nem kell szabadkoznom. Ezek után több kínzás már nem volt, csak elrendezte a tömést, aztán szabadon engedett.

Ez hétfőn történt, de pénteken még volt egy forduló, az ötödik. Most már csak annyi történt, hogy az ideiglenes tömést valódira cserélte, de a fúrásnál azért a lelkemre kötötte, hogy a múltkori esetet egyszerűen (és határozottan) felejtsem el, mert megismétlődhet. A szomszéd fogak érzékenysége miatt a hűtővíz most is fájdalmat okozott, de összességében azért szenvedés nélkül úsztam meg a dolgot. Kifizettem 12000 forintot, és megállapodtam vele, hogy az idén nagy ívben elkerülöm.

Van azonban két fogam (ez, meg egy másik), amiből már csak olyan kevés maradt, hogy ha idő előtt letörik belőlük egy darab, akkor már csak húzni lehet őket, ezért ezekre korona kellene, amíg van mire tenni őket. Két korona az legalább 50000 Ft, ráadásul a csiszolás miatt újabb kínok érhetnek, szóval azok maximum jövőre jöhetnek szóba. 

Miután ezt megbeszéltük, úgy tűztem ki a rendelőből, hogy a papírok csak úgy szálltak utánam a levegőben. 

Valamikor november vége táján voltunk egy páran Galyatetőn, pihentünk egy hétvégényit. Út közben bevásároltunk a gyöngyösi TESCO-ban, vettünk mindenféle ételeket, némi piát meg rágcsálni valókat is. Korábban már kóstoltam egy tormás mogyorót, ami nagyon ízlett, ezért rávettem a társaságot, hogy majd próbálják ki ők is, és behajítottam egy csomaggal a kosárba. Péntek este ki is bontottuk a csomagot, és mindenki megkóstolta ezt a zöldes színű, csípős finomságot, a többieknek azonban nem tetszett. Legalább nekem maradt a java. Sajnos...

...később vettem ugyanis észre, hogy a BA7-es fogamból hiányzik egy jókora darab. A kemény mogyoró lehetett a végzete, én pedig észre sem vettem a balesetet, csak miután jóízűen lenyeltem saját testem ezen részét is. A helye persze csupa rece volt, amit a nyelvemmel önkéntelenül is folyamatosan piszkáltam. Tömött fog, számítani lehetett hasonlóra, na de nem a töméscsere után pár héttel. Kicsit bosszús is voltam, de ha így esett, hát így esett, majd visszamegyek az orvoshoz — gondoltam.

Teltek a hetek, a hónapok én pedig egyre csak halogattam a rendbetételt. Mivel csak a terheléstől tört le a fogam, és nem szuvasodástól, nem volt büdös a szám sem, ráadásul a használattól az éles részek is lekerekedtek, tehát a nyelvemet sem kellett féltenem. Aztán néhány hét (talán 1,5 hónap) elteltével egy újabb darab is levált, amit viszont azon nyomban észrevettem. Ha felülnézetből egy négyzetnek képzeljük el ezt a fogat, akkor a bal alsó és a jobb felső sarka lett az enyészeté, és itt kezdődtek a bajok. Nem tudom, hogy mozogni kezdett a tömés vagy csak szabaddá vált korábban szövettel védett rész, de egyre érzékenyebb lett mindenre, amire érzékeny lehet egy fog. Hideg, meleg, édes, rágás, minden. Apránként elkezdtem csak a másik oldalon rágni, és egészen jól megbékéltem a helyzettel, miközben azért folyamatosan emlékeztettem magam, hogy orvoshoz kéne menni vele.

Múlt hét végén arra ébredtem egy hajnalon, hogy sajog. Nem nagyon, de ahhoz eléggé, hogy felébredjek rá, és ne is tudjak visszaaludni. Nem volt elviselhetetlen, nyugodtan csinálhattam tőle akármit, mert nem zavart, de azért sajgott. Ez már elég nagy lökés volt, hogy felhívjam a dokimat, aki e hét hétfőre adott időpontot. Imádkoztam, hogy addig ne fájduljon meg úgy istenigazából, közben meg szidtam azt a hülye Pató Pál fejem, amiért ennyit vártam. Szerencsére elmúlt a fájás, és hétfőig vissza sem tért.

A dokinéni megnézte. és megállapította, hogy egyáltalán nincs semmi baj, csak kicsit pótolni kell a tömésbe. Nem is érzéstelenített, csak üreget fúrt a régi tömésbe, és abba pakolt bele egy újabb adagot. Kicsit persze megszenvedtem, mivel a fúró hűtővizére nagyon érzékenyen reagált a szám baloldala, aztán pedig az elülső-alsó, össze-vissza dőlő metszőfogaim kőmentesítése sem volt kellemes érzés. Ez ilyenkor általában vérzéssel is jár, aztán meg az is sajog, mert az íny mindig sérül egy kicsit. Még javítgatott egy tömést a másik oldalon is, fizettem 3000 Ft-ot, aztán távoztam. Három órán át nem szabad rágni, oké.

Ebédkor — gondoltam — kipróbálom az új fogamat. Némi félsszel ügyeskedtem át a pőrkőttet natúr pulykamellet a bal oldalra, mivel azért egy kicsit tartottam a fájdalomtól. Erre azonban nem számítottam. Abban a pillanatban, ahogy ráharaptam a forró húsdarabra, úgy éreztem, mint akit fejbe rúgtak. A könnyem majd kicsordult, olyan fájdalom hasított az arcomba, ami aztán lüktetve terjedt tovább, és maradt meg vagy fél órán keresztül. De nem is a kezelt (BA7) fogam fájt, hanem az összes többi, bármennyire is furcsán hangozzék ez. Mintha mindegyik közbe egy pengét ékeltek volna, és azzal feszítették volna őket szét. Alig bírtam lenyelni azt a falatot, az ebéd hátralevő részéről nem is szólva. Vártam, mikor megy végre ki, de majd egy órát maradt, a szerencsére azért enyhülő fájás. Kaptam egy fájdalomcsillapítót, amit nem vettem be, mert éreztem, hogy van remény a javulásra.

Mi lehetett a baj? — kezdtem el gondolkodni, és arra jutottam, hogy talán a több hónapos (?) kíméléstől lettek érzékenyek a fogaim. Elszoktam a rágástól, és most ennyi inger egyszerre sokkosan hatott rájuk. Mivel azonban csak amolyan háttérfájássá enyhült a lüktetés, ekkor még nem foglalkoztam kimerítőbben a témával. Kis óvatos gyakorlás, aztán minden rendbe jön szépen. A vacsorának így is láttam neki. A falatot előbb a megpuhítottam jobb oldalon, és hagytam, hogy átvegye a testem hőmérsékletét, majd úgy tereltem a bal oldalra. Nem kellett volna. Bár a rúgás-érzés elmaradt, újra elborította az arcomat a fájdalom. Sziszegtem, sóhajtoztam, fel-alá mászkáltam a szobában, de csak nem múlt. Kénytelen voltam bekapni egy Algopyrynt, pedig nem vagyok híve a gyógyszereknek. Ennek ellenére is a halántékomig hatolt a fájdalom, és vagy egy óra kellett, mire elmúlt.

Megijedtem, de komolyan. Rávetettem magam a netre, és megpróbáltam értékelhető informácit szerezni a dologról. Mitől fájhat az egész bal arcom? Sokmindent nem találtam, ezért maradtam az arcüreggyulladásnál. Hülyén hangozhat, de megvolt rá az alapom: egy tályogos, gyökérkezelt fog, ami már egy ideje nyomó érzést produkál az orromtól kicsit balra. Ez persze még mindig nem volt elég magyarázat arra, miért fájt az alsó állkapcsom is. Mivel tovább nem jutottam, inkább lefeküdtem aludni, bár ez nehezen ment.

Másnap reggel újabb kísérletet tettem a bal oldali fogsorokkal való rágásra, és újra csak szidtam magam. Az újabb fájdalomhullám ismét elborította az arcomat, és határozottan azt éreztem, hogy lüktet az ínyem. Az ujjamat odanyomva valóban nem volt semmi kétség efelől. Újabb fájdalomcsillapító, és irány dolgozni, ahol az álmosságtól és a gyógyszertől bódultan hívtam fel a fogorvosomat. Megállapodtunk, hogy másnap (szerdán) reggel elmegyek hozzá. Aznap még néhány óvatos próbát tettem, és annyival mindenképpen beljebb voltam, hogy most már csak a kezelt fog környéke fájt. Kicsit meg is nyugodtam, mivel ezt a gyógyulás jelének vettem.

Szerdán úgyis szabadságon voltam, nem volt hát akadálya akár egy egész napos rohangálásnak (orvos-röntgen-orvos), de erre nem is volt szükség, mivel reggel már kimondottan jól éreztem magam. Gondolkodtam is, hogy lemondom a találkozót, de azért mégis elmentem, sosem lehet tudni alapon. A doktornőnek elmondtam, mi volt, mire ő első körben megkocogtatta az alsó fogakat. Jobbról, balról, elölről, hátulról, semmi. Következő fog ugyanígy, semmi. Ezután jött a hideg-próba. Egy kis vattapamacsra széndioxidot fújt, majd a pamacsot több irányból a fogamhoz érintette. Hát nem volt kellemes, de legalább kiderült, hogy nem is a bal alsó hetes, hanem a mellette levő, a hatos a problémás. Viszont abban maradtunk, hogy várunk egy kicsit, hátha további javulás következik.

Bizakodó voltam, de hiába. A bal oldalon továbbra sem tudok enni, mert minden alkalommal jön a fájdalom, bár ez még elviselhető. Ahhoz viszont elég kellemetlen, hogy ne kívánjam érezni újra meg újra. Nem úszom meg azt a gyökérkezelést.

folytatás

Másnap reggel baromi szar volt fölkelni. Az ébresztés okát először fel sem fogtam, mert amikor a videó órájára néztem, nem jutott eszembe rögtön, miért kell nekem a szokottnál egy órával korábban ébredni. Aztán rájöttem: fogorvoshoz kell mennem. Pedig olyan jó lett volna a páromhoz odabújni, és úgy húnyni még egy órát... Még szerencse, hogy előző nap felhívtam az orvost, mert a két héttel korábbi alkalommal nem beszéltük meg fixre az aznapi találkozót, csak úgy nagyjából. Ha nem értem volna el — mint ahogy csak harmadikra sikerült — lehet, hogy potyára kelek fel és bumlizom végig a várost, és akkor nagyon pipa lettem volna.

A dokinéni betömött egy nem is lyukas fogat, ami viszont már szuvasodásnak indult a fogzománc alatt. Mivel ilyen esetekben nem feltétlenül kell mélyre fúrni, érzéstelenítőt sem kértem, és hős módjára álltam a kellemetlenségeket. Ez a fog hamar készen lett (és kivételesen most le sem fingott közben a dokinéni), ezért úgy döntött, hogy a gyökérkezelt, ketté hasadt és ezért egy töméssel megtámasztott fogamat is megerősíti egy kicsit, majd fogkövet kapargatott. Na, ez utóbbi volt a legszarabb. Amíg csinálta, nem is voltam álmos. Végül csak 6500 Ft-ot fizettem, ami pontosan egy tömés ára, tehát a többit gyakorlatilag ingyen végezte. Ezt nem is bántam, mivel ugye aznapra vártam a vízszerelőt, és már előre rettegtem a 20-30e Ft-os várható költségektől. 

Fél 10-kor már a munkahelyen is voltam, ahol bejelentettem, hogy én bizony bármelyik pillanatban leléphetek, mert majd valamikor jön hozzám a vízszerelő. 2-3 alkalommal elmeséltem az előző esti eseményeket (gondosan kihagyva a Tigriékre és a pasiból levő páromra vonatkozó részleteket), és alig dolgoztam 2 órácskát, amikor már csörgött is a telefonom. A vizes volt, aki egyre jelentette be magát. Én azt hittem, később jön, ezért a hátralevő fél órában lóhalálában igyekeztem befejezni egy sürgős munkát, de szerencsére készen lettem. Az viszont hasznos volt, hogy miután az egyik régóta tartozó ügyfél reggel befutott, és ott hagyott nálunk egy kisebb vagyont, az utolsó fillérig megkaptam a fizetésemet is, valamint minden egyéb követelésemet. Már csak az önkormányzat tartozik, meg néhány természetes személy. Szóval nem kevés összeggel indultam hazafelé, és a megbeszélt időpontra haza is értem.

Na, megjött a János nevezetű, kozépkorú, munkásruhás pasi, aki rögtön neki is látott a munkának. A toalett mögött egy vaslemez zárja le a csöveket, vízórákat, koszt és csótányokat rejtő üreget, amit a kedves nagymama, majd én többször lefestettünk az évek során. A csavarokat is. Ez volt az első akadály, de némi szentségelés után megoldotta. A lemezt leszedni szintén nem volt könnyű, mivel a a vízóra cseréjét követően egy szaki úgy csempézte le a falat, hogy a csempék teljesen a lemezig értek, és a maradék részt még teli is nyomta fúgával. A lemezt tehát nem lehetett leszedni, csak erőteljes rángatás kíséretében, és félő volt, hogy eltörnek a csempék is. A szaki anno nem hagyott itt semmi anyagot, tehát ha kár keletkezik, nincs mivel kicserélni a sérült csempéket... de ezúttal szerencsére épségben maradtak. Jött a harmadik akadály, ugyanis az egész csőrendszer meg van ereszkedve, és gyakorlatilag a melegvíz-óra tart mindent. Pont azt kellett megberhelni, mert a belőle elágazó flexibilis cső oldalán volt egy elég nagy lyuk, onnan ömlött előző nap a víz. Ehhez a palinak egy kicsit több eszközre volt szüksége, ezért leszaladt a kocsihoz. Nem volt túl beszédes egyébként. Ha én szóltam hozzá, vakkantott valami választ, de gyorsan lezárt minden témát. Mondom, nem jó háborgatni, ezért addig kitöltöttem néhány átutalási megbízásomat, meg kordában tartottam a kíváncsiság és félelem között ingadozó macskámat. Amíg az asztalomnál ültem, többször is levert a víz, mert a fürdőszobából olyan zajok jöttek, mintha egy markoló dolgozott volna bent, és nem egy ember. Ha már a csempék első körben megúszták, legalább minden más menjen tönkre — gondolhatta. Na, miután mindent megcsinált, jött az újabb nehézség: visszarakni a vaslemezt. Kifele is csak rángatással jött, visszafelé pedig teljesen lehetetlennek tűnt a feladat. Szerencsére mielőtt végleg elhatározta volna, hogy csak csempetörés árán lesz ebből valami, még kipróbált egy módszert. Egy fogóval megnyomorgatta, meghajlítgatta bizonyos részeit, és így nagy nehezen, borzalmas hangzavar és püfölés kíséretében sikerült mindent helyre illeszteni. Egy óra volt az egész, és nem tizenezreket kért érte, hanem csak hatezret. Boldogságban úsztam. 

Gondoltam, ha már úgyis itthon vagyok, el lehetne intézni néhány dolgot, ami eredetileg nem volt betervezve. Lementem a közeli bankba, hogy a még szinte ki sem hűlt húszezreseimet máris elverjem adókra és hasonló hívságokra. Ez meg is történt, akadály nélkül. Amióta a nagymamám meghalt, csak UPC-t meg az ELMŰ-t kerestem fel névátírási céllal, a többi szolgáltató azóta is a régi névre küldi a számlákat. Hogy ez milyen procedúrával jár, most nem részletezem. A társasház meg köztes megoldást alkalmaz: az értesítéseket a 'XY örököse számára'címzéssel látja el, azaz tudják, hogy meghalt a nagymama, tudják, hogy én örököltem, de maguktól képtelenek a nyilvántartásaikban megváltoztatni a nevet. 2,5 fél év után változtani szerettem volna ezen a helyzeten, ezért elmentem az ebben az időben még nyitva tartó gondnoki irodába, és előtálaltam a gondomat. Ja, hát ők azt nem tudják átírni, de hívjam fel a közös képviselőt, és az majd elintézi. Hát ez baromi jó. Ennyi az egész, és erre nem képesek hónapok, évek óta. 

Itt lett elegem az egész ügyintézgetésből. Álmos voltam, nyűgös voltam, kicsi vagyok még ennyi megpróbáltatáshoz. Előbb fel kell nőnöm, de addig mindenki hagyjon békén. Elegem lett a gyomoridegből, ezért hazajöttem, aztán lefeküdtem aludni.

Az utóbbi két napban annyi minden történt, mint máskor egy hét alatt. Azt mondjuk nem bántam volna, ha csak a fele esik meg, mert akkor nem lennék teljesen kiütve.

Tegnapelőtt reggel úgy keltem fel, hogy baromira égetett a torkom. Ez nem az a fajta fájdalom volt, mint a betegség okozta torokfájás (ami már lassan harmadik hete nem múlik el), hanem amit akkor érzel, ha valami csípős dolgot nyelsz félre. Mondjuk a meggy ilyen szempontból főnyeremény, de az ecetes lé vagy a pálinka sem rossz. Valószínűleg alvás közben felbüfögtem egy kis gyomorsavat, és az marta a garatomat. Ez alapjában határozta meg a napi közérzetemet, mivel estig alig akart elmúlni. Ilyen állapotban dolgozni sem volt túl jó, főleg, mivel akárhogy hajtottam, szinte semmit nem haladtam. Most derült ki, hogy az egyik cégnél az egyik alkalmazottnak több havi bérszámfejtése rossz, egy másik meg most közölte, hogy "Ja, hát ő táppénzen volt", szóval azt is újra kellett csinálnom. Aztán ma még egyszer, mivel egy számot elnéztem, és emiatt rossz lett az egész.

Az éltetett, hogy estére hálaadó vacsorára volt hivatalos két kedves bloggertársunk, akik szerencsére nem mondták vissza a meghívást, és tényleg eljöttek. Munka után rögtön rohantam haza, hogy besegítsek a Rolandomnak, aki akkor már órák óta a vacsorát készítette. Takarítani is kellett, meg elpakolni pár dolgot, átrendezni a szobát, ilyesmi. Miután hazaértem, elmentem vécére, és amikor lehúztam az eredményt, majd kezet mostam, a fördőszobában egy nagy durranást hallottam, majd hangos, állandó morajlást a vécé mögötti falból. Desiré nyomban világgá rohant, én viszont maradtam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez bizony csőtörés. A Roland is odaszaladt, és együtt füleltünk, merről jön a zaj, de 20 másodpercen belül már a vizet is megláttuk a padlón. Gyorsan felszaladtam egy emeletet, és becsöngettem a fölöttem lakóhoz, hátha náluk van a baj. A nő a 8.-on meglehetős lassúsággal nyitott ajtót, és utána sem tűnt úgy, mint aki tudja, hol van. Néhányszor megismételtem neki, mi bajom van, aztán amikor magamtól is rájöttem, hogy nem náluk ömlik a víz, inkább visszaugráltam a mi szintünkre. A zubogás nem szűnt, ezért Roli felvetésére megpróbáltam elzárni a vízóra csapját. Ez szerencsére sikerült, és a zaj nyomban meg is szűnt. Itt persze nem ért véget a tennivalók sora, csakhogy nem tudtam, mik is azok a tennivalók, ezért lenyargaltam a földszintre, mivel ott ki van írva a gondnok telefonszáma. Mielőtt felhívtam volna, összefutottam egy-két lakóval, akik mérgezett egerekként rohangáltak, és a lakásukba toluló víz eredetét firtatták. Mondtam, hogy nálam van csőtörés, erre megnyugodtak. Basszus, 5 perc nem telt el, de már a földszinten folyt a víz... Amikor felértem a lakásba, láttam, hogy a telefonomba bepötyögött számot közben kinyomtam, úgyhogy vissza a földszintre, szám benyom, vissza az emeletre, gondnokot hív. Segíteni semmit nem tudott, de megadta egy vízszerelő számát, akit rögtön fel is hívtam. Természetesen leghamarabb csak másnap tudott kijönni (azaz tegnap), de hogy mikor, azt akkor még nem tudta megmondani, ezért abban maradtunk, hogy egy órával a ráérése előtt felhív. Még szerencse, hogy ilyen rugalmas a munkahelyem, és csak úgy bemondásra megléphetek.

Ez a kis vis maior egy apró gombócot helyezett el a gyomromban, és felnyomta a vérnyomásomat. Míg a vízzel viaskodtunk, Desiré letépett egy darab tapétát a falról, amit nagyon rosszkor tett, mivel az akkori idegállapotomban a szokottnál határozottabban büntettem meg érte, de tíz percen belül leordítottam a Rolandot is, amiért a teflon bevonatú edényt fémmel karistolta, és azt hittem, elájulok, amikor megláttam, hogy a méregdrága üvegasztalom füstüvegének pereme két helyen is meg van pattanva. Hiába pofáztam minden vendégemnek, hogy vigyázzon rá, a Rolandra is minden alkalommal rászóltam, és mégis ez lett a vége. Ekkor két dolog jutott eszembe: vagy leülök a szőnyegre és sírva fakadok, vagy összetörök még néhány dolgot a lakásban, hogy ha lúd, hát legyen kövér. Végül egyiket sem tettem, hanem nekiláttam a takarításnak.

A vendégeink érkezése után lassan megnyugodtam. A fürdőszobában ugyan nem volt melegvizünk, de ez nagyobb problémát nem jelentett. Beszélgettünk, nevetgéltünk, én meg közben alig bírtam enni, mert a gombóc nagyon odakeletkezett a hasfalam alá. Ha nem beszélgettünk volna közben, tutira nem megy le egy pár falatnál több, de így a traccsparti elvonta a figyelmemet. Sajna, hogy keddi napra sikerült összehozni ezt a vacsorát, mert így fáradtan is kezdtünk hozzá, és nem állt rendelkezésre az egész éjszaka sem, szóval 11 után valamikor kénytelenek voltunk asztalt bontani. Vízhordás, fürdés, fogmosás, párommal való pörölés, egyebek után fél 1-kor sikerült ágyba kerülnöm, azzal a tudattal, hogy reggel 6-kor kelnem kell.

(folytatása következik)